Európa karácsonya - nevek, mítoszok

Az alábbi szöveg egy forgatókönyv terve, a régi Duna TV számára készült, azonban nem valósult meg. Több ilyen terv is van, gondolom, ezzel nem vagyok egyedül... Ugyanakkor érdekesnek gondolom, ezért most, az idei, nem szokványos karácsony előtt megmutatom mindenkinek.

Mítoszok határozzák meg életünket, az újrakezdésbe vetett hit, a megújulásba vetett bizalom, az élet és egymás szeretete. A Karácsony mindezt egybe foglalja, immár több mint 1600 esztendeje.  A karácsonyfa állítás szokását, európai eredetét kísérhetnénk végig az Unió egyik fővárosából, Strassbourgból, ahol 400 éve először írták le, hogy „az emberek papírrózsával, cukorkával, almával, pogácsával és halpénzzel ékes fenyőfát állítanak a szobájukba”.

A karácsonyfa útját végigkísérnénk Magyarországra, ahová Dél – Németországon és Ausztrián keresztül jutott el. A karácsonyfa történetét 3 x 10 perces etűd előzné meg, amelyek elsősorban a képzőművészet segítségével illusztrálnánk és bevezetnénk a karácsonyfa mítoszt. Ezeket, a téli napfordulót, a karácsony nevét, valamint a napisten és Jézus születését bemutató etűdöket követné a karácsonyfa útját követő film.

Téli napforduló

Minden nép nagy ünnepségekkel búcsúztatja az óesztendőt és köszönti az újévet. Ezek az év végi ünnepek hosszú időn keresztül egybeestek a téli napforduló idejével. A régi időkben a naptári újév kezdete nem a mostani időpontban volt. Sokáig a természet megfigyelése alapján számították az időt. Ezért eleinte a téli napforduló ideje, december 25. környéke jelentette az újév kezdetét.

A régi rómaiak a hosszabbodó nappalokat, a fény újjászületését a Legyőzhetetlen Nap istenének, Mithrásznak a születésével azonosították. December 25. így a Legyőzhetetlen Nap születésnapja lett. A régi Rómában például az újév kezdetét március eleje, a tavasz érkezése jelentette. Később a Calendae Ianuariae, vagyis január 1. lett az év kezdőnapja, melyet a Gergely - naptár elkészítésénél is figyelembe vettek, és a mai napig szerte a világon ezt tekintik az újév kezdetének.

A kereszténység a rómaiaktól és más vallások szokásaiból is sokat átvett, hogy népszerűbbé váljon. Így a sok ezer éves, a téli napfordulóra eső ünnepet is belevonta a keresztény vallás ünnepkörébe. A legnagyobb ünnepet tette erre a napra: a Megváltónak, a kereszténység legjelentősebb alakjának, Jézusnak a születésnapját.

I. (Szent) Gyula pápa 350-ben nyilvánította december 25-ét a Megváltó születésnapjává. A születés lehetséges időpontja a mai napig nem tisztázott, de az örmény egyház kivételével - ezen egyház hívei január 6-án ünneplik Jézus születését - a többi egyház elfogadta Gyula pápa döntését.

A név

Az európai karácsonyi szokások elkülönítése nem egyszerű, mivel maga az ünnepnap sem válik ki élesen a vízkeresztig tartó 12 napos ünnepkörből. A karácsony mára legtöbbünknek az év egyik legnagyobb ünnepe, amely hosszú századok óta az egész világ számára ugyanazt jelenti. A tél legnagyobb ünnepe minden nyelven saját nevet kapott, amely hűen tükrözi, hogy a szót használó népek milyen jelentőséget tulajdonítanak az ünnepnek.

A magyar karácsony szó szláv eredetű, őse a régi szláv nyelvben szereplő korcsun szó, amely lépőt, átlépőt jelentett. A szó jelentése utal az újévbe való átlépésre, tehát naptári eredetű csakúgy, mint a lengyel kolenda vagy az orosz koljáda, ami karácsonyi éneket jelent.

Az angol Christmas Krisztus nevére utal. A német Weihnacht és a holland kertsmisse pedig szent éjt jelent, tehát e szavak egyházi eredetűek. A latin Natalis (születés) szóból ered a francia noel, az olasz natale, a spanyol navidad és a walesi nadoling szavak mindegyike.

Létezik még a karácsony megnevezésére a skandináv Jul szó, és ennek óangol változata, a Yule. Pontosan nem tudni mit jelentett eredetileg, valószínűleg a télnek azt a szakaszát, amelyet ma is a téli ünnepi időszaknak tekintünk.

A napisten és Jézus születése

A kereszténység korai éveiben a hívők közössége január 6-án ünnepelte az év legszebb napját, az Üdvözítő keresztelőjét. Sokakban azonban élt még a régi pogány hit. December 25-én ezt különösen tapasztalhatták azok, akik Jézus tanításait terjesztették a Római Birodalomban.

Ez volt az a nap, amelyen egykor az egyiptomiak, a szírek, a perzsák, a görögök, a rómaiak ünnepelték fény- és napistenük születését. E napon mindenütt áldozati ünnepeket tartottak, mert az emberek nem tudták olyan gyorsan elfeledni ősi szokásaikat, még akkor sem, amikor már a keresztény hithez csatlakoztak. Jézus Krisztus születésének dátumát senki sem ismerte pontosan, de tudták, hogy az Üdvözítő a “ világ világosságának” nevezte magát. Miért ne ünnepeljék hát a fény napján a születésnapját? Miért ne avassák december 25-e pogány ünnepét keresztény ünneppé?

Így történt, hogy Gyula pápa már említett döntése nyomán a Krisztus utáni IV. századtól már december 24-én kezdték ünnepelni a karácsony előestéjét, a szentestét, és az év legsötétebb, legnehezebb időszakát az élet kezdetének és a szeretetnek a sugárzó ünnepévé emelték.

Babona azonban maradt fenn ezzel a nappal kapcsolatosan. Ma is akadnak, akik azt hiszik, hogy a jámbor szemek előtt a szentestén feltárul egy olyan világ, amelyben megnyílik a hegyek drágakőpompája, előragyognak az elsüllyedt városok és a várak falai, a tengerekből pedig felhangzik az elsüllyedt harangok zengése. A bűntelenek megértik ezen az éjszakán az álltatok beszédét, és kimenthetik a szegény bűnös lelket a tisztítótűzből.

(folytatása következik)

LJ