Sok interjút készítettem. Voltak jók, rosszak, felejthetők, de amiről most szó lesz, az felejthetetlen.

1986-ban történt, akkor a Magyar Rádió varsói tudósítója voltam - erről már korábban többször írtam itt a blogban - és tudósítóként eljutottam a Gdanski Filmfesztiválra. Ez a fesztivál a lengyel film ünnepe volt, pontosabban lett volna, ha a filmesek többsége nem bojkottálja Jaruzelski tábornok rendszerét, a Szolidaritást leverő katonai diktatúrát.

(A dologhoz tartozik, hogy Kelet-Berlinben élő ismerősöm szerint az egykori NDK-ban soha nem volt olyan demokrácia, mint Lengyelországban a Jaruzelski-féle szükségállapot idején, de ez megint egy másik történet.)

A fesztiválra nem jött el Andrzej Wajda, nem volt ott Krzysztof Zanussi, - velük Varsóban találkozhattam -,  volt viszont egy világhírű lengyel díszvendég: Roman Polanski, akit akkoriban kevés országban láttak szívesen, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban kiskorú elleni szexuális zaklatás miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Polanski Európában élt, és sok herce-hurca után elkészült a Kalózok című filmmel, amelynek Walter Matthau volt a főszereplője. Ennek a filmnek a díszbemutatóját rendezték Gdanskban. (A film felejthető, de Matthau, mint kalózkapitány egészen zseniális...)

Levetítették a filmet, utána fogadás, ahol sikerült két szót beszélni Polanskival, kérve az interjút.

Persze, magyar, csak ülj le, majd jövök! - mondta a rendező.

Leültem, ettünk-ittunk, az idő meg telt-múlt. Éjféltájban Polanski újra felbukkant, intett, hogy jön hamarosan.

Rendben van, vártam. Telt-múlt az idő, ittunk, vodka volt bőven.

Hajnali három körül lehuppant az asztalhoz Polanski, azzal, hogy akkor kezdhetjük.

Bekapcsoltam a magnót, elkezdtünk beszélgetni, aztán indulnia kellett, én megköszöntem a beszélgetést és felmentem a szobámba.

Másnap reggel visszahallgattam az interjút, azonban hamar kiderült, hogy két dolgot nem lehet érteni a felvételen: a kérdéseket és a válaszokat, és ennek nem technikai okai voltak.

Így aztán a házi archívumba került ez a felejthetetlen interjú, és azóta is tünődöm, vajon az érthetetelen kérdésekre mit válaszolt olyan hosszan a rendező...

Az lehetett a baj, hogy nem Bécsben kezdtem.

Akkor, az 1970-es években egy fiatalember, vagy kamasz, ha eléggé szerencsés volt, akkor 2-3, esetleg egy napra kiutazhatott Bécsbe a szüleivel, ez volt az uticélok közül az egyik legvonzóbb, kiváltság, és még ott lebegett, bár roppant halványan, a Monarchia emléke, volt még Pesten Húsvéti Kupa a Népstadionban, Rapid Wien, Austria, Fradi, Újpest, kávéillat és Sacher torta...

KuK, Kreisky und Kádár. Ez persze hosszabb történet, majd máskor.

De én nem Bécsben kezdtem, hanem Amerikában. Az volt 1975-ben az első "nyugati" utam, 21 évesen, egészen egyedül, a távoli rokonokhoz, Philadelphiába.

Piri néni anyám másod-unokatestvére volt, bár lehetséges, hogy pontatlan vagyok, a rokoni kapcsolatok leírása sosem tartozott az erősségeim közé. 56-ban menekült el, férjjel és két gyerekkel, de aztán kiderült. hogy a férj nem csak Pesten volt elviselhetetlen, hanem Amerikában is, így elváltak.

Rudi bácsi hasonlóan járt a feleségével, legalábbis így mesélték, így ő is ott maradt két gyerekkel. Nos, összejöttek és született még két gyerekük, vagyis ideális helyzetet teremtettek "a maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" idézet megvalósulására, sőt, továbbfejlesztették, többes számra...

Piri néni 1975-ben tavasszal járt Pesten, Irmánál a hegyen lakott és nagyon örültek egymásnak anyámmal, be lettem mutatva, és Piri néni megkérdezte, hogy akarok-e menni Amerikába? Akartam.

Piri néni elment, de hamarosan jött a meghívó levél,aztán következett az útlevél és vízum procedúra. Az amerikai követségről érkezett egy üzenet, hogy a nagykövet úr személyesen szeretne beszélni velem, másodéves joghallgatóval, de aztán semmi...

Küldték vízumot, és az is kiderült, hogy Prágából idul a charter gép, Kanada érintésével, New Yorkba,

Akkoriban németül és oroszul jól beszéltem, de angolul még nem igazán, bár komolyan igyekeztem, de túl csinos volt a tanárnő. Tudom, hogy a metoo világban meglehetősen anakronisztikusan hangzik, de kérem, higgyék el, kölcsönös volt a tanulási szándék. Az angol tudásom viszont hézagos maradt, de majd a helyszínen...

Így aztán egy szép nyári napon felszállt Pestről a gép, ami Prágában landolt, átszállás és egy IL-62-es, a kor szovjet csúcs utasszállítója röpített először a kanadai Ganderba, Új-Fundlandra, ahol tankolt, aztán tovább, New Yorkba.

1975 a Helsinki Záróokmány aláírásának éve, ez a dokumentum, amely ugyan nem nemzetközi szerződés, de lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának elindulásához, és még az sem lehetetlen, hogy az én vízumom megszerzéséhez is. (Abban az időben nem volt jellemző, hogy másodéves egyetemistákat símán kiengednek Amerikába.) 

1975 Amerikában nem tartozott a legsikeresebb évek közé, alig ért véget Nixon elnök lemondásával a Watergate botrány, az utód, Gerald Ford a kármentéssel volt elfoglalva, a vietnami háború traumája áthatotta Amerikát, az észak - vietnamiak abban az évben győzték le az amerikaiak szövetségeseit, Saigon elesett.

Szóval New York. Piri néni várt a reptéren, és azonnal elindultunk némi városnézésre, főleg azzal a céllal, hogy felkeressük a legendás Parikás Weisz boltját, amely hosszú éveken át az amerikai magyarok biztos szalámi, fűszer és kolbász forrása volt. Mint kiderült, Piri néni nem a szalámi miatt vitt oda, hanem azért, mert a boltban könyveket is árultak, és a Gulag szigetcsoport Szolzsenyicin talán legismertebb műve, akkortájt jelent meg magyar fordításban.

Szolzsenyicinnel felszerelkezve indultunk Philadelphiába, miközben tágra nyílt szemmel bámultam mindent, a felhőkarcolókat, a színeket, a nyüzsgést.

