A liberális katolicizmus

Nem vagyok se teológus, se vallástörténész, még filozófus sem, csak elég sokat olvasok. Így aztán, amikor mást sem látni a kormányzati portálokon, hogy a kereszténység és a kereszténydemokrácia halálos ellensége a liberalizmusnak, akkor egy nem túl régi olvasmányomat idéztem fel, amit ezennel ajánlok a téma iránt érdeklődők figyelmébe.

A liberális katolicizmusról van szó, amely nem teljesen újkeletű történet, hiszen a 19. században Nyugat-Európa szerte feltűntek a liberális katolikus csoportok, amelyeket két fő ismérv alapján jellemezhetjük. Egyik ismertetőjegyük, hogy a liberalizmusból elsősorban az egyéni, társadalmi és politikai szabadságjogokat fogadták el, azok megvalósulásáért küzdöttek, a gazdasági liberalizmust, a korlátlan szabad versenyt azonban elutasították, írta 2007-ben tanulmányában Szkárosi Niké,

Politikai liberalizmusuk erős szociális érzékenységgel párosult, és több csoportjuk esetében szorosan egybekapcsolódik a szociális katolicizmussal. 

A liberális katolikusok, vagy katolikus liberálisok másik jellemző vonása, hogy nézeteik szerint a liberalizmus alapelvei nincsenek ellentétben a katolicizmussal. Hívek maradtak az egyház tanításához, hitelveihez, de mindezt összeegyeztették liberális elveikkel és a polgári szabadságjogokért vívott harcukkal. Ezen kívül azt kívánták, hogy az egyház nyisson ablakot a modern világra, biztosítson hívei számára nagyobb mozgásszabadságot, és erőteljesebben vonja be a laikusokat az egyház életébe...

A 19. században Magyarországon Deák Ferenc volt ennek a gondolkodásnak a megtestesítője, és ezt az egyházak számára az egyesületi forma bevezetésével törvénybe is akarta iktatni. Remélhetőleg emiatt nem keresztelik át a róla elnevezett utcákat és tereket, és a húszezresről se veszik le az arcképét...

Az is tudott, írta Szőnyi Szilárd A Szív című jezsuita lapban, hogy "a keresztények – bizonyos megkötésekkel – sokféle világnézetet képviselhetnek anélkül, hogy szembe kerülnének egyházukkal. Régebben például a katolikus tanítóhivatal élesen elítélte a liberalizmust és a szocializmust, de a Szent Officium 1864-ben azt a gondolatot is kárhozatosnak nevezte, miszerint „a római pápának lehet és kell összebarátkoznia a haladással, a szabadelvűséggel és az újabb polgárosodással”.

A Szentszék 1949-ben kiadott nyilatkozatával a kommunista pártok képviselőitől, szavazóitól és lapjaik olvasóitól is megtagadta a szentségeket. Napjainkban azonban nincs érvényben ilyen tilalom, így a hívők szavazáskor a lelkiismeretük szerint, de a krisztusi értékeket szem előtt tartva hallgathatnak akár a szívükre, akár az eszükre, emlékeztet Szónyi.

"Az „ős-kereszténydemokraták” a két világháború között szerepet vállaltak a szekuláris állam felépítésében, vagyis pártjaik nem annyira a krisztusi tanokkal, hanem nagyon is világi üzenettel váltak sikeressé. Erre emlékeztetett Sólyom László volt államfő is, az Eötvös Csoport két évvel ezelőtti összejövetelén, mondván: az utóbbi három évszázadban az európai szellemi életet a szekularizáció uralta, és a kormány által óvni szándékozott értékek „ennek az elvilágiasodott, a maga idején egyházellenes korszaknak voltak a termékei- írja Szőnyi.”

Hosszasan idézhetnék még különböző, a témához értő szerzők írásaiból, azonban egy tény: nem felel meg a valóságnak a hit és a szabadelvű gondolkodás durva módon való szembeállítása, és állítólagos kibékíthetetlensége.

A hatvanas években a Vatikáni Zsinat éppen hogy a felvilágosodás óta eltelt időszak gondolkodását egyeztette a katolikus egyház gondolkodásával, és Ferenc pápa homíliái, enciklikái és legújabban tweetjei ezt a gondolkodást tükrözik, vagyis személyes tanácsom az: ne legyetek pápábbak Ferenc pápánál!

László József

A legnagyobb példányszámú német (bulvár)lap cikke a Szuperkupáról:

Húszezer hibát vét az UEFA egy meccsen...

Nem szeretem a szellemjátékokat. Egyik rajongó sem szereti őket. De koronavírus idején nem arról van szó, amit akarunk, hanem arról, hogy mit kell tennünk.

Ésszerűnek kell lennünk.

A rajongókat nem engedik be olyan stadionba, ahol magas a fertőzések száma. Münchenben nem, Dortmundban igen, Kölnben nem, Berlinben igen.

Németországban azt hiszem, ezt megértettük.

De ez nem vonatkozik az UEFÁ-ra. Hagyták, hogy a Bayern München csütörtökön az FC Sevilla ellen játsszon a "Szuperkupában". Budapesten, mintegy 20 000 néző előtt. A szövetségi kormány utazási figyelmeztetése vonatkozik Magyarország fővárosára, ahol a fertőzési arány csaknem háromszor olyan magas, mint Münchenben (és ott is magas).

Ennek ellenére az FC Bayern 3000 szurkolót küldhet Budapestre jegyekkel és negatív koronateszttel. Tehát jó egészséggel mész oda - de hogyan térhetsz vissza? Akik legfeljebb 48 órán át tartózkodnak ott, azoknak nem kell karanténban lenniük, miután hazatértek. Mintha csak három nap múlva fertőzhetnének meg.

