Az adatok mostani koncentrációja királyi út a diktatúrához

Yuval Noah Harari történész nem csak a múltat tanulmányozza, hanem a jövőt is. Írásai és könyvei ("21 lecke a 21. századnak", "Homo Deus") emberek millióit inspirálták, így a söldeni "Giga Gipfel"-en, Giga csúcstalálkozón való megjelenése a rendezvény egyik fénypontja volt. (Ez Németországban a Handelsblatt digitális gondolkodóknak szóló rendezvénye.) Sebastian Matthes interjúja a Handelsblattban arról szól, hogy a mesterséges intelligencia (AI) és a szintetikus biotechnológia örökre megváltoztatja a társadalmat, milyen esélye van az emberiségnek a klímaváltozás elleni küzdelemben - és miért kellene mindenkinek meditálnia.

Handelsblatt: Harari úr, ön valójában történész, de most már ugyanannyit gondol a jövőre, mint a múltra?

Harari: A történelem nem a múlt, hanem a változás tanulmányozása. A történészek nem tudják megjósolni a jövőt. De ha valaki megérti a változás folyamatait a múltban, legalábbis kialakulhat egy elképzelés arról, hogy mi történhet a jövőben. Látom az én feladatom, hogy hidat építsek a tudomány és a nagyközönség számára, szeretnék hozzájárulni a globális vita legfontosabb kérdéseihez.

HB: Ön többször is figyelmeztetett arra, hogy a legnagyobb veszély egy új világháború, az ökológiai összeomlás, és az olyan bomlasztó technológiák, mint a mesterséges intelligencia.

Ha: Anélkül, hogy csökkenteni akarnám az olyan témák jelenlegi jelentőségét, mint a terrorizmus vagy a migráció, minden más elhalványul e három egzisztenciálisan fenyegető kérdés mellett.

HB: Borús kilátások. A populistáknak mégiscsak igazuk van amikor egy olyan múltról beszélnek, amelyben minden jobb volt?

Ha: Amit a populisták kínálnak, az nosztalgikus fantázia. Mint történész, csak két dolgot tudok mondani. Először is: a múlt nem tér vissza. És még ha így is lenne: a legtöbb korszak nem volt kellemes időszak. Ha választanom kellene, hogy hol, és az emberi történelem melyik pontján fogok megszületni, akkor nem hiszem, hogy lenne jobb alkalom, mint Németországban, a 21. század elején. Az emberek számára ez a legjobb időszak. Az állatok és az ökoszisztéma nem annyira. Ez a felismerés nem szabad, hogy önelégülté és magabiztossá tegyen minket. Ellenkezőleg.

HB: Hogyan fognak a történészek néhány évtized múlva erre az évre tekinteni? 2021, a világjárvány utáni év? Ez a kezdete az "arany húszas éveknek", ahogy egyesek remélik? Vagy szembe kell néznünk egy disztópikus évtizeddel, az éghajlatváltozással, az elöregedő társadalmakkal, és a mindenhova betolakodó technológiai vállalatokkal?

Ha: A történelem nem determinisztikus; ami a következő néhány évben történni fog, az a döntéseinken múlik. Ennek során fel kell ismernünk, hogy az emberiség nem tudja nemzeti szinten megoldani a jövő válságait, ahogyan azt mindenekelőtt az éghajlati válságban láthatjuk. Aggódva figyelem, hogy sokan változtatnak a hozzáállásukon: a tudatlanságtól vagy akár a tagadástól egyfajta világvége hangulatig. De még nem késő tenni valamit.

HB: Mit javasol?

Ha: Ha a világ a globális gazdasági teljesítmény két százalékát fektetné be aa környezetbarát technológiák és infrastruktúrák fejlesztésébe, az elég lehetne a katasztrofális éghajlatváltozás megelőzéséhez – legalábbis a legelismertebb szakértők közül többen így vélik. Tisztában vagyok vele, hogy hatalmas összegről beszélünk. De ha kitörne egy új világháború, az országok sokkal többet költenének a saját a védelmükre. A globális GDP két százaléka megvalósítható, különösen azért, mert a pénzt nem égetik, nem égetjük el. Ez beruházás lenne a munkahelyekbe, a technológiába és infrastruktúrába. Ha a világ most erre az útra lép, akkor az még egy nagyon reményteljes és pozitív évtizedet is hozhat. Ennek alapja a sokkal szorosabb nemzetközi együttműködés. De a világjárvány most mutatta meg, hogy a tudósok képesek arra, hogy világszerte együttműködjenek, de az államok hajlamosak arra, hogy külön utakon járjanak.

