Ezt a bejegyzést először március elsején olvashattá(to)k. Még a magyar "vírushelyzet" előtt két héttel. Most újra felteszem, hátha...

A dolog nem bonyolult: hordjatok maszkot, erősítsétek az immunrendszereteket, egyetek sok D és C vitamint, rágjatok gyömbért, és mossatok kezet...

Most újra feltettem a bejegyzést, mert hívő vagyok. Hiszek azokban a dolgokban, amelyek itt vannak az orrunk előtt, de a többség észre sem veszi őket. Mindenki hallott róluk valamit, de az iskolában nem tanítják összefüggéseiben azt, valójában mire képesek együtt. Valamilyen szinten mindenki találkozott velük és/vagy használja őket, de a tudatosság csak keveseknél jellemző. 

A nevük vitamin. Az, ami mindenkinek kell. Cserépy Zoli barátom szakmát váltott, és életmód tanácsadó lett, mert hisz abban, hogy az emberek változnak, és elfogadják azt, ami javukra szolgál.  Próbál segíteni. Lefordított és összefoglalt egy cikket, amit mindenkinek csak figyelmébe tudok ajánlani.Ezt a cikket én továbbadom.

Úgy gondolom, hogy az, ami az alábbiakban olvasható, hasznukra válik, Ha nem hisznek nekem, akkor higgyenek Szentgyörgyi Albertnek. Én magam 25 év óta napi 3-4 ezer milligramm, vagyis 3-4 gramm C-vitamint fogyasztok. Plusz, amit egyébként gyümölcsben, vagy más ételben juttatok a szervezetembe. És köszönöm, jól vagyok...

“Mindent összevetve: a vitamin szükséges napi adagja nem az a mennyiség, amely a skorbut megelőzéséhez szükséges. Sir John B. Orr szavai a vitaminokra vonatkoztatva: addig kell növelnünk a vitaminok mennyiségét, amíg a további növelés nem javítja már az egészséget. Ez a helyes napi adag, amely, mint azt fent meghatároztuk, a tökéletes egészséget biztosítja.” (Szent-Györgyi Albert: Az élő állapot)

Az Orthomolecular Medicine News Service jelentette meg január 30-án Andrew W. Saul szerkesztő cikkét Nutritional Treatment of Coronavirus* (A koronavírus [fertőzés] étrendi kezelése) címmel.

Az ajánlások – röviden – a következők:

C Vitamin: 3 gramm (vagy több) naponta, több adagra elosztva. (Erről bővebben az eredeti cikkben olvashat, de egy tanulságos további részletet lefordítottam, legalul megtalálható.)

A C-vitamin hatásos minden típusú vírus ellen. Annak ellenére, hogy az adagnak valóban nagynak kell lennie, még csekély mennyiségű C-vitamin kiegészítés is életet ment! Ez nagyon fontos az alacsony jövedelmű és kevés kezelési lehetőséggel rendelkező emberek számára. Például egy jól ellenőrzött, randomizált vizsgálatban idős embereknek adott napi 200 mg C-vitamin javította a légzőszervi tüneteket a legsúlyosabban beteg, kórházban ápolt betegeknél.

A C-vitaminnal kezelt csoportban 80% -kal kevesebb [!] haláleset történt. De az immunrendszer legjobb felépítéséhez nagy, ortomolekuláris adagokat kell alkalmaznunk számos létfontosságú tápanyagból. Az „Orthomolecular Medicine News Service Review Board kifejezetten napi legalább 3000 milligramm (vagy annál több) C-vitamint javasol, elosztott adagokban.

A C-vitamin megerősíti az immunrendszert és sok vírust közvetlenül képes denaturálni. Aszkorbinsav formájában (ami meglehetősen savanyú) kapszulákban vagy vízben, gyümölcslében feloldott kristályokként is fogyasztható. Nátrium-aszkorbátként is fogyasztható, amely nem savas.

A legjobb hatásosság szempontból a béltoleranciát kell figyelembe venni. Ez azt jelenti, hogy naponta számos (vagy sok) alkalommal kell nagy adagot bevenni. További információkért lásd az alábbi hivatkozásokat [az eredeti cikkben].

D3 Vitamin: Napi 2000 Nemzetközi Egység. (Kezdje 5000 NE/nap adagolással két héten keresztül, majd csökkentse 2000 NE-ig). A D-vitamin hosszú ideig tárolódik a testben, de a hatásos szint elérése sokáig tart. Ha D vitaminhiányos a szervezete (például, ha nem fogyasztott D-vitamint, és a tél a végéhez közeledik, amikor alacsonyan jár a nap az égbolton), akkor kezdje el a normálisnál nagyobb adagok bevételével 2 hétig, hogy a szintet gyorsan felépítse. A fenntartó dózis a testtömegtől függ, 400-1000 NE/nap gyermekeknek és 2000-5000 NE/nap felnőtteknek. Én azt javaslom, járványos időkben a felnőttek maradjanak 5 000 Nemzetközi Egység (IU) bevitelénél naponta, és mondjuk négy, majd nyolc hét után méressék meg a vérszintet laborban, hogy az eredmények alapján be tudják állítani saját, napi fenntartó adagjukat. Gyermekének pedig számíthatja a saját eredménye alapján, testtömeg-arányosan.