Ez nem egyszerűen egy másik világ volt, ez volt A VILÁG, legalábbis akkor nekem így tűnt.

(folytatása következik)

A Paprikás Weiss fotót Erdős André volt nagykövet készítette.

Az Első nevű bank nevében hívogattak és ma beszéltünk is.

Egy hölgy kérdezte, hogy én én vagyok-e?

Mondtam, igen, de engem hívott, nem?

Mondta, hogy akkor anyám neve, születési hely, idő, stb, vagyis azonosítsam magam.

Mondtam, hogy ő akar valamit, azonosítsa ő magát.

Ő bizalmas dolgot akar megbeszélni velem, tehát azonosítsam én magam.

Mondtam, hogy én is szívesen beszélnék vele bizalmasan, mert szép a hangja, és ha megmondana néhány méretet és és bizalmasan beszélne néhány szokásáról, akkor azt én is bizalmasan kezelném, de a beszélgetést rögzítem...

Sajnos, nem derült ki hogy mit akart...

Köszönet mindenkinek, aki a kissé döcögve induló blogra kíváncsi lett.

Köszönet, hogy egy, de inkább háromnegyed év alatt ennyiszer voltatok kíváncsiak.

Itt nincs mozi, se celeb, se videó, se elvarázsoló kép.

Nincs se vér, se szex.

Szövegek vannak, hosszabb és rövidebb történetek, megjegyzések vagy rövid morfondírozások.

Ezért vagyok büszke és köszönöm!

WOOLAND

Az úgy történt, hogy volt nekem egy barátom. Ritkán találkoztunk, de akkor nagyon.

A barátom íróember, és mint ilyen, több könyvet is írt.

Az egyik igencsak megtetszett, és ajánlottam, hogy készítsünk neki reklámot.  Ő beleegyezett.

A könyv első mondata így szólt: 

"Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta Korin, majd hosszú csend után egy közeli bányatóra mutatott: – Azok ott hattyúk?"

Ki ne szeretne bele egy ilyen kezdő mondat után egy könyvbe?

De ebből nem kellene reklámot készíteni, gondoltam én, ám lehet, hogy tévedtem: ezt a mondatot később beválasztották a világirodalom ((köszönjük J.W.Goethe) legjobb kezdő mondatai közé.

Már nem érdekel, hogy meghalok... Nem egy vidám mondat.

A reklám, amit én készítettem neki, így hangzott:

A mennyország szomorú. Krasznahorkai László: Háború és háború.

Ha belegondolok, ez sem nagyon vidám, de jól szólt a déli harangszó előtt a rádióban. Ütött, utána pedig harangoztak.

A barátomnak január elején van a születésnapja, és azt bizony nagy társasággal ünnepelte akkor.

Ott volt mindenki aki számított, a látogató, a sorstalan, a sátáni tangó táncosa, aztán az, aki tudta, milyen a kis magyar pornográfia, és az, aki jelentést írt öt egérről.

Ott volt a kiadó igazgatója, aki filmsztár lett, az időkerék gazdája és egy kék szemű éteri szépség.

Ott voltam én is, hogy lejegyezzem mindezt, és aztán hóban-fagyban rückvercben vigyem le a hegyről az egeres embert. Naná, hogy az árokban kötöttünk ki.

Fantasztikus este!

Mint említettem, mindenki ott volt,aki számított, és senkit nem láttam a senkik közül, akik most semmibe akarják venni a valakiket.

Háború és háború egymás ellen, ez a kis magyar pornográfia...

Monetáris forradalom, technológiai újítás vagy óriási piramisjáték? A válasz az, hogy is.

Vagy inkább és, ez mind együtt. Ez a kriptopénz, a titkosított, a bitcoin.

Mert mi a pénz? Nagyon-nagyon sok funkcióját ismerjük a pénznek. Elszámolási rendszer, értékmérő, csereeszköz, kincsképző, könyvelési rendszer, stb., és egy lehetőség, hogy nyilvántartsuk az értékeket. De a pénz legfontosabb eleme a bizalom. Hogy elfogadják, hogy visszakapom, ha kölcsön adom, letétbe helyezem, hogy nem romlik meg, amíg félrepillantok, és nem lopják ki még a párnám alól, akkor, amikor ott sem volt...

Truman Capote a Hidegvérrel című amerikai bestseller szerzője nem volt túl jó véleménnyel írótársa, Jack Kerouac ugyancsak híres könyvéről, az Úton-ról. Azt mondta róla, hogy az csak gépelés, nem írás. Ez a közgazdasági nyelvre lefordítva annyit tenne, mintha a pénzről azt állítaná valaki: a pénz alapvetően csak könyvelés.

De ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor a pénz a mai világban tényleg nem más, mint könyvelés, a banki tevékenység pedig a könyvelési nyilvántartás.

A digitalizált gazdaságban 6-8 éve még a big data volt a nagy szenzáció, mára a big data után a blokkláncok megjelenése és elterjedése lett az. Hogy mi a blokklánc? Ha a pénz könyvelés, akkor a blokklánc a nyilvános vagy privát, ám megosztott főkönyv, amelyben a tranzakciók nyomon követhetők. Minden tranzakció.

És itt kerül képbe a Bitcoin, és a többi, kriptovalutának nevezett elszámolási eszköz. A pénz hitelességéhez ugyanis szükség van/volt a két fél között/felett egy olyan harmadikra, aki azt mondja, a pénz valódi. Ez a bank és az állam, de 2008-ban ez a hitelesség csorbult, igen nagy mértékben. Az elszámolást és nyilvántartást évszázadok óta a kormányok és a központi bankok végzik, de néhány ember fejében a 2008-as válság és pénzügyi összeomlás olyan gondolatokat indított el, amelyek szerint ezt az elszámolást a digitális technológia segítségével a kormányoktól függetlenül, közvetlen kapcsolatok révén is végre lehet hajtani.

Ha a digitális technológia átalakíthatta a kommunikációt, az információcserét, akkor miért ne alakíthatná át a banki tranzakciókat is, amelyek szintén nem jelentenek mást, mint információcserét, hiszen nem aranyrudak vándorolnak egyik helyről a másikra? Ez a technológia egyébként olyan, mintha egy régi német közmondást valósítana meg: „A bizalom jó, az ellenőrzés még jobb.” A virtuális pénztárcák, amelyekben a bitcoint tárolják, idejük jelentős részében a tranzakciók ellenőrzésével foglalkoznak, hogy a csalást elkerüljék. A közvetlen kapcsolat lehetővé teszi a tranzakciók nyilvántartását a bankok, a kormányok kikerülésével, ez pedig nyilván érdekeket sért. A bankok és a kormányok érdekeit sérti.

