Tavaly januárban Budapesten ünnepeltük az író születésnapját, 70 éves lett, és ebből az alkalomból nagyon-nagyon sok köszöntést kapott. Az ünnepelt, aki talán a legjobban dekorált író volt, az előtérben várta a köszöntőket, és nagyon sokan jöttek, a kis színház zsúfolásig megtelt, barátok, tisztelők, rokonok, színészek, zenészek, humoristák.

Az ünneplés elhúzódott, így másnap reggel, amikor bementem órát tartani az újságíró akadémiára, kissé nyűtten adtam feladatot a hallgatóknak: írjanak hírt abból, hogy megünnepelték az író születésnapját, és ki mindenki köszöntötte fel. Láttam az értetlenkedő arcokat, tekintettel arra, hogy ez a feladat már szinte gyerekesen könnyűnek számított a tanfolyam befejezése előtt.

A híreket elküldték e-mailen, tisztes iparos munka volt a nagyja, szerepelt bennük, hogy ki, mit, hol, mikor, miért ezt el is mondtam nekik az óra elején, de azt is hozzátettem, hogy amúgy a hírek nem jók.

Hogy miért? Mert hiányzik belőlük egy fontos információ. Mert van, amikor az a fontos, ami nem jelenik meg első látásra, az a lényeges, ami nincs, nem történik meg. Sőt, igazából az a hír, azt az információt kellene az első mondatba tenni.

Kérdeztem őket, ki mindenki köszöntötte az írót?

Felsorolták.

És ki nem köszöntötte?

Lassan, nagyon lassan derengeni kezdett nekik a dolog. A kormány nem köszöntötte, a miniszter, a miniszterelnök, akiknek a pártja, pontosabban a párt ideológiai korifeusai az írót ellenségnek sorolták be. Ők nem küldtek szülinapi üdvözletet. Igen, a hiány is lehet hír.

Ez a történet jutott eszembe, amikor láttam, hogy a miniszterelnök üdvözölte a Nobel-díjat nyert írót. Az járt a fejemben, hogy ez bizony iskolapéldája a képmutatásnak, az álszentségnek, a sikerhez való dörgölődzésnek, és ha hírt írnék belőle, akkor a tavaly januári történetet nem hagynám ki.

https://infovilag.eu/iskolapelda/

A legújabb belpolitikai botrány okán megy az adok-kapok, de közben az is botrányos, hogy egyidejűleg több újságíró kollégát nevesítettek a kormány hívei, képpel, névvel, mint álhírterjesztőket. A vétkük leginkább az, hogy kellemetlen dolgokat, kellemetlen igazságokat írnak meg a kormány dolgairól, amire ezt gondolták az illetékes propagandisták a megfelelő válasznak. A Bálint György Újságíró Akadémia két tanárát is ide sorolták, és az évnyitón azzal „vigasztaltam” egyiküket, hogy lehet ez rosszabb is, én például voltam ellenforradalmár és egy kis ideig egy fegyveres államellenes összeesküvés résztvevője.

Azt nem sejtettem, hogy egy másik kollégát négy nap múlva már meg is vádolnak, – egyelőre egy Facebook posztban -, állam elleni összeesküvéssel, bár a rendőrség már lefoglalta a számítógépét, és lehet, hogy már a búvárok is megvannak, akik a Duna alatt átadták neki a megbízást…

Tanulságképp ide másolom a magam csaknem 50 évvel ezelőtti történetét az akkori „állam elleni összeesküvésünkről”, illetve a történet folytatásáról. 

Nem csak a hatvanas években tetőzött az ifjúsági probléma, ahogy Cseh Tamás dalolta anno, a hetvenes években sem volt ez másképp. Mi, joghallgatók, a probléma részei, gyakran képviseltettük magunkat a Kálvin tér egykori elegáns bárjából átalakított kocsmában, amelyet a metróépítő munkásosztály számára létesítettek, de a léha egyetemisták, felfedezve a fillérekbe kerülő pogácsát és lángost, továbbá a nyolc forintos korsó sört, bevették magukat a helyiségbe, és esetenként napokig vitatkoztak különböző dolgokról.

Ilyen volt az akkortájt (1976-ban) bemutatott Fábri film, Az ötödik pecsét. Egy rezüméből idézek: „A Fábri-életmű egyik csúcsa, a magyar mozi egyik legszebb kamaradarabja a II. világháború legsötétebb napjaiban, 1944-ben játszódik, amely a nagybetűs történelemnek kiszolgáltatott embert jeleníti meg.

Egy órásmester, egy könyvügynök, s egy asztalos ül egy külvárosi kocsmában és a kocsmárossal arról beszélgetnek, ha módjuk lenne haláluk után feltámadni, kinek a sorsát választanák, a gazdag zsarnokét vagy az agyongyötört, de tisztességes rabszolgáét. A hatalmat is szidják kicsit, s mivel ezért a közéjük betoppant rokkant honvéd föladja őket, másnap már a nyilasok kínzószobáiban kerülnek a felvetett válaszút elé…”

Nem a legvidámabb téma, annyi szent. De ültünk mi is a kocsmaasztalnál, illetve egy hatalmas aranykeretes tükör alatt, ami még az első osztályú bárból maradt ott, – állítólag alatta írta Fejes Endre a Rozsdatemetőt -, és vitatkoztunk arról, mi lennél inkább, a zsarnok, Tomóceusz Katatiki-je, aki lelkifurdalás nélkül öl, rabszolgáit bántalmazza, és úgy véli, a korának erkölcsei szerint viselkedik, vagy Gyugyu, akit a zsarnok megnyomorít és megszégyenít, de tűr, mert erkölcsi fölényben érzi magát.

Aztán vitatkoztunk persze másról is, emberi jogokról – egy évvel voltunk a Helsinki Záróikmány elfogadása után, és nemzetről, szabadságról… És persze volt valaki a társaságban, aki értesítette az illetékeseket a beszélgetésekről, és az illetékesek éberek lettek.

Az egyik egyetemi csoporttársunk, Cs. sportlövő, kispuska bajnok, és otthon, a faluban is volt – nem teljesen legálisan – puskája. A kocsmai beszélgetésekből és az otthon tartott puskából 1977-re sikerült összehozni egy kis ügyet az illetékes elvtársaknak, akik nagy fantáziával és bizonyítási kényszerrel rendelkezhettek. Cs-t tiltott fegyvertartás miatt letartóztatták, és a kocsmai beszélgetésekkel összefüggésben még a fegyveres államellenes összeesküvés vádja is felmerült az eljárás során.

(A dologban szerepet játszhatott az ellenzék mozgolódása, a szomszédos Csehszlovákiában a Charta 77, amelyben az aláírók az emberi jogok betartását követelték.)

Az egész eljárás abszurditását érezve a jogi kari oktatók összezártak, és kiálltak a diák mellett, nem különben egykori kalocsai századparancsnoka, aki a tárgyaláson mindig azt válaszolta a bíró kérdésre, hogy Cs. „fasza katona volt”.

