Az embernek az élete során sokszor olyan feladatokkal kell megbírkóznia, amelyekről korábban el sem tudta képzelni, hogy  az ő feladata lesz. Nekem például úgy hozta a sors, hogy egy nagy ünnepségen, Mohamed próféta születésnapján a próféta könyörületességéről kellett beszélnem.

Az elmúlt években, évtizedben kétszer is botrány robbant ki a Mohamed - karikatúrák miatt. Először Dániában, 2005 táján, akkor a Duna Televízióban dolgoztam, és egy Világpolitika című műsornak voltam a felelős szerkesztője.

Az akkori botrány miatt elhatároztuk, hogy tartunk egy Iszlám-napot a televízióban, és megszólaltatjuk az iszlám országok nagyköveteit, illetve beszélünk az iszlám kultúráról.

A nap, amelynek én voltam a szerkesztője,  jól sikerült, és ezt követően az a nem várt megtiszteltetés ért, hogy a török közösség képviselői meghívtak, hogy tartsak beszédet Mohamed próféta születésnapján, a próféta könyörületességéről a Budapesten rendezett ünnepségen, a MOM kulturális központban, több száz ember előtt.

A helyzet némileg ahhoz hasonlítható, mintha karácsonykor meghívnának egy mohamedán szónokot, hogy a keresztény gyülekezet előtt beszéljen Jézusról. (Egyébként lehet, hogy ez nem is volna ostobaság...)

A feladat tehát nem volt egyszerű, és elsőre nem is sikerült elvégezni, mert a megírt beszéd nem tetszett nekik. Tovább kutattam, és ekkor találtam meg egy dán teológus írását a vallásközi párbeszédről. Erre építettem az új beszédet, amelynek szövegét közzéteszem, mert úgy gondolom, hogy talán még aktuálisabb, mint akkor volt.

(A beszédből nem a teljes szöveget közlöm, elég hosszú, hanem csak a párbeszédre vonatkozó részt.)

A vallásközi párbeszéd Tízparancsolata

Az újságok címoldalait, a televízió és a rádió hírösszefoglalóinak legnagyobb részét ma nem csodák, hanem a „rendkívüli események”, vagyis a rossz, a háborús hírek töltik meg. A hírek nem könyörületesek, de nem is a könyörületességről szólnak, hanem harcról, háborúról, merényletekről és gyilkosságokról.

A közvélemény egyre fásultabb, mert akár a Közel- Keletről, vagy Irakból, vagy Afrikából érkezzenek is tudósítások, képsorok, az egyik éppen olyan, mint a másik: vér, füst, halottak. Különbözni rendszerint a „jó hírek” (görög eredetű szóval „evangéliumok”) különböznek egymástól: mást tart jó hírnek, betartandó törvénynek, illetve követendő tradíciónak a zsidóság, mást a kereszténység, mást az iszlám, mást a buddhizmus, mást a szikhek, mást a konfuciánusok, mást a többi vallás.

Egyfelől különbözünk, másfelől viszont nagyon is egyformák vagyunk, ezt a gyermekek, a gyerekkor mutatja meg a legjobban…

Johannes Aagaard, egy dán evangélikus teológus az 1990-es években fogalmazta meg az alábbi szempontokat a vallásközi párbeszédhez. Ebben a tíz pontban vannak olyanok, amelyek inkább Európán belül érvényesek, de bizonyos mértékig, bizonyos, csekély megszorítással valószínűleg minden párbeszédre használhatóak. A pontok a következők:

1. Játsszunk nyílt kártyákkal!

Csak akkor érthetjük meg a másik ember vallását, ha mi is készek vagyunk saját álláspontunkat világosan megfogalmazni. A vallásosságot nem lehet „nem vallásos formában” interpretálni. A vallásosságot csak úgy lehet megérteni, ha az ember a saját vallási előítéleteit feltárja. Semlegesség ezen a területen nem lehetséges.

2. Ne rajzolj karikatúrát!

Nem szabad torzképet készíteni a másik hitéről. A más vallások követőinek vallási meggyőződését és magatartását a saját előfeltételeik, és nem a mieink szerint kell megítélni. Ezt Aagaard Jeruzsálemben fogalmazta meg ilyen határozottan, és a dolog iróniája, hogy bő tíz esztendővel később saját honfitársai voltak azok, akik figyelmen kívül hagyták maximáját, később pedig mások is...

3. Nevezzük nevükön a dolgokat!

A kitérő udvariasság, és a szigorú agresszivitás eltéveszti a célpontot, csak az őszinteség útja járható. Angolul így mondják: „go for the ball and not for the man” (a labdára menj, ne az emberre), ami azt jelenti, érveljetek, de ne sértegessetek. Ez az elv ugyancsak igen fontos az elmúlt évek történéseinek fényében, ugyanis hosszú heteken keresztül nem érvek hangzottak el, hanem sértések, amelyek újabb sérelmeket okoztak…

4. A tiszteletben tartás nem elfogadás!

Gondoljunk arra, hogy vannak dolgok, amelyek a számunkra szentek – éppen így vannak szent tradíciói másoknak is. Tiszteld felebarátod jogát saját meggyőződéséhez, miképpen te is elvárod, hogy ő tiszteletben tartsa a tiédet! Ez az elv igen fontos a párbeszédhez, nélküle gyakorlatilag nem lehetséges a dialógus.

5. Tiszteld lelki őseidet (spirituális szüleidet)!

Ez a tisztelet és megbecsülés vonatkozik a másik ember lelki őseire is. Nincsenek minden embernek jó szülei, de azért szülei mindenkinek vannak. Nem a mi feladatunk a másikat védekező állásba kényszeríteni. Nekünk az ősidőkben közösek voltak a spirituális szüleink, a lelki gyökereink ugyanabban a földben kapaszkodtak és kapaszkodnak.

6. A tisztelet tiszteletet szül!

Vallási ellentétek gyakran torkollanak igazi vallásháborúkba, ahol a felek már egymás becsületét sértik meg és egymás őszinteségét vonják kétségbe. Lehetnek komolyak az ellentétek, az alapvető emberi összetartozás azonban még mindig fontosabb! Szerencsére ezt ismerték fel abban a konfliktusban, amely az elmúlt hónapokban robbant ki azon karikatúrák nyomán, amelyeket soha nem kellett volna megrajzolni…

7. Ne tűrjük el a visszaéléseket!

Sok ember és sok szervezet visszaél a vallással, és saját érdekeire és ambíciói érdekében használja fel azt. A széltében-hosszában gyakorolt vallási manipulációkat le kell leplezni. Igen lényeges, hogy a vallási tekintéllyel való visszaéléseket nem szabad tolerálni.

8. Ne lopj!

A vallást gyakran használják fel anyagi visszaélések elkendőzésére. Ha csak egy felekezeten belül jelenik meg a korrupció, akkor is alapjaiban érint minden vallást, és valósággal provokálja az állami felsőbbséget, hogy a vallási közösségek legbelsőbb ügyeibe beavatkozzon.

9. A vallásos közösségeket más csoportok és vallások oldaláról is meg lehet ítélni!

A vallásos csoportok bemutatása kifelé rendszerint ordító módon különbözik attól, amit a belső realitás tükröz. Ezekre az eltérésekre nagyon fontos rámutatni.

10. Kölcsönös valláskritikát!

A vallásoknak szükségük van egymásra, mert a vallásosság nem interpretálható nem vallásosan. Az ember még a saját vallását is csak e dialógus révén ismerheti meg. Alighanem ez elég nehéz feladat lesz, de nem teljesen reménytelen… Talán.

A nagy vallások ökumenikus találkozóján sokszor elhangzott: Földünkön ma minden harmadik ember kereszténynek, minden ötödik muszlimnak, minden hetedik hindunak, s minden tizenötödik buddhistának mondja magát. Százmilliós nagyságrendű azoknak a száma, akik nem, vagy csak a „maguk módján” vallásosak, vagy tudatosan ateisták.

Sokan közömbösek a nagy vallásokkal szemben és a világvallások vezetői lassan felismerik (és – először a világtörténelemben – előbb utóbb kénytelenek is belátni), hogy nem szigetelődhetnek el egymástól: ha nem akarnak háborúba bonyolódni (ami fél évszázaddal Auschwitz és Hirosima után, Szarajevó ostroma után minden korábbinál kevésbé vállalható), vagyis dialógust kell folytatniuk.

