Hogyan szervezte és pénzelte Putyin embere az európai szélsőjobbot??

Forrás: wyborcza.pl

Megvesztegette a nyugati jobboldalt, és Lengyelországban is tevékenykedett Putyin oligarchája, különleges feladatokkal Konsztantyin Malofejev és a Cargrad feladata volt az Európai Unió felbomlasztása az olasz Matteo Salvini vagy a francia Marine Le Pen köréhez tartozó politikusok finanszírozásával - derült ki a Mihail Hodorkovszkij emberei által gyűjtött információkból. De az oligarcha Lengyelországban is tevékenykedett, többek között az ultrakonzervatív Ordo Iurishoz közeli körben.

Salvini pártjának Malofejevhez fűződő kapcsolataira a múlt héten derült fény a Dossier Center nevű, Mihail Hodorkovszkijhoz - egy volt oligarchához, jelenleg disszidenshez és politikai száműzötthez - köthető oknyomozó csoportnak köszönhetően. A Dossier Center eljutott Konsztantyin Malofejev embereinek levelezéséhez, és átadta azt a nyugati média újságíróinak. "Ez a bizonyíték arra, hogy a rasszista és idegengyűlölő politikájukról ismert nagy európai pártok hogyan támaszkodtak egy kulcsfontosságú közvetítő és befolyásos Kreml-kancellár finanszírozására és stratégiai politikai támogatására" - írta a NewLines című amerikai magazin, amely egyike azoknak, akik betekintést nyertek a levelezésbe.

Az oligarcha elképzeléseinek egyik végrehajtója éppen Matteo Salvini, a Liga vezetője és 2018-19-ben Olaszország miniszterelnök-helyettese lett volna. Miközben Salvini emberei és Malofejev képviselői között már zajlottak a tárgyalások, az olasz politikus 2019 januárjában Varsóba látogatott, ahol többek között Jaroslaw Kaczynski, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökével is találkozott. Állítólag sürgette őt, hogy csatlakozzon az "EU-ellenes internacionáléhoz".

Salvini 2021 tavaszán részt vett egy "budapesti csúcstalálkozón" is Mateusz Morawiecki lengyel és Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt. A cél hasonló volt. Néhány hónappal később, egy hasonló varsói találkozón Salvini már nem vett részt, annak ellenére, hogy Kaczyński személyesen küldött meghívót. Ehelyett Marine Le Pen érkezett, és őt államfőként fogadták. A francia Nemzeti Egység vezetője különösen közel áll Malofejevhez, mivel az oligarcha volt az, aki segített neki abban, hogy 2 millió eurós hitelt kapjon egy orosz banktól a 2019-es európai parlamenti választások előtti kampányához. Le Pen pártja később ugyanettől a banktól kapott egy másik 9 millió eurós kölcsönt.

Malofejev emberei segítettek a Liga politikusainak abban is, hogy megpróbálják megtorpedózni az Oroszországot érintő kezdeményezéseket az Európai Parlamentben. A Liga és a Szabadságpárt parlamenti képviselőinek tevékenységét is bőkezűen fizették, amely a Krím annektálása után Oroszországgal szemben bevezetett szankciók feloldásához kellett volna vezetnie. A "honoráriumuk" fejenként 20 000 eurót tett ki.

Malofejev, az ortodox oligarcha Malofejev 47 éves, és ortodox papnak látszik. Ez nem véletlen. A Kreml döntéshozóinak kegyeibe úgy csúszott be, mint aki az orosz hatalom hagyományos elképzelését, azaz az ortodox egyházzal együtt gyakorolt tekintélyelvű politikai vezetést támogatja. Néha "ortodox oligarchaként" jellemzik, aki ortodoxabb, mint a moszkvai ortodox pátriárka. Ellenez minden világnézeti "újdonságot", például a feminizmust, az LMBTQ-jogokat, a válást és az abortuszt. Önmagát "filantrópként" jellemzi. Ez azonban a filantrópia egy sajátos fajtája. Fiatal és merész ügyvédként és egy befektetési alap tulajdonosaként milliárdokat keresett volna pénzügyi műveletekkel.

A valóságban, ahogy Catherine Belton újságíró írja "Putyin emberei" című könyvében, azt tette, amit az oroszországi oligarchák mindig is a legjobban tudtak: pénzt lopott azoktól a cégektől, amelyekbe befektetett, és nem fizette vissza a bankkölcsönöket. Természetesen ez nem lett volna lehetséges a "legfőbb tényezők" támogatása nélkül. A Malofejev fölé helyezett ernyőt, amely lehetővé tette számára, hogy belépjen a nagy pénzek világába, Szergej Ivanovnak, a Kreml hatalmi csúcsain a KGB számos egykori funkcionáriusának egyikének, Vlagyimir Putyin kormánya idején pedig védelmi miniszternek, miniszterelnök-helyettesnek és az elnöki adminisztráció vezetőjének kellett kiterjesztenie.

A Malofejev által sugárzott spirituális aura alatt állítólag kegyetlen, ravasz és eltökélt, hogy azt tegye, amit a Kreml a leginkább akar - leigázza a volt szovjet köztársaságokat, élükön Ukrajnával, és megzavarja és gyengítse a demokratikus Nyugatot, többek között a szélsőséges konzervatív és nacionalista szervezetek támogatásával. Egyik üzleti vállalkozása a 2014-ben alapított Cargrad médiacsoport, amelynek hivatalos célja, hogy "felelevenítse az Orosz Birodalom fényét". Egyik legfontosabb eszköze a tsargrad.tv online TV-csatorna, amely önmagát "az első konzervatív hír- és elemzőcsatornának" nevezi. Maga Malofejev pedig, aki a Tsargrad igazgatótanácsának elnöke, "az orosz ortodox többség tribünjének és hangjának" nevezi a szervezetet. Malofejev ezen a társaságon keresztül akarta felépíteni az európai szélsőjobboldal szövetségét, amely a Kreml EU-ellenes programját az EU szívében valósítja meg.

Bázisát az Identitás és Demokrácia europarlamenti politikai csoport pártjai jelentették volna, amelyhez tartozik Salvini Ligája, az osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen Nemzeti Egység és a német Alternatíva Németországért (AfD). Malofejev pénze, a háttérben az Ordo Iuris Malofejev emberei Lengyelországban és lengyeleken keresztül is végezték szabotázstevékenységüket.

Az oligarcha egyik honlapján publikáló, az AfD-vel is kapcsolatban álló Manuel Ochsenreiter volt az, aki lefizette a radikális jobboldalhoz köthető militánsokat, hogy felgyújtsanak egy magyar kulturális központot az ukrajnai Ungváron. Személyesen ismerte a szélsőséges és oroszbarát Falangával kapcsolatban álló fő elkövetőt, Michal P.-t - ő volt az, aki a tárgyaláson Ochsenreitert nevezte meg megrendelőként. Malofejev emberei Lengyelországban és lengyeleken keresztül is végezték szabotázstevékenységüket.

Az oligarcha honlapján publikáló, az AfD-vel is kapcsolatban álló Manuel Ochsenreiter volt az, aki lefizette a radikális jobboldalhoz köthető militánsokat, hogy felgyújtsanak egy magyar kulturális központot az ukrajnai Ungváron. Személyesen ismerte a szélsőséges és oroszbarát Falangával kapcsolatban álló fő elkövetőt, Michal P.-t - ő volt az, aki a tárgyaláson Ochsenreitert nevezte meg megrendelőként. A támadás, amelyben az épület homlokzatát megrongálták, 2018 februárjában történt, és az elkövetőknek 1500 eurót plusz utazási költséget kellett fizetnie a németeknek.

Ez egy klasszikus "idegen zászló alatt" végrehajtott művelet - a cél az volt, hogy azt a látszatot keltsék, hogy az elkövetők ukrán nacionalisták. A cél az ukrán-magyar feszültségek kiélezése volt, ami részben sikerült is. A város az első világháború előtt és 1938-44 között Magyarországhoz tartozott, ma pedig az ukrajnai magyar kisebbség fontos központja.

Hasonló, szintén külföldi közvetítők bevonásával elkövetett provokációkra került sor Lengyelországban, csakhogy 2014 nyarán és őszén. Ebben az esetben az összekötő a fehérorosz Alekszandr Usovszkij volt, aki a közép-európai országokban (Csehország, Szlovákia, Magyarország) az ukrán emlékművek lerombolására és tüntetésekre irányuló akciókat Malofejevtől kapott 100 000 euróval fizette. Lengyelországban Ukrajna elleni tüntetéseket szervezett a Nagy-Lengyelország Tábor, valamint az Önvédelem és az oroszbarát Zmiana pártokhoz kapcsolódó aktivisták. Varsóban (az ukrán nagykövetség előtt, "Vessen véget az ukrán agressziónak Donbasszban" jelszóval), valamint Lublinban, Rzeszówban és Krakkóban is zajlottak. Usowski lefizette Mateusz Piskorskit, a Zmiana párt vezetőjét is, akit azzal vádolnak, hogy Oroszországnak kémkedett. Átutalt neki 1000 dollárt zászlókért, köztük ukrán zászlókért, amelyeket az egyik tüntetésen használtak volna.

2014 augusztusában széles körben nyilvánosságot kapott egy PLO-milícia által végrehajtott akció, amelynek során ukránellenes jelszavakat festettek az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) emlékművére a podkarpatszki Hruszowicében. Az elkövetők 2 000 eurót kaptak Usovszkijtól, és az ügyre ukrán hackereknek köszönhetően derült fény. A fehérorosz általuk lehallgatott e-mailekből kiderül, hogy csak 2014-ben legalább 44,5 ezer eurót költött lengyelországi akciókra.

