18+

Trágárság következik... Igaz, hogy a fél világ olvasta már, de a trágárság akkor is az marad, ami.

+Nem fogod szétbaszni a gyerekeim jövőjét. Nem fogod eltörölni azokat a szabadságjogokat, amikért a nagyapám két világháborúban is harcolt. Baszódj meg, te túlértékelt gumikacsa. Az ország undorodik tőled, és a végtelenül öntelt tisztviselő haverjaidtól.+

Hugh Grant,színész, filmsztár a Twitteren írta ezt Boris Johnsonról a (még) Egyesült Királyság miniszterelnökéről, mert Johnson föloszlatta a parlamnetet, hogy zavartalan legyen a Brexit.

Grant a jelek szerint nem ért egyet a brexittel, ezért szerény javaslatom a következő: induljon el a választásokon, nyomja le a túlértékelt gumikacsának nevezett Johnsont, tegye vissza a fűrdőkádba, és legyen ő a következő angol kormányfő.

Azért angol, mert addigra a skótok úgyis kilépnek az Egyesült Királyságból, és ha nekik sikerül, akkor ezen az írek is fölbuzdulnak...

Hugh Grant egyik leghíresebb szerepe az Igazából szerelem miniszterelnöke volt, amit szuperül alakított, sokkal jobban, mint ahogy az elmúlt 30 évben bárki. (Margaret Thatchert nem számítom ide...:)

Ha Ronald Reagan az Egyesült Államok elnöke lehetett nyolc éven át,- és az országot továbbra is Egyesültnek hívják -, ha Arnold Schwarzenegger Kalifornia kormányzója lehetett, akkor Hugh Grant miért ne lehetne miiniszterelnök?

Ez tökéletes megoldás lenne mindenkinek, Jude Law lehetne a külügyminiszter, aki egyben a vallásközi párbeszédben is jó, hiszen Az ifjú pápa szerepét tökéletesen alakítja...

Kedves brit választók, akik nem tartoztok a hülye angolok, angol hülyék Monthy Python-i világába, fontoljátok meg!

Amúgy pedig Isten óvja Angliát tőletek!

Egy népes generáció sorsa, avagy így jártál magyar babyboomer

Barátom olvasta és küldte el egy cikkből a következő részletet, és hozzátette a maga kommentjét:

"Barát Jóska barátom fogalmazta meg pontosan a mi korosztályunk élményét: kedden még túl fiatalok voltunk mindenhez, szerdán már túl öregek. Mire fölnéztünk, eltűnt előlünk az a világ, ahova nekünk az addigi szokásrend szerint egyszer be kellett volna sorolnunk, és a hátunk mögött olyan generáció jött, amelynek tagjai eleve vezérigazgató szakon végeztek."

Ennyi az idézet, és itt a komment:

"Szerintem ez zseniális! Még évszámra is be tudom magam helyezni a váltás szituációjába, élményszerűen igaz, az életem jó példa erre." Így valahogy, a magyar babyboomerek vagy Ratkó gyerekek a régi világhoz túl fiatalok voltak, az újhoz meg már túl öregek...

Házi használatra úgy mondanám: az analóg korszak még, a digitális világ pedig már nem volt megfelelő.

Persze kivételek mindig vannak, de a többség fiatal-öregen így járt.

Ratkó gyerekek, boldog nyugdíjas éveket...

Nem kell félni, nem kell hazudni, és nem muszáj! Semmit nem muszáj!

1989-ről már elég sokat beszéltek, nevezték „annus mirabilis”-nek, a csodák évének, mondták csendes forradalomnak azt, ami akkor történt, - a németek a Wende, a fordulat kifejezést használják, a magyarok a rendszerváltást vagy a rendszerváltozást.

Politológusok és történészek a jaltai rendszer végéről értekeztek, arról az Európa és világfelosztási szisztémáról, amelyben 1944-ben Churchill, Roosevelt és Sztálin, a Hitler ellenes szövetség vezetői megegyeztek a Krím félszigeten. Lengyelországban kezdődött 1988-ban, Magyarországon folytatódott a csoda, annak a vágynak a beteljesülése, hogy „ugye, elmennek majd az oroszok”.

Igen, a Szovjetunió, amely csődbe került, levette a „katonai” kezét Kelet-Európáról, és annak rendje és módja szerint dőltek össze az általa irányított, ellenőrzött, befolyásolt kommunista pártok és rendszerek Csehszlovákiában és az NDK-ban, kergették el/puccsolták meg és végezték ki a román diktátort.