HB: Miért ilyen optimista, hogy az éghajlati válságban jobb lesz a helyzet?

Ha: Nem vagyok optimista. Csak azt mondom, hogy meg kellene próbálnunk, mert ez az egyetlen esélyünk. Sajnos, az ember az egyik legerősebb erő a történelemben. A világjárványban láttunk egy tudományos diadalt, amely politikai katasztrófával párosult. A tudósok a világ minden tájáról együtt dolgoztak azon, hogy megfejtsék a vírust, és vakcinákat fejlesszenek.A politika ezzel szemben gyengén muzsikált. Közel két év telt el a válság kitörése óta, és még mindig nincs semmilyen globális cselekvési tervünk arra, hogy hogyan védjük meg az emberiséget ettől a világjárványtól, és hogyan lehet kezelni a gazdasági következményeket.

HB: A kérdés az, hogy az emberiség egyáltalán képes-e arra, hogy hogy biztosítsa a túlélését? Mit tanulhatunk a múltból?

Ha: Több lecke is van. Egyrészt, az embereknek több a képessége, mint a történelem során valaha. Ha összehasonlítjuk a mostani világjárványt a korábbi világjárványokkal, - például az 1918-as influenzával-, látjuk, hogy akkor nem tudták, hogy mi okozta a betegséget, vagy hogyan lehet megállítani. Ma már rendelkezünk a szükséges eszközökkel. Másrészt az általunk kifejlesztett eszközök, amelyek hatalmat adnak nekünk, egy újfajta fenyegetés forrásai is a túlélésre nézve. Legyen szó fizikai fenyegetésről, például az éghajlatváltozásról, a találmányaink, az iparunk és a bomlasztó technológiák, például a mesterséges intelligencia jelent fenyegetést, vagy a biotechnológia. Ez teljesen újfajta fenyegetés, amellyel az embereknek a múltban soha nem kellett szembenézniük.

HB: Ez a legnagyobb különbség a 20. és a 21. század között?

Ha: Igen. Nem csak a rajtunk kívüli világot tudjuk irányítani és megváltoztatni, így megváltoztathatjuk az állatokat, az erdőket, a folyókat. Dekódoljuk a testet, az agyat és a genetikai kódunkat, és megtanulják, hogyan manipulálják és változtassák meg az embert. Mi még tovább megyünk, mint az Ószövetség Istene, akiknek csak olyan organikus lényeket sikerült létrehoznia, mint a zsiráfok, medúza, banán és ember. A szintetikus biotechnológiával képesek vagyunk létrehozni valamit...valamit, ami még soha nem létezett, nem-organikus lényeket. Ha rossz döntéseket hozunk ezzel az óriási hatalommal, akkor nem csak a jövőnk, az emberiség, hanem az élet jövője is veszélybe kerül ezen a bolygón. Ez tehát óriási felelősség. Nézz körül, sajnos, nem látom semmi jelét annak a fajta globális együttműködésnek, amelyre ezekben a kérdésekben égető szükségünk van.

HB: Mi kell ahhoz, hogy az országok elkezdjenek együttműködni egy ilyen kérdésben?

Ha: Nem vagyok jó politikus.

HB: Mit tanít nekünk a történelem?

Ha: Amikor a nemzetek kezdik igazán érezni a válság okozta fájdalmat, akkor valószínűleg felébrednek, és rájönnek, hogy valamit tenni kell.

HB: De akkor lehet, hogy már túl késő lesz az éghajlati válságban?

Ha: Ez teszi politikailag olyan bonyolulttá ezt a válságot: megvan a fenyegetés, ellentétben egy háború vagy világjárvány esetében, közvetlenül a szemünk előtt, viszont hiányzik egy narratíva, egy olyan narratíva, amelynek van értelme. A politikát nagyon gyakran mozgatják az ilyen narratívák, így az emberek hajlandóak megváltoztatni politikai prioritásaikat. A történelem nem determinisztikus. Hogy mi fog történni a következő néhány évben attól függ, hogy milyen döntéseket hozunk.

HB: Elkerülhető-e az éghajlati válság a technológia segítségével? Vagy az emberi viselkedés radikálisan megváltozik?

Ha: Én a technológiai lehetőséget választanám, egyszerűen mert az emberi viselkedés alapvető megváltoztatása hosszú időbe telik. De erre nincs időnk. És azt is gondolom, hogy kontraproduktív és veszélyes az egyének viselkedését hibáztatni, azért, mert például repülőre szálltak. Ez eltereli a figyelmet a valódi okokról.

