Ügyesen bonyolított állami gazdaságpolitika

Ügyesen bonyolított állami gazdaságpolitika

hirkep202008200822563326.jpg

„Ami Magyarországon kialakult, az egy államközpontú gazdaság, ami frontálisan szembemegy a brüsszeli szabadpiaci gondolkodással. És akkor látunk ilyen közbülső szereplőket, mint Mészáros Lőrinc, aki úgy szerepel Brüsszel felé, mint egy magánvállalkozó, de aki valójában az állam gazdaságpolitikáját bonyolítja le, még ha nem is közvetlen »alkalmazottja« az államnak.”

Így beszélt tavaly Schöpflin György, a Fidesz visszavonult uniós képviselője, amikor kiderült, hogy nem indul újabb mandátumért.

Figyelemre méltó gondolat, hiszen ezen logika szerint nem csak Mészáros úr bonyolítja az állami gazdaságpolitikát, hanem más oligarchák is, Garancsi úr, Szíjj úr, Tiborcz úr és a többiek. Így aztán, ha a külügyminiszter egy magángépen repül, ami valamelyik említett úré, és az úr jachtjára száll, akkor voltaképp az állam sikeres gazdaságpolitikájának tárgyi eszközét használja, így hát mint magas rangú állami tisztségviselő, nem is kell ezen eszköz használatáért fizetni.

A jacht, amivel az Adrián hajózott, szinte szolgálati jármű a külügyminiszter és a többi politikus számára.

Szóval, nincs itt semmi látnivaló, csak a sikeres gazdaságpolitika, arról tessék beszélni, bár ez a mínusz 13,6 százalék nem jachtképes...

P.S.

Az egy újabb kérdés, vajon mi történik, ha az állam a lebonyolítással szerzett javakat teljes egészében magának akarja, de ez a ködös jövő, spongyát rá...

Addig is köszönöm az érdeklődést és boldog karácsonyt!