1989 decemberében Bush és Gorbacsov, az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár egy hajón találkozott Málta szigeténél, sok mindenről tárgyaltak, így a német egységről és a fegyverzetkorlátozásról, és találkozójuk után azt írták a lapok: „A hidegháború december 3-án délután 12 óra 45 perckor véget ért", "Bush és Gorbacsov fogadalmat tesz a világnak: partnerek a békében".

Málta váltotta fel Jaltát, ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a Gorbacsov vezette Szovjetunió - magát is mentve - elengedi az addig ezernyi szállal magához kötött kelet-európai "csatlós" államokat.

Eddig a nagypolitika, de mit jelentett a hétköznapi embernek 1989?

Nekem, a csendes forradalmat élvező rádiós újságírónak azt, hogy nem kell hazudni. 1988-tól fokozatosan nyílt ki az igazság zsákja, és hosszú időn keresztül nyitva is maradt.

Ez azt is jelentette, hogy nem kell félni, hogy megbüntetnek, ha igazat mondasz, és nem muszáj mindent elhinni, és megcsinálni, amivel nem értesz egyet.

Hogy nagyon költői legyek: a szabadság fantomja lopakodott az utcákon és lengette a zászlaját és a fantom szellemé alakult, hogy áthassa a várost...

Ízlelgessétek, nem tudom emlékeztek-e rá, vagy tapasztaltátok-e: nem kell félni, nem kell hazudni és nem muszáj. Semmit nem muszáj.

Régen olvastam Kassákot, most előkerült a Mesteremberek: „Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába s akik most ájultan hevernek a tengerek fenekén, napos hegyeken és a ménkővert mezőkön szerte, szerte az egész világban. ... ” Tegnap még sírtunk s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.

Valahogy így. Ez volt 1989.

Gyezsurnaja Forever!

Negyven évvel ezelőtt jártam Moszkvában utoljára, részképzős joghallgatóként, "sztazsor-ként", a Lomonoszov Egyetemen. Kalandos történet, amelynek a végén határozottan fölszólítottak, hogy sürgősen távozzak, és ez volt a jobbik verzió...

Előttünk 5 évvel korábban voltak magyar joghallgatók vendégdiákként, de ők már megszerezték a diplomát, így leginkább a város pislákoló, ám létező éjszakai életének felfedezése, és a nemek közötti kapcsolatok szorosabbá tétele jutott osztályrészül számukra, vagyis ittak és csajoztak. Ezt a feladatot oly sikeresen oldották meg, hogy utána - mint említettem - 5 évig nem fogadtak magyarokat.

Az én témám, amellyel megérkeztem a Lomonoszov Egyetem Állam és Jogtudományi tanszékére, "A bürokrácia szerepe az államban" címet viselte. Tanszéki értekezleten hallgatták meg, mivel szeretnék foglalkozni. Hümmögés, gondterhelt arcok, majd rövid tanácskozás után forrásként ajánlották Lenin munkáit.

Valaki még hozzátette, hogy a Krokogyil címú lap is sokat foglalkozik ezzel a témával. Egy vicclap, mint akkor Pesten a Ludas Matyi. A tanszékvezető pedig némi morfondírozás után kijelölt egy távollévő oktatót témavezetőnek.

Amikor vége lett az értekezletnek, egy ifjú tanársegéd lépett hozzám és keresetlen egyszerűséggel azt kérdezte, ki volt az a hülye, aki ezzel a témával küldött Moszkvába?

Mondtam, hogy én választottam a témát.

Szánakozva nézett, majd kifejtette, hogy aki ezzel foglalkozik, az ellenségnek számít, és azt javasolta, hogy ne csináljak semmit. Az pontosan mit jelent, hogy semmit? Tanulj oroszul, ismerkedj a várossal, az emberekkel,érezd jól magad! Ha itt a félév vége, írj 5-6 oldalt és add be!

Lényegében ez történt,leszámítva azt az apróságot, hogy közben ellopták az útlevelemet és az összes pénzemet. Az útlevelet egy nappal később, a kollégium lépcsőházában elhajítva megtalálták, de a pénzt nem annyira... Így aztán értesítettem a szüleimet Pesten, hogy gyorssegélyre van szükségem.

Az első adandó alkalommal, amikor egy ismerős Moszkvába utazott, küldtek vele egy csomagot, tele rágógumival. Ez nagyjából olyan volt, mintha egy kisebb zsák aranyat küldtek volna, hiszen a csomagban volt úgy 300 rágó, amit 300 rubelért lehetett értékesíteni. Ez három és félhavi ösztöndíjnak felelt meg.