Hans Küng svájci teológus úgy véli, a zsidóságban, kereszténységben és az iszlámban közös a hit ugyanabban az egy Istenben.

Az ábrahámi vallásokban egy profetikus örökség él tovább, ami örömteli módon mindhárom vallásban közös maradt: zsidók, keresztények és mohamedánok az egyetlen Istenben hiszek, aki nem tűr maga mellett más alakokat, isteneket, hatalmasságokat és uralkodókat, aki azonban nemcsak egy népnek az istene, hanem minden népé, nem nemzeti isten, hanem az egész világ ura, aki minden nép javát akarja.

Zsidók, keresztények és mohamedánok egyazon prófétai ethoszhoz tartják magukat: ez az igazság, az igazságosság, a hűség, a béke és a szeretet követelménye – mindezeket mint Istentől származót tartják nyilván. A zsidóság, kereszténység és az iszlám magáévá teszi a prófétáknak az igazságtalan és embertelen viszonyokkal szembeni kritikáját, amelyek között a lealacsonyított, kizsákmányolt emberek élni kénytelenek.

Nem lehetséges istentisztelet embertisztelet és emberi jogok nélkül!

Van olyan tudás, amelyre látszólag nincs semmi szükség ahhoz, hogy a mindennapokban, a munkában vagy a kutatásban használjuk, de néha nagyon jól jön. Ez itt a felesleges tudás, mindenkinek, elég régóta gyüjtögetem ezeket a kicsi, érdekes, de látszólag felesleges történeteket ahhoz, hogy most megosszam veletek.

Sorozat lesz belőle, készüljetek fel...:)

Adó

Faradayt, a híres feltalálót és fizikust angol politikusok kérdezték arról, hogy milyen gyakorlati haszna lehet majd az elektromosságnak. A válasz: egyelőre nem tudom, de biztos. hogy később meg tudják adóztatni...

Lágyfagylalt

Margaret Thatcher 31 évvel azelőtt, hogy miniszterelnök lett, egy vegyészcsapattal együtt feltalálta a lágyfagylatot... Vajon mit talált fel egyik utódja, Cameron? A Brexittel a mini Angliát??

Hitelkártya

1887: Az amerikai sci-fi író Edward Bellamy Visszapillantás című regényében írta le először a hitelkártya szót. Bellamy regényében a kártya kartonpapírból készült, és ez volt az elképzelt társadalom fizetőeszköze. Bellamy kártyáját azonban némileg másképp használták a könyv szerint, mint manapság: minden fizetés alkalmával egy darabot levágtak belőle, míg végül semmi sem maradt a kártyából...

Az első hitelkártyát 1924-ben a Western Union Petroleum Corporation dobta piacra. Kezdetben csak a cég partnerei kaptak ilyen kártyát. Az áttörést a "Diners Club" kártya jelentette 1949-ben, és a mai napig a Diners a leggyakoribb hitelkártya-szolgáltató az Egyesült Államokban. Hogyan jött az ötlet? Az alapító, Frank McNamara ült egy üzleti ebéden egy steak house-ban, amikor észrevette, hogy a pénztárcáját otthon hagyta és nem tudott fizetni…

Meteorit

Úgy egy a 765 millióhoz a valószínűsége annak, hogy egy embert eltaláljon egy meteorit. Ez jóval kisebb annál, mint hogy az embert villámcsapás érje, állítja egy tanulmány...

Emberi energia

Ha egy átlagos tömegű felnőttet teljesen átalakíthatnánk energiává - az ismert e = mc² képletnek megfelelően – akkor mintegy két billió kilowattórányi energia keletkezhetne belőle. Ez egy ún. Byblis típusú atomerőmű 175 évi teljesítményével egyenlő.

A gazdaság szórakozott professzora

Dr. Adam Smith (1723-1790) klasszikus példája volt a szórakozott professzornak. Egyszer állítólag tealevél helyett egy darab kenyeret forrázott le forró vízzel, majd kijelentette, hogy ilyen rossz teát még életében nem ivott.

A skóciai Edinburgh egyik látványossága volt, amint félig felöltözötten, mintegy transzban rótta az utcákat, és különleges, affektáló hangon hevesen vitatkozott magával, miközben jellegzetes "féregmozgásával" haladt előre. Egyszer, amint így társalgott magával, belegyalogolt egy cserzőlével teli gödörbe.

Mivel tökéletesen alkalmatlan volt a házasságra, egész életében anyjával élt. Ennek a bájosan zűrös alaknak jutott a feladat, hogy intellektuálisan rendet rakjon a gazdaság és mindennapi életünk működésében... Fő műve: A nemzetek gazdasága :)

Lassú felismerés

A szemüveg ismert történetének első 500 évében, a 13. századtól a 18. századig a látásjavító eszközt vagy az orra csíptették, vagy még inkább egy fogantyúval tartották a szemek előtt. Csak a 18. század közepétől terjedt el az a módszer, amelyet a francia optikus, Marc Mitouflet Thomin elsőként a drótkeretes szemüvegekkel alkalmazott, vagyis hogy a szemüveget szárakkal a fülekre helyezte.

Számmisztika

Charles Darwin valamilyen oknál fogva szinte szerelmese volt a számoknak. Egyik tanulmányában egy Anglia déli részén lezajlott geológiai folyamat időtartamát 306.662.400 évben határozta meg. Ezen kívül azt írta, hogy az angol termőföldben egy acre, vagyis mintegy 4000 négyzetméternyi területen átlagosan 53.767 giliszta található.

Ehhez képest szinte mértani pontosságú az a meghatározás, hogy hány angyal fér el egy tű hegyén... Persze azért azt a lehetőséget se zárjuk ki, hogy ő tudta jól…

Mark Twain és a New Deal

A New Deal Franklin D. Roosevelt amerikai elnök politikájának elnevezése volt. Az 1932-es választási kampányban Roosevelt új irányvonalat ígért, és a gazdasági világválságból való kilábalást a folyamatokba való állami beavatkozással akarta elérni. Néhány rendelkezését a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette, de a New Deal jelentős és hosszan tartó hatást gyakorolt az amerikai gazdaságra, társadalomra.

A New Deal fogalmát azonban Roosevelt, és így a világ is Mark Twainnek köszönheti. A fogalmat ugyanis az amerikai író találta ki, és használta az „Egy jenki Artúr király udvarában” című könyvében, 1889-ben.

Nem sportszerű Hitlert lelőni...

1939-ben a berlini brit nagykövetség katonai attaséja, bizonyos Noel Mason-Macfarlane azt javasolta londoni feletteseinek, hogy lövessék le Adolf Hitlert. Kigondolta azt is, hol és mikor történjen a gyilkosság: A tett időpontja Hitler születésnapja lett volna, a merénylőnek Mason-Macfarlane lakásából kellett volna egy mesterlövész puskával tüzelnie.

A brit külügyminisztériumban elutasították a tervet, mondván: „ez nem lenne sportszerű”...

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK...

Néhány éve egy internetes árverési portálon vettem könyvespolcokat, és amikor elmentem értük, sajnálattal állapítottam meg, hogy lemaradtam egy sokkal fontosabb dologról.

A tulajdonos ugyanis felszámolta nyolcezer kötetes könyvtárát, csak ezer könyvet tartott meg, a többit példányonként 25 forintért eladta. Az internet világában nincs szükség ennyi könyvre - mondta.Némileg nagyobb méretekben egy híres amerikai egyetem is hasonlóan döntött, mint a magyar magánkönyvtár tulajdonosa.

Az amerikai Stanford egyetem könyvtárának vezetői még 2005-ben konstatálták, hogy műszaki könyveik számára már nincs elég hely. A műszaki könyvtár állománya akkor érte el a 80 ezer példányt. Úgy döntöttek, hogy változtatnak a helyzeten, de ahelyett, hogy bővítették volna a könyvtár épületét, csökkentették a példányszámot, és 10 ezer példánnyal nyitották újra a műszaki részleget.

A Stanford könyvtárának igazgatója, Michael Keller elmondta, hogy a könyvtárosok határozták meg, mi maradjon, mégpedig annak alapján, milyen keresettek voltak a könyvek.

A kölcsönzési adatok azt mutatták, hogy a könyvek döntő többségét le sem vették a polcokról.

