Wooland

2020.dec.19.
Írta: JoeLaszlo komment

Isten és az emberek útjai

Isten útjai kifürkészhetetlenek, de néha az embereké is... a kettő meg együtt, nos, nem egyszerű. Az alábbiakat azok figyelmébe ajánlom, akik szeretnék nem is kicsit visszaforgatni a történelem kerekét, miközben valószínűsíthető, hogy a történelemnek nincs is kereke...

 

martine.jpeg

Martine Rothblatt 1954-ben férfiként született. 1982-ben házasodott meg össze mostani feleségével, és együtt négy gyermeket nevelt fel, 3 saját gyermekét, és felesége egy gyermekét.

Rothblatt 1992-ben nemet váltott, de a felesége azóta is vele él.

Martinenak köszönhető a globális műholdas kommunikáció: televíziózás és rádiózás. Több szatellit programot és céget alapított, jogász és asztronómus végzetséggel.

Amikor kislányánál egy gyógyíthatatlan halálos betegséget diagnosztizáltak az orvosok és azt mondták neki, hogy maximum 1-2 éve lehet a lányának hátra (PAH- pulmonális artériás hipertónia), újra beiratkozott az egyetemre biológiai szakra. Addig tanult és kutatott, amíg megtalálta rá a gyógyszert és a lánya felnőtt. Egyúttal több millió gyermek életét mentette meg ezzel a gyógyszerrel...

Ezen felül megépítette saját elektromos helikopterét, és az egyik cégén keresztül emberi szervek mesterséges tenyésztésével kísérletezik.

Rothblatt melegjogi és transzneműségi aktivista, aki számos jogi alkotással védi az emberek jogait. Álljon azonban itt egy idézet egy 6 évvel ezelőtti cikkből, amely még tovább bonyolítja a fentieket: „Martine kevésbé látja magát transzneműnek, sokkal olyan személynek, akit transzhumanistának neveznek, egyfajta futuristának, aki úgy véli, hogy a technológia felszabadíthatja az embereket biológiájuk határaitól - ideértve a meddőséget, a betegségeket és hihetetlen módon a halált is. ” - New York Magazine, 2014.

Ezek után talán nem teljesen helytelen az alábbiakat citálni:

"Mekkora a mélysége Isten gazdagságának, bölcsességének és tudásának! Mily megfoghatatlanok szándékai, mily kifürkészhetetlenek útjai! Vajon ki látta az Úr gondolatait? Tanácsot ki adott neki? Ki kölcsönzött neki, hogy visszakövetelhetné tőle?" Pál apostol levele a rómaiakhoz

Köszönet Nagy Ervinnek és Schneider Kingának, hogy közzétették, megosztották az információt Rothblattról.

Forrás: Ervin Nagy #acsaládazcsalád

https://en.wikipedia.org/wiki/Martine_Rothblatt 

https://www.ft.com/.../0682a232-dbb6-11e6-86ac-f253db7791c6

https://www.forbes.com/profile/martine-rothblatt/

https://tim.blog/2020/12/16/martine-rothblatt/

Európa karácsonya 2. - a karácsonyfa, az ajándékozás, a szokások

 

Európa karácsonya - a karácsonyfa, az ajándékozás, a szokások

Az alábbi szöveg egy forgatókönyv terve, a régi Duna Tv számára készült, azonban nem valósult meg. Több ilyen terv is van, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül... Ugyanakkor érdekesnek gondolom, ezért most, az idei, nem szokványos karácsony előtt megmutatom mindenkinek.

christmas-tree-karacsonyfa-9050637334.jpg

Karácsonyfa

A karácsonyfa ősi egyiptomi hagyományból származik, ők pálmafát díszítettek fel, a győzelem jelképét. Télen is örökzöld ágai az újjászületést, az élet örök körforgását jelképezik számunkra. Egyes korai legendákban az újszülött istenség, Baal-berith (A Fa Ura) jelképe. A Yule - fa szoros összefüggést mutat a germán pogány hagyománnyal: ajándékokat hagyni az „elfeknek”, hogy elnyerjék jóindulatukat. A fa minden ősi európai nomád törzs életében létfontosságú és szent élőlény volt. (Ld. Yggdrasil, Világfa, Kalevala, Jankovics Marcell: A fa mitológiája)

A tiszafa (Taxus baccata) a fenyőhöz hasonló tűlevelű örökzöld Európában. Kemény és rugalmas fájából régen főleg fegyvert, íjat készítettek. Levelének és magjának mérges volta szabja meg helyét a hiedelmek világában. Ma is kedvelt temetői díszfa, de már az antikvitásban a halál fája volt, ezért az ír fanaptár az év utolsó napjának jeléül a fenyővel, az újjászületés fájával párban az év fordulójára ültette. A tiszafa téli helyét a naptárban az is indokolja, hogy igazán ekkor fejti ki mérge a hatását; lombja télen négyszer annyi mérget (taxint) tartalmaz, mint nyáron.

Hellászban és Itáliában Hekaté halálistennőnek szentelték, amint azt magával Hekatéval mondatja Shakespeare: “...slips of yew Sliver’d in the Moon’s eclipse.” (Macbeth, III.felv. 5.sz.) Hekatéhoz annál is inkább illik a tiszafa (ang. yew), mert a fenyő, a növekvő Hold és a születés Dianájának a vén boszorka mása, a fogyó Hold (the Moon’s eclipse) megszemélyesítője.

Egy ír balladában a halott szerelmesek testét tiszafanyársakkal szögezik a koporsóikhoz, hogy távol tartsák őket egymástól, de a nyársak kihajtanak, és fává nőve összeölelkeznek a sírok felett. Bretagne-ban úgy tartják, hogy a temetői tiszafák gyökere a hullákból szívja ki a mérget. Mérgező volta a régiek hite szerint megnövelte a fájából készült íjak erejét (gr. toxikon “nyílméreg”, toxon “íj”). Mindazonáltal nem csak borús képzetek fűződtek hozzá. Sírok díszeként nemcsak a halálra emlékeztetett; örökzöld és igen hosszú életű lévén az “örök életet” is jelképezte.

Angol temetőkbe pedig azért ültették, hogy azokat a boszorkányok okozta viharoktól megvédjék. Az örökzöld fenyőfélék közül a közönséges jegenyefenyő (Abies alba), es a közönséges luc (Picea abies), valamint déli meg keleti megfelelőik illenek ide. A tölggyel együtt (l.gr. drusz “tölgy, fenyő”) a régiek legszentebb fája: a gall “tölgyemberek”, a druidák fényistennőjet Druantiának hívták. A tölgy a nyári, a fenyő a téli időszak közepén álló világfa földi mása.

A karácsonyfa állítás szokása is jelzi, hogy a fenyő a fordulat, az átmenet, az újjászületés és az erősödő napfény jelképe volt. Graves leír egy gyermekszüléshez kapcsolódó régi skót szokást, melynek során a gyermekágyban fekvő anyát és az újszülöttet egy égő fenyőággal háromszor körbejárva “beszentelik”.

A téli napforduló a napisten születésnapja - ettől kezdve növekszik a fény, hosszabbodnak a nappalok. Ezért a fenyő a fény, a tűz fája is. A görögség számára a nőies fenyő Artemisz, a medve- és vadászistennő egyik fája volt. Artemisz-Diana egyfelől a téli napfordulóval véget érő Nyilas hónap (nov.23-dec.21/22) védnöke, másfelől azonban holdistennő is volt.

Az olykor ezüstös tűlevelű, fehéres törzsű fenyő - ugyanis a megszilárdult gyanta kifehéredik - ebbéli szerepköréhez is illik. A jegenyefenyő latin neve: Abies alba nőnemű, “fehér fenyőt” jelent. Hogy a fenyő a tűznek is (a Nap tüzének) szimbóluma lett, annak több oka van. Mindenekelőtt az, hogy egyes fajok gyantás fája könnyen kap lángra és sokáig ég (vö. ang. fir “fenyő”, fire “tűz”). Sötét korokban a gyantás fenyőág a legközönségesebb világítóeszköz volt, viszont a fáklya a sötétben világító Hold jelképe is.

A fenyő a fiúisten jelképe is volt. A früg Attisz egy fenyőfa tövében hal meg vetélytársától vagy őrületében, amit szerelmese, Kübelé féltékenységében bocsátott rá. Ezt követően a gyászoló istennő halott szerelmesét fenyőfává változtatja. Attisz évkezdő tavaszi ünnepének első napján : a “Ver napján” (márc.22-én) egy, a halott istent jelképező fenyőfatuskót vittek a szentélyébe, gyapjúszalagokba csavartan, mint egy múmiát, a tavasz első virágaival borítottan.

Rómában Arbor Intrat : A ”Fa belép” volt az ünnep neve. Ezt a tuskót aztán az év végén elégették. Az Attisz - kultusz emléke a közelmúltig fennmaradt a téli karácsonyfa állítás és tuskóégetés formájában. A germánok hite szerint az emberi faj is a fáktól származik, a nők a Nyírfától, a férfiak a Kőristől vagy a Tiszafától. A fa díszítése is szakrális célokat szolgált, a díszek maguk is szimbolikus értékűek, legfőképpen az újjászülető Napot szimbolizálják, valamint a kozmikus év egyes elemeit, a Holdat, csillagokat, a földet, az egyes hónapokat, a világkígyót, az időt.

A díszekkel és gyertyákkal ékesített fenyőfa, amely ma a szenteste jelképe, nem létezett mindig. Az első híradás arról a szokásról, hogy fenyőfákat díszítenek fel karácsonykor, az 1606-os esztendőből származik. Akkor írta le egy strassbourgi polgár, hogy szülővárosában az emberek papírrózsával, cukorkával, almával, pogácsával és halpénzzel ékes fenyőfát állítanak a szobájukba.