Malofejev azonban mindenekelőtt az európai vallási fundamentalista mozgalmakat támogatja, beleértve a lengyel Ordo Iurishoz kötődőket is. Ez elsősorban a Spanyolországban alapított és Lengyelországban is jelen lévő CitizenGo konzervatív petíciós platformot érinti, amelyet közvetlenül Malofejev támogat. Az oligarcha 100 ezer euróval támogatta, aminek köszönhetően képviselőjét, Alekszej Komovot be tudta ültetni az igazgatótanácsba. 2016 júniusában a CitizenGo - amint azt Klementyna Suchanow felfedezte és a Polityka hetilap ismertette - pénzügyileg támogatta a lengyel Ordo Iuris által Varsóban szervezett találkozót, amelyen ultrakonzervatív szervezetek lobbistái vettek részt, akik az európai jogszabályok radikális módosítását tervezik. A hackerek által ellopott CitizenGO-dokumentumok között van két, egyenként 11 000 PLN értékű átutalás az Ordo Iurisnak.

Malofejev finanszírozza a donbászi harcokat

Számos jel utal arra, hogy Malofejev szorosan együttműködik az orosz szolgálatokkal, főként a külföldi hírszerzéssel a vállalkozásaiban. Egyik legismertebb munkatársa Leonyid Reshetnikov, a KGB volt tisztje és az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SWR) nyugalmazott tábornoka, aki 2009-17 között az Orosz Stratégiai Tanulmányok Intézetét (RISI) vezette.

Ez egy Vlagyimir Putyinnak közvetlenül alárendelt, az SWR-hez kapcsolódó intézmény, amelyet a nyugati országok elleni felforgató műveletek tervezésére szakosodott egységnek tekintenek. Az oligarcha nemcsak Reszetnyikov vagy Ivanov révén tart kapcsolatot Putyinnal és embereivel. Közvetlen kapcsolatban áll a Kreml uralkodójával Tihon pszkovi érsek (Georgij Sevkunov) révén, akit Putyin személyes gyóntatójaként és lelki vezetőjeként emlegetnek. Az ortodox hierarcha Malofejev egyik alapítványának igazgatótanácsában ül, maga az oligarcha és édesanyja mellett. Malofejev tevékenysége során évek óta együtt dolgozik Putyin közeli cimborájával, Vlagyimir Jakunyinnal, a kör másik volt KGB-hírszerző tisztjével is, akit "lelki társának" nevez. Nemcsak kéz a kézben vontak ki rubelmilliárdokat az orosz vállalatokból (Jakunyin sokáig az orosz vasúttársaságok vezetője volt), hanem részt vettek a Családok Világkongresszusának moszkvai csúcstalálkozójának megszervezésében is - ami szintén az Oroszországhoz közel álló ultrakonzervatívok kreációja.

A rendezvényt 2014-ben a Kreml termeiben tartották volna, de az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt a tervek megváltoztak, és Jakunyin és Malofejev pénzének köszönhetően ugyanott került megrendezésre a "Nagycsalád és az emberiség jövője" című fórum, amelynek partnerei között voltak a Piotr Skarga Egyesület és Alapítvány Ordo Iuris finanszírozói is. Malofejev 2014 óta uniós és amerikai szankciók hatálya alatt áll, mivel olyan orosz katonai csoportokat finanszírozott, amelyek Ukrajna ellen harcoltak a Donbasszban a "szeparatizmus" zászlaja alatt. Kulcsfontosságú vezetőik - Igor Girkin-Strelkov és Alekszandr Borodai - amellett, hogy kapcsolatban álltak a GRU-val és az FSZB-vel, az orosz katonai hírszerzéssel és kémelhárítással, Malofejevnek is dolgoztak. Az előbbi a biztonságáért, az utóbbi a PR-ért volt felelős. Az Ukrán Biztonsági Szolgálat által lehallgatott telefonbeszélgetések szerint a donbásszi harcok idején kapcsolatban álltak vele, és utasításokat vettek át tőle.

Niall Ferguson már régóta egy új hidegháborút jósol - de a Nyugat és Kína között. Az a tény, hogy Vlagyimir Putyin most az Ukrajna elleni háborújával kirobbantja a geopolitikai leszámolást, mindazonáltal nem lepte meg a skót történészt.

"A koreai háborúban Mao harcolt Sztálinért, most Putyin harcol Hszi Csin-pingért" - magyarázza a német Handelsblattnak adott interjújában az Egyesült Államokban élő Ferguson. A kínai államfő előzetesen értesült Putyin terveiről, és áldását adta rájuk.

A teljes interjú (készítette Torsten Riecke, Handelsblatt) itt olvasható (kép DPA)

Ferguson úr, Joe Biden amerikai elnök azt jósolja, hogy Putyin háborúja Oroszországot gyengíti, a világ többi részét pedig erősíti. Igaza van?

Ez igaznak bizonyulhat. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy Oroszország néhány héten belül megnyeri ezt a háborút. Nem hunyhatunk szemet ez előtt, az ukránok hősies ellenállása ellenére sem. Ha a háborúkat álló ovációval lehetne megnyerni, az ukrán elnök már úton lenne Moszkvába.

Mit kellett volna tennie a Nyugatnak?

Az USA nem látta el Ukrajnát annyi fegyverrel, hogy hosszú távon ellenálljon egy ilyen inváziónak. A szankciók nem fogják megakadályozni Oroszországot abban, hogy Ukrajnában katonailag érvényesüljön.

Milyen keményen sújtják Oroszországot a nyugati szankciók?

Az orosz gazdaságot nagyon keményen sújtja majd a válság. És tudjuk, hogy az USA általában sokáig ragaszkodik a szankciókhoz. Ez tehát Putyin pirruszi győzelme. Meg fogja nyerni a háborút, de nagyon magas áron. Lehetséges, hogy az ár olyan magas lesz, hogy még Putyin hatalma is összeomlik otthon.

Mennyire valószínű, hogy Putyin elbukik a saját háborúja miatt?

Talán tíz százalék. Ez több, mint a háború kitörése előtt, de még mindig nagyon valószínűtlen. Emlékeztetőül: még az Irán elleni rendkívül kemény gazdasági szankciók sem vezettek eddig "rendszerváltáshoz" Teheránban. Kuba egy újabb példa arra, hogy a szankciók ritkán elegendőek a diktátorok megbuktatásához.

Putyin legalább annyira megerősítette a Nyugatot, hogy eltemesse revansista célját, az Orosz Birodalom cári nagyságának visszaállítását?

Putyin hatalomra kerülése óta, 2008-ban megakadályozta, hogy Grúzia kikerüljön az orosz befolyási övezetből. 2014-ben annektálta a Krímet. A szíriai polgárháborút az oroszbarát diktátor, Bassár el-Aszad javára döntötte el. Putyin ellenőrzése alá vonta Fehéroroszországot, és most vagy megszállja Ukrajnát, vagy felosztja. A Nyugat eddig alig tudta megfékezni az orosz elnököt.

A cári Oroszország helyreállítása Finnországot, a balti államokat és Lengyelországot is magában foglalná. Vajon Putyin meg meri ezt tenni?

Nem, nem hiszem, hogy belátható időn belül sikerrel járhatna. Az Ukrajna elleni agressziós háború sokkolta Európát, és alapvetően megváltoztatta biztonságpolitikáját. Ez mindennél jobban meggyengítette Putyint.

Európa reakciója megváltoztatta az erőviszonyokat?

Igen, ez tényleg meglepett. Ki tudta volna megjósolni, hogy a német kancellár megduplázza a védelmi költségvetést, és hogy a Zöldek olyan energetikai fordulatot hajtanak végre, amelyben még az atomenergia is újra szerepet kaphat? Ki gondolta volna, hogy az EU Bizottságának vezetője komolyan fontolóra veszi Ukrajna tagságát. Igaz, ez túl kevés és túl késő ahhoz, hogy megváltoztassa a háború kimenetelét. De újjáélesztette a NATO-t és a transzatlanti kapcsolatokat.

Ön szerint mennyire fenntartható a német politika irányváltása?

Németországban és Európában óriási érzelmi támogatásban részesül Ukrajna. Nem hiányzik Angela Merkel, szerintem amit Olaf Scholz most csinál, az jó. De a tettek többet számítanak, mint a szavak és gesztusok. A beígért újrafegyverkezés nem jár ingyen. Lengyelország és a balti államok védelmét, mint a német külpolitika újonnan deklarált prioritását, nem lesz könnyű a gyakorlatban megvalósítani. Ráadásul, ha Donald Trumpot 2024-ben újraválasztják, a NATO hirtelen ismét sokkal gyengébbnek találhatja magát.

Az idő Putyinnak dolgozik?

Attól tartok, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök iránti lelkesedésünk csökkenni fog, amint legyőzik. Az ukránok olyanok lesznek, mint a kurdok: a Nyugat szereti őket, de nem támogatják őket eléggé. Könnyen lehet, hogy a németországi és olaszországi üzletemberek ezután azt kérdezik majd maguktól, hogy miért importálnak energiát az USA-ból ilyen magas áron, amikor Oroszország olcsóbban is képes azt szállítani a szomszédban.

Egy új hidegháború kezdetének vagyunk tanúi?

Jelenleg az első hidegháború tükörképét látjuk. Az új hidegháborúban azonban Kína játssza a főszerepet, és Oroszország csak a másodhegedűs. Akkoriban Mao vívta az első forró háborút Sztálinért Koreában, ma Putyin teszi ezt Hszi Csin-pingért Ukrajnában. A Nyugat pedig már most is részt vesz a fegyverszállításokban és valószínűleg a kibertámadásokban is.

Kína megengedheti-e magának gazdaságilag és politikailag, hogy támogassa Putyin háborúját?

Putyin soha nem tudta volna háborúját a kínai vezető, Hszi beleegyezése nélkül folytatni. Pekinget előzetesen tájékoztatták, és beleegyezett az invázióba. Nem véletlen, hogy az invázió a pekingi téli olimpia befejezése után kezdődött. Kína azáltal is segít Oroszországnak enyhíteni a gazdasági szankciók hatásait, hogy energiát vásárol tőle és modern technológiát szállít neki.

Pekinget kevésbé érdekli, hogy a világ közvéleménye elítéli Putyint és a háborút?