Keller egyenesen arról beszélt, hogy ahogy változik a világ, az előző korszakok és évszázadok fizikai formában megjelent kiadványai átalakulnak digitális formájúvá, és a jövő könyvtárában nem lesznek könyvek a polcokon, így a polcok is fölöslegessé válhatnak…

A Stanford 2004-ben az első intézmények egyike volt, amely lehetővé tette, hogy a Google megkezdje könyvállományának digitalizálását. Az csak egy közbevetett megjegyzés, hogy miközben a világ legnagyobb elektronikus könyvtárát építő Google százezrével digitalizálja a dokumentumokat - köztük a magyar vonatkozásúakat is -, a hazai illetékesek még inkább csak elvi kérdéseken rágódnak.

A Nyelv és Tudomány néhány éve arról írt, hogy a könyvnélküliséget felfoghatjuk úgy is, hogy a legfrissebb információra van szükség, amelynek még nem volt ideje papírra kerülni, amely emberek fejében vagy webes tartalmakban jelenik meg. Ezekhez a hozzájutást a telefon (ismerősök, szakemberek felkeresése) és az internet jelenti. Az ilyen információk szolgáltatását információs tanácsadók, információbrókerek kínálják.

A fizikai könyveket, sőt, adott esetben a könyvtárépületet is kikerülő szolgáltatás a chat-referensz (pl. Corvinus Egyetem Könyvtárában), a telefonügyelet (tudakozók, ügyfélszolgálatok esetében), az email-referensz (pl. a magyar Libinfo vagy nagy testvére, az Ask a Librarian). Izgalmas gyakorlat az embedded librarian, azaz ’beépített könyvtáros”, aki a hegy és Mohamed hasonlatát komolyan véve – ha a használó nem megy a könyvtárba, akkor a könyvtáros megy a használóhoz – maga keresi fel a célcsoportokat, és épül be munkafolyamataikba.

Az ilyen könyvtáros természetes előfordulási helye a vállalati kutatórészleg, a rektori titkárság, az osztályterem, a hírszerzőcsapat, a hallgatói büfé, ahol a hallgatókat „inzultálva” egy laptoppal kezében segít nekik aktuális tanulmányi feladataik megoldásában.

A „könyvnélküli” könyvtár azonban minden bizonnyal túlzás; és bizonyára van középút a korábbi és a sajtóban kommunikált helyzet között, írta korábban a magyar könyvtárosok online lapja. 

Van azonban még egy dolog, amin érdemes elgondolkodni, a hallgatók ma feleannyit tanulnak, mint a múlt században, a hatvanas években, miközben a tananyag, az ismeretanyag nem lett kevesebb. Sőt…

Hogy ennek milyen hosszú távú következményei lesznek, az már a szociológusok, sőt, a politikusok, és az egész társadalom ügye. 

Ez megint hosszú lesz.

Nem bírunk a mítoszainkkal, és a folyamatosan túltermelt, gyenge minőségű, sehol el nem adható történelmünkkel.

Se lenyelni, se kiköpni nem tudjuk, megemészteni meg végképp nem, hiszen el sem jut a gyomrunkig.

A mítoszok világában éltünk és élünk, mind a mai napig. Ez akkor is igaz, ha időnként hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy James Joyce Ulysses című könyve bizony a huszadik században íródott, és rólunk szól. 

Hajlamosak vagyunk arra is, hogy elfeledkezzünk mindazon borzalomról, amit az elmúlt száz-százhúsz év hozott. Különösen így volt ez 1990 táján, amikor a bársonyos, csendes és egyéb forradalmak, vagy az így nevezett változások eufóriát váltottak ki egész Európában.

Ahogy a világ nem készült fel 1989 – 90 – re, úgy lepődött meg, szinte folyamatosan, mindattól, amit a következő évek hoztak. A korábbi szerkezetek, az egyeztető és békéltető meg kiegyenlítő mechanizmusok jelentős része alkalmatlanná vált, az újak meg, szokás szerint vagy nem működtek, vagy akadoztak.

Így volt ez a Balkánon is, és bár nagyon sokféle magyarázat született, igazi válasz azóta sincs, hogy mindez miért történt így. Mindannyiunk tükre, pontosabban tüköripari vállalata, a világot faluvá tevő médiaipar csak arra volt képes, vagy sok esetben még arra sem, hogy többé- kevésbé áttekinthető képet adjon a napi harcok állásáról, a napi veszteségekről, a napi aljasságok egy részéről.

A kávéját Hamburgban, Budapesten vagy Varsóban kortyolgató polgár, vagy éppen polgárosodó, de mindenképpen átalakuló egyed pedig kis sóhajjal és egyre csökkenő lelkifurdalással abszolválta az üzenetet, amely az esetek jelentős részében annyi volt, hogy a konfliktus lokalizálható a vad bosnyák, majd koszovói hegyek között. Így nem volt más teendő, mint felkészülni a sok-sok részes, mindenképpen folytatásos tv-sorozatra, amely a producerek válláról jelentős terheket vesz le, hiszen egy idő után kevesebbe kerül, mint egy brazil szappanopera.

Arra azonban alig figyeltünk, hogy több száz, sőt több ezer éves mítoszok keltek életre, új mítoszokat gyártottak és ezek hősei önállósították magukat. Megtestesültek a rémálmok is, melyeket a hollywoodi álomgyárak sem tudnának jobban megálmodni, vagy a Bavaria stúdió végtelen történetének forgatókönyvírói is gondban lennének, ha formába kellene önteni őket.

A nyugati világ legendáiból az egyik legfontosabb a Lovag és a Szent Grál legendája. Vissza-visszatérő történet, könyvben, zenében, filmen. Ha Önök kedvelik a mozit, akkor már igen sok Sir Lancelotot láthattak, amint lovagi és férfiúi erényeit csillogtatta a fairness szabályai szerint. Ezen erények és elvek szerint épültek fel európai intézményrendszerek, és működnek néha csikorogva, de mégis hatékonyan egész társadalmak.

Elmondható, hogy Sir Lancelot elvei jelen vannak a diplomáciától a focipályákig szinte mindenütt. Igen ám, de mit tesz a nemes lovag akkor, ha olyasvalakivel találkozik, aki nem föltétlenül az általa vallott értékrendet követi?

Mi történik mondjuk, Odüsszeusz és Lancelot találkozásakor, ha a neves lóépítő és hadvezér a trójai háborúban megszokott módszereket óhajtja alkalmazni, esetleg abban a térségben szintén nem teljesen ismeretlen bizánci gondolkodásmód szerint járatja – természetesen teljesen történelmietlen módon – az eszét.

Ha egy adott probléma megoldásáról lenne szó, akkor valószínűleg egyszerűen elbeszélnének egymás mellett, hiszen ugyanazon szavakat használják mindketten, - egyébként várhatóan angolul tárgyalna a két mitikus hős -, de vajon mit jelenthet, mit jelenthetett Odüsszeusz számára az, hogy peace, vagyis béke, vagy tűzszünet, azaz ceasefire.

Az ő agyában továbbra is az munkál, hogy a sértett büszkeség miatt revansot kell venni, a leányrabló Párist meg kell büntetni, és nem csak őt, hanem az őt védő várost, vagyis Tróját, a rokonságát és mindenkit, aki akadályozza a büntetés végrehajtását, gátolja a csorba kiköszörülését. Ehhez a célhoz pedig nem válogat az eszközökben, mert ha a ravaszság fegyver, akkor ezt a fegyvert használja.

Odüsszeusz ugyan nem rokona Macchiavellinek, sőt fordítva sem mutatták még ki a rokoni kapcsolatot, nem is tőle tanulta a politika elméletét, azonban a gyakorlat azt mutatta számára, hogyha a cél érdekében hazudni kell, akkor nem mindig érdemes igazat mondani.

Odüsszeusz tapasztalt férfiú, az eredmények őt igazolták, filozófiája hosszú évszázadokon át működött, és időről időre újra működik.

Sir Lancelot eszméi szintén sikeresek, egyet azonban nem szabad elfelejteni: a sikereit legtöbbször azokkal szemben érte el, akik hasonló szabályok szerint éltek, és harcoltak. Odüsszeusz nem ölt vértet és nem lovagol ki a nyílt mezőre, hogy megmérkőzzön Lancelottal, ezzel szemben rendszeresen ígéretet tesz arra, hogy amennyiben a körülmények engedik, mindent elkövet annak érdekében, hogy egy ilyen találkozóra a megfelelő körülmények és pártatlan bírák, valamint a lehető legnagyobb nyilvánosság előtt sor kerüljön, de mindenkinek meg kell értenie, hogy pillanatnyilag a körülmények a legjobb szándéka ellenére sem alkalmasak egy ilyen mérkőzés lebonyolítására. Emellett persze a háttérben Odüsszeusz beszél Lancelot lovászával és a patkolókováccsal, hogy a ló semmiképpen ne tudjon kijönni az istállóból, vagy ha ki is jön, sántítson.