Egy évszázaddal később az lett a szokás Németországban, hogy minden családtagnak saját kis fenyőfát ajándékoztak, mégpedig nagyság szerint: az apa, a család feje kapta a legmagasabbat, a legkisebb gyerek pedig a legeslegkisebbet. Mikor belépett a család a gyertyafényes szobába, rögtön felismerte mindenki, melyik az ő fája, melyek az ő ajándékai. De már karácsony másnapján lefosztották és kivitték a házból ezeket a kis karácsonyfákat.

A XIX. században kezdtek gyertyával és díszekkel megrakott, igazi nagy fenyőfákat állítani a lakószobákba, ahogy ez ma is szokás. Ágaik közé aranyos és ezüstös diót, színes szaloncukrot, almát, süteményt és más finomságokat akasztunk. Az ünnepi napokban és a rá következőkben a ház gyerekei ezeket leszüretelhetik. A fákat újévig vagy vízkeresztig (január 6.) tartják meg.

Ajándékozás

A XIV. századig csak a templomokban ünnepelték a karácsonyt. Az ünnep fénypontja az éjféli istentisztelet volt, amely sokkal vidámabban zajlott, mint manapság. Minden felnőtt és gyerek lámpást vagy égő gyertyát hozott magával. Luther Márton tette a karácsonyt a gyermekek nagy ünnepévé. Hogy minél emlékezetesebb legyen számukra a Jászolban fekvő Kisjézus, szokásba hozta az ajándékozást.

Eleinte csak apró ajándékokról volt szó: pár almát és diót kaptak. Csak jó 150-200 esztendővel ezelőtt kezdtek a felnőttek komolyabban gondolkodni a gyerekekről, és kívánságaikról. A kislányok legkedveltebb játékai a babák voltak, a fiúkéi pedig az ólomkatonák vagy az állatokkal megrakott bárkák. A gyerekek karácsonyi kívánságlistája egyre hosszabb lett. Eközben majdnem elfelejtődött a karácsonyi ünnep igazi értelme és a karácsonyi ajándékozás eredeti célja...

Népek karácsonya – Európa és Amerika ünnepe

Anglia

A készülődés már októberben elkezdődik, karácsonyi díszbe öltöztetik az utcákat, decemberben megjelennek a Télapók, bár Angliában nem ünneplik a Mikulást. A karácsonyi lapokat december elején elküldik egymásnak az emberek, és a kapott üdvözlőkártyákat kiteszik a szobafalra. A gyerekek piros, hosszúszárú harisnyáikat december 24-én kikészítik, mert karácsony éjjelén Santa Claus, vagy Father Christmas a kéményen át a kandallóba ereszkedik, és megtölti ajándékokkal. Az angolszász karácsony nem ismeri a szenteste fogalmát, ott december 25-én kezdődik az ünnep, az angolok e napon délelőtt mennek templomba, s ezután bontják ki az ajándékokat, melyek - sokszor már jóval korábban - a feldíszített fa alatt gyűlnek. Az előbbiekből adódóan az éjféli mise is hiányzik náluk. Az ajándékozás után ünnepi ebéd következik. Angliában az ünnepi édesség a karácsonyi puding, melynek alapja mazsola, füge, aszalt szilva és egyéb szárított gyümölcsök, narancs- és citromlé stb.

Írország

Az ünnep december 13-án kezdődik, ez a 13 nap a Little Christmas (Kis Karácsony). Az ír családok december 25-én gyertyát állítanak az ablakpárkányra, fenyőfát díszítenek, majd whiskyt készítenek ki a Télapónak, sárgarépát a rénszarvasoknak. Az ajándékcsomag kibontása után, délután 2-3 óra körül fogyasztják el az ünnepi ebédet.

Franciaország

A karácsonyi ünnepeket megelőző adventi időszak kezdetét jelzi, hogy a Champs-Élysées fényben pompázik. A szenteste - hozzánk hasonlóan - Franciaországban is családi ünnep, de a katolikusok számára az éjféli mise nemcsak vallási, hanem társadalmi esemény is. A család minden tagja részt vesz az éjféli misén, és amíg a ház üres, megjön Karácsonyapó (Pére Noël, Pére Chellende), és a kikészített ragyogóan tiszta kis cipőkbe beledugja mindenkinek a maga ajándékát. Franciaországban elmaradhatatlan a fatörzs, a fahasábot formázó, mélyhűtött csokoládétorta.

Németország

Advent idején fenyőfát állítanak az üzletekben, lámpafüzérekkel, szalagokkal díszítik az utcákat. December 4-én, Borbála napján aranyesőágakat raknak a vázába, melyek karácsonyra kivirulnak. Megnyílik a karácsonyi vásár, ahol enni-inni és ajándékot vásárolni is van lehetőség. A német családok - a gyerekek bevonásával - szentestére karácsonyfát állítanak, a családtagok ajándékot adnak egymásnak. A gyerekeknek Karácsonymanó (Weihnachtsmann) hozza az ajándékot. Az ünnepi vacsora fő fogása a libasült, a püspökkenyér és saját készítésű karácsonyi aprósütemény.

Ausztria

A bécsi utcákat, üzleteket a "Csendes éj" dallama tölti be. Óriási karácsonyfákat állítanak a főtereken. A karácsonyi vásár a Városháza előtti főtéren, kis faházikókban zajlik, ahol az apró ajándéktárgyaktól a szőrmekabátig minden kapható. December 16-án elkezdődik a Bécsi Szimfónikusok karácsonyi koncertsorozata. December 24-én este minden bezár, mindenki otthon ünnepel. A gyerekeket sok családban a nagyszülők kísérik a városok utcáin, amíg a szülők a rejtegetett karácsonyfát feldíszítik.

Oroszország

Oroszországban szilveszter estéje a fenyőfadíszítés ideje. A gyerekeket Fagyapó, azaz "Gyed Maroz" ajándékozza meg.

Olaszország

Az ország különböző vidékein más és más karácsonyi szokások élnek. Az olaszok nem ugyanazon a napon kapják meg az ajándékokat. Észak-Olaszország egyes részein december 25-én Télapó (Babbo Natale) vagy a kis Jézus hozza az ajándékot, másutt Szent-Luca december 13-án. Rómában a Háromkirályok napján (január 6.) Befana, az öreg, de jóságos boszorkány, aki seprűn közlekedik, és kéményen át, juttatja el a csomagokat.

Spanyolország

A spanyol gyerekek nemcsak december 25-én, hanem január hatodikán a három királytól is kapnak ajándékot. A nagyvárosi felvonulásokon a három király feldíszített szekéren járja az utcákat.

Dánia

December hónap az ünnep jegyében telik, az utcákat, üzleteket kivilágítják, feldíszítik füzérekkel, fenyőágakkal. A gyerekek különleges karácsonyi bélyeggel üdvözlőlapokat küldenek egymásnak. A dán családok mennyezetre négy gyertyával díszített adventi koszorút akasztanak, és advent minden vasárnapján meggyújtanak egy gyertyát. A gyerekek saját készítésű díszekkel maguk díszítik a karácsonyfát és a lakást. A karácsonyi vacsora este 6 óra körül kezdődik.

Finnország

December 24-én délután a családok karácsonyfát díszítenek, este égő gyertyákat helyeznek a sírokra. A fenyőfát 20 nappal karácsony után bontják le.

Svédország

A december 24-től, január 6-ig tartó időszak a karácsonyi ünnep időszaka. Régen minden család hozott az erdőből egy fahasábot, meggyújtotta a nyitott kandallóban, és amíg égett, addig tartott az ünnep. Az ajándékot egy Jul-Bock nevű szalmából készült kecskebak hozza, aki a mennydörgés istenének, Thor-nak az állandó kísérőjére emlékeztet. Ilyen szalmából készült szerencsehozó kecskebakot állítanak a svéd családok a lakásajtóba vagy a karácsonyfa elé (az IKEA áruházban ezért kapható ilyen).

Norvégia

December első napján kezdődik a ház, a lakás feldíszítése, melynek elengedhetetlen kelléke a virág. A svédekhez hasonlóan kecskebakot és gabonakeresztet állítanak a ház elé, minden ablakba csillagot akasztanak. December 24-én égő gyertyákat tesznek a sírokra. Vacsora után, az ajándékok kibontása előtt a család körülveszi a karácsonyfát.

USA

A jellegzetesen amerikai ünnep, a Hálaadás - a családi összetartozás jelképe - november utolsó csütörtökén, elhalványítja a karácsonyt. A családok Hálaadáskor, az 1620 novemberében az újvilágba érkező zarándokokra emlékeznek, akik az első évet átvészelve, hálát adtak az Úrnak, hogy átsegítette őket a nehézségeken. A Hálaadást követő héten kezdődik a karácsonyi készülődés. A Fehér Ház előtt felállítják a hatalmas fenyőfát, melynek gyertyáit az elnök és felesége gyújtják meg. A családok újra összegyűlnek, és közösen töltik el a szentestét, az ajándékokat a talpig pirosba öltözött Télapó (Santa Claus) hozza.

LJ

Európa karácsonya 1. - nevek, mítoszok

Európa karácsonya - nevek, mítoszok

weihnachten.jpg

Az alábbi szöveg egy forgatókönyv terve, a régi Duna TV számára készült, azonban nem valósult meg. Több ilyen terv is van, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül... Ugyanakkor érdekesnek gondolom, ezért most, az idei, nem szokványos karácsony előtt megmutatom mindenkinek.

Mítoszok határozzák meg életünket, az újrakezdésbe vetett hit, a megújulásba vetett bizalom, az élet és egymás szeretete. A Karácsony mindezt egybe foglalja, immár több mint 1600 esztendeje.  A karácsonyfa állítás szokását, európai eredetét kísérhetnénk végig az Unió egyik fővárosából, Strassbourgból, ahol 400 éve először írták le, hogy „az emberek papírrózsával, cukorkával, almával, pogácsával és halpénzzel ékes fenyőfát állítanak a szobájukba”.

