Hogyan lettem rádiós?

A foci az oka, és a Szepesi, meg a sikerek a hosszú vonatúton. Miattuk lettem rádiós.

Egy kis zalai faluban születtem, de már 3 éves koromban Pestre költöztek a szüleim, viszont nyaranta mindig elvonatoztunk Zalába, és én két hónapig Pölöskén maradtam a nagymamámnál. Pontosabban mindkét mamámnál, mert mindketten abban a faluban éltek.

A vonatút Budapestről Nagykanizsáig vagy 4 órás lehetett, és igen-igen unalmas, valamivel szórakozni kellett és egyben szórakoztatni is a nagyérdeműt. Miután apám imádta a focit, - ő maga is játszott, bal half, ugye -, és büszke volt arra, hogy egyszer maga Sándor Csikar rúgta le, jártunk meccsekre és persze hallgattuk a meccsközvetítéseket a rádióban. A Szepesit, akit elkezdtem utánozni. És addig-addig utánoztam, amíg egy teljes meccset tudtam fejből közvetíteni, és ezt a produkciót prezentáltam a vonat utazóközönségének is.

Általában a válogatott meccsét közvetítettem, a Grosics, Mátrai, Sipos, Sárosi, Bozsik, Kotász, Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi összeállításban, ez a hatvanas évek eleje, már csak azért is, mert ebben a felállásban volt a gombfocicsapatom is.

Hogy milyen volt a közvetítés? Kb. ilyen: Grosics leállítja a labdát az ötös sarkára, felnéz, Bozsik int neki, hogy ide, pontos a kirúgás, Bozsik leveszi, fölnéz, látja, hogy a jobb szélen Csikar már indul, a passz halálpontos, Csikar már a szögletzászlónál, kapásból beadja, Albert érkezik, Flóri, ne, ne cselezgess, passzolj, gyönyörű sarkalás Tichy elé, Lajos kapásból lő, és kiszakad a háló, a csehszlovák kapus a kezét se tudta felelmelni!! Gól, gól, vezetünk!

A vonaton a siker osztatlan volt, és ez nagy inspirációt adott a későbbi iskolarádiózáshoz a Radnóti Gimnáziumban, ahol a nagyszünetben szólalhatott meg a sulirádió, aminek az egyik szerkesztője lehettem, Bársony Vera tanárnő felügyeletével. Az ő inspirációjára és rendezésben adtuk elő A kis herceget is, valószínűleg ez volt Budapesten az első színpadi változat...

A jogi karon rádió nem volt, csak újság, és az Egyetemi Lapok akkori szerkesztője, bizonyos Nyakas Szilárd a Táskarádiót is szerkesztette, de nem kis botrányt okozott, mert tudósított Halász Péterék boglári kápolnában tartott neoavantgárd performanszáról, ezután jó sokáig le is tiltották... (Az első jegyzetemet is ő adta le a Táskarádióban, egy akkori neves filozófus elmélkedett azon, vajon merre fordul a történelem kereke, én pedig szemtelenkedtem, és azt kérdeztem, mi van, ha nincs is kereke a történelemnek?)

Ő mutatta meg azt a felhívást, hogy a Magyar Rádió Ifjúsági Munkastúdiója felvételt hirdet másod-harmadéves egyetemistáknak, és az már kiderült számomra, hogy jogász nem leszek, így jelentkeztem, és felvettek, Visy Lacival, Kocsi Icával, Gárdai Lacival, Nej Gyurival jártunk együtt, és amikor a nyári gyakorlatra szerkesztőséget lehetett választani, én a külpolitikát választottam.

Nem kis izgalommal kopogtam az ajtón, Szabó Erzsike, a titkárnő fogadott, na jöjjön kisgyerek, mutatkozzon be szépen, én meg engedelmesen követtem, egy vékony szemüveges fiú ült az ablaknál, szervusz, én vagyok itt a legjobb, Benda Lászlónak hívnak... A külpolon az akkori „nagyágyúk” Szécsi Éva, Vértes Éva, Hável József, a Főherceg, Ónody György, és a fiatalok, Lengyel Miki, Keleti Miki, Benda, Nyárádi, Bernát Gyuri között elég jelentős volt a kor és szemléleti különbség...

Szóval külpolos gyakornok lettem, roppant büszke, hiszen rengeteg olyan információhoz juthatott az ember a különböző MTI csíkosok és a felhalmozódott angol, német és amerikai lapok tengerében, amihez akkoriban, 1976-ban egyszerű földi halandó nem annyira, bár a Molnár utcai Gorkij könyvtárban egy éve szabadpolcos volt a Neue Zürcher Zeitung és a Der Spiegel, és néha még Time-ot lehetett találni...

Ősszel újabb stúdiós és egyetemi félév következett, az utóbbit már nagyon untam, és egy hirtelen ötlettől áthatva jelentkeztem részképzésre Moszkvába, a Lomonoszov Egyetemre. Egy évvel korábban rokonlátogatáson voltam Philadelphiában, gondoltam megnézem a világ másik végét is...

Öt évvel korábban voltak magyar joghallgatók vendégdiákként Moszkvában, de ők akkor már megszerezték a diplomát, így ittak és csajoztak. Ezt a feladatot oly sikeresen oldották meg, hogy utána 5 évig nem fogadtak magyarokat.

Az én témám, amellyel megérkeztem a Lomonoszov Egyetem Állam és Jogtudományi tanszékére, "A bürokrácia szerepe az államban" címet viselte. Tanszéki értekezleten hallgatták meg, mivel szeretnék foglalkozni. Hümmögés, gondterhelt arcok, majd rövid tanácskozás után forrásként ajánlották Lenin munkáit, és a Pravdát. Valaki még hozzátette, hogy a Krokogyil című lap is sokat foglalkozik ezzel a témával. Egy vicclap, mint akkor Pesten a Ludas Matyi.

A tanszékvezető pedig némi morfondírozás után kijelölt egy távollévő oktatót témavezetőnek. Amikor vége lett az értekezletnek, egy ifjú tanársegéd lépett hozzám és azt kérdezte, ki volt az a hülye, aki ezzel a témával küldött Moszkvába? Mondtam, hogy én választottam a témát. Szánakozva nézett, majd kifejtette, hogy aki ezzel foglalkozik, az ellenségnek számít, és azt javasolta, hogy ne csináljak semmit...

Júniusban hazatértem, félévet halasztottam, közben zöldséges lettem Siófokon, ősszel pedig bekopogtam a rádióba, hogy szeretnék dolgozni. Hümmögtek, mondták, hogy nem igazán van hely, a külpolon biztos nincs, majd egyszer csak a hírszerkesztőségből szóltak, hogy a főnök, Szalai Zsolt hivat, mert szerződéssel keresnek egy belpolos hírszerkesztőt, érdekel-e a dolog?

Persze, hogy érdekelt, így néhány próbanap és szerkesztés után 1977 novemberében szerződtetett a Magyar Rádió, és a következő húsz évben egymáséi lettünk...

P. S.: a fotón nem teljesen az a csapat van, amiről beszéltem, Solymosi, Mészöly és Rákosi látható, nincs Göröcs és Bozsik és Kotász.