Meggyőződésem, hogy az európai válságokban, így a balkáni válságban is ez a kétfajta gondolkodásmód, a kétfajta értékrend találkozott, amikor a különböző diplomaták, szakértők és közvetítők elsősorban a nyugati világ erejével és tapasztalatával próbáltak békét teremteni.

Közben a válság, a folyamatos háború bekerült a médiaipar napi rutinfeladatai közé és a szerkesztők, ha némi borzalmat akartak, akkor vagy 5-6 éven át bizton számíthattak arra, hogy a Balkánról megkapják, és még az sem tekinthető mellékes körülménynek, hogy a nyári uborkaszezonban folyamatos volt a hírellátás.

Az első fekete – fehér, jó fiú – rossz fiú ábrák évek múltán elmosódtak, a nagyközönség már alig volt képes nyomon követni ki kicsoda, egy csúf figura Szerbiában uralt mindent, de a többiek jók is, rosszak is. A mellékszereplőből időnként főszereplővé előlépő menekülők és menekülttáborokban élő tízezrek sorsa idődről időre eltűnik, a világfalu pedig új és új hírekkel van elfoglalva, hiszen azt semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy bár a világ faluvá alakult, de azért a falu a világ! Ez az egyik legfontosabb szabálya annak a folyamatosan alakuló és változó többnyelvű századvégnek és ezredkezdetnek, amely az információ tömeges szállításával és feldolgozásával foglalja el magát.

A balkáni válság ily módon állandó helyet szerzett a világfalu virtuális valóságában – az egy rossz hely, the bad place, ott bármi megtörténhet, és ha megtörténhet, akkor meg is történik, és ezzel az egész ügy be is került a rémségek nem olyan kicsiny boltjának egyik szegletébe. Eközben mindenki vesztes és az is marad.

A társadalmi tudat ismét sok generációra sérült és a Balkánon továbbra is érvényes az elv, hogy nemzetek csak negatív értelemben, valamivel és valakivel szemben tudják meghatározni magukat. Az ellenségképet tartósítják és ebben az a legveszedelmesebb, hogy erre a saját identitás megtartása miatt van szükség.

Lehet, hogy ma már közhelynek tűnik, de attól még igaz: a térség több nemzeténél öndefiníciós problémát okozna, ha felszámolnák az ellenségképet. Ellenségre ugyanis önmaguk miatt van szüksége az egyes társadalmi-értelmiségi eliteknek, és mindezt az akadémiák intézményi tekintélyével alapozták meg.

Ehhez társul az odüsszeuszi filozófia és praxis és máris választ kapunk arra, hogy azok az ötletek, amelyek a különböző országok értelmiségének párbeszédét kezdeményezték, miért vallottak kudarcot. Azt is sokan leírták, hogy a Balkánon világpolitikai törésvonal húzódik, az a vonal, amely az elmúlt csaknem 50 éven át a Közel-Keletet osztotta meg, visszakerült eredeti helyére.

A tét változatlan: az önmaguk meghatározásával küszködő és nemzeti identitásukat esetenként igen véres úton kereső államok területi nagyságán és etnikai összetételén kívül az orosz és az iszlám befolyási övezet határa, továbbá, hogy az egyszer már elhibázottnak bizonyult, az első világháború után csődöt mondott un. cordon sanitaire, az egészségügyi övezet helyett felépülhet-e a bizalom övezete? Ez ugyanis hosszútávon minden itt élő számára létkérdés.

A világ falu, de a falu a világ.

A válság körzetében lévőknek, illetve azoknak, akiknek az életét szerencsés esetben „csak” fölborítja, kevésbé szerencsés esetben megsemmisíti a válság némileg fontosabbak a helyszíni történések, mint másoknak.

Amíg a válság hírértékű, a médiaipar gőzerővel működik, belső törvényeinél fogva fölemeli, mintegy univerzálissá teszi a legkisebb válságot is. Így persze szinte észrevétlenül univerzálissá válik a törzsi múlt és konfliktus, az ősi, a mitikus elem, és szinte nincs is átmenet, itt és most, a folyamatos jelen- időben történik mindez, anélkül, hogy a néző ezt a tényt magát, érzékelné.

A világ falu, s amióta így van, lakói különleges helyzetet élveznek, hiszen többségük akár élő, egyenes adásban élvezheti Odüsszeusz felszólalását az Európa Tanácsban, vagy más fontos testületben, ahol a Kerekasztal lovagjai mellett számos más, mára szinte már elfeledett, mitikus alak hallgatja a szónokot, aki választékos kifejezésekkel, bár némi akháj akcentussal ecseteli, milyen alapos munkát végeztek a trójai demokrácia fölépítése során, a trójai kisebbség jogait kiterjesztették, és aki megmaradt, az nagyon örül, továbbá az nagyon sajnálatos, hogy az aranyalma nem került elő, de mindent megtesznek a felelősség tisztázása és a vétkesek bíróság elé állítása érdekében.

Sir Lancelot, akinek délután teniszmeccse van, elismerőleg bólint, kicsit méláz, de közben úgy gondolja: ennyi szenvedés után most már nem is lehet olyan rossz trójainak lenni Trójában.

László József

P.S. Elhangzott a Hanns Seidel Alapítvány által rendezett varsói konferencián. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy Tadeusz Mazowiecki, az 1989-ben szabadon választott lengyel miniszterelnök, az EBESZ balkáni biztosának beszéde után olvashattam fel német fordításban a fenti szöveget.

Pölöske egy kis zalai falu, Göcsej határán, ott, ahol Göcsej mindig a másik faluban kezdődik, közvetlenül a Principális-főcsatorna, a helyiek szerint a Kanális mellett. Ez az én szülőfalum, ahol 14 éves koromig szinte minden nyaramat eltöltöttem.

(A szomszéd faluból, Búcsúszentlászlóról származó humorista, bizonyos Bödöcs nemrég pejoratív kontextusban említette a pölöskeieket, ezt természetesen visszautasítjuk, a sanghaji nénikéjét, aki táncosnő volt, azt...). 

Pölöskeit csak pölöskei szidhat, na.

Nagyszüleim és szüleim egyaránt pölöskeiek voltak, de aztán aki tehette, eljött a faluból. Keresztanyám, egyben nagynéném, ha valami zavaros, áttekinthetetlen, érthetetlen vagy ostoba dolgot akart egy szóval jellemezni, csak annyit mondott kissé emelt hangon: Fiam, Pölöske!

Vagy csak annyit: Pölöske!

Ezáltal Pölöske új értelmet nyert, összefoglalóan helyettesítette azt, amit néhány évtizeddel korábban csak sötét Zalának mondtak a szomszéd megyék lakói.

Igazán nem akarok megbántani senkit a falu mostani lakosai közül, és elnézést kérek, hogy a keresztanyám régebbi értelmezését használom, de egy kormányrendelet hozta ezt ki belőlem.

A rendelet a következőt mondja ki: stratégiailag kiemelkedő jelentőségű gazdálkodó szervezet a csődbe ment szigetszentmiklósi fociklub. 

Szögezzük le, ez világszenzáció! A Hülye Járások Minisztériuma után, amely a Monty Python csoport egyik, szinte felűlműlhetlen leleménye, létrejött az Abszurd Rendeletek Hivatala a magyar kormány kebelén belül.

Izlelgessük: Kormányrendeletben. Stratégiai fontosságúvá nyilvánítva. Egy megyei, csődbe ment fociklubot. Sőt, egy csődbe ment megyei klubot, amely azért ment csődbe, mert stadiont épített, 3,5 milliárd forintért. Állami pénzből természetesen. Eltérített adóforintocskákból. De miért is? Csak nem azért, mert egy befolyásos ember lakik a stadion mellett, és az nem lehet, hogy ha a többiek stadion mellett laknak, akkor neki ne legyen rövidke sétaidőn belül saját stadionja?

Ezek után vajon mi a stratégia? Mi a fontosság? Mi takar az, hogy kiemelkedő? Arről nem is beszélve, hogy gazdálkodó szervezet... Mi a szavak jelentése? Mi az értelme?  