A karácsonyfa útját végigkísérnénk Magyarországra, ahová Dél – Németországon és Ausztrián keresztül jutott el. A karácsonyfa történetét 3 x 10 perces etűd előzné meg, amelyek elsősorban a képzőművészet segítségével illusztrálnánk és bevezetnénk a karácsonyfa mítoszt. Ezeket, a téli napfordulót, a karácsony nevét, valamint a napisten és Jézus születését bemutató etűdöket követné a karácsonyfa útját követő film.

Téli napforduló

Minden nép nagy ünnepségekkel búcsúztatja az óesztendőt és köszönti az újévet. Ezek az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével. A régi időkben a naptári újév kezdete nem a mostani időpontban volt. Sokáig a természet megfigyelése alapján számították az időt. Ezért eleinte a téli napforduló ideje, december 25. környéke jelentette az újév kezdetét.

A régi rómaiak a hosszabbodó nappalokat, a fény újjászületését a Legyőzhetetlen Nap istenének, Mithrásznak a születésével azonosították. December 25. így a Legyőzhetetlen Nap születésnapja lett. A régi Rómában például az újév kezdetét március eleje, a tavasz érkezése jelentette. Később a Calendae Ianuariae, vagyis január 1. lett az év kezdőnapja, melyet a Gergely - naptár elkészítésénél is figyelembe vettek, és a mai napig szerte a világon ezt tekintik az újév kezdetének.

A kereszténység a rómaiaktól és más vallások szokásaiból is sokat átvett, hogy népszerűbbé váljon. Így a sok ezer éves, a téli napfordulóra eső ünnepet is belevonta a keresztény vallás ünnepkörébe. A legnagyobb ünnepet tette erre a napra: a Megváltónak, a kereszténység legjelentősebb alakjának, Jézusnak a születésnapját.

I. (Szent) Gyula pápa 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. A születés lehetséges időpontja a mai napig nem tisztázott, de az örmény egyház kivételével - ezen egyház hívei január 6-án ünneplik Jézus születését - a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.

A név

Az európai karácsonyi szokások elkülönítése nem egyszerű, mivel maga az ünnepnap sem válik ki élesen a vízkeresztig tartó 12 napos ünnepkörből. A karácsony mára legtöbbünknek az év egyik legnagyobb ünnepe, amely hosszú századok óta az egész világ számára ugyanazt jelenti. A tél legnagyobb ünnepe minden nyelven saját nevet kapott, amely hűen tükrözi, hogy a szót használó népek milyen jelentőséget tulajdonítanak az ünnepnek.

A magyar karácsony szó szláv eredetű, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. A szó jelentése utal az újévbe való átlépésre, tehát naptári eredetű csakúgy, mint a lengyel kolenda vagy az orosz koljáda, ami karácsonyi éneket jelent.

Az angol Christmas Krisztus nevére utal. A német Weihnacht és a holland kertsmisse pedig szent éjt jelent, tehát e szavak egyházi eredetűek. A latin Natalis (születés) szóból ered a francia noel, az olasz natale, a spanyol navidad és a walesi nadoling szavak mindegyike.

Létezik még a karácsony megnevezésére a skandináv Jul szó, és ennek óangol változata, a Yule. Pontosan nem tudni mit jelentett eredetileg, valószínűleg a télnek azt a szakaszát, amelyet ma is a téli ünnepi időszaknak tekintünk.

A napisten és Jézus születése

A kereszténység korai éveiben a hívők közössége január 6-án ünnepelte az év legszebb napját, az Üdvözítő keresztelőjét. Sokakban azonban élt még a régi pogány hit. December 25-én ezt különösen tapasztalhatták azok, akik Jézus tanításait terjesztették a Római Birodalomban.

Ez volt az a nap, amelyen egykor az egyiptomiak, a szírek, a perzsák, a görögök, a rómaiak ünnepelték fény- és napistenük születését. E napon mindenütt áldozati ünnepeket tartottak, mert az emberek nem tudták olyan gyorsan elfeledni ősi szokásaikat, még akkor sem, amikor már a keresztény hithez csatlakoztak. Jézus Krisztus születésének dátumát senki sem ismerte pontosan, de tudták, hogy az Üdvözítő a “ világ világosságának” nevezte magát. Miért ne ünnepeljék hát a fény napján a születésnapját? Miért ne avassák december 25-e pogány ünnepét keresztény ünneppé?

Így történt, hogy Gyula pápa már említett döntése nyomán a Krisztus utáni IV. századtól már december 24-én kezdték ünnepelni a karácsony előestéjét, a szentestét, és az év legsötétebb, legnehezebb időszakát az élet kezdetének és a szeretetnek a sugárzó ünnepévé emelték.

Babona azonban maradt fenn ezzel a nappal kapcsolatosan. Ma is akadnak, akik azt hiszik, hogy a jámbor szemek előtt a szentestén feltárul egy olyan világ, amelyben megnyílik a hegyek drágakőpompája, előragyognak az elsüllyedt városok és a várak falai, a tengerekből pedig felhangzik az elsüllyedt harangok zengése. A bűntelenek megértik ezen az éjszakán az álltatok beszédét, és kimenthetik a szegény bűnös lelket a tisztítótűzből.

(folytatása következik)

LJ

 

Lepanto, avagy a gyarló emlékezet

Az alábbi írás emléket állít a mindjárt 450 esztendős lepantói ütközetnek, amelyben a Szent Liga győzelme meggátolta a törökök terjeszkedését, és egyúttal emlékeztet arra, hogy a magyar sajtóban már 20 év óta tart a történelem átírása, durvábban fogalmazva hamisítása, ráadásul büntetlenül...

"Don John pounding from the slaughter-painted poop, Purpling all the ocean like a bloody pirate's sloop,

Scarlet running over on the silvers and the golds, Breaking of the hatches up and bursting of the holds,

Thronging of the thousands up that labour under sea White for bliss and blind for sun and stunned for liberty.". Chesterton

battle_of_lepanto_1571.jpg

Lepanto, avagy a gyarló emlékezet

"Dologtalan olvasó! Elhiheted, ha nem esküszöm is, azt szeretném, ha ez az írás, mint elmémnek szülötte, oly szép, oly kitűnő s oly mulattató lenne, hogy tökéletesebb már elképzelhető se legyen. Azonban nem tehettem a természet törvénye ellen, mely szerint mindenek magokhoz hasonlókat nemzenek. Mi egyéb születhetett volna hát az én terméketlen és gyarlón művelt elmémből, mint egy elszáradt, elsatnyult, szeszélyes és soha még el nem képzelt különc gondolatokkal telt magzatnak története, annál is inkább, mert históriám börtönben fogamzott, ahol csak kényelmetlenség tanyázik, és minden siralmas zaj otthonos. ... Mindez pedig teljesen fölment téged bármely kötelezettség és tekintet alól, s így erről a történetről egészen szabadon úgy ítélhetsz, amint kedved tartja, s nem kell félned attól, hogy majd korholnak, ha gáncsolod, vagy jutalmaznak, ha dicséred." Cervantes

Dologtalan olvasó, bocsáss meg nekem, szegény epigonnak a hosszas idézetért, bár annak stílusa, mondanivalója, az élet szépségeit és könnyűségét és komoly súlyát összegző bölcsessége kiállta a századok minden próbáját, a szerző, akiről majd később esik szó, a maga tetteivel bizonyított, részt vett olyan a csatákban (is), amelyek révén erősen változott az akkori világ.

Az egyik ilyen szörnyű ütközet az Úr 1571 - ik évében a görög partoknál zajlott, sokak szerint a valaha volt, legendás Ithaka közelében, melyre azonban bizonyíték a mai napig nincs. Ebben az esztendőben a Velencei Köztársaság, a Spanyol Királyság és a Pápa Őszentsége május havának 20. napján létrehozta a Szent Ligát, hogy egyesített hajóhadukkal megállítsák a török szultán flottáját és megakadályozzák, hogy a muszlimok további területeket foglaljanak el a Földközi tenger partvidékén.

Ekkor már 5 éve halott a nagy szultán, Szulejmán, az igazi hódító, akit magyar földön ért végzete, azon a földön, amelyen talán a legnagyobb pusztítást végezte, aki elfoglalta Nándorfehérvárt, amely többé nem kerül vissza magyar kézre, aki bevette Budát, elfoglalta Algírt, ostromolta Bécset, fenyegette Velencét és Rómát. Halála után fia, Szelim került a konstantinápolyi trónra, aki folytatta a rettenetes hódító hadjáratokat.

A 72 évesen, akkor valóságos matuzsálemi korban elhunyt szultán a Török Birodalmat hatalma csúcsára jutatta, birodalmán belül újjáélesztette a közel-keleti kereskedelmet, viszont a keresztényeket a török terjeszkedés arra ösztönözte, hogy Nyugat felé induljanak, hiszen a török hadat sem szárazon, sem tengeren nem tudták lebírni. A szultáni udvarban komoly szerepet kaptak a "devsirme" férfiak, azok az iszlám hitre áttérített keresztények, akiket a szultáni palotaiskolában arra tanítottak, hogyan irányítsák a birodalmat és egyre nagyobb hatalomhoz jutott, mintegy miniszterelnöki hatalomhoz a nagyvezír, akire az öregedő szultán mind több feladatot bízott.

A keresztények, akik nem a palotában tanultak, eleven erőforrásként szolgáltak a birodalomban, a keresztény rabszolgák százezrei, milliói tartották fenn az iszlám hatalmát és Európa boldogabbik fele, amely nem került török uralom alá, állandó rettegésben élt félelmetes hódítók miatt, ugyanakkor a vallásháborúk és a hatalmi vetélkedések oly mértékben osztották meg az akkori kereszténységet, hogy alig volt példa a valódi összefogásra. A kevés kivétel közé tartozott az 1571-ik esztendőben kötött szövetség, amely a végveszélytől volt hivatott megmenteni a keresztény államokat.