A kínai vezetés  kettős beszédet használ: az egyik nap a Nyugatot hibáztatja az ukrajnai háborúért, másnap pedig támogatja a kelet-európai ország területi integritását. Mindez badarság. A tettek számítanak. Xi pedig évek óta a legszorosabb kapcsolatokat ápolja Putyinnal.

Hogyan egyeztethető össze Putyin hatalmi igénye a junior partner szerepével?

Nincs más választása. Oroszország gazdaságilag túlságosan gyenge. Putyin úgy tekint magára, mint "Nagy Péterre", akit kevéssé érdekelt a Távol-Kelet. Putyin képzeletében az 1709-es poltavai csatát vívja, amely Észak-Európa orosz uralmához vezetett. Cserébe hajlandó meghátrálni Ázsiában.

Tartós lesz ez a szövetség?

Nehéz megmondani. Sok orosz nem szívesen engedelmeskedik Kína érdekeinek. Az első hidegháborúban azonban egészen az 1960-as évek végéig kellett várni, hogy egy határháború szakadást okozzon Oroszország és Kína között. A Moszkva-Peking tengely nem fog ilyen gyorsan megtörni.

Ez azt jelenti, hogy Tajvant is jobban fenyegeti egy kínai invázió?

Igen. Ha Putyin megnyeri az ukrajnai háborút, Peking arra a következtetésre jut, hogy a Nyugat sem harcolna Tajvanért. Kína pedig jobb helyzetben van a gazdasági szankciókkal szemben, mint Oroszország: a Nyugat számára a költségek összehasonlíthatatlanul magasabbak lennének.

De nem azt mutatják az Oroszországgal szemben bevezetett büntetőintézkedések, hogy a gazdaság valóban fegyver lehet?

Amíg a tankokból nem fogy ki a benzin, a katonákból pedig nem fogy ki az élelmiszer és a lőszer, addig nem a szankciók döntik el, hogy ki győz a csatatéren. Ezért óriási hiba volt a Nyugat részéről azt hinni, hogy Putyint szankciókkal való fenyegetéssel el lehet riasztani.

Szüksége van-e tehát a Nyugatnak egy új elrettentési stratégiára, és hogyan kellene ennek kinéznie?

A George F. Kennan által elképzelt "megfékezés" kétségtelenül sikeres volt, de nagyon különböző arcát mutatta. Az egykori Szovjetunió visszaszorítása és elrettentése egészen másképp nézett ki Dwight D. Eisenhower alatt, mint Lyndon B. Johnson vagy Richard Nixon alatt. Vélhetően ezúttal sokkal hamarabb visszatérünk az enyhüléshez, mint akkor.

Miért?

Mert Nyugaton senki sincs tartósan felkészülve az erő politikájára. A kubai rakétaválság idején az USA nukleáris csapással fenyegette meg Moszkvát. Most Putyin atomfegyverekkel fenyegetőzik, és nekünk nincs válaszunk. Nem hiszem, hogy az elszigetelés működik nukleáris elrettentés nélkül. Minden háború végén ismét van valamilyen formában tárgyalás.

Hogyan fog ez kinézni Európában két év múlva?

Lesznek tárgyalások - de csak miután Putyin legyőzte Ukrajnát. Az orosz elnöknek ezután nagy érdeke lesz, hogy a Nyugat ismét enyhítse a szankciókat.

(Niall Campbell Ferguson, az Egyesült Államokban élő skót történész, a Stanford Egyetem Hoover Intézetének Milbank család főmunkatársa, valamint a Harvard Egyetem Belfer Tudományos és Nemzetközi Ügyek Központjának vezető oktatója.) 

Putyin diktatúrája a legnagyobb fenyegetés az emberiség számára

Kaszparov, volt sakkvilágbajnok interjúja az FAZ-ben.(március 3.)

Kérdés:Március 10-én lesz 17 éve, hogy befejezte sakkozói pályafutását, és életcéljául tűzte ki, hogy óvja a világot Vlagyimir Putyintól. Nagyon sokáig tartott, amíg a világ úgy látta az orosz elnököt, ahogyan ön látja. Van ebben most valahogy jó érzés?

Kaszparov: Az, hogy igazam volt, nem ok az ünneplésre. Ez tragikus az országom számára. Fiatal oroszok ezrei halnak meg ezért az őrült diktátorért. Sokan közülük Putyin alatt születtek és Putyin alatt halnak meg.

Kérdés: A "Winter is Coming" című könyvében (német kiadás: "Warum wir Putin stoppen müssen") 2015-ben arra figyelmeztetett, hogy Putyin ismét megtámadja Ukrajnát. Miért nem hallgatták meg az Ön felhívását, hogy lássuk el Ukrajnát fegyverekkel, és szüntessük meg az orosz gáztól és olajtól való függőségét?

Kaszparov: Nem volt sikeres, akkoriban senki sem akart hinni nekem. Amikor megkérdezték tőlem, hogy tényleg úgy gondolom-e, hogy Putyin veszélyesebb, mint az ISIS, azt válaszoltam: a terrorszervezet jön és megy, Putyin állandó egzisztenciális fenyegetést jelent. Úgy néztek rám, mintha idióta lennék. Közben sokan már nem tudják, hogy mit jelent az ISIS. Ma Nostradamusnak állok, mert olyasmit írtam le, amit az emberek nem akartak látni. A hétéves könyvem most Kindle bestseller az Amazon politikai könyvek rovatában. Remélem, hogy ez a háború a rezsim összeomlásához vezet. A hidegháború vége óta ez az első alkalom, hogy szinte az egész világ összefogott. Legmerészebb álmaimban sem számítottam ilyen szolidaritásra négy-öt nap alatt.

Kérdés: Mi az, ami különösen meglepi?

Kaszparov: Az, hogy még a kazahsztáni elnök, Tokajev is, akinek Putyin nemrégiben megmentette az uralmát, mostanra már nem nézi jó szemmel, és beszüntette az orosz tévécsatornák forgalmazását. Olaf Scholz meglepett, amikor megváltoztatta a Willy Brandtig visszanyúló Ostpolitikát, és Németországot a globális biztonságpolitikába helyezte. A FIFA egyetért, a NOB is egyetért ezzel. 

A szocsi téli olimpiai játékokkal, a 2018-as világbajnoksággal vagy a Sakk Világszövetségnek szánt több tízmilliós összegekkel Putyin hatalmas összegeket fektetett be a sportba. De neki nem a sportról van szó, hanem mindig Putyinról. Ez ugyanúgy része a hálózatának, mint a Chelsea vagy a Schalke 04 vagy a különböző jótékonysági események. Az, ahogyan mindezek révén puha hatalmat épített ki, valószínűleg a szabad világ aláásására irányuló legkifinomultabb műveletként fog bekerülni a történelemkönyvekbe. Putyin nem zárkózott el attól, hogy milliárdokat költsön erre, és a sakk csak egy kis része ennek a hatalmas kampánynak. A meglepő az, hogy egy héten belül semmi sem marad belőle.

Kérdés: Hogyan bukhat meg Putyin rendszere?

Kaszparov: Ahhoz, hogy egy diktatúra összeomoljon, három tényezőnek kell teljesülnie: Az első a katonai vereség. Ez megtörténhet, ha Ukrajna elég sokáig ellenáll. A második tényező a gazdasági és pénzügyi összeomlás, és ez már csak hetek kérdése. A harmadik tényező az elszigeteltség. Ez pszichológiailag nagyon fontos. Ha mindhárom összetevő teljesül, a rezsim egyik napról a másikra összeomolhat, mert az emberek az utcára vonulnak, és az oligarchák kidobják Putyint.

A mai Oroszországot nem lehet összehasonlítani a Sztálin alatti fanatizmussal vagy a hitleri Németországgal, ahol az emberek készek voltak meghalni szeretett vezetőjükért. Putyin rezsimje a pénzről szól, inkább egy maffiaállamra hasonlít. Amíg a főnök pénzt és védelmet osztogat, addig az emberek mögötte állnak. Amint a pénz nem folyik tovább, a hűség azonnal eltűnik.

Kérdés: Ki fogja megállítani Putyint Oroszországban?

Kaszparov: Ha tudnánk, az a személy már halott lenne, mert Putyin "megszüntette volna a fenyegetést". Folyamatosan kérdezik tőlem, hogy minek kell történnie: Tüntetők millióinak kell a Vörös téren állniuk? Lesz-e államcsíny? Az oligarchák lépnek közbe? Minden együtt van. Amikor a diktatúrák véget érnek, soha nem lehet megjósolni, hogy ki teszi meg az utolsó lépést. Az orosz Biztonsági Tanács videóján láttuk a rémült arcokat, a Putyintól, és őrületének következményeitől való félelmüket. Nem várhatja el tőlük, hogy azonnal cselekedjenek, de minden nap elveszítik az eszközeiket és a mozgásterüket. Tízezrek vonultak az utcára, annak ellenére, hogy megverés, letartóztatás és évekig tartó bezártság veszélye fenyegeti őket. Ma a háború ellen tüntetnek, a jövő héten talán azért, mert az életszínvonal összeomlik. Amikor százezrek vagy milliók vannak az utcán, ki fogja megtámadni őket? A propagandagépezet is erodálódik. Az utóbbi napokban sokkal kevesebb orosz trollt látunk az interneten. Valószínűleg már senki sem fizet nekik.

Kérdés: Tényleg azt hiszi, hogy Putyin őrült?

Kaszparov: Nevezzük ezt inkább az irányítás elvesztésének. 22 év után, amikor ekkora hatalommal rendelkezel, és nincs, aki kritizáljon, nehéz épelméjűnek maradni. Mindent a buborékjából lát. Tudjuk, hogy nagyon kevesekben bízik, és nem megy fel az internetre. Hogyan maradhatna egy ilyen ember realista? Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Putyin nem elitképzésben részesült, hanem a KGB-nél és Leningrád utcáin tanult. Mint minden diktátor, ő is azt képzeli, hogy történelmi küldetése van. De Hitlerrel és a múlt diktátoraival ellentétben ő a piros gombon tartja az ujját, véget vethet az életnek ezen a bolygón. Egyetlen ember diktatúrája Oroszországban messze a legnagyobb egzisztenciális veszélyt jelenti az emberiségre.