Vérszemet kaptam és elkezdtem eladni a ruháimat is, így két hét múlva már-már Krőzus lettem, mert a farmernadrág, dzseki és ing (mind eredeti Levi's) értékesítése után volt ezer! rubelem...

A kollégiumban, ahol laktunk, a folyosó mindenható ura, pontosabban úrnője volt a gyezsurnaja, az ügyeletes, az őrszem, aki felügyelte a rendet, a diákokat és mindent. Ez persze nem akadályozta meg az egyik, állítólag kicsapott diákot, hogy a mi szobánkban csövezzen. Általában csak feküdt az ágyon, mellette egy bajonett, mert korábban katonaiskolába járt, és amikor kinyílt az ajtó, ő elhajította a bajonettet.

Az ember egy idő után megszokta, ajtónyitás, az ember kicsit vár, bajonett elrepül, aha, Sztyopa itthon van, az ember bemegy a szobába. De Sztyopát a gyezsurnaja valamiért "nem vette észre", csak a végén...

És a gyezsurnaja szinte mindenütt hasonlított a boldogságra, ahogy a költő írta, szőke volt és a súlyáról nem beszélünk... Figyelt és figyelt és ellenőrzött.

A "nem csinálok semmit" valóban azt jelentette, hogy múzeumba jártam és színházba. Verekedtem a Taganka színház előtt, hogy bejussak a Ljubimov rendezte A Mester és Margaríta előadásra, de "csak" egy Viszockij estet sikerült kiharcolni. Csodáltam a Puskin múzeum csodálatos, tizenkilencedik-huszadik századi európai festmény gyűjteményét, nem tudva, hogy a képek jelentős része hadizsákmány...

Ott jöttem rá, hogy van egy kék szín, amit Giotto, Rjubljov, Raffaello és Csontváry használ, vagyis sikerült valóban fontos dolgokkal foglalkozni.

A moszkvai kaland nem végződött szépen, mert a várost engedély nélkül nem lehetett elhagyni, mi mégis vetettünk orosz diákokkal vonatjegyet Leningrádba, ahol magyar ismerősöknél, pl. a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójánál csöveztünk a kollégiumban, egészen addig, amíg le nem buktunk.

Visszazsuppoltak bennünket Moszkvába, és ott még azért is felelősségre lettünk vonva, hogy ott lakott a szobában Sztyopa, így aztán sürgősen vissza kellett térni Budapestre, bár már amúgy is lejárt a részképzés ideje.

A bürokrácia szerepéről az államban nem esett több szó.

Nos, ez az egész történet a gyezsurnajáról jutot eszembe, mert negyven év után ismét Moszvában voltam, igaz, csak a reptéren, Pekingből repültem, ott szálltam át.

Orosz légitársaság, Boeing 777-es, elegancia, nonsalansz, minden ami kell.

Leszálltunk Seremetyevón, tranzit, és útlevélellenőrzés.

Kis üvegkalitka és benne ott ült egy gyezsurnaja. Szőke volt, és egészen biztosan ő volt az! Vagy az unokahúga, esetleg az unokája! Boldog volt, ahogy pecsételt, ahogy útlevelet lapozott, ő maga volt a megtestesült boldogság!

Ororszország sokat változott 40 év alatt, de a lényeg, a gyezsurnaja, az megmaradt....

Gyezsurnaja Forever!

Sok interjút készítettem. Voltak jók, rosszak, felejthetők, de amiről most szó lesz, az felejthetetlen.

1986-ban történt, akkor a Magyar Rádió varsói tudósítója voltam - erről már korábban többször írtam itt a blogban - és tudósítóként eljutottam a Gdanski Filmfesztiválra. Ez a fesztivál a lengyel film ünnepe volt, pontosabban lett volna, ha a filmesek többsége nem bojkottálja Jaruzelski tábornok rendszerét, a Szolidaritást leverő katonai diktatúrát.

(A dologhoz tartozik, hogy Kelet-Berlinben élő ismerősöm szerint az egykori NDK-ban soha nem volt olyan demokrácia, mint Lengyelországban a Jaruzelski-féle szükségállapot idején, de ez megint egy másik történet.)

