"Hatalmas folyammá nőtt az utolsó ötven év alatt a sajtó, mely egykoron gyöngén csörgedező patakocska volt csak. Még gondolatnak is képtelenség, hogy ezt a széles medrű és mély folyamot valaha el lehessen torlaszolni. Az állam egész közigazgatási gépezete nem volna elég erős ily vállalkozás keresztülvitelére. Oly küzdelem következnék, melyben hogy mi minden romboltatnék szét, azt kiszámítani nem lehet, de hogy azt az emelni megkísérlett torlaszt az ár szétrombolná, az kétséget nem szenved."

Szegény Halász János, aki ezt az optimista véleményt bő 110 éve publikálta a Nyugatban, roppant módon csodálkozna, hogy cenzúra ügyben milyen találékonynak és határozottnak bizonyult az államhatalom, hogy az állami torlaszokat nem nagyon, vagy csak hosszú idő alatt sikerült szétrombolni, esetenként pedig nem a rombolás pusztította el őket, hanem az idő omlasztotta le a cenzúra falait. Naivitása és lelkesedése olyan, mint a mi naivitásunk és lelkesedésünk volt 1989-90-ben, és ugye az is hova jutott... De most ne ezt nézzük, hanem cikkének azon részét, amely a 19. század második felének 1848 utáni önkényuralmi cenzúráját írja le. Ezek a módszerek nem ismeretlenek a huszadik század második feléből sem...

"A hírlapok tekintetében az volt a gyakorlat, hogy a lap nyomásának megkezdése előtt egy kefelevonatot küldöttek a rendőrségre, és csak akkor kezdették meg a lap nyomását, ha a rendőrségnek nem volt kifogása. Sokan azt hitték, hogy ez valami preventív cenzúra-féle eljárás. Pedig nem az volt. A rendőrségnek ez az előzetes ellenőrzése tényleg szívesség volt a rendőrség részéről.

A lapok ezt a szívességet azért vették igénybe, hogy az elkobzással járó anyagi kártól meneküljenek. A szívességből azután rendes gyakorlat lett. A lapnak a rendőrséghez való előzetes beküldése azonban még nem nyújtott biztosságot sem az elkobzás, sem a bepöröltetés ellen. A rendőrség oly cikket, melyet aggályosnak tartott, törölt a kefelevonatból.

A szerkesztőségnek tartalékban mindig volt valamely már kiszedett cikkük, melyet a rendőrség által netalán kifogásolt cikk helyébe gyorsan be lehessen iktatni, hogy a lap nyomása és szétküldése késedelmet ne szenvedjen. Mert üresen hagyni a kifogásolt cikk helyét szintén nem volt szabad. Ez tüntetés lett volna. Megtörtént ily módon, hogy a Pesti Naplóban első vezércikk gyanánt a trágyakezelésről szóló fejtegetés jelent meg.

Így történt meg az is, hogy mikor a Debatte című bécsi lapban 1865. májusban megjelent az a Ludassy szerkesztőnek Deák Ferenc által sugalmazott és Deák által kéziratban átolvasott három cikk, mely a később létrejött kiegyezés alapvonalait tartalmazta, s Deák "májusi programja" néven történelmi nevezetességre emelkedett, valamennyi magyar lap átvette e cikkekből a két elsőt, de a harmadikat, mely pedig legfontosabb volt, nem közölte. Még a Pesti Napló, akkor Deák orgánuma, sem vette át.

Akkor azt hitte a közönség, hogy a magyar lapok ezt a cikket azért nem vették át, mert vagy tartalmával nem értettek egyet, vagy féltek az elkoboztatástól. A valóság az, hogy valamennyi lap beküldte a szokásos kefelevonatban a cikket a rendőrségre, de a rendőrség, mely a két első cikket áteresztette, ezt a harmadikat, mely a közös ügyek tárgyalási módját, a paritásos delegációk eszméjét fejtegette, aggályosnak találta és törölte.

Ismét megtörtént tehát, ami a régibb időben is sokszor előfordult, hogy Bécsben szabadabban kezelték a sajtót, mint Budapesten. Az a körülmény, hogy a harmadik Debatte-cikket sem a Pesti Napló, sem a többi magyar lap nem közölte, még magát Schmerlinget is tévedésbe ejtette. Azt hitte, hogy a Debatte-cikkek nem Deáknak, hanem a magyar konzervatívoknak programját tartalmazzák, mert tudva volt, hogy a Debatte gróf Apponyi György orgánuma. Schmerling egy hónap múlva bukott, s másfél év múlva, 1867 elején, létrejött a kiegyezés.

Ezzel elérkeztünk a sajtószabadság korszakának kezdetéhez. Magyarországon azóta, most már negyvenhét éven át, korlátlan sajtószabadság uralkodik, úgyhogy a 67 óta felnövekedett nemzedék már nem is tudja elképzelni, milyen állapot lehetett az, mikor sajtószabadság nem létezett..."

Drága Halász úr, de bizony, el tudjuk képzelni, sőt 2024-ben is tapasztaljuk, hogy a korábbinál kifinomultabb, ravaszabb, esetenként rafinált, máskor pedig brutálisan egyszerű módszerekkel működik a cenzúra, hiszen most de iure teljes a sajtószabadság, de ha a hivatalos bírósági közlöny a hatalomra nézve kínos döntést publikál, akkor nemtelen egyszerűséggel beszüntetik a kiadását. Ha egy közgazdász professzor a kormány politikáját bíráló cikket írt, akkor a kormányhoz közelálló lapot is bezúzták. És akkor ez csak két kicsinyke példa arra, ami 14 éve zajlik, a köztévé és rádió pártszócsővé alakításával, lapok ledózerolásával, szerkesztőségek kinyírásával. De igen Halász úr, az állam közigazgatási gépezete és parlamenti szavazógépezete elég erős erre.

Ez bizony az önkényuralom sajátja, nem bírja a bírálatot, nem tűr ellentmondást. Itt tartunk, és tudjuk, hogy az Ön idejében sem volt teljes az a szabadság, mi mégis törekszünk rá, hogy az legyen.

Aztán meglátjuk, mi lesz, például önkényuralom nélkül...

"Az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek." Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag-szigetcsoport

Február huszonötödike a kommunizmus áldozatinak emléknapja, egyben pedig a születésnapom, mely alkalomból most veszem a bátorságot, hogy megidézzem Alekszander Szolzsenyicint, akit mára már a többség vagy elfelejtett, vagy nem is hallott róla. Az apropót az szolgáltatta, hogy volt egy hallatlanul izgalmas találkozónk és beszélgetésünk egy kiváló professzorral, a Nemzeti Bank volt elnökével. A gazdaságról, de közben másról is. Az ideológiáról.

Az ideológia az, amire egyre többet költ a kormány, az ideológia és a propaganda. Bod Péter Ákos szavai ezek, szerdán volt vendégünk az újságíró szövetségben , és egy hallatlanul érdekes előadást tartott, elemezve a magyar gazdaság helyzetét és kilátásait.

Az előadás utáni beszélgetésben hangzott el a fenti kijelentés, és a professzor az ideológia-csomag részeként említette a sportot, az egyházakra fordított pénzt, a médiaköltést és a Tóth Gabi féle kultúrát, bár említhette volna Győzikét is, akit a leköszönt elnök-asszony még felköszöntött az ötvenedik szülinapján.

Az irodalmi Nobel-díj esélyeseként számon tartott, és a külföldi elismerésekkel elhalmozott magyar írót a hatalom részéről sajnálatos módon senki nem köszöntötte születésnapján, - nem volt a kormányzati naptárakban a kerek évforduló.

A sport mára ideológia lett, a vallás politikai felhasználása, a politikai kereszténység természetesen ideológia, - hiába van törvénybe iktatva az állam és az egyház szétválasztása-, a bérborzokkal teli, a szovjet kommunista pártlapot, a Pravdát lepipáló kormánysajtó cikkei csöpögnek az ideológiától-propagandától, amely a négy láb jó, két láb rossz szinten mozog. A kultúrában az egymillióan vannak a Kossuth téren szpíkere és a többi "harcostárs" viszi a prímet, egyre lejjebb és lejjebb.

Szociális célokra, az oktatásra, az egészségügyre arányaiban egyre kevesebb jut, a bérek értéke csökken, szép lassan az utolsók leszünk a térségben, miközben az ország vonatát vezető masiniszta a gőzt a sípra ereszti, hangosan hírdetve, hogy mily nagyszerű lesz ez a lokomotív, hogy neki mindig igaza van, hogy olimpia kell ide, és idegen ügynök, aki megírja az igazságot a rendszerről.

A vonat lassan megáll, de az első osztályon ülők továbbra is nagyon kellemesenl érzik magukat, mert nekik így is jól megy, hisz a pénzüket már régen nem itt fialtatják, és legfeljebb átszállnak egy kínai szuperexpresszre...

P.S. Már idéztem Szolzsenyicint, a szovjet-kommunizmus egyik legkeményebb bírálóját, aki maga is megjárta a szibériai büntetőtáborokat, a Gulág - szigetcsoportot, és aki a saját bőrén tapasztalta, mi adja az erőt a gazsághoz: az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek, de álljon itt hosszabban is: 

"Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bárcsak lennének a rossz emberek, akik valahol ármánykodva űzik gonoszságaikat, nekünk pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy elkülönítsük őket a többiektől, és elpusztítsuk őket.