Vitor Constâncio, az Európai Központi Bank alelnöke, Mario Draghi helyettese szerint a digitális valuták, mint amilyen a bitcoin, nem valuták, nincsenek abban a helyzetben, hogy átvegyék a valuták klasszikus funkcióit, azt, hogy stabil elszámolási egységnek számítsanak, amellyel ki lehet fejezni más vagyontárgyak értékét. Ha annyira folyékony, változó a ”valuta” értéke, mint a bitcoiné, akkor nem képes ezen funkció betöltésére. Fizetési eszközként is igen korlátozottan használható, hiszen főleg az árnyékgazdaságban és azokban az országokban használják, amelyek gazdasága, pénzügyi rendszere összeomlott. Nyilvánvaló, hogy az emelkedő árak igen magas kapitalizációhoz vezettek, és egy összeomlásnál ennek lesznek következményei, de nem rendszerszintűek.

Én csak tulipánoknak nevezem a kriptovalutákat, emlékeztetve a 17. századi holland spekulációra, - mondta az Európai Központi Bank alelnöke. Rajta kívül még sokan, befolyásos pénzemberek, kormányok és bankok intenek óva minden befektetőt: ne tegyék! De azért egyre többen megteszik, befektetnek, kereskednek, a világon már több mint ezerféle kriptovalutát kínálnak. És persze már megjelentek a csalók, akik alapokat hoznak létre, aztán eltűnnek, ugrál az árfolyam, de elképesztő a haszon vagy annak ígérete.

A technológiai újítás

A 19. században hatalmas verseny alakult ki a vitorlás és a gőzhajók között. A vitorlások építői technikai újításokkal próbáltak versenyben maradni, és így megszületett a valaha volt leggyorsabb vitorlás hajó, a klipper. Az amerikai John Willis Griffith matematikai képleteket alkalmazott hidrodinamikai elképzelései alátámasztására, vagyis arra, hogy minél hosszabb egy hajó, annál nagyobb lehet a sebessége. Igen ám, de a vitorlások építőinek újításait a gőzösök tervezői is felhasználták, és a versenyt végül ők nyerték, egészen addig, amíg a dízelmotorok nem váltak szinte egyeduralkodóvá.

A mi esetünkben viszont a cyberpunkok és az adatbányászok a vitorlás hajókat építők és modernizálók, a központi hatóságok (kormányok és bankok) pedig a gőzhajó építői. Már leírtam, hogy egyesek szerint a pénz a mai világban nem más, mint könyvelés. Ezen felfogás szerint a blokkláncok olyan nyitott vagy privát megosztott főkönyvek, amelyek blokkokból (azaz adathalmazokból) épülnek fel és ezek időrendben egymásra fűződnek, úgy, mint egy lánc. Minden blokklánc egyedileg készül, és a blokklánc előállításában és fenntartásában szerepet vállaló résztvevőjének az ún. adatbányásznak felelőssége van, mivel az (adat)blokkok szét vannak osztva közöttük.

Így tehát olyan főkönyvről van szó, amelyben minden blokk egy lapnak felel meg, és a lapok meghatározott sorrendben követik egymást. A sorrend nem módosítható. A felelősség (és a bizalom) szétosztásával, azzal, hogy a főkönyv minden bányásznál megtalálható, értékekkel (zsetonpénz, adat stb.) kereskedhetünk. Ez pedig kihívás központosított rendszer felé. Úgy tűnik, hogy mindez új alapokra helyezi az internet alapú szolgáltatásokat, nincs olyan terület, mely ne lenne érintett és ne fejlesztene blokklánc technológiát, legyen szó pénzintézetekről, szolgáltatásokról, egészségügyről, közigazgatásról. Emberi ellenőrzés kontra gépi kontroll.

Cyberpunkok

A 2008-as pénzügyi világválság és a cyberpunkok kísérletezése következtében technológiai forradalom indult el és egyre gyorsul. Satoshi Nakamoto néven jelentkezett 2009-ben az a személy, aki a mai napig meglehetősen rejtélyes figura, hiszen senki nem tudja kicsoda. Őt tekintik a bitcoin megteremtőjének. Rengeteg a találgatás, hogy ki az illető, és az egyik cyberpunkról, bizonyos Nick Szabo-ról gondolják azt, hogy ő Satoshi.

Nicholas Szabo az USA-ban élő számítógépes specialista, tudós, aki még 20 évvel ezelőtt tervezett egy decentralizált digitális valutát, amelyet bitgoldnak, bitaranynak nevezett el. A bitaranyat sosem használták, de a bitcoin előfutárának tekintik.

Szabo elképzelése szerint a bitarany megszerzéséért számítógépes kapacitást kell bevetni kriptográfiai rejtvények megfejtése érdekében. A megfejtett rejtvény mintegy puzzle-ként bekerül egy regiszterbe, a megfejtő pedig egyidejűleg kap egy kulcsot és egy új rejtvényt, amely a növekvő „vagyon” része. A rendszer egyidejűleg képes az új „érméket”, a bitaranyat hitelesíteni.

Mindez nagyon-nagyon emlékeztet arra, ahogy a bitcoin bányászat működik, ezért is vélik sokan, hogy Szabo valójában Satoshi. Szabo tagadja, hogy ő lenne Satoshi, és ő maga így fogalmazza meg a bitcoint megteremtését: A "Satoshi Nakamoto" néven közreműködő egyén vagy csoport 2009-ben hozta a Bitcoint az internetre. Satoshi a bizalom minimalizálása révén lehetővé tette a társadalmi méretezhetőséget: a cél a kiszolgáltatottság csökkentése volt az ügyfelek és a harmadik felek számára egyaránt. A számítógépekkel költséges, de automatizált biztonságot kínált a számítástechnikailag olcsó, de intézményileg drága hagyományos biztonság helyett. Satoshi jó növekedést ért el a társadalmi skálázhatóság terén. A részlegesen megbízható közvetítők csoportját helyettesítette egyetlen és teljesen megbízható közvetítővel.”

A részlegesen megbízható közvetítők alatt a bankokat, politikusokat, jogászokat kell érteni, vagyis a jelenlegi intézményrendszert. Így persze érthető az érintettek ellenszenve az újítás iránt. A teljesen megbízható közvetítő a számítógépekkel végzett folyamatos bányászkodás és ellenőrzés, amely mostanra több elektromos energiát igényel, mint pl. Argentína egész évi áramfogyasztása.

A bitcoin tehát válasz volt az intézmények csődjére, arra, hogy a legmegbízhatóbbnak értékelt befektetések, a tripla A kategóriás kötvények veszítették el az értéküket egyik pillanatról a másikra. A politika és a pénzvilág rosszallását a bitcoin egyik jellegzetessége különösen irritálja: ez pedig a névtelenség. Ha bitcoinban utalnak pénzt, az a jelenlegi adóhatóságok számára szinte lenyomozhatatlan, követhetetlen. Az első botrányt ezzel kapcsolatban ugyancsak a cyberpunkok, konkrétan a Wikileaks robbantották ki, amikor ay amerikai kormány megtiltotta, hogy a hagyományos csatornákon pénzt, adományt utaljanak a Wikileaksnak, akkor jött a bitcoin...