Cs. felfüggesztettet kapott, a fegyveres államellenes összeesküvés nem bizonyosodott be, őt visszaengedték az egyetemre, a társaságból senkit nem csaptak ki, és Cs. is megszerezte a diplomáját. Közben azonban történt egy sajnálatos baleset is, az egyik diák a kollégiumban elesett a sötét lépcsőházban és csúnyán megütötte magát, és bvagy ezért, vagy másért, de hamarosan átment egy másik jogi karra…

Telt múlt az idő, változott a rendszer, Cs. jogi és igazgatási karrierje emelkedett, míg nem történt egy különös eset. 2000 táján Cs. csaknem 27,5 millió forintot nyert a tv2 Most vagy soha! vetélkedőjében. Ekkora összeget még senkinek sem sikerült elvinnie Jakupcsek Gabriella műsorából.

A képernyőt nézve sokaknak ismerősnek tűnhetett a 47 éves jogász, aki nem is tagadta, hogy ő volt a fenékpusztai festményrongálás gyanúsítottja. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park fenékpusztai vendégházában a környezetvédelmi tárca kisgazda közigazgatási államtitkárának születésnapján állítólag szétlőttek egy Somogyi Győző-festményt, mert a festményen ábrázolt Hermann Ottót Marx Károlynak nézték… A kép elpusztítását Cs., az államtitkár titkárságvezetője vállalta magára, bár ő egy borosüveget okolt…

A festő újrafestette a képet, és a fáma szerint a továbbiakban csak úgy szólította Cs-t, hogy „szponzorom”. Cs. később az Energiahivatal alelnöke lett, a kinevezését nem gátolta az, hogy korábban pénzbüntetésre és a bűnügyi költség megtérítésére ítélték, hiszen a tévés nyereményből futotta a büntetésre, és a régi felfügesztett már régen elévült.

 </https://infovilag.eu/egy-regi-allam-elleni-osszeeskuvesrol/p>

A BBC feltárta, hogy egy titkos, orosz finanszírozású hálózat próbálja megzavarni egy kelet-európai állam közelgő demokratikus választásait. Egy beépített újságíró segítségével kiderítették, hogy a hálózat azt ígérte, fizet a résztvevőknek, ha oroszpárti propagandát és álhíreket posztolnak, amelyek aláássák Moldova EU-párti kormánypártját az ország szeptember 28-i parlamenti választása előtt.

A résztvevők pénzt kaptak azért is, hogy felkutassák a Moldova oroszpárti ellenzékének támogatóit, titokban rögzítsék őket – valamint hogy elvégezzenek egy úgynevezett közvélemény-kutatást. Ezt egy nem létező szervezet nevében tették, ami törvénytelen. A hálózat egyik szervezője szerint ennek a szelektív mintavételnek az eredményei megteremthetik az alapot ahhoz, hogy megkérdőjelezzék a választások eredményét.

A hamis közvélemény-kutatás eredményei – amelyek azt sugallták, hogy a kormánypárt veszíteni fog – már meg is jelentek az interneten. Moldova lehet, hogy kicsi, de mivel Ukrajna és az EU-tag Románia között fekszik, stratégiai jelentőséggel bír Európa és a Kreml számára is – mondják a szakértők. A BBC World Service beépült a hálózatba – amelyet a Telegram üzenetküldő alkalmazáson szerveztek – egy bejelentőtől kapott link segítségével. Ez kulcsfontosságú betekintést nyújtott abba, hogyan működik egy antidemokratikus propagandahálózat.

A beépített újságíró, Ana és további 34 jelentkező titkos online szemináriumokon vett részt, amelyekkel „operatív munkára” készítették fel őket. Olyan címekkel, mint „Hogyan juss el a konyhádból a nemzeti vezetői székig”, ezek a programok inkább szűrőmechanizmusként szolgáltak. Ana és a többiek rendszeres teszteken estek át az elsajátított ismeretekről. Ezután Anával felvette a kapcsolatot a hálózat egyik koordinátora, Alina Juc.

Juc közösségi médiás profilja szerint a Moszkvához hű szakadár Dnyeszteren túli területről származik, és Instagram-oldalán látható, hogy az elmúlt években többször is járt Oroszországban. Juc elmondta Anának, hogy havi 3000 moldovai lejt (170 dollár, 125 font) kap majd, ha TikTok- és Facebook-posztokat készít a választások előtt, és hogy a pénzt a Promszvjazbanktól (PSB) küldik – ez egy szankcionált, orosz állami bank, amely a védelmi minisztérium hivatalos bankja, és részvényes Ilan Shor egyik cégében.

Ana és a többi toborzott ChatGPT segítségével tanult meg közösségi médiás tartalmat készíteni. Útmutatásként azt kapták, hogy a tartalom „akkor vonzó, ha a kép tartalmaz némi szatírát… a valóság fölött”, de túl sok mesterséges intelligencia használatát kerülni kell, hogy a posztok „organikusnak” hassanak. A Telegram-csoportban Ana és a BBC hozzáfért a korábbi utasításokhoz is.

Kezdetben a résztvevőket hazafias posztok készítésére kérték moldovai történelmi alakokról – de idővel a követelmények nyíltan politikai jellegűvé váltak. Anát arra kérték, hogy megalapozatlan állításokat tegyen közzé – például, hogy Moldova jelenlegi kormánya készül elcsalni a választást, hogy az EU-tagság feltétele az állampolgárok „LMBTQ-vá válása”, illetve hogy Maia Sandu elnök gyermekkereskedelmet segít elő.

A hivatalos közvélemény-kutatások ezzel szemben azt mutatják, hogy az elnök által alapított Cselekvés és Szolidaritás Pártja (PAS) jelenleg vezet az oroszpárti Hazafias Választási Blokk (BEP) előtt. Kapcsolat van a titkos hálózat és Ilan Shor moldovai oligarcha között is, akit az Egyesült Államok szankcionált „a Kreml rosszindulatú befolyásolási műveletei” miatt, és aki jelenleg Moszkvában bujkál. Az Egyesült Királyság szintén szankciókkal sújtotta korrupció miatt.

Kapcsolatot találtak továbbá a hálózat és az Evrazia nevű civil szervezet (NGO) között. Az Evrazia összekapcsolható Shorral, és az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és az EU is szankciókkal sújtotta, mert állítólag pénzzel próbálta befolyásolni a moldovai állampolgárokat, hogy tavaly az EU-csatlakozás ellen szavazzanak. A népszavazás végül átment, de nagyon szoros eredménnyel. „2024-ben [Ilan Shor] kampányának középpontjában a pénz állt. Idén a dezinformáció a központi elem” – mondta Viorel Cernauteanu, Moldova rendőrfőkapitánya a BBC World Service-nek. Megkeresték Ilan Short és az Evraziát, hogy reagáljanak vizsgálatunk eredményeire – nem válaszoltak.

A közösségi médiás kampányok ma már gyakran központi szerepet játszanak a nemzeti választásokban. Figyelemmel kísérték a PAS-t támogató posztokat is, de nem találtak nyilvánvaló dezinformációs kampányt. A hálózat azonban nemcsak álhíreket terjesztett. Juc Anának óránként 200 moldovai lejt (12 dollár, 9 font) készpénzben ajánlott, ha nem hivatalos közvélemény-kutatásokat végez, interjúzva a fővárosban élőkkel kedvenc jelöltjeikről. A feladat előtt a résztvevőket kiképezték, hogyan befolyásolják finoman a megkérdezetteket. Azt is kérték tőlük, hogy titokban vegyék fel azokat, akik az oroszpárti ellenzéket támogatták. Juc elárulta, hogy mindezt azért kell tenni, hogy „megakadályozzák a szavazás elcsalását”, vagyis a felmérés eredményeit és a titkos felvételeket fel akarták használni arra, hogy egy PAS-győzelem esetén bizonyítékként állítsák be: a választást tisztességtelenül nyerték meg.

A bizonyítékok azt is mutatják, hogy a feltárt hálózatot Oroszországból finanszírozzák. Ana hallotta – és felvette videóra –, amint Alina Juc telefonon pénzt kér Moszkvától. „Figyelj, tudsz pénzt hozni Moszkvából… csak ki kell fizetnem az embereim fizetését” – mondta felvételünk szerint. Nem volt világos, ki küldi neki a pénzt, de az Evrazián keresztül újabb kapcsolatot találtak Shorhoz.

Szerették volna kideríteni, kik tartoznak még a hálózatba, mivel a bizonyítékok szerint több, hasonló csoportból állt össze. Mintázatokat kerestek a Telegramon hozzáférhető fiókok aktivitásában. Arra jutottak, hogy a hálózat legalább 90 TikTok-fiókból áll – köztük olyanokból, amelyek híroldalnak álcázták magukat –, és ezek több ezer videót tettek közzé, összesen több mint 23 millió megtekintést és 860 000 lájkot gyűjtve január óta. Moldova lakossága mindössze 2,4 millió. Az eredményeket megosztották a washingtoni Digital Forensic Research Labbel (DFRLab), amelynek elemzése szerint a hálózat ennél is nagyobb lehet. A DFRLab szerint a tágabb hálózat január óta több mint 55 millió megtekintést és 2,2 millió lájkot gyűjtött a TikTokon.

Shor és az Evrazia nem reagált a vizsgálat eredményeire. A BBC az Evrazia honlapján talált fotókat Ana irányítójáról, Alina Jucról, és az egyik Telegram-csoport, amelyhez Ana csatlakozott, az „Evrazia leaders” nevet viselte. A brit külügyminisztérium szerint az Evrazia Moldovában „a korrupt, szökésben lévő oligarcha, Ilan Shor nevében működik… a moldovai demokrácia destabilizálására”. Megkérték Alina Jucot, hogy kommentálja megállapításainkat – nem válaszolt.

A TikTok közölte, hogy a választások előtt további biztonsági intézkedéseket vezetett be, és továbbra is „határozottan fellép a megtévesztő magatartás ellen”. A Facebook tulajdonosa, a Meta nem reagált a megkeresésre. Az Egyesült Királyságban működő orosz nagykövetség tagadta a részvételt álhírterjesztésben és választási befolyásolásban, és azt állította, hogy valójában az EU avatkozik bele Moldova választásaiba.

Joseph Stiglitz, Nobel-díjas közgazdász új könyvében a „progresszív kapitalizmus” mellett érvel – egy olyan gazdasági modell mellett, amelyben a piac nem önmagában működik, hanem erős intézményi fékek és ellensúlyok szabályozzák. Az amerikai közgazdász a *Frankfurter Allgemeine Zeitung*-nak adott interjúban élesen bírálta Donald Trump politikáját, amely szerinte a demokráciát és a gazdasági stabilitást egyaránt fenyegeti.

„A szabályok nélküli szabadság a legerősebbeknek kedvez”

Stiglitz szerint a neoliberális gazdaságpolitika sosem a szabadságról szólt, hanem arról, hogy „néhány kiválasztott írja át a játékszabályokat”. A 2008-as pénzügyi válság például annak következménye volt, hogy a bankok ellenőrizetlenül és felelőtlenül kockáztathattak. „Ez nem szabadság mindenki számára, csak a legerősebbeknek” – fogalmazott. A közgazdász szerint Trump és az új jobboldal, köztük Orbán Viktor, már le is vetette a „liberalizmus” álruháját: nyíltan a nagyvállalati érdekeket és a hatalomkoncentrációt szolgálják. „Ez már nem piacgazdaság, hanem tiszta korporatizmus” – mondta.

Trump iparpolitikája: „inkább mafiás, mint felelős”

Stiglitz elismeri, hogy állami beavatkozásra szükség lehet a stratégiai ágazatok – például a zöldenergia vagy a chipgyártás – támogatásában. Ám szerinte Trump ezt káros, ad hoc módon teszi. „Ha a kormány megveszi az Intel tíz százalékát, az nem iparpolitika, hanem mafiás üzlet. Trump barátokat jutalmaz és ellenfeleket büntet, a jogállami keretek teljes figyelmen kívül hagyásával.” A közgazdász azt is hangsúlyozta: Trump politikáját a káosz és az önellentmondások jellemzik. Példaként említette, hogy miközben az elnök külföldi befektetőket akar Amerikába csábítani, egyes koreai vállalatokat elriasztott azzal, hogy munkásaikat bilincsben vitte el vízumviták miatt.

Stiglitz korábban úgy nyilatkozott: *„ötven százaléknál is nagyobb az esélye, hogy Amerika elveszíti a demokráciáját”. Most még borúlátóbban fogalmazott: „Trump már 2020-ban is megpróbálta megkérdőjelezni a választási eredményeket. Most, hogy ismét hatalomra került, minden oka megvan arra, hogy a jövőben politikai nyomást gyakoroljon, szavazatokat érvénytelenítsen és manipuláljon. Pontosan ismerjük a módszereket, a történelemből tudjuk, hogyan teszik tönkre a demokráciát az autoriter vezetők.” Ugyanakkor lát esélyt az ellenállásra is: a gazdasági nehézségek, a magas megélhetési költségek és a Trump által ígért vámok várható következményei szerinte sok szavazót eltántoríthatnak tőle.

Fegyverek és szabadság: hamis dilemmák

Az interjú végén Stiglitz a Charlie Kirk elleni merénylet kapcsán az amerikai fegyvertartás kérdésére is kitért. Szerinte a fegyverviselés „szabadsága” mások legfontosabb jogát, az élethez való szabadságot ássa alá. „Minden nap történik tömeggyilkosság. Gyermekeink iskolába menet azt tanulják, hogyan bújjanak el egy fegyveres támadó elől. Ez nem szabadság, hanem állandó félelem. Egy ésszerű társadalom soha nem helyezheti a fegyverhez jutás jogát az élethez való jog elé” – mondta.

https://infovilag.eu/joseph-stiglitz-trump-es-orban-politikaja-a-demokraciat-fenyegeti//

2025. május 15-én a moszkvai metró Taganszkaja állomásán újból látható egy szovjet relikvia: a „A nép hálája a vezetőnek és hadvezérnek” című falikép, amely Joszif Sztálint ábrázolja, - a nemzet hőseként. 1965-ben a faliképet a sztálinizmus felszámolása során eltávolították. Most, hatvan év után visszatért.

A moszkvai restaurálásoknál a szokásos gyakorlattól eltérően ezt a projektet nem hirdették meg, és nem vitatták meg nyilvánosan, hanem egyszerű „felújításnak” álcázták. Csak öt nappal a leleplezés előtt szivárgott ki az információ, hogy valójában egy sztálini dombormű reprodukciójáról van szó. A kritikusok azzal vádolják a moszkvai hatóságokat, hogy szándékosan eltitkolták a restaurálás célját – valószínűleg a tiltakozások elkerülése érdekében. A leleplezés időpontja – pontosan a moszkvai metró 90. születésnapjára – nyilvánvalóan nem véletlenül lett megválasztva.

A szovjet mérnöki művészet méltó emlékeként bemutatott Sztálin-szobor Moszkva szívében úgy hat, mint egy visszalépés a szovjet történelem legsötétebb fejezeteibe – egy korszakba, amely az elnyomás, a koncepciós perek és a nagy terror korszaka volt. Azt lehetne mondani, hogy ez egyedi esetet, ha nem lenne része egy nagyobb trendnek. A Можем объяснить („Meg tudjuk magyarázni”) kutatócsatorna szerint csak 2025 májusában hét új Sztálin-szobrot avattak fel Oroszországban – ez rekord a sztálini személyi kultusz ideje óta.

Olyan városok mellett, mint Szerpuhov, Ulan-Ude vagy Moszhaiszk, Sztálin arcképe még az elfoglalt ukrán Melitopolban is megjelent. A Nyizsnyij Novgorod régióban fekvő Bor városában egy egész „Sztálin-központ” épül – egy múzeumkomplexum új emlékművel, amely egy 2020-ban felállított szobrot fog felváltani. Oroszországban jelenleg összesen körülbelül 123 Sztálin-emlékmű található – ezek több mint 90 százaléka Vlagyimir Putyin elnöksége alatt épült. Ezt aligha lehet másként nevezni,mint Sztálin valódi rehabilitációja. Finoman megtervezve és az állam által tolerálva, ha nem is aktívan támogatva, a neve lépésről lépésre visszatér a közterületekre.

A dombormű újbóli elhelyezése heves kritikát váltott ki. Alekszandr Davanov, az egyik ellenzéki párt képviselője azonnal nyilvános meghallgatásokat követelt. Egy nyilatkozatában így figyelmeztetett: „Sztálin továbbra is vitatott figura. Egyesek számára hős, mások számára a félelem, az elnyomás és a tönkretett életek szimbóluma. Tényleg új társadalmi konfliktust akarunk provokálni?” Javaslata: nyilvános népszavazás a Lubjanka-téri Feliksz Dzerzsinszkij-emlékműről szóló vita mintájára. De felhívása eredménytelen maradt. Művészeti szempontból is megkérdőjelezhető az eredmény.

A Puskin Múzeum volt igazgatója, Jelizaveta Lihacsova a domborművet hamisítványnak nevezte: „Ez nem műalkotás, hanem olcsó PR-populizmus” – mondta. A gondos rekonstrukció nyilvánvalóan másodlagos volt – a politikai jelzés a döntő. A helyreállítás szimbolikus aktusnak tűnik a történelemrevíziós állami politikában, amely átértelmezi Sztálin képét: a diktátortól elmozdulva a „erős vezető” és hadvezér felé. A mai Oroszországban Sztálin egyre kevésbé a gulágot, a koncepciós pereket és a félelmet jelenti, hanem a rendet, az erőt és a győzelmet – különösen a második világháborúban elért katonai diadalt, amelyet egyre inkább a Nyugat feletti győzelemként értelmeznek.

Egy olyan ember reneszánsza, akinek terrorista rezsimje milliók életét követelte, jól illeszkedik a jelenlegi politikai légkörbe. A sztálini kultusz, amelyet 1953 után hivatalosan is elítéltek, 1991 után pedig történelmileg lezártak, visszatért. Pedig 2017-ben Putyin elnök még megnyitotta a moszkvai „fal-emlékművet” a sztálini tisztogatások áldozatainak emlékére – jelezve, hogy az hivatalos Oroszország sem akarja elfeledni sötét múltját. De éppen ez az igény kezd meginogni. Ugyanebben az évben Putyin kijelentette, hogy Sztálin „demonizálása” »túlzott« és „támadás Oroszország ellen”. A történelmi érdemeket, különösen a háborúban elért eredményeket, nem szabad elfelejteni – mondta az elnök Oliver Stone-nak adott interjújában.

Ezzel párhuzamosan a közvélemény is változik. A független Levada-központ felmérése szerint 2017-ben az oroszok mintegy 46 százaléka fejezte ki „csodálatát”, »tiszteletét« vagy „szimpátiáját” Sztálin iránt. 2019-ben már 70 százalékuk tartotta pozitívnak Sztálin történelmi szerepét – ez rekordot jelent. A legfrissebb felmérések szerint ő a három legnépszerűbb politikus a múltból, közvetlenül Péter és Katalin után.

A sztálini kultusz lopakodó visszatérése egyértelmű logikát követ: azt hivatott közvetíteni, hogy az orosz történelemben nem voltak hibák, csak nagyság és győzelmek. Ehhez a képhez illeszkedik a moszkvai Gulag Múzeum 2024 novemberi bezárása is – hivatalosan a tűzvédelmi hiányosságok miatt. Az időpont – röviddel a politikai elnyomás áldozatainak emlékünnepe után, október 30-án – arra utal, hogy politikai motívumok is közrejátszottak. A múzeum az egyik kevés államilag támogatott intézmény volt, amely nyíltan tájékoztatott a szovjet táborrendszerről. Gyakran hasonlították a berlini Zsidó Múzeumhoz. Nem csak innovatív kiállításai miatt, hanem azért is, mert képek, terek és elbeszélések segítségével érzelmileg közvetítette a történelmet. Most ez a platform elhallgatott – riasztó kontrasztot képezve a növekvő számú Sztálin-emlékművekkel.

A Gulag Múzeum korábbi igazgatója, Roman Romanov 2019-ben egy interjúban elmondta, hogy az új sztálini kultusz nem tömegjelenség, hanem elsősorban egy kicsi, de hangos csoport kezdeményezése. „Ők hisznek a dicső szovjet múlt mítoszában – és Sztálin képe elválaszthatatlanul összekapcsolódik ezzel a mítosszal” – magyarázta a történész. „Ezek az emberek azt mondhatják, hogy az elnyomás elfogadhatatlan – és mégis azt állítják: ha Sztálin lenne, rend lenne.” Romanovot időközben elbocsátották. Sztálin pedig már nem emlékműként szolgál, hanem az autoriter vágyak kivetítőjeként. A történelem kritikus szemlélete már nem kívánatos.

Már a falikép leleplezésének másnapján névtelen aktivisták plakátokat helyeztek el Sztálin szobor mellett, amelyeken Putyin és Medvegyev idézetei voltak olvashatók, amelyekben mindketten élesen bírálták a korábbi személyi kultuszt. Dmitrij Medvegyev például 2012-ben, a politikai elnyomás áldozatainak emléknapján így fogalmazott: „Ami akkor történt, amiatt nem csak Joszif Sztálint, hanem egy sor más vezetőt is a legkeményebben el kell ítélni. Már nem lehet őket felelősségre vonni – de pontosan így van.” A kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet Sztálin szobrának újjáépítésének abszurditására – nyilatkozták a kezdeményezők az Осторожно, новости („Vigyázat, hírek”) Telegram-csatornán.

Időközben Sztálin lábánál, a Taganszkaja metróállomáson vörös szegfűhegyek tornyosulnak. Ezek a diktátort tisztelik, vagy áldozatainak emléket állítják? Egy új videó a faliképről azonban nem hagy kétséget: egy idős férfi odalép, leteszi virágait, tisztelettel meghajol, és újra és újra keresztet vet, mintha egy szentkép előtt állna.

Kép: dpa/tassz/picture alliance

https://infovilag.hu/sztalin-visszatert/

Tavaly Lombardiában jártunk, néhány napot az Iseo tó partján töltöttünk, Loverében. A tó partján van egy sétány, amit Domenico Oprandiról neveztek el. A költő 38 éves korában halt meg. Rákerestem a verseire, és néhányat lefordítottam a „Rövid a nap - egy ismert kortárs haszontalan versei” című kötetből. Olvassátok, szeressétek!

Az erdő

Színtelen ágak a ködben

reggeli pára

az elveszett napok kínjukban

már nem kiáltanak

és az erdő ősszel szenvtelen gúnyolt minden álmot és kimérát.

Végtelenség és fájdalom váltogatták sóhajukat

szunnyadó testemen a nedves levelek között

Május kilencedike

Újra felfedezzük egy dísztelen vidéki temetőben

az élet értelmét,

mit elvesztettünk egy csillagfényes éjszakán.

Szóval abban a májusi pillanatban,

katicákat látva táncolni a réten,

az ősi bánatra gondoltam,

a jövő lassú zenéjére.

SEBHELYEK

Nem láttalak már gyerekként

nincs a kép, amit szerettem,

elveszett sötét erők miatt.

A nyáréjszaka temetőit a nap fakó fénye alatt

olykor megérinti a szerelem álma,

minden oly közel, oly távol lebeg.

AHOGY A LEVELEK

Hullanak a levelek, egyenként,

lassan,

mint megélt napjaim

sárgán és gyűrötten,

persze, az idő.

De új levelek hajtanak,

hogy ismét lehulljanak.

Végtelenség, jönnek és múlnak a napok,

ifjúságom napjai.

ÁTGONDOLVA

Mozdulatlan ég,

pattanásig feszült déli derű,

lustán sikló sirályok időznek az égen,

kémlelve a tengert.

Ők sem láthatják a fekete iszapot,

a horrort, melyet mélységes mélyen,

elrejt az azúrkék felszín,

- alig fodrozza a szellő. 

Időtlen idők

Az éjjel láttam, amint az óra visszaáll,

eltelt magával az idő, és kezdte újra.

Telik, és nem múlik, ha múlik, észre nem veszed,

- az öntelt mindig magába fordul.

Polcomon az idő homokja,

a gömbbe zárt magány,

oly talány, melyre válasz időtlen idők óta nincs,

kilincs nélküli az ajtó, mely mögött a tudás lapul.

Kezdi újra, eltelt, megint görbe körben jár,

mosolyognak homokszemek, 

Légy boldog, ha lehet...

LJ

A színésznő

Vonszolják, húzzák poros színpadon,

gyönyörű szoknyája szétszakad,

combja kivillan, könnyét nyeli,

térdére zuhan, úgy marad.

"Te vonzasz engem, ércszívű delej",

százszor, ezerszer rebegte el,

de minden hiába,

a boldog vég

úgy harminc percre még.

Vége már, függöny lemegy,

- a színház szívében lakik-,

történjen bármi, ott marad,

ha fel sem kel a Nap,

és napra éj nem következik.

Álmában ott a színpadon

elalszik, ébred, ragyog,

majd felkiált, jó hangosan:

nézzétek, újra itt vagyok!

A haza

De mi volt az?

A ház, a kert, az illat?

Hajnal rigófüttyel, Nappal?

Levélen csillanó fény,

és arra hulló árnyék?

Szavak, hangok, zenétek

rám talál még,

de el nem ér.

Ajándék élet ez, és talált haza,

érdekes időben felséges játék,

melyben vesztes és győztes díja,

hogy a teste nem bírja.

Ott porosodik hát urnák ezreiben

tudás, tapasztalat,

Pandora dobozaiba zárva

a hit, féltékeny szerelem,

balga remény,

melyből tiszafa gyökerén

lesz halk susogás,

oly lélekölő...

És ez mi?

Haza?

Találtam, de mégsem leltem hazámat.

Rigó úr fürdik

E korai órán, 

mikor Csalogány úr dala

már előcsalta Pacsirtánét,

ki nem óhajtja megcsalni

távoli kedvesét, a Hajnalt,

trillák ébresztik a másik énekest,

Rigó urat, ki illendőn tollászkodva

fekete frakkját igazítja,

majd érezve az éjféli eső

mámorító illatát,

felröppen az ereszre,

hogy a bádogos víztükörben megrészegedve

csodálja magát, és csobbanjon,

prüszköljön, szárnyával csapkodva

permetezze mézsszínű rózsák szirmait.

Szép lesz e nap:

Rigó úr fürdik, és fütyül a világra.

Az amerikai Nebraska államban található Omaha városában figyelemre méltó személyiségek születtek és élnek. A polgárjogi aktivista Malcolm X is innen származott, akárcsak a színész Marlon Brando. De Omaha leghíresebb élő polgára kétségtelenül egy 94 éves úriember, aki minden évben közel 40 ezer embert hoz össze a világ minden tájáról a Berkshire Hathaway nevű befektetési cégének éves közgyűlésére: Warren Buffettről van szó.

A sztárbefektető elérte azt, amire elméletileg valójában senkinek sem lenne szabad képes. Rendszeresen jobb növekedést ért el, mint a részvénypiac átlagosan - hosszú időn, 60 éven keresztül. Még a Nobel-díjas közgazdász, Eugene Fama is azt mondta egyszer egy interjúban, hogy Buffett „nehéz eset”, ami meglepő vélemény volt. Hiszen Fama elsősorban azon tézis bizonyításáért kapta a díját, miszerint hosszú távon senki sem tudja legyőzni a piacot. Nos, Buffettnek sikerült...      ...  

Az idén, május első hétvégéjén tartott éves közgyűlésen Buffett bejelentette, hogy az év végén - 95 éves korában - visszavonul befektetési társasága éléről. Elég ok arra, hogy megnézzük legfontosabb befektetési tanácsait, amelyeket a Frankfurter Allgemeine Zeitung online változata. állított össze.

1. Csak abba fektess, amit értesz

Buffett „Csak akkor fektetünk be egy vállalatba, ha értjük az üzletet” mondata egyszerűbben hangzik, mint amennyire érteni lehet. Ki érti részletesen például a vasút működését, amelynek üzemeltetőibe Buffett nagy összegeket fektetett be? Inkább azt kell érteni, hogy hogyan lehet a vasutakat és a hozzájuk kapcsolódó vasúthálózatot gazdaságilag értelmesen üzemeltetni - például tudni, hogy egy útvonalhálózat mekkora méretéből adódóan termel jó nyereséget.

Hendrik Leber, az Acatis alapkezelő társaság ügyvezető igazgatója és az egyik legjobb német Buffett-szakértő szerint: „Ez a befektetői megközelítés munkát igényel, és nem kezdőknek való, még ha elsőre másnak is tűnik”. Maga a sztárbefektető mindig is óva intett attól, hogy a befektetés során túllépjük az általa „kompetenciakörnek” nevezett kört. "Mindenkinek ismernie kell a saját kompetenciakörét, és azt nem szabad elhagynia. Létfontosságú, hogy ismerjük a határainkat."

2. Csak olyan vállalatokat vásárolj, amelyeknek jó és stabil üzleti modellje van.

Ez Buffett befektetési megfontolásainak lényege. A jó üzleti modellnek azonnal nyilvánvalónak kell lennie. Azok a dolgok, amelyeket az emberek szeretnek enni és inni, mindig is Buffett portfóliójának részét képezték. Évtizedek óta fektet például a Coca-Cola italgyártóba, és néhány éve a Kraft Heinz élelmiszeripari vállalatba is, amely itthon különösen a ketchupjáról ismert. Buffett általánosságban úgy véli, hogy egy vállalatnak fontos emberi alapszükségleteket kell fedeznie. Ez az egyik előfeltétele a sikerének. Buffettet egyébként soha nem érdekelte, hogy néhány kedvenc termékének egészségügyi előnyei megkérdőjelezhetőek. A PR-zseni előrehaladott korát is a magas kólafogyasztásának tulajdonítja.  Ez azonban jelenleg nem elegendő az emberek igényeinek kielégítésére.

Buffett mindig arra a kérdésre próbál választ adni, hogy egy vállalat üzleti modellje évtizedek múlva is sikeres lesz-e. „Az, hogy egy vállalatot hogyan vezetnek, számára másodlagos jelentőségű” - mondja a Buffett-szakértő Leber. „Őt kevésbé érdekli a menedzsment, sokkal inkább az alapvető üzleti ötlet”.

3. Olvasd el az éves jelentéseket.

A vállalati ötlet mélyére hatolva Warren Buffett inkább a számokban bízik, mint a cégvezetők látszatában és nyilatkozataiban. Buffett állítólag mintegy 100 000 éves jelentést olvasott el élete során - teljes egészében, nem csak az összefoglalót. Amikor gyakran megkérdezték tőle, hogyan érdemes a legjobban elolvasni egy éves jelentést, Buffett mindig két rövid és tömör választ adott. Először is: kezdjük az A betűvel, azaz elölről. Másodszor: olvassunk el minden oldalt.

Ebből ismét kiderül, hogy a 94 éves férfi befektetési elvei egyszerűnek tűnhetnek, de a gyakorlatban nem is olyan könnyű őket megvalósítani. Ha tehát tényleg követni akarod Buffettet, értened kell a könyveléshez. Akkor sikerülhet megtalálni a számokban azt is, amit Buffett „ároknak” nevezett. A kérdés e mögött az, hogy egy vállalatot szimbolikusan védőárok vesz-e körül - van-e olyan piaci pozíciója, amelyet nehéz megingatni, és folyamatosan bővíthető? Erre kiváló példa az American Express hitelkártya-vállalat részvénye, amelyet szintén régóta tart a portfóliójában.

4. Ismerd az ár és az érték közötti különbséget.

Buffett egyik leghíresebb mondása: „Az ár az, amit egy részvényért fizetsz, az érték pedig az, amit érte kapsz”. Angolul frappánsabban hangzik: "Price is what you pay, and value is what you get.“„. Karrierje kezdetén Warren Buffett vehemensen ragaszkodott ehhez a befektetési elvhez.

Ennek lényege, hogy csak akkor érdemes részvényt venni, ha a vállalat teljes tőzsdei értéke kevesebb, mint a befektető által feltételezett vállalati érték. Sok úgynevezett értékbefektető ma is ezt a megközelítést követi. Ennek azonban megvannak a maga buktatói, mert az ilyen lehetőségek a tőzsdén meglehetősen ritkák, és jellemzően csak súlyos válságok idején adódnak. Buffett 2023-ban elhunyt üzlettársa, Charlie Munger később meg tudta győzni a sztárbefektetőt arról, hogy egy robusztus üzleti modellel rendelkező vállalatba is be lehet fektetni, ha az ár „ésszerű” és nem  „nagyon kedvező”. Ennek ellenére Buffett ma is hangsúlyozza, hogy mennyire fontos számára a részvények kedvező vételi ára. 

5 Fordíts figyelmet a tőkekötelezettségre.

Warren Buffett sokáig azokat a vállalatokat részesítette előnyben, amelyek túlnyomórészt nagy gyárak és nehéz gépek nélkül gazdálkodtak. Angolul az ilyen vállalatokat „asset light” vállalatoknak nevezik. Ez megkönnyíti az alaptevékenységre való rálátást. Az ilyen típusú cégek egyik legjobb példája a See's Candies édességgyártó, amelyet Buffett 1972-ben vásárolt meg.

6 Mindig gondolj az ellenkezőjére.

Ez az elv szintén Buffett partnerétől, Charlie Mungertől származik. Ő kezdetben elvi alapon megkérdőjelezte Buffett minden egyes befektetési döntését. Ezt azonban nem rosszindulatból tette, hanem az volt a célja, hogy minden oldalról megvizsgálja a saját befektetési ötletét. Mi vezethet ahhoz, hogy egy vállalat mégsem lesz sikeres? Mi lenne a legrosszabb forgatókönyv, amivel a vállalatnak számolnia kellene, és mi történne a részvényekkel? A befektetőknek ilyen kényelmetlen kérdéseket kellene feltenniük maguknak, mielőtt részvényt vásárolnak.

7. Tarts készpénzt.

Ez elsőre meglepően hangozhat egy olyan részvénybefektető számára, mint Buffett. De az omahai férfi mindig is nagy készpénzállományt tartott, amely nemrég rekordot jelentő 348 milliárd dollárra emelkedett. Ennek okát Buffett egyszer egy hasonlattal írta le: "A készpénz olyan fontos az üzleti életben, mint az oxigén az ember számára: Senki sem gondol rá, ha van belőle elég. És mindenki csak akkor gondol rá, amikor hirtelen nincs elég belőle".

8 Kombináld a türelmet a gyorsasággal.

Warren Buffett egész pályafutása során mestere volt a türelem gyakorlásának. Durván fogalmazva: Ha nem lát vételi lehetőséget a tőzsdén, akkor egyszerűen békén hagyja. Ez többször is kritikát váltott ki belőle, mivel milliárdjainak nagy részét nem a részvénypiacra fekteti (lásd a 7. pontot). Ha azonban hirtelen adódik egy lehetőség, a sztárbefektető villámgyorsan cselekszik. A 2008-as pénzügyi válság idején például beszállt a Goldman Sachs befektetési bankba, amelynek akkoriban sürgősen tőkére volt szüksége. El kell azonban ismerni, hogy ezt a fenomenális időzítési érzéket szinte lehetetlen utánozni. Ha mégis meg akarja próbálni, inspirálódhat egy másik híres Buffett-mondásból: „Legyen félénk, amikor mások mohók, és csak akkor legyen mohó, amikor mások félnek”.

9. Tárgyalj keményen.

Buffett gyakran használta ki az olyan helyzeteket, mint a 2008-as pénzügyi válság. Akkor többek között azért támogatta a pénzével a Goldman Sachsot, mert a bank cserébe különleges osztalékot biztosított neki. Az egyszerű részvényesek számára ez lehetetlen. Azt a gondolatot azonban lemásolhatják, hogy nem hagyják magukat pénzügyi ügyekben átverni. Ide tartozik például, hogy saját online értékpapírszámlájuk kiválasztásakor összehasonlítják az árakat, és soha nem mulasztják el, hogy kedvezményt kérjenek.

10. Ha semmit sem tudsz a tőzsdéről, vegyél ETF-et.

Ez szinte a legelképesztőbb dolog Warren Buffettben. Más ismert befektetőkkel ellentétben neki sosem kellett az indexalapok (ETF-ek) ellen ágálnia, amelyek egy az egyben követik egy olyan tőzsdei barométer, mint az S&P 500 átlagos teljesítményét. Épp ellenkezőleg: az omahai férfi még kifejezetten azt is tanácsolja mindazoknak, akik nem akarnak mélyebben elmerülni a részvénypiacon, hogy ETF-eket használjanak. Bejelentette, hogy mesés, 160 milliárd dolláros vagyonának 99 százalékát felajánlja jótékony célra. De Buffett többször is azt tanácsolta örököseinek, hogy halála után a maradékot ETF-ekbe fektessék.

"Hatalmas folyammá nőtt az utolsó ötven év alatt a sajtó, mely egykoron gyöngén csörgedező patakocska volt csak. Még gondolatnak is képtelenség, hogy ezt a széles medrű és mély folyamot valaha el lehessen torlaszolni. Az állam egész közigazgatási gépezete nem volna elég erős ily vállalkozás keresztülvitelére. Oly küzdelem következnék, melyben hogy mi minden romboltatnék szét, azt kiszámítani nem lehet, de hogy azt az emelni megkísérlett torlaszt az ár szétrombolná, az kétséget nem szenved."

Szegény Halász János, aki ezt az optimista véleményt bő 110 éve publikálta a Nyugatban, roppant módon csodálkozna, hogy cenzúra ügyben milyen találékonynak és határozottnak bizonyult az államhatalom, hogy az állami torlaszokat nem nagyon, vagy csak hosszú idő alatt sikerült szétrombolni, esetenként pedig nem a rombolás pusztította el őket, hanem az idő omlasztotta le a cenzúra falait. Naivitása és lelkesedése olyan, mint a mi naivitásunk és lelkesedésünk volt 1989-90-ben, és ugye az is hova jutott... De most ne ezt nézzük, hanem cikkének azon részét, amely a 19. század második felének 1848 utáni önkényuralmi cenzúráját írja le. Ezek a módszerek nem ismeretlenek a huszadik század második feléből sem...

"A hírlapok tekintetében az volt a gyakorlat, hogy a lap nyomásának megkezdése előtt egy kefelevonatot küldöttek a rendőrségre, és csak akkor kezdették meg a lap nyomását, ha a rendőrségnek nem volt kifogása. Sokan azt hitték, hogy ez valami preventív cenzúra-féle eljárás. Pedig nem az volt. A rendőrségnek ez az előzetes ellenőrzése tényleg szívesség volt a rendőrség részéről.

A lapok ezt a szívességet azért vették igénybe, hogy az elkobzással járó anyagi kártól meneküljenek. A szívességből azután rendes gyakorlat lett. A lapnak a rendőrséghez való előzetes beküldése azonban még nem nyújtott biztosságot sem az elkobzás, sem a bepöröltetés ellen. A rendőrség oly cikket, melyet aggályosnak tartott, törölt a kefelevonatból.

A szerkesztőségnek tartalékban mindig volt valamely már kiszedett cikkük, melyet a rendőrség által netalán kifogásolt cikk helyébe gyorsan be lehessen iktatni, hogy a lap nyomása és szétküldése késedelmet ne szenvedjen. Mert üresen hagyni a kifogásolt cikk helyét szintén nem volt szabad. Ez tüntetés lett volna. Megtörtént ily módon, hogy a Pesti Naplóban első vezércikk gyanánt a trágyakezelésről szóló fejtegetés jelent meg.

Így történt meg az is, hogy mikor a Debatte című bécsi lapban 1865. májusban megjelent az a Ludassy szerkesztőnek Deák Ferenc által sugalmazott és Deák által kéziratban átolvasott három cikk, mely a később létrejött kiegyezés alapvonalait tartalmazta, s Deák "májusi programja" néven történelmi nevezetességre emelkedett, valamennyi magyar lap átvette e cikkekből a két elsőt, de a harmadikat, mely pedig legfontosabb volt, nem közölte. Még a Pesti Napló, akkor Deák orgánuma, sem vette át.

Akkor azt hitte a közönség, hogy a magyar lapok ezt a cikket azért nem vették át, mert vagy tartalmával nem értettek egyet, vagy féltek az elkoboztatástól. A valóság az, hogy valamennyi lap beküldte a szokásos kefelevonatban a cikket a rendőrségre, de a rendőrség, mely a két első cikket áteresztette, ezt a harmadikat, mely a közös ügyek tárgyalási módját, a paritásos delegációk eszméjét fejtegette, aggályosnak találta és törölte.

Ismét megtörtént tehát, ami a régibb időben is sokszor előfordult, hogy Bécsben szabadabban kezelték a sajtót, mint Budapesten. Az a körülmény, hogy a harmadik Debatte-cikket sem a Pesti Napló, sem a többi magyar lap nem közölte, még magát Schmerlinget is tévedésbe ejtette. Azt hitte, hogy a Debatte-cikkek nem Deáknak, hanem a magyar konzervatívoknak programját tartalmazzák, mert tudva volt, hogy a Debatte gróf Apponyi György orgánuma. Schmerling egy hónap múlva bukott, s másfél év múlva, 1867 elején, létrejött a kiegyezés.

Ezzel elérkeztünk a sajtószabadság korszakának kezdetéhez. Magyarországon azóta, most már negyvenhét éven át, korlátlan sajtószabadság uralkodik, úgyhogy a 67 óta felnövekedett nemzedék már nem is tudja elképzelni, milyen állapot lehetett az, mikor sajtószabadság nem létezett..."

Drága Halász úr, de bizony, el tudjuk képzelni, sőt 2024-ben is tapasztaljuk, hogy a korábbinál kifinomultabb, ravaszabb, esetenként rafinált, máskor pedig brutálisan egyszerű módszerekkel működik a cenzúra, hiszen most de iure teljes a sajtószabadság, de ha a hivatalos bírósági közlöny a hatalomra nézve kínos döntést publikál, akkor nemtelen egyszerűséggel beszüntetik a kiadását. Ha egy közgazdász professzor a kormány politikáját bíráló cikket írt, akkor a kormányhoz közelálló lapot is bezúzták. És akkor ez csak két kicsinyke példa arra, ami 14 éve zajlik, a köztévé és rádió pártszócsővé alakításával, lapok ledózerolásával, szerkesztőségek kinyírásával. De igen Halász úr, az állam közigazgatási gépezete és parlamenti szavazógépezete elég erős erre.

Ez bizony az önkényuralom sajátja, nem bírja a bírálatot, nem tűr ellentmondást. Itt tartunk, és tudjuk, hogy az Ön idejében sem volt teljes az a szabadság, mi mégis törekszünk rá, hogy az legyen.

Aztán meglátjuk, mi lesz, például önkényuralom nélkül...

"Az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek." Alekszandr Szolzsenyicin: A Gulag-szigetcsoport

Február huszonötödike a kommunizmus áldozatinak emléknapja, egyben pedig a születésnapom, mely alkalomból most veszem a bátorságot, hogy megidézzem Alekszander Szolzsenyicint, akit mára már a többség vagy elfelejtett, vagy nem is hallott róla. Az apropót az szolgáltatta, hogy volt egy hallatlanul izgalmas találkozónk és beszélgetésünk egy kiváló professzorral, a Nemzeti Bank volt elnökével. A gazdaságról, de közben másról is. Az ideológiáról.

Az ideológia az, amire egyre többet költ a kormány, az ideológia és a propaganda. Bod Péter Ákos szavai ezek, szerdán volt vendégünk az újságíró szövetségben , és egy hallatlanul érdekes előadást tartott, elemezve a magyar gazdaság helyzetét és kilátásait.

Az előadás utáni beszélgetésben hangzott el a fenti kijelentés, és a professzor az ideológia-csomag részeként említette a sportot, az egyházakra fordított pénzt, a médiaköltést és a Tóth Gabi féle kultúrát, bár említhette volna Győzikét is, akit a leköszönt elnök-asszony még felköszöntött az ötvenedik szülinapján.

Az irodalmi Nobel-díj esélyeseként számon tartott, és a külföldi elismerésekkel elhalmozott magyar írót a hatalom részéről sajnálatos módon senki nem köszöntötte születésnapján, - nem volt a kormányzati naptárakban a kerek évforduló.

A sport mára ideológia lett, a vallás politikai felhasználása, a politikai kereszténység természetesen ideológia, - hiába van törvénybe iktatva az állam és az egyház szétválasztása-, a bérborzokkal teli, a szovjet kommunista pártlapot, a Pravdát lepipáló kormánysajtó cikkei csöpögnek az ideológiától-propagandától, amely a négy láb jó, két láb rossz szinten mozog. A kultúrában az egymillióan vannak a Kossuth téren szpíkere és a többi "harcostárs" viszi a prímet, egyre lejjebb és lejjebb.

Szociális célokra, az oktatásra, az egészségügyre arányaiban egyre kevesebb jut, a bérek értéke csökken, szép lassan az utolsók leszünk a térségben, miközben az ország vonatát vezető masiniszta a gőzt a sípra ereszti, hangosan hírdetve, hogy mily nagyszerű lesz ez a lokomotív, hogy neki mindig igaza van, hogy olimpia kell ide, és idegen ügynök, aki megírja az igazságot a rendszerről.

A vonat lassan megáll, de az első osztályon ülők továbbra is nagyon kellemesenl érzik magukat, mert nekik így is jól megy, hisz a pénzüket már régen nem itt fialtatják, és legfeljebb átszállnak egy kínai szuperexpresszre...

P.S. Már idéztem Szolzsenyicint, a szovjet-kommunizmus egyik legkeményebb bírálóját, aki maga is megjárta a szibériai büntetőtáborokat, a Gulág - szigetcsoportot, és aki a saját bőrén tapasztalta, mi adja az erőt a gazsághoz: az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek, de álljon itt hosszabban is: 

"Bárcsak ilyen egyszerű lenne! Bárcsak lennének a rossz emberek, akik valahol ármánykodva űzik gonoszságaikat, nekünk pedig csak annyi lenne a dolgunk, hogy elkülönítsük őket a többiektől, és elpusztítsuk őket.

De a Jó és a Rossz közötti választóvonal ott húzódik minden ember szívében. És ki lenne hajlandó elpusztítani a saját szíve egy darabját?" "Ahhoz, hogy az ember valami gazságot cselekedhessen, mindenekelőtt az kell, hogy tettét jónak, vagy értelmes, törvényes cselekedetnek foghassa fel.

Az ember természete olyan, hogy tetteihez feltétlenül igazolást kell találnia. Macbeth igazolása gyenge volt - ki is kezdte a lelkiismeret. De Jago is ártatlan barika. Shakespeare hőseinek fantáziája, lelki ereje nem bír el többet pár tucat hullánál. Mert nem volt ideológiájuk.

Az ideológia! Az adja meg az áhított igazolást a gaztetthez, az adja a kellő kitartást, szilárdságot a gazembernek."