De a Jó és a Rossz közötti választóvonal ott húzódik minden ember szívében. És ki lenne hajlandó elpusztítani a saját szíve egy darabját?" "Ahhoz, hogy az ember valami gazságot cselekedhessen, mindenekelőtt az kell, hogy tettét jónak, vagy értelmes, törvényes cselekedetnek foghassa fel.

Az ember természete olyan, hogy tetteihez feltétlenül igazolást kell találnia. Macbeth igazolása gyenge volt - ki is kezdte a lelkiismeret. De Jago is ártatlan barika. Shakespeare hőseinek fantáziája, lelki ereje nem bír el többet pár tucat hullánál. Mert nem volt ideológiájuk.

Az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek."

Ma kezdődik az új szemeszter a Bálint György Újságíró Akadémián, ezt a beszédet este mondom el a hallgatóknak:

Köszöntelek benneteket a Bálint György Akadémián, ahol a világ legnagyszerűbb foglalkozásával ismerkedhettek. Azt, hogy az újságírás a világ legnagyszerűbb foglalkozása, nem én mondom, hanem Gabriel Garcia Marquez, a huszadik század egyik legjobb írója, aki élete végéig újságírónak vallotta magát.

Mondhatjátok, hogy Marquez még az analóg világban élt, de mi a dolga az újságírónak az internet, a fake news és a mesterséges intelligencia világában? Nos, erre a kérdésre hadd válaszoljak Salman Rusdie, az amerikai Nobelt, a Booker díjat elnyert író szavaival: „A szabadságra nyomás nehezedik, mind a bal, mind a jobboldal, mind a fiatalok, mind az idősek részéről.

Ez még soha nem történt meg korábban, és ezt tovább bonyolítják az új kommunikációs formák, például az internet, ahol a jól elkészített weboldalak, és rosszindulatú hazugságaik közvetlenül az igazság mellett állnak, és sokak számára nehéz megkülönböztetni egyiket a másiktól.

Ráadásul a közösségi médiánkban a szabadság eszméjével nap mint nap visszaélnek, hogy teret adjanak az online csőcseléknek, amiből a platformok milliárdos tulajdonosai profitálnak, és amit egyre inkább elfogadni látszanak. De mit kezdjünk a véleménynyilvánítás szabadságával, amikor ilyen sokféleképpen visszaélnek vele?

Továbbra is azt kell tennünk, friss erővel, amit mindig is tennünk kellett: a rossz beszédet jobb beszéddel, a hamis narratívákat jobbakkal kell ellensúlyoznunk, a gyűlöletre szeretettel kell válaszolnunk, és nem szabad feladnunk a reményt, hogy az igazság győzedelmeskedhet még a hazugság korában is."

Nem szabad feladni a reményt, hogy az igazság kiderül, de ez szabad újságírás és sajtó nélkül igen nehéz. A napokban Magyarországon is sok minden kiderült a hatalom gyakorlásáról, morálról és móresről. Egy magyar online lap, a válasz online cikkét idézem nektek:

"Régen volt ennyire világos, hogy a politikai verseny, illetve a szabad sajtó nem a nyünnyögő értelmiség nünükéje meg a hanyatló Nyugat ópiuma. Ha nincs verseny, a domináns szereplő elkényelmesedik és azt hiszi, mindent megtehet. Akárhogy is született meg a kegyelmi döntés, valaki vagy valakik úgy gondolhatták, nem lesz semmi gond, vagy ha igen, majd „lekommunikáljuk”. Mint a Magyar Posta, amely akkor sem tud változni, amikor a futárcégek már valódi konkurenciát jelentenek. Mára a Fidesz lett a politika Magyar Postája.

Csupán a propagandatermékekből, a szabad sajtó maradéka nélkül pedig soha nem tudtuk volna meg, hogy a pedómentegető figura kegyelmet kapott. Ismét nyilvánvalóvá vált: a szabad sajtó nem afféle kesztyűbáb a nyugati bábjátékosok kezén, ahogy azt sok-sok kesztyűbáb mondja itthon. Nem.

A szabad sajtó a nemzet immunrendszerének egyik legfontosabb eleme."

Szabad sajtó nélkül nincs szabadság, akadémiánk névadója, Bálint György pedig azt írta: Szabadság nélkül nincs rend - szabadság nélkül semmi nincs.

László József

Az elmúlt években egyik demokratikus országot a másik után csábította el - olykor végzetesen - a választók gazdasági biztonságának és "hagyományos" értékeinek védelmét ígérő autoriter populisták kísértése. Az októberi általános választások óta Lengyelország az ellenkező irányba mozdult el, bár a jogállamiság helyreállítása és a liberális demokrácia újjáélesztése a jobboldali populisták nyolcéves rossz kormányzása után valószínűleg nem lesz egyszerű folyamat.

Irena Grudzińska Gross: 2024 beköszöntével Lengyelországnak új koalíciós kormánya van, de a leváltott Jog és Igazságosság párt (PiS) a jelek szerint nem tudta feldolgozni a veszteségét. Hogy miért?

Adam Michnik: Nagyon nehéz beismerni a vereséget, amikor meg vagy győződve arról, hogy a világ végéig hatalmon leszel. A PiS vezetésének arroganciája, megalomániája és fantáziátlansága ismét teljes mértékben megmutatkozik. A PiS nagyon jó választási eredményt ért el - a szavazatok több mint 35%-át. Azok után, amit tettek, amíg hatalmon voltak, a szavazatok ötödét sem kellett volna megszerezniük. De a választás eredménye átlátható - piros lapot kaptak. Képtelenek voltak kormányt alakítani. Ez azonban csak a kezdet, mert a PiS megpróbálja majd minél jobban megingatni a hajót, hogy megbuktassa az új kormányt. Most már minden azon múlik, hogy az új kormány mennyire tudja megváltoztatni Lengyelországot, és mennyire tudja magához vonzani a PiS szavazóinak egy részét. Elmondható, hogy a legrosszabb már mögöttünk van, de a legnehezebb még előttünk áll.

IGG: Mennyiben különbözik a jelenlegi politikai változás az 1989-es kommunizmusból való kilépéstől?

AM: Gyökeresen más. Akkor a rendszer összeomlóban volt, ez egy alkotmányos, történelmi pillanat volt. A diktatúra élén olyan emberek álltak, akik tudták, hogy a szocializmus vagy a kommunizmus projektje elveszett. Azon gondolkodtak, hogyan találják meg a helyüket az új valóságban, és készek voltak tiszteletben tartani a játékszabályokat. Az akkori elnök [Wojciech] Jaruzelski teljes mértékben lojális volt [Tadeusz] Mazowiecki nem kommunista kormányához. Ezzel szemben [a jelenlegi elnök, Andrzej] Duda, vagy inkább [a PiS vezetője, Jarosław] Kaczyński teljesen hűtlen az új kormányhoz, még akkor is, ha az politikai mandátummal rendelkezik. 1989-ben megállapodást akartak, ma pedig nem. 1989-ben azok, akik a régi rendszert szolgálták, részt akartak venni az új valóságban; mai társaik ezt vitatják. Ők azt szeretnék, hogy minden maradjon úgy, ahogy volt.

IGG: Kérem, magyarázza el, mit jelent konkrétan, hogy "a legnehezebb előttünk áll".

AM: Kaczyński táborának két forgatókönyve volt. Az első az volt, hogy megnyerik az újraválasztást, és minden az ő útjukat járja. A második, ha veszítenének, az volt, hogy úgy aknázzák alá a politika terepét, hogy a győztesek ne tudjanak uralkodni, nevezetesen úgy, hogy megtartják az ellenőrzést a közmédia, az igazságszolgáltatás, a különleges szolgálatok és a pénzügyi hatóságok felett. Megváltoztatták a törvényhozást, és saját elnökük van. Az Alkotmánybíróság teljesen a PiS kezében van. Ebben a helyzetben az új kormánynak el kell kerülnie Duda vétójogát. Bármilyen változtatásnak meg kell kerülnie a hatályos jogszabályokat, bár ez nem jelenti azok megsértését. Például az európai intézményekbe történő minden kinevezést az elnöknek kell megtennie, így mondja az új kormány: Nem nevezhetünk ki új nagykövetet, de visszahívhatjuk a jelenlegi varsói nagykövetet konzultációra, és kinevezhetünk egy "megbízott" nagykövetet. Nincs más választás. Világos, hogy ez egy nagyon fontos év lesz az intézmények és az állam visszaszerzésének a demokrácia számára.

IGG: Milyen keményen akadályozza majd Duda elnök az új kormány munkáját?