(A képen a belorusz diktátor mutaja az orosz invázió támadási irányait egy térképen, amelyen Ukrajna már négy részre osztva látható)

A gorilla bizonsága

A szerb parancsnok jutott eszembe, az a zavarodott tiszt, aki 31 éve Dubrovnikot lövette, és belekiabálta a kamerába, hogy nem baj, leromboljuk, de aztán újjáépítjük, szebb lesz, mint volt…

Szarajevó ostroma jutott eszembe, ami 30 éve kezdődött, a szíriai Aleppo ostroma, 2012-től. Mindkettő 4 évig tartott, 30 és 20 ezer ember vesztette életét, köztük több ezer gyerek.

Onnan jutott eszembe, hogy láttam ma a monitoron Harkov főterét, az orosz parancsnok monitorján, aztán egy gombnyomás, és volt tér, nincs tér, csak a romok. Egy gombnyomás, és volt nincs kijevi tv-torony. Volt, nincs város.

A szerbeket, Milosevicset fegyverrel, pénzzel támogatta Moszkva, a szíriai Aleppóba csapatokat is küldött, meg is van az áhított orosz tengeri támaszpont, most pedig hatalmas hadsereggel mentek “szomszédolni”, mert nekik igényük van a biztonságra.

Öreg filmrendező barátom mesélte, hogy amikor a nyolcvanas években vetítették a filmjét Moszkvában, a vetítés után odament hozzá egy orosz tiszt, akinek nem teljesen nyerte el a tetszését a mozi, és megkérdezte tőle:

- Tudja-e hol alszik a gorilla?

- Hol?

- Hát ahol csak akar!

Igen, a gorilla édes álma, meg a biztonság. Ahogy az volt az elmúlt évtizedekben Abházia, Dél-Oszétia, Csecsenföld esetében is. Meg a Krím, ugye. Az idén laza mozdulattal rendezkedtek Kazahsztánban, (pipa) Belorusszia diktátora tárt karokkal várta a 30 ezer orosz katonát, (pipa), és most Ukrajna van soron.

Dubrovnik nagyjából megúszta, Szarajevó még mindig nem heverte ki, Alepponak ki tudja mikor sikerül, és most Harkov, meg Kijev van soron, és jön sok millió menekült, mert ez bevált már egyszer, 2015-ben az oroszok elárasztották Európát, Szerbiában délről orosz rendszámú buszok hordtak a magyar határra az embereket.

Szét kell lőni a városokat, és ukránok milliói indulnak nyugat felé, - hatásos fegyver a menekültáradat Európa nyugati fele,az Unió ellen, orosz csodafegyver, de nevezhetjük etnikai tisztogatásnak is, vagy csak a gorilla biztonsági igényének.

- wooland

Hogyan lett Che Guevara-nak magyar mérnök által tervezett fegyvere, avagy CHE GUEVARA SAN CRISTOBAL KARABÉLYA

A havannai Forradalmi Múzeum vitrinjének képén Camilo Cienfuegos M1-es karabélya (balra) és Che Guevara Cristóbal karabélya (jobbra) látható. Guevara ezt a San Cristobal karabélyt a gerillaharcok során zsákmányolta a kubai reguláris hadseregtől.

A fegyvert a Dominikai Köztársaságban gyártották, Trujillo, az ottani diktátor 1957-ben és 1958-ban a San Cristobal-i fegyvergyárban gyártott fegyverek ezreit adta el Batista diktátornak. A forradalom győzelme után Batista azonnal a Dominikai Köztársaságba menekült, ahol Trujillo egy időre befogadta.

A San Cristobal néven ismert kilenc milliméteres karabélyt eredetileg Király - Cristobalnak nevezték, ugyanis Király Pál gépészmérnök tervezte. és két modellje volt, az M1 és az M2.

Király 1902-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen gépészmérnöki képesítést szerzett, 1907-től ugyanitt tanársegédként dolgozott. 1909-ben tartalékos tüzér hadnagyi rendfokozatot kapott. 1914 augusztusában bevonult, és az első világháborút végéig szolgált, századosként szerelt le. Az Osztrák–Magyar Monarchia megszűnését követően Magyarországnak megtiltották a fegyverek tervezését, ezért Király Svájcba költözött, a SIG neuhauseni fegyvergyárban helyezkedett el. Itt az 1920-as években általa megtervezett SIG K.E.7 és SIG Kf.7 géppuskákat exportra gyártották, és a SIG MKMO géppisztolyt, amelyet alakja miatt gyakran gépkarabélyként sorolnak be.

1929-ben visszatért Magyarországra és a Danuvia gépgyárnak tervezett fegyvereket, de a SIG-nél is érvényes szerződése volt. Még ebben az évben tervezte meg a KD Danuvia pisztolyt, amelynek egyenes ági leszármazottja a Walther P38. Svájcban a Neuhau gépkarabélyt is ebben az időben tervezte. Magyarországon először a Király-géppisztolycsalád első változatát (39 M.) rendszeresítette a Királyi Honvédség.

Király 1944-ben elhagyta az országot, majd Svájcba, onnan a Dominikai Köztársaságba emigrált, ahol az Armeria of San Cristobal fegyvergyár alkalmazta. Az ő szabadalmai alapján tervezték a Cristobal karabélyt, amelyet eleinte Kiraly–Cristobal karabélyként készítették, 1951-ben marketing okokból a Kiraly előtagot elhagyták. (San Cristobal egyébként Trujillo szülővárosa.) A fegyvert a maga idejében a világ leggyorsabb félautomata fegyverének tartották, de nagyon érzékeny volt, és könnyen elsült akkor is, amikor éppen nem akarták... Amúgy ebben az évben rendszeresítette a Magyar Néphadsereg a korábbi 44 M. géppisztolyából adaptált Kucher K1-et, aminek tervezését Király volt kollégája, Kucher József fejezett be, Király szaktudása tehát két kontinensen is érvényesült...

Király legsikeresebb fegyvere a Cristobal-karabélycsalád, melyekből 250 000 darabot gyártottak le, ebből exportált a dominikai diktátor a kubai kollégájának több ezer darabot, és ezek közül jutott egy Guevara kezébe. Így lett tehát egy magyar mérnök által tervezett karabély Guevara legendás fegyvere.

A történethez tartozik az is, hogy a dominikai fegyvergyártás voltaképp egy magyar vállalkozás volt. Kovacs Sándor, aki 1889-ben született Budapesten; a budapesti egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, 1938-tól néhány évig Indiában élt, ahol egy fegyvergyártási programban dolgozott tanácsadóként. 1946-ban érkezett a Dominikai Köztársaságba, egy évvel később már a Fegyveres Erők Technológiai Szolgálatának főigazgatójává nevezték ki, vagyis Trujillo megbízta a dominikai fegyvergyártás megszervezésével.

1948 végén a fegyvergyár már termelt, Kovács hozta a fővárosba, Santo Domingóba Király Pált, és rajta kívül más magasan képzett mérnökök is érkeztek Santo Domingóba, akik közül néhányan a magyar hadsereg tisztjei voltak. Köztük volt három altábornagy az egykori magyar hadseregből, Cziegler Gusztáv, Stirling László és Matoltsy Elek, valamint három ezredes, Bezler Károly (Karl), Cziegler István (Stefan) és Ajtósi (Ojtozi) Ernő (Ernst).

Az USA Tengerészeti Hivatalának 1952 évi jelentése szerint a fegyvergyár rövid időn belül jelentős színvonalú hadiipari komplexummá nőtte ki magát, amelynek ügyvezetése Bezler Károly kezében maradt, akit más magyarországi technikusok és katonák segítettek.

A gyár fénykorában összesen 1500 ember dolgozott, köztük külföldiek is, többek között magyarok, olaszok, németek, osztrákok, románok és persze dominikaiak is dolgoztak, de az irányítás korábbi magyar katonatisztek kezében volt.

A fegyvergyár vesztét a diktatúra megdöntése, a diktátor elleni merénylet okozta, Trujillo halála után a magyarok többsége Dél-Amerikába ment tovább, félve a felelősségre vonástól, nem alaptalanul.

Amikor Dominikán jártunk, magyar ismerősünk finoman figyelmeztetett bennünket arra, hogy nem kell túlságosan dicsekedni azzal, hogy magyarok vagyunk. De miért is? És akkor elmesélte a "magyar" fegyvergyár történetét, és hozzátette: az akkori időkben a magyarok, a hungaros neve összekapcsolódott a gyűlölt diktátor, Trujillo nevével, persze azóta már eltelt 60 év...

Források: Fejezetek a hadtörténelemből (Bebesi György), wikipédia, Museo de la Revolúción, Habana, Trujillu: Monarcha sin Corona

Az adatok mostani koncentrációja királyi út a diktatúrához

Yuval Noah Harari történész nem csak a múltat tanulmányozza, hanem a jövőt is. Írásai és könyvei ("21 lecke a 21. századnak", "Homo Deus") emberek millióit inspirálták, így a söldeni "Giga Gipfel"-en, Giga csúcstalálkozón való megjelenése a rendezvény egyik fénypontja volt. (Ez Németországban a Handelsblatt digitális gondolkodóknak szóló rendezvénye.) Sebastian Matthes interjúja a Handelsblattban arról szól, hogy a mesterséges intelligencia (AI) és a szintetikus biotechnológia örökre megváltoztatja a társadalmat, milyen esélye van az emberiségnek a klímaváltozás elleni küzdelemben - és miért kellene mindenkinek meditálnia.

Handelsblatt: Harari úr, ön valójában történész, de most már ugyanannyit gondol a jövőre, mint a múltra?

Harari: A történelem nem a múlt, hanem a változás tanulmányozása. A történészek nem tudják megjósolni a jövőt. De ha valaki megérti a változás folyamatait a múltban, legalábbis kialakulhat egy elképzelés arról, hogy mi történhet a jövőben. Látom az én feladatom, hogy hidat építsek a tudomány és a nagyközönség számára, szeretnék hozzájárulni a globális vita legfontosabb kérdéseihez.

