Az embernek az élete során sokszor olyan feladatokkal kell megbírkóznia, amelyekről korábban el sem tudta képzelni, hogy  az ő feladata lesz. Nekem például úgy hozta a sors, hogy egy nagy ünnepségen, Mohamed próféta születésnapján a próféta könyörületességéről kellett beszélnem.

Az elmúlt években, évtizedben kétszer is botrány robbant ki a Mohamed - karikatúrák miatt. Először Dániában, 2005 táján, akkor a Duna Televízióban dolgoztam, és egy Világpolitika című műsornak voltam a felelős szerkesztője.

Az akkori botrány miatt elhatároztuk, hogy tartunk egy Iszlám-napot a televízióban, és megszólaltatjuk az iszlám országok nagyköveteit, illetve beszélünk az iszlám kultúráról.

A nap, amelynek én voltam a szerkesztője,  jól sikerült, és ezt követően az a nem várt megtiszteltetés ért, hogy a török közösség képviselői meghívtak, hogy tartsak beszédet Mohamed próféta születésnapján, a próféta könyörületességéről a Budapesten rendezett ünnepségen, a MOM kulturális központban, több száz ember előtt.

A helyzet némileg ahhoz hasonlítható, mintha karácsonykor meghívnának egy mohamedán szónokot, hogy a keresztény gyülekezet előtt beszéljen Jézusról. (Egyébként lehet, hogy ez nem is volna ostobaság...)

A feladat tehát nem volt egyszerű, és elsőre nem is sikerült elvégezni, mert a megírt beszéd nem tetszett nekik. Tovább kutattam, és ekkor találtam meg egy dán teológus írását a vallásközi párbeszédről. Erre építettem az új beszédet, amelynek szövegét közzéteszem, mert úgy gondolom, hogy talán még aktuálisabb, mint akkor volt.

(A beszédből nem a teljes szöveget közlöm, elég hosszú, hanem csak a párbeszédre vonatkozó részt.)

A vallásközi párbeszéd Tízparancsolata

Az újságok címoldalait, a televízió és a rádió hírösszefoglalóinak legnagyobb részét ma nem csodák, hanem a „rendkívüli események”, vagyis a rossz, a háborús hírek töltik meg. A hírek nem könyörületesek, de nem is a könyörületességről szólnak, hanem harcról, háborúról, merényletekről és gyilkosságokról.

A közvélemény egyre fásultabb, mert akár a Közel- Keletről, vagy Irakból, vagy Afrikából érkezzenek is tudósítások, képsorok, az egyik éppen olyan, mint a másik: vér, füst, halottak. Különbözni rendszerint a „jó hírek” (görög eredetű szóval „evangéliumok”) különböznek egymástól: mást tart jó hírnek, betartandó törvénynek, illetve követendő tradíciónak a zsidóság, mást a kereszténység, mást az iszlám, mást a buddhizmus, mást a szikhek, mást a konfuciánusok, mást a többi vallás.

Egyfelől különbözünk, másfelől viszont nagyon is egyformák vagyunk, ezt a gyermekek, a gyerekkor mutatja meg a legjobban…

Johannes Aagaard, egy dán evangélikus teológus az 1990-es években fogalmazta meg az alábbi szempontokat a vallásközi párbeszédhez. Ebben a tíz pontban vannak olyanok, amelyek inkább Európán belül érvényesek, de bizonyos mértékig, bizonyos, csekély megszorítással valószínűleg minden párbeszédre használhatóak. A pontok a következők:

1. Játsszunk nyílt kártyákkal!

Csak akkor érthetjük meg a másik ember vallását, ha mi is készek vagyunk saját álláspontunkat világosan megfogalmazni. A vallásosságot nem lehet „nem vallásos formában” interpretálni. A vallásosságot csak úgy lehet megérteni, ha az ember a saját vallási előítéleteit feltárja. Semlegesség ezen a területen nem lehetséges.

2. Ne rajzolj karikatúrát!

Nem szabad torzképet készíteni a másik hitéről. A más vallások követőinek vallási meggyőződését és magatartását a saját előfeltételeik, és nem a mieink szerint kell megítélni. Ezt Aagaard Jeruzsálemben fogalmazta meg ilyen határozottan, és a dolog iróniája, hogy bő tíz esztendővel később saját honfitársai voltak azok, akik figyelmen kívül hagyták maximáját, később pedig mások is...