A kriptodevizák iránt elképesztő mértékben nőtt az érdeklődés. Két éve 226 hedge fund rendelkezett kriptodevizákra specializálódott stratégiával. Fél évvel korábban még 110, míg egy évvel korábban csak 37 ilyen alap volt. A hedge fundok által kezelt vagyon az Autonomous NEXT adatai szerint 3,5-5 milliárd dollár körül alakult. A kockázati alapok száma annak ellenére nőtt ilyen tempóban, hogy az elmúlt hetekben a kriptodevizák árfolyama jelentősen visszaesett, illetve ugrált.

A Bitcoin árfolyaml 20 ezer dollár is volt, ezt követően azonban 4 ezer dollár alá is esett (azóta ismét 10 ezer felett jár az árfolyam).

A pénz evolúciója

„A bitcoin fura jószág, de kétségtelenül valódi pénz, legalább annyira, mint amennyire a kacsacsőrű emlős valódi élőlény. A bitcoin szinte mindent másképpen csinál, mint a korábbi pénzek, és néhány funkciójukat minden eddiginél tökéletesebben valósítja meg. Lehet, hogy nem konkrétan a bitcoin, de valami hasonló pénzfajta most már sokáig velünk marad.”

Ezt írta 6 évvel ezelőtt Mérő László, aki matematikus-pszichológusként összerakta Az élő pénz című könyvet, hogy megjelenés után néhány évvel már revideálja is abban kifejtett nézeteinek egy részét... Bányásszák, mint az aranyat, de az aranyhoz képest további előnye, hogy a bitcoin virtuális pénz, és így akármilyen kis egységekre darabolható. Egy ezred milligramm aranyat nem lehet kifizetni, ugyanennyi bitcoint minden nehézség nélkül. Nem hamisítható, nem inflálódik, lehet vele „láthatatlanul” fizetni, valóban igen sok előnye van, de vannak hátrányai is, például nem pótolható, ha tönkremegy a gép, amin tárolják, akkor oda a bitcoin is, továbbá a téves utalás nem visszavonható.

A pénzvilág kacsacsőrű emlőse azonban, ha meg is marad, valamit nem tud: nem lehet vele hitelezni: „Ha viszont a bitcoin hosszú távon is fennmarad, a deflációs természete miatt akkor is alkalmatlan lesz arra, hogy hitelezni lehessen benne. Ki venne fel olyan hitelt, ami szinte biztosan értékesebb lesz, mire vissza kell fizetnie?” – véli Mérő László, bár ez utóbbi mondatával azért lehet vitatkozni, hiszen ott a szinte...

A BOOM Magazin alapján LJ

A közjátéknak vége, a Birodalom visszatért

Egy háromezer éves birodalom esetében kétszáz év nem túlzottan nagy idő, tekinthetjük egyfajta közjátéknak is. Úgy tűnik, Kína esetében lassan vége a közjátéknak, amely több mint 200 évig tartott. A legenda szerint Napóleon mondta: „Kína egy alvó óriás. Hagyjátok aludni! Mert ha felébred, mozgásba hozza a Földet.”

A közjátéknak vége, az óriás fölébredt, a birodalom visszatért.

A francia forradalom kitörése, vagyis 1789 előtt a világ legnagyobb gazdasági hatalma Kína volt. Az európai ipari forradalmak, és a gyarmatosítás, majd az Egyesült Államok felemelkedése nyomán Kína visszaszorult, a Közép Birodalma mély válságba zuhant, polgárháborúk dúlták és a kommunista modernizáció milliók életét követelte. A következő évtizedre azonban a világ vezető gazdasági hatalma nagy valószínűséggel ismét Kína lesz, amelyet semmilyen módon nem lehet megkerülni. Pontosabban már most sem lehet.

Az Egyesült Államokkal amolyan róka fogta csuka kapcsolat van , hiszen a kínaiak több ezer milliárd dollárnyi amerikai államkötvényt birtokolnak, a függés kölcsönös. Ha kínai támogatással felépül Nicaraguában a második Panama-csatorna, ha beindul az Új Selyemút projekt, és folytatódik a kínai behatolás Afrikában, akkor elmondható, hogy az expanzió négy kontinensre terjed ki. Mao Ce-Tung feltámasztotta Kínát, Teng Hsziao-Ping gazdaggá tette, mi pedig erőssé tesszük, mondta Hszi Csin-Ping főtitkár, aki azzal a bejelentéssel fordult Pekingben a kommunista pártkongresszus résztvevőihez, hogy 2050-re Kína legyen a világ vezető hatalma.

Az a jelek szerint nem kétséges, hogy Hszi véleménye minden területen meghatározó lesz. Miután politikai ellenfeleivel leszámolt, a nemzetközi ügyekre koncentrálhat, hiszen a hatalmas országban (mintegy 1,4 milliárd lakos) a gazdasági ügyek továbbra is jól mennek.

Több mint három és fél évtized telt el azóta, hogy 1980-ban Ronald Reagan az USA elnöke lett. Kína gazdasági teljesítménye akkor 10 százaléka volt az Egyesült Államok teljesítményének. 2007-ben ez az arány már 60 százalék, 2017-ben pedig várhatóan szorosan megközelíti, vagy meghaladja az USA GDP-jét. Ha a jelenlegi tendencia folytatódik, a kínai gazdaság 2023-ra akár 20-30 százalékkal is nagyobb lesz, mint az USA gazdasága, 2040-re majdnem kétszer akkora. Azok a gazdasági, politikai és katonai viszonyok teljesen mások lehetnek a mostani viszonyokhoz képest...

Amikor 2015-ben Kínában elkezdett fúvódni egy nagy tőzsdei buborék, a nyugati szakértői körökben a domináns vélemény az volt, hogy a kínai gazdasági fellendülés a 2008-ban bekövetkezett amerikai másodlagos kötvénypiaci katasztrófához hasonlóan omlik össze, vagy a dél-európai összeomlásához hasonló adósságválságban tör ki. Nos, nem ez történt, a kínai részvénypiac az idén eddig 43 százalékkal emelkedett, és a Bridgewater, a világ legnagyobb kockázati tőke alapja további pénzt gyűjt a kínai befektetésekhez. A Bank of America előrejelzése szerint az ázsiai részvények értéke várhatóan megduplázódik a jelenlegi bikapiacon.

A veszélyek persze léteznek, az ún. árnyék-bankrendszer, amely a beruházások jelentős részét finanszírozza, okozhat még nagyon fájdalmas meglepetéseket, ezért a kormányzat céljai közé tartozik a banki ügyletek, így a magánszemélyek ügyleteinek fokozott ellenőrzése is.