HB: Ön többször is figyelmeztetett arra, hogy a legnagyobb veszély egy új világháború, az ökológiai összeomlás, és az olyan bomlasztó technológiák, mint a mesterséges intelligencia.

Ha: Anélkül, hogy csökkenteni akarnám az olyan témák jelenlegi jelentőségét, mint a terrorizmus vagy a migráció, minden más elhalványul e három egzisztenciálisan fenyegető kérdés mellett.

HB: Borús kilátások. A populistáknak mégiscsak igazuk van amikor egy olyan múltról beszélnek, amelyben minden jobb volt?

Ha: Amit a populisták kínálnak, az nosztalgikus fantázia. Mint történész, csak két dolgot tudok mondani. Először is: a múlt nem tér vissza. És még ha így is lenne: a legtöbb korszak nem volt kellemes időszak. Ha választanom kellene, hogy hol, és az emberi történelem melyik pontján fogok megszületni, akkor nem hiszem, hogy lenne jobb alkalom, mint Németországban, a 21. század elején. Az emberek számára ez a legjobb időszak. Az állatok és az ökoszisztéma nem annyira. Ez a felismerés nem szabad, hogy önelégülté és magabiztossá tegyen minket. Ellenkezőleg.

HB: Hogyan fognak a történészek néhány évtized múlva erre az évre tekinteni? 2021, a világjárvány utáni év? Ez a kezdete az "arany húszas éveknek", ahogy egyesek remélik? Vagy szembe kell néznünk egy disztópikus évtizeddel, az éghajlatváltozással, az elöregedő társadalmakkal, és a mindenhova betolakodó technológiai vállalatokkal?

Ha: A történelem nem determinisztikus; ami a következő néhány évben történni fog, az a döntéseinken múlik. Ennek során fel kell ismernünk, hogy az emberiség nem tudja nemzeti szinten megoldani a jövő válságait, ahogyan azt mindenekelőtt az éghajlati válságban láthatjuk. Aggódva figyelem, hogy sokan változtatnak a hozzáállásukon: a tudatlanságtól vagy akár a tagadástól egyfajta világvége hangulatig. De még nem késő tenni valamit.

HB: Mit javasol?

Ha: Ha a világ a globális gazdasági teljesítmény két százalékát fektetné be aa környezetbarát technológiák és infrastruktúrák fejlesztésébe, az elég lehetne a katasztrofális éghajlatváltozás megelőzéséhez – legalábbis a legelismertebb szakértők közül többen így vélik. Tisztában vagyok vele, hogy hatalmas összegről beszélünk. De ha kitörne egy új világháború, az országok sokkal többet költenének a saját a védelmükre. A globális GDP két százaléka megvalósítható, különösen azért, mert a pénzt nem égetik, nem égetjük el. Ez beruházás lenne a munkahelyekbe, a technológiába és infrastruktúrába. Ha a világ most erre az útra lép, akkor az még egy nagyon reményteljes és pozitív évtizedet is hozhat. Ennek alapja a sokkal szorosabb nemzetközi együttműködés. De a világjárvány most mutatta meg, hogy a tudósok képesek arra, hogy világszerte együttműködjenek, de az államok hajlamosak arra, hogy külön utakon járjanak.

HB: Miért ilyen optimista, hogy az éghajlati válságban jobb lesz a helyzet?

Ha: Nem vagyok optimista. Csak azt mondom, hogy meg kellene próbálnunk, mert ez az egyetlen esélyünk. Sajnos, az ember az egyik legerősebb erő a történelemben. A világjárványban láttunk egy tudományos diadalt, amely politikai katasztrófával párosult. A tudósok a világ minden tájáról együtt dolgoztak azon, hogy megfejtsék a vírust, és vakcinákat fejlesszenek.A politika ezzel szemben gyengén muzsikált. Közel két év telt el a válság kitörése óta, és még mindig nincs semmilyen globális cselekvési tervünk arra, hogy hogyan védjük meg az emberiséget ettől a világjárványtól, és hogyan lehet kezelni a gazdasági következményeket.

HB: A kérdés az, hogy az emberiség egyáltalán képes-e arra, hogy hogy biztosítsa a túlélését? Mit tanulhatunk a múltból?

Ha: Több lecke is van. Egyrészt, az embereknek több a képessége, mint a történelem során valaha. Ha összehasonlítjuk a mostani világjárványt a korábbi világjárványokkal, - például az 1918-as influenzával-, látjuk, hogy akkor nem tudták, hogy mi okozta a betegséget, vagy hogyan lehet megállítani. Ma már rendelkezünk a szükséges eszközökkel. Másrészt az általunk kifejlesztett eszközök, amelyek hatalmat adnak nekünk, egy újfajta fenyegetés forrásai is a túlélésre nézve. Legyen szó fizikai fenyegetésről, például az éghajlatváltozásról, a találmányaink, az iparunk és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia jelent fenyegetést, vagy a biotechnológia. Ez teljesen újfajta fenyegetés, amellyel az embereknek a múltban soha nem kellett szembenézniük.

HB: Ez a legnagyobb különbség a 20. és a 21. század között?

Ha: Igen. Nem csak a rajtunk kívüli világot tudjuk irányítani és megváltoztatni, így megváltoztathatjuk az állatokat, az erdőket, a folyókat. Dekódoljuk a testet, az agyat és a genetikai kódunkat, és megtanulják, hogyan manipulálják és változtassák meg az embert. Mi még tovább megyünk, mint az Ószövetség Istene, akiknek csak olyan organikus lényeket sikerült létrehoznia, mint a zsiráfok, medúza, banán és ember. A szintetikus biotechnológiával képesek vagyunk létrehozni valamit...valamit, ami még soha nem létezett, nem-organikus lényeket. Ha rossz döntéseket hozunk ezzel az óriási hatalommal, akkor nem csak a jövőnk, az emberiség, hanem az élet jövője is veszélybe kerül ezen a bolygón. Ez tehát óriási felelősség. Nézz körül, sajnos, nem látom semmi jelét annak a fajta globális együttműködésnek, amelyre ezekben a kérdésekben égető szükségünk van.

HB: Mi kell ahhoz, hogy az országok elkezdjenek együttműködni egy ilyen kérdésben?

Ha: Nem vagyok jó politikus.

HB: Mit tanít nekünk a történelem?

Ha: Amikor a nemzetek kezdik igazán érezni a válság okozta fájdalmat, akkor valószínűleg felébrednek, és rájönnek, hogy valamit tenni kell.

HB: De akkor lehet, hogy már túl késő lesz az éghajlati válságban?

Ha: Ez teszi politikailag olyan bonyolulttá ezt a válságot: megvan a fenyegetés, ellentétben egy háború vagy világjárvány esetében, közvetlenül a szemünk előtt, viszont hiányzik egy narratíva, egy olyan narratíva, amelynek van értelme. A politikát nagyon gyakran mozgatják az ilyen narratívák, így az emberek hajlandóak megváltoztatni politikai prioritásaikat. A történelem nem determinisztikus. Hogy mi fog történni a következő néhány évben attól függ, hogy milyen döntéseket hozunk.

HB: Elkerülhető-e az éghajlati válság a technológia segítségével? Vagy az emberi viselkedés radikálisan megváltozik?

Ha: Én a technológiai lehetőséget választanám, egyszerűen mert az emberi viselkedés alapvető megváltoztatása hosszú időbe telik. De erre nincs időnk. És azt is gondolom, hogy kontraproduktív és veszélyes az egyének viselkedését hibáztatni, azért, mert például repülőre szálltak. Ez eltereli a figyelmet a valódi okokról.

HB: A világjárványban emberek milliói digitalizálták életüket. Ez sok mindent kényelmesebbé tesz, ugyanakkor átláthatóbbá is teszi őket. Hogyan fogja megváltoztatni a társadalmat a megfigyelő kapitalizmus most kezdődő korszaka?

Ha: A fejlemény aggasztó. Ez az egyik legnagyobb veszély világszerte, és az elmúlt két évben jelentősen megnőtt. A történelem során először van lehetőség arra, hogy technikailag minden embert folyamatosan megfigyeljünk, és jobban ismerjük őket, mint ők magukat. Ez minden diktátor álma. Ehhez már nincs szükség emberi ügynökökre, a zsebünkben van a személyes ügynökünk: az okostelefon. És a megfigyelés már nem csak arról szól, hogy mit teszünk, mit mondunk és kivel találkozunk. A jövőben a technológia azt is dekódolni fogja, amit érzünk. Ez azt jelenti, hogy a megfigyelés most először úgymond a bőrünk alá is bújik. Ennek érdekében az eszközök mindenféle biometrikus jelet gyűjtenek, az arckifejezésektől és a testbeszédtől kezdve a vérnyomáson, a pulzusszámon és az agyi aktivitáson át. Nagyon közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor már nyomon követhetjük a gondolatokat és az érzéseket. Ez egy olyan helyzet, amelyre még soha nem volt példa a történelemben.

HB: Az új technológia csodálatos dolgokra is képes – például diagnosztizálni tudja a betegségeket, mielőtt azok kitörnének.

Ha: Teljesen igaza van. Másrészt, ezek is alapot nyújthatnak az emberiség történelmének legrosszabb totalitárius rezsimjeihez... rosszabbakhoz, mint bármi, amit a 20. században láttunk. De ismétlem, ez nem prófécia. Látjuk, hogy néhány ország ebbe az irányba mozdul el, de még nem késő megállítani őket. Szabályoznunk kell az új információs gazdaságot, az adatáramlás a világban, hogy megakadályozzuk a disztópikus forgatókönyveket.

HB: Mindig könnyű szabályozást követelni. De mit kellene tenni, hogyan nézne ki konkrétan a dolog?