A fesztiválra nem jött el Andrzej Wajda, nem volt ott Krzysztof Zanussi, - velük Varsóban találkozhattam -,  volt viszont egy világhírű lengyel díszvendég: Roman Polanski, akit akkoriban kevés országban láttak szívesen, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban kiskorú elleni szexuális zaklatás miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Polanski Európában élt, és sok herce-hurca után elkészült a Kalózok című filmmel, amelynek Walter Matthau volt a főszereplője. Ennek a filmnek a díszbemutatóját rendezték Gdanskban. (A film felejthető, de Matthau, mint kalózkapitány egészen zseniális...)

Levetítették a filmet, utána fogadás, ahol sikerült két szót beszélni Polanskival, kérve az interjút.

Persze, magyar, csak ülj le, majd jövök! - mondta a rendező.

Leültem, ettünk-ittunk, az idő meg telt-múlt. Éjféltájban Polanski újra felbukkant, intett, hogy jön hamarosan.

Rendben van, vártam. Telt-múlt az idő, ittunk, vodka volt bőven.

Hajnali három körül lehuppant az asztalhoz Polanski, azzal, hogy akkor kezdhetjük.

Bekapcsoltam a magnót, elkezdtünk beszélgetni, aztán indulnia kellett, én megköszöntem a beszélgetést és felmentem a szobámba.

Másnap reggel visszahallgattam az interjút, azonban hamar kiderült, hogy két dolgot nem lehet érteni a felvételen: a kérdéseket és a válaszokat, és ennek nem technikai okai voltak.

Így aztán a házi archívumba került ez a felejthetetlen interjú, és azóta is tünődöm, vajon az érthetetelen kérdésekre mit válaszolt olyan hosszan a rendező...

Az lehetett a baj, hogy nem Bécsben kezdtem.

Akkor, az 1970-es években egy fiatalember, vagy kamasz, ha eléggé szerencsés volt, akkor 2-3, esetleg egy napra kiutazhatott Bécsbe a szüleivel, ez volt az uticélok közül az egyik legvonzóbb, kiváltság, és még ott lebegett, bár roppant halványan, a Monarchia emléke, volt még Pesten Húsvéti Kupa a Népstadionban, Rapid Wien, Austria, Fradi, Újpest, kávéillat és Sacher torta...

KuK, Kreisky und Kádár. Ez persze hosszabb történet, majd máskor.

De én nem Bécsben kezdtem, hanem Amerikában. Az volt 1975-ben az első "nyugati" utam, 21 évesen, egészen egyedül, a távoli rokonokhoz, Philadelphiába.

Piri néni anyám másod-unokatestvére volt, bár lehetséges, hogy pontatlan vagyok, a rokoni kapcsolatok leírása sosem tartozott az erősségeim közé. 56-ban menekült el, férjjel és két gyerekkel, de aztán kiderült. hogy a férj nem csak Pesten volt elviselhetetlen, hanem Amerikában is, így elváltak.

Rudi bácsi hasonlóan járt a feleségével, legalábbis így mesélték, így ő is ott maradt két gyerekkel. Nos, összejöttek és született még két gyerekük, vagyis ideális helyzetet teremtettek "a maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" idézet megvalósulására, sőt, továbbfejlesztették, többes számra...

Piri néni 1975-ben tavasszal járt Pesten, Irmánál a hegyen lakott és nagyon örültek egymásnak anyámmal, be lettem mutatva, és Piri néni megkérdezte, hogy akarok-e menni Amerikába? Akartam.

Piri néni elment, de hamarosan jött a meghívó levél,aztán következett az útlevél és vízum procedúra. Az amerikai követségről érkezett egy üzenet, hogy a nagykövet úr személyesen szeretne beszélni velem, másodéves joghallgatóval, de aztán semmi...

Küldték vízumot, és az is kiderült, hogy Prágából idul a charter gép, Kanada érintésével, New Yorkba,

Akkoriban németül és oroszul jól beszéltem, de angolul még nem igazán, bár komolyan igyekeztem, de túl csinos volt a tanárnő. Tudom, hogy a metoo világban meglehetősen anakronisztikusan hangzik, de kérem, higgyék el, kölcsönös volt a tanulási szándék. Az angol tudásom viszont hézagos maradt, de majd a helyszínen...

Így aztán egy szép nyári napon felszállt Pestről a gép, ami Prágában landolt, átszállás és egy IL-62-es, a kor szovjet csúcs utasszállítója röpített először a kanadai Ganderba, Új-Fundlandra, ahol tankolt, aztán tovább, New Yorkba.

