Margitnak jó szezonja van. Kedd este volt a Marcziban a Margit film bemutatója, a film róla és a Szindra Studióról szól. A napokban több tv is forgatott az új darabról, a Jó estét nyár, jó estét szerelemről, amelyet ő rendezett.

Nemrég a Forbes Magazin írt róla: "Margitosok – így nevezik magukat azok, akik Földessy Margit stúdiójába jártak vagy járnak. Mozogni, táncolni, beszélni, rögtönözni, énekelni és verset mondani. De leginkább együtt játszani."

A napokban a Kossuth Rádióban lesz szó erről a különleges stúdióról és különleges névadójáról.

Margitnak szezonja van és megérdemli!

Földessy Margit színészcsaládban nőtt fel, édesanyja Komlós Juci. 1985-ben alapította meg a stúdiót, amely ma a Szindra nevet viseli, és szinte minden idejét ezzel tölti.

A Margitfilm tempósan készült, a harmincadik évfordulóra tervezett mozi csak most, négy esztendő múlva lett kész.

Ha a studió lényegét akarja megfogalmazni az ember, talán ez a két szó a legmegfelelőbb: szabadság és szeretet. A személyes hangvételű filmben (a rendező maga is húsz évet töltött a stúdióban) Margit, aki a játék, a játékos személyiségfelfedezés, fejlesztés és építés talán legkorábbi hazai úttörője, beszél az életéről, a módszerről, a nevelésről, a margitos létről, a „második otthonról”.

Hogyan lehet a mindenkori oktatáskultúrától eltérően, radikálisan más gyermekfoglalkozásokkal, színházpedagógiával működni? Margitnak van egy saját szigete, ahol a legfontosabb a gyerek, a fiatalok belső szabadsága, és ez korábban sem volt, és még ma sem beilleszthető az oktatási rendszerbe. Kár, hogy foglalt a név, bár...

Évekkel ezelőtt történt. Dorkával autóztunk Pesten, a Nagykörúton, Budára tartottunk a margitos foglalkozásra.

A nyolcéves megkérdezte: ugye apa, a Földessy Margit hídon kell menni?

Persze Dorka, persze, hogy azon...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer, úgy 30 éve egy kissé naív, de igen lelkes rádiós újságíró, szerény személyem, aki korábban tudósítóként 4 évet töltött Varsóban, és igen lelkesen figyelte, ott hogyan változtatják meg az örökre bebetonozottnak tűnő rendszert. 

Amikor életem első 168 óra műsorát vezettem a Kossuth Rádióban - ez akkoriban sok százezres hallgatottságú műsor volt - azzal kezdtem, hogy "Én az Önök jövőjéből, Lengyelországből jöttem"...

Ez még 1988 őszén történt, akkor sikerült interjút készíteni Varsóban Bronislaw Geremek professzoral, az ellenzéki Szolidaritás szakszervezet és Lech Walesa egyik legfontosabb tanácsadójával. Ez volt az első olyan interjú, amelyet a Lajtától keletre, a szovjetek ellenőrizte szférában egy állami rádió és televízió leadott. 

A körülmények meglehetősen romantikusak voltak: éjféltájban jött értem és az operatőrért a Szolidaritás embere, aztán egy órát autóztunk, keresztül-kasul a városon, nézve, hogy követnek-e bennünket. Ez számunkra soha nem derült ki, mindenesetre egy órás autókázás után kikötöttünk az óváros egyik kis utcájában, mert mint kiderült, ott lakott Geremek professzor...

Varsóban élő magyar kollégám, Ákos, a későbbi nagykövet, a Przeglad Katolickiban, a Katolikus Szemlében írta, hogy édesanyja Pesten milyen megdöbbenéssel hallgatta ezt a mondatot: hogy én a jövőből, Lengyelországból jöttem. Valahogy úgy fogalmazott:  azt nem tudom, milyen lesz a jövőjük, de a jelenük a mi múltunk. Mármint a lengyelek múltja... (Varsóban ugyanis akkor kezdődtek el a tárgyalások a kormány és a Szolidaritás képviselői között a választások kiírásáról, az átmenetről az új rendszerbe, de hasonló dolognak Budapesten még alig volt nyoma.) 

Lengyelországban négy év alatt nagyon sok embert megismerhettem, a Polytika című hetilap tekintélyes főszerkesztőjétől, Mieczyslaw Rakowskitól, későbbi miniszterelnöktől kezdve Ryszard Kapuscinskin, a legendás újságírón át a filmes ikonokig, - Andrzej Wajda, Krzysztof Zanussi, Roman Polanski. Találkozhattam Geremek professzoral, de a katonai rezsim vezetőjével, Jaruzelski tábornokkal is. A vele készített interjúk ugyancsak elég nagy érdeklődést keltettek akkor, és 20 évvel később is.  

Szerepelhettem az egyik legnézettebb lengyel tv műsorban, amely a Blizej Swiata, Közelebb a világhoz címet viselte. A műsor roppant költséghatékonyan készült, az akkor indult műholdas tv-k ismeretterjesztő filmjeit hangalámondásos szinkronnal vetítették le, (egy hangon!) ezeket a filmeket kommentálták a studióba beültetett vendégek, egy francia, egy orosz, egy kubai és egy magyar újságíró. Jogdíjat vagy honoráriumot senkinek sem fizettek, viszont a nézettség több milliós volt...