A csatában több mint 100 velencei, valamivel több spanyol hajó vett részt és 12 pápai gálya is, valamint a Szentszék pénze. A génuaiakkal együtt összesen mintegy 300 hajó gyűlt össze Messina mellett. A spanyol hajókon 30 ezer ember várta a harcot, a velenceiek kevesebben voltak, mégis az ő gályáik, Szent Márk oroszlánjának zászlaja alatt döntötték el a csatát, ezek a nehézkes, lassú, kevéssé fordulékony óriások, a legnagyobb hajók az egész Földközi tengeren, amelyek szélesebbek és mélyebb merülésűek lévén kiválóan szolgáltak a tűzharcban, hiszen a tüzérség ebben a csatában már igen nagy szerepet játszott.

A velencei óriásgályákra annyi ágyút szereltek, hogy tűzerejük inkább a 300 évvel később épített csatahajókra emlékeztetett, de ezek a lusta, ámde hihetetlenül stabil hajók alkalmasak is voltak arra, hogy a korábban teljesen ismeretlen biztonságot és pontos célzást nyújtsanak a tüzérségnek. Összesen 80 ezer ember sorakozott fel Messinánál, ebből 30 ezer katona, a többi matróz, evezős, gályás.

A Szent Liga flottáját V. Károly császár törvénytelen fia, Don Juan d' Austria vezette, Fülöp spanyol király féltestvére, ahogy kortársai nevezték, az utolsó lovag, aki néhány évvel korábban már bebizonyította hadvezéri képességeit a moriszkók lázadásának leverésében, Spanyolországban. A flotta az ő parancsnoksága alatt 1571. szeptember 17-én futott ki a tengerre, Korfu vagy Kerkira irányába, ahol azt tapasztalhatták, hogy a partra szálló törökök pusztítanak, fosztogatnak, terrorizálják a keresztény lakosságot.

Közben érte őket a hír, hogy Cipruson a törökök elfoglalták Famagusta városát, az életben maradt védőket megkínozták, majd megölték, a parancsnokot elevenen megnyúzták. Ezen hírek hatására a flotta parancsnoka és tisztjei is elhatározták, amint lehet, megütköznek a törökökkel, akiknek hajóhadát Ali Pasa vezette.

Más rossz hír is érkezett, a kalábriai halászból moszlimmá vált Uluch Ali, az algíri bej rettegett kalózaival együtt csatlakozott a török flottához. (Az algíri kalózok egészen Korcula szigetéig eljutottak, a legenda úgy tudja, hogy a nők bátorsága mentette meg a várost). Don Juan Lepanto felé mozdult, Ali Pasa viszont nyugat felé irányította flottáját és elzárta a patraszi öböl bejáratát a keresztények elől.

A török flotta is több mint 300 hajóból állt, vagyis az actiumi csata óta, amelyet i.e. 30-ban vívtak Octavianus, a későbbi Augustus császár és Antonius seregei, ez volt a legnagyobb tengeri ütközet az egész világon. Több mint 600 hajó, és csaknem 200 ezer ember állt szemben egymással. A Szent Liga flottájának jobbszárnyát a velencei Barbarrigo, a balszárnyat a génuai Andrea Doria irányította.

Különös módon a tengeri csaták taktikája akkoriban még nem tért el alapvetően az 1600 évvel azelőttitől, a parancsnokok célja az volt, hogy megcsáklyázzák az ellenfél hajóját, majd a katonák közelharcban foglalják el a hajót. Ugyanakkor a tüzérség szerepe, amint erről már szó esett, itt jelent meg igazán komolyan. Ez akkor derült ki, amikor október 6-án a török flotta megtámadta a két legnagyobb velencei gályát.

Don Juan parancsa szerint a velenceiek addig vártak a tüzeléssel, amíg biztosra nem mehettek, így azonnal elsüllyesztettek 7, vagy annál is több támadó hajót. A spanyol gyalogság visszaverte a törökök csáklyázási kísérleteit, majd Don Juan parancsot adott a török zászlóshajó elfoglalására, ami nagyon heves harc után sikerült is, a török fővezért a hajón elfogták, ott helyben lefejezték, a fejét lándzsára tűzték. A csata hevében elesett a velencei parancsnok, a másik török admirálist, Siroccot pedig ugyancsak lefejezték.

Amikor a csata 4 óra múltán véget ért, a hatalmas török flotta gyakorlatilag megsemmisült, a hajók többségét elfoglalták vagy elsüllyesztették és 12 ezer keresztény rabszolgát szabadítottak ki a gályákról. A Szent Liga 8 ezer embert vesztett, 16 ezer volt a sebesültek száma, köztük egy spanyol nemes, bizonyos Cervantes, akinek bal keze sérült meg igen súlyosan, és akinek búsképű lovagja  évszázadokon át a világirodalom meghatározó személyisége. Amúgy a törökök 25 ezer embert veszítettek, köztük a főparancsnokot és helyettesét. Egyszer és mindenkorra elhárult a veszélye annak, hogy a török flotta meghódítsa Itáliát.

Kedves dologtalan olvasó, bizonyára némi értetlenséggel ülsz most, hiszen ezek az események érdekesek és fontosak, de több mint 400 esztendő multával talán némileg hidegen hagynak, és ebben alighanem igazad is van. Miért kell neked most éppen a lepantói csatáról olvasnod?

Nos, azon oknál fogva (is), mert egy magyar újság, amely külföldi lapokat is idézni szokott, egy helvét hetilapnak tulajdonította a következőt: "Mintha újjáéledne 1571 Európája, amikor Lepantónál a török flotta győzedelmeskedett. Akkoriban Párizsban, Lyonban, Marseille-ben francia muzulmánok "halált a zsidókra!", míg francia zsidók "halált az arabokra" kiáltásokat skandáltak." Nézzük tehát a tényeket: van egy magyar napilap, amely hivatkozva egy svájci hetilapra azt állítja, hogy Lepantónál győztek a törökök. Nincs ebben semmi különös, butaságokat külföldön is szoktak írni, de ez nem az az eset. A svájci Weltwoche, amelyre hivatkoznak, soha le nem írt ilyesmit. Nem állította, hogy Lepantónál török győzelem született.

Nos, még erre is azt mondhatjuk, hogy nem tragikus, bár roppant kínos, hogy egy magára valamit adó és magát komolynak tekintő lap és annak szerzője ilyen nyilvánvaló ostobaságot követ el. Lehet, hogy a szerző nem beszéli jól az adott nyelvet, lehet, hogy nem ő végezte a munkát, csak a nevét adta hozzá, lehet, hogy a szerkesztőnek nem volt ideje olvasni, és horribile dictu, még az is lehet, hogy nem tudta, ki nyerte ezt a csatát. Ez mind lehetséges, ám nem nagyon valószínű. A kontextus, a szerző, a mondanivaló egyaránt arra utal, bár természetesen közvetlenül nem bizonyítható, hogy másfajta szándékok mozgatják a muzulmánok állítólagos barátját, aki ázsiai moszlim diktátorokat szokott pozitív példaként elénk állítani.

Ez mind lehet, de van ennél egy lényegesebb dolog is. Ez az írás egy magát tekintélyesnek tartó magyar nemzeti lapban jelent meg, amelynek példányait naponta több százezren olvassák. Nos, ebből a több százezer emberből senki, de senki nem emelt szólt Lepanto védelmében. Senki nem mondta azt, hogy a nándorfehérvári csatát sem a törökök nyerték, hogy Waterloo-nál sem Napóleon győzött, hogy Sztálingrádnál nem a Wehrmacht nyerte a katlancsatát. Nem akadt a máskor oly érzékeny olvasóközönség soraiban egyetlen személy sem, aki tollat vagy telefont ragadott volna, hogy: Nem! Ez pedig nagy baj és elsősorban azokra nézve, akik hallgatnak.

Nem tudom megítélni, dologtalan olvasó, hogy ez a hallgatás mennyiben cinkos, mennyiben feledékenység vagy felületesség következménye, csak azt tudom, hogy vagy 70 esztendővel korábban az akkori tekintélyes konzervatív tudósok, egyházfiak és értelmiségiek hallgatása hová vezetett, amikor hasonló "ostobaságokat" írtak le különböző lapok, de minden nap. Ugyanoda, ahova 20 évvel később tekintélyes baloldali tudósok, hazafiak és értelmiségiek hallgatása és önálltatása. Mert ettől fogva megint minden lehetséges, a szó pedig semmit sem ér.

Nem akadt egyetlen egyházfi, aki a Szent Liga védelmére kelt volna, nem akadt egyetlen professzor sem, nem volt a történelemnek olyan bizalmasa, aki érdemesnek tartotta volna szóvá tenni ezt az "apróságot". Talán arra számítottak, hogy az utolsó lovag, esetleg a búsképű kér síron túli helyreigazítást? Vagy hogy úgyis jön majd egy kővendég, és ő szól, hogy ez nem pontosan így történt? Nem tudom… Ettől fogva ugyanis lehetséges, hogy a lepantói csata után "francia zsidók "halált az arabokra" kiáltásokat skandáltak". És ettől fogva lehetséges, valóságos lehet az a vágyálom, ami ennek a magyar lapnak a végkövetkeztetése, megint csak távoli, ködös agytrösztökre hivatkozva: "a neoliberális gazdaság mellett tekintélyelvű politikára lehet szükség, hogy az embereket féken tartsák". Ez legalább világos beszéd, éljen a himaláj diktatúra!

Még valamit, dologtalan olvasó. A cikk, amire hivatkozom, az Úr 2000. évében, október 28-án jelent meg. Eltettem magamban, mert úgy gondoltam, hogy ekkora égbekiáltó ostobaság mégis inkább véletlen lehet. Hosszú hónapokig nem foglalkoztam vele, aztán előkerítettem újra, mint annak bizonyítékát, hogy az ember nem túlzottan tanulékony, bár ez tudható volt eddig is.

