Karácsony után Bence (14) egy ismeretelméleti problémával ismertetett meg bennünket, pontosabban ismét felvetette a már többször feltett kérdést:

vajon miért kapcsolják ki a nők tolatás közben az autórádiót?

(Ez egy zenekedvelő kamasz számára konfliktushelyzetet teremt, amikor édesanyjával autózik.)

A választ nem tudjuk, de tény, hogy a vonatkozó vizsgálatok megerősítették a megfigyelést: tízből kilencen valóban kikapcsolják a rádiót rükvercelésnél.

A megkérdezett tizedik alany csak azért nem teszi ezt, mert nincs jogosítványa...

Nos, a kérdés egyébként nagy izgalmat váltott ki az ismerősök körében. Van aki szerint azért kapcsolja ki a rádiót, mert zavarja a koncentrálásban. Más egyébként nem hallja a tolatóradar pittyegését.

Van aki állítja,nem szokta kikapcsolni, de a tolatóradar kikapcsolja... 

Ketten úgy nyilatkoztak, hogy ők a tizedikek.

Egy férfi szerint pedig pozitív megközelítés kell, vagyis: a nők bekapcsolják az autórádiót, ha előre mennek...

Kétszáz éves a Csendes éj - egy dal a mindenségnek

Több mint 20 éve forgattuk a Duna Tv-nek azt a rövid filmet, amely a Csendes éj történetét foglalta össze. A német szöveget Josef Mohr osztrák pap írta Stille Nacht címmel, dallamát Franz X. Gruber komponálta 1818-ban, és Szenteste énekelték el az ausztriai Oberndorfban, Salzburg mellett.

A dal a napóleoni háborúk után született, keserves időkben, és egyfajta békedal lett. Sokáig tévesen Michael Haydnt tekintették a dal szerzőjének és csak a porosz királynak köszönhető, hogy kiderült, ki szerezte a zenét.

A dalt számos könnyűzenei előadó is feldolgozta, főleg a karácsonyi albumokon, például Mariah Carey az 1994-es, Merry Christmas című albumán. Enya írül, Oíche chiúin címmel énekelte fel, több kislemezén szerepelt. (Sajátos, hogy Enya az idén áttért a muszlim hitre...)

1914-ben a Csendes éj hatására fegyverszünet következett be a belga fronton, ahol a lövészárkokban először a német katonák kezdték énekelni, aztán a britek folytatták az éneklést. Az egy napos fegyverszünet ideje alatt még focimeccset is játszottak a britek és a németek...

Ettől kezdve számítják valódi békedalnak a Stille Nachtot...

https://www.youtube.com/watch?v=LkmJe4iI76c

Az alábbi szöveget 2018 december huszonegyedikén mondtam el Varsóban, barátom, Barbara Kloczko temetésén. Barbarának agydaganata volt, műtötték, kezelték, de egy évvel a műtét után meghalt. Férje, Marek kért arra, hogy beszéljek a temetésen, és emeljem ki Barbara humorát.

Hölgyeim és Uraim,

a nevem László József. Magyar újságíró vagyok, az 1980-as évek második felében éltem Varsóban, mint rádiótudósító. Nagyon sok okos és érdekes emberrel találkoztam, Andrzej Wajdától Ryszard Kapuscinski-ig, 1988-ban én készítettem az első olyan interjút Bronislaw Geremek professzorral, amit egy kelet-európai ország állami rádiója és televíziója leadott. 

A varsói négy év alatt barátságok is születtek, de ezek közül egy maradt igazán tartós, a Marekkal és Barbarával kötött barátság. Ez akkor is tartott, amikor hosszú ideig nem beszéltünk egymással, mert a beszélgetést ott tudtuk folytatni, ahol évekkel korábban abbahagytuk.

Egy magyar újságírótól, humoristától származik az idézet: „Akinek van humora, mindent tud. Akinek nincs, az mindenre képes.” Nos, Barbarának, ennek az okos, intelligens asszonynak csodás humora volt. Ennek következtében mindent tudott, legföljebb nem mindenről beszélt.

Két évvel ezelőtt, amikor hosszú ideig nem beszéltünk, ezt írta nekem:

„Szia Jucó Nem tudom hogy fog menni az iras, én is száz éve nem irtam magyarul. Igazán őrülök, hogy jelentkeztél, szép fényképeket küldtél. Majdnem minden nap nézem egy fényképet, tancolsz rajta tangót Marekkal. ... Mi is megvagyunk, kivéve tényt, hogy megöregedtünk, kövéresebbek lettünk.