Ez vicc, de nem jó.

Eddig a cikk, azt én jegyzem meg, hogy a Bayern München vezetőedzője, Hansi Flick nem ért egyet a meccs megrendezésével, miután a Robert Koch országos közegészségügyi intézet járványügyi szempontból rizikós területnek minősítette Budapestet.

"Ez is egy olyan dolog, amit az ember nem teljesen ért. De nem mi hozzuk a döntéseket, hanem mások" - utalt a szakember az Európai Labdarúgó Szövetségre (UEFA).

Persze van itt még döntéshozó, az pedig az MLSZ, és végső soron a magyar járványügyi hatóság, és még végsőbb soron a kormány(fő), aki nélkül ez a meccs nem jöhetne létre.

Valaki nem érti a dolgokat, valaki hajlandó elkövetni húszezer hibát, valamiért. Hogy pontosan mi az a valami, nem világos.

Csak az, hogy sok-sok hiba.

(A képen a Fradi-Zágráb meccs után láthatóak a szurkolók a stadionon kívül)

https://www.bild.de/politik/kolumnen/kolumne/kommentar-die-uefa-macht-in-einem-spiel-20000-fehler-72999766.bild.html?fbclid=IwAR241MqX2DYKE3PqB_jTjCH2GnMwN4OUJ3hEoaY-6uVqfJc9Q8j5Ubtc-KU

Hogyan lettem rádiós?

A foci az oka, és a Szepesi, meg a sikerek a hosszú vonatúton. Miattuk lettem rádiós.

Egy kis zalai faluban születtem, de már 3 éves koromban Pestre költöztek a szüleim, viszont nyaranta mindig elvonatoztunk Zalába, és én két hónapig Pölöskén maradtam a nagymamámnál. Pontosabban mindkét mamámnál, mert mindketten abban a faluban éltek.

A vonatút Budapestről Nagykanizsáig vagy 4 órás lehetett, és igen-igen unalmas, valamivel szórakozni kellett és egyben szórakoztatni is a nagyérdeműt. Miután apám imádta a focit, - ő maga is játszott, bal half, ugye -, és büszke volt arra, hogy egyszer maga Sándor Csikar rúgta le, jártunk meccsekre és persze hallgattuk a meccsközvetítéseket a rádióban. A Szepesit, akit elkezdtem utánozni. És addig-addig utánoztam, amíg egy teljes meccset tudtam fejből közvetíteni, és ezt a produkciót prezentáltam a vonat utazóközönségének is.

Általában a válogatott meccsét közvetítettem, a Grosics, Mátrai, Sipos, Sárosi, Bozsik, Kotász, Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi összeállításban, ez a hatvanas évek eleje, már csak azért is, mert ebben a felállásban volt a gombfocicsapatom is.

Hogy milyen volt a közvetítés? Kb. ilyen: Grosics leállítja a labdát az ötös sarkára, felnéz, Bozsik int neki, hogy ide, pontos a kirúgás, Bozsik leveszi, fölnéz, látja, hogy a jobb szélen Csikar már indul, a passz halálpontos, Csikar már a szögletzászlónál, kapásból beadja, Albert érkezik, Flóri, ne, ne cselezgess, passzolj, gyönyörű sarkalás Tichy elé, Lajos kapásból lő, és kiszakad a háló, a csehszlovák kapus a kezét se tudta felelmelni!! Gól, gól, vezetünk!

A vonaton a siker osztatlan volt, és ez nagy inspirációt adott a későbbi iskolarádiózáshoz a Radnóti Gimnáziumban, ahol a nagyszünetben szólalhatott meg a sulirádió, aminek az egyik szerkesztője lehettem, Bársony Vera tanárnő felügyeletével. Az ő inspirációjára és rendezésben adtuk elő A kis herceget is, valószínűleg ez volt Budapesten az első színpadi változat...

A jogi karon rádió nem volt, csak újság, és az Egyetemi Lapok akkori szerkesztője, bizonyos Nyakas Szilárd a Táskarádiót is szerkesztette, de nem kis botrányt okozott, mert tudósított Halász Péterék boglári kápolnában tartott neoavantgárd performanszáról, ezután jó sokáig le is tiltották... (Az első jegyzetemet is ő adta le a Táskarádióban, egy akkori neves filozófus elmélkedett azon, vajon merre fordul a történelem kereke, én pedig szemtelenkedtem, és azt kérdeztem, mi van, ha nincs is kereke a történelemnek?)

Ő mutatta meg azt a felhívást, hogy a Magyar Rádió Ifjúsági Munkastúdiója felvételt hirdet másod-harmadéves egyetemistáknak, és az már kiderült számomra, hogy jogász nem leszek, így jelentkeztem, és felvettek, Visy Lacival, Kocsi Icával, Gárdai Lacival, Nej Gyurival jártunk együtt, és amikor a nyári gyakorlatra szerkesztőséget lehetett választani, én a külpolitikát választottam.

Nem kis izgalommal kopogtam az ajtón, Szabó Erzsike, a titkárnő fogadott, na jöjjön kisgyerek, mutatkozzon be szépen, én meg engedelmesen követtem, egy vékony szemüveges fiú ült az ablaknál, szervusz, én vagyok itt a legjobb, Benda Lászlónak hívnak... A külpolon az akkori „nagyágyúk” Szécsi Éva, Vértes Éva, Hável József, a Főherceg, Ónody György, és a fiatalok, Lengyel Miki, Keleti Miki, Benda, Nyárádi, Bernát Gyuri között elég jelentős volt a kor és szemléleti különbség...