Keresztanyám azt mondaná: Fiam, Pölöske!

(Még egyszer elnézést kérek a pölöskeiktől, ráadásul Szigetszentmiklós Pest megyében található...) 

P.S.

De nem, nem, mégsem! Pölöskén nem építenének stadiont, régen is a réten játszottak, és most is tudnának ott focizni, persze soha nem is lesznek stratégiai fontosságúak...

Vagy mégis? Hiszen egy stratégiai fontosságú miniszter, zalai gyökerekkel most bizonyítja, hogy a sötét Zala országos befolyásra tör.

Az egész ország egy nagy Pölöske...

Hogyan ne légy kormányszóvivő?

Több módja van annak, hogy az ember ne legyen kormányszóvivő, de mind közül talán az a legbiztosabb, ha egyszerűen nem vállalja a dolgot. Egy hölgy, aki néhány éve nem vállalta, azt nyilatkozta, hogy szerinte a szóvivői állás a szakma csúcsa. Nos, ha ez valóban így van, akkor máris érthető, hogy ő miért mondott nemet. De most már alighanem mindegy is. Ő is gazdagabb lett azzal a történettel, hogyan nem lettem kormányszóvivő, és mint számos kollégának, nekem is van egy történetem erről.

1995 őszén a Danubius Rádió főszerkesztője voltam, és sok évnyi, pontosan 17 esztendei politikai újságírás után nagyon élveztem, hogy zenéről, showról és üzletről szólt az a rádió. Akkor indult el a boldogult emlékű Danubius Capuccino, ami sok tekintetben minden mostani reggeli rádióprofit - centrumok ősanyja volt. Azért nevezték profit-centrumnak, mert a kereskedelmi rádióknál egy ilyen műsor nagyjából a bevételek felét hozta akkoriban.

Az élet szép volt, sőt, a magyar foci is, hiszen a Fradi bejutott a Bajnokok Ligájába, és nekem volt jegyem az Ajax elleni pesti meccsre. Kell-e több egy focirajongó férfinak a boldogsághoz, még akkor is, ha eredetileg Honvéd drukker volt?

Éppen a meccsre indultam, amikor felhívott régi barátom és kollégám, hogy ne mondjam "tanítványom", Havas Henrik,- akit hírszerkesztésre tanítottam, miután előzőleg elhasznált több oktatót -, szóval felhívott Henrik, és azt mondta, hogy megbeszélte a miniszterelnökkel, Horn Gyulával, hogy ő országimázs-építési államtitkár lesz, én meg vállaljam el a kormányszóvivőséget. Jó-jó, de én éppen a meccsre megyek, feleltem, és nem hiszem, hogy ezt így meg tudjuk beszélni telefonon, és gyorsan elköszöntem.

A Fradit sajnos nagyon elverte az Ajax, engem pedig másnap délelőtt felhívott Kereszty Gábor a Magyar Televízióból, hogy nyilatkozzak. Mondom: miről nyilatkozzak? Hát arról, amit bemondott a rádió, hogy az akkori kormánykoalíció vezetői, Horn Gyula és Kuncze Gábor megegyeztek, hogy Havas Henrik államtitkár lesz, én pedig a kormányszóvivő. (Ez az az év volt, amikor a kormányszóvivők gyorsabban fogytak, mint a pénzügyminiszterek, a megbízás nem tűnt nagyon hosszú életűnek.)

Mondtam, hogy én nem nyilatkozom semmiről, aztán felhívtam a Miniszterelnöki Hivatalt, és kértem, hogy adják a kabinetfőnököt. Adták, én pedig elmondtam, hogy itt valami félreértés lehet, nem leszek szóvivő, mert nem vállalom. Azt a választ kaptam, hogy tudja. Akkor meg mire jó ez az egész? - kérdeztem. Menjek be pénteken a Parlamentbe, és akkor ott megbeszéljük az egészet.

Jó, pénteken elmentem a Parlamentbe, a miniszterelnök pedig fogadott minket, Havast, és engem. Mindjárt a beszélgetés elején szóltam, hogy szerintem az a legjobb mindenkinek, ha én nem leszek kormányszóvivő. Azt érti, mondta a miniszterelnök, hogy nekem ez a legjobb, de nekik miért ez a legjobb?

Azért, mert én Henriket majd húsz éve ismerem, írtunk együtt verset, könyvet, alapítottunk hírügynökséget, de összességében minden vállalkozásnak két jellemzője volt: egyik sem tartott tovább két hétnél, és mindegyik csődbe ment. Nem hiszem, hogy ez alapvetően megváltozott volna, - válaszoltam.

Henrik, te ezt nem gondoltad át? -, kérdezte a miniszterelnök.

Nem, hangozott a válasz.

Kijöttünk nem nagyon beszélgettünk, aztán Henrik belépett a kormányba, és egyszerre lett szóvivő, meg államtitkár, mintegy nyolc napig. A bukás jó nagy volt, a mai napig nem teljesen világos, miért kellett neki...

Utána a miniszterelnök megbízásából felajánlották, hogy legyek államtitkár is, és kormányszóvivő is, de egykori évfolyamtársamnak azt mondtam: a szakma nem emésztené meg, hogy egy éven belül a negyedik újságíró bukkanjon fel, és bukjon meg, inkább legyen olyasvalaki, aki nem szakmabeli, és hivatali tekintélyével el tudja adni a dolgot.

Lehet, hogy nem ezért, de így lett Kiss Elemér a szóvivő, és az országimázs építési államtitkárságot nem hozták létre, pedig arra tényleg szükség lett volna...

László József

A Bosszúállók című filmben van egy nyúlfarknyi, és roppant titokzatos párbeszéd, amelyet  Scarlett Johansson és Jeremy Renner folytat. A párbeszéd így szól:

"Fekete Özvegy: Pont olyan, mint Budapest volt.

Sólyomszem: Nagyon különbözően emlékszünk Budapestre."

Nos, 6 évvel ezelőtt a képregény választ adott arra, hogy mi történt Budapesten a Bosszúállókkal. A történetben kulcsszerepe van egy Andras Bertesy nevű gazembernek, aki a fegyver-, drog- és emberkereskedelem mellett sötét mágiával is foglalkozik, ami terroristák szolgálatába állítva csúf dolgokat eredményez.

Az is kiderül a comics-ból, hogy Sólyomszemnek ellátják a baját egy budapesti háztetőn.

Nade. Az nem derült ki, nem derülhetett ki a 6 évvel ezelőtti rajzokból, hogy 2019-ben elkezdik forgatni a budapesti epizódot, és durva csatatér lesz a Belváros!

Scarlett Johanson a Fekete özvegy a Bosszúállók: Végjátékban meghalt, így ez a mostani produkció valószínűleg az előzményfilm lesz.s

Filmes körökben nyílt titoknak számít, hogy az epizódot leforgatják, és így New York után Budapest lesz a második város, amely külön filmes csatát kap a  Bosszúállóknál... 

A kérdés csak az, hogy mikor kezdődik a munka, de ezt alighanem a pestiek észre fogják venni...

Nem lesz rövid olvasmány, és könnyű se... Végzet professzor ismét válságot jósol, ezért előkerestem egy 10 és fél évvel ezelőtti interjút, amit Budapesten készítettem a Végzettel, vagyis Nouriel Roubini professzorral. Az interjú a 10 éve megszűnt magyar HBR-ban, a Harvard Business Review 2008 - 2009 december – januári dupla számában jelent meg.

Az akkori megállapítások ma is érvényesek, különös figyelemmel az ingatlanárakra - a magyarokra is - és a Minsky pillanatra...

Budapesten több mint 10 éve találkoztam a balsorssal, pontosabban professzor Balsorssal. Az angolszász sajtó adta neki ezt a nevet, ott csak Dr. Doom-nak hívják. A balsors középmagas, szinte ránctalan, 50 éves, sötét hajú férfi. Rendkívül higgadt, kimért. Zakó, fehér ing, nyakkendő nélkül.

Ő az a közgazdász, aki az elmúlt években nagyon kellemetlen dolgokat prófétált a világnak, és jóslatai be is következtek. Egyik a másik után. Dr. Balsors igazi neve Nouriel Roubini, 1958-ban született Isztambulban, iráni zsidó családban. Élt Teheránban, aztán Tel Avivban, majd a család Rómában telepedett le, Roubini ott nőtt fel és végezte el iskoláit. Az Egyesült Államokba a doktori cím megszerzéséért utazott, 1988-ban a bostoni Harvardon doktorált, nemzetközi közgazdaságtanból. A New York-i egyetem professzora volt, de sokszor tart előadást a Stern School of Business-en és a Yale-en is. Beszél angolul, olaszul, farsziul és héberül.