Tavaly karácsonykor, amikor agyműtét után volt, ezt kaptam tőle:

Drága Jucó, régen nem jelentkeztem, mert kiderült ilyenek mint én szintén néha beteségbe esnek. agymütét után vagyok, ami azt jelenti, hogy most annyi helyesirási hibát csinálhatok amennit akarok.

Áprilisban írta, hogy

„Kiváncsi vagy élek e. Igen, de csak pár napja megyek ki az udvtarra. De gondoltam irni. Gratulalni a választásokhoz. Nekem niscenek problémáim nyetvannal, csak klviatura menekül. Lengyelül szintén..”

Júniusban ez a levél érkezett:

„Sokat járok, de sok minden még rehabilitációt igényzel. Amit minden nap csinálok. Csak most a rosszindulatu Microsoft gyakran ujjitást szokott ajánlani és hioil kikapcsolja a a komputeremet fél napra, hol eltünnek a magyar betük,vagy még valami. Érted. Nem elég, hogy nehezen megy, még ök is. Ha tényleg jössz Varsóba. Elmesélek egy viccet. Fog tetczeni. Syivesen találkoznék, bár nem vagyok tul látványos. De humorérzékem megmaradt. Csókolom Benneteket. Barbara

Július:

Ha jöszsz Varsóba, sépségemtöl függetlnül találkozunk. Hátul vagyok faros cica, elül mellles cica. Az arcon horscög. Nem cica. Csak ne mondd, hogy sose voltam sovány. Tudom. De még ezek a gxógyszerek. De egyre jobb a helyzet. Puszi. Barbara

Augusztus:

Drága Jucó.Köszi az érdeklödés. Nem vgyok rosszabbul, de még várzk a komoly vizsgálatok eredménekre. Tudod , nálunk nagyon meleg van. Közben meghalt az édesanyám, egy héttel ezelött volt a temetése.Ami szintén nem hat tulságosan jól a fejemre. Ha visszajöttél még melegebb helyröl, jelentekezem remélem jobb hirekkel.. De már naponta 2 km járok.

November:

Szia Jocó Sajnos a Barbara allapota rosszabb let, ugy hogy most nem tud se irni se beszelni. Hogyha jó napja van, akkor valaszol a kerdesekre igennel vagy nemmel. Rosszabb napokon ki kell talalni a valaszat a mozdulatokról. Üdvözöllek, Marek

December 4.

Szia Barbara, remélem a kezelés után jobban vagy, nagyon boldog névnapot kívánok és sok erőt!

Jocó

December 12.

Szia Jocó

Barbara ma reggel meghalt

Marek

„Az utazás nem akkor kezdődik, amikor útnak indulunk, és nem akkor fejeződik be, amikor célba érünk” -, írta Ryszard Kapuscinski barátom, aki már több mint 10 éve elment. „Az utazás a valóságban sokkal korábban kezdődik, és gyakorlatilag sosem ér véget, mert emlékezetünk szalagja tovább forog bennünk.”

Barbara, nagyon sajnálom, hogy nem mesélted el azt a viccet... jó utat neked, de tudnod kell, hogy emlékezetünk szalagján ott maradsz örökre.

BOLDO1G KARÁCSONYT MINISZTERELNÖK ÚR!

Egy éve annak, hogy elhangzott egy bizonyos képviselői kérdés, és az arra adott különleges miniszterelnöki válasz a magyar törvényhozásban.

A kérdés az Index tudósítása alapján valahogy így szólt: „Hogy van az, hogy itt terrorizmusért is körözött emberek flangálhatnak az Ön közelében? Kiderült Ghaith Pharaonról, hogy Önhöz érkezett vacsorára, kiderült Ghaith Pharaonról, hogy az Ön vejével üzletel. Hogy van ez, magyarázza meg! És kérdésem az, örökölnek-e valamit Ghaith Pharaon vagyonából, és hogy milyen garanciát tud adni arra a magyar embereknek, hogy nem Ön jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági kockázatot?”

Ezt a kérdést tette fel Demeter Márta, az LMP frakciójának képviselője.

Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, így válaszolt: Mélyen tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársam! Boldog karácsonyt kívánok!

A kérdésre amúgy azóta sincs válasz, mint ahogy lassan 20 év óta nem tudjuk, ki volt Kaya Ibrahim és Josip Tot alteregója, ésatöbbi, ésatöbbi...

Az egy éves évfordulóra tekintettel hadd kívánjak én is valamit:

BOLDO1G KARÁCSONYT MINISZTERELNÖK ÚR!

"Több százan tüntettek a Magyar Rádió épülete előtt, és leverték azt az egy éve elhelyezett emléktáblát, amelyet előzőleg megkoszorúztak a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozójának résztvevői. A megmozdulást a többi között a Magyarok Nemzeti Szövetsége és a Keresztény Nemzeti Unió szervezte."