Ha: Három nagyon alapvető szabályt kell követni. Először is: ha valaki adatokat gyűjt az emberekről, akkor azokat csak arra szabad használni, hogy segítsük őket, soha nem arra, hogy manipuláljuk őket. Másodszor, soha nem szabad megengednünk, hogy minden információ egy szervezet rendelkezésére álljon, legyen szó akár kormányzati szervről, akár vállalatról. Az adatoknak ez a koncentrációja a diktatúrához vezető királyi út. Kellenek mindig a különálló silók, a különálló információs rendszerek.

HB: Mit ért ez alatt?

Ha: Világjárvány esetén az egyéneket szorosabban kell megfigyelni, hogy megállítsák a láncfertőzést. De ezt nem szabadna megtenni a rendőrségnek, hanem egy különálló ügynökségre van szükség, amely nem osztja meg az információt, amely nem adja tovább az információt másoknak. Kevésbé hatékony, de a hatékonyság hiánya itt jellemző, nem pedig hiba.

HB: És a harmadik szabály?

Ha: Ha az egyéneket szorosabban ellenőrzik, akkor a következő dolgokat is meg kell tenni: a kormányok és a nagyvállalatok felügyeletét is növelni kell.

HB: Emögött az a kérdés húzódik meg, hogy valójában kié az adat, ki az adatok tulajdonosa?

Ha: Igen, és ez egy nagyon bonyolult kérdés, mert az adatok természete, az adattulajdonlás eltér a korábbi típusú tulajdonjogok jellegétől. Több ezeréves tapasztalatunk van a szabályozásban, például ott a dolgok tulajdonjoga. Vegyük a földtulajdont. Van egy földterületem, építek egy kerítést és egy kaput. Én döntöm el, hogy ki jöhet be. De adatokkal? Mi történik, ha egy vállalat rendelkezik a DNS-adataimmal? Van egy nyilvántartás mindenről, amit az elmúlt évben online csináltam? Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy ellopják ezt az érzékeny információt?

HB: És?

Ha: Ehhez még csak új törvény sem kell. Csak annyit kell tennie, hogy egy nagyon régi szabály, amelyet már háromezer éve ismerünk a Tízparancsolat: Ne lopj parancsa érvényesüljön. Különben ellopják az egyének adatait, és felhasználják azokat a beleegyezésük nélkül, különösen olyan módon, amely kárt okoz nekik.

HB: Arra figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligencia erőteljes eszközzé válhat a tekintélyelvű rendszere kezében. Mit jelent ez valójában a demokrácia jövője szempontjából?

Ha: Ezt nehéz megmondani. A demokrácia a legjobb rendszer a világ legjobb rendszere, amikor az új körülményekhez való alkalmazkodásról van szó. Érdekes módon a világjárvány idején az emberek hirtelen csodálattal néztek az autokratikus rendszerekre, ahol a dolgok gyakran gyorsabban és hatékonyabban mentek. Nincsenek viták, nincsenek kompromisszumok és nincs konszenzus - csak egy személy, aki irányt mutat. A diktatúrák problémája, hogy a hibákat a szőnyeg alá söprik, és nem javítják ki. Ez viszont a demokráciák erőssége. Ők ki tudnak próbálni dolgokat - ha valami nem működik, könnyebb beismerni a hibákat és más utat választani.

HB: Ez néha kaotikusnak tűnik.

Ha: De a káosznak vannak jó oldalai is. Új dolgokat hoz létre. Ez több véleményt tesz lehetővé. Új dolgok is születhetnek belőle. Ez eltart egy ideig, azonban figyelembe kell venni a különböző hangokat és véleményeket, és konszenzusra kell jutni. És ha ebből a szempontból összehasonlítjuk a rendszereket, és valami ilyesmire gondolunk, hogy AI és az általa biztosított hatalom, gyorsan világossá válik, hogy az algoritmusok hatalomátvételének veszélye sokkal nagyobb egy diktatúrában, mint egy demokráciában.

HB: Miért van ez így?

Ha: Egy demokráciában a mesterséges intelligencia nehezen tud hatalmat szerezni, mert a rendszer annyira polifonikus. Egy diktatúrában ez sokkal könnyebb, mert csak egy áramforrás van.

HB: Az az ország, amelyik a legjobb mesterséges intelligenciával rendelkezik, végül az egész világot uralni fogja?

Ha: Igen, ez nagyon is lehetséges. A mesterséges intelligencia a legfontosabb technológia.

HB: És ez Kína lesz?

Ha: Vagy Kína vagy az USA. Nincs senki ezen a területen közel sem olyan erős, mint ez a két high-tech szuperhatalom. És ez új hidegháborúhoz és egy újfajta gyarmatosításhoz vezethet, az adatkolonializmushoz..

HB: Ezt meg kell magyaráznia.

Ha: Képzeljünk el egy olyan világot, ahol minden adat csak két helyre kerül: Kínába és az Egyesült Államokba, ahol tárolják és elemzik. Ha minden politikus minden adata, minden újságíró, minden vezérigazgató, minden bíró a világon egy New York-i, washingtoni vagy pekingi ember kezében lesz, még mindig független ország lennétek? Vagy adatgyarmat lenne az országodból? Egy ország irányításához a 21. században nem kell többé katonákat küldeni. Csak össze kell gyűjteni az összes adatot...

HB: Európa úton van afelé, hogy ilyen adatkolóniává váljon?

Ha: Bizonyos mértékig, természetesen. Ne feledje, az adatkolóniák nemcsak a politikáról, hanem a gazdaságról is szólnak, a birodalmi központ és a gyarmatok közötti szokásos kapcsolatokról. A kolóniák előállítják a nyersanyagokat, a fejlett technológiával a központban állítják elő az árut, amelyet majd visszaküldenek, ugyanúgy, ahogy Egyiptomban egy évszázaddal ezelőtt. Egyiptom gyapotot küldött Nagy-Britanniába, ahol a kiváló minőségű textíliákat gyártották, és exportálták vissza - Egyiptomba is.

HB: Ma a fejlett technológia az AI, a nyersanyag pedig az adat.

Ha: Mondhatjuk így is. Európának történelmi hatalmának és gazdasági erejének köszönhetően még mindig van esélye arra, hogy megmeneküljön, ráálljon a két csúcstechnológiai szupersztár pályájára, és egy harmadik hatalmi központ jöjjön létre. Az egyetlen esély erre az, Európa közös ethoszának és közös európai küldetésnek megtalálása.

HB: Minden kockázata ellenére a mesterséges intelligencia egyben a kulcs lehet a legnagyobb problémák megoldásához: A világ számos részén nagy a munkaerőhiány. A vállalatoknak egyre több és több munkahelyet automatizálniuk kell a következő években. Ez is teszik. A mesterséges intelligencia az idősödő társadalmak számára is hatékony eszköz.

Ha: Ez igaz. De nem maga a népességcsökkenés a probléma. Az új korszakba való átmenetről van szó, és arról, hogyan alakítsuk ki.

HB: Hogyan alakítható?

Ha: Az átmenet zökkenőmentesebb lesz, ha kombináljuk az alábbi intézkedéseket: a mesterséges intelligencia és a robotok fokozott használata, a bevándorlás és bizonyos tevékenységek kiszervezése. A döntő pont az automatizálás kérdése, az átképzés. Nem hiszem, hogy minden munkahely meg fog szűnni, és természetesen új munkahelyek jönnek létre. A nagy probléma az emberek átképzése lesz. Máskülönben egyrészt óriási munkanélküliség várható, másrészt pedig nagy hiány lesz a szakképzett munkaerőből az új munkahelyekre. Akkor mindkét világból a legrosszabbat kapnánk.

HB: Tehát a rugalmasság a jövő legfontosabb képessége?

Ha: Abszolút. Ez az a képesség, hogy öt-tízévente átképezzük magunkat, újra tanuljunk és alkalmazkodjunk, és újra feltaláljuk magunkat. Ez hatalmas anyagi terheket jelent, de természetesen pszichológiai terheket is. Akik erre képesek, azok fogják vezetni a gazdaságot.

HB: Minden nap két órát meditál. Hol van erre idő? Vagy sok olyan embert foglalkoztat, akik gondoskodnak a többiről?

Ha: Néhány embert foglalkoztatunk, így nem kell sok mindent csinálnom, egy csomó e-mailt és ilyesmit elintéznek. De az első dolog a naptáramban a meditációra szánt idő, mind naponta, mind az év folyamán. Minden évben megpróbálok elmenni egy hosszú meditációs elvonulásra. Ez egy kiváltság, tudom. De én úgy gondolom, hogy az mindenkinek fontos, legalább napi néhány percig, vagy heti néhány óráig. Erről szól a meditáció. Sokat figyelünk a testünk egészségére, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk, és még többet fektetünk az egészségünkbe, de még inkább ellenőrizzük a bankszámlánk egészségét. Kellene tenni valamit az elménk egészségéért is. Az első dolog, amit beírok a naptáramba, az, hogy időt szánok a meditációra.

HB: A meditáció is menekülés Önnek, mert egyébként olyan intenzíven foglalkozik az emberek borús jövőjével?

Ha: Ez a menekülés ellentéte. Ez a konfrontáció a világgal úgy, ahogy van.

HB: A szembesülés a lélegzetvétellel.

Ha: Mi lehet valóságosabb, mint az orrodon átáramló lélegzet? Ha csak néhány percre is leáll, meghalsz. És mégis, nem tudsz erre a valóságra koncentrálni, mert elkapnak a dolgok, elmerülsz az álmodozásba és szórakozásba. Ha nem vagyunk, hogyan tudnánk zavartalanul megfigyelni a lélegzetünk valóságát? A meditáció nem a békés állapot eléréséről szól. Számomra arról szól, hogy megtapasztaljam az igazságot magamról és a világról. És az egyik legfontosabb igazság az, hogy nagyon keveset tudunk az elménkről, és nagyon kevés befolyásunk van rá.

HB: De az ember nem kezd csak úgy naponta két órát meditálni. Hogyan kezdődött?

