A sugárfertőzésnek nem lesz több áldozata, mint ahányan egy évben a dohányzás miatt halnak meg az országban..

Nézem a Csernobil filmet, döbbenet az egész, és óhatatlanul felidéződik az, amit saját magam tapasztaltam.

1986-ban a Magyar Rádió és Televízió varsói tudósítójaként számolhattam be a csernobili katasztrófa fejleményeiről – annyit mondhattam, amennyit akkor engedélyezett a cenzor, amit leadott a magyar sajtó.

A lengyel kormány ugyanis - nem először - a saját lakosság védelmét tekintette fontosabbnak, mint a szovjet tájékoztatási-ködösítési mantra ismételgetését.

Lengyelország északkeleti része komoly sugárszennyezést kapott és a kormány április 30-án késő este tartott egy tájékoztatót, szembe menve a szovjet titkolózással. Ezen a tájékoztatón, amelyen tudósítóként én is részt vettem, az akkori kormányszóvivő, Jerzy Urban szájából hangzott el a mondat: a sugárfertőzésnek nem lesz több áldozata Lengyelországban, mint ahányan egy évben a dohányzás miatt halnak meg...

A lengyelországi előzmény az volt, hogy 1986 április 28-án, két nappal a csernobili katasztrófa után a Mikołajki Radioaktív Szennyeződésmérő Szolgálat megfigyelő állomása, amely az ország észak-keleti részén, közel a robbanás helyszínéhez található, regisztrálta a levegőben lévő radioaktív izotópok aktivitását, amely több mint félmilliószor!! nagyobb volt a normálisnál.

Azonnal informálták a Varsói Radiológiai Védelmi Központi Laboratóriumot, amely riasztást jelentett be. Kezdetben a lengyel tudósok azt feltételezték, hogy valahol atomrobbanás történt, de a radioaktív szennyeződések elemzése egyértelműen jelezte, hogy forrásuk csak nukleáris reaktortűz lehet. Csak este hatkor vált világossá mindenki számára, mégpedig a BBC rádióadásából, hogy Csernobil volt a forrás.

Április 28-ról 29-re virradó éjszaka bemutatták a hatóságoknak a polgári védelemi javaslatokat, amelyek fontos pontja egy nagy jód-dózis beadása volt a 131-es radioaktív jód felszívódásának blokkolására, amely a pajzsmirigyben felhalmozódhatott és rákbetegség kialakulásához vezethet.

Nem volt azonban elegendő jódtabletta az országban, ezért erre a célra a Lugol folyadékot, azaz a kálium-jodid és az elemi jód vizes oldatát ajánlották. A mi gyerekeink is ezt kapták, nem tudtuk, hogyan kell adagolni, ezért szegényeknek minden víz nélkül adtuk be a folyadékot, utána utaztak Pestre...

Az éjszakai tanácskozás után a lengyel kommunista párt vezetése és a kormány egy bizottságot hozott létre, amely úgy döntött, hogy 11 észak-keleti vajdaságban, amelyek felett áthaladt a radioaktív felhő, a gyermekeknek és serdülőknek be kell adni a jódos folyadékot.

Az akció aznap, 28-án este elkezdődött és egy napon belül a régióban a gyermekek mintegy 75%-a megkapta a jódot. Április 29-én a kampányt kiterjesztették az egész országra. Nem egészen két nap alatt Lengyelországban stabil jódot adtak be 18,5 millió embernek, főleg 17 év alatti gyermekeknek. Egyúttal úgy döntöttek, hogy megtiltják a legeltetést a réteken, és ajánlották, hogy a gyermekek tejport vagy sűrített tej kapjanak, továbbá, hogy ne egyen senki friss gyümölcsöt, zöldséget és gombákat. Ilyen intézkedéseket akkor a magyar kormány egyáltalán nem tett. Egy nem kicsit cinikus, bor és vodkakedvelő kolléga némi akasztófahumorral jegyezte meg, hogy lám, a tejivás még veszélyesebb, mint az alkoholfogyasztás...

A sajtótájékoztatóról és a lengyel kormány intézkedéseiről április 30-án éjszaka hazaküldtem a Magyar Rádiónak a tudósítást, a kollégák elmondása szerint ez másnap reggel hat órakor egyszer hangozhatott el.  A május elsejei felvonulásokra készült ugyanis az ország, sugárzó napsütésben, és a hatalom nem engedte, hogy elrontásk azt a szép ünnepet... A tudósítást aznap nem is adták le többször, persze a Szabad Európa és a BBC magyar adása folyamatosan mondta a hírt... Két nappal később a 168 óra című, akkor éppen fénykorát élő rádióműsor már lehozta a beszámolómat, de ugye a két nappal korábbi hír finoman szólva másodlagos frissességűnek számít...

Úgy két hét múlva hazarendeltek Varsóból Budapestre és Csillebércen, a KFKI-ban, vagyis a Központi Fizikai Kutatóintézetben megmérték, milyen sugárterhelést kaptunk, mert nem csak én voltam ott, hanem magyar kiküldöttek százai a Szovjetunióból, Lengyelországból és más országokból is.

Korábban 4 ezer becquerel volt a határérték, amely fölött egészségre ártalmasnak minősítették a kapott sugárdózist. A becquerel a radioaktivitás SI egysége, a definíció szerint egy becquerel az aktivitása annak a radioaktív anyagnak, amelyben másodpercenként egy atommag bomlik el. A név Henri Becquerel francia fizikus nevéből származik. Becquerel ugyanis 1903-ban megosztott Nobel-díjat kapott a Curie házaspárral, így ismerték el a radioaktivitás felfedezése terén tett munkájukat. A természetes kálium az emberi szervezetben másodpercenként 4000 bomlást produkál, azaz aktivitása 4 kBq.