HB: A világjárványban emberek milliói digitalizálták életüket. Ez sok mindent kényelmesebbé tesz, ugyanakkor átláthatóbbá is teszi őket. Hogyan fogja megváltoztatni a társadalmat a megfigyelő kapitalizmus most kezdődő korszaka?

Ha: A fejlemény aggasztó. Ez az egyik legnagyobb veszély világszerte, és az elmúlt két évben jelentősen megnőtt. A történelem során először van lehetőség arra, hogy technikailag minden embert folyamatosan megfigyeljünk, és jobban ismerjük őket, mint ők magukat. Ez minden diktátor álma. Ehhez már nincs szükség emberi ügynökökre, a zsebünkben van a személyes ügynökünk: az okostelefon. És a megfigyelés már nem csak arról szól, hogy mit teszünk, mit mondunk és kivel találkozunk. A jövőben a technológia azt is dekódolni fogja, amit érzünk. Ez azt jelenti, hogy a megfigyelés most először úgymond a bőrünk alá is bújik. Ennek érdekében az eszközök mindenféle biometrikus jelet gyűjtenek, az arckifejezésektől és a testbeszédtől kezdve a vérnyomáson, a pulzusszámon és az agyi aktivitáson át. Nagyon közel vagyunk ahhoz a ponthoz, amikor már nyomon követhetjük a gondolatokat és az érzéseket. Ez egy olyan helyzet, amelyre még soha nem volt példa a történelemben.

HB: Az új technológia csodálatos dolgokra is képes – például diagnosztizálni tudja a betegségeket, mielőtt azok kitörnének.

Ha: Teljesen igaza van. Másrészt, ezek is alapot nyújthatnak az emberiség történelmének legrosszabb totalitárius rezsimjeihez... rosszabbakhoz, mint bármi, amit a 20. században láttunk. De ismétlem, ez nem prófécia. Látjuk, hogy néhány ország ebbe az irányba mozdul el, de még nem késő megállítani őket. Szabályoznunk kell az új információs gazdaságot, az adatáramlás a világban, hogy megakadályozzuk a disztópikus forgatókönyveket.

HB: Mindig könnyű szabályozást követelni. De mit kellene tenni, hogyan nézne ki konkrétan a dolog?

Ha: Három nagyon alapvető szabályt kell követni. Először is: ha valaki adatokat gyűjt az emberekről, akkor azokat csak arra szabad használni, hogy segítsük őket, soha nem arra, hogy manipuláljuk őket. Másodszor, soha nem szabad megengednünk, hogy minden információ egy szervezet rendelkezésére álljon, legyen szó akár kormányzati szervről, akár vállalatról. Az adatoknak ez a koncentrációja a diktatúrához vezető királyi út. Kellenek mindig a különálló silók, a különálló információs rendszerek.

HB: Mit ért ez alatt?

Ha: Világjárvány esetén az egyéneket szorosabban kell megfigyelni, hogy megállítsák a láncfertőzést. De ezt nem szabadna megtenni a rendőrségnek, hanem egy különálló ügynökségre van szükség, amely nem osztja meg az információt, amely nem adja tovább az információt másoknak. Kevésbé hatékony, de a hatékonyság hiánya itt jellemző, nem pedig hiba.

HB: És a harmadik szabály?

Ha: Ha az egyéneket szorosabban ellenőrzik, akkor a következő dolgokat is meg kell tenni: a kormányok és a nagyvállalatok felügyeletét is növelni kell.

HB: Emögött az a kérdés húzódik meg, hogy valójában kié az adat, ki az adatok tulajdonosa?

Ha: Igen, és ez egy nagyon bonyolult kérdés, mert az adatok természete, az adattulajdonlás eltér a korábbi típusú tulajdonjogok jellegétől. Több ezeréves tapasztalatunk van a szabályozásban, például ott a dolgok tulajdonjoga. Vegyük a földtulajdont. Van egy földterületem, építek egy kerítést és egy kaput. Én döntöm el, hogy ki jöhet be. De adatokkal? Mi történik, ha egy vállalat rendelkezik a DNS-adataimmal? Van egy nyilvántartás mindenről, amit az elmúlt évben online csináltam? Hogyan akadályozhatjuk meg, hogy ellopják ezt az érzékeny információt?

HB: És?

Ha: Ehhez még csak új törvény sem kell. Csak annyit kell tennie, hogy egy nagyon régi szabály, amelyet már háromezer éve ismerünk a Tízparancsolat: Ne lopj parancsa érvényesüljön. Különben ellopják az egyének adatait, és felhasználják azokat a beleegyezésük nélkül, különösen olyan módon, amely kárt okoz nekik.