Magnézium: 400 mg naponta (citrát, malát, kelát vagy klorid** formában) Sok ember magnéziumhiányos, mivel a modern mezőgazdálkodás miatt maga a talaj magnéziumhiányos, és az élelmiszer-feldolgozás eltávolítja a magnéziumot [a késztermékből]. Rendkívül fontos tápanyag, amely nélkülözhetetlen több száz biokémiai útvonal működéséhez. A magnéziumra vonatkozó vérvizsgálat nem tudja helyesen diagnosztizálni a hiányt. A magnézium hosszú távú hiánya felhalmozódhat a testben, amely esetben a visszapótlás 6 hónaptól egy évig is eltarthat, a normál dózisnál magasabb adagolás mellett is.

Cink: Az ajánlott adag 20–40 mg/nap felnőtteknek. A cink erőteljes antioxidáns, és nélkülözhetetlen számos biokémiai útvonal működéséhez. Kimutatták, hogy hatékonyan segíti testünket a fertőzések leküzdésében.

Szelén: 100 mcg (mikrogramm) naponta: A szelén alapvető tápanyag és fontos antioxidáns, amely segíthet a fertőzések leküzdésében. Dr. Damien Downing szerint: „A sertésinfluenza, a madárinfluenza és a SARS (egy másik koronavírus) Kína szelénhiányos területein fejlődött ki; az Ebola és a HIV pedig a szubszaharai Afrika szelénhiányos területein. Ennek oka az, hogy ugyanaz az oxidatív stressz, amely gyulladást okoz nekünk, arra készteti a vírusokat, hogy gyorsan mutálódjanak a túlélés érdekében.”

Amikor szelénhiányos, vírussal fertőzött alanyok táplálékát kiegészítették szelénnel, a vírusmutációk aránya csökkent és az immunkompetencia javult."  B-komplex és A-vitamin: Egy multivitamin tabletta minden étkezéskor kényelmesen és gazdaságosan biztosítja ezeket. 

http://www.fuggetlen-egeszseg.hu/web/blog/gondolat-velemeny/koronavirus

Egy jogászprofesszor megpróbált szert tenni Deák Ferenc arcképére, hogy azzal díszítse irodája falát, de égen – földön nem talált ilyet. Végül múzeumból kapott segítséget, ott készítettek egy nyomatról másolatot, amit aztán bekereteztetett, és a kép a helyére kerülhetett.

A professzor akkortájt olvasta Deák beszédeit, szövegeit és a következőre bukkant: Deák úgy hagyta, hogy aki fel akarja használni a róla készült fotográfiát, vagy arcképével akar díszíteni bármit, az fizessen egy forintot a pesti fiú árvaház részére. A professzor ezen elgondolkodva úgy határozott, hogy küld némi pénzt a Fóti Gyermekváros részére, tekintettel arra, hogy az említett árvaház már nem létezett és erre ösztönözte kollégáit is. Így tett, és kapott egy szép köszönőlevelet a Gyermekváros igazgatójától. (Látszik, hogy nem mai a történet, akkor még volt Fóti Gyermekváros...)

Amikor a professzor idáig ért az elbeszélésben, azt kérdeztem tőle, emlékszik –e arra, kinek az arcképe látható a jelenleg legnagyobb címletű magyar bankjegyen? Persze, hát Deáké, mondta ő. Akkor már csak az a kérdés, - folytattam én, vajon jelenleg tiszteletben akarja – e tartani valaki Deák akaratát, amely arcképének, fotográfiájának felhasználására vonatkozott. Mert ha igen, akkor a Magyar Nemzeti Bank igen szép summát utalhatna át a hazai árvaházaknak, amiket ma már természetesen másként neveznek, de legalább annyira rászorulnának arra a néhány forintra, mint 150 – 160 esztendeje…

Anno az Országgyűlés törvényben örökítette meg Deák Ferenc tetteinek emlékét. Vajon hatályos – e még szellemében az a törvény, vajon akad –e , aki hajlandó cselekedeteiben is ápolni azt a hagyományt, amely a józan ész és önmérséklet politikáját testesítette meg, hivatalt nem vállalt, kitüntetést nem kért?

Ez a történet onnan jutott eszembe, hogy olvastam: a kormány pár hete titkos határozattal úgy döntött, hogy a Természettudományi Múzeumot Debrecenbe telepíti át.

Az index.hu írta meg, hogy a Természettudományi Múzeum 1949-ben vált ki a Magyar Nemzeti Múzeumból. A múzeumot (a kor fogalma szerint a magyar nemzeti könyvtárat) 1802-ben gróf Széchényi Ferenc (Széchenyi István édesapja) alapította, amikor gigantikus könyv- és iratgyűjteményét a magyar nemzetnek adományozta, hogy nyilvános gyűjteményként az bárki számára hozzáférhető legyen. A természettudományi részleget egyébként Festetics Julianna (Széchényi felesége) ásványkollekciója alapozta meg.

Széchényi Ferenc azonban kikötötte, hogy "ez az országos múzeum mindig ugyanazon a helyen maradjon, ahol az irányító országos kormányszerv székhelyét tartja".

A kukacoskodók kedvéért íme a vonatkozó eredeti latin szövegrész: „Musaeum isthoc Regni eo semper in Loco consistere debeat ubi ipsum Dirigens Dicasterium Regni Sedem obtineret.”

Vagyis a kormány – hacsak az elkövetkező tíz évben nem tervezi a székhelyét Debrecenbe áthelyezni – a Természettudományi Múzeum odaköltöztetésével szembemegy a könyvtár- és múzeumalapító Széchényi gróf akaratával, írja az index.hu

Ez azonban nem újdonság, teszem hozzá már én, hiszen a Magyar Nemzeti Bank sem fizetett a magyar árvaházaknak a 20 ezer forintosokon látható Deák arckép után... Pedig. Pedig ott vannak az alapítványai, amelyek bizony közpénzből gazdálkodnak, és igazán telik/telne arra, hogy a Haza Bölcsének akaratát, rendelkezését teljesítsék, ha már az arcképét használják.