Szóval külpolos gyakornok lettem, roppant büszke, hiszen rengeteg olyan információhoz juthatott az ember a különböző MTI csíkosok és a felhalmozódott angol, német és amerikai lapok tengerében, amihez akkoriban, 1976-ban egyszerű földi halandó nem annyira, bár a Molnár utcai Gorkij könyvtárban egy éve szabadpolcos volt a Neue Zürcher Zeitung és a Der Spiegel, és néha még Time-ot lehetett találni...

Ősszel újabb stúdiós és egyetemi félév következett, az utóbbit már nagyon untam, és egy hirtelen ötlettől áthatva jelentkeztem részképzésre Moszkvába, a Lomonoszov Egyetemre. Egy évvel korábban rokonlátogatáson voltam Philadelphiában, gondoltam megnézem a világ másik végét is...

Öt évvel korábban voltak magyar joghallgatók vendégdiákként Moszkvában, de ők akkor már megszerezték a diplomát, így ittak és csajoztak. Ezt a feladatot oly sikeresen oldották meg, hogy utána 5 évig nem fogadtak magyarokat.

Az én témám, amellyel megérkeztem a Lomonoszov Egyetem Állam és Jogtudományi tanszékére, "A bürokrácia szerepe az államban" címet viselte. Tanszéki értekezleten hallgatták meg, mivel szeretnék foglalkozni. Hümmögés, gondterhelt arcok, majd rövid tanácskozás után forrásként ajánlották Lenin munkáit, és a Pravdát. Valaki még hozzátette, hogy a Krokogyil című lap is sokat foglalkozik ezzel a témával. Egy vicclap, mint akkor Pesten a Ludas Matyi.

A tanszékvezető pedig némi morfondírozás után kijelölt egy távollévő oktatót témavezetőnek. Amikor vége lett az értekezletnek, egy ifjú tanársegéd lépett hozzám és azt kérdezte, ki volt az a hülye, aki ezzel a témával küldött Moszkvába? Mondtam, hogy én választottam a témát. Szánakozva nézett, majd kifejtette, hogy aki ezzel foglalkozik, az ellenségnek számít, és azt javasolta, hogy ne csináljak semmit...

Júniusban hazatértem, félévet halasztottam, közben zöldséges lettem Siófokon, ősszel pedig bekopogtam a rádióba, hogy szeretnék dolgozni. Hümmögtek, mondták, hogy nem igazán van hely, a külpolon biztos nincs, majd egyszer csak a hírszerkesztőségből szóltak, hogy a főnök, Szalai Zsolt hivat, mert szerződéssel keresnek egy belpolos hírszerkesztőt, érdekel-e a dolog?

Persze, hogy érdekelt, így néhány próbanap és szerkesztés után 1977 novemberében szerződtetett a Magyar Rádió, és a következő húsz évben egymáséi lettünk...

P. S.: a fotón nem teljesen az a csapat van, amiről beszéltem, Solymosi, Mészöly és Rákosi látható, nincs Göröcs és Bozsik és Kotász.

Szenzációs könyvet publikált az amerikai újságíró veterán és egyben legenda, Bob Woodward, aki csaknem 50 évvel ezelőtt a Watergate botrány egyik kirobbantója volt és ezáltal elősegítette Richard Nixon elnök bukását.

Donald Trump már igen korán nagyon pontosan tájékozott volt a koronavírus okozta fenyegetésről - ezt fedte fel Bob Woodward.

A kijelentés azért különösen szenzációs, mert az USA elnöke ezt maga mondja el egy hangfelvételen.

Bob Woodward az elmúlt hónapokban 18 alkalommal beszélt személyesen Trumppal, interjút készített a kormány más tagjaival, és összes információját összefoglalta egy könyvben, amely a következő napokban jelenik meg "Düh" címmel. 

A Washington Post és más lapok szerda óta apránként közzéteszik az első részleteket a könyvből.Trump valószínűleg azt remélte a Woodwarddal készített interjúktól, hogy elmondhatja véleményét a dolgokról, és így pozitívan ábrázolhatja elnöki tevékenységét.

Az eredmény ezzel határozottan ellentétes, mert Woodward keserű következtetést von le intenzív kutatásából: "Trump nem megfelelő ember az elnöki munkához".

Amint a New York Times idézi, február 7-én, a Bob Woodwarddal készített, hangban rögzített interjú során Trump elnök elismerte, hogy tudta: a koronavírus levegőn keresztül terjedhet, nagyon veszélyes és nehéz lesz visszatartani.

"Ez halálos dolog" - mondta az oknyomozó újságírónak."Csak belélegzi a levegőt, és ez így fertőz" - figyelmeztetett az elnök.

Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan megértette a betegség súlyosságát és a fertőzés módszerét, a következő hónapban  az ország öt nagyvárosában nagygyűléseket tartott zárt térben, amelyeken támogatók ezrei vettek részt.

Trump heteket töltött azzal, hogy a nyilvánosság előtt hangoztatta: a koronavírus nem rosszabb, mint egy szezonális influenza. Az évszakok változásával „eltűnik” - ígérte február végén. "Nagyszerű munkát végzünk" - mondta március elején.

Miért kellett hazudni az amerikai népnek? Miért hazudik a világnak a néhány nappal később pandémiának nyilvánított járvány súlyosságáról?"