Nos, mindez alig 28 éve történt, 1990 október 23-án, akkor már fél évvel voltunk túl a szabad választásokon, Antall József kamikaze kormánya, - ahogy ő maga aposztrofálta -, próbálta megtalálni a helyét és feladatait, még nem tudtuk, hogy a miniszterelnök halálos beteg, még nem volt taxisblokád, és az 56-os forradalom évfordulóján az első szabad ünneplésre készültünk a Magyar Rádióban.

Egy éve voltam Krónika-főnök, a leghallgatottabb magyar rádióműsor vezetője, elképesztő számú, napi 2 millió hallgatója volt a hírműsorainknak. 1989 szeptemberétől, a cenzúra eltörlésétől kezdve lettem az, akkor vezettük be a szerkesztői felelősséget, töröltük el az ún. ügyeletes főszerkesztői, magyarán cenzori rendszert, mindenki felelt a saját műsorában elhangzott tartalmakért, és a kollégák velem együtt lubickoltak a szabad rádiózásban!

Működött viszont a Rádióban az elnöki ügyeletesi rendszer, vagyis ha rendkívüli események következtek be, akkor először az ügyeletes volt az, aki intézkedett. Nem műsorügyekben, hanem egyébként.

Október 23-án az "egyébként" egy tüntetés volt, és nekem, mint elnöki ügyeletesnek az volt a dolgom, hogy tárgyaljak a tüntetők képveselőjével, aki be is jött az épületbe. Egy számomra ismeretlen, bőrdzsekis férfi volt az, igen határozottan követelte, hogy engedjük be a tüntetőket, hogy leszedhessék azt az emléktáblát, ami a rádió épületén belül, az 56-os forradalmárok ellen harcoló kiskatonák neveit sorolta fel. Egy évvel korábban az épület külsö falára is került egy tábla, amely minden áldozatnak emléket állíott. Ezt koszorúzták meg előzőleg a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozójának résztvevői.

A bőrdzsekis férfi bemutatkozott: Lovas István vagyok, mondta, szintén újságíró. Le akarjuk verni ezt a kommunista táblát. Mondtam neki, hogy értem, de én nem vagyok felhatamazva semmilyen táblaleverésre, se arra, hogy beengedjem őket. Írjanak az elnöknek, és ő - Gombár Csaba - majd dönt. Erről vitatkoztunk még egy darabig, majd amikor látta, hogy nem ér célt, elment. Kintről kiabálás hallatszott, majd nagy puffanás - leverték az újonnan készült és az 56-os veteránok által megkoszorúzott táblát...

Mindez arról jutott eszembe, ami a napokban az MTVA székháznál, a Kunigunda utcában történt. Nem, nem a rendészek dolga, hogy az intézményt, s főleg a műsort érintő kérdésekben tárgyaljanak, akár tüntetőkkel, akár politikusokkal. Erre vannak, kell hogy legyenek felelős személyek, akik képesek egy ilyen helyzetet kezelni...

Ha pedig nincsenek, az sokat elmond egy intézmény állapotáról.

Címek az abszurdisztáni vejedelemség számára nemzetstratégiailag fontos online lapokból:

Felcsúszott a tetovált lány szoknyája, az utcán villant ki mindene

Se bugyi, se más: teljesen pucéran strandolt az álomtestű üzletasszony

15 bátor nő: Gondolkodás nélkül mutatták meg csodaszép mellüket

Levetkőzőtt a három gyerekes anyuka

(Az utóbbit nagy állami reklám dísziti: A családok éve, Nemzeti Konzultáció.)

"Csak nem gondoljátok, hogy én egy ilyen antikommunistának munkát adok?"

Dr. Boross Péter, a Dél-Pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese 1972 táján mondta ezt, amikor a börtönből szabadult ügyvédet, Dr. Tímár Györgyöt munkához akarták juttatni barátai.

"Csak nem gondoljátok, hogy én egy ilyen antikommunistának munkát adok?"

Dr. Tímár György jóval később egy munkaközösségbe került Torgyán Józseffel, aki a barátja volt, és magával vitte a Kisgazdapártba. 1990 után Dr. Tímárnak kisgazda képviselőként kellett volna együttműködnie Borossal, de valamiért nem tudott, sőt, még kezet sem fogott a miniszterelnökkel, amikor az köszönteni akarta az Országos Választási Bizottság tagjait.

A sztorit megírtam Elmaradt kézfogás címmel, vagy 15 éve, és nem volt cáfolat... Azért jutott ez eszembe, mert látom, hogy "Jó Budavár magas Tornyán az érckakas", bocsánat, a vén szélkakas megint csikorog élesen, és most a kultúra megtisztítását követeli, nemzeti alapon. 