Varsóban akkor úgy 3-4 hónappal jártak előbbre a politikai órák, vagyis ha valami ott megtörtént ősszel, az, vagy valami ahhoz hasonló bekövetkezett Budapesten is. Ha látnok nem is voltam, de viszonylag sikeres prognóziskészítő igen. Gondolom ez is közrejátszott abban, hogy 1989 nyarán a rádió vezetése felajánlotta, hogy legyek a Krónika Szerkesztőség vezetője. A Krónika gyártotta az ország leghallgatottabb hírműsorait a Kossuth Rádióra, a napi hallgatottság, összeadva az öt műsor számait, a 3 milliót is meghaladta! Ehhez persze a monopolhelyzet is kellett...

A Politikai Adások Főszerkesztősége - ide tartozott a Krónika is, szépen haladt a lengyel úton, mert 1989 nyarán úgy döntött az ott működő MSZMP pártalapszervezet, hogy hivatalosan feloszlatja magát, kivonul a szerkesztőségekből. Az egész rádió akkori párttikára még tett egy kétségbesett kísérletet, hogy vele vonuljanak ki az emberek, de egyszerűen kinevették...

Ez majdnem fél évvel korábban történt, mint az ún. "Négy igenes "népszavazás,  amelynek az egyik pontja éppen ez volt, az MSZMP kivonulása a munkahelyekről. Az ellenforradalmárok elfoglalták a Magyar Rádiót, mondta Grósz Károly 1988 végén, az elhíresült, Sportcsarnokban elmondott beszédében, pedig ez akkor még be sem következett... 

Megbíztak tehát a Krónika vezetésével, amit én azzal a feltétellel vállaltam, ha megszűnik a cenzúra, vagyis az ügyeletes főszerkesztői rendszer. Addig ugyanis minden nap felügyelte a hír és politikai másorokat egy tapasztalt, politikailag megbízhatónak tekintett személy, ő volt az ügyeletes főszerkesztő. Az ő dolga volt, hogy az akkori párt és államvezetés szempontjait érvényesítse a műsorokban, magyarán ő volt a cenzor, aki belenyúlhatott a hírekbe, tudósításokba.

Ezt a pozíciót 1989 szeptember elsejétől megszüntették, és életbe lépett a szerkesztői felelősség, vagyis minden műsor szerkesztője maga felelt a műsorában elhangzottakért. Ez nem zárta ki a konzultációkat, a közös gondolkodást, de egy új szintre emelte a rádiózást.

Szerényen csak annyit mondanék: elkezdődött a rádiózás aranykora, amely azonban nem tartott örökké...

Kádár mentette meg a szovjet intervenciótól a lengyeleket?

„Kádár Jánostól 1981 nyarán tanácsot kértem, mert fel akartuk oszlatni a Lengyel Egyesült Munkáspártot, hogy új párttal kezdjünk. Ő Fock Jenőt és Aczél Györgyöt küldte, hogy lebeszéljenek erről, s én megfogadtam a tanácsot. Kádárnak azonban mást is köszönhet Lengyelország. Jurij Andropovtól (a KGB vezetője, később a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára) tudtam meg évekkel később Moszkvában: Kádár lebeszélte a szovjet vezetést arról, hogy csapatokot küldjön Lengyelországba.” - mondta el egy 2004-es interjúban Wojciech Jaruzelski.

A beszélgetés az uniós csatlakozás előtt készült, akkor a Duna TV-nek dolgoztam, és Varsóban még ott voltak a 15-25 évvel korábbi események főszereplői, de már obligón, hatalmon kívül, és így szóra lehetett bírni őket. Korábban, 1984 és 88 között a Magyar Rádió és Televízió tudósítója voltam Varsóban, a kapcsolataim jelentős része elenyészett, de annyi még megmaradt, hogy megszervezzünk egy interjút a tábornokkal.

A nyugalmazott lengyel államfő, - a politikai gyakorlatban diktátor - akkoriban nem sokat nyilatkozott, de folyamatosan harcolt azért, hogy az ő igazát is ismerjék el. „Szeretném elmondani, hogy számunkra a magyarok mindig valami nagyon közeli baráti kapcsolatot jelentettek, ezt a közös sors alakította így. Nagyon nehezen éltük meg az 56-os évet, de aztán csodálattal és elégedetten néztük, hogyan tudják a magyarok begyógyítani a sebeket, s olyan megoldásokat találni, amelyek az akkori rendszer keretei között lehetővé tették, hogy jobban éljenek az emberek, mint a tömb más országaiban. Persze értem, hogy Kádár János alakja Magyarországon ma ellentmondásos, de lengyelként nagy tisztelője voltam, vagyok` - jelentette ki az interjúban Wojciech Jaruzelski.

„Kádár Jánostól 1981 nyarán tanácsot kértem, mert fel akartuk oszlatni a Lengyel Egyesült Munkáspártot, hogy új párttal kezdjünk. Ő Fock Jenőt és Aczél Györgyöt küldte, hogy lebeszéljenek erről, s én megfogadtam a tanácsot. Kádárnak azonban mást is köszönhet Lengyelország. Jurij Andropovtól (a KGB vezetője, később a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkára) tudtam meg évekkel később Moszkvában: Kádár lebeszélte a szovjet vezetést arról, hogy csapatokot küldjön Lengyelországba.”

Jaruzelski, aki 1981-ben kormányfő és a lengyel kommunista párt, hivatalos nevén a Lengyel Egyesült Munkáspárt (LEMP) központi bizottságának első titkára volt - elmondta: "A szükségállapot bevezetése életem egyik legdrámaibb, legnehezebb döntése volt. Ám az idő múlásával erősödik a meggyőződésem, hogy ez akkor szükségszerű döntés volt, s katasztrófától mentette meg az országot. Nem csak szovjet intervenció lehetőségéről van szó, amelynek realitását bizonyítékok százai támasztják alá, hanem arról, amit Leonyid Brezsnyev így foglalt össze 1982. márciusában: Ha a lengyel kommunisták nem tartóztatták volna föl az ellenforradalmat, akkor Lengyelország és a béke sorsa Európában és a világon veszélybe került volna.