Mindig alá akartam becsülni" - mondta Woodwardnak március 19-én. - Még mindig alábecsülöm, mert nem akarok pánikot kelteni. "

Tizennyolc év telt el azóta, hogy András Ferenc rendezővel leforgattuk a Duna Tv-nek az Európa oszlopai című dokumentumfilmet, amelynek forgatókönyvét én írtam, szerkesztettem és helyenként narráltam is. Élvezetes munka volt, négy, egyenként 35-40 perces rész készült el, az Alapok, a Görögök, a Rómaiak, és a Keresztények. Ennyire futotta a szponzorpénzből...

Most a kezembe akadt (inkább billentyűvégre) a forgatókönyv, és abból is a Görögök. Úgy éreztem érdemes a demokráciáról szóló részt felidézni, külön figyelmet érdemel a kötelezés kifejezés eredete...

DÉMOSZ, avagy a nép és a nép uralma

Van, aki szerint a görögöknek köszönhetően nem uralkodik nálunk az a keleti felfogásnak megfelelő nézet, hogy minden egymással összefonódó kapcsolatban létezik - a vallás, a háború, az orvostudományok, a filozófia és a különböző művészi kifejező eszközök. Ennek köszönhetően ezek nem ellenőrizhetőek, elnyomhatóak, elcsábíthatóak, magyarázhatóak vagy leigázhatóak, egyetlen isteni hatalom, uralkodó vagy egyetemes világnézet nevében...

Egyesek úgy vélik, hogy Kr. e. 507-ben az Alkmaiónidák nemzetségéből származó Kleiszthenész indította el a népszuverenitás, a "népfölség" tartós hagyomá¬nyát, s Kr. u. 1993-ban hozzá is láttak, hogy megünnepeljék "a demokrácia születésének 2500. évfordulóját". A londoni városházán nagyszabású bankettet rendeztek, és a vendé-geket maga a Classical Society elnöke üdvözölte.

Pedig az athéni demokrácia magjai már valamivel Kleiszthenész előtt el voltak vetve. A népgyűlést, az ekklészíát, amelyet az Akropolisz melletti Pnüx gyülekezőhelyen tartottak, Szolón kezdeményezte. Igaz, a népgyűlést könnyedén tudták manipulálni az olyan arisztokrata türannoszok, mint Peiszisztratosz és fiai, akik Kr. e. 560-tól 510-ig saját zsarnoki hatalmuk fenntartására használták az intézményt. Úgy tartják, hogy Kleiszthenész azért vezette be a néphatalmat, hogy megtörje a régi nemzetségi-törzsi szervezetet, amelyre elődei támaszkodtak. Azzal, hogy az ekklészía kezébe adta a hatalmat, még szélesebb körű reformokra kapott lehetőséget.

A négy ősi phülét tíz újjal váltotta fel, s mindegyiknek saját temploma és hős-kultusza volt. Nagymértékben megerősítette a démoszokat, vagyis a közigazgatási területeket, amelyekre a phülék fel voltak osztva, s kiterjesztette a szavazati jogot az Athén területén élő minden szabad polgárra. Intézményesítette a bulét, amely a népgyűlés napirendjét megszabó egyfajta végrehajtó bizottság volt és kezdeményezte a cserépszavazást (osztrakíszmosz) is.

A 185 évig tartó athéni demokrácia messze nem volt tökéletes. A néphatalmat korlátozták a bulé mesterkedései, a démosz szűklátókörűsége és a tehetős patrónusok és demagógok örökké meglévő befolyása. Hogy meglegyen az ekklészía megtartásához szükséges 6000 fős létszám, az embereket szó szerint "kötelezték" a részvételre: vörös festékbe mártott kötéllel az utcáról vonszolták be őket a gyűlésre!

Mindennek ellenére mégiscsak a polgárok kormányoztak. Törvény előtti egyenlőséget élveztek. Tíz legfőbb tisztségviselőjüket, köztük a sztratégoszt, a hadsereg főparancsnokát, választották. Évente újrasorsoltak maguk között több száz közhivatalnoki állást. Ennél is fontosabb, hogy a köztisztviselőket elszámoltatták. A tisztességteleneket vagy az alkalmatlanokat elbocsátották, de még ki is végezhették.

Nem mindenki lelkesedett ezekért az dolgokért. Platón úgy vélte, hogy a demokrácia a hozzá nem értő emberek uralma. A komédiaszerző Arisztophanész kifigurázta a "mérges, pórias, pnyxi Démost". Egy ponton pedig, amikor feltette a kérdést: "Mi hát a megoldás?", így válaszolt: "A nők."

Az ókori Athén és a jelenkori Európa demokráciáját csak nagyon vékony szálak kötik össze. Szülőföldjén a demokrácia nem maradt fenn. A római gondolkodók nem sokra tartották, s több mint ezer évre jóformán feledésbe merült. A mai Európa demokratikus gyakorlata, demokratikus intézményei a viking típusú népgyűlésekre, a feudális uralkodók által összehívott parlamentekre és rendi gyűlésekre, és a középkori városállamokra vezethetők vissza.

A demokrácia az idők folyamán csak ritkán vált normává. Manapság sincs nagy egyetértés a lényegét illetően. A népuralom kontinentális formája sok mindenben különbözik a parlament uralmának brit formájától, de mindegyik formának megvannak a maga hibái. Winston Churchill egyszer azt mondta, hogy "a demokrácia a legrosszabb politikai rendszer, az összes többit leszámítva".

Ami azonban Európában kiirthatatlan, az a zsarnokságtól való egyetemes iszonyodás. Ez löki az összes újonnan felszabadult nemzetet a demokrácia irányába, tekintet nélkül a korábbi tapasztalatokra.