Nem lehet mindig a múltra hivatkozni, és közben semmibe venni azt...

"Aligha tudjuk bizonyítani valaha is, mekkora szerepe volt a közvetlen politikának abban, hogy az első szabadon választott parlament megalakulása után szűk két esztendővel – egy évvel a Duna Televízió, illetve a Magyar Televízió határon túli szerkesztőségének létrehozása előtt –, 1992 januárjában elindult a Határok nélkül című magazin a Kossuth adón. Az alapító felelős szerkesztő László Józseftől ugyanis ezt a műsor 10. születésnapjának ünneplésekor, 2002 őszén nem sikerült pontosan megtudni" , írta még 2002-ben kollégám, Gecse Géza, aki hosszú évekig szintén felelős szerkesztőként jegyezte a Határok Nélkül-t.

Nos, azt mondhatom,- és ezt alighanem akkor is mondtam -, hogy közvetlen politikai befolyás nem volt, politikai igény viszont igen, de ez nem csak a politika igénye volt, sok évtizedet kellett pótolni a rádiózásban is.

Az ötletgazda, és a műsor névadója én voltam, mert az ügy, a dolog egyszerűen benne volt a levegőben, a határok nélküliség, a határok nélküli Európa pedig a nagy többség fantáziáját is megragadta. Megjegyzendő az is, hogy akkortájt a magyar külpolitika meglepően egységes volt három dologban: az  Európai Uniós tagság, a NATO tagság és a határon túli magyarság képviseletének ügyében. A Határok nélkül így gyakorlatilag egybehangzó támogatással indult 1992 januárjában, egy évvel a Duna Televízió előtt.

A blogban korábban már utaltam rá, hogy az első ilyen, határok nélküli "akció" az a körzeti időjárás-jelentés volt, amit még a Krónika főnökeként reggel 7.20-kor úgy alakítottam át, hogy belekerültek Pozsonytól Lendváig határon túli, magyarok lakta városok. Az első ilyen körzeti időjárás-jelentés némi jelképértékkel 1989 október 23-án reggel, a Magyar Köztársaság kikiáltásának napján hangzott el...

Néhány nappal később levelet kaptunk Szatmárnémeti polgármesterétől, hogy mondjuk el azt is, náluk hány fok van, mert ők is szeretnének felkerülni a magyarság térképére. Így aztán másnaptól már az is elhangzott, hogy Szatmárnémetiben hány fok van. A körzeti időjárás-jelentés ma az akkori elv szerint működik, most már több mint 30 éve...

1991 végére ráadásul belefáradtam a Krónika vezetésébe, a napi pénzügyi és politikai harcokba, 1989 szeptemberétől, a hivatalos cenzúra megszüntetésétől kezdve  történt ez-az Magyarországon és a világban is, tehát örültem, hogy a "darálóból", az esetenkénti 12-14 órás munkából kiszabadulhatok. Így 1991 december végére lemondtam a Krónika vezetéséről, hogy a Határok nélkül-lel foglalkozhassak.

Az világos volt, hogy a műsornak középhullámon kell jelentkeznie, hisz a határon túli magyarokat ilyen frekvencián lehet a leginkább elérni. A Határok nélkül eredetileg hétköznap este fél kilenc és kilenc között jelentkezett. és volt egy nagyon korai ismétlése,  Arra törekedtünk, hogy a lehetőségekhez képest összefoglaljuk, hogy mi történt a Kárpát-medencében az anyaország határain túl. A műsornak szerda délután három és négy között volt egy igen népszerű, egyórás naplóváltozata is, ez 1994 őszén megszűnt.

Műsorszignálnak Bartók Béla művéből, a Román táncokból választottunk egy jellegzetes dallamot, állandó pénteki adásként szerepelt az Irodalom határok nélkül, Kulcsár Katalin szerkesztésében, és szintén állandó elem lett Miska bácsi, vagyis az ő levelesládája, immár határok nélkül.

A Határok nélkül munkáját az alapozta meg, hogy a Magyar Rádiónak műsorcsere egyezményei voltak, illetve ilyen egyezményeket kötött a szomszédos országokban működő rádiókkal, az egyes anyagokért elvileg egyik félnek sem kellett fizetnie. A gyakorlatban viszont a Határok nélkül honoráriumot fizetett, ezáltal is ösztönözve a kapcsolatot.

A kolozsvári, temesvári, vásárhelyi, újvidéki, pozsonyi és ungvári kollégák munkája nélkül persze a műsor nem tudott volna működni, köszönet és hála annak a sok tudósítónak, riporternek, akik az évek során anyagot adtak és adnak. Ugyanez érvényes persze a Budapesten dolgozókra is, a teljesség igénye nélkül: Márványi Péter, Juhász Nagy Ágnes, Kardos Ernő, a felejthetetlen Padisák Mihály, Farkas Erika, Kulcsár Katalin, Antall István. Dormán Laci, Varga Szilvi, Gecse Géza, aki később sokáig vitte felelős szerkesztőként a műsort, - amíg lehetett. Sokat tettek azért, hogy a határok nélküli gondolat erősödjön, de voltak aztán olyanok is, akik később falakat kezdtek emelni...