1975 a Helsinki Záróokmány aláírásának éve, ez a dokumentum, amely ugyan nem nemzetközi szerződés, de lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának elindulásához, és még az sem lehetetlen, hogy az én vízumom megszerzéséhez is. (Abban az időben nem volt jellemző, hogy másodéves egyetemistákat símán kiengednek Amerikába.) 

1975 Amerikában nem tartozott a legsikeresebb évek közé, alig ért véget Nixon elnök lemondásával a Watergate botrány, az utód, Gerald Ford a kármentéssel volt elfoglalva, a vietnami háború traumája áthatotta Amerikát, az észak - vietnamiak abban az évben győzték le az amerikaiak szövetségeseit, Saigon elesett.

Szóval New York. Piri néni várt a reptéren, és azonnal elindultunk némi városnézésre, főleg azzal a céllal, hogy felkeressük a legendás Parikás Weisz boltját, amely hosszú éveken át az amerikai magyarok biztos szalámi, fűszer és kolbász forrása volt. Mint kiderült, Piri néni nem a szalámi miatt vitt oda, hanem azért, mert a boltban könyveket is árultak, és a Gulag szigetcsoport Szolzsenyicin talán legismertebb műve, akkortájt jelent meg magyar fordításban.

Szolzsenyicinnel felszerelkezve indultunk Philadelphiába, miközben tágra nyílt szemmel bámultam mindent, a felhőkarcolókat, a színeket, a nyüzsgést.

Ez nem egyszerűen egy másik világ volt, ez volt A VILÁG, legalábbis akkor nekem így tűnt.

(folytatása következik)

A Paprikás Weiss fotót Erdős André volt nagykövet készítette.

Az Első nevű bank nevében hívogattak és ma beszéltünk is.

Egy hölgy kérdezte, hogy én én vagyok-e?

Mondtam, igen, de engem hívott, nem?

Mondta, hogy akkor anyám neve, születési hely, idő, stb, vagyis azonosítsam magam.

Mondtam, hogy ő akar valamit, azonosítsa ő magát.

Ő bizalmas dolgot akar megbeszélni velem, tehát azonosítsam én magam.

Mondtam, hogy én is szívesen beszélnék vele bizalmasan, mert szép a hangja, és ha megmondana néhány méretet és és bizalmasan beszélne néhány szokásáról, akkor azt én is bizalmasan kezelném, de a beszélgetést rögzítem...

Sajnos, nem derült ki hogy mit akart...

Köszönet mindenkinek, aki a kissé döcögve induló blogra kíváncsi lett.

Köszönet, hogy egy, de inkább háromnegyed év alatt ennyiszer voltatok kíváncsiak.

Itt nincs mozi, se celeb, se videó, se elvarázsoló kép.

Nincs se vér, se szex.

Szövegek vannak, hosszabb és rövidebb történetek, megjegyzések vagy rövid morfondírozások.

Ezért vagyok büszke és köszönöm!

WOOLAND

Az úgy történt, hogy volt nekem egy barátom. Ritkán találkoztunk, de akkor nagyon.

A barátom íróember, és mint ilyen, több könyvet is írt.

Az egyik igencsak megtetszett, és ajánlottam, hogy készítsünk neki reklámot.  Ő beleegyezett.

A könyv első mondata így szólt: 

"Már nem érdekel, hogy meghalok, mondta Korin, majd hosszú csend után egy közeli bányatóra mutatott: – Azok ott hattyúk?"

Ki ne szeretne bele egy ilyen kezdő mondat után egy könyvbe?

De ebből nem kellene reklámot készíteni, gondoltam én, ám lehet, hogy tévedtem: ezt a mondatot később beválasztották a világirodalom ((köszönjük J.W.Goethe) legjobb kezdő mondatai közé.

Már nem érdekel, hogy meghalok... Nem egy vidám mondat.

A reklám, amit én készítettem neki, így hangzott:

A mennyország szomorú. Krasznahorkai László: Háború és háború.

Ha belegondolok, ez sem nagyon vidám, de jól szólt a déli harangszó előtt a rádióban. Ütött, utána pedig harangoztak.

A barátomnak január elején van a születésnapja, és azt bizony nagy társasággal ünnepelte akkor.

Ott volt mindenki aki számított, a látogató, a sorstalan, a sátáni tangó táncosa, aztán az, aki tudta, milyen a kis magyar pornográfia, és az, aki jelentést írt öt egérről.

Ott volt a kiadó igazgatója, aki filmsztár lett, az időkerék gazdája és egy kék szemű éteri szépség.

Ott voltam én is, hogy lejegyezzem mindezt, és aztán hóban-fagyban rückvercben vigyem le a hegyről az egeres embert. Naná, hogy az árokban kötöttünk ki.

Fantasztikus este!

Mint említettem, mindenki ott volt,aki számított, és senkit nem láttam a senkik közül, akik most semmibe akarják venni a valakiket.

Háború és háború egymás ellen, ez a kis magyar pornográfia...

Monetáris forradalom, technológiai újítás vagy óriási piramisjáték? A válasz az, hogy is.

Vagy inkább és, ez mind együtt. Ez a kriptopénz, a titkosított, a bitcoin.

Mert mi a pénz? Nagyon-nagyon sok funkcióját ismerjük a pénznek. Elszámolási rendszer, értékmérő, csereeszköz, kincsképző, könyvelési rendszer, stb., és egy lehetőség, hogy nyilvántartsuk az értékeket. De a pénz legfontosabb eleme a bizalom. Hogy elfogadják, hogy visszakapom, ha kölcsön adom, letétbe helyezem, hogy nem romlik meg, amíg félrepillantok, és nem lopják ki még a párnám alól, akkor, amikor ott sem volt...

Truman Capote a Hidegvérrel című amerikai bestseller szerzője nem volt túl jó véleménnyel írótársa, Jack Kerouac ugyancsak híres könyvéről, az Úton-ról. Azt mondta róla, hogy az csak gépelés, nem írás. Ez a közgazdasági nyelvre lefordítva annyit tenne, mintha a pénzről azt állítaná valaki: a pénz alapvetően csak könyvelés.

De ha nagyon leegyszerűsítjük, akkor a pénz a mai világban tényleg nem más, mint könyvelés, a banki tevékenység pedig a könyvelési nyilvántartás.

A digitalizált gazdaságban 6-8 éve még a big data volt a nagy szenzáció, mára a big data után a blokkláncok megjelenése és elterjedése lett az. Hogy mi a blokklánc? Ha a pénz könyvelés, akkor a blokklánc a nyilvános vagy privát, ám megosztott főkönyv, amelyben a tranzakciók nyomon követhetők. Minden tranzakció.

És itt kerül képbe a Bitcoin, és a többi, kriptovalutának nevezett elszámolási eszköz. A pénz hitelességéhez ugyanis szükség van/volt a két fél között/felett egy olyan harmadikra, aki azt mondja, a pénz valódi. Ez a bank és az állam, de 2008-ban ez a hitelesség csorbult, igen nagy mértékben. Az elszámolást és nyilvántartást évszázadok óta a kormányok és a központi bankok végzik, de néhány ember fejében a 2008-as válság és pénzügyi összeomlás olyan gondolatokat indított el, amelyek szerint ezt az elszámolást a digitális technológia segítségével a kormányoktól függetlenül, közvetlen kapcsolatok révén is végre lehet hajtani.

Ha a digitális technológia átalakíthatta a kommunikációt, az információcserét, akkor miért ne alakíthatná át a banki tranzakciókat is, amelyek szintén nem jelentenek mást, mint információcserét, hiszen nem aranyrudak vándorolnak egyik helyről a másikra? Ez a technológia egyébként olyan, mintha egy régi német közmondást valósítana meg: „A bizalom jó, az ellenőrzés még jobb.” A virtuális pénztárcák, amelyekben a bitcoint tárolják, idejük jelentős részében a tranzakciók ellenőrzésével foglalkoznak, hogy a csalást elkerüljék. A közvetlen kapcsolat lehetővé teszi a tranzakciók nyilvántartását a bankok, a kormányok kikerülésével, ez pedig nyilván érdekeket sért. A bankok és a kormányok érdekeit sérti.

Vitor Constâncio, az Európai Központi Bank alelnöke, Mario Draghi helyettese szerint a digitális valuták, mint amilyen a bitcoin, nem valuták, nincsenek abban a helyzetben, hogy átvegyék a valuták klasszikus funkcióit, azt, hogy stabil elszámolási egységnek számítsanak, amellyel ki lehet fejezni más vagyontárgyak értékét. Ha annyira folyékony, változó a ”valuta” értéke, mint a bitcoiné, akkor nem képes ezen funkció betöltésére. Fizetési eszközként is igen korlátozottan használható, hiszen főleg az árnyékgazdaságban és azokban az országokban használják, amelyek gazdasága, pénzügyi rendszere összeomlott. Nyilvánvaló, hogy az emelkedő árak igen magas kapitalizációhoz vezettek, és egy összeomlásnál ennek lesznek következményei, de nem rendszerszintűek.