Ügyesen bonyolított állami gazdaságpolitika

„Ami Magyarországon kialakult, az egy államközpontú gazdaság, ami frontálisan szembemegy a brüsszeli szabadpiaci gondolkodással. És akkor látunk ilyen közbülső szereplőket, mint Mészáros Lőrinc, aki úgy szerepel Brüsszel felé, mint egy magánvállalkozó, de aki valójában az állam gazdaságpolitikáját bonyolítja le, még ha nem is közvetlen »alkalmazottja« az államnak.”

Így beszélt tavaly Schöpflin György, a Fidesz visszavonult uniós képviselője, amikor kiderült, hogy nem indul újabb mandátumért.

Figyelemre méltó gondolat, hiszen ezen logika szerint nem csak Mészáros úr bonyolítja az állami gazdaságpolitikát, hanem más oligarchák is, Garancsi úr, Szíjj úr, Tiborcz úr és a többiek. Így aztán, ha a külügyminiszter egy magángépen repül, ami valamelyik említett úré, és az úr jachtjára száll, akkor voltaképp az állam sikeres gazdaságpolitikájának tárgyi eszközét használja, így hát mint magas rangú állami tisztségviselő, nem is kell ezen eszköz használatáért fizetni.

A jacht, amivel az Adrián hajózott, szinte szolgálati jármű a külügyminiszter és a többi politikus számára.

Szóval, nincs itt semmi látnivaló, csak a sikeres gazdaságpolitika, arról tessék beszélni, bár ez a mínusz 13,6 százalék nem jachtképes...

P.S.

Az egy újabb kérdés, vajon mi történik, ha az állam a lebonyolítással szerzett javakat teljes egészében magának akarja, de ez a ködös jövő, spongyát rá...

Addig is köszönöm az érdeklődést és boldog karácsonyt!

Az élet biciklije, avagy hogyan teremtsünk egyensúlyt.

Az élet olyan, mint a biciklizés, ahhoz, hogy megőrizzük az egyensúlyt, mozgásban kell maradni, hangzik egy modern kori aforizma, és aki valaha kerékpárra ült, tudja, hogy a megállapítás a bringára mindenképp érvényes.

Magyarországon viszont a politikai élet bringája mintha megállt volna, ott tartunk, ahol 5 éve, hogy a migránsok, hogy Brüsszel és persze Soros, a liberálisok, meg Gyurcsány. Ehhez jött a vírus, amire senki nem számított, de itt van. És lassan tekerni kellene a biciklit, amit errefelé inkább csak túltolnak, tekerni kellene, hogy el ne dőljön.

Ehelyett libernyákozás van egy olyan országban, ahol amúgy a kormány a legdurvább neoliberális, bocsánat, neolibernyák politikát folytatja... Például pénzért ad vírustesztet, pedig törvény mondja ki, hogy azt az államnak ingyen kell adnia járvány idején. Ez olyan, mintha megtámadnák az országot, és a honvédség a magyar katonáknak csak pénzért adna fegyvert és lőszert, írta Angliában élő kollégánk, és milyen igaza van!

Egyensúlyba kell hozni a dolgokat, az országot, lesöpörni a hazug, inkorrekt beszédet, mert például ami a magyar liberálisokat illeti, a magyar szabadelvű gondolkodás és politika, vagyis a klasszikus liberális elvek és gyakorlat nélkül vagy feudalizmus, vagy diktatúra volt az elmúlt 200 évben Magyarországon. Ezt manapság nem lehet elégszer elmondani, hiszen az 1920-as, harmincas években, majd az ötvenes évtizedben volt ekkora támadás a liberális gondolkodás ellen Magyarországon.

Vagy feudalizmus volt, vagy diktatúra. Igen kérem, szabadelvű, liberális gondolkodás nélkül az volt.

Fel kell idézni, hogy a reformkor, az 1848-as forradalom, majd később a kiegyezés nagyjai, Kossuth és Deák, Eötvös és Andrássy, a magyar köztudatból kitörölt Kállay Béni valamennyien a liberalizmust, a szabadelvű politikát képviselték. Deák nem egymaga, és nem vonaton szerkesztett törvényt, hanem kora legjobb jogtudósaival egyeztetve, a hanyatló Nyugat legjobb elméinek tanácsát kérve reformált büntetőjogot, és el kell mondani, hogy az egyházak jogállásáról szóló törvényjavaslata korszerűbb volt, mint a jelenleg hatályos szabályozás.

Beszélni kell arról, amit a klasszikus magyar liberális gondolkodás adott, és amit 30 éve Antall József pontosan ismert, és hivatkozott is rá, rendületlenül.

Tekerni kellene a biciklit, mert az egyensúly a közbeszédben, a hatalmi struktúrákban, a kommunikációban és a gazdaságban is teljesen elbillent, - a mindent centralizáló végrehajtó hatalom irányába, annyira, hogy ez a végrehajtó hatalom ma egy beosztottja javaslatára, a parlament megkérdezése nélkül vezethet be szükségállapotot Magyarországon.

Ezt így hogy?

Kérdezhetnék, de nem is kérdezik, mert látják, hogy a mikszáthi mamelukok és pecsovicsok parlamentje bármire rábólint, amit egy egypárt egyembere elővezet. Az egypárti rendszer mára ugyanis egyember rendszer lett, azé, aki kiválasztja a képviselőket, akinek a sugallatára nevezik ki az államhatalom vezetőit.