A 30 év alatt száznál is többen dolgozhattak a műsorban, de az alapítók közül mára senki nem maradt.

Tavaly ősszel részt vehettem Gyergyószárhegyen a MÚRE, a Magyar Újságírók Romániai Egyesületének évfordulós ülésén, ahol régi ismerősökkel is találkozhattam, így Gáspár Sándorral, aki a kezdetektől fogva ott volt a műsorban, de sajnos nem volt ott Csép Sanyi, aki nagyon fiatalon itt hagyott minket. 

Harminc év egy házasságban is hosszú idő, egy rádióműsor életében talán még hosszabb. A műsort a huszonötödik évfordulón Magyar Örökség díjjal tüntették ki, a laudációban elhangzott, hogy a Határok nélkül a rendszerváltás óta a maga hitelességével, korrektségével látja el azt a feladatot, hogy hitelesen tájékoztasson és így a hétköznapok nemzetpolitikáját is segítse.

Én távolról is örültem a díjnak, igaz, senkinek nem állt szándékában az alapító - névadót is elhívni az ünnepségre...

Nos, mára az alapításhoz képest sok minden változott, az eredeti szándék, a kiegyensúlyozott, sokszínű tájékoztatás csorbult, a kormányzati propaganda a Magyar Rádiót és benne a Határok nélkült is bedarálta. A rádió mostani vezetéséről nem akarok semmit mondani, és ez a legtöbb, amit tehetek értük az évfordulón.

Ugyanakkor még mindig reménykedem, hogy ez nem marad így, mert az katasztrofális lenne, határok nélkül, határon innen és túl...

László József, a Határok Nélkül névadója, alapító szerkesztője

 https://epa.oszk.hu/00400/00458/00111/1565.html

Megkaptam a Szolzsenyicin könyvet, aztán mentünk a pályaudvarra, New Yorkból vonattal utaztunk Philadelphiába, pontosabban Philadelphia egyik elővárosába, Roslynba, ahol a lenti képen látható, ahhoz hasonló házban lakott a család, Piri néni, Rudi bácsi és a hat gyerek, meg Phobe, a hatalmas termetű kutya.

Rudi bácsi gyári munkás volt, Piri néni a háztartást vezette, a hat gyerek mellett, ha akart volna, akkor sem tudott állandó, 8 órás munkát vállalni, ráadásul a nyelvvel is hadilábon állt, élete végéig sem tanult meg rendesen angolul. Egy fizetésből éltek, de meg tudtak élni, és a barátok révén még nyaralásra is futotta, Atlantic Cityben. ahol egy másik magyar emigráns panziójába kedvezménnyel kaptak szobákat.

Piri néni és Rudi bácsi is 56-os emigránsok voltak, felnőtt fejjel hagyták el Magyarországot, de míg Piri néni már többször járt a hetvenes évek elejétől Pesten, addig Rudi bácsi erről hallani sem akart, csak 1993-ban utazott először Magyarországra, szívből utálta Kádárt és a Kádár rendszert, bár arról nem beszélt, hogy 56-ban harcolt-e? Előszeretettel szavalta viszont Tollas Tibor versét, amit akkor hallottam először: Bebádogoztak minden ablakot... 

"Az életből csak ennyi fény maradt:

Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.

Ezt vártuk nap-nap, homályos falak

Üregéből esténkint - délután.

S elvették ezt is, a tenyérnyi napot,

Bebádogoztak minden ablakot..."

A hat gyerekből kettő Rudi bácsi, kettő Piri néni első házasságából érkezett, és volt két közös gyerek is, tehát a Karinthy-effektus, "a maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" itt mindennapos eseménynek számított.

A legidősebb "gyerek", Pubi akkor szerelt le az amerikai haditengerészettől, Juli egyetemista volt, a többiek, Erika, Jane, Péter és a kis Rudi közép és általános iskolások. Juli jól beszélt magyarul, akárcsak Péter, de a többiek már csak törték a nyelvet, és később az a töredéktudás is elkopott...

Az érkezés után elmentünk ruhát venni, kaptam néhány pólót, fehérneműt, mert a bőröndöm ajándékkal volt tele, ruhát nem is vittem, de erre fel is szólítottak, azzal, hogy majd felruháznak. Be kell látni, hogy akkor, 1975-ben kicsit jobb volt a választék arrafelé...

És akkor jöttek az utazások, a kirándulások, Philadelphiába, Washingtonba, Atlantic Citybe, ahol a sétány, a boardwalk megvolt, de kaszinók még nem épültek, és az árusok épp olyan kacatokat árultak, mint amiket addig bármely fürdőhelyen láttam, Siófoktól Jaltáig és Warnemünde-től Abbáziáig.

Vittek koncertre, - Sha-Na - Na, utánjátszó rockzenekar, ott voltak Woodstockban, később felléptek John Lennon-nal  is -, elmentünk a washingtoni Smithsonian Intézetbe Apollo űrhajót nézni, megnéztük a philadelphiai Liberty Bell-t, - egy évvel voltunk a Függetlenségi Nyilatkozat kétszázadik évfordulója előtt -, vittek ismerősökhöz, akik segíteni akartak a szegény magyar diákot, így aztán festettem faházat pénzért, kaptam zsebpénzt, csak úgy, 

Egyszer csak telefonált apám gyerekkori ismerőse Kanadából, akivel még a faluban fociztak együtt, hogy szívesen látna náluk, menjünk fel a Niagara vízeséshez, ott átvesz az amerikaiaktól, és vendégül lát otthonában, egy kisebb kanadai városban, nem messze Detroit-tól.

