Antall József emlékére - egy elmaradt beszélgetésről

Nem túl öreg? - kérdeztük egymástól 1990-ben, amikor az 58 éves Antall József miniszterelnöki megbízást kapott.

Most, mindjárt 66 évesen, kissé abszurdnak, sőt nevetségesnek tűnik az akkori sugdolózás. (Jó, nem kissé.)

Nem, nem volt túl öreg a kormányfő, aki egész életében készült a feladatra, majdnem azt írtam, a szerepre, hogy szolgálja az országot. Huszonhat éve halott, egy gonosz betegség vitte el, és megkockáztatom, a betegség elvitte vele együtt az ország egy lehetséges, békés, polgári fejlődési útját.

Hosszú okfejtései, tanáros előadásmódja, reformkorba illő szóhasználata roppant régimódinak tűnt, de legalábbis nagyon szokatlannak. A tartalom ehhez képest sokszor másodlagosnak látszott, pedig persze fontos, vagy éppen fontosabb volt, mint az előadásmód.

Az új parlament alakuló ülése után, 1990 májusában én lettem a szerencsés, aki fél órás rádióinterjút készíthetett Antall Józseffel. (A Kossuth Rádió gyakorlatilag még mindig monopolhelyzetben volt a politikai műsorok dolgában.) Élő beszélgetés, vágás nélkül ment adásba. Antall József többször említette, hogy ebben az ellenzéki országban milyen nehéz dolga lesz az új kormánynak, én a beszélgetés végén sok szerencsét kívántam neki "ebben az ellenzéki országban".

Jól sikerült a beszélgetés, bár az egyik főnököm ezt a megjegyzést meglehetősen rossznéven vette, bár igazából akkor sem értettem, hogy mi volt a baja vele.

1990 őszén, amikor az ország túl volt a taxisblokádon, és azon a bejelentésen, hogy a miniszterelnök beteg, közben pedig elkezdődött az első médiaháború. Azt találtam ki, hogy készítsünk egy "békítő" műsort, úgy, hogy két riporter kérdezi a kormányfőt, egy 168 óra szerkesztő és egy Vasárnapi Újságos. akkor ez a két műsor képviselte a baloldali-liberális és a nemzeti-népi, és kisebb részben konzervatív gondolkodást a Magyar Rádióban.

A beszélgetés 1990 karácsonyán került volna adásba. Előtte egy héttel indultunk a Parlamentbe, komplett stáb, a hangmérnök, a fotós, Rapcsányi László a Vasárnapi Újság képviseletében és én, a 168 óra szerkesztőjeként,  a Krónika főnökeként.

A kormányszóvivő, László Balázs, volt MTI-s kolléga, leültetett bennünket, sürgés-forgás, majd jött, hogy a miniszterelnök úr a fotóst nem kéri. Ok, rendben. Megint elment, visszatért, azzal, hogy a hangmérnök sem kell. Ez ellen azonban Lacival közösen tiltakoztunk, a felvétel minősége és biztonsága miatt. Jó. Újabb menet: László Balázs visszatért azzal, hogy a miniszterelnök úr Rapcsányi urat kéri... Nem értettem, majd kellőképpen felháborodtam, de nem volt mit tenni, mondtam Rapcsányinak, hogy az ő döntése, bemegy-e interjút készíteni? Azt mondta, bemegy...

Visszaindultam a Rádióba, kértem az elnököt, hogy fogadjon, és beszámoltam a történtekről. Nem értette a dolgot, de változtatni nem tudott semmin. A békítő, kibeszélő interjúból semmi nem lett, a médiaháború folytatódott.

Egy hónap, 1991 januárjában múlva üzent a miniszterelnök: interjút ajánlott a 168 órának, amit persze örömmel elfogadtunk. Egész csapat ült Antall József mellett, többek között László Balázs kormányszóvivő, Juhász Judit rádiós kolléga, aki akkor Surján László szóvivője volt, később kormányszóvivő lett. Mindenki előtt ott volt egy kicsi kazettás magnó, többszörös felvétel készült, a beszélgetés pedig amúgy mérsékelten lett érdekes...

A médiaháború folytatódott, én 1992 elején elmentem tanulni, dolgozni Svájcba, többször nem volt alkalmam beszélni a kormányfővel, de sokszor eszembe jutott, hogy vajon hogyan alakultak volna a dolgok, ha ő nem betegszik meg, vagy ha a békítő beszélgetés létrejön...

László József

 A fotót Thaler Tamás készítette (Wikipédia)