Sok szó esett az elmúlt hetekben a szabadkőművesekről, páholyaikról és az összeesküvés elméletekről. Megosztok én is egyet, amely szerint igenis van egy olyan páholy, ahol a legfontosabb kérdések eldőlnek az ország sorsát illetően, ez egy stadionban van, és az ország leggazdagabb emberei tárgyalnak ott az egyemberrel pénzről és hatalomról. Ez természetes is, mert okos emberek lévén nem azt nézik, ami foci címén azon a pályán folyik...

Megborult az egyensúly, pontosabban megborították, a hatalmi ágak egyensúlyát, a médiaegyensúlyt, a gazdasági egyensúlyt. a szociális partnerséget. Amíg nem tudatosul újra az, hogy ez a modern regresszió térségünkben kb. olyan fordulatot akar végrehajtani, mint az ajatollahok Iránban, hogy törekvésük az, hogy orosz-kínai függőséget alakítanak ki, hogy Moszkva és Peking helytartóiként uralkodhassanak. Az orosz cárok és pártfőtitkárok KGB-s utódjának hatalmát segítenek kiterjeszteni, és a kínai kommunista világhatalom útját egyengetik - a Belgrád - Budapest vasúttal, a nekünk soha meg nem térülő beruházással.

Pedig ez a sovén, gyűlölködő politika 80 - 100 éve már tragikusan megbukott, és digitalizálva sincs esélye a sikerre, mert amikor kihullik politikai boltívének záróköve, az egész építmény összeomlik, maga alá temetve reményt, és jó szándékot...

A mértéket vesztő irracionalizmus, az elképesztő összegeket elemésztő hazug politikai propaganda, az egyik európai főgonosszal kötött szövetség nyolcvan éve hazug reményeket táplálva katasztrófába sodorta az országot és a népet, és évtizedekre diszkreditálta a nemzeti érzéseket, és a patriotizmust is.

Manapság a kormányzati manipuláció, a hazug, avítt klisék előrángatása a huszadik század első feléből, és még régebbről, leöntve a digitalizáció flittereivel nem fedheti el annak a katasztrófának a fenyegető árnyékát, amely a kormány politikája miatt az országra vetül.

A felvilágosodást ugyanis meg lehet tagadni, de attól még létezett és hatásai a mai napig érvényesek - azokat semmilyen határkerítés nem állítja meg, a kínai nagyfalnak sem sikerült...

A történelem arra tanít, hogy a legnagyszerűbb kultúrák mindig a progresszív erők és a hagyományőrzés közötti egyensúly fázisában alakultak ki, írta Olof Johanesson, Nobel-díjas svéd fizikus, aki előszeretettel foglalkozott történelmi ügyekkel is.

Gondolkodjunk el ezen a kijelentésen, és tekerjük a bringát, mert itt csak egy új egyensúly megteremtése segíthet, a ráció és transzcendencia, a hit és tudás, a központosítás és a lokalitás, az egyén és a család, a szociális viszonyok új egyensúlya.

LJ

Hihetetlen jövedelmi és vagyoni különbségek alakultak ki 2-3 évtized alatt a világban, és ezt az adózás nem akadályozta, sőt, támogatta. Ez nem volt mindig így, a múlt században pl. az USA-ban a 80-as évekig 70 százalék feletti volt a legmagasabb jövedelműek adója, előfordult, hogy 92 százalékos volt a felső adókulcs. Svédországban a legmagasabb adókulcs jelenleg is 70 százalékos.

A vagyoni és a társadalmi különbségek növekedése miatt egyre gyakrabban kerül szóba a vagyonadó bevezetése, legutóbb a világ leggazdagabb emberei vetették fel ezt a kérdést. A WEF, a Világgazdasági Fórum tanulmánya arra hívja fel a figyelmet, hogy a vagyonadót általában baloldali pártok támogatják, és a baloldal támogatása azt a benyomást keltheti, hogy az a kapitalizmus elleni támadást jelenti. Az intelligens vagyonadók azonban az innováció, a vállalkozói szellem és a vagyonteremtés fokozásával, a vagyonmegőrzés helyett megőrizhetik a kapitalizmust, annak fenntarthatóbb és meritokratikus formáiban.

Noha a vagyonadó „új” politikai ötletnek tűnik, valójában ez az adózás hagyományos - és néhányan azt mondják "intuitív" formája. Az ókori görögök az eisphora nevű vagyonadót vették ki a leggazdagabb athéniaiakra, különösen a háború idején. Tekintettel arra, hogy a pandémiát és annak következményeit sok vezetõ hasonlította a háborúhoz, valószínûleg van készség a modern, a COVID utáni „eisphora” bevezetésére.

"Zakat alamizsnája" az iszlám története során 2,5% -os vagyonadóként szolgált a likvid eszközökre, és kulcsfontosságú része az iszlám gazdaságok azon céljának, hogy megkönnyítsék a szabad kereskedelmet, miközben korlátozzák az egyenlőtlenségeket. Ezt a modellt nem kormányzati formában megismételték az olyan szervezetek, mint az Egyesült Királyságban a Nemzeti Zakat Alapítvány és az Amerikai Zakat Alapítvány.

Az Eisphora és Zakat tulajdonságainak kombinálásával olyan vagyonadót dolgozhatunk ki, amelyből a leggazdagabb és a legszegényebb is részesül. Az összes eszköz adóztatása helyett a csak a likvid eszközökre (például készpénzre vagy nagyon likvid készpénzhez hasonló eszközökre) kivetett adó, amely egy bizonyos összeghatár felett vetnek ki, azt jelentené, hogy a gazdagokat nem szankcionálják a vagyonukért, hanem arra ösztönzik őket, hogy használják tőkéjüket. Egy ilyen vagyonadó ténylegesen bünteti a kockázatkerülést és jutalmazza azokat a vállalkozókat, akik hajlandóak minden pénzt a reálgazdaságba fektetni.

