A közjátéknak vége, a Birodalom visszatért

Egy háromezer éves birodalom esetében kétszáz év nem túlzottan nagy idő, tekinthetjük egyfajta közjátéknak is. Úgy tűnik, Kína esetében lassan vége a közjátéknak, amely több mint 200 évig tartott. A legenda szerint Napóleon mondta: „Kína egy alvó óriás. Hagyjátok aludni! Mert ha felébred, mozgásba hozza a Földet.”

A közjátéknak vége, az óriás fölébredt, a birodalom visszatért.

A francia forradalom kitörése, vagyis 1789 előtt a világ legnagyobb gazdasági hatalma Kína volt. Az európai ipari forradalmak, és a gyarmatosítás, majd az Egyesült Államok felemelkedése nyomán Kína visszaszorult, a Közép Birodalma mély válságba zuhant, polgárháborúk dúlták és a kommunista modernizáció milliók életét követelte. A következő évtizedre azonban a világ vezető gazdasági hatalma nagy valószínűséggel ismét Kína lesz, amelyet semmilyen módon nem lehet megkerülni. Pontosabban már most sem lehet.

Az Egyesült Államokkal amolyan róka fogta csuka kapcsolat van , hiszen a kínaiak több ezer milliárd dollárnyi amerikai államkötvényt birtokolnak, a függés kölcsönös. Ha kínai támogatással felépül Nicaraguában a második Panama-csatorna, ha beindul az Új Selyemút projekt, és folytatódik a kínai behatolás Afrikában, akkor elmondható, hogy az expanzió négy kontinensre terjed ki. Mao Ce-Tung feltámasztotta Kínát, Teng Hsziao-Ping gazdaggá tette, mi pedig erőssé tesszük, mondta Hszi Csin-Ping főtitkár, aki azzal a bejelentéssel fordult Pekingben a kommunista pártkongresszus résztvevőihez, hogy 2050-re Kína legyen a világ vezető hatalma.

Az a jelek szerint nem kétséges, hogy Hszi véleménye minden területen meghatározó lesz. Miután politikai ellenfeleivel leszámolt, a nemzetközi ügyekre koncentrálhat, hiszen a hatalmas országban (mintegy 1,4 milliárd lakos) a gazdasági ügyek továbbra is jól mennek.

Több mint három és fél évtized telt el azóta, hogy 1980-ban Ronald Reagan az USA elnöke lett. Kína gazdasági teljesítménye akkor 10 százaléka volt az Egyesült Államok teljesítményének. 2007-ben ez az arány már 60 százalék, 2017-ben pedig várhatóan szorosan megközelíti, vagy meghaladja az USA GDP-jét. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a kínai gazdaság 2023-ra akár 20-30 százalékkal is nagyobb lesz, mint az USA gazdasága, 2040-re majdnem kétszer akkora. Azok a gazdasági, politikai és katonai viszonyok teljesen mások lehetnek a mostani viszonyokhoz képest...

Amikor 2015-ben Kínában elkezdett fúvódni egy nagy tőzsdei buborék, a nyugati szakértői körökben a domináns vélemény az volt, hogy a kínai gazdasági fellendülés a 2008-ban bekövetkezett amerikai másodlagos kötvénypiaci katasztrófához hasonlóan omlik össze, vagy a dél-európai összeomlásához hasonló adósságválságban tör ki. Nos, nem ez történt, a kínai részvénypiac az idén eddig 43 százalékkal emelkedett, és a Bridgewater, a világ legnagyobb kockázati tőke alapja további pénzt gyűjt a kínai befektetésekhez. A Bank of America előrejelzése szerint az ázsiai részvények értéke várhatóan megduplázódik a jelenlegi bikapiacon.

A veszélyek persze léteznek, az ún. árnyék-bankrendszer, amely a beruházások jelentős részét finanszírozza, okozhat még nagyon fájdalmas meglepetéseket, ezért a kormányzat céljai közé tartozik a banki ügyletek, így a magánszemélyek ügyleteinek fokozott ellenőrzése is.

Kínai típusú szocializmus

A kínai kommunista pártnak a maga 90 millió tagjával sikerült megerősítenie hatalmát. Hszi Csin-ping számára kétségtelen, hogy a kommunista párt továbbra is vezető szerepet fog játszani az élet minden területén. A kommunista párt az ország gerincét adja és garantálja a fejlődést. Kína újjászületése nem lett volna lehetséges a kommunisták vezetése nélkül. A pártkongresszuson elmondott, három és fél órás beszédének címe is sokat mondó: "Elérni a döntő győzelmet a tisztes jóléti társadalomért folytatott harcban, befejezni annak felépítését, és a kínai típusú szocializmus nagy győzelmeiért harcolni az új korszakban.”

Hogy mit jelent mindez a kisembernek, mi a tisztes jólét? „ A nagyszüleim még szemenként tették félre a rizst, hogy ne haljanak éhen, a szüleim órákat álltak sorba egy üveg étolajért, nekünk nem kell éhezni, nem kell sorban állni, rendes iskolába járathatom a gyerekem, igaz, hogy napi 12-14 órát dolgozom” – mondta egy ismerősöm Sanghajban.

A felemelkedés útját a fiatal vidéki férfiaknak a hadsereg adja, a világ legnagyobb létszámú katonai szervezete, ahol megtanulhatnak autót vezetni, új technikai információkat szerezhetnek, és megnyílik előttük egy másik élet lehetősége. Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogyan alakul át a főiskolai, egyetemi felvételi rendszer. Az egyik brit lap elemzése szerint egyre inkább azok a tulajdonságok „keresettek”, amelyek az 1905-ben eltörölt mandarinvizsgán vitték sikerre a jelentkezőket. Jó memória, jó logika, tekintélytisztelet, kevés hajlandóság az újításokra.

A főtitkár a kék pekingi ég alatt – a gyárak felszólítást kaptak, hogy a kongresszus előtt csökkentsék a termelést, és így a környezetszennyezést - menetrendet is adott hazája újjászületéséhez és a szocializmus kínai útjához az új korszakban: 2010-hez képest 2020-ig meg kell duplázni a gazdaság teljesítményét, hogy biztosítsák a „tisztes jólétet”. A Közép Birodalmában 2035-re olyan gazdaságot kell létrehozni, amely különösen innovatív a világméretű versenyben.

Ezzel összefüggésben figyelemre méltóak a kínai vállalatok külföldi beruházásai, amelyek révén olyan know-how-t szereznek, amellyel még nem rendelkeztek. A "Made in China 2025" stratégia keretében Hszi Csin-ping minden eszközt be akar vetni, hogy a jövő ágazatainak tekintett tíz területen az első vonalba állítsa a kínai gazdaságot. A kínai vállalatoknak meg kell előzniük a világpiacon eddig vezető nyugati és japán cégeket. Ezen kívül az ázsiai országnak 2035-ig jogállamnak kell lennie, amelyben elvileg senki sem áll a törvény fölött...

Ezzel párhuzamosan egyre keményebb a fellépés a csekély számú ellenzéki és a civil szervezetek ellen, az internetet cenzúrázzák, a Facebook és a Google szolgáltatásai nem érhetők el csak virtuális magánhálózaton keresztül, de a jelek szerint ennek használatát is korlátozni akarják.

Go West, a cél Afrika!