Rudi bácsinak volt kedve autózni, így aztán nekivágtunk a csaknem 700 kilométeres útnak Buffalo-ba. aztán pedig a Niagarához. Ott aludtunk egy motelben, aztán másnap irány a vízesés, ami fantasztikus volt, és roppant nedves...

Jött apám barátja is, átültem az ő kocsijába még egy négyszáz kilométeres utazás, és az Ontario állambeli Windsorba érkeztünk. szemben Detroittal. A házigazdának nagyon bejött az élet, volt egy karosszéria üzeme, egy ingatlanügynöksége és része egy biztosító-társaságban, és volt három lánya is, egyik csinosabb, mint a másik. Komoly kísértés: fölajánlották, hogy maradjak ott, beiratkozhatok az egyetemre, fizetik a tanulmányaimat. Még el is gondolkoztam volna a dolgon, ha nem jön közbe egy meglehetősen furcsa körülmény.

Most megy különböző csatornákon a Jimmy Hoffáról szóló film, amelynek címe Az ír.

Hoffa, az amerikai Teamsters, a kamionos szakszervezet elnöke legendás figura volt, 20 évesen sztrájkot szervezett.  Az volt a terve, hogy a szervezet Észak-Amerika teljes közúti fuvarozását és légi közlekedését is  ellenőrzése alá vonja, és hogy ők ellenőrizzék a többi fuvarozót. Közben azonban kiderült, hogy jó kapcsolatot ápolt a szervezett bűnözéssel, és 1971-ig tartó elnöksége idején csalásért és megvesztegetésért ültették le, csak Nixon elnök közbenjárására engedték szabadon.

1975. július 30-án egy Detroit-környéki étteremből tűnt el, ahol egy New Jersey-i szakszervezeti vezetővel és a detroiti maffia egyik vezetőjével volt találkozója. A partnerei késtek, Hoffa felhívta a feleségét, hogy elmondja, még vár egy kicsit. Ekkor beszéltek egymással utoljára.

Nos, 1975 augusztusában a vendéglátóm az egyik nap meglehetősen idegesen jött haza, majd másnap délelőtt elvitt néhány bárba. Délelőtt. Azt mondta, ilyen helyeken úgysem jártam (ez igaz), de látszott, hogy neki volt megbeszélnivalója. Délután és este még megkínált némi whiskyvel, megkérdezte, tudom-e ki az a Hoffa. Mondtam, hogy nem, erre röviden elmondta a sztorit, majd arról beszélt, hogy neki is kellemetlensége lehet abból, hogy Hoffa eltűnt. 

A történet nem erősített meg abban, hogy maradjak, így aztán az eredeti terv szerint kivitt a detroiti reptérre, elköszöntünk, és én felültem a new yorki gépre. Néhány napot egyedül csavarogtam, aztán vissza Philadelphiába, vonattal.

 Az első rész itt található:

https://wooland.blog.hu/2019/07/31/amerika_927

Antall József emlékére - egy elmaradt beszélgetésről

Nem túl öreg? - kérdeztük egymástól 1990-ben, amikor az 58 éves Antall József miniszterelnöki megbízást kapott.

Most, mindjárt 66 évesen, kissé abszurdnak, sőt nevetségesnek tűnik az akkori sugdolózás. (Jó, nem kissé.)

Nem, nem volt túl öreg a kormányfő, aki egész életében készült a feladatra, majdnem azt írtam, a szerepre, hogy szolgálja az országot. Huszonhat éve halott, egy gonosz betegség vitte el, és megkockáztatom, a betegség elvitte vele együtt az ország egy lehetséges, békés, polgári fejlődési útját.

Hosszú okfejtései, tanáros előadásmódja, reformkorba illő szóhasználata roppant régimódinak tűnt, de legalábbis nagyon szokatlannak. A tartalom ehhez képest sokszor másodlagosnak látszott, pedig persze fontos, vagy éppen fontosabb volt, mint az előadásmód.

Az új parlament alakuló ülése után, 1990 májusában én lettem a szerencsés, aki fél órás rádióinterjút készíthetett Antall Józseffel. (A Kossuth Rádió gyakorlatilag még mindig monopolhelyzetben volt a politikai műsorok dolgában.) Élő beszélgetés, vágás nélkül ment adásba. Antall József többször említette, hogy ebben az ellenzéki országban milyen nehéz dolga lesz az új kormánynak, én a beszélgetés végén sok szerencsét kívántam neki "ebben az ellenzéki országban".

Jól sikerült a beszélgetés, bár az egyik főnököm ezt a megjegyzést meglehetősen rossznéven vette, bár igazából akkor sem értettem, hogy mi volt a baja vele.

1990 őszén, amikor az ország túl volt a taxisblokádon, és azon a bejelentésen, hogy a miniszterelnök beteg, közben pedig elkezdődött az első médiaháború. Azt találtam ki, hogy készítsünk egy "békítő" műsort, úgy, hogy két riporter kérdezi a kormányfőt, egy 168 óra szerkesztő és egy Vasárnapi Újságos. akkor ez a két műsor képviselte a baloldali-liberális és a nemzeti-népi, és kisebb részben konzervatív gondolkodást a Magyar Rádióban.

A beszélgetés 1990 karácsonyán került volna adásba. Előtte egy héttel indultunk a Parlamentbe, komplett stáb, a hangmérnök, a fotós, Rapcsányi László a Vasárnapi Újság képviseletében és én, a 168 óra szerkesztőjeként,  a Krónika főnökeként.