A világon 80 billió dollár „broad money ” (vagyis készpénz, vagy nagyon likvid készpénzszerű forma) van. Jelenleg ennek nagy része adómentes. Ha azt mondjuk, hogy 2% -os adót vetnének ki rá, ez évi 1,6 billió dollárt jelentene.

A vagyonadó valódi haszna, amely a készpénzre és a likvid eszközökre összpontosít, nem abban a pénzben keletkezik, amelyet a kormányoknak termel, hanem abban a pénzben, amelyet a gazdaság számára teremt. Például, ha valaki 2 millió font készpénzzel rendelkezik, és nem fekteti be azt, akkor a kormány 40 000 fontot szerez a 2% -os adóval. De ha ugyanaz a személy el akarja kerülni az adót, és befektet, akkor a 2 millió font a gazdaságban forog - és sokkal jobb eredményt érhet el, mint 40 000 font.

Ez az előny még jelentősebb lehet, ha a kormányok olyan területeken ösztönzik a beruházásokat, ahol ez a pénzmennyiség a legnagyobb változást eredményezheti a bankok és az emberek birtokában lévő pénz mennyiségéhez képest.

Például a kockázati tőkébe történő befektetés fontosabb lesz, mint valaha, mivel az ilyen típusú vállalkozás különösen alkalmas a társadalmi problémák kezelésére és az innováció vezetésére olyan területeken, ahol hosszú távú, "türelmi" tőkét kell igénybe venni, mint például a biotechnológia, az infrastruktúra, az éghajlatváltozás és az hightech.

Ezek a megnövekedett beruházások elősegíthetik a társadalmi mobilitást és a társadalmi kohéziót azáltal, hogy kiszélesítik a finanszírozáshoz való hozzáférést a kirekesztett csoportok számára.

Feltételezve, hogy az adó által érintett gazdagok enyhén jövedelmező befektetést találnak pénzükért, a status quohoz képest nettó nyertesek lesznek. A kormányoknak alacsony kockázatú, közepes hozamú befektetéseket kell biztosítaniuk, mint például a zöld kötvények, amelyek fájdalommentessé és jövedelmezővé teszik a vagyonadó-gazdaságra való áttérést a gazdagok számára.

Ha megválaszthatják, hogy adózzanak, vagy hogy befektessenek és megosszák vagyonukat, sok gazdag ember ezt választja. És ha ezt társadalmilag felelősségteljes vagy akár jótékonysági jellegű kérdésként fogalmazzák meg az ember vagyonával kapcsolatban, akkor több okból is jól fogják érezni magukat.

A „vagyon megosztása” nem csak azt jelenti, hogy odaadják a jótékony célra - azt is jelentheti, hogy befektetik annak érdekében, hogy mindenki élvezhesse a növekedés előnyeit. Az intelligens, működőképes vagyonadók lehetővé teszik ezt akkor, amikor a világnak új megoldásokat kell keresnie. 

Forrás: WEF

Bejrút a világ egyik legszebb városa volt. Jártam ott egy milliomos házában, de nevezzük inkább palota - múzeumnak, 10 percre a Földközi-tenger partjától, és 20 percre a Libanon hegyén lévő sípályáktól. A házban a földszinten a föníciai, az elsőn az antik görög, a másodikon a római emlékeket állították ki, amúgy pedig mindenhol ott volt az arab és török múlt egy-egy darabja. Úgy háromezer esztendő története.

A milliomos - miniszter Új-Zélandról tért vissza, hogy fellendítse a libanoni mezőgazdaságot, legalábbis ezt állította. Nem tudom, sikerült-e neki, de a palota - múzeum, a ki tudja honnan származó műkincsekkel elképesztő, ahogy az egész ország. Levante, az európai kultúra bölcsője, a pénz szülőföldje, ötezer éves településsel, a Biblia névadó városával.

Akkor éppen nem lőttek, pedig a polgárháború kis megszakításokkal már több mint húsz éve tartott. A valaha volt béke helyreállítása a siIták és szunniták, drúzok és keresztények között esélytelennek tűnt, bár halvány remények felbukkantak. 

Akkor tért vissza Párizsból az a Suleiman Frangieh, akit 1976-ban a szó legszorosabb értelmében kibombázott a szír légierő a libanoni elnöki palotából.

Szóval, véletlenül kerültem bele, mint annyi más alkalommal.

Nem voltam specialista, Közel-Kelet szakértő, bár kaptam egy 100 oldalas felkészítő anyagot, és nem csekély logisztikai támogatást. 2006-ot írtunk, és egy nagyon-nagyon tapasztalt egykori évfolyamtársam helyett kellett Bejrútba repülnöm, hogy a polgárháborús fegyverszünetben interjúzzak. R. volt az operatőr, mint annyi más alkalommal is, Karcsi után a Panoráma című, egykor legendás külpolitikai tv-műsor operatőre, ők jártak Alival Libanonba.

Karcsi egy bejrúti háztetőn őszült meg, amikor a régi Beta kamerával fölment forgatni, és egy alacsonyan szálló vadászgép pilótája úgy látta, hogy az nem kamera, hanem vállról indítható rakéta. Ami azt illeti, a két szerkezet között komolyan hasonlított egymásra. Főleg egy alacsonyan repülő F-16-osból.

Karcsi felment sötét hajjal, és lejött őszen, de lejött. 

