2025. május 15-én a moszkvai metró Taganszkaja állomásán újból látható egy szovjet relikvia: a „A nép hálája a vezetőnek és hadvezérnek” című falikép, amely Joszif Sztálint ábrázolja, - a nemzet hőseként. 1965-ben a faliképet a sztálinizmus felszámolása során eltávolították. Most, hatvan év után visszatért.

A moszkvai restaurálásoknál a szokásos gyakorlattól eltérően ezt a projektet nem hirdették meg, és nem vitatták meg nyilvánosan, hanem egyszerű „felújításnak” álcázták. Csak öt nappal a leleplezés előtt szivárgott ki az információ, hogy valójában egy sztálini dombormű reprodukciójáról van szó. A kritikusok azzal vádolják a moszkvai hatóságokat, hogy szándékosan eltitkolták a restaurálás célját – valószínűleg a tiltakozások elkerülése érdekében. A leleplezés időpontja – pontosan a moszkvai metró 90. születésnapjára – nyilvánvalóan nem véletlenül lett megválasztva.

A szovjet mérnöki művészet méltó emlékeként bemutatott Sztálin-szobor Moszkva szívében úgy hat, mint egy visszalépés a szovjet történelem legsötétebb fejezeteibe – egy korszakba, amely az elnyomás, a koncepciós perek és a nagy terror korszaka volt. Azt lehetne mondani, hogy ez egyedi esetet, ha nem lenne része egy nagyobb trendnek. A Можем объяснить („Meg tudjuk magyarázni”) kutatócsatorna szerint csak 2025 májusában hét új Sztálin-szobrot avattak fel Oroszországban – ez rekord a sztálini személyi kultusz ideje óta.

Olyan városok mellett, mint Szerpuhov, Ulan-Ude vagy Moszhaiszk, Sztálin arcképe még az elfoglalt ukrán Melitopolban is megjelent. A Nyizsnyij Novgorod régióban fekvő Bor városában egy egész „Sztálin-központ” épül – egy múzeumkomplexum új emlékművel, amely egy 2020-ban felállított szobrot fog felváltani. Oroszországban jelenleg összesen körülbelül 123 Sztálin-emlékmű található – ezek több mint 90 százaléka Vlagyimir Putyin elnöksége alatt épült. Ezt aligha lehet másként nevezni,mint Sztálin valódi rehabilitációja. Finoman megtervezve és az állam által tolerálva, ha nem is aktívan támogatva, a neve lépésről lépésre visszatér a közterületekre.

A dombormű újbóli elhelyezése heves kritikát váltott ki. Alekszandr Davanov, az egyik ellenzéki párt képviselője azonnal nyilvános meghallgatásokat követelt. Egy nyilatkozatában így figyelmeztetett: „Sztálin továbbra is vitatott figura. Egyesek számára hős, mások számára a félelem, az elnyomás és a tönkretett életek szimbóluma. Tényleg új társadalmi konfliktust akarunk provokálni?” Javaslata: nyilvános népszavazás a Lubjanka-téri Feliksz Dzerzsinszkij-emlékműről szóló vita mintájára. De felhívása eredménytelen maradt. Művészeti szempontból is megkérdőjelezhető az eredmény.

A Puskin Múzeum volt igazgatója, Jelizaveta Lihacsova a domborművet hamisítványnak nevezte: „Ez nem műalkotás, hanem olcsó PR-populizmus” – mondta. A gondos rekonstrukció nyilvánvalóan másodlagos volt – a politikai jelzés a döntő. A helyreállítás szimbolikus aktusnak tűnik a történelemrevíziós állami politikában, amely átértelmezi Sztálin képét: a diktátortól elmozdulva a „erős vezető” és hadvezér felé. A mai Oroszországban Sztálin egyre kevésbé a gulágot, a koncepciós pereket és a félelmet jelenti, hanem a rendet, az erőt és a győzelmet – különösen a második világháborúban elért katonai diadalt, amelyet egyre inkább a Nyugat feletti győzelemként értelmeznek.

