Kétszáz éves a Csendes éj - egy dal a mindenségnek

Kétszáz éves a Csendes éj - egy dal a mindenségnek

Több mint 20 éve forgattuk a Duna Tv-nek azt a rövid filmet, amely a Csendes éj történetét foglalta össze. A német szöveget Josef Mohr osztrák pap írta Stille Nacht címmel, dallamát Franz X. Gruber komponálta 1818-ban, és Szenteste énekelték el az ausztriai Oberndorfban, Salzburg mellett.

A dal a napóleoni háborúk után született, keserves időkben, és egyfajta békedal lett. Sokáig tévesen Michael Haydnt tekintették a dal szerzőjének és csak a porosz királynak köszönhető, hogy kiderült, ki szerezte a zenét.

A dalt számos könnyűzenei előadó is feldolgozta, főleg a karácsonyi albumokon, például Mariah Carey az 1994-es, Merry Christmas című albumán. Enya írül, Oíche chiúin címmel énekelte fel, több kislemezén szerepelt. (Sajátos, hogy Enya az idén áttért a muszlim hitre...)

1914-ben a Csendes éj hatására fegyverszünet következett be a belga fronton, ahol a lövészárkokban először a német katonák kezdték énekelni, aztán a britek folytatták az éneklést. Az egy napos fegyverszünet ideje alatt még focimeccset is játszottak a britek és a németek...

Ettől kezdve számítják valódi békedalnak a Stille Nachtot...

 

34084.gif

https://www.youtube.com/watch?v=LkmJe4iI76c