Ha: Történelemből doktoráltam Oxfordban, és elégedetlen voltam az életemmel. Egy barátom egy évig nyaggatott: próbáljátok ki a meditációt. És amikor minden más kudarcot vallott, azt mondtam, oké, mit veszíthetek? Megpróbálom. És ettől szó szerint elszálltam. Egyedülálló volt a felismerés az első napon, amikor ott ültem, és próbáltam figyelni a lélegzetemre, és életemben először rájöttem, hogy milyen kevéssé tudom irányítani az elmémet, és hogy nem értem, mi folyik itt.

HB: Miért nincs valójában okos telefonja?

Ha: Nem vagyok naiv. Tudom, hogy akkor is követhető vagyok, ha nincs okos telefonom.A lényeg az, hogy a zavaró tényezőket kiiktassam. Tudom, milyen nehéz az elmét irányítani, hogy koncentrált maradj. És még valami: az emberek ott a másik oldalon, az okos telefonnál - a legokosabb emberek a világon - az elmúlt 20 évben megtanulták, hogyan lehet feltörni az emberi agyat az okos telefonon keresztül. Nem vagyok ellenfél számukra. Ha szembe kell szállnom velük, nyerni fognak. Ezért nem adom oda nekik a képernyőmet. Nem adok nekik közvetlen hozzáférést az agyamhoz.

Harari úr, köszönöm szépen az interjút.

(kép: wikipédia, Daniel Naber)

Ezzel a cikkel zárul a 2022-es évváró sorozat, amely a Handelsblatt, az FAZ és a Spiegel cikkei nyomán készült. Jövőre kiderül, mi következett be, és mi nem... Most jöjjenek még a nyugdíjügyek, második nekifutásra.

Minél később kezdi valaki, annál nagyobb mértékben kell növelnie a megtakarításainak arányát. Ennek az az oka, hogy a befektetők a futamidő növekedésével egyre nagyobb hasznot húznak az újrabefektetett hozamból - az úgynevezett kamatos kamathatásból. Akkor a megtakarítás nem is olyan nehéz - mondja Kommer. "Egy kis fogyasztási áldozattal - Ibiza a Maldív-szigetek helyett - és egy kis fegyelemmel meg lehet csinálni. Nem rossz - talán egy kicsit unszexi" - mondja. De ha csak 45 évesen kezded el, "szűkös lesz".

A szakértők egyetértenek abban, hogy részvényekkel biztosíthatja az időskori ellátását, ha ezt ésszerűen teszi - azaz a tőkéjét széles körben és ésszerű költségek mellett fekteti be. A befektetők például indexalapok ETF-eken keresztül vagy - ízléstől függően - aktívan kezelt részvényalapokkal vesznek részt a gazdaság termelő tőkéjében, ami megvédi a tőkét a monetáris leértékelődéssel szemben.

Minél hosszabb a megtakarítási időszak, annál kevésbé kell aggódniuk a befektetőknek a veszteségek miatt - hangsúlyozza Altmann. Körülbelül tizenegy év elteltével például a veszteségek valószínűsége nullára csökkent, ahogyan az olyan nagyra becsült részvényindexek esetében is, mint a német Dax. Akkor nincs szükség fedezeti ügyletekre, nincs szükség tőkegaranciára - magyarázza az elemző. Legalábbis addig, amíg nincs kétség a világ összes vállalatának jövedelemtermelő erejéhez - teszi hozzá -, más szóval, amíg a kapitalista gazdasági rendszerek uralkodnak.

Eddig az ilyen tőkegaranciák főként a támogatott öregségi ellátások, például a Riester-nyugdíj vagy a vállalati nyugdíjrendszerek esetében voltak elérhetőek - ez elveszi a hozamlehetőségeket, és a jelenlegi alacsony kamatlábak mellett alig marad valami. A népszerű nyugdíjbiztosításoknak van még egy hátrányuk: a hozzájuk kapcsolódó igények nem örökölhetők, még a Riester-nyugdíj esetében ez korlátozás nélkül csak az élettársra vonatkozik. A megspórolt alaptőke viszont korlátozás nélkül továbbadható az örökösöknek.

Mivel azonban az új német szövetségi kormány jelenleg vizsgálja a támogatott időskori ellátást, a szakértők azt tanácsolják a befektetőknek, hogy várjanak, mielőtt új támogatott ellátást kötnének. Amire azonban a befektetőknek a szabad megtakarításban szükségük van, az a fegyelem. "A befektetőknek öregkorukig ki kell tartaniuk - és ki kell tudni tartaniuk" - figyelmeztet Altmann elemző. Azoknak az 55 év feletti időseknek, akik korábban szeretnének nyugdíjba menni, Schießer tanácsadó azt tanácsolja, hogy nézzenek utána a német nyugdíjbiztosítási pénztárnál, hogy érdemes-e önkéntesen befizetniük a nyugdíjkasszába, hogy kompenzálják a csökkentéseket. Ez az eddigi "tisztességes" nyugdíjemelésekre tekintettel kifizetődő lehet - mondja.

Sok középkorú ember is számíthat arra, hogy felmenői hagynak rájuk valamit öregkorukra - legalábbis egyelőre. Eddig normálisnak számított, hogy a "középosztályból" származó emberek örökölnek valamit - a jövőben azonban ez egyre kevésbé lesz így, mondja a Kommer vagyonkezelő: mert egyre több embert fognak hivatásszerűen ápolni idős korában, és a megtakarításaikra maguknak lesz szükségük. Az egyéni felelősségvállalás ezért egyre fontosabbá válik.

A nyugdíjat magadnak kell megteremtened

A múltban biztosan nem volt minden jobb, - de a nyugdíjakat illetően a dolgok valószínűleg jobban kezelhetőek voltak. Akik egész életükben dolgoztak, és nyugdíjjárulékukkal hozzájárultak a korábbi nyugdíjasok finanszírozásához, a hatvanas éveik elején megfelelő nyugdíjra számíthattak. Azok pedig, akik életbiztosítást kötöttek, vagy vállalati nyugdíjat kaptak, még jobban jártak.

Ma viszont sokan tovább dolgozunk, mint a múltban, és egyesek hamarabb is kiszállnak. A törvényes nyugdíj elolvad: egyre kevesebb fiatalnak kell egyre több idős embert finanszíroznia. Ráadásul az emberek egyre idősebbek, főként az orvostudomány vívmányainak köszönhetően. Az életbiztosítások pedig, amelyek többnyire kötvényeken alapulnak, az alacsony kamatkörnyezetben egyre kevesebb hozamot hoznak. A foglalkoztatói nyugdíjbiztosítás gyakran szenved mindkét tendenciától.

Szakértők, mint például Gerd Kommer, az azonos nevű vagyonkezelő cég vezetője, arra számítanak, hogy az 1960 után születettek számára már nem fog működni a nyugdíjak kezelhető koncepciója. Ez azért is van így, mert ezzel egyidejűleg "az időskori életminőséggel szemben támasztott követelmények" is növekednek - jegyzi meg. "A jövőben sokkal több személyes kezdeményezésre lesz szükség."

Az embereknek nem szabad panaszkodniuk a változások miatt, hanem "csak csinálják" - azaz a lehető legracionálisabban nézzék meg, mi az, ami személy szerint nekik megfelel - mondja Stefan Schießer, a frankfurti székhelyű Honorarberatung vezetője. A rugalmas befektetés alkalmas a személyes gondoskodásra - vonja le a következtetést Jan Altmann, a JustETF ETF platform elemzője. Ez ma már túléli az egyre gyakoribb munkahelyváltásokat - ellentétben a németországi foglalkoztatói nyugdíjszerződésekkel -, és akkor kerül kifizetésre, amikor a tulajdonosnak szüksége van a tőkére.

Ez konkrétan azt jelenti: legkésőbb 30 éves korában el kell kezdenie a munkavállalónak az öregkorára való megtakarítást. Ezután a nettó jövedelmének egytizedét havonta egy olyan befektetésbe kell fektetnie, amelynek "tartalma és megtérülési lehetőségei vannak".

Így például, aki az elmúlt 20 évben havonta 300 eurót fektetett be az MSCI World Indexre vonatkozó ETF-be, annak a portfóliójában úgy 220 000 euró van; 30 év alatt ez az összeg 455 000 euró. Persze ez Németországra, és az ottani keresetekre értendő...

A bérspirál gyorsabban forog - kétfelé.

Továbbképzés, több munkahelyváltás, valamint az olyan jelenség, mint a világjárvány idején bekövetkezett elbocsátási hullám - mindez egyértelművé teszi: a lineáris önéletrajzok, amelyekben valaki 20 évig ugyanazon munkáltatónál dolgozik, és feljebb lép a ranglétrán, a jövőben valószínűleg egyre ritkábbak lesznek. Ez a fizetést is megváltoztatja.

Eddig a fizetések általában minden munkahely- és munkáltatóváltáskor emelkedtek. Az EY könyvvizsgáló cég aktuális értékelése szerint a magánszektorban az igények átlagosan jó tíz százalékot tesznek ki, a közszférában valamivel kevesebbet. Tehát az ilyen ugrások hamarosan inkább a normává válnak, mint a kivételekké?

Csak óvatosan, véli Sebastian Pacher, a Kienbaum tanácsadó cég javadalmazási szakértője. "Csak azért, mert a munkaköri életrajzok gyorsabban változnak, nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jövőben egy szakmai életút során a fizetési spirál végtelenül felfelé fog kanyarodni." Tézise a következő: aki ugyanazon a területen belül vált, az általában csak több vagy hasonló pénzért teszi ezt. Akkor - ágazattól függően - az említett tíz százalék vagy még több is reális.

Ami a teljesítményszinteket illeti, a vállalatoknál a jövőben még inkább "differenciálódni" fog a bértartomány. Ez azt jelenti, hogy a csúcsteljesítményt nyújtók a szakképzett munkaerő egyre súlyosbodó hiánya miatt a korábbinál lényegesen többet tudnak majd követelni. A többi: inkább nem.