Az elmúlt évek egyik legfontosabb híre, hogy Kína katonai támaszpontot nyitott Afrikában, Dzsibutiban, ezzel egy meglehetősen régi elképzelést váltva valóra, újra tengeri hatalomként lehet Kínára tekinteni. Hatszáz éve kezdődött az első akció, amely Kína tengeri hatalmát volt hivatott demonstrálni. 1405. július 11-én indult el Nanking mellől a nagy kínai armada az Indiai-óceán és Kelet-Afrika feltárására.

Az akkori császár igen tevékeny volt, meghosszabbította a Nagy Falat és a Nagy Csatornát, a fővárost Nankingból Pekingbe helyezte, felépíttette a Tiltott várost, s több száz templomot és palotát is emelt Kína-szerte. Jung Lö császár a hadiflotta főparancsnokává nevezte ki Cseng Ho-t és expedíciók indításával bízta meg.

A flottában 62 óriáshajó volt, kilenc árbócos, 120-140 méter hosszú, 50 méter széles hajók. Vízkiszorításuk 3000 tonna lehetett. Tízszer akkorák voltak, mint Vasco da Gama zászlóshajója, ezeket tartják a valaha vízrebocsátott legnagyobb fahajóknak. Cseng első expedíciója 317 egységet számlált 27 870 emberrel: sok száz hivatalnok, 180 orvos, és rengeteg különféle mesterember vett részt az utazáson.

A Kincses Flotta célja az volt, hogy kereskedelmi és politikai kapcsolatokat teremtsen távoli országokkal, így jutottak el Afrikába is. Hét expedíció után az admirális halálával értek véget az expedíciók, a következő császár pedig a bezárkózás politikáját választotta.

A mostani támaszpont egyik célja Dzsibutiban a kalózok elleni harc, így volt ez 600 évvel korábban is. a másik pedig a kínai befektetések, kereskedők, a kínai állampolgárok védelme – ez sem nagyon változott. Afrika ugyanis kínai projektté vált az elmúlt két évtizedben és egyre inkább az lesz.

Kínaiak tízezrei dolgoznak különböző afrikai országokban, az arab tavasz idején több mint 30 ezer kínait kellett evakuálni Líbiából. Kína 2000–2014 között 30 milliárd dollárt fektetett be Afrikában, és Hszi Csin-ping két éve már 60 milliárd dollárról beszélt, amiből mintegy 5 milliárd kamatmentes kölcsön.

A világ megművelhető földterületeinek 60 százaléka Afrikában található, de a legtöbb ország csekély mértékben hasznosítja azt. A termelés elmaradott eszközökkel folyik, így kis jövedelmezőséggel párosul. A kínaiak a helyzet javítása érdekében több tucat mezőgazdasági technológiai bemutató központot működtetnek, ugyanakkor kb. 1 millió hektárnyi területet szereztek meg saját céljaikra.

Új selyemút

Az Új Selyemút projekt, amelyet 6 éve hirdetett meg a főtitkár, egyszerre szolgál gazdasági és politikai célokat. A hatalmas pénzügyi tartalékok és a túlméretezett és részben kihasználatlan infrastruktúra-fejlesztő kapacitások révén össze akarják kötni Kínát Belső-Ázsiával és Európával, egyúttal a régmúlt idő gazdagságát ígérve azoknak a közép-ázsiai országoknak, amelyek kimaradtak az elmúlt évtizedek fellendüléséből.

Becslések szerint az övezet országainak az elkövetkező tíz évben évi 900 milliárd dollárnyi finanszírozásra lenne szükségük a fejlesztési tervek megvalósításához, míg amerikai szakértők úgy vélik, a projekt Kína politikai céljait és az Egyesült Államok kiszorítását szolgálja a térségből, vagyis két legyet egy csapásra…

Más kétségek is vannak a tervvel kapcsolatban, az érintettek aggódnak amiatt, hogy a fejlesztések túl nagy eladósodást okozhatnak, akár Kínától vesznek fel hitelt, akár máshonnan. Az infrastruktúra fejlesztése ugyanis nem a kínai cégek magánbefektetése, hanem az adott ország tulajdonába kerülő, így általa fizetendő beruházás.

Példa lehet erre a Budapest-Belgrád közti vasútvonal, amelyet eredetileg 472 milliárdosra terveztek, jelenleg inkább 750, kamatostul pedig már 949 milliárd forintos beruházás… Az új vasútvonalon Budapestről újra annyi idő alatt lehet majd eljutni Belgrádba, mint egykor a Monarchiában.

Az Új Selyemút a globalizáció projektje, egyben pedig a szárazföldi kínai gazdasági-politikai terjeszkedés terve.

Chinatown Európa

„Párizsban a kínai kolónia létszáma nem változik” – mondta egykor Jacques Chirac, Párizs főpolgármestere, későbbi köztársasági elnök, arra utalva, hogy ott nem halnak meg emberek… Ha az elmúlt évtizedek bevándorlási mutatóit nézzük, látható, hogy Európa is célpontja a kínai migrációnak.

Eddig elsősorban London, Párizs és a nagyobb német városok jelentették a célt, de mára a dél-európai országok Kínával kapcsolatos bevándorlási politikája is változott. lehet, hogy kedvet kaptak a magyar letelepedési államkötvény programtól, amelynek során kínai források szerint mintegy 6000, családtagokkal együtt 25-26 ezer ember kapott Magyarországon letelepedési engedélyt.

Ez nem jelenti azt, hogy a több százezer eurót kifizető kínaiak, akik zömmel a középosztály tagjai, mind és azonnal betelepednének, a többség számára az utazás lehetősége a fontos. Ugyanakkor a nagyobb európai országokban több százezres kínai kolóniák alakulnak ki, bár róluk azt tartják, hogy „banán kínaiak”, kívül sárgák, belül már fehérek.

Kína évszázada

Ha a huszadik század amerikai volt, a mostani jó eséllyel kínai lesz. A közjáték tehát befejeződött, Kína öntudatra ébredve a jelek szerint szakít a korábbi bezárkózás politikájával, és a rendelkezésére álló pénzügyi-technológiai források révén kiterjeszti határait.

Hogy ez sok konfliktussal járhat, megjósolható, hiszen az igen jelentős amerikai érdekek mellett India érdekei is sérülhetnek, és még az sem világos, hogy az X és Y generáció gyermekei, az egykék vajon hogyan viszonyulnak a világbirodalom építéséhez.

Generációs ellentétek pedig ott is vannak, saját tapasztalat szerint a régi gárda tagjai közül sokan ellenségnek tekintik Japánt és az Egyesült Államokat, és árulónak például Magyarországot, amely elhagyta a szocializmus ügyét, ugyanakkor Moszkvára barátként gondolnak.

A fiatalok viszont ezekben az ügyekben teljesen más véleményen vannak, a 200 milliós középosztály tagjai közül kerülnek ki azok, akik inkább távozni szeretnének Kínából.

A birodalom és a hozzá kapcsolódó kérdések tehát itt vannak, válaszok is lesznek, csak ne hogy az ősi kínai átok teljesüljön be: „Élj érdekes korban!”

LJ - BOOM

Történetek a csodák évéből - hogyan kiáltsunk ki köztársaságot?

Hogyan kiáltsuk ki a köztársaságot? Ezt a kérdést viszonylag ritkán teszik fel az embernek, de Magyarországon az elmúlt száztíz évben háromszor is feltették, így aztán nem tekinthető egyedi problémának.

A dolognak vannak jogi és társadalmi természetű feltételei, pl. forradalom, vagy valami nagyon hasonló esemény, esetleg kell hozzá a törvényhozás döntése, és szükségesek a technikai feltételek, így a méltó, ünnepi környezet, továbbá az, hogy lehetőség szerint sok ember szerezzen tudomást a dologról.