Kínai típusú szocializmus

A kínai kommunista pártnak a maga 90 millió tagjával sikerült megerősítenie hatalmát. Hszi Csin-ping számára kétségtelen, hogy a kommunista párt továbbra is vezető szerepet fog játszani az élet minden területén. A kommunista párt az ország gerincét adja és garantálja a fejlődést. Kína újjászületése nem lett volna lehetséges a kommunisták vezetése nélkül. A pártkongresszuson elmondott, három és fél órás beszédének címe is sokat mondó: "Elérni a döntő győzelmet a tisztes jóléti társadalomért folytatott harcban, befejezni annak felépítését, és a kínai típusú szocializmus nagy győzelmeiért harcolni az új korszakban.”

Hogy mit jelent mindez a kisembernek, mi a tisztes jólét? „ A nagyszüleim még szemenként tették félre a rizst, hogy ne haljanak éhen, a szüleim órákat álltak sorba egy üveg étolajért, nekünk nem kell éhezni, nem kell sorban állni, rendes iskolába járathatom a gyerekem, igaz, hogy napi 12-14 órát dolgozom” – mondta egy ismerősöm Sanghajban.

A felemelkedés útját a fiatal vidéki férfiaknak a hadsereg adja, a világ legnagyobb létszámú katonai szervezete, ahol megtanulhatnak autót vezetni, új technikai információkat szerezhetnek, és megnyílik előttük egy másik élet lehetősége. Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogyan alakul át a főiskolai, egyetemi felvételi rendszer. Az egyik brit lap elemzése szerint egyre inkább azok a tulajdonságok „keresettek”, amelyek az 1905-ben eltörölt mandarinvizsgán vitték sikerre a jelentkezőket. Jó memória, jó logika, tekintélytisztelet, kevés hajlandóság az újításokra.

A főtitkár a kék pekingi ég alatt – a gyárak felszólítást kaptak, hogy a kongresszus előtt csökkentsék a termelést, és így a környezetszennyezést - menetrendet is adott hazája újjászületéséhez és a szocializmus kínai útjához az új korszakban: 2010-hez képest 2020-ig meg kell duplázni a gazdaság teljesítményét, hogy biztosítsák a „tisztes jólétet”. A Közép Birodalmában 2035-re olyan gazdaságot kell létrehozni, amely különösen innovatív a világméretű versenyben.

Ezzel összefüggésben figyelemre méltóak a kínai vállalatok külföldi beruházásai, amelyek révén olyan know-how-t szereznek, amellyel még nem rendelkeztek. A "Made in China 2025" stratégia keretében Hszi Csin-ping minden eszközt be akar vetni, hogy a jövő ágazatainak tekintett tíz területen az első vonalba állítsa a kínai gazdaságot. A kínai vállalatoknak meg kell előzniük a világpiacon eddig vezető nyugati és japán cégeket. Ezen kívül az ázsiai országnak 2035-ig jogállamnak kell lennie, amelyben elvileg senki sem áll a törvény fölött...

Ezzel párhuzamosan egyre keményebb a fellépés a csekély számú ellenzéki és a civil szervezetek ellen, az internetet cenzúrázzák, a Facebook és a Google szolgáltatásai nem érhetők el csak virtuális magánhálózaton keresztül, de a jelek szerint ennek használatát is korlátozni akarják.

Go West, a cél Afrika!

Az elmúlt évek egyik legfontosabb híre, hogy Kína katonai támaszpontot nyitott Afrikában, Dzsibutiban, ezzel egy meglehetősen régi elképzelést váltva valóra, újra tengeri hatalomként lehet Kínára tekinteni. Hatszáz éve kezdődött az első akció, amely Kína tengeri hatalmát volt hivatott demonstrálni. 1405. július 11-én indult el Nanking mellől a nagy kínai armada az Indiai-óceán és Kelet-Afrika feltárására.

Az akkori császár igen tevékeny volt, meghosszabbította a Nagy Falat és a Nagy Csatornát, a fővárost Nankingból Pekingbe helyezte, felépíttette a Tiltott várost, s több száz templomot és palotát is emelt Kína-szerte. Jung Lö császár a hadiflotta főparancsnokává nevezte ki Cseng Ho-t és expedíciók indításával bízta meg.

A flottában 62 óriáshajó volt, kilenc árbócos, 120-140 méter hosszú, 50 méter széles hajók. Vízkiszorításuk 3000 tonna lehetett. Tízszer akkorák voltak, mint Vasco da Gama zászlóshajója, ezeket tartják a valaha vízrebocsátott legnagyobb fahajóknak. Cseng első expedíciója 317 egységet számlált 27 870 emberrel: sok száz hivatalnok, 180 orvos, és rengeteg különféle mesterember vett részt az utazáson.

A Kincses Flotta célja az volt, hogy kereskedelmi és politikai kapcsolatokat teremtsen távoli országokkal, így jutottak el Afrikába is. Hét expedíció után az admirális halálával értek véget az expedíciók, a következő császár pedig a bezárkózás politikáját választotta.

A mostani támaszpont egyik célja Dzsibutiban a kalózok elleni harc, így volt ez 600 évvel korábban is. a másik pedig a kínai befektetések, kereskedők, a kínai állampolgárok védelme – ez sem nagyon változott. Afrika ugyanis kínai projektté vált az elmúlt két évtizedben és egyre inkább az lesz.

Kínaiak tízezrei dolgoznak különböző afrikai országokban, az arab tavasz idején több mint 30 ezer kínait kellett evakuálni Líbiából. Kína 2000–2014 között 30 milliárd dollárt fektetett be Afrikában, és Hszi Csin-ping két éve már 60 milliárd dollárról beszélt, amiből mintegy 5 milliárd kamatmentes kölcsön.

A világ megművelhető földterületeinek 60 százaléka Afrikában található, de a legtöbb ország csekély mértékben hasznosítja azt. A termelés elmaradott eszközökkel folyik, így kis jövedelmezőséggel párosul. A kínaiak a helyzet javítása érdekében több tucat mezőgazdasági technológiai bemutató központot működtetnek, ugyanakkor kb. 1 millió hektárnyi területet szereztek meg saját céljaikra.

Új selyemút

Az Új Selyemút projekt, amelyet 6 éve hirdetett meg a főtitkár, egyszerre szolgál gazdasági és politikai célokat. A hatalmas pénzügyi tartalékok és a túlméretezett és részben kihasználatlan infrastruktúra-fejlesztő kapacitások révén össze akarják kötni Kínát Belső-Ázsiával és Európával, egyúttal a régmúlt idő gazdagságát ígérve azoknak a közép-ázsiai országoknak, amelyek kimaradtak az elmúlt évtizedek fellendüléséből.