AM: Én azok közé tartozom, akik nem veszik komolyan Dudát. Osztom egyetemi szakdolgozatának témavezetője, Jan Zimmermann hozzáállását: szkeptikus-ironikus. Amíg Kaczyński a PiS vitathatatlan vezetője, addig Duda szerintem azt fogja tenni, amit Kaczyński akar. Az állami televíziót irányító régi csapat védelmében tett beszólásai nem voltak komolyak, hiszen már most össze lehet hasonlítani, hogyan néz ki a híradó most, és hogyan nézett ki a PiS alatt. Most őszinte hírműsorokat látunk, nem kormánypárti propagandát - időnként sztálinista-Göbbels-szerű propagandát, amit lehetetlen volt nézni. Az is komolytalan, hogy Duda támogatja Mariusz Kamiński és Maciej Wąsik volt képviselőket. Őket decemberben két év börtönbüntetésre ítélte a törvényes bíróság. Duda 2015-ben kegyelmet adott nekik, de ezt még azelőtt tette, hogy az ítéletük jogerőre emelkedett volna. Ez olyan volt, mintha valakinek válásra jogisító menlevelet adna, mielőtt megházasodtak volna. Amikor a bíróságok semmisnek nyilvánították ezt az előzetes kegyelmet, a PiS azt remélte, hogy az új kormány puhány lesz: "elítélték őket, de mégsem fogják lecsukni őket". Amikor a bebörtönzés kezdett valószínűnek tűnni, Duda az elnöki palotában bújtatta a két férfit, ahol feltételezte, hogy a rendőrség nem fog bemenni. A rendőrség azonban belépett, és a törvénynek megfelelően börtönbe vitte őket. Ez megmutatta, hogy Lengyelországban a törvény mindenkire vonatkozik.

IGG: Van esélye az új kormánynak a stabilitásra? Hiszen a koalícióban lévő pártok eltérnek például az abortuszhoz vagy a katolikus egyház szerepéhez való hozzáállásukban.

AM: A stabilitás kérdésére nincs egyszerű válasz. A paradoxon az, hogy minél stabilabb a PiS népi támogatottsága, annál nagyobb lesz a kormánykoalíció belső stabilitása. Egyelőre a koalíció nem követ el jelentős hibákat, megértették, hogy összetartozásra vannak ítélve, így ha az egyik meg akarja buktatni a másikat, akkor saját magát buktatja meg. A bal- és jobboldal hagyományos fogalmai számítanak, ha a világról alkotott jövőképről van szó. De ezen a választáson nem volt vita az adókról vagy a szociális juttatásokról. A koalíció minden tagja számára a lengyel állam formájáról és az ehhez kapcsolódóan Lengyelország Európában elfoglalt helyéről volt szó. A köztársaság válságban van, és most meg kell védeni. Az abortusz nem szerepel a koalíciós megállapodásban, és alapvetően nem osztja meg az új kormányt. A koalícióban van egy szál a PiS-ellenes morális konzervativizmus: elsősorban a PSL [Lengyel Néppárt] és a Harmadik Út egy része. Donald Tusk miniszterelnök úgy véli, hogy az abortusztörvényt enyhíteni kell, pártja pedig tervezetet készít és a parlament elé terjeszti. Hogy átmegy-e, még nem tudni, de Tusk tiszteletben tartja választási ígéreteit. Ha nem megy át, a PSL beleegyezik, hogy népszavazást tartsanak a kérdésről. Bár a PiS azt állítja, hogy az erkölcsi értékeket érintő jogszabályokat népszavazásra kell bocsátani, itt nem értékekről, hanem jogi megoldásokról van szó. Mindenesetre valódi társadalmi előrelépés történik, a kormánykoalíció már most támogatja a polgári házasságot, ami újdonság Lengyelországban.

IGG: Vannak más közös álláspont is a kormánykoalícióban?

AM: A PiS kormányzati politikája szinte teljesen megegyezik Orbán Viktor magyar miniszterelnökével, csak az Ukrajnával kapcsolatos politikában különbözik. Számomra az volt a meglepetés, hogy Lengyelországban a szélsőjobb kivételével minden párt ukránbarát. [Vlagyimir] Putyin orosz elnök propagandájának teljes ereje Ukrajna ellen irányul, és a lengyel szélsőjobboldal jelszava - "állítsuk meg Lengyelország ukránosítását" - Putyin retorikájának másolata. És mégis, a lengyelek mélyen gyökerező oroszellenes ellenérzései erősebbnek bizonyultak, mint az ukránellenes komplexusuk. Ebben a kérdésben egyhangúság van, de ha minden másról van szó, a kormány álláspontja csak most kezd összeállni. Ami a gazdaságot illeti, Tusk Polgári Platformja [amely a Nowoczesna (Modern) párttal együtt alkotja a Polgári Koalíciót, a vezető koalíciós partnert] mostanra megértette, hogy a keményvonalas piaci liberalizmus választási vereséghez vezet. Társadalmi kérdésekben nagy a nyomás, különösen a fiatalabb generációk részéről, hogy az abortusz, a marihuána és más kérdések tekintetében Európa-párti, nyugatbarát és liberális irányultságú megoldást válasszanak. Itt is vannak különbségek a kormánykoalícióban a baloldaliak és a konzervatív-katolikus csoportok között, de még ezeknek az embereknek is fontosabb a PiS jogállamiságot romboló törekvéseivel szembeni ellenállás, mint sok püspök figyelmeztetése, hogy a koalícióra való szavazás a romlottságra való szavazás. Egyelőre óvatos optimizmusra van okunk.

IGG: Ha már a püspököknél tartunk, mi volt az egyház szerepe az októberi választásokon?

AM: Semmi. Az egyház nagyon óvatos volt. A politika már megégette, tekintélye már nem az, ami egykor volt. Természetesen a tartományokban a PiS iránti szimpátia érvényesült az egyházban, de nem volt egyértelmű felhívás a PiS-re való szavazásra. Az egyház megosztott volt.

IGG: Milyen az állami média és az önök lapja, a Gazeta Wyborcza szerepe és helyzete?

AM: A Gazeta Wyborczánál nagyon világos álláspontunk volt: PiS-ellenesek voltunk. Nincs egyértelmű politikai platformunk, és az újságíróink biztosan nem egyformán szavaznak. De egy cél közös volt: megvédjük a köztársaságot. Ez a politikai irányvonal ma is érvényesül Lengyelországban, ez hallatszik abból, amit a miniszterelnök és miniszterei mondanak. Ez a demokrácia közös nyelve. IGG: Javul-e most a Gazeta Wyborcza gazdasági helyzete? Hiszen véget ér az állami intézmények reklámbojkottja. AM: Nem tudom, hogy javulni fog-e.

A bojkott véget fog érni, és a kis PiS-párti újságok támogatása is, és nem lesz annyi bírósági ügyünk, mint eddig. De az újságok szerepe csökkenni fog, ami mindenhol igaz, mivel az internet lesz az emberek elsődleges információforrása. Sok függ attól is, hogy mi lesz a helyzet a világban, mi fog történni keleten, más európai országokban, hogyan alakulnak az európai választások, és végül, ami minket hihetetlenül aggaszt, mi lesz a jövő Oroszországban és az Egyesült Államokban. Mert ha [a korábbi amerikai elnök, Donald] Trump győz, akkor a feje tetejére állítja a világot. Mindez beláthatatlan módon befolyásolhatja az újságok gazdasági kilátásait.

IGG: Lengyelországban nemrégiben nyilvános antiszemita cselekmények sorozata zajlott. A parlament épületében történt incidensre gondolok, amikor Grzegorz Braun képviselő eloltotta egy hanukai menóra gyertyáit. A Gazeta Wyborcza újságírója, Witold Mrozek azt írta, hogy többek között Tadeusz Rydzyk atya következetes tevékenységének köszönhetően az antiszemitizmus a perifériáról a főáramba került Lengyelországban.

AM: Én ezt nem mondanám. Ha az antiszemitizmus valaha is átkerült a főáramba, az néhány évvel ezelőtt volt. Tekintettel arra, ami Braunnal történt, és előtte a 2021-es kaliszi függetlenségi felvonuláson [amely erőszakosan antiszemita beszédeket tartalmazott], képtelenség lenne azt állítani, hogy Lengyelországban nincs antiszemitizmus. De tény, hogy 1989 óta ez volt az első olyan lengyel választás, ahol az antiszemitizmus kártya - a politikai ellenfelek zsidóként való megbélyegzése - nem volt játékban. Ez a kártya mindig is előkerült; ezúttal azonban még csak nem is volt a pakliban. A [szélsőjobboldali] Szövetség a választásokra elrejtette Braunt, és fiatal, intelligens jelölteket állított a középpontba, akik az adókról beszéltek. Úgy tűnt, hogy a megközelítésük a következő: németellenesség igen, de antiszemitizmus nem - legalábbis nem hangosan. Úgy gondolom, hogy az antiszemitizmus általában véve megszűnik fontosnak lenni, kivéve azt a peremvidéket, amelyik azt hiszi, hogy a zsidók uralják a világot. Ha mély válságot élünk át, kiderülhet, hogy a bűnbak nem a zsidók, hanem a liberálisok, akik - a populisták szerint - azt mondják majd, hogy együnk férgeket hús helyett, és tanítsuk meg a gyerekeket maszturbálni. De ez ma nem fontos. A hülyeség halhatatlan, de amikor Trump néhány beszédét olvasom, nem aggódom Lengyelország miatt. Egy lengyel elnökjelöltnek, aki ilyen hülyeségeket mondana, esélye sem lenne.