Mielőtt gyanakodni kezdenének, hogy megint egy köztársaság kikiáltása készül, szeretnék mindenkit megnyugtatni, csak egy történet elbeszélése zajlik, a fentiek pedig nem szolgálnak semmi egyebet, mint hogy felkeltsék az érdeklődést. Persze igény azért volna rá...

Magyarországon 1989 végén, 1990 elején mintegy 80 százalékos többséggel a legelfogadottabb intézménynek a közvéleménykutatók szerint a Magyar Rádiót tekintették az emberek, és a Rádió leghallgatottabb műsora akkor, napi összesen 3 – 4 millió hallgatóval a Krónika volt.

Ez egyébként nem a mi érdemünk, hanem az emberek információéhségét mutatta, a mi érdemünk az, hogy a döntő többség megbízott, megbízhatott abban, amit mondtunk. Számomra nagy elismerés volt az is, amikor a Szabad Európa Rádió egyik munkatársa 1989 tavaszán azt mondta: gratulál nekem, mert a Magyar Rádió objektív tudósításokat közölt Varsóból az előző években, - az én tudósításaimat. A konkurencia elismerését persze mindig óvatosan kell fogadni, de abban az évben ez komoly dicséretnek számított.

Négy év Lengyelországban elég furcsa helyzetet teremtett, hiszen ott gyakorlatilag szinte mindenkit ismertem a hivatalos szereplők közül, és voltak a kapcsolataim a Szolidaritáshoz is, így készíthettem interjút 1988 szeptemberében Geremek professzorral, Walesa tanácsadójával, aki később lengyel külügyminiszter lett. Hozzá még éjfélkor, hosszú autózás után mentünk, figyelve, hogy követnek-e bennünket...

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió becsületére legyen mondva, hogy közölték is az interjút, ami akkor nem kis szenzációnak számított. 1988 szeptemberében a 168 órában, életem első műsorvezetésekor konferálhattam fel, igaz, előtte össze – vissza kapcsolgattam a mikrofont, aminek következtében a hírszerkesztő, Nika Gyuri nem tudta beolvasni a híreket és én is csak nagy nehezen mondtam el műsorvezetői szövegemet, hogy: „Hölgyeim és Uraim! László József vagyok, és az Önök jövőjéből, Lengyelországból érkeztem!”

Lengyelországban akkor már javában folytak a kerekasztal - tárgyalások az ellenzék legalizálásáról, az ország demokratizálásáról. a lengyelek akkoriban fél évvel, később néhány hónappal a magyarok előtt jártak, ez egy év múlva változott meg és akkor a magyar események kezdtek el gyorsulni.

A lengyel szereplőket ismertem, de a magyarokat nem, hiszen külpolitikával és hírekkel foglalkozó fiatal újságíróként nem jutottam az akkori politikai elit közelébe, az újak pedig akkor szerveződtek, és akkor még nem létezett magyar műholdas televíziózás, sem pedig Internet...

Summa summárum, 1989 szeptemberében főnök lettem, alighanem kellett a „szűz kéz”, egyben pedig rekordokat állítottam fel, először mint a legfiatalabb külföldi tudósító, aztán mint az addigi legfiatalabb Krónika vezető. A Krónika sorsa a Magyar Rádióban presztízskérdés volt, heves csaták közepette változtak vezetői is. Ezekből a harcokból szerencsére kimaradtam, mert Lengyelországban voltam, de négy év alatt, Mester Ákos távozása után Győri Béla, utána Bolgár György és Farkas Zoltán (együtt), majd Kerekes András is főnökként dolgozott a Krónikában, vagyis ott majdnem olyan sebességgel változtak a vezetők, mint egy időben a kormányszóvivők, a TV elnökök vagy a pénzügyminiszterek.

Első ténykedésemmel rögtön összetörtem egy egész boltnyi porcelánt, amikor bementem az elődömhöz, Kerekes Andráshoz és kértem, hogy beszéljük meg az átadás – átvétel dolgait. Halálsápadt lett, mert egy apróságot elfelejtettek velem közölni: ő még nem tudta, hogy le van váltva... Ugyanakkor Andrással értettük egymást, és azt hiszem az elmúlt években ez volt az egyetlen eset, amikor normálisan meg lehetett beszélni egy ilyen ügyet.

1989 szeptember tizedikén megnyitották a határt a keletnémet menekültek előtt, amivel nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország új utat választott. A Parlament nagy többséggel megszavazta az új törvényeket, a módosított Alkotmányt. Annyi minden történt, mint máskor tíz esztendő alatt. Akik ott voltunk, dolgozhattunk 88 és 90 között, alighanem életünk egyik legnagyobb élményét élhettük át, és nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, bárhová kerültünk is utóbb.

Közben a Krónikában folytak a hatalmi csatározások, hiszen az „öregek, a régiek” továbbra is nagyon rossznéven vették, hogy egy ifjonc utasítgatja őket, még ha ez az utasítás roppant udvarias kérés formájában érkezett is. Az akkori főnök, Szalay Zsolt és P. Szabó József türelemmel viselte a harcokat és próbálta csitítani az ellentéteket, több – kevesebb sikerrel.

Október 22-én este kiderült, hogy Forró Tamás és Havas Henrik másnap reggelre behívta a reggeli műsorba vendégnek az ideiglenes köztársasági elnököt, Szűrös Mátyást. A dolog teljesen rendben lett volna, ha megosztják ezt az információt bárkivel a szerkesztőség vezetéséből.

Ez nem történt meg, ezért hogy úgy mondjam betelt a pohár. Este bementem a stúdióba, illetve a reggeli műsor előkészítő szobájába, ami a 10-es magnó nevet viselte. Emelt hangú párbeszéd kezdődött a két úr és köztem, ami azzal ért véget, hogy fölkaptam egy vaslábú széket és a kezemben fogva kikergettem a két „nagyágyút” a szobából. Utóbb egy interjúban Henrik azt mondta: csak arra várt, hogy hátat fordítsak neki, mert akkor leütött volna, de szemből nem támadt volna rám, hisz tudja, hogy erősebb vagyok...

Forró viszont nem vacakolt, reflexből elszaladt Ritter elnökhelyetteshez, és annak rendje módja szerint följelentett... Másnap reggel tehát Szűrös Mátyás volt a műsor vendége, hiszen ez a belső viharoktól természetesen még nem változott, ezt követően pedig azt kellett kitalálni a reggeli értekezleten, hogyan ne maradjunk le a köztársaság kikiáltásáról. Azt ugyanis tudtuk, hogy déltájban a Kossuth téren lesz az esemény, nyílik a Parlament ablaka, egy erkélyen megjelenik Szűrös Mátyás és kikiáltja a köztársaságot, de mikor, de hogyan??

Úgy tűnik, konfliktushelyzetben az ember kreativitása sokat javul. Az az ötletem támadt, hogy hangosítsuk ki hangszórókon a Déli Krónikát megelőző harangszót, akkor a budapesti Egyetemi Templom harangja szólt, időtartam: 1 perc 17 másodperc, ez szép és méltó keretet, hangdíszletet ad a dolognak, utána pedig jöhet az ideiglenes köztársasági elnök és kikiálthatja, amit ki akar kiáltani. Mi nem maradunk le semmiről, mert nem mi leszünk az ő történetében, hanem ő a miénkben...