Lengyelország geostratégiai fekvése miatt ugyanis nem történhetett ott az egymással antagonisztikusan szembenálló tömbök idejében olyasmi, ami sértette volna az egyensúlyt és a biztonságot. Lengyelország kilépése a szövetségből, átengedése a Nyugathoz közelálló erőknek teljesen elfogadhatatlan lett volna a Szovjetunió számára. Másrészt teljes anarchia fenyegetett, mert a helyzetnek nem volt már ura sem az állam, sem a Szolidaritás.

A gazdaság nemcsak közgazdasági, és biológiai értelemben is katasztrófa felé tartott, a Szovjetunió pedig jelezte, hogy 1982. január 1-jétől drasztikusan csökkenti az energiaszállítást. Mindezek alapján ma is azt mondom, hogy a szükségállapot bevezetése megmentette Lengyelországot az összeomlástól" - indokolta intézkedéseit Jaruzelski. Hozzátette: "Mint minden ilyen döntés, ez is okozott sérelmeket, de ez még mindig a kisebbik rossz volt ahhoz képest, ami fenyegetett bennünket. Akkoriban a hatalom képviselői érdekeltek voltak egy olyan megegyezésben, amely nem a hatalom átadását jelentette volna, vagy a kapitalizmus bevezetését - ez akkor lehetetlen volt. De több kísérletet tettünk arra, hogy bekapcsoljuk a Szolidaritást a hatalom szerkezetébe.

1981. november 4-én például Varsóban Józef Glemp prímással és Lech Walesával, a Szolidaritás elnökével leültünk. Javasoltam, hogy hívjuk életre a Nemzeti Egyetértés Tanácsát, s az dolgozza ki az együttműködést a Szolidaritással - ezt a javaslatot a prímás ismerte és elfogadta -, de a Szolidaritás elvetette a további konzultációkat.

Ez nem védekezés, - mondta a szükségállapot bevezetéséről Jaruzelski, - hanem elolvasható Bronislaw Dabrowskinak, a püspöki kar akkori titkárának emlékirataiban. Ő tíz nappal a szükségállapot bevezetése után azt mondta a pápának, hogy a Szolidaritás elvetette a megegyezésre szóló ajánlatot, s a december 17-re meghirdetett újabb sztrájkoknál elég lett volna egyetlen lövés, és elszabadul a pokol.

Dabrowski emlékirataiból is tudható, hogy december 9-én a prímás figyelmeztette a Szolidaritás vezetőit, hogy tárgyalni kellene, ám Walesa beismerte, hogy már nem ura a helyzetnek. Nem szeretném, ha úgy tűnne, az akkori hatalmat csak fehér, a Szolidaritást csak fekete színben látom. Mindazonáltal a Szolidaritásban sok különféle erő egyesült a közös ellenséggel szemben, és egyre inkább a szélsőségesek határozták meg az eseményeket.

Paradox módon ahogy egyre hosszabb a rendszerváltozás óta eltelt idő, annál jobban kiéleződik a történelmi vita, s egyes jobboldali körök a politikai harc eszközeként használják. Több párt programja hasonló, de soha nem lesznek egyek, mert megosztja őket a történelem, az eredetük. Szerintem ez beteg dolog. A történelemmel a bíróságoknak és a történészeknek kell foglalkozni, a politikának pedig a valóságban kell gyökereznie és a jövő feladataival kell foglalkozni. Ehhez meg kell találni a közös nevezőt. De a történelem mégis olyan tényező, amely állandóan visszahúz. Márpedig hátra fordulva, visszafelé nézve nem lehet haladni, mert előbb-utóbb fölbukik az ember."

Az idős, akkor már nyolcvan éves politikus elmondta: "Amikor 1990 végén nyugdíjba mentem, azt gondoltam, hogy annyi évtized kemény munkája után egy kicsit könnyebb lesz az életem, olvashatok, színházba, múzeumba járok, de sajnos ez nem sikerült, mert sok a feladatom. Írtam sok cikket, könyveket és adtam számtalan interjút. És sajnos állandóan vádolnak a múltban történtek miatt, hogy rajtam keresztül az egész akkori rendszeren üssenek.

Nekem nincs nosztalgiám. A régi rendszernek voltak vele született hibái és működési zavarai. Meg kellett buknia, de szerintem ez Lengyelországban evolúciós úton ment végbe, s hatása volt arra, ami másutt - így Magyarországon - lejátszódott. Vannak tehát problémáim, hiszen nem vagyok már fiatal, de tudja, sok éve Lengyelországban játszottak egy színdarabot, aminek az volt a címe: A fák állva halnak meg. Úgy gondolom, hogy ez rám is érvényes" - mondta az interjú idején 81 esztendős politikus.

P.S. Amikor a beszélgetés kászült Kádár János már 15 éve halott volt, Jaruzelski pedig ugyancsak több mint egy évtizede teljesen visszavonult a politizálástól, Andropov már korábban meghalt, így nehéz volna több forrásból megerősítettni azt, hogy valóban Kádár beszélte-e le Brezsnyevet az intervencióról, ugyanakkor semmilyen érdeket nem láttam, ami miatt az egykori lengyel diktátor valótlanságot állított volna...