IGG: A következő európai parlamenti választások után fennáll a jobboldal dominanciájának veszélye. Mi lesz akkor? AM: Ha ez bekövetkezik, akkor más témákról és más helyről fogunk beszélni. De nem tagadható, hogy a probléma létezik. Szlovákiában és Hollandiában rosszul sikerültek a választások; az egykor marginális populisták Európában főáramlatokká váltak. A lengyel választásoknak ebben a pillanatban óriási értéke van, mert megállították Lengyelország putyinizálódását: egy autoriter modell, a "demokratúra" vagy Potemkin-demokrácia kúszó bevezetését, amely megváltoztatja az állam lényegét. Az amerikaiak ismerik ezt a jelenséget Trump alatt. Lengyelország megmutatta, hogy meg lehet állítani, ami európai kontextusban különösen fontos.

IGG: De Orbán, akit említett, egyre erősebb. Most már fontos európai szereplő.

AM: Mint blokkoló, mert az EU-ban még mindig van vétójog. De igen, az ő ügye szörnyű. Nem tudom, kihez hasonlítsam, talán Daniel Ortega nicaraguai elnökhöz. Hogy a liberálisok kedvencéből kriptofasisztává váljon! De ami érdekes, hogy nála nincs helye az antiszemitizmusnak.

IGG: De állandóan arról beszél, hogy [Soros György] zsidó uralja a világot!

AM: Orbánt nem zavarja egy zsidó, ha a zsidó Orbánnak kedvez. Őt egy liberális zavarja. Nem folytat antiszemita politikát, Magyarországon nincsenek zsidókat diszkrimináló lépések. [Horthy Miklós admirális, Magyarország második világháborús diktátorának] rehabilitálása, a háborús évek régi jobboldalára való hivatkozás a régi választóknak való jelzés, a jobboldal védjegye. Ez a saját jobboldali identitás fitogtatásakor kerül előtérbe. Ebben a tekintetben Orbán hasonlít Kaczyńskihoz, ez egy cinikus játék.

IGG: Szóval, elválasztja Orbán személyes hozzáállását a politikájától? Számít-e, hogy az antiszemita politika cinizmusban vagy meggyőződésben gyökerezik?

AM: Orbán politikája rehabilitálja a magyar jobboldal hagyományát, amelyben vannak antiszemita elemek. A magyar zsidók számára, akiknek az emlékezetében él, hogy mit tett a magyar antiszemitizmus a háború alatt, ez traumatikus, és ugyanez igaz Lengyelországban is. De ma Magyarországon nincs intézményes kifejeződése az antiszemitizmusnak, nincs zsidók mint zsidók elleni kampány. Ez egy liberálisok elleni kampány. Ebből a szempontból, ha Soros "tiszta" magyar lenne, akkor is ugyanúgy zsidó lenne. Ez most a gázai kérdésben világosan látszik. Nem kell antiszemitának lenni ahhoz, hogy valaki kritizálja [Binyamin] Netanjahu izraeli miniszterelnököt, és nem kell filoszemitának lenni ahhoz, hogy valaki elítélje a Hamászt. A kettő kéz a kézben járhat, de nem muszáj.

IGG: Igen, Netanjahu olyan antiszemitákkal áll szövetségben, mint Orbán és Kaczyński.

AM: Kaczyński sem antiszemita, és soha nem is volt az. Ő a legtágabb értelemben vett liberalizmus ellen volt, és ebben látta a lengyel identitást fenyegető veszélyt. De [a lengyel-zsidó író] Bronisław Wildstein például nagyon jól működik ezekben a körökben, és nem ő az egyetlen. Ez nem antiszemitizmus, ez antiliberalizmus, antiintellektualizmus. És ebből a szempontból Kaczyński számára mindegy, hogy Jacek Kurońnal vagy Adam Michnikkel van-e dolga; számára mi egy ördög vagyunk, bár különböző eredetűek vagyunk.

IGG: A lengyelországi választások, bár olyan fontosak voltak, megfordították a világban tapasztalható jobboldali tendenciát?

AM: Nem, megállították. Ez nem fordulat, ez nem ugyanaz. Lengyelország megosztott. Egy új generáció érkezett, a nők jogainak kérdése élesen előtérbe került, ami megmagyarázza a magas részvételi arányt, amely 13 százalékponttal magasabb, mint az előző választáson. Erre senki sem számított, beleértve a PiS-t is, amely azt feltételezte, hogy a részvételi arány alacsonyabb lesz, megkönnyítve ezzel a győzelemhez vezető útjukat. Tegyük ide a Harmadik Út választási eredményét, amely ma a kormánykoalíció tagja. Féltem, hogy nem fogják átlépni a 8%-os küszöböt, ami lehetővé tette volna a PiS számára a kormányalakítást. Végül is több mint 14%-ot kaptak. De a populista trendet megállították, nem fordították meg. Mint mondtam, a legnehezebb munka még előttünk áll.

IGG: És hogyan látja az ukrajnai háború jövőjét?

AM: Nehéz megjósolni, hogy mi fog történni. Minden az amerikai konzervatívoktól függ. Nem világos, hogy Oroszország vagy [Joe] Biden [amerikai elnök] lenyomása érdekli-e őket jobban. Amíg George W. Bush, John McCain vagy Mitt Romney formájába tartozó konzervatívok voltak, bár nem értettem velük egyet, tudtam, hogy egy házban lakunk. Trump megszállta a Republikánus Pártot. Az ő befolyása alatt a republikánusok abbahagyták a racionális gondolkodást, abbahagyták, hogy megpróbálják megérteni a világot. Ukrajna egy nyílt seb. Most patthelyzet van, és a Kreml olyan béketárgyalásokat akar, amelyek ratifikálják a területi status quót. De Ukrajnának nincs más választása. A saját és a mi jövőnkért játszik, és nem fog meghátrálni, mert amikor [Volodimir] Zelenszkij [ukrán elnök] azt mondja, hogy a világ védelmében harcolnak, akkor igazat mond. Lengyelország védelméért is harcolnak. Már említettem, hogy Lengyelországban vannak csoportok, amelyek az orosz pénznek köszönhetően kihasználják a múltbeli lengyel-ukrán konfliktusokat, a Lviv és más egykori lengyel városok miatti neheztelést. De ez nem tartozik a főáramba. Nem lehet meghirdetni, akárcsak az antiszemitizmust. Hogy mi van a lelkében, az más kérdés, de a nyilvánosságban egyhangúság van.

IGG: Putyin tárgyalásokat ajánl, de az ő feltételei szerint. És szigorítja a belpolitikai elnyomást, Alekszej Navalnijt Szibériába száműzi.

AM: Igen, ez kegyetlen. De nem is vártam mást Putyintól. Már közelít ahhoz a ponthoz, amikor már fasisztának lehet nevezni. Még nem náci, de ahogyan a nácik a zsidóknak megparancsolták, hogy viseljenek sárga csillagot, ma az oroszországi háború kritikusait egy idegen állam ügynökeinek bélyegzik. Van egy könyvem [Dmitrij Bykov orosz írótól], és rá van nyomtatva, hogy "innostrainyi agient" [külföldi ügynök]. Ehhez képest az én országom egy brit demokrácia!

IGG: És ott van még az Izrael-Hamász háború...

AM: Teljesen tehetetlenül nézek szembe ezzel a kérdéssel, tehetetlennek érzem magam. Elborzadva nézem, ami történik. Túl régóta élek ahhoz, hogy ne értsem, mit jelentett Izrael számára a Hamász október 7-i inváziója. El sem tudom képzelni, milyen lenne, ha egy ilyen horda jönne Varsóba, és gyilkolna jobbra-balra. Másrészt, amikor azt látom, hogy Gázával úgy bánnak, mint Varsóval a németek az [1944-es] felkelés után, nem tudom, mit gondoljak. Megértem a palesztinok növekvő gyűlöletét, mert a szemük láttára ölik meg a szeretteiket - nem a hamasnyikokat, hanem az ácsot, a susztert, a péket, a gyógyszerészt. Persze megértem az izraelieket is, akik azt kérdezik, minek van államuk, ha megtámadhatják, meggyilkolhatják, megerőszakolhatják és túszul ejthetik őket. Irán pedig kész az utolsó palesztinig harcolni Izrael ellen... A józan észt használva, nyilván nem mára, kétállami megoldásnak kellene lennie. Egy közös állam lehetetlen: Izrael soha nem fog beleegyezni, legalábbis a következő 50 évben. Az izraeliek zsidó államot akarnak, ebben az esetben nem világos, hogy mit tegyenek, főleg, hogy Netanjahu, abból ítélve, amit az igazságszolgáltatással akart csinálni, számomra egy zsidó Orbán.

IGG: Az év még fiatal. Találna némi okot az optimizmusra?

AM: 1989-ben, a nagy európai fordulat évében a dominók elkezdtek demokratikus irányba hullani, kezdve Lengyelországgal, az első olyan országgal, ahol a kommunisták leültek tárgyalni az ellenzékkel. Aztán ez átterjedt Kelet-Németországra, Csehszlovákiára, Bulgáriára, Magyarországra, Romániára és Albániára. Nem ez volt az egyetlen lehetséges forgatókönyv. 1989. június 4-én a kommunisták lemondtak a hatalomról Lengyelországban. De nem ez volt az első hír a világmédiában.