Egy olyan ember reneszánsza, akinek terrorista rezsimje milliók életét követelte, jól illeszkedik a jelenlegi politikai légkörbe. A sztálini kultusz, amelyet 1953 után hivatalosan is elítéltek, 1991 után pedig történelmileg lezártak, visszatért. Pedig 2017-ben Putyin elnök még megnyitotta a moszkvai „fal-emlékművet” a sztálini tisztogatások áldozatainak emlékére – jelezve, hogy az hivatalos Oroszország sem akarja elfeledni sötét múltját. De éppen ez az igény kezd meginogni. Ugyanebben az évben Putyin kijelentette, hogy Sztálin „demonizálása” »túlzott« és „támadás Oroszország ellen”. A történelmi érdemeket, különösen a háborúban elért eredményeket, nem szabad elfelejteni – mondta az elnök Oliver Stone-nak adott interjújában.

Ezzel párhuzamosan a közvélemény is változik. A független Levada-központ felmérése szerint 2017-ben az oroszok mintegy 46 százaléka fejezte ki „csodálatát”, »tiszteletét« vagy „szimpátiáját” Sztálin iránt. 2019-ben már 70 százalékuk tartotta pozitívnak Sztálin történelmi szerepét – ez rekordot jelent. A legfrissebb felmérések szerint ő a három legnépszerűbb politikus a múltból, közvetlenül Péter és Katalin után.

A sztálini kultusz lopakodó visszatérése egyértelmű logikát követ: azt hivatott közvetíteni, hogy az orosz történelemben nem voltak hibák, csak nagyság és győzelmek. Ehhez a képhez illeszkedik a moszkvai Gulag Múzeum 2024 novemberi bezárása is – hivatalosan a tűzvédelmi hiányosságok miatt. Az időpont – röviddel a politikai elnyomás áldozatainak emlékünnepe után, október 30-án – arra utal, hogy politikai motívumok is közrejátszottak. A múzeum az egyik kevés államilag támogatott intézmény volt, amely nyíltan tájékoztatott a szovjet táborrendszerről. Gyakran hasonlították a berlini Zsidó Múzeumhoz. Nem csak innovatív kiállításai miatt, hanem azért is, mert képek, terek és elbeszélések segítségével érzelmileg közvetítette a történelmet. Most ez a platform elhallgatott – riasztó kontrasztot képezve a növekvő számú Sztálin-emlékművekkel.

A Gulag Múzeum korábbi igazgatója, Roman Romanov 2019-ben egy interjúban elmondta, hogy az új sztálini kultusz nem tömegjelenség, hanem elsősorban egy kicsi, de hangos csoport kezdeményezése. „Ők hisznek a dicső szovjet múlt mítoszában – és Sztálin képe elválaszthatatlanul összekapcsolódik ezzel a mítosszal” – magyarázta a történész. „Ezek az emberek azt mondhatják, hogy az elnyomás elfogadhatatlan – és mégis azt állítják: ha Sztálin lenne, rend lenne.” Romanovot időközben elbocsátották. Sztálin pedig már nem emlékműként szolgál, hanem az autoriter vágyak kivetítőjeként. A történelem kritikus szemlélete már nem kívánatos.

Már a falikép leleplezésének másnapján névtelen aktivisták plakátokat helyeztek el Sztálin szobor mellett, amelyeken Putyin és Medvegyev idézetei voltak olvashatók, amelyekben mindketten élesen bírálták a korábbi személyi kultuszt. Dmitrij Medvegyev például 2012-ben, a politikai elnyomás áldozatainak emléknapján így fogalmazott: „Ami akkor történt, amiatt nem csak Joszif Sztálint, hanem egy sor más vezetőt is a legkeményebben el kell ítélni. Már nem lehet őket felelősségre vonni – de pontosan így van.” A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet Sztálin szobrának újjáépítésének abszurditására – nyilatkozták a kezdeményezők az Осторожно, новости („Vigyázat, hírek”) Telegram-csatornán.

Időközben Sztálin lábánál, a Taganszkaja metróállomáson vörös szegfűhegyek tornyosulnak. Ezek a diktátort tisztelik, vagy áldozatainak emléket állítják? Egy új videó a faliképről azonban nem hagy kétséget: egy idős férfi odalép, leteszi virágait, tisztelettel meghajol, és újra és újra keresztet vet, mintha egy szentkép előtt állna.

Kép: dpa/tassz/picture alliance

https://infovilag.hu/sztalin-visszatert/