Tizennyolc év telt el azóta, hogy András Ferenc rendezővel leforgattuk a Duna Tv-nek az Európa oszlopai című dokumentumfilmet, amelynek forgatókönyvét én írtam, szerkesztettem és helyenként narráltam is. Élvezetes munka volt, négy, egyenként 35-40 perces rész készült el, az Alapok, a Görögök, a Rómaiak, és a Keresztények. Ennyire futotta a szponzorpénzből...

Most a kezembe akadt (inkább billentyűvégre) a forgatókönyv, és abból is a Görögök. Úgy éreztem érdemes a demokráciáról szóló részt felidézni, külön figyelmet érdemel a kötelezés kifejezés eredete...

DÉMOSZ, avagy a nép és a nép uralma

Van, aki szerint a görögöknek köszönhetően nem uralkodik nálunk az a keleti felfogásnak megfelelő nézet, hogy minden egymással összefonódó kapcsolatban létezik - a vallás, a háború, az orvostudományok, a filozófia és a különböző művészi kifejező eszközök. Ennek köszönhetően ezek nem ellenőrizhetőek, elnyomhatóak, elcsábíthatóak, magyarázhatóak vagy leigázhatóak, egyetlen isteni hatalom, uralkodó vagy egyetemes világnézet nevében...

Egyesek úgy vélik, hogy Kr. e. 507-ben az Alkmaiónidák nemzetségéből származó Kleiszthenész indította el a népszuverenitás, a "népfölség" tartós hagyomá¬nyát, s Kr. u. 1993-ban hozzá is láttak, hogy megünnepeljék "a demokrácia születésének 2500. évfordulóját". A londoni városházán nagyszabású bankettet rendeztek, és a vendé-geket maga a Classical Society elnöke üdvözölte.

Pedig az athéni demokrácia magjai már valamivel Kleiszthenész előtt el voltak vetve. A népgyűlést, az ekklészíát, amelyet az Akropolisz melletti Pnüx gyülekezőhelyen tartottak, Szolón kezdeményezte. Igaz, a népgyűlést könnyedén tudták manipulálni az olyan arisztokrata türannoszok, mint Peiszisztratosz és fiai, akik Kr. e. 560-tól 510-ig saját zsarnoki hatalmuk fenntartására használták az intézményt. Úgy tartják, hogy Kleiszthenész azért vezette be a néphatalmat, hogy megtörje a régi nemzetségi-törzsi szervezetet, amelyre elődei támaszkodtak. Azzal, hogy az ekklészía kezébe adta a hatalmat, még szélesebb körű reformokra kapott lehetőséget.

A négy ősi phülét tíz újjal váltotta fel, s mindegyiknek saját temploma és hős-kultusza volt. Nagymértékben megerősítette a démoszokat, vagyis a közigazgatási területeket, amelyekre a phülék fel voltak osztva, s kiterjesztette a szavazati jogot az Athén területén élő minden szabad polgárra. Intézményesítette a bulét, amely a népgyűlés napirendjét megszabó egyfajta végrehajtó bizottság volt és kezdeményezte a cserépszavazást (osztrakíszmosz) is.

A 185 évig tartó athéni demokrácia messze nem volt tökéletes. A néphatalmat korlátozták a bulé mesterkedései, a démosz szűklátókörűsége és a tehetős patrónusok és demagógok örökké meglévő befolyása. Hogy meglegyen az ekklészía megtartásához szükséges 6000 fős létszám, az embereket szó szerint "kötelezték" a részvételre: vörös festékbe mártott kötéllel az utcáról vonszolták be őket a gyűlésre!

Mindennek ellenére mégiscsak a polgárok kormányoztak. Törvény előtti egyenlőséget élveztek. Tíz legfőbb tisztségviselőjüket, köztük a sztratégoszt, a hadsereg főparancsnokát, választották. Évente újrasorsoltak maguk között több száz közhivatalnoki állást. Ennél is fontosabb, hogy a köztisztviselőket elszámoltatták. A tisztességteleneket vagy az alkalmatlanokat elbocsátották, de még ki is végezhették.

Nem mindenki lelkesedett ezekért az dolgokért. Platón úgy vélte, hogy a demokrácia a hozzá nem értő emberek uralma. A komédiaszerző Arisztophanész kifigurázta a "mérges, pórias, pnyxi Démost". Egy ponton pedig, amikor feltette a kérdést: "Mi hát a megoldás?", így válaszolt: "A nők."

Az ókori Athén és a jelenkori Európa demokráciáját csak nagyon vékony szálak kötik össze. Szülőföldjén a demokrácia nem maradt fenn. A római gondolkodók nem sokra tartották, s több mint ezer évre jóformán feledésbe merült. A mai Európa demokratikus gyakorlata, demokratikus intézményei a viking típusú népgyűlésekre, a feudális uralkodók által összehívott parlamentekre és rendi gyűlésekre, és a középkori városállamokra vezethetők vissza.

A demokrácia az idők folyamán csak ritkán vált normává. Manapság sincs nagy egyetértés a lényegét illetően. A népuralom kontinentális formája sok mindenben különbözik a parlament uralmának brit formájától, de mindegyik formának megvannak a maga hibái. Winston Churchill egyszer azt mondta, hogy "a demokrácia a legrosszabb politikai rendszer, az összes többit leszámítva".

Ami azonban Európában kiirthatatlan, az a zsarnokságtól való egyetemes iszonyodás. Ez löki az összes újonnan felszabadult nemzetet a demokrácia irányába, tekintet nélkül a korábbi tapasztalatokra.