Gyarló maga az emberi emlékezet, nagyon naiv az ember, és a jelek szerint csak nagyon nehezen változik. A maga kárán esetleg hajlandó tanulni, de a nemzedékek sora hajlamos újra meg újra ugyanazokat a hibákat elkövetni.

Egy mindenképpen bizonyos, dologtalan olvasó, a lepantói csatát Don Juan d' Austria vezetésével a keresztény flotta nyerte és megállította a muszlim terjeszkedést. Cervantes pedig hazatért, akárcsak az utolsó lovag, akinek a mosolya nem emlékeztet a szultáni kacajra…

Vivat Hispania! Domino Gloria! Don John of Austria Has set his people free! Cervantes on his galley sets the sword back in the sheath (Don John of Austria rides homeward with a wreath.) And he sees across a weary land a straggling road in Spain, Up which a lean and foolish knight for ever rides in vain, And he smiles, but not as Sultans smile, and settles back the blade.... (But Don John of Austria rides home from the Crusade.) Chesterton

Lejegyezte: egy búsképű újságíró, LJ.

A jogállamiság elveinek feltétel nélküli tiszteletben tartása - avagy egy hatályos magyar-lengyel szerződés

Van itt egy csaknem 30 éves (1991), hatályos magyar-lengyel kétoldalú szerződés - nem Brüsszel kényszerítette a felekre, akkor még egyik ország sem volt, közelében sem az Európai Uniónak, mindkettő vágyálomként tekintgetett rá, hogy ha oda felvesznek minket, akkor jó lesz... Amikor a szerződést kötötték, Antall Józsefnek hívták a magyar miniszterelnököt, a Nobel-békedíjas Lech Walesa volt a lengyel államfő.

polak.jpg

Tessék figyelmesen olvasni a szöveget, különösen azt a részt, hogy hangsúlyozva az emberi és alapvető szabadságjogok, a demokrácia és a jogállamiság feltétel nélküli tiszteletben tartását...

(Köszönet Mitrovits Miklósnak, hogy előbányászta!)

Szerződés a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság közötti baráti és jószomszédsági együttműködésről

A Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság (a továbbiakban: Szerződő Felek), kiindulva a két államot és azok nemzeteit összekötő barátság sok évszázados hagyományaiból, meggyőződve az európai szolidaritás kiszélesítésének és megszilárdításának szükségességéről az egyesült Európa és a térségek szoros együttműködése javára,

hangsúlyozva az emberi és az alapvető szabadságjogok, a demokrácia és a jogállamiság elveinek feltétel nélküli tiszteletben tartását, és kifejezésre juttatva meggyőződésüket, hogy azok az európai örökség elvitathatatlan elemei, tiszteletben tartásuk és következetes megvalósításuk pedig a szabadság, az igazságosság és a béke alapját képezi,

betartva a nemzetközi jogot, különösen az Egyesült Nemzetek Alapokmányát, az EBEÉ Záródokumentumát és az Új Európa Párizsi Kartáját, továbbá a helsinki folyamat más dokumentumait, törekedve a jószomszédság elveire támaszkodó kölcsönös kapcsolatok és együttműködés sokoldalú fejlesztésére, a következőkben állapodtak meg.

És így tovább,és így tovább...

Szóval, van egy hatályos szerződés a két ország között, amelynek kormányai egyébként vitatják azt, hogy rájuk nézve kötelező lenne a jogállamiság betartása, mert ez nem is megfogható dolog, de a hatályos szerződés kimondja, hogy kétoldalú együttműködésükben az emberi és az alapvető szabadságjogok, a demokrácia és a jogállamiság elveinek feltétel nélküli tiszteletben tartását akarják, mert azok az európai örökség elvitathatatlan elemei, tiszteletben tartásuk és következetes megvalósításuk pedig a szabadság, az igazságosság és a béke alapját képezi...

Csak szólni kellene már az uraknak és hölgyeknek, hogy olvassák el ezt a hatályos, vagyis betartandó szerződést, hogy aztán aszerint cselekedjenek, vagy ha nem akarnak, akkor ugyan legyenek olyan kedvesek és távozzanak már a megfelelő helyre...

Forrás: 

1995. évi LXXVI. törvény a Magyar Köztársaság és a Lengyel Köztársaság közötti, Krakkóban, 1991. október 6-án aláírt, baráti és jószomszédsági együttműködésről szóló Szerződés kihirdetéséről *

https://net.jogtar.hu/jogszabaly?docid=99500076.tv&fbclid=IwAR2GQq_4aFgtZWuYMjyL7FHvBYuyDd1zWzwGN4u2mLy4kp9-TMfKNGIAvO8 

A elit túltermelési válsága

Túl sok jól képzett ember van, akik nem jutnak be a fontos, jól fizetett pozíciókba, és ez válságot okozhat

Az alábbi szöveg majdnem teljes fordítás a The Economist-ból, a túltermelt elitről szól. és egy történész ún. kliodinamikai módszerére hívja fel a figyelmet. Nekem erről Isaac Asimov Alapítvány-trilógiája jutott eszembe, ott a pszicho-história az a módszer, amellyel elemzik és részben előrejelzik a történéseket...

De olvassák el, mit okoz a túl sok ember az elitben!

Tíz évvel ezelőtt Peter Turchin, a Connecticuti Egyetem tudósa megdöbbentő jóslatot tett a Nature-ben.

"A következő évtized valószínűleg az egyre növekvő instabilitás időszaka lesz az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában" - állította, rámutatva a "felsőfokú végzettségű fiatalok túltermelésére".

gettyimages-810323140.jpg

Az Európában kialakult populista politika, a Brexit, majd az amerikai Donald Trump 2016-os váratlan gyózelme, valamint a "gilets jaunes" és a Black Lives Matter tiltakozási hulláma egyes körökben híressé tették Turchin urat, és felkeltette a közgazdászok érdeklődését a „kliodinamika” iránt, amely matematikával modellezi a történelmi változásokat.

Turchin úr nézetei az „elitek túltermeléséről” kényelmetlen kérdéseket vetnek fel, de hasznos politikai tanulságokat is kínálnak.

Már az ókori Rómában és a császári Kínában is megtörtént, hogy a társadalmak a politikai stabilitás periódusairól az instabilitás felé fordultak, gyakran úgy 50 évente.

Nézzük Amerikát! Minden szakértő tudja, hogy a kongresszus béna, a demokraták és a republikánusok nem hajlandók kompromisszumot kötni egymással. Azt viszont kevesen tudják, hogy 1900 körül is erősen polarizált volt a kongresszus, mielőtt a 20. század közepén együttműködőbbé vált volna.

Mi okozza ezeket a zűrzavarokat, az ugrást a nyugalomból a káoszba? Turchin úr a társadalmakat nagy, összetett rendszereknek tekinti, amelyek bizonyos mintáknak, sőt, törvényeknek vannak alávetve. Ez teljesen más megközelítés, mint az akadémiai történetírás nagy részéé, amely előnyben részesíti a kis léptékű, mikrokozmosz jellegű tanulmányokat - állítja Niall Ferguson, a Stanford Egyetem munkatársa.

Az idén megjelent cikkében Turchin (Andrej Korotajevvel) az instabilitás előrejelzését vizsgálja, amelyet 2010-ben tett. Előrejelzési modellje sok elemet tartalmaz, de úgy tűnik, hogy Karl Marxhoz hasonlóan Turchin is úgy véli, hogy „a az összes eddig létező társadalom története az osztályharcok története.”

Ahol azonban Marx a proletariátusra összpontosított, Turchin-t jobban érdekli az elit, és az, hogy annak tagjai hogyan küzdenek egymás ellen. Az, hogy ki tartozik az elitbe, és hogyan nyilvánul meg a verseny, helyenként változik; az egyik példa a kormányzati hivatalok (és ennélfogva a munkahelyek) számához viszonyítva nagyszámú magasan képzett népesség.

De a harc akkor valószínű, ha a gazdasági egyenlőtlenség nagy. A csúcsért járó jutalom ekkor különösen jövedelmező, mind a kereseti erő, mind a politikai befolyás szempontjából, és akik kimaradnak, élénkebben érzik veszteségüket. A rosszérzés különösen erős azokban az emberekben, akik azt hitték, hogy nekik az elitben kell lenniük.

Még rosszabb, hogy a társadalmak általában egyre több elitet hoznak létre, részben azért, mert az oktatáshoz való hozzáférés idővel javulni szokott. Turchin mindezt a politikai káosz receptjének tekinti. Szókimondó, képzett emberek lázadnak, tülekednek a politikai és gazdasági hatalomért. Az elitek abbahagyják az együttműködést, "ellenelitek" keletkeznek, és a rend felbomlik.

 Az elégedetlen elitre való összpontosítás nem rossz módszer a politikai instabilitás megértésére. Hugh Trevor-Roper történész megjegyezte, hogy „a társadalmi válságokat nem az egymást kizáró érdekek egyértelmű ütközése, hanem az ellentétes érdekek körüli huzavona okozza”.

A francia forradalom elsősorban nem a nyomor következménye volt, hanem az alulfoglalkoztatott művelt osztály és az örökletes földbirtokosok közötti csatáé. A történészek úgy vélik, hogy „az iskolázott férfiak túlsúlyának problémája” hozzájárul az 1848-as európai forradalmakhoz. Turchin azt mondja, hogy bár a rabszolgaság volt az amerikai polgárháború kiváltó oka, alapvetőbb ennél a feltörekvő északi kapitalisták haragja volt az útjukba álló déliek miatt.