László József, MTI Panoráma, 2006

A dunai hajószerencsétlenségről írva egyes hírekben megemlítik, hogy a kisebbik hajó bekanyarodott a nagyobbik elé, és emiatt következett be a katasztrófa.

Az jutott eszembe,írta közösségi oldalán Egyed László tudományos újságíró, a Csodák Palotájának nyugalmazott igazgatója, hogy a hajózás alapvető szabálya nagyon régen: nem szabad a hajóknak egymáshoz túl közel haladniuk, mert a Bernoulli törvény miatt a vízáramlás nyomása csökken közöttük.

A külső, nagyobb nyomás így egymásnak lökheti, vagy egymás felé fordíthatja a hajókat és emiatt összeütközhetnek.

Ha az ember két papírlapot tart egymáshoz közel és közéjük fúj, láthatja, hogy a lapok egymás felé hajolnak.

A videót megnézve valóban az látszik, hogy a kisebbik hajó irányt változtat, mondja Egyed László, de ez nagyon nagy eséllyel az említett effektus következménye lehetett (a nagyobbik hajóra sokkal kisebb erő hat és a tömege sokkal nagyobb, így ez az erő ennek a haladási irányát nem befolyásolta).

Ez már csak azért is így lehetett, mert elképzelhetetlen, hogy a kisebbik hajó kormányosa ne észlelte volna közvetlenül mögötte a hatalmas hajót...

Bernoulli törvénye azt mondja ki, hogy egy közeg áramlásakor (a közeg lehet például víz, de levegő is) a sebesség növelése a nyomás csökkenésével jár. Például, ha valaki egy papírlapot tart vízszintesen tartott tenyere alá és ujjai közé fúj, a papírlap a tenyeréhez tapad.

Ennek oka, hogy a levegő sebessége a papír és tenyere közötti résben felgyorsul, nyomása lecsökken, a lap alatti nyomás azt a tenyeréhez szorítja.

A Bernoulli-törvény pontosabban azt mondja ki, hogy áramló közegben egy áramvonal mentén a különböző energia-összetevők összege állandó.

A törvényt a holland-svájci matematikus és természettudós Daniel Bernoulliról nevezték el, noha ezt már korábban felismerte a szintén bázeli Leonhard Euler és mások. (Wikipédia)

Egy teljes tudósnemzedék veszhet el - Lendületes kutatócsoport-vezetők nyílt levele a miniszterelnökhöz és a Kormányhoz

Az Akadémia kutatóhálózatának leválasztását célzó jogszabálytervezet elfogadása esetén pótolhatatlan nemzeti értékek vesznek el, és már rövid távon is helyrehozhatatlan tudományos, kulturális és gazdasági károk keletkeznek.

Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elvesztésével fenyeget. Egyebek mellett ez olvasható abban a nyílt levélben, amelyet Orbán Viktor miniszterelnökhöz és a Kormányhoz írtak az MTA kiválósági programja, a Lendület kutatócsoport-vezetői. A dokumentumot szó szerint közöljük.

Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Kormánytagok! A „Lendület” kutatási kiválósági program tudományos csoportvezetőiként teljes értetlenséggel olvastuk a Palkovics László (ITM) által beterjeszteni kívánt törvénytervezetet, amely a magyar tudományos kutatást – ezen belül a Magyar Tudományos Akadémiát és annak kutatóintézet-hálózatát – kívánja az érintettek egyetértése nélkül, kifejezett tiltakozásuk ellenére átalakítani.

Nyomatékosan kérjük Önöket, hogy ezt az átgondolatlan, szakmai indokokkal nem alátámasztható és ezért jelen formájában rendkívül káros törvénytervezetet ne támogassák! Nem szolgálhatja Magyarország érdekeit egy olyan átalakítás, amelyet a magyar tudományos közösség túlnyomó többsége szakmai alapon ellenez és elutasít. A törvénytervezet sutba dobja az utóbbi hónapok tárgyalásainak ITM által is konszenzussal elfogadott eredményeit, és élesen szembemegy az MTA Közgyűlése által elfogadott, a Kormány nyilvánosan kommunikált szakmai igényeit is figyelembe vevő átalakítási javaslatokkal.

A Palkovics-féle törvénytervezet legproblémásabb elemei a következők:

Az átfogó elemzés és hatástanulmány nélkül előirányzott, szakmai érvekkel szemben erőltetett egyoldalú átalakítás tovább mélyíti a bizalmi válságot, hátráltatja az innovációs célok elérését, és rombolja a tudományos versenyképességet, tetézve az elmúlt egy év károkozását.

A törvénytervezet kiveszi a kutatások feletti ellenőrzést a tudományos közösség kezéből. Közvetlen politikai kontroll alá helyezi a tudományos döntéshozást, szöges ellentétben a nemzetközi gyakorlatban sikeresnek bizonyult, a tudományos közösség önigazgatásán alapuló tudományirányítási elvekkel (mint a Haldane-elv) és a bevált nemzetközi modellekkel, mint például a német Max Planck Társaság, vagy a francia CNRS működési rendszere.