A teljesen oldalazó átlépéseknél, váltásoknál, amelyek a jövőben valószínűleg sokkal gyakoribbak lesznek, "egyes munkavállalók hajlandóak lesznek engedményeket tenni a fix fizetésből, ha cserébe más tényezők is megfelelőek" - mondja Pacher. Például ha a munka értelmét látják vagy a biztonságot kapják.

A válság óta megnőtt a kockázatvállalási kedv és a karrierrel kapcsolatos változtatási hajlandóság is. Ugyanakkor a válság által különösen súlyosan érintett ágazatokban dolgozók voltak a leginkább hajlandóak a változásra.

Sokak számára eljött az ébredés pillanata - valahogy így: "Ó, nem is függök annyira a munkámtól, mint gondoltam". Ebben a helyzetben sokan hajlandóak elfogadni a fizetéscsökkenést is. Vagy megtenni a lépést az önfoglalkoztatás felé. Más szóval, attól függ, hogy valaki honnan és hová változik...

Jön azonban egy másik, még fontosabb változás is: a jövőben mindenki főnök lesz - nem csak a vezető. Az Új Munka korában nemcsak a munkavállalóknak, hanem az egész szervezeteknek is fejlődniük kell, és folyamatosan újra kell találniuk magukat.

Olyan szerzők, mint Tim Herbig ("Lateral Leadership") vagy Alexander Keller ("Jedership") biztosak abban, hogy a jövőben a vezetés már nem annyira a munkakörökön, hanem sokkal inkább az egyes embereken múlik majd. Az úgynevezett oldalirányú vezetők egyre inkább az irányításuk alá vonnák a dolgokat. Ezek olyan alkalmazottak, akik nem felettesek, de mégis vezetik az embereket, például egy projekt vagy egy új termékcsalád előrevitelével.

Ilyen irányba mutató munkakörök a termékgazda vagy a projektmenedzser. És ezek a hirdetések virágzanak: az Indeed állásbörzén csak Németországban 86 százalékkal nőttek tavaly a termékgazdáknak szóló álláshirdetések száma. 

"Nem elég, ha egyszerűen csak szépen hangzó szerepeket osztunk ki, és abban reménykedünk, hogy az önszerveződés magától megoldódik" - magyarázza Keller, nemzetközi vezetési tanácsadó és coach. Az olyan vállalatoknál, mint a Xing anyavállalata, a New Work SE, rendszeresen képez olyan alkalmazottakat, akik formálisan nem felettesek, de projektekben vezetnek másokat. A vágy gyakran magukból a szerepekből fakad - számol be Anneke Beiroth, aki a New Work-nél a vezetők fejlesztéséért felelős: sok helyzetben több vezetésre van szükségünk a jövő érdekében, nem kevesebbre" - és ez minden hierarchikus szintre vonatkozik. 

A "moonshot" befektetésekkel a befektetők profitálnak az innovációkból

Három és fél év telt el azóta, hogy Hendrik Bessembinder sokkolta a befektetési világot: az amerikai tudós kiderítette, hogy az elmúlt 100 évben a tőzsdén jegyzett amerikai vállalatok több mint fele elvesztette értékét, vagy rosszabbul teljesített, mint egy rövid lejáratú amerikai államkötvény-befektetés. Az, hogy az amerikai részvénypiacok mégis ilyen erőteljesen emelkedtek ebben az időszakban, csak annak köszönhető, hogy néhány részvény magas nyereségével túlkompenzálta a többiek gyenge teljesítményét: a részvények mintegy négy százaléka volt felelős a nettó vagyon közel 35 billió dolláros növekedésének majdnem teljes összegéért.

Azóta a befektetők az aranylázhoz hasonlóan pontosan azokat a részvényeket keresik, amelyekkel meggazdagodhatnak. Ennek az irányzatnak a neve moonshot befektetés. Ez többek között a Reddit nevű online fórumon is megmutatkozik, ahol magánbefektetők hirdetik egymás részvényeit, ahol rakétaszerű árfolyam-potenciált látnak.

A múltban a Facebook, az Apple, az Amazon, a Microsoft és a Google anyavállalatának, az Alphabetnek a holdudvara volt. Azok, akik tíz évvel ezelőtt bevásároltak az öt technológiai óriáscégbe, azóta közel 800 és 1900 százalék közötti hozamot értek el. A probléma: a múltból származó árnövekedés semmit sem mond a jövő alakulásáról.

A trükk tehát az, hogy felismerjük a következő trendet, és befektessünk a következő Apple-be vagy Amazonba, ez pedig egyfajta lottójátéknak bizonyul. A sztárbefektető Cathie Wood nevet szerzett magának ezen a területen. Az Ark nevű befektetési cégével kockázatos és sikeres fogadásokat tett technológiai részvényekre azok fejlődésének korai szakaszában - például a Netflix streaming szolgáltatásra, a Salesforce szoftvercégre, a Square pénzügyi szolgáltatóra vagy a Tesla e-autó gyártóra. Zászlóshajójuk, az ARKK tőzsdén kereskedett alap árfolyama az elmúlt öt évben mintegy 380 százalékkal emelkedett. Az amerikai irányadó index, az S&P 500 ugyanebben az időszakban mintegy 100 százalékkal emelkedett.

A Baillie Gifford Investment Management hasonló stratégiát követ. A brit vagyonkezelő elsősorban a növekedési potenciállal rendelkező vállalatok iránt érdeklődik, akár már nagyon korai stádiumban is, így például már korán befektetett a Moderna oltóanyaggyártó cégbe. Wood jelenleg öt megatrendet lát: a DNS-szekvenálást, a robotikát, az energiatárolást, a mesterséges intelligenciát és a blokklánc-technológiát.

Vissza kell mennünk a történelemben a telefonig, az elektromosságig és az autóig, hogy találjunk olyan időszakot, amikor a technológiai innováció három fő forrása is egyszerre fejlődött. "Az innováció tekintetében most olyan időszakot élünk, amilyet még soha nem tapasztaltunk" - mondja Wood. A nagy alapszolgáltatók ezért egyre több tőzsdén kereskedett alapot (ETF) kínálnak, hogy a megatrendekre fogadjanak, és legyőzzék a széles piacot. Egyrészt saját indexeket hoznak létre erre a célra, amelyeket aztán lemásolnak. Másrészt azonban az aktívan kezelt ETF-ek száma egyre inkább növekszik.

Az igazsághoz azonban az is hozzátartozik, hogy nagyon kevés alapkezelőnek sikerül hosszú távon legyőznie a széles piacot. Olaf Stotz, a frankfurti magánegyetem frankfurti pénzügyi karának vagyonkezelési professzora szerint a trendekre való összpontosítással az a probléma, hogy a diszruptív üzleti modelleket gyakran túlbecsülik. "A valódi növekedés gyakran nem olyan fenntartható, mint feltételezik, mert a versenytársak belépnek a piacra, és egymás árrését szorítják ki."

Közben új trendek érvényesülnek: a befektetés egy gombnyomással, egyszerű hozzáférés az értékpapírszámlához mobiltelefonon keresztül: egyre több fiatal befektető gyorsan össze tud kattintani egy értékpapírszámlát okostelefonon keresztül, megvitatja a részvényeket, a belépési árakat és a teljesítményt a közösségi médiában.

A negatív kamatlábak, a Corona és az online platformokon keresztül történő könnyű hozzáférés a tőzsdéhez tavaly óta a részvényesek számának növekedését eredményezte Németországban - különösen a fiatalok körében. De hogy meddig lesznek aktívak a tőzsdén, a szakértők szerint még nem tudni.

A németországi tőzsdén jegyzett vállalatok szövetsége, a Deutsches Aktieninstitut (DAI) már most örül annak, hogy a 2020-as jó számok folytatódhatnak, és hogy a részvények iránti érdeklődés megszilárdul: A 2,7 millió új részvényes között - több, mint az elmúlt 20 évben bármikor - legalább egymillió 40 év alatti fiatal van. Ez majdnem feleannyi, mint egy évvel ezelőtt - mondta Gerrit Fey, a DAI tőkepiaci szakértője. "A tőkebefektetés elérte a zsebét" - írja Fey egy jelentésében.

Az olcsó brókerek okostelefonos alkalmazásai megkönnyítették a befektetők számára a tőzsdei kereskedés megkezdését. Néhány kattintással és időközben kis összegű tőkével mostantól lehetőség van részvényekben, alapokban és ETF-ekben való megtakarításra. A vagyonkezelők azonban kezdetben úgy látják, hogy ez "a szerencsejátékok vonzereje: olyan, mintha a mobiltelefonoddal mennél a kaszinóba" - mondja Gerd Kommer, az azonos nevű vagyonkezelő cég, a Gerd Kommer Invest vezetője.

Ez persze a csalódás lehetőségét is magában rejti, teszi hozzá Jan Altmann, a Just ETF ETF platform elemzője: "Az idei és a tavalyi év tapasztalatai után sok új részvényes azt feltételezte, hogy a részvények árfolyama elsősorban az alsó soron fog emelkedni. De amíg a fiatalok olyan forró részvényekkel, mint a Gamestop és társai, esetleg kezelhető összegeket játszanak el, addig ez a szakértők szerint tanulószerződéses pénznek tekintendő.

És a fiatalok nem csak játszani akarnak, mondja Stefan Schießer tanácsadó: "Sokan jönnek, és hosszú távú pályát akarnak kijelölni. Tanácsot kérnek a tőzsdeindexeket követő alapokkal (ETF-ekkel) kapcsolatos stratégiákkal kapcsolatban. A német alapszövetség, a BVI bejelentése szerint 2021-ben "értékesítési rekordévre" számítanak.

A befektetők mindenekelőtt részvényalapokba, azaz alapkezelők által aktívan kezelt termékekbe, valamint ETF-ekbe fektetik pénzüket. De hogy ez valódi kultúrává fejlődik-e, még nem tudjuk. A szakértők egyetértenek: a német részvénykultúra és minden fiatal részvényes számára az igazi teszt akkor jön el, amikor a részvénypiacok hosszabb időre lefelé mennek - és az okostelefonok "piros hozamot", veszteséget mutatnak.