Az elit túltermelése is segíthet megmagyarázni a mostani, késői gazdag világ bajait. Egy fiatal számára rendkívül nehéz lett elit státuszt elérni, még akkor is, ha keményen dolgozik és a legjobb egyetemre jár. Az ingatlanárak olyan magasak, hogy csak az örökösöknek van esélyük folytatni szüleik életkörülményeit.

Néhány „szupersztár” cég ereje azt jelenti, hogy valójában kevés valóban jó munkahely van a környéken. Turchin úgy véli, hogy Amerika évente mintegy 25 000 „felesleges” ügyvédet állít elő. A brit diplomások több mint 30% -a „túlképzett” a valós munkájához képest. 

Mindez egyfajta magyarázat a látszólag rejtélyes tendenciára: miért vonzza nyilvánvalóan a jómódú embereket a radikalizmus. Jeremy Corbyn alatt a brit Munkáspárt több felső-közép- és középosztálybeli embert vonzott, mint korábban, még akkor is, ha a toryktól erősen balra haladt; egyértelműen vezetett a friss diplomások körében.

Joe Biden fölénye Bernie Sanders-sel szemben a demokrata előválasztások idején végzett közvélemény-kutatások során jóval kisebb volt a főiskolai végzettségű amerikaiak körében, mint azok között, akik nem fejezték be a középiskolát.

Turchin úr elméletei szerint a politikai remegés végül alábbhagy. "Előbb vagy utóbb az emberek többsége a stabilitás visszatérésére, és a harcok végére vágyik" - érvel. Az adatok már azt mutatják, hogy a bal- és a jobboldali populista pártok támogatása Európában csökken. A közvélemény-kutatások szerint Trump urat távozásra kényszerítik (megtörtént).

Egy másik lehetőség azok számára, akik el akarják kerülni az instabilitást, az a feltörekvő elitek létszámának csökkentése. Boris Johnson, Nagy-Britannia miniszterelnöke szorgalmazta a jobb szakképzést, kijelentve: "El kell ismernünk, hogy a fiatalok jelentős és növekvő része elhagyja az egyetemet, és nem diplomás munkát végez."

A felvilágosult elitek azonban hatékonyabb módon is gátolhatják a politikai instabilitás kialakulását. A 20. század elején az amerikai reformerek örökösödési adókat emeltek, hogy megakadályozzák az örökletes arisztokrácia kialakulását. A várostervezési rendszerek korszerűsítése csökkentheti a lakhatási költségeket, a munkaerőpiac deregulációja pedig segítene jó munkahelyeket teremteni a „felesleges” elit számára.

Turchin elemzése a társadalmakat irányító strukturális erőkről a politikai nyugtalanság érdekes magyarázata. De a kliodinamikának nem kell végzetesnek lennie.

The Economist

 

 

A pápa, mint főnök

Wojtyla mint főnök. Visztula-menti vezetési stílus.

img1.jpeg

Előzmények: a Vatikánban és az egyházi államon kívül is egyre többen kérdezik, nem volt-e túl korai kilenc évvel a halála után szentté avatni II. János Pált? A lengyel pápát már életében szinte szentként tisztelték, halálakor sokan követelték, hogy ne kelljen 50 évet várni a szentté avatására. Amióta a Vatikán közzétette a Theodore McCarrick bíborosról, az egykori washingtoni érsekről szóló jelentését, akit abúzus, a kiskorúakkal szembeni szexuális zaklatás miatt megfosztottak papi státuszától, egyre sötétebb árnyék vetül II. János Pál pápaságára. A pápa ugyanis úgy nevezte ki érseknek McCarricket, hogy tudott arról, milyen visszaéléseket követhetett el. Az alábbi interjú erről szól.

Az interjúalany a lengyel Stanislaw Obirek teológia professzor, aki 30 év után lépett ki a katolikus egyházból, és II. János Pál pápasága idején a Vatikánban (is) volt.

A gazeta.pl-nek adott interjút a pedofil és korrupciós botrányról, az interjú megjelenése: 2020.11.24.

A pápa, mint főnök

Wojtyła alatt a konzervativizmusnak egyszerű mértéke volt: fogamzásgátlás, abortusz, cölibátus, erről nem volt szabad beszélni. Ha ezt elfogadod, akkor a magad ura vagy. Ha nem, akkor köszönjük, nem léptetnek elő...

Grzegorz Sroczyński Stanisław Obirek professzorral beszélget.

Grzegorz Sroczyński: Mit látott Wojtyła McCarrickban?

Stanisław Obirek: Hatékonyságot. Üzleti és vállalati nyelven beszélve: eredményeket hozott. Rendkívül mozgékony ember volt, bár nem, ez nem pontos - zseni volt, tudta, hogyan kell kinyitni a katolikus emberek szívét és pénztárcáját. És ezek szédítő összegek voltak. Több száz millió dollár, fél milliárd dollár, ennyit gyűjtött jótékonysági és egyházi kampányokban az Egyesült Államokban. Ezt hívják adománygyűjtésnek. Az amerikai jezsuiták megtanítottak erre: a "közvetlen postai adománygyűjtés", a "beszedési megbízás", a "küszöb" ez egy egész iparág. Nincs ezzel baj, az Egyesült Államokban sok intézmény működik így, és McCarrick bíboros az egyik legtehetségesebb gyűjtő volt. Rendszeresen ellátta a Vatikánt amerikai adományozók pénzével.

Tehát fizetek, és bármit megengednek nekem? Egy fiatal szeretővel jövök a Vatikán hivatalos ünnepségére, rossz arcú mosollyal mondom, hogy "unokanővérem", és senkit nem fog érdekelni?

Ne beszéljünk olyan hevesen. Lengyelországban a pénz azonnal összefügg a korrupcióval, a megvesztegetésekkel, és megjelenik a pletyka, miszerint McCarrick borítékokat hozott Dziwisznek (II. János Pál titkára), ezért mindenki fedezte. Valószínűleg igaz, mert ő hihetetlenül jól érzékelte az emberi gyengeséget, a manipuláció lehetőségét, de nem ez a lényeg. A pápaság gerinceként mutatta be magát, leveleiben sokat ír róla, hogy egy nehéz időszakban segít megmenteni a Vatikánt.

Mitől mentette meg?

A csődtől. Mivel a kontextus fontos: az 1980-as és 1990-es években a Vatikánnak óriási gondjai voltak az Ambrosiano Bank összeomlása után. Akkor Olaszországban voltam, közelről figyelhettem, hogy Marcinkus bíborost pénzmosással, hihetetlen machinációkkal, a maffiával való együttműködéssel vádolták, majd óriási összegű kártérítésre volt szükség. McCarrick az okosságával, a politikusok közötti nemzetközi kapcsolatokkal és pénzszerzési képességével a mennyből jött a Vatikánnak. Wojtyła nagyon vonakodott elfogadni, hogy ez a szupertehetséges hierarcha zaklatja a klerikusokat, és hogy legendák keringenek a szexuális kicsapongásairól. Feljelentést kapott. Így elrendelte: "Nézzék meg."  Elkezdték ellenőrizni, de oly módon, hogy pontosan megadták Wojtylának azt a választ, amelyet a pápa hallani akart: "Ezek pletykák". Tehát újra előléptették McCarrick-et. II. János Pál úgy vélte, hogy McCarricknek óriási előnyei vannak. Ezenkívül a régi időkből ismerték egymást.

Honnan ismerték egymást?

1976-ban találkoztak Philadelphiában az eucharisztikus kongresszuson, és megkedvelték egymást. McCarrick harcos volt, és ez Wojtylának tetszett. Voltak olyan vonásai, amelyeket Wojtyła imádott.

Mik voltak ezek?

Már mondtam: a hatékonyság. McCarrick létrehozza az Egyesült Államokban a szeminárium új modelljét, amely nyitva áll más országokból, például Brazíliából származó emberek számára, és kapcsolódik a neokatekumenális mozgalomhoz. Wojtyła számára minden dinamikusan fejlődő mozgalom lenyűgöző volt, számára a katolicizmus új evangelizációjának és terjeszkedésének elemei voltak. Lenyűgözte az új püspök modellje is, aki nem valamilyen nagyapa, hanem menedzser, törődik a katolicizmus globális fejlődésével, az egész világban az egyház javára +utazik+. McCarrick tényleg mindenhová ment, néha a szeretőivel, de mindenhol megnyerte az embereket. Van ebben az alakban valami ragyogó szemtelenség és tiszteletlenség. Sok interjút adott, és az újságírók is szerették. Elkötelezett, kiterjedt és modern katolicizmus arca lett. Ez csavarhatta el Wojtyla fejét.

Elcsavarta a fejét?

A manipulátorok jól érzékelik valaki más gyengeségét, tudják, milyen hangon kell játszani. McCarrick felett folyamatosan gyülekeztek a felhők, John O'Connor bíboros, New York-i püspök rájött, hogy ennek gigantikus botrány lehet a vége. És hogy nem minden esetben pletykáról van szó, mert túl sok a jelentés molesztálásokról és "horgász" kirándulásokról, ahol McCarrick kényszerítette a klerikusokat szexre.

McCarrick következő tervezett előléptetése előtt - ezúttal a washingtoni bíborosnak - O'Connor figyelmeztetést ír a Vatikánnak: ezt ne tegye, durva botrány lesz. Tudta, mi folyik itt. Az amerikai egyház már a ciklon szemében volt, szaporodtak a papok szexuális visszaéléséről szóló jelentések, újságírói nyomozás kezdődött, amely tökéletesen megmutatkozott a "Spotlight" című filmben, a "The Boston Globe" újság sorozatot nyomtat a kiskorúak molesztálásáról, 70 papot vádolnak , több mint ezer áldozat, plusz Cardinal Law, aki évekig leplezte.