HB: Arra figyelmeztetnek, hogy a mesterséges intelligencia erőteljes eszközzé válhat a tekintélyelvű rendszere kezében. Mit jelent ez valójában a demokrácia jövője szempontjából?

Ha: Ezt nehéz megmondani. A demokrácia a legjobb rendszer a világ legjobb rendszere, amikor az új körülményekhez való alkalmazkodásról van szó. Érdekes módon a világjárvány idején az emberek hirtelen csodálattal néztek az autokratikus rendszerekre, ahol a dolgok gyakran gyorsabban és hatékonyabban mentek. Nincsenek viták, nincsenek kompromisszumok és nincs konszenzus - csak egy személy, aki irányt mutat. A diktatúrák problémája, hogy a hibákat a szőnyeg alá söprik, és nem javítják ki. Ez viszont a demokráciák erőssége. Ők ki tudnak próbálni dolgokat - ha valami nem működik, könnyebb beismerni a hibákat és más utat választani.

HB: Ez néha kaotikusnak tűnik.

Ha: De a káosznak vannak jó oldalai is. Új dolgokat hoz létre. Ez több véleményt tesz lehetővé. Új dolgok is születhetnek belőle. Ez eltart egy ideig, azonban figyelembe kell venni a különböző hangokat és véleményeket, és konszenzusra kell jutni. És ha ebből a szempontból összehasonlítjuk a rendszereket, és valami ilyesmire gondolunk, hogy AI és az általa biztosított hatalom, gyorsan világossá válik, hogy az algoritmusok hatalomátvételének veszélye sokkal nagyobb egy diktatúrában, mint egy demokráciában.

HB: Miért van ez így?

Ha: Egy demokráciában a mesterséges intelligencia nehezen tud hatalmat szerezni, mert a rendszer annyira polifonikus. Egy diktatúrában ez sokkal könnyebb, mert csak egy áramforrás van.

HB: Az az ország, amelyik a legjobb mesterséges intelligenciával rendelkezik, végül az egész világot uralni fogja?

Ha: Igen, ez nagyon is lehetséges. A mesterséges intelligencia a legfontosabb technológia.

HB: És ez Kína lesz?

Ha: Vagy Kína vagy az USA. Nincs senki ezen a területen közel sem olyan erős, mint ez a két high-tech szuperhatalom. És ez új hidegháborúhoz és egy újfajta gyarmatosításhoz vezethet, az adatkolonializmushoz..

HB: Ezt meg kell magyaráznia.

Ha: Képzeljünk el egy olyan világot, ahol minden adat csak két helyre kerül: Kínába és az Egyesült Államokba, ahol tárolják és elemzik. Ha minden politikus minden adata, minden újságíró, minden vezérigazgató, minden bíró a világon egy New York-i, washingtoni vagy pekingi ember kezében lesz, még mindig független ország lennétek? Vagy adatgyarmat lenne az országodból? Egy ország irányításához a 21. században nem kell többé katonákat küldeni. Csak össze kell gyűjteni az összes adatot...

HB: Európa úton van afelé, hogy ilyen adatkolóniává váljon?

Ha: Bizonyos mértékig, természetesen. Ne feledje, az adatkolóniák nemcsak a politikáról, hanem a gazdaságról is szólnak, a birodalmi központ és a gyarmatok közötti szokásos kapcsolatokról. A kolóniák előállítják a nyersanyagokat, a fejlett technológiával a központban állítják elő az árut, amelyet majd visszaküldenek, ugyanúgy, ahogy Egyiptomban egy évszázaddal ezelőtt. Egyiptom gyapotot küldött Nagy-Britanniába, ahol a kiváló minőségű textíliákat gyártották, és exportálták vissza - Egyiptomba is.

HB: Ma a fejlett technológia az AI, a nyersanyag pedig az adat.

Ha: Mondhatjuk így is. Európának történelmi hatalmának és gazdasági erejének köszönhetően még mindig van esélye arra, hogy megmeneküljön, ráálljon a két csúcstechnológiai szupersztár pályájára, és egy harmadik hatalmi központ jöjjön létre. Az egyetlen esély erre az, Európa közös ethoszának és közös európai küldetésnek megtalálása.

HB: Minden kockázata ellenére a mesterséges intelligencia egyben a kulcs lehet a legnagyobb problémák megoldásához: A világ számos részén nagy a munkaerőhiány. A vállalatoknak egyre több és több munkahelyet automatizálniuk kell a következő években. Ez is teszik. A mesterséges intelligencia az idősödő társadalmak számára is hatékony eszköz.

Ha: Ez igaz. De nem maga a népességcsökkenés a probléma. Az új korszakba való átmenetről van szó, és arról, hogyan alakítsuk ki.