A kormányszóvivő, László Balázs, volt MTI-s kolléga, leültetett bennünket, sürgés-forgás, majd jött, hogy a miniszterelnök úr a fotóst nem kéri. Ok, rendben. Megint elment, visszatért, azzal, hogy a hangmérnök sem kell. Ez ellen azonban Lacival közösen tiltakoztunk, a felvétel minősége és biztonsága miatt. Jó. Újabb menet: László Balázs visszatért azzal, hogy a miniszterelnök úr Rapcsányi urat kéri... Nem értettem, majd kellőképpen felháborodtam, de nem volt mit tenni, mondtam Rapcsányinak, hogy az ő döntése, bemegy-e interjút készíteni? Azt mondta, bemegy...

Visszaindultam a Rádióba, kértem az elnököt, hogy fogadjon, és beszámoltam a történtekről. Nem értette a dolgot, de változtatni nem tudott semmin. A békítő, kibeszélő interjúból semmi nem lett, a médiaháború folytatódott.

Egy hónap, 1991 januárjában múlva üzent a miniszterelnök: interjút ajánlott a 168 órának, amit persze örömmel elfogadtunk. Egész csapat ült Antall József mellett, többek között László Balázs kormányszóvivő, Juhász Judit rádiós kolléga, aki akkor Surján László szóvivője volt, később kormányszóvivő lett. Mindenki előtt ott volt egy kicsi kazettás magnó, többszörös felvétel készült, a beszélgetés pedig amúgy mérsékelten lett érdekes...

A médiaháború folytatódott, én 1992 elején elmentem tanulni, dolgozni Svájcba, többször nem volt alkalmam beszélni a kormányfővel, de sokszor eszembe jutott, hogy vajon hogyan alakultak volna a dolgok, ha ő nem betegszik meg, vagy ha a békítő beszélgetés létrejön...

László József

 A fotót Thaler Tamás készítette (Wikipédia) 

Harminc éve egy román diktátor megteremtette a magyar nemzeti egységet.

A múlt században se előtte se utána nem volt tapasztalható olyan egyöntetű gondolkodás, olyan egységes óhaj, mint Ceausescu uralgása alatt :a magyarok, - határon innen és túl -, egységesen óhajtották bukását, és az óhaj ebben az esetben be is teljesült.

Nagyon sokan tettek azért, hogy uralma megszűnjön, Tőkés László bátor kiállásától és a temesváriak ellenállásától kezdve volt ebben szovjet-amerikai titkosszolgálati egyeztetés és a román hadsereg átállása, és sok magyar civil, hivatalos és titkos szerepvállalás is, majd ha egyszer megnyílnak az archívumok, akkor nyilván többet lehet tudni ezekről az ügyekről. Nekünk (nekem) a Magyar Rádióban egy kicsi rész jutott a diktátor buktatás tortájából, 

Tudni érdemes, hogy 1989 decemberére sorra dőltek össze az állampárti diktatúrák Kelet - Európában, hiszen 89 nyarán a lengyel választásokon tarolt az addig ellenzéki Szolidaritás, akivel Lech Walesa lefényképezkedett, az biztosan bekerült képviselőnek a Szejmbe, az állampárt támogatása összeomlott.

Ezek után nyilvánvaló lett, hogy a szovjet hadsereg nem avatkozik be úgy, mint tette 21 évvel korábban Prágában, vagy 33 éve Budapesten, nem kell Gorbacsovtól tartani. Így aztán ledőlt a berlini fal, összeomlott a csehszlovák és a bolgár állampárti rendszer, az akkor még létező 168 óra rádióműsorban el is hangzott, hogy ha Csehszlovákiában egy hét, Bulgáriában néhány nap volt a fordulat, akkor Romániában egy délután lesz?

A Magyar Rádió akkor a leghitelesebb magyar intézménynek számított, műsorait pedig nagyon sokan hallgatták. Elképesztően sokan. Én akkor a Krónika szerkesztőséget vezettem, a Kossuth Rádióban ezeknek a hírműsoroknak reggel másfél, délben egymillió hallgatója volt, de estére is maradt félmillió ember a rádiók előtt - mellett. Más,  könnyen elérhető hiteles rádiós hírforrás magyar nyelven igen kevés volt, ennek és a híréhségnek tudhatóak be az óriási számok, internet még nem létezett...

A Krónikában december huszadikán, szerdán mi adtuk le azt az anyagot, ami bizonyította, hogy a tömegbe lőttek Temesváron. Ez volt az az anyag, amit kb. 40 rádió és tv állomás vett át tőlünk. Szerda reggel Pintér Dezső, a reggeli szerkesztő hagyta ott nekem egy üzenettel a német nyelvű hangfelvételt, azzal, hogy az Antenne Austria munkatársa készítette, az ORF, az osztrák állami rádió nem vette át, használjuk mi.

Az Antenne Austria kereskedelmi rádió Sopron mellől sugárzott adást Bécsbe - Ausztriában még állami monopólium volt a rádiózás, így érhető is lehetett, hogy fenntartásokkal fogadták az egyetlen forrásból származó, akkor világpolitikai jelentősséggel bíró információt. Később azonban emlékeim szerint senki nem bukkant fel, hogy a dicsőséget magának vindikálja, ami legalábbis érdekes, és erősíteni látszik azt a feltételezést, hogy nem feltétlenül rádiós forrásból jött a hangfelvétel. Ezzel azonban akkor és ott nem igazán foglalkoztunk, maximálisan egyetértettünk abban, hogy a felvételt le kell adni!