Megjelent egy könyv Marciale Maciel Degolladóról, a Krisztus Légiójának alapítójáról is, és vannak még sokkolóbb tanúvallomások. És semmi. Nem lehet eljutni Dziwiszig, nem lehet Wojtyłáig, Ratzingerig. Az Egyesült Államokban a média ír mindenről, a Vatikán pedig hallgat. Ugyanakkor előléptetik a szexuális zaklatással vádolt püspököket, köztük McCarrickot.

De miért?

Nem tudom. Rafał Betlejewski írja: "Ez az általános összeesküvés, hogy idiótát teremtsen a Második János Pálból, meghökkent. Nem értek egyet ezzel! 27 évig figyeltem pontifikátusában a lengyel pápára, és soha nem volt olyan benyomásom, hogy bolond. Csodálatosan beszélt, jól olvasta a dolgokat, így hirtelen honnan az az elképzelés, hogy a Második János Pál nem tudott semmit, McCarrick átverte, Dziwisz az orránál fogva vezette, fogalma sem volt semmiről, nem érdekelte, nem olvasta el a dokumentumokat? Mit ajánlott neki Dziwisz? Tényleg azt hiszed, hogy ez a kivételesen intelligens ember, aki kívülről ismerte az Egyházat, aki állítólag „korának leghatalmasabb vezetőjévé vált" és "a kommunizmust megbuktató ember" bolond volt? Kérem, ne mondja el ezt nekem. Egyetért?

Nos, hát... Nehéz elhinni, hogy Wojtyła nem tudta. Jó cár, rossz bojárok - egyelőre ennyi az elképzelés.

P.S.

A neokatekumenális út alapítói, Francisco (Kiko) Argüello – aki eredetileg festőművész – és Carmen Hernandez új módszerekkel indították el az evangelizálást. 1964-ben a spanyolországi Madrid szegényei, a Palomeras Altas barakkjainak lakói között kezdtek élni, és kérésükre Jézus Krisztus evangéliumát kezdték nekik hirdetni.

Ezeknek az embereknek – tolvajok, alkoholisták – megváltozott az élete, keresztény szellemiségű közösséggé formálódtak. Az új módszer elterjedt a madridi plébániákon. Fölfigyelt rájuk a madridi bíboros, így jutott el híre a Vatikánba.

Rómában 1969-ben kezdte meg szolgálatát az első csoport, a Kanadai Szent Vértanúk plébánián. Az Út a nevét – Neokatekumenális Út – 1989-ben az Istentiszteleti és Szentségi Kongregációtól kapta. A mozgalom evangelizációs tevékenységének jóvoltából számtalan férfi és nő, család tért vissza a hitélethez.

 

 

Sir Winston nem az ördög...

„Létezik orvosság, amely [...] néhány év leforgása alatt Európa egészét [...] szabaddá és boldoggá teszi. Ez nem más, mint az európai népek – vagy legalábbis jórészük – közösségének újrateremtése, és egy olyan otthon létrehozása számukra, amelynek oltalmában békében, biztonságban és szabadságban élhetnek. Egyfajta Európai Egyesült Államokat kell létrehoznunk.” Winston Churchill

churchill.jpg

Sir Winston Churchill, az egykori brit miniszterelnök 2003-ban kapott szobrot Budapesten, azóta a szobrot 7-8-szor rongálták meg, festették be, utoljára az idén nyáron. Volt amikor azt írták rá: "cionista", "killer" , vagyis gyilkos és Dávid-csillagot pingáltak rá, arcát pedig leöntötték piros festékkel. Júniusban azt festették a szoborra, hogy "náci".

Ebből talán kiderül, hogy Sir Winston megítélése a halála után fél évszázaddal is némileg ellentmondásos.

Több mint kétmillió bengáli halt bele a rizsválságba az 1940-es években, amelyet Sir Winston kormánya tétlenül nézett, ezért vélik manapság úgy, hogy ezt egy londoni kormány fehérekkel nem tette volna meg. De megtette! Elfeledkeznek a 19. századi ír éhínségről - abban másfél millióan éhen haltak, és további egymillió ember hagyta el az országot. A brit politika a birodalom fehér alattvalóival sem volt kegyes, és egyik országban sem szerették meg érte.

A bengáli éhínség a második világháború idején történt, a Brit Birodalom addigra túl volt a fénykorán, Churchill pedig a világháború tanulságait levonva úgy vélte, hogy a békét sok évszázados  harcok után csakis egy egyesült Európa tudja garantálni. Célja az volt, hogy egyszer és mindenkorra véget vessen a kontinenst oly sokszor megfertőző nacionalizmusnak és háborús uszításnak.

Az Európai Egyesült Államok gondolata tehát nem az ördögtől, és nem a liberálisoktól vagy a szocialistáktól való, hanem egy konzervatív politikustól. A Közös Piac, majd az EGK és az Európai Unió nem valami összeesküvés következtében jött létre, hanem alapvetően azért, hogy véget vessenek a több évszázados háborúskodásnak és öldöklésnek Európában.

churchill2.jpg

Winston Churchill 1946-ban tartott beszédet a zürichi egyetemen, amelyben az „Egyesült Európai Államok” létrehozását szorgalmazva arra bíztatta Európa népeit, hogy fordítsanak hátat a múlt szörnyűségeinek és tekintsenek a jövőbe. Kijelentette: Európa nem engedheti meg magának, hogy a múlt sérelmeiből fakadó gyűlölet és bosszú vezérelje. Az igazságon, a könyörületességen és a szabadságon alapuló „európai család” újraalkotása felé „az első lépés csakis egy »Európai Egyesült Államok« felépítése lehet. Csak így adhatjuk vissza százmilliónyi dolgos ember számára mindazt az örömöt és reményt, amely nélkül nem érdemes élni.

Az „Európai Egyesült Államok” létrehozásának e gondolatával Churchill az elsők között állt ki az európai integráció mellett annak érdekében, hogy a két világháború kegyetlenségei soha ne ismétlődjenek meg. Ehhez első lépésként az Európa Tanács felállítását javasolta. 1948-ban a kontinens mindahány országából 800 küldött vett részt a Churchill tiszteletbeli elnökletével zajló hágai Európa Kongresszuson. Ennek eredményeként 1949. május 5-én létrejött az Európa Tanács, amelynek első ülésén maga Churchill is jelen volt. Felhívását tekinthetjük akár a későbbi integráció gyújtószikrájának is, amint erről az 1957-es Római Szerződést előkészítő 1955- ös messinai konferencia résztvevői később meg is egyeztek.

Ő volt továbbá az első, aki felvetette a kontinens védelmét szolgáló, valamint az európai diplomáciai érdekek erőteljesebb érvényesítését lehetővé tevő „európai hadsereg” ötletét is. 1959- ben pedig – éppen egy évtizeddel azután, hogy Churchill először szállt síkra az ügy érdekében – az Emberi Jogok Európa Bírósága is megkezdte működését.

Churchill ellentmondásos személyiség és politikus, de az igaz, hogy az Európa lakosságát a nácizmus és a fasizmus elleni közös harcra felszólító Winston Churchill az európai integráció motorja. Amikor cionistának nevezik, akkor egyértelmű, hogy kik teszik: azoknak az utódai, akiket a szövetségesek legyőztek a második világháborúban, amikor nácinak titulálják, azok teszik, akik a brit gyarmatosítók bűneit kérik számon.  

Források: eu.hu, EB

Szegények, de büszkék (Dominika, 2014)

Ez az írás 6 esztendős, feldobta a net, és a nosztalgia okán Sanyi barátomnak ajánlom, remélem, ők már vissza tudtak menni... Mi egy év után kalandvágyból hazatértünk, de az emlékek egyre szebbek...

 dominika.jpg

Szegény, de büszke nép a miénk, mondja a 29 éves Jenny, három kisgyerek édesanyja, aki délutánonként a mi gyerekeinkhez jár spanyolt oktatni és segít megírni a leckét is.

Jenny a bavaro-i kétnyelvű iskolában tanít. Kérdem, hogy mire gondol. Erre a lábamra néz. Szandált viselek, ebben a hőségben mi mást.

Mi zárt cipőt hordunk, pedig szegények vagyunk, mondja. Mondtam, hogy odahaza, Magyarországon általában szintén zárt cipőt hordanak az emberek, de ennek az az oka, hogy hidegebb van, amúgy a többség egyáltalán nem gazdag.

Hiába, tudomásul veszem, hogy szereztem egy rossz pontot. Már néhány nappal korábban is kérdezte, hogy ti ugye nem vagytok gazdagok? Én bólogattam, de arra nem gondoltam, hogy mindez összefüggésben van a lábbelivel. De aztán ennél azonban nagyobb hibát is elkövettem, amikor megkérdeztem, hol lehet jó állapotú használt biciklit venni. Nálunk, aki biciklivel jár, az igazán szegény, mondja Jenny, és most már tényleg szigorúan néz rám. Értem, mondom, és nem merek tovább kérdezni, csak elmerengtem, hogy az irtózatos mennyiségű kismotor helyett néhány bringa azért sokat lendíthetne a közlekedési viszonyokon, de tudom, esélytelen az ügy.

Szegények, de büszkék. Akinek motorja van, legyen az bármilyen szakadt is, már nem szegény. Jenny bólogat. Hispaniola szigetén zajlott ez a beszélgetés, a Dominikai Köztársaságban, ahová az idén augusztusban költöztünk, és nem akartam tovább rontani a romokban heverő renoménkat. Hiába lakunk egy gyönyörű kertben, a szandál és a bicikli megsemmisítette a tekintélyes külföldi képét, talán, ha zoknit húztam volna…

Jenny az iskola közelében lakik férjével, az autópálya mellett, egy bérelt lakásban a három gyerek viszont innen 300 kilométerre, La Vegában van az édesanyjával. Ez nehéz lehet neked, mondom, és látom, hogy párásodik a szeme. Ott nincs munka, mondja.