Nos, ez történt, a Kossuth téren zúgott az Egyetemi Templom harangja és utána kikiáltották a Magyar Köztársaságot, másnap pedig azt írták az újságok, hogy: „és zúgtak a harangok”. Persze, de hol volt a harang? Nálunk, a Krónikában!

Ezért az ötletért egy forintot kaptam az akkori főnökségtől, és sokszor elgondolkodtam azon, milyen kár, hogy nem egy médiaügynökség voltam akkor, hiszen a kreatív munkáért, az ötletdíjért és a kivitelezés megszervezéséért egész szép összeget lehetett volna kérni.

Kérem, mindenképpen ügyeljenek a jövőben arra, ha köztársaságot kiáltanak ki, előtte pontosan állapodjanak meg a részletekről és a fizetési feltételekről!

Feljegyzések a csodák évéből

1989 szeptemberétől az ország leghallgatottabb hírműsorának, a Krónikának, a Krónika szerkesztőségnek lettem a vezetője a Magyar Rádióban. A hírműsorok akkoriban három rovatban illetve szerkesztőségben készültek: a Hírszerkesztőségben, amelyet Fekete István vezetett, a Külpolitikai Rovatban, amelynek Ónody György volt a vezetője. Mindkét szerkesztőség, ill. rovat beszállított a Krónika műsorokba, akárcsak reggelente a Falurovat a Falurádió műsorával.

Mindkét szerkesztőséget jól ismertem, hiszen évekig hírszerkesztő voltam, majd varsói tudósítóként dolgoztam, és miután hazatértem Pestre, a külpolitkán lettem Ónogy György helyettese.  A sporthíreket a Novotny Zoli vezette Sportszerkesztőség hozta, és voltak még az időjárási hírek, az országos és a helyi közlekedési hírek, szóval reggel nyolc óráig nagyjában és egészében ugyanaz a műsorszerkezet működött.  

1989 szeptemberében jelentős változás következett be a működés elveiben, az addigi ún. ügyeletes főszerkesztői rendszert felváltotta a felelős szerkesztői szisztéma. Ez a látszólag formai változás igen lényeges volt, hiszen a mindenkori ügyeletes főszerkesztő volt az egyik cenzor a Magyar Rádióban, ő felelt elsősorban a hírműsorokért és az ő jogosítványa volt az is, hogy ha valami ellentétes az MSZMP vagy az állam vélt, vagy valós érdekeivel, azt ne engedje elhangozni.

Erre a posztra tehát igen tapasztalt és az MSZMP szempontjából politikailag igen megbízható embereket ültettek. Ilyen volt Vámos Ignác vagy P. Szabó József, korábban pedig Győri Béla, és természetesen a korábbi főosztályvezető, Réger Antal. (A Politikai Adások Főszerkesztősége akkor éppen főosztály volt a Magyar Rádióban, Réger Antalt Szalay Zsolt váltotta.)

Az új, a felelős szerkesztői rendszer lényegében azt jelentette, hogy egy adott műsor szerkesztője felel az elhangzott műsorért, ő dönt, mi kerül adásba, és mi nem, és az adás elhangzása után értékelik a műsort, nem pedig előtte.

A rendszer sokáig működött, - kisebb – nagyobb zökkenőket leszámítva, de mára úgy tűnik visszaállt a politikai ellenőrzés, felerősödött a gleichschaltolt, vagyis egységesített kormányzati propaganda.

1989 szeptemberében az új rendszer szenzációnak számított, bár az is igaz, hogy a megelőző hónapokban gyakorlatilag már így készültek a műsorok. A főosztályon vagy főszerkesztőségen ugyanis 89 nyarán formailag is megszűnt az MSZMP pártszervezete, az ÜFŐ, az ügyeletes főszerkesztő pedig egyre inkább kedves kolléga és teljhatalmú főnök volt.

Ez jól mutatta, hogy a „csendes forradalom” a Magyar Rádióban haladt a leggyorsabban, az országban a többi munkahelyen ez csak ősszel következett be. Igaz, 1988 novemberében az elhíresült, fehérterrort emlegető sportcsarnoki beszédében az MSZMP akkori vezetője azt is mondta, hogy „a Rádiót elfoglalták az ellenforradalmárok”, és az is igaz, hogy 89 elején Grósz Károly távollétében, éppen a Magyar Rádióban, a Krónikában és a 168 órában hangzott el Pozsgay Imre értékelése, amely szerint 1956 – ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt Magyarországon.

A helyzetről 1988 karácsonyán az év végi összefoglalóba írtam egy jegyzetet, azzal, hogy „Csendes forradalom van Közép-Európában”. Ez a kifejezés utóbb egész szép karriert futott be.

1989 szeptemberében tehát a Krónikába kerültem, és mindjárt az első napon azzal szembesültem, hogy titkárnőm korábban a Pest Megyei Pártbizottság vezetőjének, első titkárának, bizonyos Cservenkánénak volt a munkatársa.

Még 17 évvel korábban, 1972 – ben éppen az a bizonyos pártvezető tett meg mindent azért, hogy apámat, mint sikeres szállítási szövetkezeti elnököt letartóztassák és elítéljék, mert tevékenységük, sikeres vállalkozásuk nem volt kompatíbilis a szocialista gazdálkodással, illetve áldozatul esett annak az ellentámadásnak, amit a reformok ellenzői indítottak politikában és gazdaságban egyaránt.

Nyeltem kettőt, elmondtam neki a történetet, ezt követően pedig elkezdtünk dolgozni, és két éven keresztül minden nagyobb konfliktus nélkül sikerült együttműködni, és azóta is jó a kapcsolatunk.

Gondolom, nem az én esetem volt az egyetlen ilyen eset. Ahhoz, hogy 1989 – 90 – ben az, és úgy történt, ahogy, sok embernek kellett nagy levegőt vennie és félretenni az érzelmeket...

(folytatása következik)

Amióta az eszemet tudom a rádióban és a tv-ben mindig volt időjárásjelentés. Hosszabb, rövidebb, körzeti, balatoni, budapesti, európai, továbbá régen a hajóvonták találkozásáról is hírt adott a rádió...

A rádiózás összefonódott az időjárásjelentéssel, mert például Franciaországban az Eiffel-toronyból sugárzott kísérleti adásokban 105 éve a pontos időt, a tőzsdei híreket és az időjárás előrejelzést mondták el, naponta kétszer.

Rádiótudósítóként az 1980-as években többször jártam Németországban, ahol a nyugatnémet televízió időjárásjelentése mindig bemutatta, hány fok van Bonnban, Münchenben,Hamburgban, de azt is, hogy milyen az idő Berlinben vagy Lipcsében és Drezdában, tehát az NDK területén. Minden nap, minden híradó végén ott volt ez az időjárásjelentés, vagyis minden nap leírták és elmondták a német városok nevét, keleten és nyugaton.

Ezt mindig irigyeltem tőlük. Nincs szó valami eget rengető dologról, ámbár a dörgés és villámlás szerepelhet az időjárásjelentésben, Csernobil idején pedig az akkori honvédelmi miniszer megfenyegette a kollégákat, hogy ha még egyszer sugárzó napsütés szerepel az időjárás-jelentésben, akko löveti a rádiót...

Én 1989 szeptemberétől lettem a Magyar Rádióban a Krónika vezetője, és hamarosan azzal kerestem meg a főnökeimet, hogy szeretném a Reggeli Krónika körzeti időjárásjenetését kicsit bővíteni, mondjuk el, milyen lesz az idő, hány fok van Pozsonyban, Nagyváradon, Kolozsvárott, Szabadkán.