Becslések szerint az övezet országainak az elkövetkező tíz évben évi 900 milliárd dollárnyi finanszírozásra lenne szükségük a fejlesztési tervek megvalósításához, míg amerikai szakértők úgy vélik, a projekt Kína politikai céljait és az Egyesült Államok kiszorítását szolgálja a térségből, vagyis két legyet egy csapásra…

Más kétségek is vannak a tervvel kapcsolatban, az érintettek aggódnak amiatt, hogy a fejlesztések túl nagy eladósodást okozhatnak, akár Kínától vesznek fel hitelt, akár máshonnan. Az infrastruktúra fejlesztése ugyanis nem a kínai cégek magánbefektetése, hanem az adott ország tulajdonába kerülő, így általa fizetendő beruházás.

Példa lehet erre a Budapest-Belgrád közti vasútvonal, amelyet eredetileg 472 milliárdosra terveztek, jelenleg inkább 750, kamatostul pedig már 949 milliárd forintos beruházás… Az új vasútvonalon Budapestről újra annyi idő alatt lehet majd eljutni Belgrádba, mint egykor a Monarchiában.

Az Új Selyemút a globalizáció projektje, egyben pedig a szárazföldi kínai gazdasági-politikai terjeszkedés terve.

Chinatown Európa

„Párizsban a kínai kolónia létszáma nem változik” – mondta egykor Jacques Chirac, Párizs főpolgármestere, későbbi köztársasági elnök, arra utalva, hogy ott nem halnak meg emberek… Ha az elmúlt évtizedek bevándorlási mutatóit nézzük, látható, hogy Európa is célpontja a kínai migrációnak.

Eddig elsősorban London, Párizs és a nagyobb német városok jelentették a célt, de mára a dél-európai országok Kínával kapcsolatos bevándorlási politikája is változott. lehet, hogy kedvet kaptak a magyar letelepedési államkötvény programtól, amelynek során kínai források szerint mintegy 6000, családtagokkal együtt 25-26 ezer ember kapott Magyarországon letelepedési engedélyt.

Ez nem jelenti azt, hogy a több százezer eurót kifizető kínaiak, akik zömmel a középosztály tagjai, mind és azonnal betelepednének, a többség számára az utazás lehetősége a fontos. Ugyanakkor a nagyobb európai országokban több százezres kínai kolóniák alakulnak ki, bár róluk azt tartják, hogy „banán kínaiak”, kívül sárgák, belül már fehérek.

Kína évszázada

Ha a huszadik század amerikai volt, a mostani jó eséllyel kínai lesz. A közjáték tehát befejeződött, Kína öntudatra ébredve a jelek szerint szakít a korábbi bezárkózás politikájával, és a rendelkezésére álló pénzügyi-technológiai források révén kiterjeszti határait.

Hogy ez sok konfliktussal járhat, megjósolható, hiszen az igen jelentős amerikai érdekek mellett India érdekei is sérülhetnek, és még az sem világos, hogy az X és Y generáció gyermekei, az egykék vajon hogyan viszonyulnak a világbirodalom építéséhez.

Generációs ellentétek pedig ott is vannak, saját tapasztalat szerint a régi gárda tagjai közül sokan ellenségnek tekintik Japánt és az Egyesült Államokat, és árulónak például Magyarországot, amely elhagyta a szocializmus ügyét, ugyanakkor Moszkvára barátként gondolnak.

A fiatalok viszont ezekben az ügyekben teljesen más véleményen vannak, a 200 milliós középosztály tagjai közül kerülnek ki azok, akik inkább távozni szeretnének Kínából.

A birodalom és a hozzá kapcsolódó kérdések tehát itt vannak, válaszok is lesznek, csak ne hogy az ősi kínai átok teljesüljön be: „Élj érdekes korban!”

LJ - BOOM

Történetek a csodák évéből - hogyan kiáltsunk ki köztársaságot?

Hogyan kiáltsuk ki a köztársaságot? Ezt a kérdést viszonylag ritkán teszik fel az embernek, de Magyarországon az elmúlt száztíz évben háromszor is feltették, így aztán nem tekinthető egyedi problémának.

A dolognak vannak jogi és társadalmi természetű feltételei, pl. forradalom, vagy valami nagyon hasonló esemény, esetleg kell hozzá a törvényhozás döntése, és szükségesek a technikai feltételek, így a méltó, ünnepi környezet, továbbá az, hogy lehetőség szerint sok ember szerezzen tudomást a dologról.

Mielőtt gyanakodni kezdenének, hogy megint egy köztársaság kikiáltása készül, szeretnék mindenkit megnyugtatni, csak egy történet elbeszélése zajlik, a fentiek pedig nem szolgálnak semmi egyebet, mint hogy felkeltsék az érdeklődést. Persze igény azért volna rá...

Magyarországon 1989 végén, 1990 elején mintegy 80 százalékos többséggel a legelfogadottabb intézménynek a közvéleménykutatók szerint a Magyar Rádiót tekintették az emberek, és a Rádió leghallgatottabb műsora akkor, napi összesen 3 – 4 millió hallgatóval a Krónika volt.

Ez egyébként nem a mi érdemünk, hanem az emberek információéhségét mutatta, a mi érdemünk az, hogy a döntő többség megbízott, megbízhatott abban, amit mondtunk. Számomra nagy elismerés volt az is, amikor a Szabad Európa Rádió egyik munkatársa 1989 tavaszán azt mondta: gratulál nekem, mert a Magyar Rádió objektív tudósításokat közölt Varsóból az előző években, - az én tudósításaimat. A konkurencia elismerését persze mindig óvatosan kell fogadni, de abban az évben ez komoly dicséretnek számított.

Négy év Lengyelországban elég furcsa helyzetet teremtett, hiszen ott gyakorlatilag szinte mindenkit ismertem a hivatalos szereplők közül, és voltak a kapcsolataim a Szolidaritáshoz is, így készíthettem interjút 1988 szeptemberében Geremek professzorral, Walesa tanácsadójával, aki később lengyel külügyminiszter lett. Hozzá még éjfélkor, hosszú autózás után mentünk, figyelve, hogy követnek-e bennünket...

A Magyar Rádió és a Magyar Televízió becsületére legyen mondva, hogy közölték is az interjút, ami akkor nem kis szenzációnak számított. 1988 szeptemberében a 168 órában, életem első műsorvezetésekor konferálhattam fel, igaz, előtte össze – vissza kapcsolgattam a mikrofont, aminek következtében a hírszerkesztő, Nika Gyuri nem tudta beolvasni a híreket és én is csak nagy nehezen mondtam el műsorvezetői szövegemet, hogy: „Hölgyeim és Uraim! László József vagyok, és az Önök jövőjéből, Lengyelországból érkeztem!”