A törvénytervezet ellentétes az Alaptörvénynek a tudományos kutatás és az MTA szabadságát védő rendelkezéseivel, és figyelmen kívül hagyja a magyar tudományos közösség és az MTA testületi álláspontját. Konkrétan:

a. az NKFIH új irányító testületének (Nemzeti Tudománypolitikai Tanács) csak egyharmadát, a létrehozandó új Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) irányító testületének pedig kevesebb, mint felét adják a tudomány Kormánytól független képviselői;

b. elveti a Közgyűlés által szakmai alapon elfogadott irányítási formát, ami a kormányzat, az MTA és a kutatóhálózat egyenlő arányú képviseletét írja elő;

c. elveti a konszenzussal elfogadott köztestületi formát;

d. az intézetigazgatók és gazdasági vezetők kinevezése, önálló intézetek és központok megszüntetése, alapítása, valamint újak felvétele a hálózatba nem minősített többségi döntéssel történik;

e. nem rendelkezik az igazgatók kiválasztásánál a nyílt pályázati eljárásról;

f. hiányzik az új intézetek alapításáról, megszüntetéséről és felvételéről elfogadott 1 éves moratórium;

g. az új struktúra részleteinek kidolgozásában elmulasztja a független nemzetközi partnerek (pl. Max Planck Társaság) bevonását;

h. a tervezet nem ad garanciát a direkt (nem pályázati) támogatás reálértékének megőrzésére és az elkövetkező 5 évben történő kiszámítható növekedésére.

A törvénytervezet egyoldalú állami jogi aktussal az MTA-t kötelezi (“feladatául írja elő”) vagyona használati jogának átengedésére, amivel veszélyes és a jogrendet súlyosan romboló precedenst teremt az államosításra. A törvénytervezet az átlátható és stabil finanszírozási rendszer hiányával kiszámíthatatlan környezetet teremt. A kiszámítható feltételek és stabil intézményi környezet elengedhetetlenek a magas színvonalú kutatásokhoz és a kiváló kutatók megtartásához.

A törvénytervezet szerinti átalakítás hatalmas kárt fog okozni a magyar tudományos kutatás nemzetközi presztízsének, veszélyeztetve a nemzetközi, ezen belül EU pályázati sikerességet.

A Lendületes kutatók előző levelére írt válaszlevelében Miniszterelnök Úr egyértelműen kinyilvánította, hogy a tervezett átalakítás során érték nem veszhet el, és a tudományos kutatás szabadsága nem sérülhet. A törvénytervezet elfogadása esetén pótolhatatlan nemzeti értékek vesznek el, és már rövid távon is helyrehozhatatlan tudományos, kulturális és gazdasági károk keletkeznek.

Az elmélyülő bizalmi válság többek között a nemzetközileg is versenyképes fiatal kutatók elvándorlásával és egy teljes tudósnemzedék elvesztésével fenyeget. Budapest, 2019. május 29. A nyílt levél és az aláírók folyamatosan bővülő listája a Lendületes kutatók oldalán olvasható. Május 30-án kora délutánig a nyílt levelet már több mint 100 kutatócsoport-vezető, azaz a nagy többség aláírta.

http://vilagtudomany.hu/index.php?data[mid]=7&data[id]=1819&ptolhatatlan-veszteseg-a-magyar-tudomanyban

A sugárfertőzésnek nem lesz több áldozata, mint ahányan egy évben a dohányzás miatt halnak meg az országban..

Nézem a Csernobil filmet, döbbenet az egész, és óhatatlanul felidéződik az, amit saját magam tapasztaltam.

1986-ban a Magyar Rádió és Televízió varsói tudósítójaként számolhattam be a csernobili katasztrófa fejleményeiről – annyit mondhattam, amennyit akkor engedélyezett a cenzor, amit leadott a magyar sajtó.

A lengyel kormány ugyanis - nem először - a saját lakosság védelmét tekintette fontosabbnak, mint a szovjet tájékoztatási-ködösítési mantra ismételgetését.

Lengyelország északkeleti része komoly sugárszennyezést kapott és a kormány április 30-án késő este tartott egy tájékoztatót, szembe menve a szovjet titkolózással. Ezen a tájékoztatón, amelyen tudósítóként én is részt vettem, az akkori kormányszóvivő, Jerzy Urban szájából hangzott el a mondat: a sugárfertőzésnek nem lesz több áldozata Lengyelországban, mint ahányan egy évben a dohányzás miatt halnak meg...

A lengyelországi előzmény az volt, hogy 1986 április 28-án, két nappal a csernobili katasztrófa után a Mikołajki Radioaktív Szennyeződésmérő Szolgálat megfigyelő állomása, amely az ország észak-keleti részén, közel a robbanás helyszínéhez található, regisztrálta a levegőben lévő radioaktív izotópok aktivitását, amely több mint félmilliószor!! nagyobb volt a normálisnál.

Azonnal informálták a Varsói Radiológiai Védelmi Központi Laboratóriumot, amely riasztást jelentett be. Kezdetben a lengyel tudósok azt feltételezték, hogy valahol atomrobbanás történt, de a radioaktív szennyeződések elemzése egyértelműen jelezte, hogy forrásuk csak nukleáris reaktortűz lehet. Csak este hatkor vált világossá mindenki számára, mégpedig a BBC rádióadásából, hogy Csernobil volt a forrás.

Április 28-ról 29-re virradó éjszaka bemutatták a hatóságoknak a polgári védelemi javaslatokat, amelyek fontos pontja egy nagy jód-dózis beadása volt a 131-es radioaktív jód felszívódásának blokkolására, amely a pajzsmirigyben felhalmozódhatott és rákbetegség kialakulásához vezethet.

Nem volt azonban elegendő jódtabletta az országban, ezért erre a célra a Lugol folyadékot, azaz a kálium-jodid és az elemi jód vizes oldatát ajánlották. A mi gyerekeink is ezt kapták, nem tudtuk, hogyan kell adagolni, ezért szegényeknek minden víz nélkül adtuk be a folyadékot, utána utaztak Pestre...

