Hogyan ne légy kormányszóvivő? (Módszertani útmutató)

Hogyan ne légy kormányszóvivő?

 

Több módja van annak, hogy az ember ne legyen kormányszóvivő, de mind közül talán az a legbiztosabb, ha egyszerűen nem vállalja a dolgot. Egy hölgy, aki néhány éve nem vállalta, azt nyilatkozta, hogy szerinte a szóvivői állás a szakma csúcsa. Nos, ha ez valóban így van, akkor máris érthető, hogy ő miért mondott nemet. De most már alighanem mindegy is. Ő is gazdagabb lett azzal a történettel, hogyan nem lettem kormányszóvivő, és mint számos kollégának, nekem is van egy történetem erről.

1995 őszén a Danubius Rádió főszerkesztője voltam, és sok évnyi, pontosan 17 esztendei politikai újságírás után nagyon élveztem, hogy zenéről, showról és üzletről szólt az a rádió. Akkor indult el a boldogult emlékű Danubius Capuccino, ami sok tekintetben minden mostani reggeli rádióprofit - centrumok ősanyja volt. Azért nevezték profit-centrumnak, mert a kereskedelmi rádióknál egy ilyen műsor nagyjából a bevételek felét hozta akkoriban.

Az élet szép volt, sőt, a magyar foci is, hiszen a Fradi bejutott a Bajnokok Ligájába, és nekem volt jegyem az Ajax elleni pesti meccsre. Kell-e több egy focirajongó férfinak a boldogsághoz, még akkor is, ha eredetileg Honvéd drukker volt?

Éppen a meccsre indultam, amikor felhívott régi barátom és kollégám, hogy ne mondjam "tanítványom", Havas Henrik,- akit hírszerkesztésre tanítottam, miután előzőleg elhasznált több oktatót -, szóval felhívott Henrik, és azt mondta, hogy megbeszélte a miniszterelnökkel, Horn Gyulával, hogy ő országimázs-építési államtitkár lesz, én meg vállaljam el a kormányszóvivőséget. Jó-jó, de én éppen a meccsre megyek, feleltem, és nem hiszem, hogy ezt így meg tudjuk beszélni telefonon, és gyorsan elköszöntem.

A Fradit sajnos nagyon elverte az Ajax, engem pedig másnap délelőtt felhívott Kereszty Gábor a Magyar Televízióból, hogy nyilatkozzak. Mondom: miről nyilatkozzak? Hát arról, amit bemondott a rádió, hogy az akkori kormánykoalíció vezetői, Horn Gyula és Kuncze Gábor megegyeztek, hogy Havas Henrik államtitkár lesz, én pedig a kormányszóvivő. (Ez az az év volt, amikor a kormányszóvivők gyorsabban fogytak, mint a pénzügyminiszterek, a megbízás nem tűnt nagyon hosszú életűnek.)

Mondtam, hogy én nem nyilatkozom semmiről, aztán felhívtam a Miniszterelnöki Hivatalt, és kértem, hogy adják a kabinetfőnököt. Adták, én pedig elmondtam, hogy itt valami félreértés lehet, nem leszek szóvivő, mert nem vállalom. Azt a választ kaptam, hogy tudja. Akkor meg mire jó ez az egész? - kérdeztem. Menjek be pénteken a Parlamentbe, és akkor ott megbeszéljük az egészet.

Jó, pénteken elmentem a Parlamentbe, a miniszterelnök pedig fogadott minket, Havast, és engem. Mindjárt a beszélgetés elején szóltam, hogy szerintem az a legjobb mindenkinek, ha én nem leszek kormányszóvivő. Azt érti, mondta a miniszterelnök, hogy nekem ez a legjobb, de nekik miért ez a legjobb?

Azért, mert én Henriket majd húsz éve ismerem, írtunk együtt verset, könyvet, alapítottunk hírügynökséget, de összességében minden vállalkozásnak két jellemzője volt: egyik sem tartott tovább két hétnél, és mindegyik csődbe ment. Nem hiszem, hogy ez alapvetően megváltozott volna, - válaszoltam.

Henrik, te ezt nem gondoltad át? -, kérdezte a miniszterelnök.

Nem, hangozott a válasz.

Kijöttünk nem nagyon beszélgettünk, aztán Henrik belépett a kormányba, és egyszerre lett szóvivő, meg államtitkár, mintegy nyolc napig. A bukás jó nagy volt, a mai napig nem teljesen világos, miért kellett neki...

Utána a miniszterelnök megbízásából felajánlották, hogy legyek államtitkár is, és kormányszóvivő is, de egykori évfolyamtársamnak azt mondtam: a szakma nem emésztené meg, hogy egy éven belül a negyedik újságíró bukkanjon fel, és bukjon meg, inkább legyen olyasvalaki, aki nem szakmabeli, és hivatali tekintélyével el tudja adni a dolgot.

Lehet, hogy nem ezért, de így lett Kiss Elemér a szóvivő, és az országimázs építési államtitkárságot nem hozták létre, pedig arra tényleg szükség lett volna...

László József