Én csak tulipánoknak nevezem a kriptovalutákat, emlékeztetve a 17. századi holland spekulációra, - mondta az Európai Központi Bank alelnöke. Rajta kívül még sokan, befolyásos pénzemberek, kormányok és bankok intenek óva minden befektetőt: ne tegyék! De azért egyre többen megteszik, befektetnek, kereskednek, a világon már több mint ezerféle kriptovalutát kínálnak. És persze már megjelentek a csalók, akik alapokat hoznak létre, aztán eltűnnek, ugrál az árfolyam, de elképesztő a haszon vagy annak ígérete.

A technológiai újítás

A 19. században hatalmas verseny alakult ki a vitorlás és a gőzhajók között. A vitorlások építői technikai újításokkal próbáltak versenyben maradni, és így megszületett a valaha volt leggyorsabb vitorlás hajó, a klipper. Az amerikai John Willis Griffith matematikai képleteket alkalmazott hidrodinamikai elképzelései alátámasztására, vagyis arra, hogy minél hosszabb egy hajó, annál nagyobb lehet a sebessége. Igen ám, de a vitorlások építőinek újításait a gőzösök tervezői is felhasználták, és a versenyt végül ők nyerték, egészen addig, amíg a dízelmotorok nem váltak szinte egyeduralkodóvá.

A mi esetünkben viszont a cyberpunkok és az adatbányászok a vitorlás hajókat építők és modernizálók, a központi hatóságok (kormányok és bankok) pedig a gőzhajó építői. Már leírtam, hogy egyesek szerint a pénz a mai világban nem más, mint könyvelés. Ezen felfogás szerint a blokkláncok olyan nyitott vagy privát megosztott főkönyvek, amelyek blokkokból (azaz adathalmazokból) épülnek fel és ezek időrendben egymásra fűződnek, úgy, mint egy lánc. Minden blokklánc egyedileg készül, és a blokklánc előállításában és fenntartásában szerepet vállaló résztvevőjének az ún. adatbányásznak felelőssége van, mivel az (adat)blokkok szét vannak osztva közöttük.

Így tehát olyan főkönyvről van szó, amelyben minden blokk egy lapnak felel meg, és a lapok meghatározott sorrendben követik egymást. A sorrend nem módosítható. A felelősség (és a bizalom) szétosztásával, azzal, hogy a főkönyv minden bányásznál megtalálható, értékekkel (zsetonpénz, adat stb.) kereskedhetünk. Ez pedig kihívás központosított rendszer felé. Úgy tűnik, hogy mindez új alapokra helyezi az internet alapú szolgáltatásokat, nincs olyan terület, mely ne lenne érintett és ne fejlesztene blokklánc technológiát, legyen szó pénzintézetekről, szolgáltatásokról, egészségügyről, közigazgatásról. Emberi ellenőrzés kontra gépi kontroll.

Cyberpunkok

A 2008-as pénzügyi világválság és a cyberpunkok kísérletezése következtében technológiai forradalom indult el és egyre gyorsul. Satoshi Nakamoto néven jelentkezett 2009-ben az a személy, aki a mai napig meglehetősen rejtélyes figura, hiszen senki nem tudja kicsoda. Őt tekintik a bitcoin megteremtőjének. Rengeteg a találgatás, hogy ki az illető, és az egyik cyberpunkról, bizonyos Nick Szabo-ról gondolják azt, hogy ő Satoshi.

Nicholas Szabo az USA-ban élő számítógépes specialista, tudós, aki még 20 évvel ezelőtt tervezett egy decentralizált digitális valutát, amelyet bitgoldnak, bitaranynak nevezett el. A bitaranyat sosem használták, de a bitcoin előfutárának tekintik.

Szabo elképzelése szerint a bitarany megszerzéséért számítógépes kapacitást kell bevetni kriptográfiai rejtvények megfejtése érdekében. A megfejtett rejtvény mintegy puzzle-ként bekerül egy regiszterbe, a megfejtő pedig egyidejűleg kap egy kulcsot és egy új rejtvényt, amely a növekvő „vagyon” része. A rendszer egyidejűleg képes az új „érméket”, a bitaranyat hitelesíteni.