IGG: Igen, az első hír a Tiananmen volt - a pekingi főtéren történt mészárlás.

AM: Így van, a Tiananmen. Tehát különböző forgatókönyvek voltak, és egy jó forgatókönyv játszódott le Lengyelországban. De ahhoz, hogy ezt megvalósítsuk, munkához kell látni, és makacsul kell végezni a munkánkat, nem szabad feladni. Mi Lengyelországban megmutattuk, hogy mi lehetséges.

--------

ADAM MICHNIK, aki 1989-ben a Szolidaritás egyik vezetője és a lengyelországi kommunista uralomnak véget vető kerekasztal-tárgyalások résztvevője volt, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője.

IRENA GRUDZIŃSKA GROSS a Lengyel Tudományos Akadémia Szlavisztikai Intézetének professzora és a Guggenheim Alapítvány 2018-as ösztöndíjasa. Könyvei között szerepel a Miłosz és a háború hosszú árnyéka (Pogranicze, 2020), valamint a Czesław Miłosz és Joseph Brodsky: Fellowship of Poets 

A Polityka című lengyel lap online változata exkluzív információkat közölt arról, hogy Orbán Viktor tanácsadói részt vettek a lengyel választási kampányban, és részben az ő tanácsaik miatt veszíthetett szövetségese, Kaczynski és pártja, a PiS. Az alábbiakban a lap cikkének  kissé rövidített változata.  

Hogyan segítettek Orbán tanácsadói a PiS-nek elveszíteni a választást. És ki hozta be őket?

A PiS-ben számvetés és a vereség után kölcsönös vádaskodás folyik. A választási stáb tagjai és a párt frakciója egymást teszik felelőssé a kampányért. Nevek hangzanak el, köztük olyanoké is, akik Orbán Viktor magyar miniszterelnök tanácsadói. Több, a PiS választási stábjához köthető forrásból is hallottuk, hogy Orbán Viktor politikai és kampánytanácsadói sokat szóltak bele a kampányba.

A magyarokkal való ötletelés az új stáb megalakulásakor jött, amikor Tomasz Poręba lemondott, és Joachim Brudziński vette át a stafétabotot - mondja interjúalanyunk. Ki hozta őket? Informátorunk szerint Adam Bielan Tomasz Matynia, a Kormányzati Tájékoztatási Központ vezetőjével, Mateusz Morawiecki miniszterelnök teljes támogatásával.

Orbán tanácsadói ontották az ötleteket

Június közepén Tomasz Poręba képviselő lemondott a PiS választási stábjának vezetői posztjáról, és Joachim Brudziński irányításának első napjától kezdve jelentősen kibővült a stáb. Morawiecki környezetéből is csatlakoztak hozzá emberek (Piotr Müller kormányszóvivő és Tomasz Matynia), valamint Paweł Szrot, az elnöki hivatal vezetője. A koalíciós partnerek Adam Bielan (Köztársasági Párt) és Patryk Jaki (Szuverén Lengyelország) is csatlakoztak. Az ilyen felállás a párton belüli békét, a tevékenységek jobb összehangolását és a különböző körök törekvéseinek kielégítését hivatott biztosítani. És hogy mi lett belőle, azt tudjuk.

Június végén kezdtek kirajzolódni az Orbán tanácsadói által szajkózott elképzelések. Bár hivatalosan soha nem jelentek meg a Nowogrodzskában tartott megbeszéléseken, informátoraink szerint nagy hatással voltak arra, hogyan alakult a kampány. - 'Azt csináltak, amit akartak, Bielan és Morawiecki emberei pedig azzal érveltek, hogy segítenek nekünk a harmadik ciklus megszerzésében' - mondja stábunk beszélgetőpartnere. - Azt állították, hogy elég azt átültetni a stratégiánkba, ami nekik bevált, és máris meglesz a győzelem. Csak nem vették figyelembe a lengyel választási sajátosságokat és a közhangulatot.

Új kampánytéma: népszavazás

Az új kabinetfőnökkel és a magyarok befolyásával a Jog és Igazságosság Pártja (PiS) úgy döntött, hogy megváltoztatja a korábban domináns kampánytémát. Az új mozgatórugó a "menekültek kényszerbetelepítéséről" szóló népszavazás volt. Kaczyński a Szejm emelvényéről jelentette be, hogy a választás napján tartják meg. - Tomi pillanatokkal azután hagyta el a stábot, hogy az elnök bejelentette a népszavazást. Már tudta, hogy a magyarok diktálják, hogyan nézzen ki a kampány, és ő nem akart részt venni benne - halljuk Nowogrodzka környékéről.

A népszavazás és a választás összekapcsolásának ötlete annak a másolata volt, amit Orbán kipróbált Magyarországon. 2022 áprilisában sorozatban negyedszer nyerte meg a választásokat, ugyanakkor elvesztette az "LMBT-propagandáról" szóló népszavazást. Ahogy Lengyelországban, azt is a választásokkal egy időben, és ugyanazokon a helyszíneken tartották. Az egyik kérdés az volt: "Támogatja-e a kiskorúak szexuális irányultságának szülői beleegyezés nélküli oktatását a közoktatási intézményekben?". A magyarok - a lengyelekhez hasonlóan - bojkottálták a népszavazást. A különbség az, hogy ez segített Orbánnak és a Fidesznek mozgósítani a választókat, míg a PiS százalékban ugyan nyert, de nem gyűjtött elég mandátumot, így le kell mondania a hatalomról.

"Mennyire lehet Tuskot szidni?"

Jog és Igazságosság párti beszélgetőpartnereink, akik nem szimpatizálnak a miniszterelnökkel, és bizonyára magukról is el akarják hárítani a vereségért a felelősséget, azt sugallják, hogy Bielan és Morawiecki emberei a magyarok ösztönzésére "fűzték fel" a támadásokat Donald Tusk ellen. - Ez pedig még jobban mozgósította az ellenzéki támogatókat, hiszen mennyire lehet Tuskot szidni? A magyarok sikeresen és következetesen püfölték Soros Györgyöt, és azt hitték, hogy ez a siker receptje Lengyelországban. Találtak egy ellenséget, és nekiláttak felszállni a szekérre, halljuk. De azért itt nehéz Orbán tanácsadóit hibáztatni. Néhány hónapig, amikor Poręba vezette a kampányt, a Jog és Igazságosság párt stratégiájának része volt, hogy Tuskot a német-orosz érdekeknek behódolónak bélyegezzék. A Jog és Igazságosság párt kezdettől fogva úgy állította be őt, mint minden rossz szimbólumát.

A választások utáni hétfői Nowogrodzka utcai stábgyűlésen és kampányösszegzésen Jarosław Kaczyński állítólag már megbékélt vereségével. A személyes leszámolások elkerülhetetlenek, de az elnök inkább arról beszélt, hogy a pártnak újból mozgósítania kell, mert hamarosan kezdődik az önkormányzati kampány, közvetlenül utána pedig az Európai Parlament. Beszélgetőpartnerünk szerint Kaczyńskinak is vállalnia kell a felelősséget a vereségért: - Jarosław volt az, aki beleegyezett egy ilyen felduzzasztott stábba, és maga is erősen hitt abban, hogy az Orbán tanácsadói által hozott megoldások meghozzák számára a sikert. Kár, hogy nem voltak körülötte olyan emberek, akik megmondták volna neki, hogy ez nálunk nem fog működni.

https://www.polityka.pl/tygodnikpolityka/kraj/2231806,1,jak-doradcy-orbna-pomogli-pis-przegrac-wybory-i-kto-ich-sprowadzil.read?src=mt

Öt tanulság háromszáz év technikatörténetéből

Az elmúlt évszázadok során a piacok többször is látványos buborékképződést éltek át. Ezek eléggé egyediek voltak ahhoz, hogy a befektetők új generációi azt mondhassák maguknak: "Ezúttal másképp lesz". De a mintákat fel lehet ismerni, és le lehet vonni a tanulságokat.

"Hajlamosak vagyunk rövid távon túlbecsülni egy új technológia hatását, hosszú távon pedig alábecsülni". Roy Amara, amerikai jövőkutató (1925-2007)

Optimizmus uralkodik. A tudományos szenzációkat szakértői körökben vitatják meg. Az új technológiák felkeltik a közvélemény fantáziáját. Bennfentes tippeket cserélnek, a kalandos üzleti modellekkel rendelkező vállalatok részvényárfolyamai szárnyalnak. A befektetők legnagyobb félelme nem az, hogy elveszítenek valamit, hanem hogy lemaradnak valamiről. Ami most úgy hangzik, mintha a mesterséges intelligencia (AI) témája körüli piaci hangulat leírása lenne, az 1694-ben történt Londonban.

A város volt a színhelye az első dokumentált technológiai spekulációs buboréknak. A mesterséges intelligencia helyett búvárharangok, vízszivattyúk vagy tűzoltó készülékek ragadták meg a befektetők fantáziáját. A Wall Street helyett a Lombard Street kávéházai voltak azok a helyek, ahol a legforróbb részvényekkel kereskedtek.