Némi hümmögés után rábólintottak a dologra, és egy meglehetősen szimbolikus napon, 1989 október 23-a reggelén először hangzott el egy ilyen időjárásjelentés. Mint köztudott, ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot.

Voltak, akik azonnal irredentizmusról beszéltek, én meg mondtam, hogy könyörgöm, hogyan lehet egy időjárásjelentés irredenta? Ki akadályozza meg a többi rádiót, hogy elmondják, hány fok van Pesten? Végül ebben maradtunk.

A körzeti időjárásjelentés maradt, később több határon túli város polgármestere jelentkezett, hogy mondjuk el "őket" is, vagyis akár sikeresnek is mondható a vállalkozás.

Lassan 30 év óta minden nap elhangzik egy, vagy most már több hasonló időjárásjelentés, és én ugyan már több mint 20 éve nem dolgozom a Magyar Rádiónál, mégis büszke vagyok arra, hogy a mai, meglehetősen zaklatott médiavilágban egy elég tartós műsorszámot sikerült létrehozni...

Kaland az élet, és a kalandozás során annyi minden történhet... Rádiós és televíziós újságíró voltam, velem  az történt, hogy nagyon sok érdekes emberrel beszélgethettem, készíthettem interjút, vagy csak hallgattam őket.

Eleinte politikával foglalkoztam, aztán azért változott a kép, elkerültem Lengyelországba, Svájcba, ahol tudósokkal, művészekkel interjúzhattam, de az úgynevezett szórakoztató ipar kimaradt az életemből.

Ezzel 1994 végétől találkoztam, amikor kineveztek a Danubius Rádió igazgató-főszerkesztőjének. A Danubius a Magyar Rádió kereskedelmi adója volt, és az összes bevétel 20 százalékát szállította akkoriban, ez 1,4-1,6 milliárd forintot jelentett, mai értékben 7-8 milliárd forintot.

Azért kaphattam meg ezt a munkát, mert korábban én vezettem be a reklámokat a Kossuth Rádió hírműsoraiba, nem kis bevételt hozva a cégnek, illetve a kollégáknak, de ez egy másik történet.

A Danubius eleinte német nyelven sugárzott, aztán 1990 után váltott és az ország legnagyobb magyar nyelvű kereskedelmi rádiójaként működött. Pesten a Juventus Rádió jelentette a legnagyobb konkurenciát. A frekvenciákat még nem osztották szét, rajtunk kívül még a Calypso és a Radio Bridge volt a piacon.

A Danubius nekem, aki addig a 89-es csendes forradalommal, politikai cselszövésekkel és a rendszer átalakításával voltam elfoglalva, nagy kalandot jelentett, hiszen Geszti Pétertől Bochkor Gáborig, Boros Lajostól Rónai Egonig, Jáksó Lászlótól Buza Sanyiig és Rókusfalvy Paliig fantasztikus, színes társaság dolgozott ott.

A rádió lelke Kálmán Zsuzsa volt, aki még Villám Gézát is féken tudta tartani. Helyettes vezetőnek pedig jött velem a Petőfi Rádióból Ómolnár Miklós, aki egy kisgazda párti képviselőség és a Torgyán doktorral való szakítás után tért vissza rádiózni. A rádió hangzásáért Mikó Robi felelt, aki egyben nagyon kreatív ötletembernek bizonyult.

(Sokan különböző utakat jártak be azóta, de az akkori állapot egy állandóan vibráló, kísérletező műhely állapota volt, ahol amúgy sok pénzt kellett keresni a Magyar Rádiónak...)

Ez a stáb indította el a Capuccinót, az első olyan reggeli rádiós showműsort Magyarországon, ahol a személyiségek szinte korlátlanul érvényesülhettek. Több próbálkozás után - nem jött be a Bochkor Gábor - Liptay Claudia kettős, Boros Lajos és Jáksó László szinte megölték egymást - Bochkor és Boros párosa maradt, mint utóbb kiderült, kólönböző helyeken, két évtizedig...

Szóval, 1995-öt írtunk, amikor végre eljött a Rolling Stones Pestre. Másoljátok be az alábbi linket a böngészőbe, látni fogjátok, mekkora szenzáció volt ez akkoriban! 

https://www.youtube.com/watch?v=YnZ9wmLy1bo

Sajnos a Rolling rádiós támogatója a konkurens Juventus lett, az amerikai tulajdonos hatékony volt. Ugyanakkor a jegyeladás mégsem lehett elég hatékony, mert a turné menedzsere két héttel a pesti fellépés előtt felhívta a Magyar Televíziót, hogy a legnézettebb vasárnapi magazinműsornak adna interjút Mick Jagger és Keith Richards, ráadásul ingyen... ( A fáma szerint 20 ezer dollárt is elkértek akkoriban egy tv-interjúért...)

A legnézettebb vasárnapi magazint, A Hét című műsort - még nem indultak el a kereskedelmi televíziók- időnként én szerkesztettem, a fiatalok, Obersovszky Péter és Szombathy Pali  hívtak oda. Kérdezték, érdekel-e egy Rolling interjú? Naná, majd nem...  

Így aztán kocsiba ültünk és kiautóztunk Zeltwegbe, ott volt az egész Rolling karaván. Korábban meglehetősen sok interjút készítettem állam és kormányfőkkel, az előző évben Hannoverben vezettem sajtótájékoztatót az akkori és a leendő német kancellárnak Helmuth Kohlnak és Gerhard Schrödernek, de olyan biztonsági intézkedésekkel, mint Zeltwegben, korábban még nem találkoztam. 

Betereltek minket egy sátorba, be kellett állni a kamerával, majd utána jöttek a biztonságiak kiküldtek minket, és minden felszerelést átnéztek, hogy pl. nem rakétavető van-e a Beta kamerában...

Vártunk, vártunk, aztán behívtak az operatőrt és engem, tíz percetek ban, mondták, és bejött Mick, lazán, fiatalosan, hisz akkor még csak 52 éves volt... Kérdés-válasz, kérdés-válasz, aztán Mick jobbra el...

És akkor megérkezett Keith, akiről a bulvársajtó rendszeresen azt írta, hogy évente megy vércserére Svájcba, mert a mája nem bírja, és már akkor is ismertük azt a szöveget, hogy a halálnak egyszer volt egy Keith Richards közeli élménye... Nos, kiderült, hogy jobb beszélőkéje van mint Jaggernek, igen plasztikusan írta le a gyerekkorát, - a játszótéren egy elhagyott géppuskafészek volt -, hogy az ötvenes évek végén az addigi fekete-fehér mozi a világról hirtelen színes, Technicolor filmmé változott, hogy mekkora hatással volt rá 56, és a magyar forradalom...

Szóval elkészült az első magyar tv-interjú a Rollinggal, ráadásul ingyen, és nekem feltett szándékom volt, hogy a hanganyagot külön leadjuk a Danubius Rádióban, ugyanis a szerzői jogok esetében a hang és a kép kettéválik, én pedig vittem magammal egy külön kismagnót, és arra is készítettem egy felvételt. 

Amikor ez kiderült, kerekedett némi botrány, hiszen a Juventus szponzorálta a turnét, de mégis a Danubiusnak volt interjúja, le is adtuk...  Amikor felhívtak a Juventustól, hogy  leadják ők is, közöltem, hogy rendben van, de az elején és a végén mondják el, hogy az interjút a Danubius főszerkesztője készítette. Nem éltek a lehetőséggel.