Roubini az amerikai hitelválság kapcsán vált világhírűvé, miután már 2006-ban előre jelezte a krízist, egyebek között az IMF-nek is. A matematikai modellek hiányára hivatkozva nem vették komolyan jóslatait -, egészen 2007 őszéig. 2008-ban viszont már szinte az összes előrejelzése valóra vált, így mostanra a legnevesebb közgazdasági szaktekintélyek között tartják számon. Budapestre az OTP Alapkezelő hívta meg, és a meghívás időpontjában még nem gondolták volna, hogy ilyen aktualitással bír majd előadása. Ezen az előadáson elmondta: nem szabad azt hinnünk, hogy kiértünk az alagútból, ellenkezőleg, a kellős közepén tartunk. A pénzügyi szektor válsága elvileg most torkollhat összeomlásba, vagy kanyarodhat kevésbé katasztrofális irányba, mondta

Szerinte az Egyesült Államok nem kerülheti el, hogy egy hosszú 18-24 hónapos kemény recessziót éljen át, már az is siker lehetne, ha elmaradna a stagfláció, a recesszió és az infláció együttes jelentkezése. A professzor az előadást követő napon adott exkluzív interjút.

VÉGZET, AKIT RÉGEN TÉP...

LJ: Professzor úr, szereti a válságot?

Nouriel Roubini: Hogy mit szeretek?

LJ: Szereti-e a válságot? Ez tette Önt sztárrá…

N.R.: Nem, nem szeretem a válságot. Tudja több mint 20 éve kutatok az egyetemen, az elmúlt tíz évben kezdtem el a válságokkal foglalkozni, a feltörekvő piacokkal, ezeket elemzem, és ezért foglalkozom a mostani amerikai válsággal is, de sok mással is.

LJ: Ön természeténél fogva pesszimista alkat?

N.R.: Nem vagyok az, a válságokkal foglalkozom, de ezekhez inkább realistának kell lenni, és én annak is tartom magam.

LJ: Vannak befektetései?

N.R.: Soha életemben nem vásároltam és nem adtam el részvényt vagy kötvényt, nem vagyok aktív kereskedő, megtakarításaimat globális indexekbe fektettem, és ez most is így van. Nem voltam soha aktív befektető.

LJ: Ön korábban együtt dolgozott Robert Shiller professzorral, aki megjósolta az 1999-es dotcom buborék-pukkadást. Milyen tapasztalatokat szűrt le a közös munkából?

N.R.: Robert Shiller egy igen tapasztalt, makroökonómiával foglalkozó közgazdász, a Yale egyetemen tanít, ott voltunk kollégák. Ő kiváló kutató, aki nem csak a technológiai lufi kipukkadását látta előre, hanem elsőként írt az 1998-as orosz válság várható kitöréséről is. Az elsőként foglalkozott a nemzetközi piacokon pénzügyi vagy hitel-lufikkal is. Szigorú elemző, aki megérti a dolgok komplexitását. Sokat beszélgettünk arról, hogyan alakulhatnak ki a nemzetközi piacokon ezek a buborékok, de sok más kérdést is megvitattunk.

LJ: Az élete során családilag és utazásaival egy igen különleges kulturális mixtúrát állított elő. Isztambulban született, élt Tel Avivban, Rómában, aztán az Egyesült Államokban. Mit gondol, ez segíti a munkájában?

N.R.: Isztambul után még visszaköltöztünk Teheránba is. Abban az értelemben igen, hogy a nemzetközi háttér, több kultúra és társadalom ismerete más perspektívát ad az embernek, dolgoztam az amerikai kormánynak is. Fontos ez, mert tudja, a gazdaságban nincsenek nullára végződő játszmák, itt az én nyereségem a maga vesztesége. A nemzetközi kitekintés más látást ad az embernek.

LJ: Miért jobb „Kasszandra” Ön, mint a többi elemző? Mi az, amit Ön tud, a többiek pedig nem?

N.R.: Nemcsak csak én jeleztem azt, hogy gondok vannak, más kutatók, elemzők, egyetemi emberek szintén megírták, hogy baj lehet. Ott volt Bob Shiller professzor is, és a többiek. Azt mondanám, hogy az egyetemi környezetben lehet prognosztizálni a dolgokat, lehet szisztematikusan dolgozni, de meg kell találni a válságok recessziók fordulópontját. Úgy gondolom, hogy mindegyiknek megvan az a fordulópontja, amikor megváltoznak a dolgok, és léteznek azok az ökonometriai modellek, amelyekkel ezeket meg lehet találni. Ez akkor is igaz, ha az események nagyon felgyorsulnak, most hat hónap alatt zajlott le sok minden. Szisztematikus vizsgálódásra van szükség, az előző krízisek elemzésére, a történelem vizsgálatára, hogy az ember megtalálja azt a bizonyos fordulópontot. Mindegyik válság más, más volt a kilencvenes években az ázsiai krízis, bár lehet modelleket használni, de nagyon alapos elemzésre van szükség.

LJ: Mi volt a fordulópont ebben a válságban? Hol volt?

N.R.: A fordulópontot Hyman Minsky elmélete határozza meg az ilyen típusú válságokban. Szerinte a könnyű pénz, a könnyű hitel indítja el a válságot, és minden hitelválságban létezik egy fordulópont, amit Minsky pillanatnak neveznek. Ha száz évre visszamenőleg megnézzük egy ábrán az amerikai házárak alakulását, akkor azt látjuk, hogy azok többé- kevésbé változatlanok, egy a tengellyel párhuzamos vonalat látunk, amelyen vannak ugyan kisebb-nagyobb kilengések, azonban a vonal mégis nagyjából változatlannak nevezhető. Aztán 1996-ban hirtelen meredeken kezdett emelkedni, és igen rövid idő, néhány év alatt gyakorlatilag száz százalékkal magasabbra került. Ez az emelkedés 2006 júliusára megtorpant, és az árak először néhány százalékkal, aztán úgy öt-tíz százalékkal is estek. Akkor volt az a Minsky pillanat, amikor a fordulat bekövetkezett: az árak csökkenni kezdtek, az építkezések száma is csökkent, kiderült, hogy ez már nem olyan biztos üzlet, a spekulánsok pedig elkezdtek kiszállni, és az egész egy ördögi körbe került, mert az ingatlanok értéke már sem a várható profitot nem biztosította, sem pedig a jelzáloghiteleket.

LJ: Az Egyesült Államoknak azonban nemcsak a jelzáloghitelekkel van problémája, a kártyahitelektől a diákhitelekig, az autóhitelekig még számos olyan hitelfajta van, amely – ahogy Ön írja – nem törlesztés esetén újabb veszélyforrás.

N.R.: A válságot először mint másodlagos jelzálogpiaci krízist írták le, azonban ez nem csak az, hanem a jelzálogpiac és a pénzügyi rendszer válsága is. Amikor a 2005 és 2007 között keletkezett jelzáloghitelek 60 százaléka problémás, akkor a válság már nem csak a másodrendű hitelek piacát érinti. Az a kijelentés, hogy másodlagos jelzálogpiaci válsággal állunk szemben, alábecsüli a probléma súlyát. Valóban, a krízis a hitelkártya, a diák és a gépkocsi-hiteleket is érinti. Az egész kötvénypiacra kiterjed, a gazdasági alapokig is eljut. Itt is érvényesült a régi mondás, hogy látod a fát, látod a leveleit, de nem látod az erdőt.

LJ: Egyes elemzők, politikusok etikai kérdéseket is felvetnek a válsággal kapcsolatban, eszerint a hedge foundok, a bankok menedzserei nem jártak el felelősen, részben a mohóság okozta a válságot.

N.R.: Közgazdász vagyok, nem beszélnék erkölcsi krízisről. A válságok időről időre visszatérnek, ez nem az első eset. A pénzügyi piacok a profitról és a kockázatvállalásról szólnak. Én inkább úgy gondolom, hogy a bankok, a pénzügyi piac felügyeletét kell megváltoztatni, erősíteni ahhoz, hogy a pénzügyi piacok jobban működjenek.