Az elmúlt három évszázad során többször is látványos buborékok alakultak ki a pénzügyi piacokon. Alapvetően két típust lehet megkülönböztetni: A mániákat, amelyeket elsősorban a pénzbőség váltott ki - mint például az 1720-as Mississippi-buborék -, és a spekulatív túlzásokat, amelyek a technológiai áttörések körül alakultak ki. Ez utóbbiakra - amelyeket nem ritkán a kedvező monetáris feltételek tovább tápláltak - példaként említhetjük a vasúti boomot Angliában 1840 körül és az Egyesült Államokban valamivel később; a telefon, az autó és a rádió körüli eufóriát 1900 és 1929 között több hullámban; a "Nifty Fifty" buborék egy részét az 1960-as évek végén, valamint a dotcom-boomot az ezredfordulón.

Mindegyik epizódnak megvolt a maga sajátossága; csak korlátozottan hasonlíthatók össze. Eléggé egyediek voltak ahhoz, hogy a befektetők új generációi azt mondhassák maguknak: "Ezúttal másképp lesz". De a visszatérő minták azonosíthatók - és a tanulságok levonhatók. E heti "Big Picture"-nket ezeknek szenteljük.

1. A nagykutyák vakok

A bizonyíték vérvörös fonalként húzódik végig a történelmen, az 1820 körüli angliai csatornatársaságoktól a mai videotékákig: egy ágazat meglévő piacvezetői szinte mindig elmulasztják időben felismerni az új technológiákat és beépíteni azokat a kínálatukba. Ennek fő oka hogy a legtöbb vállalat eredendően fél saját üzleti modelljének kannibalizálásától. Amikor pedig felismerik az új technológia veszélyét, általában rosszul reagálnak, és pénzt pazarolnak el egy reménytelen kísérletre, hogy megmentsék magukat a jövőbe.

Két példa: A Western Union a polgárháború után kvázi monopóliumot szerzett a távíró-közvetítésben az Egyesült Államokban. Amikor a skót Alexander Graham Bellnek 1876-ban pénzre volt szüksége, és találmánya - a későbbi telefon - szabadalmát 100 000 dollárért el akarta adni a Western Unionnak, annak elnöke leintette. Nem tudta elképzelni, hogy az emberek a Morse-jelek helyett inkább saját szavaikkal kommunikálnak majd. Ez jelentette a Western Union bukását.

A hatvanas években a Xerox volt a fénymásolók vitathatatlan vezetője. A Palo Altói Kutatóközpontban (PARC) a vállalat mindenféle ötletet kifejlesztett, többek között egy grafikus számítógépes felületet "ablakokkal" és "ikonokkal", de soha nem jött rá, hogy ezek a szerkentyűk mennyire forradalmiak. Csak az Apple társalapítója, Steve Jobs jött rá arra, hogy ezek mit tudnak tenni a számítógépek felhasználóbarát jellegéért.

2. A vezető technológia ≠ nagyszerű befektetés

Sok esetben évek teltek el, mire a pénzügyi piacok felfigyeltek a technológiai áttörésekre. A vasúti személyszállítást Angliában széles körökben fizikai lehetetlenségnek tartották, mert az emberek megfulladhattak volna az óránkénti tíz mérföldnél nagyobb sebességnél. Alexander Bellnek (telefon) vagy Guglielmo Marconinak (rádiótávíró) éveket kellett eltöltenie azzal, hogy vevőket keressenek találmányaikhoz. De amikor a téma minden alkalommal a tőzsdére került, a fellendülés rövid időn belül hatalmas mennyiségű tőkét és új versenytársak sokaságát vonzotta. Az eredmény általában túlkapacitás volt, ami árháborúhoz vezetett a beszállítók között.

A vasúti boom csúcspontján, 1845-ben három független vasútvonal épült Liverpool és Leeds között. A közelmúltban ennek megfelelője volt a dotcom-buborék idején lefektetett több millió kilométernyi optikai szál, amelyre évekig nem volt szükség. A túlkapacitás és az árháborúk általában azt jelentik, hogy az új technológia előnyei minden esetben gyorsan a gazdaság egészére és így a közvéleményre hárulnak, és csak ritkán a technológiát úttörő vállalatokra. Az Economist 1855-ben a következőket írta: "Technológiai szempontból a vasút az ország javára válik. Kereskedelmi szempontból azonban kudarcot vallottak".

3. A tartós versenyelőnyök ritkák

Kevés vállalatnak sikerül megőrizni a technológiai vezető szerepet, az ezzel járó versenyelőnyt és a magas haszonkulcsot. A technológia elterjedésével együtt járó pénzpiaci túlkapások maguk is hozzájárulnak ehhez azáltal, hogy tőkét mozgósítanak és többletkapacitás kialakulását ösztönzik. Lehet, hogy Henry Ford tette gazdaságilag és technológiailag életképessé az autót a tömegek számára, de riválisa, William C. Durant olyan nagy mennyiségű tőkét tudott magához vonzani, hogy felvásárlások sorozatával képes volt felépíteni egy versenytársat, a General Motors-t, amely a Ford Motor Company-t kiütötte a vízből.

Az a történelmileg kevés példa, amikor egy vállalat tartós versenyelőnyt tudott fenntartani, az erősen védett szabadalmak esetei voltak: Az AT&T, a Bell Telephone Company utódja évekig virágzott ilyen védelem alatt (amíg monopóliumát az amerikai kormány fel nem bontotta). Viszonylag új és történelmileg szokatlan jelenség azonban a kvázi-monopóliumok, mint például a Microsoft (operációs rendszer), a Google (internetes keresés), a Visa vagy a Mastercard (fizetési rendszerek). Ezek jogilag nem védettek, de hálózati hatásokra épülnek: Mindenki a Google-t használja, mert mindenki más is a Google-t használja.

4. A győztesek nem nyilvánvalóak

Minden befektető arról álmodik, hogy felfedezi a következő korai fázisú Nvidia-t. De mint a történelmi tapasztalatok mutatják, ez hihetetlenül nehéz. Példa: A nyolcvanas évek elején kezdődött a személyi számítógép (PC) diadalmenete, amely elég kicsi, olcsó és felhasználóbarát volt ahhoz, hogy utat találjon az irodákba, majd később a háztartásokba. Az úttörők között volt a Micro Instrumentation and Telemetry Systems (MITS), a Commodore és az Apple. Vajon lehet-e rájuk támaszkodni? Vagy inkább az IBM-re és a Digital Equipmentre, akik átaludták a PC trendjét, de most felzárkóztak?

Idővel minden PC-gyártóról kiderült, hogy szerencsétlen befektetés. Az olyan új, alacsony költségű gyártásra orientált beszállítók, mint a Compaq, a Dell vagy a Lenovo megjelenése az összes szereplő haszonkulcsát elolvasztotta. Az Apple 1997-ben már majdnem halott volt. Óriási ügyesség - vagy szerencse - kellett ahhoz, hogy a nyolcvanas évek elején a PC-forradalom rejtett nyerteseire fogadjunk: Az Intel és a Microsoft, akik olyasmit hoztak létre, ami egyetlen PC-ből sem hiányozhatott: a mikroprocesszort és az operációs rendszert.

Sok esetben szintén nem a technológia szállítói a hosszú távú nyertesek a tőzsdéken, hanem azok okos felhasználói: nem a szervereket gyártó Sun Microsystems maradt életben, hanem az Amazon; egy kiskereskedő, aki a szerverek és az internet révén forradalmasította iparágát.

5. A véletlen szerepe

Az életet előrefelé éljük és visszafelé értjük - írta Søren Kierkegaard dán filozófus. Mai szemmel nézve logikusnak tűnik, hogy a telefon, a rádió vagy az autó forradalmasította emberek millióinak életét. Érthetőnek tűnik, hogy a Google a mindenütt jelenlévő keresőmotor. Ugyanilyen logikusnak tűnik az is, hogy az Apple 2007-ben az iPhone-nal zseniális felhasználóbarátságot indított el, és ezzel lehetővé tette az üzleti modelleket az Ubertől a Snapchatig.

De ezekben a visszatekintő nézetekben nagy adag túlélési torzítás van. Csak azokat a vállalatokat látjuk, amelyek túlélték. Mi lett volna, ha a Western Union megveszi a Bell szabadalmát? Segített volna a Western Union a telefon áttörésében, vagy a menedzsment hagyta volna eltűnni az ötletet? Mi lett volna, ha az Apple 1997-ben megfogadja Michael Dell tanácsát, hogy felszámolja magát, és lekapcsolja a villanyt?

A túlélési torzítás egyik legszebb példája: a két Stanfordon végzett Larry Page és Sergey Brin először az AltaVistának és a Yahoo-nak ajánlották eladásra keresőalgoritmusukat, amelyek akkoriban az internetes keresés vezető vállalatai voltak. Azonban ezt mindkettő visszautasította. Page és Brin csak az elutasítások után alapítottak egyetemi projektjükből 1998-ban egy Google nevű céget...