Lefordítottam magyarra a német nyelvű tudósítást, szinkronizáltam, hallatszottak a lövések, a kiabálás, valódi helyszíni tudósítás volt, az biztos. A Déli Krónikában adtuk le, az MTI hírt készített belőle, és aztán a BBC-től a jeruzsálemi rádióig, az ARD-től az ORF-ig mindenki leadta, a Magyar Rádióra hivatkozva. Mintegy 40 rádió és tv-állomás. Sem előtte sem utána nem vettek át ennyien híranyagot a Magyar Rádiótól...

Kitört a  nemzetközi botrány, másnap jött a Ceausescu beszéd Bukarestben, ahol a diktátor külföldi összeesküvést emlegetett, de onnan már menekülnie kellett.

A többi ugye, már történelem...

https://hu.euronews.com/2019/12/15/30-eve-tort-ki-a-forradalom-temesvaron?fbclid=IwAR3yLtIDA4_A_N535y7k27VGbuJgZrXZHDVu0JIu2CCfl3g1f3kZ7NPc0Gw

P.S. 

A következő napokban egy szemhunyást nem aludtam, a kollégák kissé kamikaze módra kocsival vágtak neki a határnak,  - Orosz, Hollauer, Szörényi -, segélyeket vittek az emberek, zűrzavar és öröm uralkodott. Hétfőn két levelet is kaptam, a feladó ismeretlen volt. Azt írták, hogy ha kedves az életem, be ne tegyem a lábam Romániába. Megkérdeztem néhány embert, mennyire kell komolyan venni a dolgot, azt tanácsolták, hogy ha nem muszáj, akkor egy darabig valóban ne menjenek... 

Az év szava

Az év szava szerintem az akár. Ha rádiót hallgatsz vagy tévézel, netezel így karácsony előtt, minden második hirdetésben ott van. Akár 70 százalék! Akár részletre is! Akár féláron! Akár holnap!

Ha az értelmező szótárt nézem, mi az akár jelentése a hagyományos, nem virtuális világban, akkor azt látom, hogy szabad választást jelez; egyúttal megmutatja, hogy a beszélő nem kíván foglalkozni a pontos körülményekkel, a részletekkel. Hogy csak egy darab volt a hetven százalékosból, hogy nem is jöttek migránsok, hogy ennyibe került a leárazott korábban is, vagy olcsóbb volt, hogy csak ócska szlogen mindaz, amit mondunk...

Vagyis kedves potenciális vásárló, fogyasztó, választó, célcsoport, a francba a részletekkel, akár hülyére is vehetünk bennetek. És meg is tesszük.

Akármikor. A kár pedig a tietek, és akár jelentős is lehet...

Kétharmados cenzúra

A CEU - Bibó István Szabadegyetem "Médiaszabadság Közép-Kelet-Európában - nézőpontok" című kurzusán ma Jávor Benedek tartott előadást, majd Hargitai Miklós, a MUOSZ elnöke beszélt arról, hogy egy friss hazai felmérés alapján a magyar újságírók mennyi cenzúrát tapasztalnak a mindennapokban.

Nos, amint a feliraton látható, a magyar sajtóban dolgozó (miután a felmérés névtelen volt, ezért a kormánypárti, "közszolgálati" és ellenzéki lapok munkatársai egyaránt részt vettek benne) újságírók mintegy kétharmada tapasztal a napi munkájában cenzúrát.

Ezt - mint a szabad, cenzúra nélküli magyar sajtóért dolgozó újságíró, rádiós és tévés - rémisztőnek, félelmetesnek és a szabadság számára halálosnak tartom. Halálosnak, mert azt már régóta tudni lehet, hogy cenzúra eltörlése nélkül nincs sajtószabadság, anélkül pedig nincs valódi szabadság.

Jávor Benedek arról beszélt, hogy az Unió nem érzékeli a halálos veszélyt, vagyis azt, hogy a médiaszabadság korlátozása, veszélyeztetése az Uniót magát sodorja veszélybe. Ennek ellenére e lisszaboni szerződésbe nem került külön passzus a médiaszabadság védelméről. Anno az amerikai alkotmány már az első módosítás nyomán rendelkezett a sajtószabadság védelméről...

De most nem az amerikai vagy az uniós sajtószabadságról van szó, hanem a magyarról, arról hogy 30 évvel a cenzúra eltörlése után megint a politika szerkeszti a lapot, a rádiót, a tévét, az online újságot.

Kétharmadosan.

P.S.

A képet engedéllyel teszem közzé, magáról a kutatásról teljes részletességgel kb. 3 hónap múlva várható beszámoló.

Balekfogó

Végy egy sikeres, nagy nosztalgiával övezett, idézett poénokkal teli rajzfilmet, adaptáld színpadra, mint musical-t, és kész a bombasiker.

Ja, nem...

A Balekfogó név telt házat garantál cicuskák, mimi miújság? Palira lettünk véve?

Hát, igen...

A koreográfiától a színpadképig, a szereposztástól a dalokig, a színészi játéktól a rendezésig.

Ott ültünk, pótszékeken és csilláron, annyira teli volt a nézőtér, ott ült a sok egér és cicabarát, várva a maga dalát, ami helyett az jött, hogy a 4 patkány dialógusban elmondta: annyira szemetek a jogtulajdonosok, hogy nem adták nekik a jogot, hogy elénekeljék. A négy patkányt.