Libanon mindenkinek kellett. Kellett volna. Franciák, amerikaiak, izraeliek és irániak, szírek, és oroszok, szaúdiak, Libanon a pénz fővárosa volt. A korrupció birodalma, a már akkor is szétszaggatott ország.

Én nem őszültem meg, de életem egyik a legizgalmasabb beszélgetését folytattam Valid Dzsumblat-tal. Valaha, úgy 35-40 éve  a Dzsumblatt név naponta hangzott el a hírekben. Először az apja, Kemal, aztán a fia, Valid. Ők voltak a drúz közösség vezetői, fontos személyek a közel-keleti forgatagban, Egy csodálatos fehér márványpalotában éltek, mint egy-egy reneszánsz herceg.

A drúz vallás, amely az iszmáilita síita iszlámból alakult ki, nem engedi meg sem a betérést, sem az áttérést a tagjainak, és a közösségen kívüli házasságot. A drúzok hisznek a reinkarnációban, és úgy vélik, hogy a végső igazság megtalálható a tanítóiknak tett isteni kinyilatkoztatásban.

A drúzok 1990-ig szövetségesként tekintettek a magyarokra, a magyar államra. Utána meg árulóként. Ezt Valid Dzsumblatt részletesen ki is fejtette az interjú előtt, és az interjúban. Amikor elkezdtünk beszélgetni, leült mellém Dzsumblatt kutyája, és egészen finoman odadugta az orrát a jobb kezemhez, és így maradt az interjú alatt. Végig. Szép nagy kutya volt, és látnivalóan fegyelmezett. Ha a gazdája utasítja valamire, akkor megteszi. Az interjú nem volt rossz. De a kutyát sem érdekelte...

Bejrút csodálatos város, Libanonban csodás emberek élnek, akik a franciák, amerikaiak, izraeliek és irániak, szírek, és oroszok, szaúdiak és törökök és persze maguk miatt háborúztak. Libanon a pénz fővárosa.

A korrupció birodalma, a szétszaggatott ország, Most fölrobbant a 2750 tonna műtrágya és robbanószer alapanyag miatt, amit egy moldvai zászló alatt érkező orosz tulajdonú hajóból koboztak el hat éve.

Időjárás-összetartozás-jelentés

Amióta az eszemet tudom, a rádióban és a tv-ben mindig volt időjárás-jelentés. Hosszabb, rövidebb, körzeti, balatoni, budapesti, európai, továbbá régen a hajóvonták találkozásáról is hírt adott a rádió. Na jó, az utóbbi a vízállásjelentés volt...

A rádiózás összefonódott az időjárás-jelentéssel, mert például Franciaországban az Eiffel-toronyból sugárzott kísérleti adásokban 108 éve a pontos időt, a tőzsdei híreket és az időjárás előrejelzést mondták el, naponta kétszer.

Rádiótudósítóként az 1980-as években többször jártam Németországban, ahol a nyugatnémet televízió időjárás-jelentése mindig bemutatta, hány fok van Bonnban, Münchenben, Hamburgban, de azt is, hogy milyen az idő Berlinben vagy Lipcsében és Drezdában, tehát az NDK területén.

Minden nap, minden híradó végén ott volt ez a meteorológiai előrejelzés , vagyis minden nap leírták és elmondták a német városok nevét, keleten és nyugaton. Nincs szó valami eget rengető dologról, ámbár a dörgés és villámlás szerepelhet az időjárás-jelentésben, Csernobil idején például az akkori honvédelmi miniszter megfenyegette a kollégákat, hogy ha még egyszer sugárzó napsütés szerepel az időjárás-jelentésben, akkor löveti a rádiót...

1989 szeptemberétől lettem a Magyar Rádióban a Krónika vezetője, és hamarosan azzal kerestem meg a főnökeimet, hogy szeretném a Reggeli Krónika körzeti időjárás-jelentését kicsit bővíteni, mondjuk el, milyen lesz az idő, hány fok van Pozsonyban, Munkácson, Nagyváradon, Kolozsvárott, Szabadkán. Mert nyugodtan elmondhatjuk, hiszen ők is elmondhatják, hány fok van Budán, Szegeden, Győrben.

Némi hümmögés után a főnökök rábólintottak a dologra, és egy meglehetősen szimbolikus napon, 1989 október 23-a reggelén először hangzott el egy ilyen időjárás-jelentés.

Mint köztudott, ezen a napon kiáltották ki a Magyar Köztársaságot.

Voltak, akik azonnal irredentizmusról beszéltek, én meg mondtam, hogy könyörgöm, hogyan lehet egy időjárás-jelentés irredenta? Ki akadályozza meg a többi rádiót, hogy elmondják, hány fok van Pesten? Végül ebben maradtunk.

A körzeti időjárás-jelentés maradt, később több határon túli város polgármestere jelentkezett, hogy mondjuk el "őket" is, vagyis akár sikeresnek is mondható a vállalkozás. Talán azért is, mert több mint 30 éve minden nap elhangzik egy, vagy most már több hasonló időjárás-jelentés, hiszen pár év múlva átvették a tv-k, az interneten pedig teljesen természetes, hogy a térképen ott van szinte minden város a Kárpát-medencéből. Aztán jött az Európai Unió, és mindez természetessé vált, - mint ahogy egyébként az is...

Már több mint 20 éve nem dolgozom a Magyar Rádiónál, de büszke vagyok arra, hogy a mai, zaklatott médiavilágban egy tartós műsorszámot sikerült létrehozni, és talán azért is tenni valamit, amit nemzeti összetartozásnak neveznek.