Sok interjút készítettem. Voltak jók, rosszak, felejthetők, de amiről most szó lesz, az felejthetetlen.

1986-ban történt, akkor a Magyar Rádió varsói tudósítója voltam - erről már korábban többször írtam itt a blogban - és tudósítóként eljutottam a Gdanski Filmfesztiválra. Ez a fesztivál a lengyel film ünnepe volt, pontosabban lett volna, ha a filmesek többsége nem bojkottálja Jaruzelski tábornok rendszerét, a Szolidaritást leverő katonai diktatúrát.

(A dologhoz tartozik, hogy Kelet-Berlinben élő ismerősöm szerint az egykori NDK-ban soha nem volt olyan demokrácia, mint Lengyelországban a Jaruzelski-féle szükségállapot idején, de ez megint egy másik történet.)

A fesztiválra nem jött el Andrzej Wajda, nem volt ott Krzysztof Zanussi, - velük Varsóban találkozhattam -,  volt viszont egy világhírű lengyel díszvendég: Roman Polanski, akit akkoriban kevés országban láttak szívesen, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban kiskorú elleni szexuális zaklatás miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Polanski Európában élt, és sok herce-hurca után elkészült a Kalózok című filmmel, amelynek Walter Matthau volt a főszereplője. Ennek a filmnek a díszbemutatóját rendezték Gdanskban. (A film felejthető, de Matthau, mint kalózkapitány egészen zseniális...)

Levetítették a filmet, utána fogadás, ahol sikerült két szót beszélni Polanskival, kérve az interjút.

Persze, magyar, csak ülj le, majd jövök! - mondta a rendező.

Leültem, ettünk-ittunk, az idő meg telt-múlt. Éjféltájban Polanski újra felbukkant, intett, hogy jön hamarosan.

Rendben van, vártam. Telt-múlt az idő, ittunk, vodka volt bőven.

Hajnali három körül lehuppant az asztalhoz Polanski, azzal, hogy akkor kezdhetjük.

Bekapcsoltam a magnót, elkezdtünk beszélgetni, aztán indulnia kellett, én megköszöntem a beszélgetést és felmentem a szobámba.

Másnap reggel visszahallgattam az interjút, azonban hamar kiderült, hogy két dolgot nem lehet érteni a felvételen: a kérdéseket és a válaszokat, és ennek nem technikai okai voltak.

Így aztán a házi archívumba került ez a felejthetetlen interjú, és azóta is tünődöm, vajon az érthetetelen kérdésekre mit válaszolt olyan hosszan a rendező...