HB: Hogyan alakítható?

Ha: Az átmenet zökkenőmentesebb lesz, ha kombináljuk az alábbi intézkedéseket: a mesterséges intelligencia és a robotok fokozott használata, a bevándorlás és bizonyos tevékenységek kiszervezése. A döntő pont az automatizálás kérdése, az átképzés. Nem hiszem, hogy minden munkahely meg fog szűnni, és természetesen új munkahelyek jönnek létre. A nagy probléma az emberek átképzése lesz. Máskülönben egyrészt óriási munkanélküliség várható, másrészt pedig nagy hiány lesz a szakképzett munkaerőből az új munkahelyekre. Akkor mindkét világból a legrosszabbat kapnánk.

HB: Tehát a rugalmasság a jövő legfontosabb képessége?

Ha: Abszolút. Ez az a képesség, hogy öt-tízévente átképezzük magunkat, újra tanuljunk és alkalmazkodjunk, és újra feltaláljuk magunkat. Ez hatalmas anyagi terheket jelent, de természetesen pszichológiai terheket is. Akik erre képesek, azok fogják vezetni a gazdaságot.

HB: Minden nap két órát meditál. Hol van erre idő? Vagy sok olyan embert foglalkoztat, akik gondoskodnak a többiről?

Ha: Néhány embert foglalkoztatunk, így nem kell sok mindent csinálnom, egy csomó e-mailt és ilyesmit elintéznek. De az első dolog a naptáramban a meditációra szánt idő, mind naponta, mind az év folyamán. Minden évben megpróbálok elmenni egy hosszú meditációs elvonulásra. Ez egy kiváltság, tudom. De én úgy gondolom, hogy az mindenkinek fontos, legalább napi néhány percig, vagy heti néhány óráig. Erről szól a meditáció. Sokat figyelünk a testünk egészségére, hogy mit eszünk és mennyit mozgunk, és még többet fektetünk az egészségünkbe, de még inkább ellenőrizzük a bankszámlánk egészségét. Kellene tenni valamit az elménk egészségéért is. Az első dolog, amit beírok a naptáramba, az, hogy időt szánok a meditációra.

HB: A meditáció is menekülés Önnek, mert egyébként olyan intenzíven foglalkozik az emberek borús jövőjével?

Ha: Ez a menekülés ellentéte. Ez a konfrontáció a világgal úgy, ahogy van.

HB: A szembesülés a lélegzetvétellel.

Ha: Mi lehet valóságosabb, mint az orrodon átáramló lélegzet? Ha csak néhány percre is leáll, meghalsz. És mégis, nem tudsz erre a valóságra koncentrálni, mert elkapnak a dolgok, elmerülsz az álmodozásba és szórakozásba. Ha nem vagyunk, hogyan tudnánk zavartalanul megfigyelni a lélegzetünk valóságát? A meditáció nem a békés állapot eléréséről szól. Számomra arról szól, hogy megtapasztaljam az igazságot magamról és a világról. És az egyik legfontosabb igazság az, hogy nagyon keveset tudunk az elménkről, és nagyon kevés befolyásunk van rá.

HB: De az ember nem kezd csak úgy naponta két órát meditálni. Hogyan kezdődött?

Ha: Történelemből doktoráltam Oxfordban, és elégedetlen voltam az életemmel. Egy barátom egy évig nyaggatott: próbáljátok ki a meditációt. És amikor minden más kudarcot vallott, azt mondtam, oké, mit veszíthetek? Megpróbálom. És ettől szó szerint elszálltam. Egyedülálló volt a felismerés az első napon, amikor ott ültem, és próbáltam figyelni a lélegzetemre, és életemben először rájöttem, hogy milyen kevéssé tudom irányítani az elmémet, és hogy nem értem, mi folyik itt.

HB: Miért nincs valójában okos telefonja?

Ha: Nem vagyok naiv. Tudom, hogy akkor is követhető vagyok, ha nincs okos telefonom.A lényeg az, hogy a zavaró tényezőket kiiktassam. Tudom, milyen nehéz az elmét irányítani, hogy koncentrált maradj. És még valami: az emberek ott a másik oldalon, az okos telefonnál - a legokosabb emberek a világon - az elmúlt 20 évben megtanulták, hogyan lehet feltörni az emberi agyat az okos telefonon keresztül. Nem vagyok ellenfél számukra. Ha szembe kell szállnom velük, nyerni fognak. Ezért nem adom oda nekik a képernyőmet. Nem adok nekik közvetlen hozzáférést az agyamhoz.

Harari úr, köszönöm szépen az interjút.

(kép: wikipédia, Daniel Naber)