A koncert viszont a Népstadionban telt házzal ment,és azóta egyszer már újra eljött a Rolling Stones...

Csernobil és Fukusima, Mexikói-öböl és a vörösiszap és a Churchill-elv

A kríziskommunikáció olyan tevékenység, amely válsághelyzetben a szervezet működési zavarainak leküzdését szolgálja, és melynek során hírek és információk továbbítása történik. A szervezet reputációja sokszor a legfontosabb érték, legyen szó cégről, államról, fociklubról. A reputációt pedig meg kell védeni. Ezt azonban a legtöbbször rosszul csinálják, erre hozok fel példákat, térben, időben eltérő eseteket.

A Churchill-elvet ugyanis katasztrófa esetén nem alkalmazza senki. Hogy mi a Churchill-elv? Nos, egy mondatban: "Nem ígérhetek mást, csak vért, verejtéket és könnyeket." A brit miniszterelnök így beszélt, amikor a hitleri Németországgal hadban álló Anglia vezetését átvette. Elég komoly válsághelyzet volt az, meglehetősen nagy szervezeti-működési zavarokkal.

Az alábbiakban négy példát mutatok: négy környezeti-természeti katasztrófáról, amelyet részben vagy egészben emberi tevékenység váltott ki és amelynél nem alkalmazták a Churchill elvet. A négy helyszín Csernobil, Fukushima, a Mexikói-öböl. illetve az ott történt olajkatasztrófa, és Kolontár, a vörösiszap katasztrófa helyszíne.

Csernobil idején Varsóbvan voltam, ott éltem át a történteket, majd Csernobil után huszonnégy évvel később Budapestről próbáltam figyelemmel kísérni mindazt, ami Japánban történt, és a Világtudomány, részben pedig a VGOnline számára összefoglalni a történéseket.

A Japánban történtekkel gyakorlatilag azonos időben következett be a Mexikói-öbölben az olajkatasztrófa, és Magyarországon a vörösiszap tragédia. Egyik esetben sem voltam a helyszínen, és természetesen hatalmas különbség van az elérhető információk mennyiségében, az elérési utakban-módokban, a technológiában.

Látszólag óriási a különbség az események kommunikációjában, de az egykori Szovjetunióban és majd negyedszázaddal később Japánban bizonyos hibákat mindkét alkalommal elkövetett az adott ország vezetése.

A műholdak, az internet és a digitális technológia korában, továbbá egy demokráciában persze nem lehet úgy titkolózni, ahogy azt annak idején a Szovjetunióban megpróbálták, de még a műholdak sem látják, hogy mi zajlik egy reaktor belsejében. Érthető módon mindkét helyen el akarták kerülni a pánikot, de a halogatás, az információk csepegtetése sok emberi életet követelt – követelhet, és halogatással, a felelősség elhárításával a dolgok csak súlyosabbak lesznek.

Huszonöt éve a szovjet világhatalom összeomlását gyorsította fel a katasztrófa, míg a közelmúltban egy gazdasági nagyhatalom roppanhatott volna meg – nagyon súlyosan. A közelben többen várakoztak arra, hogy átvegyék a helyét és piacait.

1986-ban végleg megdőlt a mindenható, mindent tudó szovjet állam mítosza – az államot nyilvánosan hazugságon kapták, 2011-ben pedig a csaknem mindenre képes technológia legendája omlott össze a japán csodával együtt.

A japán kormányt és az üzemeltető céget inkompetenciával vádolták, mert nem volt megfelelő az együttműködés és a kommunikáció, és a lakosságot nem készítették fel megfelelően a katasztrófa további következményeire. Nem tudni szándékos, vagy véletlen tévesztés volt-e, amikor a millisievert helyett mikrosievert hangzott el a felelős kormányzati személy szájából a sugárzás mértékét illetően.

A különbség nem elhanyagolható, „csak” ezerszeres… Aztán jött a tízmilliószoros sugárzásról szóló hír, amelyet korrigáltak, hogy nem, csak a megengedett százezerszeresére nőtt a sugárzás. Az atomerőmű üzemeltetői, miután állítólag tévesen közölték korábban, hogy hirtelen nagyon megugrott a radioaktivitás szintje, s az egyik reaktorblokkban a víz radioaktivitása a normális érték tízmilliószorosára nőtt. Bocsánatot kértek, azzal, hogy a korábbi hír „nem hiteles”.

A japánok persze megkérdezhették, hogy akkor most mi van? Mennyire hiteles a Tepco? Erre Csernobilban nem volt mód...

A Harvard Business Review (HBR) a világ egyik legtekintélyesebb üzleti folyóirata. A lap japán kiadásának szerkesztői a fukusimai katasztrófa után küldtek egy levelet minden társlapnak a világon, így a Harvard Business Review még létező magyar kiadásának is.

Akkoriban a HBR menedzser-szerkesztője voltam, így a levelet én is megkaptam. Ebben leírták az addigi fukusimai történéseket, beleértve az alábbiakat:

„Still, many people in this country are expressing anger toward the shoddy responses of Tokyo Electric Power Co., Ltd., the operator of the nuclear power plants. At first, the company attempted to conceal the facts, then repeatedly offered only ambiguous responses and limited information. Eventually, after government officials confronted the company´s top management these issues were resolved. However, due to the company´s organizational characteristics to conceal information, the feeling that they are continuing to handle the situation inadequately remains.”

„Mégis, az országban sokan dühösek a Tokyo Electric Power Co., a nukleáris erőművek üzemeltetőjének silány válaszai miatt. Kezdetben a cég megpróbálta eltitkolni a tényeket, majd újra és újra csak kétértelmű válaszokat, és kevés információ adott. Végül, miután a kormányzati tisztviselők szembesítették a cég felső vezetését ezzel, a kérdések talán megoldódnak. Mivel azonban a vállalat szervezeti jellemzői közé tartozik, hogy eltitkolja az információkat, az érzés, hogy továbbra sem megfelelően kezelik a helyzetet, megmarad.”

Azt hiszem, a japán kollégáknak teljesen igaza volt, erre legkésőbb a mostani eset után mindenkinek rá kell döbbennie… A híradások minősége, a hivatalos források szavahihetősége értelemszerűen felmerülő kérdés minden ilyen esemény kapcsán.

A „csernobili” kommunikáció (ellentmondások a cég és a kormány beszámolóiban, bagatellizáló megjegyzések stb.) mindenesetre tetten érhető: azon nyilatkozatok pl., melyek nem számolnak be a sugárzás mértékéről, de azt közlik, hogy a „sugárzás csökkent a robbanás óta”, legalábbis nem növelik a lakosság szemében a hivatalos közlemények hitelét.

Az atomerőművet üzemeltető TEPCO, annak ellenére, hogy az egész világ láthatta a reaktorcsarnok felrobbanását, sajtóközleményeiben két nappal esemény után is mindössze a „fehér füst” és a „robbanási zaj” kifejezésekkel utal rá. Itt nem árt kitérőt tenni arra, hogy a TEPCO-ról 2002-ben és 2007-ben kiderült, hogy évtizedekig hamisították az atomerőműveik állapotáról beszámoló, az azokon végrehajtott felülvizsgálatokról, karbantartásokról és az azokban bekövetkezett eseményekről szóló jegyzőkönyveket.