LJ: A válság Magyarországra is elérkezett, és éppen a beszélgetésünk idején tartanak Budapesten egy tanácskozást a krízisről, amelyet a tv is közvetít. Mit gondol a válságkezelés ezen módjáról?

N.R.: Én nem tudom megítélni, hogy ez most hogyan hat, lehet pozitív hatása is azzal, hogy sok embert mozgósít. Kutatásaim során sokat foglalkoztam a feltörekvő piacok válságaival, könyvet is írtam erről. Nem automatikus, hogy egy ország hogyan kerül ki a válságból, nem lehet csak a piac nyomását figyelembe venni. Az országokat külön-külön kell nézni, ott volt például 1999-ben Brazília és Argentína válsága. Brazília akkor bizonyos szempontból rosszabb helyzetben volt, mint Argentína. De mi történt? 2002- ig a brazilok egy sor reformot vezettek be, és most sokkal jobb helyzetben vannak. A legfontosabb, hogy hiteles politikát folytassanak, és meglegyen a szükséges likviditás a bankrendszerben. A föltörekvő piacok esetén persze fontos a nemzetközi likviditás, hiszen nincs mindig elegendő forrás a nemzeti bankoknál a saját valuta védelmére. A tanulság még az, hogy ha meg is van a szükséges likviditás, de nem teszik meg e szükséges lépéseket a reformokhoz – mint Oroszországban az 1998-as válság idején -, akkor a likviditás önmagában kevés. Szükség megvan a megfelelő politikai döntésekre, reformokra. Ugyanakkor, ha nincs meg a likviditás, szintén bajba kerül az adott ország, mert akkor bizalmi válság keletkezik. A két tényező, a hiteles politika és a likviditás kombinációjával lehet kijutni a válságból.

LJ: Ön szerint öt év múlva milyen pénzügyi rendszer lesz a világon?

N.R.: Ez meglehetősen nehéz kérdés. Nagyon sok függ attól, hogy mi történik az „árnyék pénzügyi szervezetekkel”, amelyek úgy néznek ki, mintha bankok volnának. A válság kialakulásában kulcsszerepük volt, mert „árnyék-bankrendszerként” a valódi bankokéhoz hasonlóan működtek, ők bonyolították a másodlagos hitelezés jelentős részét. Az ilyen intézmények, a nem banki jelzáloghitelezők, a hedge foundok, a pénzpiaci alapok sorsa igen kérdéses, és kérdéses, hogy a hagyományos bankrendszer hogyan fog együtt élni ezzel az árnyékszisztémával. Ezek az árnyák szervezetek ugyanis nem rendelkeznek azokkal a garanciákkal, amelyekkel a hagyományos bankok, amelyeknek számos követelménynek kell eleget tenniük a tőkefedezettől az áttekinthető működésig. A következő időszakban várható, hogy az árnyékrendszer jelentős része összeomlik – nem minden cég, de egy nagy részük. Úgy vélem, hogy a nagy bróker-dealer cégek sem élik túl a válságot, a kisebbek igen, de a nagyok nem. A pénzügyi szektornak az eddiginél lényegesen szigorúbb regulációra van szüksége, hiszen a kereskedelmi bankok tevékenységét szabályozták, a brókercégekét többé-kevésbé, a hedge-foundokét pedig gyakorlatilag nem.

LJ: És öt év múlva hol lesz a világ pénzügyi központja? Marad a Wall Streeten, vagy valahol máshol lesz?

N.R.: Eddig is folyt a vita a Wall Street és a londoni City, a két pénzügyi központ között, hogy melyiké az elsőség, de globális szempontból Tokió, Hongkong és Szingapúr is fontos játékossá váltak. Regionális szinten Dubai és Sanghaj is kiemelkednek, de Sao Paolo Dél-Amerikában, Frankfurt és Párizs Európában tölt be fontos szerepet. A globális világban, az új technológia miatt már nem annyira fontos egy hely fekvése, és az is tény, hogy a válság miatt a Wall Street és a City reputációja csökkent. Hogy a jövőben hogyan alakulnak a dolgok, New York mennyire tudja tartani az eddigi szerepét, azon is múlik, hogyan lehet kitakarítani a pénzügyi rendszert, kialakítani az új felügyeleti rendet és helyreállítani a nagy pénzügyi szereplők hitelét.

Nouriel Roubini tézisei 2008 januárjában

1. Az USA történetének legnagyobb lakáspiaci recessziója jön. Az árak 20-30 százalékkal esnek, ez a háztartások vagyonából négy - hatezer milliárd dollárt tüntet el. Tíz millió háztartás vagyona negatív tartományba fordul (a hitel értéke meghaladja a fedezetként szolgáló ingatlan árát), ez arra ösztönzi az adóst, hogy a házat átadva ne törlesszen.

2. A másodrendű jelzáloghiteleken újabb 300 milliárd dollár a veszteség, a válság eléri a jobb minőségű hiteleket. A 2005 és 2007 között keletkezett jelzáloghitelek 60 százaléka problémás. A válság már nem csak a másodrendű hitelek piacát érinti. A gazdaság recesszióba fordul. A papíroktól mindenki szabadulni akar. A „mérgezés” a bankoktól a tőkepiacok felé terjed, globális hitelválság kezdődik.

3. A recesszió folytatódik, ami más biztosítatlan hiteltermékek (hitelkártya, diákhitel, autóhitel) esetében is veszteségeket okoz, - az USA-ban több tízmillió subprime hitelkártya és autóhitel van –, és a jelzáloghitelekhez hasonlóan az (elvben) jobb besorolású termékeket is eléri. Ez a pénzügyi intézményeknek további veszteségeket okoz, itt a súlyosabb hitelválság.

4. A veszteségek körüli súlyos bizonytalanság a monoline biztosító társaságokat is megroppantja. A veszteségek jóval magasabbak lesznek az előzetes várakozásoknál, összesen mintegy 150 milliárd dolláros leírást kell végrehajtaniuk a portfólióban.

5. A kereskedelmi ingatlanhitelek is a subprime jelzáloghitelek sorsára jutnak, a válság némi késéssel továbbterjed külföldre, és visszaveti a fejlesztési szándékot. 6. Lehetséges, hogy néhány nagy régiós és országos bank csődbe megy. Így néhány nagybank is csatlakozhat a kétszáznál is több csődbe menő subprime hitelezőhöz.

7. A bankok veszteségei növekedni fognak a könyveikben névérték alatt beragadt több százmilliárd dolláros kockázatos hitelállomány miatt.

8. Elindul a vállalati csődhullám. A 2006-2007-ben igen alacsonyan álló csődráta látványosan emelkedik, és a recessziókra jellemző 10 százalékos szintet is meghaladhatja.

9. Bajba kerülnek a „nem pénzintézeti pénzügyi intézmények”. A pénzpiaci alapok, monoline-ok, befektetési bankok, hedge fundok rövid lejáraton vesznek fel hitelt, és hosszú lejáratra hiteleznek, vagy fektetnek be illikvid eszközökbe, így fokozottan kitettek a piaci, a hitel-, illetve különösen a likviditási és fertőzéses kockázatoknak. Többen csődbe mennek.

10. Az Egyesült Államok súlyos recesszióját és a világgazdasági lassulást elkezdik árazni a piacok. „Medve piac” alakul ki huzamosabb ideig, egy tipikus amerikai recesszióban az S&P500 28 százalékot esik.

11. A hitelválság kiszárítja a pénzpiacokat, még a derivatív piacokat is. A bankközi piacon a bizalmatlanság lesz úrrá, a prémiumok emelkednek, a kamatok volatilitása drasztikusan nő.

12. Jön a veszteség, tőkecsökkenés, hitelszűkülés, gyors felszámolás és az eszközöktől való szabadulás ördögi köre. Itt az utóbbi negyed század legsúlyosabb globális pénzügyi válsága.

Hyman Minsky pénzügyi válságmodelljének szakaszai:

1. szakasz: Esemény, amely megváltoztatja az emberek jövőre vonatkozó várakozásait.

2. szakasz: Megindul az árak emelkedése az érintett szektorban.

3. szakasz: Kedvező hitelfeltételek, amelyeket ún. pénzügyi innovációk is támogatnak.

4. szakasz: Túlzott kereslet, – a hozzá nem értők pótlólagos keresletétől függ a piac.

5. szakasz: Eufória, a tudatlanok is vásárolnak, az árbuborék tovább nő.

6. szakasz: A bennfentesek realizálják nyereségüket.

7. szakasz: Kijózanodás: túl késő, sok piaci szereplő pénze elveszik.