Mindez nagyon-nagyon emlékeztet arra, ahogy a bitcoin bányászat működik, ezért is vélik sokan, hogy Szabo valójában Satoshi. Szabo tagadja, hogy ő lenne Satoshi, és ő maga így fogalmazza meg a bitcoint megteremtését: A "Satoshi Nakamoto" néven közreműködő egyén vagy csoport 2009-ben hozta a Bitcoint az internetre. Satoshi a bizalom minimalizálása révén lehetővé tette a társadalmi méretezhetőséget: a cél a kiszolgáltatottság csökkentése volt az ügyfelek és a harmadik felek számára egyaránt. A számítógépekkel költséges, de automatizált biztonságot kínált a számítástechnikailag olcsó, de intézményileg drága hagyományos biztonság helyett. Satoshi jó növekedést ért el a társadalmi skálázhatóság terén. A részlegesen megbízható közvetítők csoportját helyettesítette egyetlen és teljesen megbízható közvetítővel.”

A részlegesen megbízható közvetítők alatt a bankokat, politikusokat, jogászokat kell érteni, vagyis a jelenlegi intézményrendszert. Így persze érthető az érintettek ellenszenve az újítás iránt. A teljesen megbízható közvetítő a számítógépekkel végzett folyamatos bányászkodás és ellenőrzés, amely mostanra több elektromos energiát igényel, mint pl. Argentína egész évi áramfogyasztása.

A bitcoin tehát válasz volt az intézmények csődjére, arra, hogy a legmegbízhatóbbnak értékelt befektetések, a tripla A kategóriás kötvények veszítették el az értéküket egyik pillanatról a másikra. A politika és a pénzvilág rosszallását a bitcoin egyik jellegzetessége különösen irritálja: ez pedig a névtelenség. Ha bitcoinban utalnak pénzt, az a jelenlegi adóhatóságok számára szinte lenyomozhatatlan, követhetetlen. Az első botrányt ezzel kapcsolatban ugyancsak a cyberpunkok, konkrétan a Wikileaks robbantották ki, amikor ay amerikai kormány megtiltotta, hogy a hagyományos csatornákon pénzt, adományt utaljanak a Wikileaksnak, akkor jött a bitcoin...

A kriptodevizák iránt elképesztő mértékben nőtt az érdeklődés. Két éve 226 hedge fund rendelkezett kriptodevizákra specializálódott stratégiával. Fél évvel korábban még 110, míg egy évvel korábban csak 37 ilyen alap volt. A hedge fundok által kezelt vagyon az Autonomous NEXT adatai szerint 3,5-5 milliárd dollár körül alakult. A kockázati alapok száma annak ellenére nőtt ilyen tempóban, hogy az elmúlt hetekben a kriptodevizák árfolyama jelentősen visszaesett, illetve ugrált.

A Bitcoin árfolyaml 20 ezer dollár is volt, ezt követően azonban 4 ezer dollár alá is esett (azóta ismét 10 ezer felett jár az árfolyam).

A pénz evolúciója

„A bitcoin fura jószág, de kétségtelenül valódi pénz, legalább annyira, mint amennyire a kacsacsőrű emlős valódi élőlény. A bitcoin szinte mindent másképpen csinál, mint a korábbi pénzek, és néhány funkciójukat minden eddiginél tökéletesebben valósítja meg. Lehet, hogy nem konkrétan a bitcoin, de valami hasonló pénzfajta most már sokáig velünk marad.”

Ezt írta 6 évvel ezelőtt Mérő László, aki matematikus-pszichológusként összerakta Az élő pénz című könyvet, hogy megjelenés után néhány évvel már revideálja is abban kifejtett nézeteinek egy részét... Bányásszák, mint az aranyat, de az aranyhoz képest további előnye, hogy a bitcoin virtuális pénz, és így akármilyen kis egységekre darabolható. Egy ezred milligramm aranyat nem lehet kifizetni, ugyanennyi bitcoint minden nehézség nélkül. Nem hamisítható, nem inflálódik, lehet vele „láthatatlanul” fizetni, valóban igen sok előnye van, de vannak hátrányai is, például nem pótolható, ha tönkremegy a gép, amin tárolják, akkor oda a bitcoin is, továbbá a téves utalás nem visszavonható.

A pénzvilág kacsacsőrű emlőse azonban, ha meg is marad, valamit nem tud: nem lehet vele hitelezni: „Ha viszont a bitcoin hosszú távon is fennmarad, a deflációs természete miatt akkor is alkalmatlan lesz arra, hogy hitelezni lehessen benne. Ki venne fel olyan hitelt, ami szinte biztosan értékesebb lesz, mire vissza kell fizetnie?” – véli Mérő László, bár ez utóbbi mondatával azért lehet vitatkozni, hiszen ott a szinte...

A BOOM Magazin alapján LJ