Igen, tudjuk. Sűrű setét az éj...

2018-ban hazánkban a hatalom korlátlan felhatalmazása eredményeként a focisták 500 millióig adókedvezményt kapnak, az ételosztást viszont megadóztatják, a kaszinók bevételei pedig logikusan adómentesek.

A színházak nem kapnak automatikusan közpénzt, csak a fociklubok. Melózni akármennyit lehet, sőt, kötelező lesz annyit túlórázni, amennyit a cég akar, de két ember az utcán ne politizáljon, mert az bejelentés nélküli gyűlés. Amúgy otthon se politizáljon, ha szabad kérni...

A hatalom számára mára minta lett a kínai modell, ott mostanra ismét egy erős (kommunista) hatalom alakult ki, egyszemélyi vezetéssel. A legújabb pekingi módszer egy olyan társadalmi értékelőrendszer bevezetése, mellyel értékelni lehetne az összes állampolgár viselkedését, és amely révén jutalmazni, illetve büntetni lehetne az embereket a viselkedésük és a gondolkodásuk alapján.

A tervek szerint Peking 22 millió lakosát számos egy, minisztérium és hatóság adatait tartalmazó adatbázis alapján fogják egyesével értékelni, és akiknek az életmódját és viselkedését megfelelőnek találják, azokra számos könnyebbség várhat majd a mindennapokban, míg szankciókra számíthatnak azok, akiket a kormányzati AI a nem megfelelő sorokba oszt be.

A pekingi rendszerben lesz egy feketelista is, melyre az állam szerint megbízhatatlan elemek kerülnek, ők pedig egyetlen lépését sem fognak majd tudni megtenni az előterjesztés szerint, amiről a Bloomberg számolt most be, ennek nyomán pedig a 444.hu Hogy ez pontosan milyen nehezítéseket jelent majd a listázottak számára, azt egyelőre nem tudni.

Az eddigi ismert kínai kísérleti modellekből tudni, hogy a rossz értékelést kapó személyektől például olyan alapvető szolgáltatásokat tagadhatnak meg, mint a busz-, vonat- és repülőjegyvásárlás, és ezek az emberek nehezebben férhetnek hozzá különféle állami szolgáltatásokhoz is.

Persze ettől még élnek Kínában emberek, csak az a kérdés, hogy meddig tűrik a Nagyon Nagy Testvér mindent látó szemének fürkészését? Ez a kérdés nálunk persze fel sem vetődik, a mi Nagy Testvérünk azt csinál, amit akar , vagy amit Moszkvából mondanak neki.

A túrós palacsinta pedig nem robban, a gulyáskommunizmus is kitartott az utolsó pillanatig, Abszurdisztán Vejedelemsége pedig a legszebb napjait éli, Mintamókus a Várban.

Győz a nemzetállamok Európája?

A jövő májusi európai parlamenti (EP) választásokon remélhetőleg a nemzetállamok Európája győz, mondja a magyar politikus.

Dehát már annyiszor győzőtt, 1914-ben, 1915-ben, 16-ban és 17-ben. 1918-ban, 1939-ben. 1940-ben és 41-ben. 42-ben és 43-ban. És persze 44-45-ben.

Aztán győzött a Balkánon, 1990-től 2001-ig.

Ez mindíg a nemzetállamok Európája volt. És mindíg győzött. Csak éppen tízmilliók pusztultak bele, és Európa legyőzte saját magát.

Amikor a nemzetállamok nem győznek, akkor béke van.

Amikor győznek, +abba más is belehalt már+...

Meglehetősen régi a történet, de bármely országban elmesélhető, a miniszterelnök neve pedig csereszabatos. A feleségé is. Clementine lehet Hilary, lehet Jacquline vagy Ethel, netán Anikó.

Íme a történet:

Egyik este Churchill és felesége elhatározta, hogy tesznek egy sétát Londonban. Ahogyan haladtak az utcákon, egy utcaseprő odalépett hozzájuk, de nem a miniszterelnököt szólította meg, hanem a feleségét.

Clementine és az utcaseprő pár percig, jókedvűen beszélgetett. Azután Churchill kíváncsian érdeklődött, hogy miről esett szó kettejük között. A nő azt felelte, hogy ebbe a férfiba volt szerelmes fiatal lány korában.

– Látod, édesem, milyen jól tetted, hogy nem hozzá mentél feleségül. Most egy utcaseprő lenne a férjed - így Churchill.

Clementine csodálkozva a férjére nézett.

– Nem, drágám. Akkor most ő lenne a miniszterelnök!

A tanulság?

Ki- ki vonja le, arról nem szól a fáma, hogy Mr. Churchill mit válaszolt és főleg, mit gondolt...