Miért "jó", ha lehallgatják az embert?

A mai internetes-digitális világban mindenki figyel mindenkit, a Facebook, a Google, az állam és annak különbözó szolgálatai, az online kereskedők, az adathalászok, a hitelkártya cégek, az adóhivatal, a szomszéd és a házmester, bár ez utóbbi kettő a klasszikus bio megfigyelési módszereket alkalmazza...

A megfigyelés és a telefonok, számítógépek lehallgatása, feltörése mindennapos, de nem előzmények nélküli. A réges-régi, sok-sok, de legalább 25 - 30 évvel ezelőtti analóg világban is alkalmazták a telefonlehallgatást a különböző, elsősorban állami szolgálatok. 

A minap egy  magát  "információs ipari" dolgozónak bemutató személlyel találkoztam egy társaságban, mondtam, hogy újságíróként és is az információs iparban dolgoztam. de gyorsan lehűtött azzal, hogy ő egy másik információs ipar alkalmazottja. Istenem, élni kell valamiből gondoltam, és elkezdtünk beszélgetni, persze, hogy a lehallgatásokról, ugyan mi másról? Ő azt állította, hogy manapság ezt már nem lehet észrevenni, legföljebb ha hibát követ el a lehallgató. Kicsi tamáskodtam, aztán elmeséltem azt a történetet, amikor kifejezetten jól jött a lehallgatás.

A helyszín Varsó, az 1980-as éve közepe, a Magyar Rádió és Televízió tudósítói lakása és irodája az Aleja Niepodlegosci-n, vagyis a Függetlenség sétányon. Már 10 év óta ezt a lakást bérelte cég, így amikor az első tudósító, Regős Sándor - nyugodjék békében - meglátogatott Varsóban, meg tudta mutatni, hogy a lakásban és az irodában hol vannak a lehallgató készülékek. Volt a konyhában, a hálószobában és a tudósító irodában is.

Hiába a hivatalos lengyel-magyar barátság, a szolgálatok és szervek működtek... Regős Sanyi anno ezt úgy tudta meg, hogy bevodkáztatta az új lakásban dolgozó lengyel festőket, akik szimpatikusnak találták a magyar újságírót, és megmutatták neki, mi hol van...

A telefon is érdekesen működött a lakásban, reggelente ugyanis nem volt vonal. Ha felvettem, süket, visszatettem, újra felvettem, és láss csodát, már lett vonal! Ne, kellett sok fejtörés, hogy rájöjjön a ember, akkor indították el a magnót...

Nem áll távol tőlem a viccelődés, így aztán akkori olasz filmből, A munkásosztály a Paradicsomba megy címűből "rekonstruáltam" egy jelenetet. A filmben az olasz rendőrség lehallgatja az anarchista diákot, aki ezt tudja, és ezért minden hivásnál belekiabál a telefonba: Örmester úr, ez egy szemét munka amit csinálsz, kérj béremelést!

Hetente egyszer, hétfőnként, amikor felvettem a telefont, és nem volt benne elsőre vonal, majd másodjára lett, azt kiáltottam bele: Őrnagy úr, Panie Majorze, ez egy vacak meló, kérj béremelést!

Kicsit felülcímeztem a lehallgatót, de gondoltam, abból nem lehet baj.

1986-ban a lengyel államfő-diktátor, Jaruzelski tábornok interjút adott a Magyar Televíziónak. Ez akkoriban nagy dolognak számított, mert a tábornok nem igazán adott interjúkat. Pestről is vártam egy stábot, kollégákat, hogy közösen készítsük el a beszélgetést. (Valószínűleg nem merték teljesen rám bízni a kérdéseket, hátha butaságokat kérdezek, vagy kényes dolgokat hozok szóba.)

Egyedül voltam az iroda-lakásban, zuhanyoztam, de megcsúsztam és ráestem a fajansz szappantartóra, amit, mint kiderült, nagy csavarok tartottak. A fajansz széttört, a csavarok pedig szabályosan szétvágták a bal karomat, amelyből ömlött a vér. Egy törölközővel becsavartam a karom, és próbáltam segítséget hívni, de pechemre a család Pesten, a kollégák és ismerősök vagy vidéken, vagy úton voltak, mobiltelefon még nem létezett, taxit pedig nem lehettett házhoz hívni, ez a szolgltatás akkoriban nem működött Varsóban.

Nem, volt mit tenni, leballagtam a ház előtt lévő taxiállomáshoz és beálltam a sor végére. Nem telt el két perc, egy olajzöld katonai Polonéz hajtott oda, az egyenruhás sofőr kiszállt, odajött hozzám, és azt mondta:

Látom megsérült. Elvihetem a kórházba?

Csak bólogattam, és a kocsiban ülve morfondíroztam, hogy milyen jó is, ha figyelik az embert. Néha. Olyankor, ha balesetet szenved, és egy tábornokkal készül interjúra. Mert máskor azért annyira mégsem jó...

P.S.

A kórházban a katonai sebész, akinek valószínűleg az amputáció volt az átlagos napi tevékenysége, jól leszúrt, hogy mit nyafogok egy ilyen kicsiség miatt... A sebhely amúgy 33 év után is megvan :)

A vasfüggöny vége, avagy eltűntek az ollók

1989. május 2-án Hegyeshalomban sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a 350 kilométer hosszú magyar-osztrák határon megkezdődött az elektromos határzár, vagyis a vasfüggöny felszámolása.

A vasfüggöny nevet Winston Churchill használta 1946-ban, a fultoni beszédben. "A Balti-tenger melletti Stettintől az Adriai- tenger mentén fekvő Triesztig vasfüggöny ereszkedik le a kontinensre.”, - mondta Churchill, aki a győztes háború után azonnal elvesztette az angliai választásokat, hiszen mint egy későbbi magyar politikustól tudjuk, a hála nem politikai kategória...

Akkor, 1946-ban már nagyon feszült volt a viszony a korábbi szövetségesek, az angolszász hatalmak és a szovjetek között, és látszott, hogy a Vörös Hadsereg által elfoglalt területeken a kommunista pártok mindenhol kormányozni akarnak és fognak is.

Churchill szerint Oroszország nem háborút kívánt, hanem a háború gyümölcseit, vagyis hatalmának és ideológiájának végtelen terjesztését. Úgy vélte, mivel az oroszok csak az erőt csodálják, a másik felet megbénító, majd összeroppantó erőt kell velük szembeszegezni... Ez talán máig nem változott.

A vasfüggöny 40 évet élt meg, és valóban kettészelte Európát, elválasztott egymástól családokat, rokonokat, barátokat. Felszámolta az évszázados kereskedelmi kapcsolatokat, bezárta Kelet-Európa lakosságának nagy részét az adott országon belülre.

A magyar határon 1949-ben kezdődött a vasfüggöny, vagyis hivatatalos nevén a műszaki zár, a határ menti drótakadály és aknazár telepítése. Az osztrák határszakaszon 356, a jugoszláv részen 630 km hosszan egy- és kétsoros drótakadályt építettek, amelyet aknamezővel egészítettek ki.

Negyven évvel később, 1989 június 27-én Horn Gyula magyar, és Alois Mock osztrák külügyminiszter Sopronnál személyesen is átvágta az vasfüggönyt: a világ számos országából érkezett újságírók előtt lezajlott demonstratív külügyminiszteri akció szimbolikus és egyben történelmi pillanat volt.

A kép jobb oldalán, az oszlop mellett van egy világos pólós rádióriporter (én), aki nagyon igyekszik, hogy mikrofonjával közelebb kerüljön, amúgy persze semmi használhatót nem lehetett felvenni...

A képhez kapcsolódó történet a következő: a kerítést júniusra már jórészt lebontották, ezért az ünnepséghez egy kisebb darabon visszaépítették. Egy raktárban helyezték el a vadonatúj drótvágó ollókat, amelyekkel a két külügyminiszternek át kellett vágnia a vasfüggönyt.

Igen ám, de az ünnepség előtt derült ki, hogy az ollók szőrén-szálán eltűntek...

Nagy kapkodás, rohangálás után sikerült két igencsak ócska, életlen drótvágó olló keríteni, amellyel aztán a két külügyminiszter, Alois Mock és Horn Gyula elég sokáig nyiszálta a vasfüggönyt...

Ezt akkor még nem tudtuk, csak azt éreztük, hogy ez a nyiszálás tényleg történelmi volt...