Ha jogtulajdonos lennénk barátaim, én sem adnám oda, még ha Mr. Tájfel és Mr. Gatto élő súlyát aranyban mérve fizetnétek, akkor sem.

Hát, nem.

De a Balekfogó működik, telt ház van legalábbis az első felvonás végéig. Mert úgy láttam, nem csak mi távoztunk angolosan, nem bírva ezt a macska-egér játékot...

Nem csak a hatvanas években tetőzött az ifjúsági probléma, ahogy Cseh Tamás dalolta anno, a hetvenes években sem volt ez másképp. Mi, joghallgatók, a probléma részei, gyakran képviseltettük magunkat a Kálvin tér egykori elegáns bárjából átalakított kocsmában, amelyet a metróépítő munkásosztály számára létesítettek, de a léha egyetemisták, felfedezve a fillérekbe kerülő pogácsát és lángost, továbbá a nyolc forintos korsó sört, bevették magukat a helyiségbe, és esetenként napokig vitatkoztak különböző dolgokról. 

Ilyen volt az akkortájt (1976-ban) bemutatott Fábri film, Az ötödik pecsét.  Egy rezüméből idézek: "A Fábri-életmű egyik csúcsa, a magyar mozi egyik legszebb kamaradarabja a II. világháború legsötétebb napjaiban, 1944-ben játszódik, amely a nagybetűs történelemnek kiszolgáltatott embert jeleníti meg.

Egy órásmester, egy könyvügynök, s egy asztalos ül egy külvárosi kocsmában és a kocsmárossal arról beszélgetnek, ha módjuk lenne haláluk után feltámadni, kinek a sorsát választanák, a gazdag zsarnokét vagy az agyongyötört, de tisztességes rabszolgáét. A hatalmat is szidják kicsit, s mivel ezért a közéjük betoppant rokkant honvéd föladja őket, másnap már a nyilasok kínzószobáiban kerülnek a felvetett válaszút elé..."

Nem a legvidámabb téma, az szent. De ültünk mi is a kocsmaasztalnál, illetve egy hatalmas aranykeretes tükör alatt, ami még az első osztályú bárból maradt ott, - állítólag alatta írta Fejes Endre a Rozsdatemetőt -, és vitatkoztunk arról, mi lennél inkább, a zsarnok, Tomóceusz Katatiki-je, aki lelkifurdalás nélkül öl, rabszolgáit bántalmazza, és úgy véli, a korának erkölcsei szerint viselkedik, vagy Gyugyu, akit a zsarnok megnyomorít és megszégyenít, de tűr, mert  erkölcsi fölényben érzi magát.

Vitakoztunk persze másról is, emberi jogokról - egy évvel voltunk a Helsinki Záróikmány elfogadása után, nemzetről, szabadságról... És persze volt valaki a társaságban, aki értesítette az illetékeseket a beszélgetésekről, és az illetékesek éberek lettek.

Az egyik egyetemi csoporttársunk, Cs.  sportlövő, kispuska bajnok, és otthon, a faluban is volt - nem teljesen legálisan  - puskája. A kocsmai beszélgetésekből és az otthon tartott puskából 1977-re sikerült összehozni egy kis ügyet az illetékes elvtársaknak, akik nagy fantáziával és bizonyítási kényszerrel rendelkezhettek. Cs-t tiltott fegyvertartás miatt letartóztatták, és a kocsmai beszélgetésekkel összefüggésben még a fegyveres államellenes összeesküvés vádja is felmerült az eljárás során.

Az egész eljárás abszurditását érezve a jogi kari oktatók azonban összezártak, és kiálltak a diák mellett, nem különben egykori kalocsai századparancsnoka, aki a tárgyaláson mindíg azt válaszolta a bíró kérdésre, hogy Cs. "fasza katona volt".

Cs. felfüggesztettet kapott, a fegyveres államellenes összeesküvés nem bizonyosodott be, őt visszaengedték az egyetemre, meg is szerezte a diplomáját.

Közben történt egy sajnálatos baleset is, az egyik diák a kollégiumban elesett a sötét lépcsőházban és csúnyán megütötte magát, hamarosan át is ment egy másik jogi karra...

Utóirat:

Telt múlt az idő, Cs. jogi és igazgatási karrierje emelkedett, míg nem történt egy különös eset.

2000 táján Cs. csaknem 27,5 millió forintot nyert a tv2 Most vagy soha! vetélkedőjében. Ekkora összeget még senkinek sem sikerült elvinnie Jakupcsek Gabriella műsorából. A képernyőt nézve sokaknak ismerősnek tűnhetett a 47 éves jogász, aki nem is tagadta, hogy ő  volt a fenékpusztai festményrongálás gyanúsítottja. 

A Balaton-felvidéki Nemzeti Park fenékpusztai vendégházában a környezetvédelmi tárca kisgazda közigazgatási államtitkárának születésnapján állítólag szétlőttek egy Somogyi Győző-festményt, mert a festményen ábrázolt Hermann Ottót Marx Károlynak nézték...

A kép elpusztítását Cs., az államtitkár titkárságvezetője vállalta magára, bár ő egy borosüveget okolt...

A festő újrafestette a képet, és a fáma szerint a továbbiakban csak úgy szólította Cs-t, hogy "szponzorom".

Cs. később az Energiahivatal alelnöke lett, a kinevezését nem gátolta az, hogy korábban pénzbüntetésre és a bűnügyi költség megtérítésére ítélték, hiszen a tévés nyereményből futotta a büntetésre.