3. Nevezzük nevükön a dolgokat!

A kitérő udvariasság, és a szigorú agresszivitás eltéveszti a célpontot, csak az őszinteség útja járható. Angolul így mondják: „go for the ball and not for the man” (a labdára menj, ne az emberre), ami azt jelenti, érveljetek, de ne sértegessetek. Ez az elv ugyancsak igen fontos az elmúlt évek történéseinek fényében, ugyanis hosszú heteken keresztül nem érvek hangzottak el, hanem sértések, amelyek újabb sérelmeket okoztak…

4. A tiszteletben tartás nem elfogadás!

Gondoljunk arra, hogy vannak dolgok, amelyek a számunkra szentek – éppen így vannak szent tradíciói másoknak is. Tiszteld felebarátod jogát saját meggyőződéséhez, miképpen te is elvárod, hogy ő tiszteletben tartsa a tiédet! Ez az elv igen fontos a párbeszédhez, nélküle gyakorlatilag nem lehetséges a dialógus.

5. Tiszteld lelki őseidet (spirituális szüleidet)!

Ez a tisztelet és megbecsülés vonatkozik a másik ember lelki őseire is. Nincsenek minden embernek jó szülei, de azért szülei mindenkinek vannak. Nem a mi feladatunk a másikat védekező állásba kényszeríteni. Nekünk az ősidőkben közösek voltak a spirituális szüleink, a lelki gyökereink ugyanabban a földben kapaszkodtak és kapaszkodnak.

6. A tisztelet tiszteletet szül!

Vallási ellentétek gyakran torkollanak igazi vallásháborúkba, ahol a felek már egymás becsületét sértik meg és egymás őszinteségét vonják kétségbe. Lehetnek komolyak az ellentétek, az alapvető emberi összetartozás azonban még mindig fontosabb! Szerencsére ezt ismerték fel abban a konfliktusban, amely az elmúlt hónapokban robbant ki azon karikatúrák nyomán, amelyeket soha nem kellett volna megrajzolni…

7. Ne tűrjük el a visszaéléseket!

Sok ember és sok szervezet visszaél a vallással, és saját érdekeire és ambíciói érdekében használja fel azt. A széltében-hosszában gyakorolt vallási manipulációkat le kell leplezni. Igen lényeges, hogy a vallási tekintéllyel való visszaéléseket nem szabad tolerálni.

8. Ne lopj!

A vallást gyakran használják fel anyagi visszaélések elkendőzésére. Ha csak egy felekezeten belül jelenik meg a korrupció, akkor is alapjaiban érint minden vallást, és valósággal provokálja az állami felsőbbséget, hogy a vallási közösségek legbelsőbb ügyeibe beavatkozzon.

9. A vallásos közösségeket más csoportok és vallások oldaláról is meg lehet ítélni!

A vallásos csoportok bemutatása kifelé rendszerint ordító módon különbözik attól, amit a belső realitás tükröz. Ezekre az eltérésekre nagyon fontos rámutatni.

10. Kölcsönös valláskritikát!

A vallásoknak szükségük van egymásra, mert a vallásosság nem interpretálható nem vallásosan. Az ember még a saját vallását is csak e dialógus révén ismerheti meg. Alighanem ez elég nehéz feladat lesz, de nem teljesen reménytelen… Talán.

A nagy vallások ökumenikus találkozóján sokszor elhangzott: Földünkön ma minden harmadik ember kereszténynek, minden ötödik muszlimnak, minden hetedik hindunak, s minden tizenötödik buddhistának mondja magát. Százmilliós nagyságrendű azoknak a száma, akik nem, vagy csak a „maguk módján” vallásosak, vagy tudatosan ateisták.

Sokan közömbösek a nagy vallásokkal szemben és a világvallások vezetői lassan felismerik (és – először a világtörténelemben – előbb utóbb kénytelenek is belátni), hogy nem szigetelődhetnek el egymástól: ha nem akarnak háborúba bonyolódni (ami fél évszázaddal Auschwitz és Hirosima után, Szarajevó ostroma után minden korábbinál kevésbé vállalható), vagyis dialógust kell folytatniuk.

Hans Küng svájci teológus úgy véli, a zsidóságban, kereszténységben és az iszlámban közös a hit ugyanabban az egy Istenben.

Az ábrahámi vallásokban egy profetikus örökség él tovább, ami örömteli módon mindhárom vallásban közös maradt: zsidók, keresztények és mohamedánok az egyetlen Istenben hiszek, aki nem tűr maga mellett más alakokat, isteneket, hatalmasságokat és uralkodókat, aki azonban nemcsak egy népnek az istene, hanem minden népé, nem nemzeti isten, hanem az egész világ ura, aki minden nép javát akarja.

Zsidók, keresztények és mohamedánok egyazon prófétai ethoszhoz tartják magukat: ez az igazság, az igazságosság, a hűség, a béke és a szeretet követelménye – mindezeket mint Istentől származót tartják nyilván. A zsidóság, kereszténység és az iszlám magáévá teszi a prófétáknak az igazságtalan és embertelen viszonyokkal szembeni kritikáját, amelyek között a lealacsonyított, kizsákmányolt emberek élni kénytelenek.

Nem lehetséges istentisztelet embertisztelet és emberi jogok nélkül!