Lengyelországban akkor már javában folytak a kerekasztal - tárgyalások az ellenzék legalizálásáról, az ország demokratizálásáról. a lengyelek akkoriban fél évvel, később néhány hónappal a magyarok előtt jártak, ez egy év múlva változott meg és akkor a magyar események kezdtek el gyorsulni.

A lengyel szereplőket ismertem, de a magyarokat nem, hiszen külpolitikával és hírekkel foglalkozó fiatal újságíróként nem jutottam az akkori politikai elit közelébe, az újak pedig akkor szerveződtek, és akkor még nem létezett magyar műholdas televíziózás, sem pedig Internet...

Summa summárum, 1989 szeptemberében főnök lettem, alighanem kellett a „szűz kéz”, egyben pedig rekordokat állítottam fel, először mint a legfiatalabb külföldi tudósító, aztán mint az addigi legfiatalabb Krónika vezető. A Krónika sorsa a Magyar Rádióban presztízskérdés volt, heves csaták közepette változtak vezetői is. Ezekből a harcokból szerencsére kimaradtam, mert Lengyelországban voltam, de négy év alatt, Mester Ákos távozása után Győri Béla, utána Bolgár György és Farkas Zoltán (együtt), majd Kerekes András is főnökként dolgozott a Krónikában, vagyis ott majdnem olyan sebességgel változtak a vezetők, mint egy időben a kormányszóvivők, a TV elnökök vagy a pénzügyminiszterek.

Első ténykedésemmel rögtön összetörtem egy egész boltnyi porcelánt, amikor bementem az elődömhöz, Kerekes Andráshoz és kértem, hogy beszéljük meg az átadás – átvétel dolgait. Halálsápadt lett, mert egy apróságot elfelejtettek velem közölni: ő még nem tudta, hogy le van váltva... Ugyanakkor Andrással értettük egymást, és azt hiszem az elmúlt években ez volt az egyetlen eset, amikor normálisan meg lehetett beszélni egy ilyen ügyet.

1989 szeptember tizedikén megnyitották a határt a keletnémet menekültek előtt, amivel nyilvánvalóvá vált, hogy Magyarország új utat választott. A Parlament nagy többséggel megszavazta az új törvényeket, a módosított Alkotmányt. Annyi minden történt, mint máskor tíz esztendő alatt. Akik ott voltunk, dolgozhattunk 88 és 90 között, alighanem életünk egyik legnagyobb élményét élhettük át, és nagyon szerencsésnek mondhatjuk magunkat, bárhová kerültünk is utóbb.

Közben a Krónikában folytak a hatalmi csatározások, hiszen az „öregek, a régiek” továbbra is nagyon rossznéven vették, hogy egy ifjonc utasítgatja őket, még ha ez az utasítás roppant udvarias kérés formájában érkezett is. Az akkori főnök, Szalay Zsolt és P. Szabó József türelemmel viselte a harcokat és próbálta csitítani az ellentéteket, több – kevesebb sikerrel.

Október 22-én este kiderült, hogy Forró Tamás és Havas Henrik másnap reggelre behívta a reggeli műsorba vendégnek az ideiglenes köztársasági elnököt, Szűrös Mátyást. A dolog teljesen rendben lett volna, ha megosztják ezt az információt bárkivel a szerkesztőség vezetéséből.

Ez nem történt meg, ezért hogy úgy mondjam betelt a pohár. Este bementem a stúdióba, illetve a reggeli műsor előkészítő szobájába, ami a 10-es magnó nevet viselte. Emelt hangú párbeszéd kezdődött a két úr és köztem, ami azzal ért véget, hogy fölkaptam egy vaslábú széket és a kezemben fogva kikergettem a két „nagyágyút” a szobából. Utóbb egy interjúban Henrik azt mondta: csak arra várt, hogy hátat fordítsak neki, mert akkor leütött volna, de szemből nem támadt volna rám, hisz tudja, hogy erősebb vagyok...

Forró viszont nem vacakolt, reflexből elszaladt Ritter elnökhelyetteshez, és annak rendje módja szerint följelentett... Másnap reggel tehát Szűrös Mátyás volt a műsor vendége, hiszen ez a belső viharoktól természetesen még nem változott, ezt követően pedig azt kellett kitalálni a reggeli értekezleten, hogyan ne maradjunk le a köztársaság kikiáltásáról. Azt ugyanis tudtuk, hogy déltájban a Kossuth téren lesz az esemény, nyílik a Parlament ablaka, egy erkélyen megjelenik Szűrös Mátyás és kikiáltja a köztársaságot, de mikor, de hogyan??

Úgy tűnik, konfliktushelyzetben az ember kreativitása sokat javul. Az az ötletem támadt, hogy hangosítsuk ki hangszórókon a Déli Krónikát megelőző harangszót, akkor a budapesti Egyetemi Templom harangja szólt, időtartam: 1 perc 17 másodperc, ez szép és méltó keretet, hangdíszletet ad a dolognak, utána pedig jöhet az ideiglenes köztársasági elnök és kikiálthatja, amit ki akar kiáltani. Mi nem maradunk le semmiről, mert nem mi leszünk az ő történetében, hanem ő a miénkben...

Nos, ez történt, a Kossuth téren zúgott az Egyetemi Templom harangja és utána kikiáltották a Magyar Köztársaságot, másnap pedig azt írták az újságok, hogy: „és zúgtak a harangok”. Persze, de hol volt a harang? Nálunk, a Krónikában!

Ezért az ötletért egy forintot kaptam az akkori főnökségtől, és sokszor elgondolkodtam azon, milyen kár, hogy nem egy médiaügynökség voltam akkor, hiszen a kreatív munkáért, az ötletdíjért és a kivitelezés megszervezéséért egész szép összeget lehetett volna kérni.

Kérem, mindenképpen ügyeljenek a jövőben arra, ha köztársaságot kiáltanak ki, előtte pontosan állapodjanak meg a részletekről és a fizetési feltételekről!

Feljegyzések a csodák évéből

1989 szeptemberétől az ország leghallgatottabb hírműsorának, a Krónikának, a Krónika szerkesztőségnek lettem a vezetője a Magyar Rádióban. A hírműsorok akkoriban három rovatban illetve szerkesztőségben készültek: a Hírszerkesztőségben, amelyet Fekete István vezetett, a Külpolitikai Rovatban, amelynek Ónody György volt a vezetője. Mindkét szerkesztőség, ill. rovat beszállított a Krónika műsorokba, akárcsak reggelente a Falurovat a Falurádió műsorával.

Mindkét szerkesztőséget jól ismertem, hiszen évekig hírszerkesztő voltam, majd varsói tudósítóként dolgoztam, és miután hazatértem Pestre, a külpolitkán lettem Ónogy György helyettese.  A sporthíreket a Novotny Zoli vezette Sportszerkesztőség hozta, és voltak még az időjárási hírek, az országos és a helyi közlekedési hírek, szóval reggel nyolc óráig nagyjában és egészében ugyanaz a műsorszerkezet működött.  

1989 szeptemberében jelentős változás következett be a működés elveiben, az addigi ún. ügyeletes főszerkesztői rendszert felváltotta a felelős szerkesztői szisztéma. Ez a látszólag formai változás igen lényeges volt, hiszen a mindenkori ügyeletes főszerkesztő volt az egyik cenzor a Magyar Rádióban, ő felelt elsősorban a hírműsorokért és az ő jogosítványa volt az is, hogy ha valami ellentétes az MSZMP vagy az állam vélt, vagy valós érdekeivel, azt ne engedje elhangozni.

Erre a posztra tehát igen tapasztalt és az MSZMP szempontjából politikailag igen megbízható embereket ültettek. Ilyen volt Vámos Ignác vagy P. Szabó József, korábban pedig Győri Béla, és természetesen a korábbi főosztályvezető, Réger Antal. (A Politikai Adások Főszerkesztősége akkor éppen főosztály volt a Magyar Rádióban, Réger Antalt Szalay Zsolt váltotta.)

Az új, a felelős szerkesztői rendszer lényegében azt jelentette, hogy egy adott műsor szerkesztője felel az elhangzott műsorért, ő dönt, mi kerül adásba, és mi nem, és az adás elhangzása után értékelik a műsort, nem pedig előtte.

A rendszer sokáig működött, - kisebb – nagyobb zökkenőket leszámítva, de mára úgy tűnik visszaállt a politikai ellenőrzés, felerősödött a gleichschaltolt, vagyis egységesített kormányzati propaganda.

1989 szeptemberében az új rendszer szenzációnak számított, bár az is igaz, hogy a megelőző hónapokban gyakorlatilag már így készültek a műsorok. A főosztályon vagy főszerkesztőségen ugyanis 89 nyarán formailag is megszűnt az MSZMP pártszervezete, az ÜFŐ, az ügyeletes főszerkesztő pedig egyre inkább kedves kolléga és teljhatalmú főnök volt.

Ez jól mutatta, hogy a „csendes forradalom” a Magyar Rádióban haladt a leggyorsabban, az országban a többi munkahelyen ez csak ősszel következett be. Igaz, 1988 novemberében az elhíresült, fehérterrort emlegető sportcsarnoki beszédében az MSZMP akkori vezetője azt is mondta, hogy „a Rádiót elfoglalták az ellenforradalmárok”, és az is igaz, hogy 89 elején Grósz Károly távollétében, éppen a Magyar Rádióban, a Krónikában és a 168 órában hangzott el Pozsgay Imre értékelése, amely szerint 1956 – ban nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt Magyarországon.

A helyzetről 1988 karácsonyán az év végi összefoglalóba írtam egy jegyzetet, azzal, hogy „Csendes forradalom van Közép-Európában”. Ez a kifejezés utóbb egész szép karriert futott be.

1989 szeptemberében tehát a Krónikába kerültem, és mindjárt az első napon azzal szembesültem, hogy titkárnőm korábban a Pest Megyei Pártbizottság vezetőjének, első titkárának, bizonyos Cservenkánénak volt a munkatársa.

Még 17 évvel korábban, 1972 – ben éppen az a bizonyos pártvezető tett meg mindent azért, hogy apámat, mint sikeres szállítási szövetkezeti elnököt letartóztassák és elítéljék, mert tevékenységük, sikeres vállalkozásuk nem volt kompatíbilis a szocialista gazdálkodással, illetve áldozatul esett annak az ellentámadásnak, amit a reformok ellenzői indítottak politikában és gazdaságban egyaránt.

Nyeltem kettőt, elmondtam neki a történetet, ezt követően pedig elkezdtünk dolgozni, és két éven keresztül minden nagyobb konfliktus nélkül sikerült együttműködni, és azóta is jó a kapcsolatunk.

Gondolom, nem az én esetem volt az egyetlen ilyen eset. Ahhoz, hogy 1989 – 90 – ben az, és úgy történt, ahogy, sok embernek kellett nagy levegőt vennie és félretenni az érzelmeket...

(folytatása következik)

Amióta az eszemet tudom a rádióban és a tv-ben mindig volt időjárásjelentés. Hosszabb, rövidebb, körzeti, balatoni, budapesti, európai, továbbá régen a hajóvonták találkozásáról is hírt adott a rádió...

A rádiózás összefonódott az időjárásjelentéssel, mert például Franciaországban az Eiffel-toronyból sugárzott kísérleti adásokban 105 éve a pontos időt, a tőzsdei híreket és az időjárás előrejelzést mondták el, naponta kétszer.

Rádiótudósítóként az 1980-as években többször jártam Németországban, ahol a nyugatnémet televízió időjárásjelentése mindig bemutatta, hány fok van Bonnban, Münchenben,Hamburgban, de azt is, hogy milyen az idő Berlinben vagy Lipcsében és Drezdában, tehát az NDK területén. Minden nap, minden híradó végén ott volt ez az időjárásjelentés, vagyis minden nap leírták és elmondták a német városok nevét, keleten és nyugaton.

Ezt mindig irigyeltem tőlük. Nincs szó valami eget rengető dologról, ámbár a dörgés és villámlás szerepelhet az időjárásjelentésben, Csernobil idején pedig az akkori honvédelmi miniszer megfenyegette a kollégákat, hogy ha még egyszer sugárzó napsütés szerepel az időjárás-jelentésben, akko löveti a rádiót...

Én 1989 szeptemberétől lettem a Magyar Rádióban a Krónika vezetője, és hamarosan azzal kerestem meg a főnökeimet, hogy szeretném a Reggeli Krónika körzeti időjárásjenetését kicsit bővíteni, mondjuk el, milyen lesz az idő, hány fok van Pozsonyban, Nagyváradon, Kolozsvárott, Szabadkán.

Némi hümmögés után rábólintottak a dologra, és egy meglehetősen szimbolikus napon, 1989 október 23-a reggelén először hangzott el egy ilyen időjárásjelentés. Mint köztudott, ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot.

Voltak, akik azonnal irredentizmusról beszéltek, én meg mondtam, hogy könyörgöm, hogyan lehet egy időjárásjelentés irredenta? Ki akadályozza meg a többi rádiót, hogy elmondják, hány fok van Pesten? Végül ebben maradtunk.

A körzeti időjárásjelentés maradt, később több határon túli város polgármestere jelentkezett, hogy mondjuk el "őket" is, vagyis akár sikeresnek is mondható a vállalkozás.

Lassan 30 év óta minden nap elhangzik egy, vagy most már több hasonló időjárásjelentés, és én ugyan már több mint 20 éve nem dolgozom a Magyar Rádiónál, mégis büszke vagyok arra, hogy a mai, meglehetősen zaklatott médiavilágban egy elég tartós műsorszámot sikerült létrehozni...