A mérés után szóban közölték velem, hogy hétezer becquerel-nyi dózist mértek, ami, úgy mondták, nem veszélyes az emberi szervezetre, és egyébként is, már felemelték a négyezres határétéket 8 ezer becquerelre...  Ebben lehetett igazság, hiszen 33 év után, elég jó állapotban írom ezeket a sorokat. Szerencsés voltam, ugyanakkor ezt azok nem mondhatják el, akik azokban az április napokban magyar állami kiküldöttként, kamionsofőrként vagy repülőgép utasaként jártak, utaztak arra Ukrajnában.

Figyelemre méltó, hogy a magyar hivatalos személyek évek múltán és védték a saját mundérjukat, mondván, ők mindent jól csináltak, vagyis még azt is védték,, hogy április végén sem tájékoztatták az embereket, amikor már a lengyelek megtették... Az akkor Ukrajnában dolgozó, hivatalos kiküldetésben lévő emberek esetében, akik később rákban elhunytak, soha semmilyen összefüggést nem állapítottak meg a csernobili sugárzás és a haláleset között, és kártérítést sem fizettek.

Az sohasem derült ki, vajon igaza lett-e lengyel kormányszóvivőnek, amikor azt az ominózus mondatot mondta, vagyis valóban több tízezer áldozata volt-e Lengyelországban a csernobili robbanásnak? A számok, a becslések igen eltérőek, hiszen komoly érdekek ütköztek, így a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség sem volt érdekelt abban, hogy túl nagy legyen az áldozatok számáról szóló becslés, és az egyes államok sem akartak az áldozatoknak, azok hozzátartozóinak kártérítést fizetni...

Az alábbi összefoglalót a Kitekintő közölte:

Az ENSZ Atomsugárzás Hatásaival Foglalkozó Tudományos Bizottságának (UNSCEAR) legfrissebb, 2011. áprilisi tanulmánya szerint a katasztrófahelyzet felszámolásán dolgozó 510 ezer munkás átlagosan 120 millisievertes (mSv) sugárdózist kapott 1986 és 1990 között. Az egyéni dózisok mértéke 10 és 1000 mSv között volt, 85%-uk a 20–500 mSv közötti tartományba tartozott. A 115 ezer kitelepített lakost 1986 és 2005 között átlagosan 31 mSv, a szennyezett területeken élő 6,4 millió személyt pedig átlagosan 9 mSv többletsugárzás ért a katasztrófából kifolyólag. A három érintett ország (Belarusz, Oroszország és Ukrajna) teljes lakossága átlagosan 1,3 mSv, Európa 500 millió lakója pedig 0,3 mSv mértékű radioaktivitásnak volt kitéve Csernobil által. ...

A zónát a mai napig felügyelő és „üzemeltető” ukrán Különleges Ügyek Minisztériumának 2011-es jelentése szerint a szervezet nyilvántartása 314 ezer ún. likvidátort tart számon, akik közül 207 ezren dolgoztak a helyszínen 1986 és 1987 között. Az adatok alapján a likvidátorok körében a pajzsmirigyrák előfordulása az átlagos érték 5,6-szorosa, míg a női munkások között átlagosan másfélszer annyi emlőrákot diagnosztizáltak, mint a katasztrófa által nem érintett populáción. Az 1986–1987 között a helyszínen dolgozók körében a 2004 és 2007 közötti időszakban összesen 7190 rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak, köztük 299 pajzsmirigyrákos és 226 emlőrákos esetet. ...

A likvidátorok mellett a katasztrófa által leginkább érintett másik csoport a csecsemők és gyermekeké volt. Az adatok szerint az 1990-es évek elejétől kezdve drámai emelkedést regisztráltak a pajzsmirigyrákos megbetegedéseket illetően a baleset idején – elsősorban szennyezett tejtermékek elfogyasztása következtében – nagymértékű jód-131 dózist kapott gyermekek körében. Az ENSZ Csernobil Fórumának 2005-ös jelentése több mint 5 ezer esetről szólt, míg későbbi ukrán felmérések 1986 és 2008 között 6 ezer pajzsmirigyrákos megbetegedésről számoltak be a katasztrófa idején 18 év alattiak körében.

A Greenpeace zöldszervezet a 2005-ös ENSZ Fórum megállapításaira adott „válaszjelentésében” 270 ezer pajzsmirigyrákos esetet, továbbá az 1990 és 2004 közötti időszakban összesen 200 ezer halálos megbetegedést kötött Csernobilhez. Ugyanakkor ezen, ötven, nagyrészt kelet-európai tudós által készített anyag a rákos megbetegedések Csernobil előtti arányát hasonlította össze a katasztrófa utáni adatokéival, a növekedést pedig egy az egyben a baleset számlájára írta. Emellett a nem pajzsmirigyrákos megbetegedések becsléséhez Hirosimából és Nagaszakiból származó adatokat használt, melyek azonban nem szolgáltatnak megfelelő tudományos alapot a két esemény, illetve a két érintett populáció jelentősen eltérő mivoltát figyelembe véve. Egy 2007-es, három orosz szakember (köztük a Greenpeace-jelentés egyik szerkesztője) által írt és angol nyelvre 2009-ben lefordított könyv szerint 2004-ig 985 ezren haltak meg Csernobil miatt...

Kép: <emcommons.wikimedia.org/w/index.php?curid=48650941>Kép: