Wooland

2020.nov.19.
Írta: JoeLaszlo

Szegények, de büszkék (Dominika, 2014)

Ez az írás 6 esztendős, feldobta a net, és a nosztalgia okán Sanyi barátomnak ajánlom, remélem, ők már vissza tudtak menni... Mi egy év után kalandvágyból hazatértünk, de az emlékek egyre szebbek...

 dominika.jpg

Szegény, de büszke nép a miénk, mondja a 29 éves Jenny, három kisgyerek édesanyja, aki délutánonként a mi gyerekeinkhez jár spanyolt oktatni és segít megírni a leckét is.

Jenny a bavaro-i kétnyelvű iskolában tanít. Kérdem, hogy mire gondol. Erre a lábamra néz. Szandált viselek, ebben a hőségben mi mást.

Mi zárt cipőt hordunk, pedig szegények vagyunk, mondja. Mondtam, hogy odahaza, Magyarországon általában szintén zárt cipőt hordanak az emberek, de ennek az az oka, hogy hidegebb van, amúgy a többség egyáltalán nem gazdag.

Hiába, tudomásul veszem, hogy szereztem egy rossz pontot. Már néhány nappal korábban is kérdezte, hogy ti ugye nem vagytok gazdagok? Én bólogattam, de arra nem gondoltam, hogy mindez összefüggésben van a lábbelivel. De aztán ennél azonban nagyobb hibát is elkövettem, amikor megkérdeztem, hol lehet jó állapotú használt biciklit venni. Nálunk, aki biciklivel jár, az igazán szegény, mondja Jenny, és most már tényleg szigorúan néz rám. Értem, mondom, és nem merek tovább kérdezni, csak elmerengtem, hogy az irtózatos mennyiségű kismotor helyett néhány bringa azért sokat lendíthetne a közlekedési viszonyokon, de tudom, esélytelen az ügy.

Szegények, de büszkék. Akinek motorja van, legyen az bármilyen szakadt is, már nem szegény. Jenny bólogat. Hispaniola szigetén zajlott ez a beszélgetés, a Dominikai Köztársaságban, ahová az idén augusztusban költöztünk, és nem akartam tovább rontani a romokban heverő renoménkat. Hiába lakunk egy gyönyörű kertben, a szandál és a bicikli megsemmisítette a tekintélyes külföldi képét, talán, ha zoknit húztam volna…

Jenny az iskola közelében lakik férjével, az autópálya mellett, egy bérelt lakásban a három gyerek viszont innen 300 kilométerre, La Vegában van az édesanyjával. Ez nehéz lehet neked, mondom, és látom, hogy párásodik a szeme. Ott nincs munka, mondja.

Mi sem élünk messze az iskolától, csak az autópálya másik oldalán, egy „rezervátumban”, amit itt „gated community” néven hirdetnek. "Kapuzott közösség." Hm. Fallal körülvett, Margitsziget méretű, őrzött lakópark, amelyet egy hatalmas golfpálya köré építettek, sok saját medencével és stranddal. Ez van a „harmadik világban” nagyon sok helyen, de ha jobban belegondolok, a mai Budapesten is látni ilyeneket.

Jenny részletesen kifaggatott arról, mennyi a bérleti díj, megkérdezte, miért itt vagyunk, és miért nem Friusában, ahol a tanárok laknak a város sűrűjében, ha nem is vagyunk gazdagok. Mondtam, hogy otthon kiadtam a házat és abból fedezem az itteni bérleti díjat, és tényleg, de tényleg nem vagyok gazdag, csak kíváncsi, még ha nem is vagyok mai darab. Itt nyugodtabbnak és biztonságosabbnak tűnik, legalábbis addig, amíg jobban nem ismerjük ki magunkat.

A dominikai költözés ötlete fél éve jött, és annyira képtelennek tűnt, hogy barátaink közül sokan az indulás előtt is csak hitetlenkedve csóválták a fejüket: úgyis meggondoljátok magatokat… Aztán akadtak olyanok is, akik szörnyűlködtek, hogy az egy borzasztó hely (persze sosem jártak még itt, csak „hallották”), oda menni két kisgyerekkel?! Miért, mi van ott? - kérdezték mások, mire azt feleltem, hogy a Paradicsom.

Elmúltam hatvan éves, és hatvan év fölött ugye kicsit nehezebben mozdul az ember, főleg egy olyan országba, amelynek még nem igazán beszéli a nyelvét, amúgy 11 és fél ezer kilométerre van Magyarországtól, másik földrészen található, egy másik éghajlati övben. Ráadásul feleségestül, két kisgyerekkel indul neki, négy bőrönddel, négy hátizsákkal, összesen 100 kilónyi csomaggal. De mehetnékünk volt. Nagyon. Végül is nem mindegy, hol munkanélküli az ember? Elmondanám: nem!

A döntésben sokat segített, hogy a születésnapomra kaptam egy utazást, és az idén februárban majdnem egész napos repülés után leszálltunk Dominika keleti csücskén, Punta Cana repülőterén. (A Dominikai Köztársaság nem tévesztendő össze a Dominikai Közösséggel, amely szintén itt található a térségben.) Márciusban azt mondtuk a feleségemmel, hogy szeretnénk itt élni. Hogy miből és mennyi ideig ezt nem tudtuk, csak azt, hogy ide akarunk jönni. Ezt egyébként még most sem tudjuk.

Nem terhelem az olvasót történelmi-gazdasági összefoglalóval, legyen elég annyi, hogy valószínűleg a világ egyik legliberálisabb országába jöttünk, amely egyben klasszikus közép-amerikai fejlődő ország is. A nyelv spanyol, a lakosság zöme kreol, a szerencse Floridában lakik, és ők igen rosszban vannak a szomszédos Haiti-val.

Itt augusztus közepén kezdődött az iskola, nekünk két hetünk volt arra, hogy hogy lakást szerezzünk, és valami járművet, beírassuk a gyerekeket a helyi angol-spanyol tannyelvű iskolába, beszerezzük az iskolai egyenruhát, a tankönyveket és tanszereket, bekötessük az internetet, szerezzünk helyi mobilt és közben megpróbáljuk felderíteni, mi hogyan működik.

Ehhez németül beszéltem az ingatlanossal, lengyelül az iskola egyik tanárával, a barátunkkal folyamatosan magyarul, a lakóparkban és a hivatalokban angolul, néhány szomszéddal oroszul és megpróbálkoztam a spanyollal is, de ez volt a legkevésbé sikeres.

A gyerekeinknek (6 éves kislány, 10 éves kiskamasz fiú) az első hetek a kétnyelvű (angol-spanyol) iskolában nagyon kemények voltak, szinte minden nap sírással telt. Bence (10 éves), az örök vagány, nagyszájú, "Indul a bakterház!" típusú gyerek azt mondta, hogy spanyol órán elsírta magát, mert a tanító néni az otthoni osztályfőnökére emlékezteti...

A pedagógusok nagyon segítőkészek voltak, mindenki vigasztalta, bátorította. Egy hét után megbeszéltük velük Bence helyzetét és azt javasolták, hogy ne kísérjük be a gyerekeket az iskolába, a kapu előtt váljunk el, mert úgy jobb lesz. És igazuk volt, azóta nincs sírás. A tanítás itt minden reggel zászlóceremóniával kezdődik, felvonják a dominikai lobogót és eléneklik a himnuszt. Bence azt mesélte, hogy egyik nap úgy fejezte ki nemtetszését az iskolával kapcsolatban, hogy a zászlóceremónia után kiment a mosdóba, és ott „csak azért is” elénekelte a magyar himnuszt...

Eltelt egy hónap és azoknak lett igaza, akik azt mondták: higgyük el, hogy alkalmazkodnak és tetszeni fog nekik a dolog. Bence néhány focimeccs után az osztály elismert tanulója lett, ebben egy kapásból félpályáról lőtt gól nagyon sokat segített. Jenny sokat tett értünk, de később, néhány hét után elváltak útjaink, mert kissé didaktikusan kezdte oktatni az egész családot, engem például a kommunikációról akart felvilágosítani, majd a You Tube-ról adott spanyol órát, ezt pedig mi is meg tudjuk oldani. Büszkék, azok mi is vagyunk.

Amúgy várunk, munka egyelőre nincs, megy a blogolás, a levelezés, a lehetőségek felmérése. Az is igaz, hogy két hónapot adtunk magunknak arra, hogy képbe kerüljünk és spanyolul is képesek legyünk elmondani néhány épkézláb mondatot. A világpolitika ezt a paradicsomi szigetet sem hagyja érintetlenül, az oroszok pedig itt is a spájzban vannak, a kábeltévén feltűnően sok az orosz nyelvű csatorna, illetve angolul és spanyolul sugárzó orosz tv adás. Persze ehhez az is kell, hogy legyenek oroszok, és vannak, nem is kevesen.

Az elmúlt évtizedben egy nagyon tudatos, állami propaganda révén építették fel és részben újjá azt a kommunikációs és PR hálózatot, amely most már átfogja az egész világot, és mindenhová képes eljutni a hagyományos és digitális csatornákon egyaránt... Így aztán itt is HD adásban élvezhető a moszkvai érvelés arról, hogy miért nem folytatnak háborút Ukrajnában. Hiába, a birodalom újjáépítése nem szorítkozik a hagyományos keretek közé.

Az időjárás csodás, az átlaghőmérséklet 25 és 35 fok között van, az óceán kb. 27-28 fokos, az otthoni híreket hallgatva mormogok, itt is csak 28-30 fok volt ma, a helyiek fel is vették a kabátjukat, zoknit is húztak, hiába, itt az ősz…

Nézzük a medence felett cikázó fecskéket, akik félpercenként bújnak a tengerifű-pálmalevél tetőben lévő fészkükbe. Rengetegen vannak, indulnának? Barátunk azt mondja, hogy nem, ők itt maradnak. Nekem erről egy régi vicc poénja jutott eszembe, csak kicsit másképp: Szibériában beszélget két rab, az egyik azt mondja, igyunk vodkát! A másik erre ijedten: észreveszik, és elvisznek! Mire a másik: Innen? Hova?

Nos, a fecskék is így vannak itt ezzel, csak más megfontolásból. Büszkék! Vagyis: innen? Hova?

Egy nővér elmondja: koronavírus, intenzív osztály, 2020 október

Egy nővér elmondja: koronavírus, intenzív osztály, Magyarország, 2020 október

emmi-tajekoztatoi-a-koronavirus-fertozessel-kapcsolatban---covid-19-20200315084128-crop.jpg

A Covid intenzívre helyeztek, intenzíves végzettség és gyakorlati tapasztalat nélkül, egy másik városba. Amikor bementünk a kórházba, kiderült, hogy egy lyukban öltözünk, és az arcmaszkok gumipántja nyúlik, laza...

Pár nap után nagy nehezen elértük, hogy négy óránként kimehessünk, mert az első napokban csak egyszer lehetett kijönni, ezért az első nappalos műszakomban KETTŐ deci folyadékot ittam, hogy ne kelljen kijönni...

A múlt héten kiesett két nővér, 6 napból 5 műszakot dolgoztam, reggel jöttem haza és reszketett a lábam, fáj a gyomrom, a fejem, de válsághelyzet van, nem tagadhatom meg a munkát. Aki marad, megy melózni, amíg beteg nem lesz.

Nem értek a lélegeztető géphez, az ottani nővérek tavasz óta csinálják, most 7 betegre van 3 nővér, közülük jó esetben kettő az intenzíves, egy a szakápoló, rosszabb esetben egy intenzíves van. Az első napokban, ha megkérdezték, hogy milyen, elsírtam magam. A maszktól 2 nap után bedurrant az arcom, de jó krémet írt fel a bőrgyógyász. Vitamint nem kapunk, magának vesz mindenki, én 6 ezres D vitamint szedek és ezres C vitamint. És persze a kórházban mindenből spórolni kell...

A cukorbetegek, az asztmások, anémiások, nekik a legveszélyesebb. Eddig öt halottunk van, mindenki észnél van, amikor bekerül, mindenkivbel tudtunk beszélni előtte, nagyon nehéz, nem is lehet elmondani, fizikailag és mentálisan is...

Ha szabadnapos vagyok, kizárok mindent, és itthon rendezgetem a virágaimat, az segít. Nincs más választásom, most evvel vagyok elfoglalva, és azért mondtam el ezt, hogy a valóságról valami képet adjak nektek.

(2020. október 28-án 3166 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 263-an vannak lélegeztetőgépen.Elhunyt 43 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 1578 főre emelkedett.)

A forradalmak specialistája

aszabadsag.jpg

Interjú Ryszard Kapuscynski-vel (1993, Budapest)

Ma már kevesebben tudják, de  a lengyel Ryszard Kapuscynski a múlt század második felének külpolitikai sztárriportere, írója volt. Nyugaton is ismertek és népszerűek voltak az afrikai gyarmatbirodalom felbomlásáról készült írásai. 1974-ben riportot készített a Négussal, az etióp császárral. Ez alapján jelent meg először 1978-ban a Császár (Cesarz) c. könyve az etiópiai rezsimről, annak groteszk vonásairól, bukásáról. Az 1982-ben megjelent Sahinsah (Szachinszach) c. írása az iráni sah bukását mutatja be. 1987-ben mutatták be Londonban a Császár c. regényének színpadi adaptációját.

A Szovjetunió felbomlását a Birodalom (Imperium) c. művében dolgozta fel. Utazásai során készített riportjait a 2004-ben megjelent Utazások Hérodotosszal című művében összegezte. 2007. január 23-án hunyt el szívelégtelenségben Varsóban. Részletes életrajz az interjú végén olvasható.

Személyes megjegyzések:

Varsóban ismerkedtünk össze, amikor tudósító voltam, mégpedig úgy, hogy egy magyar újságírólány felhívott, hogy meglátogatna, de hoz egy vendéget is. Persze, gyertek csak, mondtam, és nem kérdeztem, ki lesz a vendég. Így aztán elkerekedtek a szemeim, amikor az ajtóban ott állt a világhírű újságíró-ikon, Kapuscynski, a forradalmak specialistája, akit Oriana Fallacci mellett a korszak legjobb tudósítójának, újságírójának tartottak, és akit szinte a nyakkendőjénél fogva húzott be a lakásba az igencsak boldognak tűnő kollegina...

Sokáig beszélgettünk, és abban maradtunk, hogy folytatjuk, de erre csak egy év múlva került sor, én akkor már újra Budapesten dolgoztam, ő pedig 1989 március 15-én jött az ünnepségre beszédet tartani, de rosszul lett, infarktust kapott, és kórházba került. Lábadozott, és Lengyelországban, a toruni szanatóriumban látogathattam meg, akkor fél napon át beszélgettünk. Azt a beszélgetést írásban egy igencsak rövid életű lap, a Honpolgár közölte, nem is találtam meg.

Négy év múlva, 1993-ban Budapesten találkoztunk újra, amikor magyarul is megjelent a Birodalom című könyve. A Duna TV-nek készítettem vele interjút, az alábbi szöveg annak a szerkesztett változata.

Kérdés: Kapuscynski úr, ön lengyel író, de ha létezne az a titulus, hogy a forradalmak megfigyelője, akkor bizonyára megkapná... Hány forradalmat látott az elmúlt 30 évben?

Válasz: Nagyon sokat, huszonhétig számoltam, de most azok után, ami a volt Szovjetunióban történt, a számuk már meghaladja a 30-at, hiszen egy államon belül több forradalom zajlott és zajlik.

Kérdés: Utoljára négy évvel ezelőtt találkoztunk, akkor, 1989-ben ön Magyarországon járt, itt szívinfarktust kapott, később, Lengyelországban, meglátogathattam a szanatóriumban. 1989 márciusában az egyik kollégám a Magyar Rádióban azt mondta, Magyarországon biztosan forradalom van, mert itt járt Kapuscynski. A szanatóriumban azt kérdeztem öntől, biztos, hogy ezt forradalom? Ön azt válaszolta: igen! Most, négy év után hogyan látja a történteket?

Válasz: Megegyezően azzal, amit akkor mondtam, most is úgy gondolom, hogy ezekben az országokban, vagyis Lengyelországban, Magyarországon, és az úgynevezett visegrádi országokban nagyon komoly, mély forradalom zajlott, és zajlik. Tudja régebben, amikor forradalomról beszéltek, akkor barikádokat, tömeges kivégzéseket, gyújtogatást, szörnyű mészárlásokat értettek a forradalom fogalma alatt. Most Közép-Kelet Európában a forradalom új típusával van dolgunk, amit bársonyos forradalomnak is neveznek. Nincsenek jelen a forradalom klasszikus jelképei, nincsenek barikádok, nem égnek a városok, mégis nagyon mély átalakulás zajlik.

Bekövetkezett annak a rendszernek a likvidációja, amelyben országaink csaknem fél évszázadon át éltek. A kommunizmus, mint rendszer likvidációja történt, fokozatosan zajlik a kommunizmus, mint gazdasági rendszer felszámolása, és ugyancsak fokozatosan következik be a kommunizmusnak, mint mentális rendszernek, mint gondolkodásmódnak a fölszámolása.

Ezek lassú folyamatok, de szerencsére vértelenek, és ezen folyamatok vértelensége okozza azt, hogy a történések bár drámaiak, súlyosak, de az emberek többsége mégis azt mondja ugyan miféle forradalom ez? Annak ellenére, hogy ez a 20. század egyik legnagyobb forradalma, és nagyon érdekes, hogy a 20. század forradalommal kezdődött, de véres forradalmakkal, gondoljunk csak az 1905-ös évre, és forradalmi folyamatokkal ér véget, de vértelenekkel.

Kérdés: Ön különböző dolgok fölszámolásáról beszél, véleménye szerint mit lehet a legnehezebben likvidálni?

Válasz: A legnehezebben azt a mentális pusztítást lehet felszámolni, amely mindannyiunkban bekövetkezett a kommunizmus alatt, azokban, akik abban a rendszerben éltünk, és abban a rendszerben nevelkedtünk. Ilyen a gondolkodásmódunk, amelyet a legnehezebb megváltoztatni, amelyet a kezdeményezés hiánya jellemzett. Megölték bennünk azt, hogy mi emberek egyénenként teljes jogú alkotó társak vagyunk a történelemben, hogy felelősek vagyunk magunkért, hogy magunk alakítjuk a valóságot, a társadalmi életet, a saját sorsunkat.

A kezdeményezés megteremtése, a társadalmi kezdeményezés föltámasztása lesz a legnehezebb, ugyanakkor ez adja a legnagyobb esélyt is. Az eltelt 4 évben, amióta formálisan megszűnt a kommunista rendszer, ez a folyamat megindult, és főleg a fiatal nemzedékben lehet látni a kezdeményezést, azt, hogy tudják, amit a saját munkájukkal elérnek, az az övék.

Kérdés: Még valami nagyon fontosat likvidáltak, ez a valami pedig a proletariátus. Mi lesz a proletariátus után?

Válasz: Tudja, ez egy paradox probléma, ez a forradalmunk nagy drámája, és paradoxonja egyben. Azért, mert a kommunista rendszert éppen a munkások föllépése döntötte meg Lengyelországban, de ez történt Magyarországon is 1956-ban, hiszen a nagyüzemi munkások alkották ott is a forradalom fő erejét.

A Szolidaritás szakszervezet ereje is a munkásokban rejlett, és ők most nagyon nehéz helyzetben vannak, mert hiszen olyan nagyüzemek proletariátusát alkotják, amelyek elöregedtek, olyan iparágakban dolgoznak, amelyek nem felelnek meg az új technológiai kihívásoknak. Ezeknek a munkásoknak át kell állniuk, új munkahelyet kellene találniuk, de a mi gazdasági helyzetünkben, amelyet a pénzhiány a tőkehiány jellemez, ez igen nehéz.

Az eddigi lengyel kormányt, amelyet végső soron a Szolidaritás adott, éppen a Munkás-Szolidaritás szakszervezet támadta a legélesebben, mert csalódott benne. Erre a kérdésre senki nem tud választ adni, főleg azért, mert a mi forradalmunk teljesen új a történelemben. Nincsenek történelmi mintáink, nincs mire hivatkozni.

Mindenki keresi a megoldást, és közben természetesen hibákat követ el, s ezért aztán senki nem tud válaszolni arra a kérdésre, hogy mi lesz ezeknek a fiatal munkásoknak a sorsa, akik százezerszámra dolgoznak az elavult nagyüzemekben.

Kérdés: Mik azok az új értékek, amelyekből a jövőt föl lehet építeni?

Válasz: Nagyon sok ilyen érték létezik, hiszen egy új társadalom építéséről van szó, és ez igen bonyolult rendszer, az értékek szempontjából is. Ilyen érték a felszabadulás érzése, az, hogy az ember nem a történelem tárgya, hanem alanya, hogy az ember nem tehetetlen eszköze a hatalomnak, hanem dönteni képes, dönteni képes a saját sorsáról is. A szabadság érzése, a felszabadulás érzése az első az értékek sorában. A második a jog érzete, az, hogy az emberek megvannak a maga jogai, ezeket követelheti, és a jogokat tiszteletben kell tartani. A harmadik pedig éppen az a kezdeményezés, amelyről már beszéltem, az a tudat, hogy az ember csak saját maga határozhatja meg, és építheti a saját sorsát.

Persze vannak más értékek is, mint az egymás iránti szolidaritás, a másik ember tisztelete, és más népek respektálása, más kultúrák és vallások tisztelete, mindenekelőtt a tolerancia, mert ennek az utóbbinak olyan alapértékké kell válnia, amely meghatározza a társadalom életét. Ami fenyeget bennünket, itt van a közelben, amit a volt Jugoszláviában a polgárháborúban láthatunk, az a gyűlölet, a másik nép gyűlölete, a megsemmisítés vágya.

Ez egész Európára nézve életveszélyes, mert ujjászületik a rossz szellem, a gyűlöleté, a másság elpusztításáé, az idegenek iránti gyűlölet, amit Németországban is tapasztalhatunk, ahol megjelentek a neonáci erők. ezt mindenképpen el kell kerülni, és föl kell építeni a türelmet, mint az együttélés alapvető elvét.

Kérdés: Ez a gyűlölet azonban a nyomorból is születik...

Válasz: Ez az egyik része a dolognak, hiszen itt Kelet-Közép-Európában valamennyien tudatában vagyunk annak, hogy elszegényedett társadalmakban élünk, ami az elmúlt 30 - 35 év következménye, és ez különösen akkor látszik amikor összehasonlítjuk helyzetünket Európa nyugati felé évek helyzetével. Ha innen utazunk Nyugat-Európába, akkor különösen nyilvánvaló ez az őrült különbség, és még milyen messze vagyunk attól, hogy utolérjük őket!

Ez a nyomorúság természetesen gyűlöletet és rossz érzelmeket szül, mert a szegény ember féltékeny, gyorsan szeretne meggazdagodni, szerezni, és ezt utazásaim során nagyon jól láttam a volt Szovjetunióban. Ott valódi nyomort láttam, mert mi itt, Közép-Kelet-Európában a szegénységünk ellenére még mindig elfogadható körülmények között élünk, bár ezek a körülmények a nyugat- európaihoz képest szegényesek.

Ugyanakkor még mindig sokkal jobbak, mint azok, amelyek között az ukránok, az oroszok és a fehéroroszok élnek. Itt látom azt, hogy van esélyünk, és azt is, hogy semmiképpen nem engedhetjük meg, hogy visszaszoruljunk. Nem csak azért, mert a szegénység szegénységet szül, hanem azért is, mert mint már mondtam, a nyomor agressziót, gyűlöletet okoz, fenntartja a bizalmatlanságot, a fenyegetettség érzetét. A szegénység nemcsak gazdasági értelemben rossz, hanem morális értelemben is, és társadalmi szempontból is ártalmas.

Kérdés: Négy évvel ezelőtt, amikor beszélgettünk, Ön utalt arra, hogy csak a bőség képes integrálni a népeket. Ezt a bőséget ebben a pillanatban nem látni nálunk.

Válasz: Ahogy gazdagszunk, fokozatosan létrejön az integráció. A példa itt Nyugat-Európa, vagy az Egyesült Államok társadalma. Az amerikai társadalom etnikai értelemben, és vallásában is igen különböző, egyidejűleg mégis integrált társadalom. Integrálja a piac, egyebek között, és integrálja a társadalom tehetőssége, de ugyanez érvényes Nyugat-Európára is. Ott is megvannak a nemzetiségi konfliktusok, de ezek mégsem válnak polgárháborúvá. A jólét ugyanis valamennyiük számára közös, és enyhíti a meglévő konfliktusokat.

A jólétben élő embernek nincs oka oly mértékben gyűlölni a másikat, mint a szegénynek, ezenkívül a társadalom gazdagsága révén a kultúra bizonyos szintje is feltételezhető, egy általános tudás szint, a különböző tömegtájékoztatási eszközökhöz való hozzáférés, hogy az emberek tudják mi történik a világban, vagyis valóban, a bőség nagyon fontos tényezője a társadalmi integrációnak, és az is marad, miközben a szegénység dezintegrál. Visszatérnék még az előző példára, a volt Szovjetunió esetére, ahol az általános szegénység, a nyomor végső soron annak a társadalomnak a széteséséhez vezetett, az állam széthullását okozta. A volt Szovjetunió társadalmilag és gazdaságilag hullott szét.

Kérdés: Olyan világhírű könyvek után, mint a Császár, a Futballháború, vagy a Sahinsah, ön a 80-as évek végén a Szovjetunióba utazott, mert könyvet akart írni annak széthullásáról. A könyv elkészült, a címe Birodalom. Miért hullott szét a birodalom ilyen gyorsan?

Válasz: Valóban igen gyorsan történt minden, olyan tempóban, amelyre senki sem számított. Voltak olyanok, - bár nem sokan-, az úgynevezett „szovjetológusok” között, akik számoltak a Szovjetunió széthullásával, de azt gondolták, hogy ez a bomlás hosszan tartó, hosszú távú folyamat lesz. Úgy vélték, borzasztóan drámai, véres színjáték látható majd, azt hitték, hogy a kommunisták nem adják át önként a hatalmat, hiszen ott volt a hatalmas hadsereg, a mindenható titkosszolgálat, a KGB, és az utolsó csepp vérig kik védik majd a hatalmukat. Ezért aztán mindazt, ami a 80-as évek végén, 89-90-ben történt, hogy 1991 végén a Szovjetuniót formálisan is feloszlatják, senki nem látta előre.

Én ezekben az években ott voltam, és azt láttam: igen sok tényezője volt annak, hogy mindez ilyen könnyedén ment végbe. Egyrészt azért történhetett így, mert a rendszer kimerítette az összes lehetőségét, egyszerűen leült, vagy ha úgy tetszik állva maradt, nem is tudom melyik a pontos kifejezés. Ekkor két lehetőség látszott: az egyik az volt, hogy erőszakkal tartsák életben, a fegyveres erők segítségével, akár polgárháborúval is, de volt egy másik lehetőség is, és ez vált valóra.

A 80-as évek végén konfliktus alakult ki a szovjet központi hatalom és a köztársaságok hatalmi apparátusa, a pártapparátus között. A központi pártapparátus, amely egykor Brezsnyev, majd később Gorbacsov körül működött, arra törekedett, hogy fenntartsa a Szovjetuniót, mint egészet. Azonban a központi apparátus nem volt nagy, mert valójában a központi apparátus is vidéken, az egyes köztársaságokban működött nagy létszámmal, - csak emlékeztetni szeretnék arra, hogy a Szovjetunió 15 köztársaság szövetségeként létezett.

Akkor ez a köztársasági pártapparátus, amely Grúziában, Örményországban, Ukrajnában, vagy más köztársaságokban dolgozott, fölfedezte, hogy a hatalmat a régi formájában nem képes megtartani, abban a formában ahogy a központi moszkvai apparátus részeként működik.

Ugyanakkor továbbra is meg akarták tartani a hatalmat, és ezért azonnali fordulat, azonnali váltás következett. Ahelyett, hogy továbbra is pártapparátusként működtek volna, fölkapták a nemzeti fölszabadító jelszavakat. Élére álltak a különböző nemzeti mozgalmaknak a köztársaságokban és az autonóm területeken, a második napon pedig az addigi pártvezetők átlényegültek köztársasági elnökké, miniszterelnökké, és a nemzeti felszabadító mozgalmak vezetőivé! Egyszóval megőrizték a hatalmat, de azon az áron, hogy közben a Szovjetunió szétesett.

Egyszerűen azt történt, hogy ugyanaz az apparátus, amely fenntartotta a Szovjetuniót, ugyanaz az apparátus határozott a felosztásáról is, hogy megtartsa a saját hatalmát!

Kérdés: Közép-Kelet-Európában a politikusok és a lakosság is tartanak attól, hogy ránk hullanak a birodalom darabjai, vagy az, ami megmarad belőle. Ön mit gondol erről?

Válasz: Nem hiszem, hogy most létezne ilyen veszély, bár nyilvánvaló, hogy Oroszország, az oroszok nem nyugodtak bele a Szovjetunió bukásába. Oroszországban igen nagy erők léteznek, amelyek azon gondolkodnak, hogyan lehet más név alatt visszaállítani a Szovjetuniót, egy kicsit más formulát használva, némileg más alkotmányt, de a lényeg ugyanaz, hogyan lehet visszaállítani a nagyhatalmi státuszt és erőpozíciót.

Ugyanakkor általánosságban nézve a dolgokat, a dezintegrációs folyamatok már befejezettnek tekinthetők, egyidejűleg pedig az oroszok, és a volt Szovjetunió többi köztársaságaiban élők túlságosan elfoglaltak saját belső konfliktusaikkal. Ezek a konfliktusok túl drámaiak és élesek ahhoz, hogy megengedjék maguknak, hogy ne ezekkel foglalkozzanak, hanem valami fajta külső expanzión törjék a fejüket.

Nagyon is befelé fordultak, de hogy mi lesz tovább, azt nem tudom, hiszen olyan időben élünk amikor az eseményeket nehéz előre látni és megjósolni a korábbi jóslatok nem váltak be ezért aztán nagyon-nagyon óvatosnak kell lenni az előrejelzésekkel, és ebben a pillanatban arra kell törekedni, hogy megfigyeljük, ami történik.

Most, 1993-ban, ha Oroszországot nézzük, az uralkodó politikai erőket szemléljük akkor ezek túlságosan el vannak foglalva magukkal, saját belső ügyei kell konfliktusaikkal ahhoz, hogy a nemzetközi politikában bármilyen expanzív elképzeléssel lépjenek fel, de azt sohasem szabad elfelejteni, hogy ez olyan hatalom, amely nem mondott le a birodalmi elképzeléseiről.

Oroszország, mint állam mindig arra törekedett, hogy növelje területét, növelje birtokait, ez volt ennek az államnak a lényege, ezt az államot így építették fel. Az orosz államot a 15. században a moszkvai nagyhercegségből kiindulva kezdték létrehozni, akkor is expanzív módon. A 400 év, ami azóta eltelt, mindazok az esztendők, amelyek Rettegett Iván óta elmúltak, a hódítás évei voltak, az expanzió jellemezte őket. Oroszországban nem ismernek másfajta történelmet, ezért aztán ez a hagyomány a megfelelő pillanatban hatás gyakorolhat Moszkva külpolitikájára.

Ez azonban jövőbeli dolog, ami a jelen helyzetet illeti, az a véleményem, hogy az orosz állam nem jelenthet közvetlen fenyegetést számunkra.

Kérdés: Oroszországban az emberek hogyan élték meg hogy a birodalom egyik napról a másikra eltűnt a láthatárról? Hogyan reagáltak erre?

Válasz: Amikor mindez történt 1991 decemberében akkor sokkolta őket föl sem fogták, hogy valójában mi történt, de ahogy attól fogva telt-múlt az idő, újjászületnek a birodalmi törekvések, és látható, hogy az oroszok nem békéltek meg a Szovjetunió széthullásával.

Kérdés: Az orosz nép nem békélt meg?

Válasz: Az orosz népről általánosságban nem lehet beszélni, hanem inkább az orosz értelmiségről, a hatalmi apparátusban lévőkről, a hivatalnokokról, a hadseregről. Ők nem tudják elfogadni, hogy Oroszország valamifajta másodrendű, marginális állam legyen. Számukra Oroszország mindig világhatalom volt, és az is marad, amely expanzív módon fejlődött, és ez gondolataikban továbbra is él. Az expanzív birodalmi törekvések léteznek, habár sokkal burkoltabb formában, mint valaha, de életjelet adnak magukról.

Kérdés: A forradalmak nyomán ki a győztes? Az új politikai osztály? Az új elit?

Válasz: Igen, az új politikai osztály! Az az osztály nyert, amely a viszonylag fiatalabb nemzedékből áll, a 30 - 40 évesekből, az az osztály, amely nem ismerte a sztálinizmust, igazából csak annak enyhébb egy változatát, a posztsztálinizmust élte át, és ez az osztály fokozatosan átveszi a hatalmat. Ez olyan folyamat, amely tart, és tartani fog, és az is természetes, hogy a mi nemzedékünk távozik.

Ez az új osztály nagyon erős, és igen fölgyorsult, mint általában a forradalmak idején, amikor a történelemnek mindig föl gyorsul a ritmusa, így a nemzedék- váltásnak és az elitváltásnak is felgyorsul a tempója, az idősebb nemzedék sokkal gyorsabban használódik el, és ez az új nemzedék amely az elődöknél jóval pragmatikusabb, és kevésbé kötődik a különböző ideológiai táborokhoz, átveheti a hatalmat. Nem tudom, hogy ennek a nemzedéknek van-e valamilyen különleges programja, de természetes módon behatolnak ebbe a nemzedéki sivatagba, és végső soron már most is nagyon sok helyen pozíciókat szereztek, hiszen a mostani vezető réteg is egy erősen megfiatalított valami.

Kérdés: Az elmúlt években sok szó esett a határok nélküli Európáról, ugyanakkor most éppen azt látni, hogy a dolgok fordítva alakulnak, a menekültek miatt lezárják a határokat. Véleménye szerint ez meddig tart?

Válasz: Ez még nagyon sokáig így lesz, mert ezek a folyamatok egész Európában ellentétesen érvényesülnek. Európa annyi különféle államból, népből, vallásból és érdekből áll össze, hogy itt nehéz valamifajta egységes folyamatról beszélni. Kétségkívül új fal emelkedik Nyugat és Kelet Európa között, az a fal, amelyet a Nyugat aggodalma emel a migrációs hullámokkal szemben. Ezek a hullámok ugye a volt Jugoszláviából, más kelet-európai országokból, és mindenekelőtt a volt Szovjetunióból indulnak, ez az új faj fal épül.

Kérdés: Ez a fal akkor a német-lengyel határon épül meg?

Válasz: Igen, és ez nem a mi oldalunkon készül, hanem nyugaton a Nyugat ugyanis továbbra sem képes hozzászokni ahhoz a gondolathoz, hogy olyan Kelet-Európa, amilyen volt, már soha többé nem lesz.

Kérdés: Ez mit jelent pontosan?

Válasz: Hogy egyszerűen nem lesz kommunista Európa. Ennek vége. Ugyanakkor a Nyugat azt sem képes elfogadni, hogy olyan Nyugat-Európa sem lesz, amilyen eddig volt. Soha többé. Olyan Európa, amely a fogyasztásnak élt, a fogyasztás olyan szintjével, amilyennel lehetett. Ezt nem engedhetik meg magunknak a határok megnyitása után, az emberek és áruk szabad áramlása nyomán. Ilyen Európa nem lesz.

Kérdés: Ezt elég nehéz lesz megmondani az embereknek, mármint ott, Nyugaton.

Válasz: A kormányok pontosan ezért hallgatnak. A tömegtájékoztatási eszközök Nyugaton hallgatnak erről. Azért mondhatom ezt, mert elég gyakran járok ott, és tudom. Nyugat-Európa pedig amíg lehet, megpróbálja kihasználni a fogyasztás, a bőség előnyeit, becsukja a szemét, és megpróbálja figyelmen kívül hagyni azt, hogy a határokon már ott van az emigránsok új hulláma, és hogy ezt számos új problémát vet föl. Erre már Németországban megvannak a bizonyítékok, és minél előbb érti meg mindezt Nyugat-Európa, minél előbb próbál hozzá alkalmazkodni, annál jobb lesz – neki.

Az a fal ugyanis, amelyet ma építenek, nem olyan, amelyet örök időkre föl lehet tartani. Ezeknek az országoknak a nyomása ugyanis, - és itt nemcsak az európaiakról van szó, hanem a szegény alulfejlett észak-afrikai országokról, és az ázsiai országokról -, egyre nagyobb lesz. A gyengén fejlett országokban, mind több ember születik a népességnövekedés ott olyan nagy arányú és az ambícióik olyan erősek, hogy ezt a falat nem lehet fentartani. Ebből az is következik, hogy Kelet-Európa meglehetősen nyugtalan vidék lesz a következő években.

Kérdés: Ön az 1960-as években járt Afrikában a 70-es esztendőkben latin Amerikában Ázsiában majd ismét Afrikában a 80-as években pedig főleg Európában tartózkodott hogyan jellemezni ezeket az évtizedeket?

Válasz: Nagyon nehéz felelni erre a kérdésre, - a földgolyó olyan hatalmas, és annyi folyamat zajlik egy időben, hogy nehéz egyetlen formulával összefoglalni a dolgot, de ha mégis közös nevezőt keresünk mindarra, ami azokban az években történt, akkor azt mondhatjuk, hogy fokozatosan, lassan, de nagyon határozottan elfordult a világ a diktatúráktól, hogy létezett egy növekvő vágy és törekvés a világ demokratizálására.

Argentínában, Chilében, Brazíliában, és Afrikában is nagyon hírhedt diktatúrát léteztek pl. Ugandában, vagy Közép-Afrikai Köztársaságban, teljes erővel uralkodott Dél-Afrikában az apartheid rendszer, és ugyanez a helyzet volt Ázsiában is, vagyis a világot jelentős részben diktatúrák uralták, de még Európában is ott volt Görögországban egy kegyetlen katonai diktatúra, Portugáliában pedig Salazaré.

Ez a folyamat, a világ demokratizálásának folyamata a mai napig tart, hiszen ide tartozik a kommunista rendszerek bukása Közép-Kelet-Európában, és a Szovjetunió széthullása is, azé a Szovjetunióé, amely az utolsó gyarmatosító hatalom volt.

A Szovjetunió ugyanis a gyarmatosító nagyhatalmak közé tartozott, azzal a különbséggel, hogy még Anglia vagy Franciaország a tengerentúl birtokolta gyarmatait, és így megosztott volt a helyzet, a Szovjetuniónál a dolgok összekeveredtek. Egy ország határain belül volt a gyarmatosító és a gyarmatosított, és ez az utolsó hatalom is megbukott, vagyis megszűnt a gyarmatosítás utolsó bástyája. Ez ismét megerősíti azt a tézist hogy a világ a demokratizálása felé tart egy olyan rendszer felé, amelyben több a szabadság több joga van az egyénnek, és nagyobb esélye van a szabadságnak, egy olyan rend felé, amely felszabadítja az egyént, és lehetővé teszi számára a többi érték érvényesülését is.

László József

 

Ryszard Kapuscynski 1932. március 4-én született a történelmi keleti határvidéken található, napjainkban Belorusziához tartozó Pinskben. Apja tanár volt, aki 1939-ben harcolt a Lengyelország keleti területeire betört Vörös Hadsereggel, szovjet hadifogságba került, de néhány társával sikerült megszöknie a hadifogoly-menetoszlopból, majd civil ruhában visszajutott Pinszkbe. A család a kazahsztáni deportálás elől Przemyslbe menekült, a rokonokhoz. A megszállás éveit később Lengyelország középső részén, falun bujkálva töltötték.

Első költeményei 17 éves korában jelentek meg. 1950-ben érettségizett Varsóban. A középiskola után dolgozni kezdett az egyik ifjúsági napilap szerkesztőségében. 1953-ban belépett a Lengyel Egyesült Munkáspártba, amelynek 1981-ig, a szükségállapot bevezetéséig tagja volt. Történelmet tanult a varsói egyetemen, 1956-ban kapta első kitüntetését, az Ez is igaz Nowa Hutáról riportjáért, amelyben az ottani acélkombinát építésének körülményeit mutatta be.

1958-ban átment a kormányzattal szemben kritikusabb hangnemet megütő Po prostu (Egyszerűen) politikai hetilaphoz, majd később a Polityka hetilaphoz került. 1962-től a lengyel hírügynökség külföldi tudósítójaként dolgozott, Afrikában, Ázsiában és Latin-Amerikában. Tudósított forradalmakról, polgárháborúkról.

Nyugaton is ismertek és népszerűek voltak az afrikai gyarmatbirodalom felbomlásáról készült írásai. 1974-ben riportot készített a Négussal, az etióp császárral. Ez alapján jelent meg először 1978-ban a Császár (Cesarz) c. könyve az etiópiai rezsimről, annak groteszk vonásairól, bukásáról. Az 1982-ben megjelent Sahinsah (Szachinszach) c. írása az iráni sah bukását mutatja be. 1974-ben végleg hazatért Lengyelországba, és a Kultura hetilapnál dolgozott. 1987-ben mutatták be Londonban a Császár c. regényének színpadi adaptációját.

A Szovjetunió felbomlását a Birodalom (Imperium) c. művében dolgozta fel. Utazásai során készített riportjait a 2004-ben megjelent Utazások Hérodotosszal című művében összegezte. 2007. január 23-án hunyt el szívelégtelenségben Varsóban.<

A ló túlsó oldalán

A ló túlsó oldala, avagy egy esős októberi vasárnapon egy jelzőről...

 lo_o.jpg

Nemzeti a vágta, meg a sport, régóta nemzeti a dohánybolt,

vagyis nemzeti a méreg, egyensúlyban a nemzeti mérleg.

Nemzeti a rendszer, az együttműködési, melynek része már a mobilfizetési,

nemzeti az emlék, és annak bizottsága, meg az alkalmazkodási központ főosztálya.

Nemzeti a hatóság és a vagyon, a bank, a galéria, amíg vagyon,

és nemzeti a konzultáció, - a háttérben nemzeti állatorvosi ló...

Nemzeti a tehetség, az összetartozás, meg a népegészségügyi központ,

persze nemzeti az elv és az elvi szempont,

nemzeti az örökség, a hotel, a közművek, az alapkezelő,

az adó és a vámhivatal, nemzeti börtönbe kerül, aki csal,

nemzeti a földalap, az akkreditáció, nem is szólva rólad, infokommunikáció,

az archívum, az audiovizuális, kérlek most már vizualizáld is...

Nemzeti a park, a kamara, és persze a választási iroda,

a táncszínház, a regiszter, az atlasz, nemzetünk, így biztos nem hanyatlasz!

Nemzeti a fejlesztési nonprofit, és mégis magán a haszon,

nemzeti a kastélyprogram, de mindig övék a vagyon.

Szövegtár, levéltár, a névtér, nemzeti minden, amerre léptél,

a filmintézet, az eszközkezelő, e jelző nélkül fű sehol se nő,

drogfókusz, veseprogram és nemzeti ménesbirtok,

múzeum, színház, szavaljatok, ameddig birtok,

utána pedig kérdezzétek, mi lehet még nemzeti, egek,

a víz, a föld, a fellegek?

Nemzeti-e már a Tejút?

Mikor lesz ebből kiút?

Átesve újra a ló másik oldalára, hiába kérdezünk, mindhiába.

Magyar vagyok, és tudom, ott van a haza, ahol a ló túlsó oldala...

LJ

Hogyan lehetne gyorsan vége a világjárványnak?

Az alábbi cikket barátom oldalán, a fuggetlen-egeszseg-hu oldalon olvashatjátok, és ajánlom, hogy olvassátok is. A D-vitamin legyen veletek, meg a C-vitamin, plusz a cink és a magnézium!

d.jpg

Egy hónap alatt vége lehetne a világjárványnak?

Forrás: Orthomolecular Medicine News Service •

Közzététel ideje: 2020.10.07. • Fordította: Független-Egészség.hu

Az Orthomolecular Medicine News Service január óta hangsúlyozza a D- és C-vitamin, valamint a cink és magnézium jelentőségét ebben a járványban [1]. Magam [a cikk szerzője, Damien Downing] több mint 30 éve írok a D-vitaminról és a napfényről [2], és még soha nem volt a téma ennyire fontos.

Ha most elkapná a COVID19 vírust, és jó a D-vitamin szintje (attól függően, hogy már szedte-e kiegészítésként), az jelentősen csökkentené a fertőzés kialakulásának, a betegség súlyosbodásának és halálnak a kockázatát. A D-vitamin fokozza a veleszületett immunitást, miközben csökkenti a gyulladásos válaszreakciók súlyosságát és támogatja az antioxidáns aktivitást [3]. A D-vitamin hiány korrelál az ARDS, a szepszis és az ezek által okozott halál kockázatával [4]. Akár az is jelenthet némi védelmet, ha napsütéses helyen élünk [5] - vagy még jobb, ha olyan helyen lakunk, ahol az emberek általában jó D-vitamin szinttel rendelkeznek, valószínűleg étrendi forrásokból [6].

Európa országaiban a COVID-19 kialakulásának és az abból eredő halálozásnak a valószínűsége negatívan korrelál az átlagos népesség D-vitamin státusával, mindkét valószínűség nulla értéket elérve, ha a vérszint meghaladja a kb. 75 nmol/l értéket amint ezt itt egyértelműen látható [7].

Beavatkozás!

Most már azt is tudjuk, hogy akkor is tudunk erős csapást mérni a vírusra, ha [már] megfertőződtünk.

Nos, azt tudtuk, hogy a C-vitamin, a cink és a magnézium működik (lásd az OMNS számos közleményét az évek során).

Az ajánlott megelőző felnőtt adagok: C-vitamin, 3000 mg/nap (osztott adagokban, a béltolerancia érdekében),

magnézium, 400 mg (malát, citrát vagy klorid formájában),

cink, 20 mg. [1]

Újdonság, hogy a D-vitamin akut helyzetben is működik.

Csodafegyvert nekünk?

Íme, van jó pár! 5 évvel ezelőtt egy edmontoni háziorvos drámai hatásokról számolt be az influenzával kapcsolatban - "a tünetek teljes megszűnése 48-72 óra alatt", 50-60 000 NE D3-vitamint adva [8].

Most egy új tanulmány számolt be hasonló hatásról a Covid-19 esetében. Az új tanulmány a spanyolországi Cordobából [9] 76 olyan, kórházba került beteget vizsgált, akiknél mind a Covid-19, mind az akut légúti fertőzés jelei mutatkoztak. 26 beteg csak a szokásos kórházi ellátást kapta, azonban a további 50 beteg D-vitamint is kapott.

Az alkalmazott forma a 25-hidroxi-D3 volt, az aktívabb forma, amelyet általában vérvizsgálatokban mérnek. Az 1., a 3. és a 7. napon, tehát egy héten át adott dózis megfelelt 128 000 NE-nek, vagy napi 18 000 egységgel volt egyenértékű a szokásos D3-vitamint tekintve. Ez nagy adag volt, de nem veszélyes - lásd alább. Mi volt az eredmény?

A kontroll csoportban a betegek 50%-ának volt szüksége intenzív osztályos elhelyezésre; a 25 (OH) D csoportban csak 2%-ának, mindössze egy betegnek az 50-ből.

Az adagolás fontos, és általában félreértik

Hatásos eszközeink vannak, amelyeket már most felhasználhatunk arra, hogy életeket mentsünk; miért nem tesszük ezt? Ennek egyik oka az adagolással - mind a D-, mind a C-vitaminnal - kapcsolatban elterjedt félreértés.

Úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyságban mindez egyetlen kormányzati bizottság feladata. A fent idézett epidemiológiai tanulmány [7] azt mutatja, hogy a COVID-19 elleni védelemhez legalább 75 nmol/l (30 ng/ml) D3-vitamin vérszintre van szükség.

Egy felnőttnek 3 hónapig 4000 NE/nap D3-vitamint kell bevennie ahhoz, hogy megbízhatóan elérje a 75 nmol/l szintet [10]. A színesbőrű személyeknek kétszer annyira lehet szükségük [11].

Ezek a dózisok megelőzhetik, azaz nagymértékben csökkenthetik a súlyos megbetegedés kockázatát, de nem elegendőek egy akut vírusfertőzés kezelésére - amely 60 000–120 000 NE dózisú akut beavatkozást igényel. De a D-vitamin bevitelére vonatkozó kormányzati ajánlások - 400 NE/nap az Egyesült Királyságban és 600 NE/nap az USA-ban (800 NE 70 év felett) és az EU-ban - elsősorban a csontok egészségén alapulnak, és a pandémiás helyzetben sajnálatos módon nem megfelelőek.

Több nemrégiben megjelent cikk azt állította, hogy naponta több mint 4000 NE D3-vitamin veszélyt jelenthet, gyakran hivatkozva az Egyesült Királyság Táplálkozási Tudományos Tanácsadó Bizottságának (SACN) 2016. évi jelentésére, amely a bevitel ajánlott felső szintjét (UL) 2000 NE-ben határozta meg (50 mcg) naponta [12]. Ez a jelentés így fogalmaz; "A túlzott D-vitamin bevitelnek azonban toxikus hatása van (Vieth, 2006)".

Ez azonban félrevezető, mert a 2006-os Vieth-tanulmányban [13] ez szerepel: "A közzétett jelentések szerint toxicitás 500 nmol/l-t meghaladó 25(OH)D-koncentráció mellett fordulhat elő." Ez nagy biztonsági tartományt jelent, mert napi 4000 NE bevitellel hozzávetőlegesen 75 nmol/l-ig lehet eljutni, ezzel szemben három hónapon át napi 30 000 NE-nél többet kell bevenni ahhoz, hogy elérjük az 500 nmol/l D-vitamin vérszintet, ahol toxikus hatás kockázatának esélye felmerülhet.

Mit tehetünk?

Ha hat hónappal ezelőtt mindenkinek elegendő D-vitamint adtunk volna, amikor ez az egész elkezdődött - márciusban, amikor az északi félteke még ki sem jött a télből, és a[z ott élők] D-vitamin szintje a legalacsonyabb volt -, mi történt volna? Nos, határozottan hiszek abban, hogy több száz fekete és ázsiai egészségügyi dolgozó továbbra is életben lenne (csak az Egyesült Királyságban), sok olyan nagypapa és nagymama mellett, akiknek egyedül kellett meghalniuk az idősotthonokban.

Két évtizeddel ezelőtt Richard Horton, a The Lancet szerkesztője írta [14]; "Ha az emberek egészségi állapota a tét, akkor fel kell készülnünk arra, hogy lépéseket tegyünk e kockázatok csökkentése érdekében, még akkor is, ha a tudományos ismeretek nem meggyőzőek."

Nincs elfogadható ok arra, hogy megvárjuk, amíg a placebo-kontrollos vizsgálatok meggyőzőek lesznek ezen a téren; tudjuk, hogy a D-vitamin, a C-vitamin, a cink és a magnézium segítenek, és nem fognak ártani.

Tehát mi történne, ha mindenkinek elegendő D-vitamint adnánk most rögtön?

Az adott népességben ez nagymértékben csökkentené annak kockázatát, hogy az emberek megfertőződjenek, a betegség súlyosbodjon és betegek meghaljanak. 100%-os garancia ez az Ön biztonságára?

Természetesen nem, Ön nem "emberek"; a népességre vonatkozó vizsgálatok nem tudnak nyilatkozni egyénekről - például nem ismerik az Ön D-vitamin szintjét, ahogyan más, lehetséges problémáját sem.

Egy kormány számára azonban sokkal biztonságosabb és olcsóbb lépés [lenne], mint egy oltás, amely esetleg soha nem készül el - gondolhatja Ön is. A hátránya pedig elhanyagolható; ha egyszerűen nem működne, mi itt az Egyesült Királyságban annyit vesztettük volna, amennyit a miniszterelnök épp repülőgépének újra festésére költött. És egészen pontosan senkit nem betegített volna meg. A nem cselekvés kockázata sokkal nagyobb, mint a cselekvés kockázata.

Cselekedjünk most!

Cselekedjünk most, és életeket mentünk. De nem tartanám addig vissza a lélegzetem, amíg bármelyikünk kormányzata megteszi a megfelelő lépéseket; meglehet, azt magunknak kell megtennünk. Michael Holick (ő a D-vitamin-kutatás egyik nagyja) új alkalmazása, a D*minder használata jó lehet kezdésnek, és ingyenesen letölthető. És vásároljon nagy dózisú D3-vitamint (nem, a halevés nem elég, és a tőkehal-májolajban túl sok az A-vitamin). Mivel miniszterelnökünk [a brit} szereti a rövid fülbemászó szlogeneket, íme egy mindannyiunk számára;

NYOMD FEL A D-t!

Hivatkozások: Saul AW. (2020) Vitamin C Protects Against Coronavirus. Orthomolecular Medicine News Service. http://orthomolecular.org/resources/omns/v16n04.shtml Downing D. (1988) Day Light Robbery. Arrow Books, London. ISBN-13: 978-0099567400 Grant WB, Lahore H, McDonnell SL, Baggerly CA, French CB, Aliano JA, Bhattoa HP. (2020). Evidence that vitamin D supplementation could reduce risk of influenza and COVID-19 infections and deaths. Nutrients, 12, 988. https://www.mdpi.com/2072-6643/12/4/988 Dancer, R. C. A., Parekh, D., Lax, S., et al (2015). Vitamin D deficiency contributes directly to the acute respiratory distress syndrome (ARDS). Thorax, 70(7), 617-624. https://doi.org/10.1136/thoraxjnl-2014-206680 Tang, L., Liu, M., Ren, B., Wu, Z., Yu, X., Peng, C., & Tian, J. (2020). Sunlight ultraviolet radiation dose is negatively correlated with the percent positive of SARS-CoV-2 and four others common human coronaviruses in the U.S. Science of The Total Environment, 751, 141816. https://doi.org/10.1016/j.scitotenv.2020.141816 Laird, E., Rhodes, J., & Kenny, R. (2020). Vitamin d and inflammation - potential implications for severity of COVID-19. Irish Medical Journal, 113:81-87. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/32603576 http://orthomolecular.org/resources/omns/v16n04.shtml Ilie, P., Stefanescu, S., Smith, L. (2020) The role of Vitamin D in the prevention of Coronavirus Disease 2019 infection and mortality. Aging Clinical and Experimental Research, 32:1195-1198 https://link.springer.com/content/pdf/10.1007/s40520-020-01570-8.pdf Schwalfenberg, G. (2015). Vitamin D for influenza. Canadian Family Physician, 61: 507. https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC4463890 Castillo, M. E., Entrenas Costa, L. M., Vaquero Barrios, J. M., Alcalá Díaz, J. F., Miranda, J. L., Bouillon, R., & Quesada Gomez, J. M. (2020). "Effect of Calcifediol Treatment and best Available Therapy versus best Available Therapy on Intensive Care Unit Admission and Mortality Among Patients Hospitalized for COVID-19: A Pilot Randomized Clinical study". The Journal of Steroid Biochemistry and Molecular Biology, 105751. https://doi.org/10.1016/j.jsbmb.2020.105751 Vieth R, Chan PC, MacFarlane GD. (2001) Efficacy and safety of vitamin D(3) intake exceeding the lowest observed adverse effect level. Am J Clin Nutr, 73:288-294. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/11157326 Cashman KD, Ritz C, Adebayo FA, et al. (2019) Differences in the dietary requirement for vitamin D among Caucasian and East African women at Northern latitude. Eur J Nutr. 58:2281-2291. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/30022296 UK Scientific Advisory Committee on Nutrition (SACN) (2016) Vitamin D and Health. https://assets.publishing.service.gov.uk/government/uploads/system/uploads/attachment_data/file/537616/SACN_Vitamin_D_and_Health_report.pdf Vieth R (2006) Critique of the considerations for establishing the tolerable upper intake level for vitamin D: critical need for revision upwards. J Nutr, 136:1117-1122. https://pubmed.ncbi.nlm.nih.gov/16549491 Horton R. (1998) The new new public health of risk and radical engagement. Lancet. 352:251-252. https://www.thelancet.com/journals/lancet/article/PIIS0140-6736(05)60254-1/fulltext

A Taigetosz-protokoll

A Taigetosz - protokoll

sms1.jpg

Svédországban vizsgálat folyik amiatt, mert a többi skandináv államhoz képest sokkal magasabb a koronavírus áldozatainak száma, és főleg az idős emberek estek áldozatul a vírusnak.

Mint ismeretes, Svédországban nem volt a járvány miatt zárlat, a gazdaság szinte zavartalanul működhetett a járvány idején, de emiatt sokkal többen haltak meg, a halottak száma ott csaknem 5900, míg Dániában ennek a tizede, Norvégiában a huszada...

A Dagens Nyheter című stockholmi lap most arról ír, hogy az ún. triage, vagyis a betegek osztályozásának elve szerint hoztak létre protokollt Svédországban arra az esetre, ha nem lenne elegendő férőhely a kórházakban a vírusfertőzöttek ellátására.

Azok a betegek, akik az orvosok véleménye szerint biológiailag 60 és 70 év közöttiek, és két szervi gyengeségük van, például a szív és a vesebetegségben szenvednek - nem élveznek prioritást a kezelés során.

Akik biológiailag 70 és 80 év között vannak, és szervi problémájuk vannak - nincs prioritásuk.

Azok, akiknek nincs súlyos betegségük, de biológiailag 80 év felettiek - nincs prioritásuk a kezelésre.

Hivatalosan nem kellett bevezetni a fenti protokollt, azonban sok jel utal arra, hogy a gyakorlatban egyes helyeken mégis alkalmazták, és így sok idős ember halt meg, akit megmenthettek volna.

Orvosok beszélnek arról, hogy arra kényszerítették őket, hagyjanak embereket meghalni. A felelősök ezt visszautasítják, a vizsgálat pedig folyik...

Ez a mostani egy Peter Pan kultúra, az időseknek nincs becsülete, írja könyvében Marcus Prittis, az időseket csak a demenciával kapcsolják össze, a fiatalokat istenítik.

Svédországban a viking hagyományok szerint az idősek gyakran követtek el öngyilkosságot, hogy így segítsék családjukat, de remélhetőleg, hogy ezt nem emelik állami szintre és nem lesz tömeges senicid, az idősek halála a járvány okán...

A svéd protokollról olvasva persze felvetődik a kérdés, vajon nálunk milyen intézkedéseket terveznek, vannak-e hasonló osztályozási szabályok?

LJ

Mindenki jogosult és köteles

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA

A többpártrendszert, a parlamenti demokráciát és a szociális piacgazdaságot megvalósító jogállamba való békés politikai átmenet elősegítése érdekében az Országgyűlés - hazánk új Alkotmányának elfogadásáig - Magyarország Alkotmányának szövegét a következők szerint állapítja meg:

I. fejezet Általános rendelkezések

1. § Magyarország: köztársaság.

2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.

Így kezdődött a mai hatalom által agyonbírált, megtagadott és megváltoztatott alkotmány, az, amely helyett állítólag egy vonaton utazó képviselő bírt írni egy laptopon alaptörvényt, egyenesen gránitba vésve, igaz, azóta, már sokszor fölpuhították azt a műkövet.

1990-ben tehát létezett a Magyar Köztársaság - ma ez nem szerepel az alaptörvényben -, volt jogállam is, mégpedig olyan, amely a szociális piacgazdaságot akarja megvalósítani.

Nos, most nálunk nincs szó se szociális piacgazdaságról, se a Magyar Köztársaságról, és a hatalom Magyarországon teljes erővel bizonygatja, hogy nincs is definíciója a jogállamnak sem, hogy arra amúgy sincs szükség, meg máshol sincsen, egyébként meg nálunk az van, beleírták az alaptörvénybe is.

Ismert viszont az is, hogy az Európai Unió a jogállamiság betartáshoz akarja kötni a támogatások kifizetését, több száz, akár ezer milliárd forintról is szó lehet, vagyis nagyon érzékeny pontján érinti az uralkodó egypártot a kérdés.

A jogállamisághoz, amely a magyar hatalom szerint nincs definiálva, nem is kell és máshol sincsen.

Lattmann Tamás nemzetközi jogász és Wéber János, az Antall-kormány helyettes igazságügyi államtitkára a közösségi oldalon fölsorolta, hogy miért nem tekinthető jogállamnak a mostani magyar állam.

Lattmann Tamás:

Az igazságügyminiszter és egyéb jogvégzett, közpénzekből jól megfizetett megmondók megmondják, hogy hát de nincs is definíciója a jogállamnak. Egyszerűsítsük le, hogy mindenki értse, jó?

Ahol a miniszterelnök által bármilyen okból nem szívlelt ember egyházának a kormány éveken át nem fizeti ki a jogerősen megítélt összeget, az NEM jogállam.

Ahol a hatalom kegyeltjeinek érdekében egy pillanat alatt írják át a törvényeket, az NEM jogállam. Különösen, ahol ezzel a módszerrel egyenesen főbírót csinálnak valakiből, aki soha NEM volt bíró korábban...

Ahol az egypárti hatalom által feltöltöttekből álló Alkotmánybíróság egyszerűen elássa az elé vitt, a hatalomnak kínos ügyeket, ahelyett hogy eldöntené azokat, az NEM jogállam.

Ami pedig a Lex CEU-t illeti, mielőtt az igazságügyminiszter, meg mindenféle jogvégzett, közpénzekből jól megfizetett megmondók folytatják a jogállamiság tudományos igényű elemzésének hiányának felrovását bárkivel szemben, járjanak elöl jó példával, és gondoskodjanak az Európai Bíróság ítéletének végrehajtásáról, ahogy azt egy jogállamban illik. Utána lehet tudományoskodni is.

Wéber János:

Ahol az Országos Bírói Hivatal mindenható Úrnője a bíráknak elmagyarázza , hogy a jog uralma az állam felett hazánkban nem jó , nem járható út ? Aztán ezen nézeteivel együtt alkotmánybíróvá választják az vajon micsoda?

Ahol az igazságügyi miniszter oda mer nyilatkozni , hogy a Európai Bíróság ítéletét végrehajtjuk de ugyanabba a mondatba beszúrja, hogy a "nemzet érdekeinek megfelelően", nehogy már bárki reménykedjen, az mi a túró?

Ahol a bíróságok ügyészség általi felügyeletét már az 1970-es évek elején megszüntette a pártállam és most visszaállítani törekednek ?

Ahol egy nagy hatalmú állami szerv (ÁSZ) intézményeket , önkormányzatokat , pártokat anyagilag lenullázó döntései ellen nincs jogorvoslat?

Amint olvashatják, hét olyan kérdés illetve téma van itt, amelyet nem Brüsszel vet fel, hanem a hazájukat szerető magyar jogászemberek. És persze mások másképpen is feltették már a kérdéseiket és sok egyéb téma van, amelyben csorbul a mindent ellenőrizni akaró kormány szerint amúgy nem is létező jogállamiság.

A jogállam ugyanis a hatalom megosztását és szoros ellenőrzését jelenti, a hatalmi ágak szétválasztását és együttműködését tételezi, - aki jogi egyemre járt, az tisztában van ezzel, de egy, a politika iránt érdeklődő átlagember is tudja, miről van szó.

Csak az nem tudja, aki nem akarja tudni, aki ki akarja kerülni hatalma ellenőrizhetőségét, a hatalom megosztását.

Ott nem akarják tudni, ahol korlátlan és ellenőrizhetetlen módon akarják a hatalmat gyakorolni... ezt pedig a hatályos, vonaton írt, műköbe vésett alaptörvény is tiltja, az alábbi módon: 

C) cikk

(1) A magyar állam működése a hatalom megosztásának elvén alapszik.

(2) Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom erőszakos megszerzésére vagy gyakorlására, illetve kizárólagos birtoklására.

Az ilyen törekvésekkel szemben törvényes úton mindenki jogosult és köteles fellépni.

Kedves Mindenki, ott van leírva: 24758_alkotmany_496.jpgjogosult és köteles. 

Nem mese az, gyermek, hanem statuálás

„Meséljen még egyet” - rimánkodik szépen.

„Nem mese az gyermek,” - így feddi az apja,

Rátekint a vándor és tovább folytatja:+

buso-mese-scolar-kids.jpg

Még nem olvastam a legújabb mesekönyvet, de megrendelem. Megrendelem, mert van itthon többrendbeli mesekönyv a Grimm fivérektől, vannak magyar népmesék, van nemzetközi mesegyűjtemény, vannak régi és legújabb mesék, túlzás nélkül állíthatom, hogy fél Meseország nálunk terül el a polcokon, de darált mesekönyvem még nincs.

Van viszont emlékem arról, hogy a mesék negyedszázaddal ezelőtt is komoly konfliktusokat okoztak, és egy ilyen csatába én is belecsöppentem. Elmesélem, jó?

Hol volt, hol nem volt, a kilencvenes évek közepe-vége táján, még az RTL Klub előtt, de már egy médiaháborún túl, volt egyszer egy Magyar Televizió, és volt annak egy kuratóriuma. Abban bizony a hatalmas pártok emberei ültek, és próbáltak érvényt szerezni megbízóiknak, a leghatalmasabb pártvezetőknek. Ez gyakran abban merült ki, hogy maguk elé rendelték a Magyar Televízió elnökét, alelnökét, hogy beszámoltassák, például arról, miért nem virágzik a tök télen? 

Egyszer azért mérgesedett meg a nyolcfejű kuratórium négy feje, mert állították, hogy a televízió mételyezi, erőszakra szoktatja a gyermekeket, amikor Tom és Jerry püföli egymást, a gyalogkakukk száguldozik a képernyőn, és tanítja móresre a prérifarkast, és akkor még nem is beszéltünk a többi szörnyűségről.

Üstöllést oda is rendelték maguk elé szegény mesefelelős alelnököt, de ő valamiért nem ért rá, így nekem, mint politika és sportfelelősnek jutott a megtiszteltetés, hogy megvédjem a tévés mesemundér becsületét.

A kuratórium nyolcból négy feje rögvest tüzet okádott, hogy miért rongálja éjjel-nappal a királyi televízió az ifjú nemzedékek morálját, miért az erőszak és az agresszió uralja a mesefilmeket. 

Hol is kezdjem, hopp, mondok egy mesét a tűzokádóknak. Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegény testvérpár, egy fiú és egy leányka, akik eltévedtek az erdőben, és elfogta őket egy rút boszorkány, egy igazi, valódi vasorrú, aki kannibalisztikus étrendet tartott,  így aztán odacsalogatva a gyermekeket bezárta őket egy vasketrecbe, hogy jól átsütve fogyaszthassa el kisleányt, és mediumon a fiút. Ez azonban nem sikerült, és a banyát a gyerekek a saját kemencéjében sütötték meg. Itt a vége fuss el véle, mondtam, hozzátéve: tovább is van, mondja még?

Ott van a rettenetes farkas, aki fölfal nagymamát és unokát és a vadász, aki fölmetszi a vadállat hasát, van egy másik vadász, akinek  az a dolga, hogy megöljön egy kisleányt és kivágott szívét elvigye a bosszúálló királynőnek, aki végül megmérgezi a leánykát, ott vannak a magyar népmesék és gyerekdalok, amelyekben mindig történik valami nagy baj, kertek alatt a bárányok megfagynak, törökgyerek megvágja...

Vajon kannibalizmusra tanítja-e a mese a hallgatóit, vajon idős asszonyokat löknek-e ezután tűzbe a gyerekek? Vajon ha valakinek hatalma lesz, az rögtön szíveket vágat ki, mert elolvasta a mesét?

A négy fej már nem fújt tüzet, a másik négy fej bólogatott, a tárgyalóasztal főnixként fölépült hamvaiból.

Tanulság nincs, a meséket a jelek szerint minden negyedszázadban előveszik, hogy példa statuálás céljából pellengérre állítsák szegényeket, mert statuálni akarnak, hogy politikai hasznot húzzanak, így, vagy úgy, miközben pontosan tudható, hogy Meseország mindenkié, és tesz a statuálásra, és ez nem mese, gyermek!

 

 

 

 

 

Az ember, mint erőforrás, avagy az illuzionizmus bája

illuzio.jpg

Ha van a mai államigazgatási-gazdaságirányítási rendszerben elborzasztó kifejezés, akkor az szerintem nem más, mint a human resources, az emberi erőforrások név, és mindaz, amit az elnevezés takar.

A tankönyvi magyarázatok szerint a fogyasztói-szolgáltató társadalom létrejötte jelentősen növelte az emberi erőforrások szerepét a természeti erőforrásokkal szemben. Egy vállalaton, illetve vállalkozáson belül négy erőforrással kell számolnia a vezetésnek: a pénzügyi eszközökkel, a piaccal, a termelési(gyártási) módszerekkel és az emberi erőforrásokkal.

Az emberi tényező a tőke egyik formája lett, a szervezeti vagyon része, szervezeti stratégiai erőforrás. Fejlesztése, működtetése költséges,- írják a szakértők -, és jelentős befektetéseket igényel mind a személy, mind a szervezet részéről.

Akkor, amikor Magyarországon megszűnt az oktatási, a kulturális és az egészségügyi minisztérium, és mindezen tevékenységet a rettenetes elnevezésű "emberi erőforrás" minisztérium alá rendelték, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az új típusú szolgaságot építi az állam, amely minden "felesleges" szociális funkciótól szabadulni akar, és csak egy, a gazdasági hatalmat is megszerzett csoport érdekeit szolgálja.

Az a szlogen, amely a munka alapú társadalmat élteti, valójában az alacsony bérű összeszerelő társadalom szlogenje, ahol az állam csak erő és adóforrásként kezeli az állampolgárokat, "az államvállalati tőke részeként", illetve az újonnan állampolgárságot szerzett személyeket szavazóbázisként, politikai erőforrásként tartja számon. 

A neoliberális elképzelésekkel szemben, amelyek erőforrásként tekintenek az emberre, és úgy is kezelik őket, ott van a jóléti állam működő modellje, amelyet az egész államigazgatásra és gazdaságra kiterjedő modellként határozhatunk meg. Ebben a modellben az állam a szociális védőháló fenntartása és a közvetlen anyagi segélyek nyújtása mellett finanszírozza az egészségügyi ellátást és az oktatást.

A mostani vírusválság megmutatta, hogy mely államok kezelik erőforrásként az embereket, és melyek védik és támogatják az esélyegyenlőség, a méltányos jövedelem-eloszlás, és a szociális felelősségvállalás eszméi alapján őket.

A magyar kormány a vírusválság során a kieső jövedelmek pótlásában az utolsó helyen végzett, ezzel szemben továbbra is a luxusberuházásokra szórta a pénzt, indokolatlanul drága beszerzéseket hajtott végre, és a törvényes kötelezettségekkel ellentétben pénzt kért a járvány megelőzését szolgáló intézkedésekért, a tesztekért. 

A gazdaságot és a politikát uraló csoport úgy tesz, mintha folytathatná az elmúlt évek harácsoló politikáját, amelynek segítségével a GDP-ből évente több százmilliárd forintot térítettek el saját számláikra. 

A sportot évi közel 400 milliárd forintos nagyságrendben támogatja közpénz alapon a kormány, miközben a teljes magyar felsőoktatás közvetlen állami forrása 180 milliárd forint évente, azaz több, mint 2,2-szer annyit költ a kormány a magyar sportra, mint felsőoktatásra.

A magyarázat: a sportnak volt és van propagandaértéke a politikában, a felsőoktatásnak nincs...

Az uralkodó csoport a klasszikus részvénytársasági elvet ültette át a politikai gyakorlatba: ha elegendő számú kisrészvényesed van, akkor a pakett 20-25 százalékának birtoklásával ellenőrizheted az egész céget. Ha megnézzük a szavazati arányokat, pontosan ez az elv biztosítja a kétharmadot, hiszen az összes szavazásra jogosult negyedének szavazata elég a kétharmados parlamenti többséghez.

A neo és illiberalizmus modellje, amelyet nyugodtan nevezhetünk az illuzionizmus modelljének, ebben a válságban megbukott, mert kizárólag egy csoport érdekeinek rideg gazdasági számításból kiindulva nem lehet működtetni egy országot, sok embernek hosszú ideig nem lehet elmagyarázni, hogy ne a saját szemüknek higgyenek, hanem az illuzionista mágiájának.

Az új nem több, de ez már több, mint sokk...

Első tétel: Az új nem több, de ami most van, az több, mint sok...

Amikor idősebb Bush elnök vagy 28 éve azt mondta az elnökválasztási kampányban, hogy "Read my lips, no new taxes", vagyis "olvassák le a számról, nincsenek (nem lesznek) új adók", akkor Donald Trump bizonyára figyelt, de valamit mégis félreérthetett, azt hallotta: no more taxes, nincs több adó.

Amint a most nyilvánosságra hozott iratokból kiderült, ő ezen elv szerint is cselekedett, vagyis 10 éven át nem fizetett adót az Egyesült Államokban, majd két éven keresztül évente olyan 220-230 ezer forintnak megfelelő jövedelemadót (745 dollárt) pengetett be a szövetségi adóhivatalnak.

Ezt a NAV kasszájába egy magyar alkalmazott az évi bruttó 1 millió 600 ezer forint (5400 dollár) után is megteszi...

Ebből is látszik, hogy figyelni kell, mit mondanak a politikusok, és mit értenek belőle az egyszerű állampolgárok, különösen azok, akik később elnöki széket veszik célba.

A tanulság az, hogy az új nem több, de ami most van, az több, mint sok...

kardv.jpg

Második tétel: Gladiolus, a birodalmi punkrátor

"A minap egy társaságban előkerült, hogy Ascher Tamásnak nincs nagydoktorija. Hogy azért vezethet doktori iskolát, mert 1992-ben a Kossuth-díját elismerték DLA-fokozatként"-, írja a Petőfi BIrodalmi Múzeum főigazgatója, miközben hivatalból tisztában kell lennie azzal, hogy ez nem így van, Ascher Tamás nem vezet semmilyen doktori iskolát, azt Karsai doktor vezeti...

Az egész arra jó, hogy egy hazugsággal provokáljon, hangulatot szítson a birodalmi punkrátor, aki egyben gladiátornak képzeli magát, bár csak egy hervatag gladiolus, a nősziromfélék családjába tartozó, kistermetű évelő...

A tanulság: az új nem több, de ami most van, az több, mint sok...

Harmadik tétel: Levélke Dórának

Kedves Dóra,

van itt még néhány érdekes könyv, beszélhetnénk arról, hogyan tudna segíteni a marketingben?

Úgy tűnik, magának szabályosan ég a keze alatt ez a kommunikációs munka...

Rockzenekarral vállal fellépést? Ők a hírek szerint csirkét darálnak, az talán macerásabb, mint egy könyv, de a baromfi ipar jobban fizet, mint a könyvszakma...

A tanulság megint ugyanaz: az új nem több, de ami most van, az több, mint sokk...

süti beállítások módosítása