Az éjszakai tanácskozás után a lengyel kommunista párt vezetése és a kormány egy bizottságot hozott létre, amely úgy döntött, hogy 11 észak-keleti vajdaságban, amelyek felett áthaladt a radioaktív felhő, a gyermekeknek és serdülőknek be kell adni a jódos folyadékot.

Az akció aznap, 28-án este elkezdődött és egy napon belül a régióban a gyermekek mintegy 75%-a megkapta a jódot. Április 29-én a kampányt kiterjesztették az egész országra. Nem egészen két nap alatt Lengyelországban stabil jódot adtak be 18,5 millió embernek, főleg 17 év alatti gyermekeknek. Egyúttal úgy döntöttek, hogy megtiltják a legeltetést a réteken, és ajánlották, hogy a gyermekek tejport vagy sűrített tej kapjanak, továbbá, hogy ne egyen senki friss gyümölcsöt, zöldséget és gombákat. Ilyen intézkedéseket akkor a magyar kormány egyáltalán nem tett. Egy nem kicsit cinikus, bor és vodkakedvelő kolléga némi akasztófahumorral jegyezte meg, hogy lám, a tejivás még veszélyesebb, mint az alkoholfogyasztás...

A sajtótájékoztatóról és a lengyel kormány intézkedéseiről április 30-án éjszaka hazaküldtem a Magyar Rádiónak a tudósítást, a kollégák elmondása szerint ez másnap reggel hat órakor egyszer hangozhatott el.  A május elsejei felvonulásokra készült ugyanis az ország, sugárzó napsütésben, és a hatalom nem engedte, hogy elrontásk azt a szép ünnepet... A tudósítást aznap nem is adták le többször, persze a Szabad Európa és a BBC magyar adása folyamatosan mondta a hírt... Két nappal később a 168 óra című, akkor éppen fénykorát élő rádióműsor már lehozta a beszámolómat, de ugye a két nappal korábbi hír finoman szólva másodlagos frissességűnek számít...

Úgy két hét múlva hazarendeltek Varsóból Budapestre és Csillebércen, a KFKI-ban, vagyis a Központi Fizikai Kutatóintézetben megmérték, milyen sugárterhelést kaptunk, mert nem csak én voltam ott, hanem magyar kiküldöttek százai a Szovjetunióból, Lengyelországból és más országokból is.

Korábban 4 ezer becquerel volt a határérték, amely fölött egészségre ártalmasnak minősítették a kapott sugárdózist. A becquerel a radioaktivitás SI egysége, a definíció szerint egy becquerel az aktivitása annak a radioaktív anyagnak, amelyben másodpercenként egy atommag bomlik el. A név Henri Becquerel francia fizikus nevéből származik. Becquerel ugyanis 1903-ban megosztott Nobel-díjat kapott a Curie házaspárral, így ismerték el a radioaktivitás felfedezése terén tett munkájukat. A természetes kálium az emberi szervezetben másodpercenként 4000 bomlást produkál, azaz aktivitása 4 kBq.

A mérés után szóban közölték velem, hogy hétezer becquerel-nyi dózist mértek, ami, úgy mondták, nem veszélyes az emberi szervezetre, és egyébként is, már felemelték a négyezres határétéket 8 ezer becquerelre...  Ebben lehetett igazság, hiszen 33 év után, elég jó állapotban írom ezeket a sorokat. Szerencsés voltam, ugyanakkor ezt azok nem mondhatják el, akik azokban az április napokban magyar állami kiküldöttként, kamionsofőrként vagy repülőgép utasaként jártak, utaztak arra Ukrajnában.

Figyelemre méltó, hogy a magyar hivatalos személyek évek múltán és védték a saját mundérjukat, mondván, ők mindent jól csináltak, vagyis még azt is védték,, hogy április végén sem tájékoztatták az embereket, amikor már a lengyelek megtették... Az akkor Ukrajnában dolgozó, hivatalos kiküldetésben lévő emberek esetében, akik később rákban elhunytak, soha semmilyen összefüggést nem állapítottak meg a csernobili sugárzás és a haláleset között, és kártérítést sem fizettek.

Az sohasem derült ki, vajon igaza lett-e lengyel kormányszóvivőnek, amikor azt az ominózus mondatot mondta, vagyis valóban több tízezer áldozata volt-e Lengyelországban a csernobili robbanásnak? A számok, a becslések igen eltérőek, hiszen komoly érdekek ütköztek, így a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség sem volt érdekelt abban, hogy túl nagy legyen az áldozatok számáról szóló becslés, és az egyes államok sem akartak az áldozatoknak, azok hozzátartozóinak kártérítést fizetni...

Az alábbi összefoglalót a Kitekintő közölte:

Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival Foglalkozó Tudományos Bizottságának (UNSCEAR) legfrissebb, 2011. áprilisi tanulmánya szerint a katasztrófahelyzet felszámolásán dolgozó 510 ezer munkás átlagosan 120 millisievertes (mSv) sugárdózist kapott 1986 és 1990 között. Az egyéni dózisok mértéke 10 és 1000 mSv között volt, 85%-uk a 20–500 mSv közötti tartományba tartozott. A 115 ezer kitelepített lakost 1986 és 2005 között átlagosan 31 mSv, a szennyezett területeken élő 6,4 millió személyt pedig átlagosan 9 mSv többletsugárzás ért a katasztrófából kifolyólag. A három érintett ország (Belarusz, Oroszország és Ukrajna) teljes lakossága átlagosan 1,3 mSv, Európa 500 millió lakója pedig 0,3 mSv mértékű radioaktivitásnak volt kitéve Csernobil által. ...

A zónát a mai napig felügyelő és „üzemeltető” ukrán Különleges Ügyek Minisztériumának 2011-es jelentése szerint a szervezet nyilvántartása 314 ezer ún. likvidátort tart számon, akik közül 207 ezren dolgoztak a helyszínen 1986 és 1987 között. Az adatok alapján a likvidátorok körében a pajzsmirigyrák előfordulása az átlagos érték 5,6-szorosa, míg a női munkások között átlagosan másfélszer annyi emlőrákot diagnosztizáltak, mint a katasztrófa által nem érintett populáción. Az 1986–1987 között a helyszínen dolgozók körében a 2004 és 2007 közötti időszakban összesen 7190 rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, köztük 299 pajzsmirigyrákos és 226 emlőrákos esetet. ...

A likvidátorok mellett a katasztrófa által leginkább érintett másik csoport a csecsemők és gyermekeké volt. Az adatok szerint az 1990-es évek elejétől kezdve drámai emelkedést regisztráltak a pajzsmirigyrákos megbetegedéseket illetően a baleset idején – elsősorban szennyezett tejtermékek elfogyasztása következtében – nagymértékű jód-131 dózist kapott gyermekek körében. Az ENSZ Csernobil Fórumának 2005-ös jelentése több mint 5 ezer esetről szólt, míg későbbi ukrán felmérések 1986 és 2008 között 6 ezer pajzsmirigyrákos megbetegedésről számoltak be a katasztrófa idején 18 év alattiak körében.

A Greenpeace zöldszervezet a 2005-ös ENSZ Fórum megállapításaira adott „válaszjelentésében” 270 ezer pajzsmirigyrákos esetet, továbbá az 1990 és 2004 közötti időszakban összesen 200 ezer halálos megbetegedést kötött Csernobilhez. Ugyanakkor ezen, ötven, nagyrészt kelet-európai tudós által készített anyag a rákos megbetegedések Csernobil előtti arányát hasonlította össze a katasztrófa utáni adatokéival, a növekedést pedig egy az egyben a baleset számlájára írta. Emellett a nem pajzsmirigyrákos megbetegedések becsléséhez Hirosimából és Nagaszakiból származó adatokat használt, melyek azonban nem szolgáltatnak megfelelő tudományos alapot a két esemény, illetve a két érintett populáció jelentősen eltérő mivoltát figyelembe véve. Egy 2007-es, három orosz szakember (köztük a Greenpeace-jelentés egyik szerkesztője) által írt és angol nyelvre 2009-ben lefordított könyv szerint 2004-ig 985 ezren haltak meg Csernobil miatt...

Kép: <emcommons.wikimedia.org/w/index.php?curid=48650941>Kép: 

A populizmus Sztálingrádja - hol bujkál ma Redl ezrdes?

A rettenetes Steve Bannon Európa és a demokrácia legnagyobb ellensége.

Az amerikai üzletember és politikai machinátor saját magát leninistának vallotta, aki meg akarja semmisíteni az államot, és mindezt az amerikai szélsőjobb támogatásával teszi.

Ő volt Trump kampányának egyik atyamestere, és most Németországban szervezi a szélsőjobbot, hogy megbuktassa a demokráciát, vagyis ahogy ő fogalmazott: hogy az uniós választások után minden napot Sztálingráddá tegyen Brüsszelben.

Kedves ember, nem?

Viszont. Lehet, hogy a szélsőjobb katasztrófája, Bannon szóhasználatával Sztálingrádja már bekövetkezett Bécsben.

Nem tudni ugyanis, ki rendelte az osztrák szélsőjobb vezérét lejárató videót, ki szervezte meg 2017-ben, hogy orosznak látszó emberek tegyenek megvesztegetési ajánlatot Ibizán, amit a derék Strache, az eddigi alkancellár, a magyar kormányfő kedves partnere a felvétel tanúsága szerint alig várt...

Akárki volt is, készült arra, hogy megállítsa az orosz nyomulást, vagyis a mostani KGB módszerét, a kompromittálást fordította az oroszbarát szélsőjobb politikus ellen. Az oroszok ugyanis az informális/ információs hadviselést a megmaradt ügynökhálózatra és a zsarolásra építve a tökélyre fejlesztették, és befolyásukat nem a szélsőbal, hanem a szélsőjobb csoportokon át növelik.

Így látható az olasz szélsőjobb vezére Putyin pólóban, igy kötött együttműködési megállapodást Putyin pártjával az olasz és az osztrák szélsőjobb, így finanszírozta a Brexit héjáit Moszkva.

Annak idején Simicska Lajos azt mondta, hogy az Orbánnal való szakítás oka a miniszterelnök oroszbarátsága volt, konkrétan egy mondat: majd megveszi nekem az RTL Klubot a Gazprom!

Nos, a politikai pornográfiával is felérő hat órás videón elhangzott, hogy a megbukott szélsőjobbos politikus olyan médiabirodalomra áhítozott, mint Orbán, és azt az osztrák üzletembert javasolta az áloroszoknak legnagyobb példányszámú lap fölvásárlására, aki Orbánnak is intézte a magyar média többségének megszerzését.

Ezek után jogos a kérdés, hogy mindez milyen pénzből, és kinek az érdekében történt mindez??

Mekkora valójában az orosz hatalmi behatolás Magyarországon?

Hány Redl ezredes típusú döntéshozó ügyködik a kormányzatban?