A hamisítási botrányok alapjaiban rázták meg a japán atomenergia-ipar alaposságába, szavahihetőségébe vetett hazai és nemzetközi hitet. A sors kegyetlen fintora, hogy a fukusimai erőművet a katasztrófa idejére le akarták állítani…

Legalábbis érdekes a sajtóközlemények visszatérő fordulata, amelyben a cég a japán kormány utasításaira hivatkozik: ez a hazaitól jelentős mértékben eltérő kultúrára utal, Magyarországon elvileg a kormány semmilyen körülmények között nem dönthetne arról, hogy a reaktorban található nyomást csökkenthetik-e a Paksi Atomerőműben, bármilyen vészhelyzetről is legyen szó.

Más szempontból is egyre több a hasonlóság a Japánban zajló események és a 25 évvel ezelőtti csernobili katasztrófa között, ami a fizikából, a sugárzás természetéből adódik. Japánban a robbanások és a tűz után fukusimai atomerőmű húsz kilométeres körzetéből telepítettek ki 200 ezer embert, nagyjából annyit, amennyit 25 évvel ezelőtt Csernobil körzetéből. Harminc kilométeres körzetben pedig mindenkinek a házon belül kell tartózkodnia. Csernobilban

1986-ban harminc kilométeres körzetben jött létre az erőmű körül a Zóna, az a terület, amelyet a katasztrófa utáni radioaktív kihullás a legnagyobb mértékben szennyezett. A zóna területe nem kör alakú, hanem a kihullás irányát figyelembevevő alakzat, melynek a csernobili atomerőműhöz legközelebb eső pontja attól 30 km-re van, ugyanakkor nyugati irányban legalább 60 km távolságba is elnyúlik.

Ez a 30 km-esen belül álló 10 km-es zónára is érvényes, ez utóbbi a legszennyezettebb, lakhatatlanná nyilvánított részek megkülönböztetését szolgálja. A külső 20 km-es részen már akár lakni is lehetne, bár az emberek hivatalosan valószínűleg már nem költözhetnek vissza. Egyes hatvan év feletti helyi lakosoknak engedte csak meg a kormány a visszatelepülést. A zónát 1986-ban állították fel, a mai napig katonai őrizet alatt van, csak 18 év feletti személyek illetve csak ukrán vagy régi szovjet rendszámú gépjárművek léphetnek be a zónába, külön engedéllyel.

Az is a hasonlóságok közé tartozik, hogy Fukusimában vizsgálják annak lehetőségét: a szerencsétlenül járt atomerőművet ugyanúgy egy szarkofág alá rejtik, mint tették 25 éve Csernobilban. Az erőművet üzemeltető Tepco cég először vetette fel nyilvánosan annak gondolatát, hogy homokkal és betonnal temessék be a reaktorokat, akárcsak az ukrajnai katasztrófa színhelyén.

Az atomipar 25 éve hatalmas bizalmi vesztéseget szenvedett, ezt az energiaéhség mára részben feledtette, de már látható, hogy a japán katasztrófa teljesen új irányokat szab a világnak, akárcsak anno Csernobil tette. Ismét fölértékelődhet a földgáz és a megújuló energia szerepe, bár német jogászok 8 éve kissé elhamarkodott tartották Merkel kancellár azon bejelentését, hogy leállítják a régi reaktorokat – erre ugyanis nincs jogi alap, pl. egy törvény, mondták… Aztán lett jogi alap, és az utolsó működő német atomerőművet is lebontották.

A földgáz fölértékelődése újabb drágulási hullámot indíthat el, a Gazprom azonnal 100 százalékos áremelést akart két év alatt. Nincs mese, mindent újra kell gondolni. Folyamatosan.

Az ajkai és a mexikói öbölbeli szennyezés több lényeges ponton mutat egyezést egymással. Nem természeti, hanem vállalat által előidézett vegyi katasztrófáról van szó, és kezdettől felmerült az emberi mulasztás gyanúja. (Mindkettő követelt halálos áldozatot (Amerikában tizenegy dolgozó vesztette életét az olajkút áprilisi felrobbanásakor), de a magyarországi környezeti szerencsétlenség igen gyorsan lezajlott, míg a Mexikói-öbölben az olajszivárgást hónapokon át próbálták elállítani.

Mivel az öbölben a környezetszennyezés „epicentruma” a partoktól mintegy 70 kilométerre volt, a robbanást követően emberi élet vagy otthon már nem forgott közvetlen veszélyben. Ugyanez nem volt elmondható az élővilágról.

Mindkét esetben azonnal megindult a kármentés és a felelősök keresése. Amerikában nem volt zökkenőmentes a nemzetközi felajánlások igénybevétele, a kabotázsjog például nem tette lehetővé a külföldieknek, hogy két itteni kikötő között közlekedjenek. Őrizetbe vett cégvezetőt az amerikaiak nem láthattak. Tony Hayward-ot, a felrobbant, majd elsüllyedt kitermelő platformot bérlő és működtető BP vezérigazgatóját ugyan a cég elmozdította, de ennek magyarázata főleg súlyos kommunikációs hibái voltak.

Ennek fényében már nem is annyira meglepő, hogy anno Jason Linkins, a Huffington Post jegyzetírója cikkében elismerően utalt Bakonyi Zoltán, a Mal Zrt. első emberének őrizetbe vételére, megjegyezve: „Az egyik dolog, amit a nyáron megtanultam: ha besétálok a Starbucks kávézóba, szétverem és Molotov-koktélt dobok rá, akkor őrizetbe vesznek, bíróság elé állítanak és börtönbe vetnek. Ha viszont tönkreteszem a Mexikói-öböl egész térségét, akkor az illetékeseknek együtt kell dolgozniuk velem, és mindenféle kompromisszumot kell kötniük”.

E ponton a két eset merőben eltérő. Bár az amerikai belügyminiszter kilátásba helyezte, hogy elzavarhatják a BP-t az öböltérségből, a kormány rászorult a világcég mérnöki ismereteire a katasztrófa további elmélyülésének megakadályozásában.

Itt is volt „katasztrófabiztos” (mégpedig a parti őrség tengernagya személyében), de nem a cég állami irányítás alá vételére, hanem a kármentésre. Az amerikai állam saját magát is felelősségre vonta, amennyiben az illetékes bányafelügyeleti szerv vezetőjét elmozdították, s az intézményt átalakították.

Óriási különbség: a BP az USA olaj-, és gáziparának meghatározó szereplője, lelőhely-koncessziókkal, finomítókkal, kúthálózattal. (Neve a közvélekedéssel ellentétben nem a British Petroleum rövidítése, hanem annak az amerikai Amocóval történt egyesülése óta egyszerű betűszó.)

A BP America a cégcsoport legnagyobb vállalata, amelyet a Fehér Ház politikailag szorított rá egy 20 milliárd dolláros elkülönített számla létrehozására, hogy legyen fedezet a nyomban megindult kártérítési perekre. Merthogy perek tömegét is indították egyúttal...

Összegzés:

2010-ben a világ egyik legdurvább olajkatasztrófáját okozta a BP, amikor felrobbant a vállalat egyik fúrótornya a Mexikói-öbölben. A kártérítési eljárások a mai napig nem zárultak le, a végső számla már 65 milliárd dollárnál jár.

A British Petroleum (BP) fúrótornya 2010-ben robbant fel, amivel minden idők egyik legnagyobb olajkatasztrófáját idézték elő. A balesetben akkor 11 ember meghalt, és 780 ezer köbméter olaj szivárgott a Mexikói-öböl vizébe. A katasztrófa óta közel nyolc év telt el, de még mindig nem lehet pontosan tudni, hogy mekkora büntetést kell kiszabni a BP-re a környezetszennyezésért.