Mark Dittli, The Market

Karikó Katalin Nobel-díja válasz a tudományellenes álhírek özönére.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung kommentárja:

Válasz az oltásellenes összeesküvők ostoba reakcióira

Írta: Joachim Müller-Jung

Az RNS-vakcina két úttörőjének, Karikó Katalinnak és Drew Weissmannak a méltatása a Nobel-szervezet talán legfontosabb és legokosabb lépése az utóbbi évek tudományellenes, maró félretájékoztatási kampányai ellen.

A Korona-járvány az összeesküvés-elméletek mocsarát hozta létre, amely - az oltóanyagokon fennakadva - azzal fenyeget, hogy egyre mélyebbre hatol. A védőoltásokat sokféle okból el lehet utasítani, legyen az ideológiai, ezoterikus vagy - amiről gyakran megfeledkeznek - orvosi. Az mRNS vakcinák esetében azonban nem lehet komolyan kétségbe vonni a tudósok történelmi, sőt zseniális teljesítményét, akik Alfred Nobel legjobb szellemében cselekedtek, hogy valami előrelátható és bizonyíthatóan hasznosat hozzanak az emberiségnek.

Különösen tartósnak bizonyult az oldalról gondolkodók egy kasztjának meggyőződése, hogy az mRNS-vakcina géntechnológiával gyógyítja az egészséges embereket. Valójában az mRNS, azaz a hírvivő ribonukleinsav a genetikai információ apró darabkái, amelyeket maga a vírus használ fel arra, hogy bejusson az emberi szervezetbe. Nem vírus, nem szaporodásra képes genetikai információ, még csak egyetlen olyan biokémiai elemet sem használnak, amely behatol a sejtmagba, és így sejtjeink parancsnoki központjába, ahol a kolonizált génmanipuláció végbemehetne.

Nincs olyan gyógyszer a világon, ami mindenkinél ugyanúgy hatna. A laboratóriumban kifejlesztett és a két Nobel-díjas által méretre szabott, és mindenekelőtt stabil mRNS semmivel sem másabb géntechnológia, mint az évszázadok óta gyártott összes életmentő vakcina. Inkább történelmi szerencsejátékról van szó. Az, hogy a Karikó és Weissmann, valamint néhány más RNS-kutató által évtizedeken át - sok akadémiai csoport meggyőződése ellenére is - forszírozott mRNS-technológia fejlődése kivezetett a fertőző vészhelyzetből, és vélhetően milliók és milliók életét mentette meg, ma már nem tagadható. A tudományos bizonyítékok és a valós empirizmus tagadhatatlan.

Visszatekintve, a járvány pusztítása példátlan ütemben gyorsította fel az orvosi fejlődést. Ebből a szempontból nézve a Corona-járvány nemcsak az elkerülhetetlen globális egészségügyi válságok vészhelyzete volt, amelyeket sürgősen meg kell tanulnunk jobban kezelni, hanem egy olyan biotechnológiai találmány áttörése is, amelynek ma is értékes szolgálatokat kellene tennie az orvostudomány egésze számára.

A dolgok természetéhez tartozik, hogy ez az innováció nem csodaszer, azaz lehetnek egyes mellékhatások is, és hogy gazdaságilag is hasznosítható lesz, mint az mRNS társfejlesztő Biontech vagy a Moderna esetében. Nincs olyan gyógyszer a világon, amely minden embernél ugyanúgy hatna. Sőt: ha az általános egészségügyi előnyök olyan egyértelműen meghaladják a kockázatokat, mint ahogyan az első mRNS-vakcinák esetében már most is, akkor az is indokolt lehet, hogy az emberiség számára a kollektív haszon bizonyítását már a kísérleti szakaszban is díjazzák.

Amikor, mint az mRNS-vakcinák esetében, a dezinformáció áltudományos mocsarát hozzák létre, amely a tudományba vetett bizalmat igyekszik aláásni, akkor az olyan tudományos hatóságoknak, mint a Nobel Szervezet, sürgősen fel kell lépniük. 

https://www.faz.net/aktuell/wissen/medizin-nobelpreis-2023-gegen-die-tauben-reflexe-der-impfverschwoerer-19215627.html?fbclid=IwAR10dR5aWotUEfubWqyYfJK7fF-BAkxCqPWXq3FmdtD4FOQzDBF2YGZWIUo

Sapere aude! (Merj gondolkodni! vagy, légy elég bátor ahhoz, hogy gondolkodj! )

A római költő, Quintus Horatius Flaccus volt az, aki szerint egy költeménynek nem csak gyönyörködtetnie, hanem gondolkodtatnia is kell. (Ez amúgy a többi írásra is érvényes... )

Az idézetet aztán csaknem 1800 év múlva Immanuel Kant tette meg a felvilágosodás jelmondatának. Manapság legalább annyira aktuális, mint 2000, vagy 250 éve.

SAPERE AUDE!

“A felvilágosodás az ember kilábalása a saját maga okozta kiskorúságából. Kiskorúság az arra való képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a kiskorúság, ha oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljünk vele. Sapere aude! Merj a magad értelmére támaszkodni! - ez tehát a felvilágosodás jelmondata.” Ezt írta a königsbergi filozófus, Immanuel Kant, még 1784-ban, ami fent látható, az eredeti kiadásban.

Kant szövege a német írásban akkor használatos gót betűkkel íródott, de az idézett két szó latín betűs, mintegy hangsúlyozva azt, hogy egy más korból származó gondolatot emelt ide a szerző. Persze ott vannak a saját gondolatai is:

"Az egyes embernek nagyon nehéz tehát a szinte természetévé vált kiskorúságból kivergődnie. Valósággal megszerette, s egyelőre valóban képtelen arra, hogy a saját fejével gondolkodjék, mivel soha nem is engedték, hogy megpróbálja. ... Ám, hogy egy közösség váljék felvilágosodottá a maga erejéből, az sokkal inkább lehetséges, sőt,ha szabadságot engednek neki, majdnem elmaradhatatlan."

Tisztelt Professzor Úr, miután ennek a blognak az a neve, hogy Wooland, talán nem ismertelen a név az Ön számára, hiszen egy Woland nevű úr villásreggelizett Önnel, és még arra is célzott, hogy Önt ki fogják csúfolni. (Egy Bulgakov nevű úrnál olvastam a történetet, nem kezeskedhetek azért, hogy minden pontosan úgy történt.)

Nos, én csak a saját tapasztalatomről beszélek, nem csúfolódok, szóval nem, a közösségnek legalább olyan nehéz kivergődnie a kiskorúságból, mint az egyénnek...

Ön azt írta: "Az ész nyilvános használatának mindenkor szabadnak kell lennie, mert egyedül ez képes megvalósítani az emberek között a felvilágosodást; az ész magánhasználatát azonban többször nagyon is korlátok közé lehet szorítani, anélkül, hogy ez különösebben gátolná a felvilágosodást. Saját eszünk nyilvános használatának azt nevezem, ha egy tudós az olvasók teljes közösségének színe előtt gondolkodik. Magánhasználatának azt, amit egy bizonyos rábízott, polgári tisztségben vagy hivatalban tehet az eszével."

Professzor Úr, eltelt 250 év, és sajnos a dolgok nem, vagy csak ritkán alakulnak úgy, ahogy Ön gondolta és írta, de nagyon köszönöm, mindannyiunk nevében, és természetesen Horatius úrnak is, hisz programot adtak a következő évtizedekre, eseteleg évszázadokra, bár ezt már aligha tudom dokumentálni.

Ide másolom a záró mondatát is: "Mert ha a természet a kemény burok alatt kifejlesztette a csírát, amelyről a leggyengédebben gondoskodik, nevezetesen a szabad gondolkodásra való hajlandóságot és hivatottságot, akkor ez fokozatosan visszahat a nép érzületére (miáltal ez egyre inkább alkalmas lesz a cselekvés szabadságára), s végül még a kormányzat alaptételeire is, amely a maga számára is előnyösnek látja, hogy az emberrel, amely több mint gép, méltóságának megfelelően bánjék."

Meglátjuk, a mindenkori kormányzatok mikor látják ezt a dolgot előnyösnek... :)   

"Ha otthon vagy, gondolj az utazóra. Amikor utazol, gondolj az otthonodra." Japán közmondás

Az alábbi szöveg írója Jacques Attali, francia közgazdász, aki 1981 és 1991 között François Mitterrand elnök tanácsadója volt, 1991 és 1993 között pedig az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank első számú vezetője. 1997-ben Claude Allègre francia oktatási miniszter kérésére javaslatot tett a felsőoktatási diplomarendszer reformjára. 2008 és 2010 között Nicolas Sarkozy elnök alatt ő vezette a francia gazdaság növekedésének beindításával foglalkozó kormánybizottságot.

Ismerjük a számokat: a világ népessége 2050-re várhatóan eléri a 9,8 milliárd főt, és még többet, ha a közelmúltban megfigyelhető tendencia, miszerint egyre kevesebb lány jár iskolába, folytatódik.