Valódi horrortörténet ez, ráadásul semmi kitaláció, a szerző a megtörtént esetet dolgozta fel, és ezt mutatja be a Szindra Társulat Budapesten, a Marczibányi téren.

Nyilván sokaknak ismerős a Jó estét nyár, jó estét szerelem cím, hiszen Presser Gábor zenéjét évtizedek óta játsszák a rádiók. A sztori talán a ködbe vész, pedig az 1960-as évek csaknem ötven esztedős horrorsztorija, a sorsával elágedetlen szegény munkásfiú görög diplomatának adja ki magát, így szédíti a lányokat, és persze legtöbbször lebukik, majd szerelembe esik, majd bepánikol és végül elvágja az őt fenyegető gyönyörű Zsuzsanna torkát, - a valóságban pedig még le is fejezte a lányt...

A Fejes Endre darab pedig meglepően friss, hiszen ha a kezdő dalra gondolok, amit a vak koldus és a főhős is énekel, akkor ez akár korunk slágere is lehetne:

"Csak messze szállj, nem hívlak vissza, nem,  Egy kis fényért az életem az ár.

Jó estét nyár.

Csak másnak jár, amit kívánok, luxus autók, Suhanások, ragyogás, illat, hajlongás,

Hol elhiszik a hazugságot.

Fussatok el, ó nyár, ó szerelem,

Megszépítem az én kis életem, Ha senkim sincs, ki majd engem szeret,

Hát tisztelik a pénzemet.

(A képen balról jobbra: László József, Ungár Éva, Góg Tamás, Seufert -Szántó Orsolya)

Lajos, az első főgonosz elköszönt

"Többé nem látjuk értelmét annak, hogy díszletként szolgáljunk ahhoz az erőtlen ellenzéki tevékenységhez, ami az önkényuralom szorításában jobbára az „éhezők viadalává” silányult."

Így ír abban a közleményben Bokros Lajos, amely a Modern Magyarország Mozgalom működésének befejezését tudatja. Egy ismerősöm kommentje szerint ha nem mondják, akkor senki se vette volna észre... ez roppant cinikus, ám nem teljesen alaptalan kijelentés.

Lajos tragédiája, hogy kíváló elme, ragyogó pénzügyes,tisztességes ember, de csapnivaló politikus volt.

Lajost - mellékneve, állandó eposzi jelzője csomag -, ugyanis 25 évvel ezelőtt pénzügyminiszterként először nem szerették, aztán utálták, később gyűlölték. Amikor elment, sokáig zúgott a "hogy volt", majd némi csend után jött a főgonosz-gyártó kormányipari műhely, és Lajos lett az első, még kissé faragtalan főgonosz, akin aztán az első Fidesz kormány sokat köszörülte összes miniszteri és politikusi, meg skribleri nyelveit.

(Igaz, hogy egy rendbeszedett államháztartást köszönhettek neki, de az kit érdekelt...)

Ezzel a főgonoszi státusszal viszont a politikai halottat feltámasztották, és még őt magát is becsapták, mert elhitették vele, hogy ha ennyire fontos volt, akkor újra az is lehet. Én magam is mondtam neki,hogy sokat köszönhet a Fidesz propagandistáinak, hiszen a nevét a közélet egyik fontos szereplőjeként újra és újra bejátszották...

Lajossal ugyanis együtt voltunk katonák egy fantasztikus aknavetős ütegben, amely a Magyar Néphadseregben valószínűleg az egy főre eső legtöbb későbbi bankelnököt, politikust, Legfelsőbb Birósági bírát és médiaembert tartalmazta, mint csövest, állványost, talplemezest, rakaszost, páncéltörőt és felderítőt.

A nyolcadik hónap végén az üteg egy része "fellázadt" ami azt jelentette, hogy egy alakulati KISZ gyűlésen olvastak(tunk) be a feletteseinknek, köztük a legendás Bilux őrnagynak. Ezzel csak arra akarok célozni, hogy már 47 évvel ezelőtt is deviáns magatartást tanúsított a későbbi pénzügyminiszter,aki a fő szónoka volt a gyűlésnek.

De visszatérve a címben foglaltakhoz: Lajost pár év múlva követte a második számú, a mai napig életben lévő főgonosz, Ferenc, akit mára azért már leváltott a vénséges vén, a kormánylapokban megjelenő fotókon a végső stádiumban lévő Darth Vaderre, vagy a Galaktikus Birodalom uralkodójára hasonlító György.

Ez azt is jelenti, hogy a Fidesz gyakorlatilag 20 év óta folyamatosan főgonoszokat gyárt és velük ijesztgeti a félős magyar választókat, majd jól megvédi őket, igaz, ez némi védelmi pénzbe kerül...

Lajos kereste a helyét, de a baloldalon nem akartak egy fertőző nevet, ráadásul ott meglehetősen sok emberrel akasztotta össze legendás bajuszát, így máshol nézett körül, mert a magyar politikában eléggé meglepő módon tiszta kézzel akart politizálni.

Ezt több helyen valószínűleg nem is értették, kalandja az MDF-fel többek politikai életébe került, és végül a párt is megszűnt. Brüsszelből visszatérve megint új életet kezdett, de a mérgező kormányzati propaganda mint hármas számú főgonoszt kezelte, így igazán komolyan nem rúghatott labdába, a karaktergyilkosság évtizedekig hatott.

Tavaly ütegtalálkozónk volt, sok veterán, pár szót beszéltünk, kissé lemondónak tűnt, ez mára, úgy tűnik megerősödött...

Vele együtt a tisztességes politizálás esélyének újabb személye, újabb eleme tűnt el.

Szegény hazám!