Mi sem élünk messze az iskolától, csak az autópálya másik oldalán, egy „rezervátumban”, amit itt „gated community” néven hirdetnek. "Kapuzott közösség." Hm. Fallal körülvett, Margitsziget méretű, őrzött lakópark, amelyet egy hatalmas golfpálya köré építettek, sok saját medencével és stranddal. Ez van a „harmadik világban” nagyon sok helyen, de ha jobban belegondolok, a mai Budapesten is látni ilyeneket.

Jenny részletesen kifaggatott arról, mennyi a bérleti díj, megkérdezte, miért itt vagyunk, és miért nem Friusában, ahol a tanárok laknak a város sűrűjében, ha nem is vagyunk gazdagok. Mondtam, hogy otthon kiadtam a házat és abból fedezem az itteni bérleti díjat, és tényleg, de tényleg nem vagyok gazdag, csak kíváncsi, még ha nem is vagyok mai darab. Itt nyugodtabbnak és biztonságosabbnak tűnik, legalábbis addig, amíg jobban nem ismerjük ki magunkat.

A dominikai költözés ötlete fél éve jött, és annyira képtelennek tűnt, hogy barátaink közül sokan az indulás előtt is csak hitetlenkedve csóválták a fejüket: úgyis meggondoljátok magatokat… Aztán akadtak olyanok is, akik szörnyűlködtek, hogy az egy borzasztó hely (persze sosem jártak még itt, csak „hallották”), oda menni két kisgyerekkel?! Miért, mi van ott? - kérdezték mások, mire azt feleltem, hogy a Paradicsom.

Elmúltam hatvan éves, és hatvan év fölött ugye kicsit nehezebben mozdul az ember, főleg egy olyan országba, amelynek még nem igazán beszéli a nyelvét, amúgy 11 és fél ezer kilométerre van Magyarországtól, másik földrészen található, egy másik éghajlati övben. Ráadásul feleségestül, két kisgyerekkel indul neki, négy bőrönddel, négy hátizsákkal, összesen 100 kilónyi csomaggal. De mehetnékünk volt. Nagyon. Végül is nem mindegy, hol munkanélküli az ember? Elmondanám: nem!

A döntésben sokat segített, hogy a születésnapomra kaptam egy utazást, és az idén februárban majdnem egész napos repülés után leszálltunk Dominika keleti csücskén, Punta Cana repülőterén. (A Dominikai Köztársaság nem tévesztendő össze a Dominikai Közösséggel, amely szintén itt található a térségben.) Márciusban azt mondtuk a feleségemmel, hogy szeretnénk itt élni. Hogy miből és mennyi ideig ezt nem tudtuk, csak azt, hogy ide akarunk jönni. Ezt egyébként még most sem tudjuk.

Nem terhelem az olvasót történelmi-gazdasági összefoglalóval, legyen elég annyi, hogy valószínűleg a világ egyik legliberálisabb országába jöttünk, amely egyben klasszikus közép-amerikai fejlődő ország is. A nyelv spanyol, a lakosság zöme kreol, a szerencse Floridában lakik, és ők igen rosszban vannak a szomszédos Haiti-val.

Itt augusztus közepén kezdődött az iskola, nekünk két hetünk volt arra, hogy hogy lakást szerezzünk, és valami járművet, beírassuk a gyerekeket a helyi angol-spanyol tannyelvű iskolába, beszerezzük az iskolai egyenruhát, a tankönyveket és tanszereket, bekötessük az internetet, szerezzünk helyi mobilt és közben megpróbáljuk felderíteni, mi hogyan működik.

Ehhez németül beszéltem az ingatlanossal, lengyelül az iskola egyik tanárával, a barátunkkal folyamatosan magyarul, a lakóparkban és a hivatalokban angolul, néhány szomszéddal oroszul és megpróbálkoztam a spanyollal is, de ez volt a legkevésbé sikeres.

A gyerekeinknek (6 éves kislány, 10 éves kiskamasz fiú) az első hetek a kétnyelvű (angol-spanyol) iskolában nagyon kemények voltak, szinte minden nap sírással telt. Bence (10 éves), az örök vagány, nagyszájú, "Indul a bakterház!" típusú gyerek azt mondta, hogy spanyol órán elsírta magát, mert a tanító néni az otthoni osztályfőnökére emlékezteti...

A pedagógusok nagyon segítőkészek voltak, mindenki vigasztalta, bátorította. Egy hét után megbeszéltük velük Bence helyzetét és azt javasolták, hogy ne kísérjük be a gyerekeket az iskolába, a kapu előtt váljunk el, mert úgy jobb lesz. És igazuk volt, azóta nincs sírás. A tanítás itt minden reggel zászlóceremóniával kezdődik, felvonják a dominikai lobogót és eléneklik a himnuszt. Bence azt mesélte, hogy egyik nap úgy fejezte ki nemtetszését az iskolával kapcsolatban, hogy a zászlóceremónia után kiment a mosdóba, és ott „csak azért is” elénekelte a magyar himnuszt...

Eltelt egy hónap és azoknak lett igaza, akik azt mondták: higgyük el, hogy alkalmazkodnak és tetszeni fog nekik a dolog. Bence néhány focimeccs után az osztály elismert tanulója lett, ebben egy kapásból félpályáról lőtt gól nagyon sokat segített. Jenny sokat tett értünk, de később, néhány hét után elváltak útjaink, mert kissé didaktikusan kezdte oktatni az egész családot, engem például a kommunikációról akart felvilágosítani, majd a You Tube-ról adott spanyol órát, ezt pedig mi is meg tudjuk oldani. Büszkék, azok mi is vagyunk.

Amúgy várunk, munka egyelőre nincs, megy a blogolás, a levelezés, a lehetőségek felmérése. Az is igaz, hogy két hónapot adtunk magunknak arra, hogy képbe kerüljünk és spanyolul is képesek legyünk elmondani néhány épkézláb mondatot. A világpolitika ezt a paradicsomi szigetet sem hagyja érintetlenül, az oroszok pedig itt is a spájzban vannak, a kábeltévén feltűnően sok az orosz nyelvű csatorna, illetve angolul és spanyolul sugárzó orosz tv adás. Persze ehhez az is kell, hogy legyenek oroszok, és vannak, nem is kevesen.

Az elmúlt évtizedben egy nagyon tudatos, állami propaganda révén építették fel és részben újjá azt a kommunikációs és PR hálózatot, amely most már átfogja az egész világot, és mindenhová képes eljutni a hagyományos és digitális csatornákon egyaránt... Így aztán itt is HD adásban élvezhető a moszkvai érvelés arról, hogy miért nem folytatnak háborút Ukrajnában. Hiába, a birodalom újjáépítése nem szorítkozik a hagyományos keretek közé.

Az időjárás csodás, az átlaghőmérséklet 25 és 35 fok között van, az óceán kb. 27-28 fokos, az otthoni híreket hallgatva mormogok, itt is csak 28-30 fok volt ma, a helyiek fel is vették a kabátjukat, zoknit is húztak, hiába, itt az ősz…

Nézzük a medence felett cikázó fecskéket, akik félpercenként bújnak a tengerifű-pálmalevél tetőben lévő fészkükbe. Rengetegen vannak, indulnának? Barátunk azt mondja, hogy nem, ők itt maradnak. Nekem erről egy régi vicc poénja jutott eszembe, csak kicsit másképp: Szibériában beszélget két rab, az egyik azt mondja, igyunk vodkát! A másik erre ijedten: észreveszik, és elvisznek! Mire a másik: Innen? Hova?

Nos, a fecskék is így vannak itt ezzel, csak más megfontolásból. Büszkék! Vagyis: innen? Hova?

Egy nővér elmondja: koronavírus, intenzív osztály, 2020 október

Egy nővér elmondja: koronavírus, intenzív osztály, Magyarország, 2020 október

emmi-tajekoztatoi-a-koronavirus-fertozessel-kapcsolatban---covid-19-20200315084128-crop.jpg

A Covid intenzívre helyeztek, intenzíves végzettség és gyakorlati tapasztalat nélkül, egy másik városba. Amikor bementünk a kórházba, kiderült, hogy egy lyukban öltözünk, és az arcmaszkok gumipántja nyúlik, laza...

Pár nap után nagy nehezen elértük, hogy négy óránként kimehessünk, mert az első napokban csak egyszer lehetett kijönni, ezért az első nappalos műszakomban KETTŐ deci folyadékot ittam, hogy ne kelljen kijönni...

A múlt héten kiesett két nővér, 6 napból 5 műszakot dolgoztam, reggel jöttem haza és reszketett a lábam, fáj a gyomrom, a fejem, de válsághelyzet van, nem tagadhatom meg a munkát. Aki marad, megy melózni, amíg beteg nem lesz.

Nem értek a lélegeztető géphez, az ottani nővérek tavasz óta csinálják, most 7 betegre van 3 nővér, közülük jó esetben kettő az intenzíves, egy a szakápoló, rosszabb esetben egy intenzíves van. Az első napokban, ha megkérdezték, hogy milyen, elsírtam magam. A maszktól 2 nap után bedurrant az arcom, de jó krémet írt fel a bőrgyógyász. Vitamint nem kapunk, magának vesz mindenki, én 6 ezres D vitamint szedek és ezres C vitamint. És persze a kórházban mindenből spórolni kell...

A cukorbetegek, az asztmások, anémiások, nekik a legveszélyesebb. Eddig öt halottunk van, mindenki észnél van, amikor bekerül, mindenkivbel tudtunk beszélni előtte, nagyon nehéz, nem is lehet elmondani, fizikailag és mentálisan is...

Ha szabadnapos vagyok, kizárok mindent, és itthon rendezgetem a virágaimat, az segít. Nincs más választásom, most evvel vagyok elfoglalva, és azért mondtam el ezt, hogy a valóságról valami képet adjak nektek.

(2020. október 28-án 3166 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 263-an vannak lélegeztetőgépen.Elhunyt 43 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1578 főre emelkedett.)

süti beállítások módosítása