A bíróságon összesen 390 ezer keresetet nyújtottak be a BP ellen a Deepwater Horizon katasztrófával kapcsolatban, és ezeknek már a 99 százalékát elbírálták.

Fukushima:

Barclays Capital becslése 15 ezer milliárd jenre (több mint 180 milliárd dollárra) taksálta a várható teljes kárösszeget. A ház számításai szerint ez a japán gazdaság évi összteljesítményének hozzávetőleg a 3 százaléka.

A japán kereskedelmi és ipari minisztérium legutóbbi becslései szerint 21,5 ezer milliárd jenbe (187,9 milliárd dollárba) kerülhet a fukusimai atomerőmű leszerelése, a volt dolgozók, a mentésben részt vevők, és a környékbeli lakosság, több tízezer ember kártérítését is beleszámítva. Ez az összeg a kétszerese annak, mint amit három évvel korábban előrejeleztek.

MAL Zrt - vörösiszap

A magyar kormánynak összesen 38 milliárd forintba került a vörösiszap-katasztrófát követő károk helyreállítása, ebből 21 milliárd forintot a környezeti elemek helyreállítása emésztett fel.

A fiatalember, aki a régi felvételen bemegy Münchenben, az Angol Kertben a Szabad Európa Rádióba, Záboji Péter, aki Erdei Péter néven volt a Délutáni randevú műsorvezetője a SZER-ben. (kattins a lenti linkre, vagy másold be) 

Vaszil Vasziljevics Stirlitz megérkezett Budapestre. Bankárnak álcázták, de régi ismerősei tudták, hogy valójában nem bankár, hanem kereskedő. Információkkal kereskedik.

Strilitz két régi ismerőse kávézgatott a kémelhárítás főnökének dolgozószobájában.

Egyszer csak besettenkedett Stirlitz és kiemelt egy dossziényi titkos dokumentumot a páncélszekrényből.

- Mi volt ez? - kérdezi döbbenten a vendég.

- Dehát ismered, ez Stirlitz, a KGB legjobb kémje.

- És miért nem kapod el???

- Eh, már évek óta próbálom, de mindig kicsúszik a kezeim közül...

Ezután, 10.00-kor az új orosz bank sajtótájékoztatóján Vaszil Vasziljevics Stirlitz kérdés nélkül válaszolt az újságíróknak: Nem, nem vagyok kém!

Mindannyian jót mosolyogtak ezen a kérdés nélküli a válaszon.

El kell húzni, miniszter úr!

Kedd reggelre elhunyt a Péterfy Kórház érsebésze, és már aznap ellátási gondok voltak a fővárosban, írta a MedicalOnline.

Dr. Tóth Gyula március eleje óta egyedül vitte az intézményben a szakterületet úgy, hogy a hónap minden napján telefonos készenlétben volt. Egyedül, minden nap. Azután belehalt.

Az orvos halálát követően a Péterfy Kórház vis major helyzetet jelentett.

Kérdés: hány államtitkár, helyettes-államtitkár, kormány vagy miniszteri biztos képes érsebészként dolgozni, mert az imént említettekből túlkínálat van az EMMI nevű minisztériumban is, ott, ahol mostanság turul-eredet kutatással és Attila szobrok tervezésével múlatják az időt.

El kellene húzni miniszter úr, a munkához engedni olyan személyeket, akik nem erőforrásként, hanem emberként kezelik az adófizető magyar állampolgárokat, akik azért dolgoznak, hogy itt és most élhetőbb legyen az ország.

El kell húzni, hogy azokból az államtitkári-helyettes államtitkári, miniszteri biztosi milliókból rendesen megfizetett orvosok dolgozzanak jól felszerelt kórházakban.

El kell húzni, de gyorsan...

A Lóverseny hava

Az antik Görögországban nem volt egységes naptár, gyakorlatilag minden város és a vidék saját naptárat vezetett. Az egyes hónapokat így aztán a helybéli ünnepekről nevezték el, azonban voltak közös pontok. Így például a lakedaimóniai és a thébai naptárban külön hónapja volt a lóversenyeknek, ez volt Hippodrom hava. (Külön öröm a Hyppolit, a lakáj – bocsánat, Hippodrom – kedvelőinek…)

Skalpok

Az észak-amerikai indiánok a skalpolás technikáját nem maguk találták ki, hanem a fehérektől lesték el. Az utóbbiak azért húzták le a halott indiánok fejbőrét, mert a telepesektől vérdíjat kaptak minden megölt harcosért. Ugyanakkor már a Biblia és Hérodotosz is írt a nomád szkítákról, akik hasonlóan cselekedtek megölt ellenségeikkel.

Pártok

A római kocsiversenyek négy testület – a fehérek, a vörösek, a zöldek és a kékek - kezében voltak, ezek tartották fenn az egymással versengő istállókat, csapatokat és hajtókat. Nem egy zavargás elindítói a cirkuszi "szurkolótáborok" voltak. A bizánci időkben ezek intézményesültek; egykor volt olyan elképzelés, hogy belőlük sarjadtak ki a politikai pártok. (Norman Davies)

Vacsora

A demokrácia annyit tesz, hogy a kormány rendszeresen együtt vacsorázik az ellenzékkel. (T.S.Eliot)

Örömhír, mint időszámításunk kezdete

Krisztus születése után 600 évvel kevés ember tudta, hogy keresztényi korban él. Ez az időszámítás egy görög apát, Dionysius Exiguus műveként jött létre, aki 550 körül halt meg Rómában. Időszámításunk kezdete egyébként nem Krisztus születése, hanem fogantatása. Az apát ötlete volt, hogy az Úr megtestesülésére kell alapozni az évek számozását, amely kezdődjön az örömhírrel, Szűz Mária fogantatásának a napjával. Ezt a napot ő Krisztus december 25-i születése előtt kilenc hónapra, március 25-re tette.

Köszönet a görögöknek

"A görögöknek köszönhetően nem uralkodik nálunk az a keleti felfogásnak megfelelő nézet, miszerint minden egymással összefonódó kapcsolatban létezik - vallás, háború, orvostudományok, filozófia és különböző művészi kifejező eszközök. Ennek köszönhetően ezek nem ellenőrizhetőek, elnyomhatóak, elcsábíthatóak, magyarázhatóak vagy leigázhatóak, egyetlen isteni hatalom, uralkodó vagy egyetemes világnézet nevében."                                  Victor Davis Hanson - John Heath

Szörnyű pusztítás

A középkor talán legpusztítóbb lovagi tornája 1241 nyarán zajlott le, Köln városa mellett, Neussban. A férfias középkori sportrendezvény végén több mint 100 lovag hevert holtan a torna helyszínén. A legtöbb férfiú hőguta áldozata lett, vagy a lovak tiporták őket halára, a fegyverektől alig néhányan veszítették életüket…

Te mit választanál?

„Rendszerünk alapja a köz véleménye, és a legfontosabb feladat ennek fenntartása. Ha tőlem függne a döntés, hogy kormányunk legyen sajtó nélkül, vagy újságjaink kormány nélkül, akkor egy pillanatig sem haboznék a második megoldást választani”. (Thomas Jefferson)

A csodákról

"A bölcs kormányzatok mindig elismerték, hogy régen történtek csodák, új csodákat azonban nem engedtek meg." (Immanuel Kant)