E népesség nagy része a fejlődő országokban fog élni (87% a 2022-es 77%-kal szemben), városokban (68% a 2022-es 55%-kal szemben); 15 és 64 év közöttiek lesznek (63% a 2022-es 65%-kal szemben), várható átlagos élettartamuk 76,8 év (a 2022-es 72,8 évvel szemben). Az afrikaiak száma 2,5 milliárd, az indiaiaké 1,7 milliárd lesz.

A világ demográfiai növekedésének felét adó 8 ország közül 5 afrikai lesz: a Kongói Demokratikus Köztársaság, Egyiptom, Etiópia, Tanzánia és Nigéria, amelynek a jelenlegi ütemben 790 millió lakosa lesz 2100-ban, 100 milliós városával, Lagosszal.

Az átlagéletkor Afrikában 17 év lesz, szemben az európai 42 évvel, és még magasabb Japánban, Dél-Koreában és Németországban. A 80 év felettiek száma megháromszorozódik, 150 millióról 450 millióra. Jelenleg az afrikai népességnek évente kevesebb mint 0,1%-a vándorol ki Afrikából, és a szubszaharai afrikaiak, akiknek száma Európában ma 10 millió, szemben az 1960-as egymillióval, még mindig csak a világ migránsainak 10%-át teszik ki.

2050-ben, akár tetszik, akár nem, az éghajlati, élelmezési, politikai és vallási problémák miatt várhatóan több mint 400 millió ember választja majd azt, hogy nem azon a kontinensen él, ahol született. Sokkal többen költöznek majd a saját kontinensükön belül, vidékről a városba, egyik országból a másikba.

Ma ez a migráció tragédiát jelent a száműzetésbe kényszerítettek és a hátrahagyott országok számára, amelyeket megfosztanak fiatalságuk egy lényeges részétől. Emellett feszültséget okoznak azokban az országokban, amelyek vonakodnak befogadni őket.Ha rosszul kezelik őket, konfliktusokhoz vezetnek, számos országban a szélsőjobboldalt juttatják hatalomra, és százmilliók életét teszik tönkre.

Ha jól irányítanák, ha a migrációt humánus módon szerveznék, ha a migránsokat képeznék és tisztességesen integrálnák a fogadó országokba, hogy megvédjék kulturális identitásukat, akkor ezek a népességmozgások mindenki számára hasznosak lennének. Enyhítenék a feltörekvő országok pénzügyi terheit, mivel az északi migránsok által megkeresett fizetések átutalt részét biztosítanák számukra, és szakképzett és szakképzetlen munkaerővel látnák el az északi országokat, hogy ellensúlyozzák demográfiai összeomlásukat, és finanszírozzák felosztó-kirovó nyugdíjukat.

A mai tragédiáknak rá kell ébreszteniük bennünket arra, hogy a bolygó népességmozgásának új szakaszába lépünk, és hogy sürgősen fel kell készülnünk rá, hogy ez az emberiség javát szolgálja, megőrizze az identitásokat és a békét szolgálja. Ebben a témában, mint oly sok másban, az emberiségnek globálisan kellene szerveződnie, meg kellene értenie, hogy saját érdeke, hogy önzetlen legyen, hogy sok mindent nyerhet azzal, ha mások kultúrájából merít, és soha nem szabad elfelejtenie a japán közmondást:

"Ha otthon vagy, gondolj az utazóra. Amikor utazol, gondolj az otthonodra".

Jacques Attali

Forrás: attali.com

2006 óta Jack Dorsey kék-fehér madaras logója díszítette a Twittert San Franciscóban. A tweetelés, twitterezés vagy twitterezés, a csiripelés, - bárhogy is nevezted - ettől a héttől kezdve befejeződött, legalábbis hivatalosan. A Twittert mostantól X-nek hívják. Egy daru hétfőn leszedte a cég logóját a székhelyén - és helyére egy nagy X került. Mostantól hivatalosan csak ikszelni lehet. 

Elon Musk úgy felforgatta a piacokat, mint szinte senki más. A Teslával ő hozta meg az elektromos autók áttörését, miközben a német ipar még mindig a dízelre támaszkodott. Musk a SpaceX-szel rakétákat küld az űrbe, és szupergyors műholdas internetet épít a Föld körüli pályán.

Tehát bölcs dolog komolyan venni Muskot a Project X kapcsán is. Mert neki van terve. És ez négy lépésből áll:

 1. lépés: A közösség

A Twitter tőkéje maga a felhasználó. Az olyan klóntermékek, mint a Mastodon, az Ello, a Vero, a Path vagy legutóbb a Threads by Meta különböző támadásai ellenére a politika, tudomány és média véleményformálói továbbra is a Twitteren maradnak. A 310-370 millió felhasználóval a közösség messze lemarad a Facebook és a WhatsApp mögött, amelyeknek egyenként mintegy kétmilliárd aktív felhasználójuk van, valamint a TikTok mögött, amelynek egymilliárd felhasználója van.

A Twitter azonban a korai alkalmazók, a mindig online emberek otthona, és azoké, akik jelentősen alakítják a politikai és társadalmi diskurzust. A Threads by Meta néhány nap alatt elérte a 100 millió letöltést, de alig néhány hét múlva a használati és letöltési számok szabadesésbe kerültek. Elon Musk csökkenthette a napi ingyenes tweetek számát, és reklámokkal árasztotta el a Twittert - de a közösség nagyrészt hű maradt hozzá. Musk számítása: a közönség hangos - és tökéletes multiplikátora a küldetésének.

2. lépés: A fizetős funkció

Az eredeti X.com-ot 1999-ben alapította Elon Musk online bankként. A cég egy másik startuppal való egyesülés után nevet változtatott. Ma az X.com-ot PayPal néven ismerjük. 2017-ben Musk visszavásárolta az X.com domaint a PayPal-tól, és tweetelt: Az X alapja ismét egy fizetős szolgáltatás lehetne. Bennfentes beszámolók szerint a Twitter az év elején fizetési szolgáltatói engedélyt kért az Egyesült Államokban. Ha a cég megkapja az engedélyt, a felhasználók letétbe helyezhetnék a hitelkártyaadataikat a platformon, vásárolhatnának vagy utalhatnának pénzt. Jövedelmező üzlet, hiszen fizetési szolgáltatóként az X valószínűleg díjakat számít fel.

Belső becslések szerint a vállalat 2028-ig akár 1,3 milliárd dolláros bevételre számít. De azok, akik a számlaadataikat a platformon helyezik el, bizonyos fokú bizalmat szavaznak a vállalatnak. Olyan bizalmat, amellyel az X egyelőre nem rendelkezik. Ez lehet Musk legnehezebb feladata.

3. lépés: A mindenre kiterjedő alkalmazás

Kínában egy "szuper app" már régóta uralja a piacot. A Tencent WeChatjének több mint egymilliárd felhasználója van. A felhasználók a platformon keresztül foglalnak időpontot orvoshoz, vásárolnak élelmiszert, fuvart vagy kommunikálnak barátaikkal. A WeChaten keresztül még hivatalos dokumentumokhoz, például személyi igazolványhoz is hozzáférhetnek.

A WeChat 2021-ben becslések szerint 17,5 milliárd dollár bevételt termelt a szolgáltatásával. Ezt a szolgáltatást szeretné Musk lemásolni, megötszörözve a Twitter bevételét 26,4 milliárd dollárra. A WeChat lenne a tervrajz, az X a befejezés. A felhasználói bázis nem csak szövegeket vagy videókat posztolna és pénzt küldene Musk alkalmazásában, hanem az életüket töltené.

A jelenlegi Twitter így csak egy "minialkalmazás" lenne Elon Musk mindent átfogó X univerzumában.

4. lépés: A mesterséges intelligencia által működtetett

A Twitter új vezérigazgatója, Linda Yaccarino vasárnap így magyarázta az átnevezés mögött rejlő jelentést: "Az X a korlátlan interaktivitás jövőbeli állapota, amely az ötletek, áruk, szolgáltatások és lehetőségek globális piacát hozza létre. " És hozzátette: Az AI által működtetett X olyan módon fog összekötni mindannyiunkat, amit még csak elképzelni tudunk. "

A lehetőségek gyakorlatilag végtelenek: az AI-algoritmusok elemezhetik a felhasználók viselkedését, preferenciáit vagy múltbeli adatait, hogy személyre szabott termékajánlásokat és tartalmakat nyújtsanak. A virtuális asszisztensek valós időben támogathatnák a vásárlókat, míg az AI-algoritmusok dinamikusan, a kereslet, a kínálat és a felhasználói viselkedés alapján módosíthatnák az árakat, hogy maximalizálják az eladókat.

Aki azt hiszi, hogy egy őrült vállalkozó itt csak szimbólumot akart cserélni, az nem értette meg Musk rendszerét. Musk már megalapította saját AI-fejlesztő cégét, az X.AI-t, a csapat a Google és a Microsoft szakembereiből és mérnökeiből áll. Cégének célja, hogy "megértse az univerzum valódi természetét" - mondják.

A nagy ötleteknek nagy gondolkodókra van szükségük - és a mesterséges intelligencia korában Elon Muskban megtalálták a modern kor úttörőjét. Akik alábecsülik őt, a jelen bizonyosságai szerint cselekszenek. Ez pedig nem az a világ, amelyben a látnokok mozognak.

Gabor Steingart, Pioneer Briefing