Ha van a mai államigazgatási-gazdaságirányítási rendszerben elborzasztó kifejezés, akkor az szerintem nem más, mint a human resources, az emberi erőforrások név, és mindaz, amit az elnevezés takar.

A tankönyvi magyarázatok szerint a fogyasztói-szolgáltató társadalom létrejötte jelentősen növelte az emberi erőforrások szerepét a természeti erőforrásokkal szemben. Egy vállalaton, illetve vállalkozáson belül négy erőforrással kell számolnia a vezetésnek: a pénzügyi eszközökkel, a piaccal, a termelési(gyártási) módszerekkel és az emberi erőforrásokkal.

Az emberi tényező a tőke egyik formája lett, a szervezeti vagyon része, szervezeti stratégiai erőforrás. Fejlesztése, működtetése költséges,- írják a szakértők -, és jelentős befektetéseket igényel mind a személy, mind a szervezet részéről.

Akkor, amikor Magyarországon megszűnt az oktatási, a kulturális és az egészségügyi minisztérium, és mindezen tevékenységet a rettenetes elnevezésű "emberi erőforrás" minisztérium alá rendelték, akkor vált nyilvánvalóvá, hogy az új típusú szolgaságot építi az állam, amely minden "felesleges" szociális funkciótól szabadulni akar, és csak egy, a gazdasági hatalmat is megszerzett csoport érdekeit szolgálja.

Az a szlogen, amely a munka alapú társadalmat élteti, valójában az alacsony bérű összeszerelő társadalom szlogenje, ahol az állam csak erő és adóforrásként kezeli az állampolgárokat, "az államvállalati tőke részeként", illetve az újonnan állampolgárságot szerzett személyeket szavazóbázisként, politikai erőforrásként tartja számon. 

A neoliberális elképzelésekkel szemben, amelyek erőforrásként tekintenek az emberre, és úgy is kezelik őket, ott van a jóléti állam működő modellje, amelyet az egész államigazgatásra és gazdaságra kiterjedő modellként határozhatunk meg. Ebben a modellben az állam a szociális védőháló fenntartása és a közvetlen anyagi segélyek nyújtása mellett finanszírozza az egészségügyi ellátást és az oktatást.

A mostani vírusválság megmutatta, hogy mely államok kezelik erőforrásként az embereket, és melyek védik és támogatják az esélyegyenlőség, a méltányos jövedelem-eloszlás, és a szociális felelősségvállalás eszméi alapján őket.

A magyar kormány a vírusválság során a kieső jövedelmek pótlásában az utolsó helyen végzett, ezzel szemben továbbra is a luxusberuházásokra szórta a pénzt, indokolatlanul drága beszerzéseket hajtott végre, és a törvényes kötelezettségekkel ellentétben pénzt kért a járvány megelőzését szolgáló intézkedésekért, a tesztekért. 

A gazdaságot és a politikát uraló csoport úgy tesz, mintha folytathatná az elmúlt évek harácsoló politikáját, amelynek segítségével a GDP-ből évente több százmilliárd forintot térítettek el saját számláikra. 

A sportot évi közel 400 milliárd forintos nagyságrendben támogatja közpénz alapon a kormány, miközben a teljes magyar felsőoktatás közvetlen állami forrása 180 milliárd forint évente, azaz több, mint 2,2-szer annyit költ a kormány a magyar sportra, mint felsőoktatásra.

A magyarázat: a sportnak volt és van propagandaértéke a politikában, a felsőoktatásnak nincs...

Az uralkodó csoport a klasszikus részvénytársasági elvet ültette át a politikai gyakorlatba: ha elegendő számú kisrészvényesed van, akkor a pakett 20-25 százalékának birtoklásával ellenőrizheted az egész céget. Ha megnézzük a szavazati arányokat, pontosan ez az elv biztosítja a kétharmadot, hiszen az összes szavazásra jogosult negyedének szavazata elég a kétharmados parlamenti többséghez.

A neo és illiberalizmus modellje, amelyet nyugodtan nevezhetünk az illuzionizmus modelljének, ebben a válságban megbukott, mert kizárólag egy csoport érdekeinek rideg gazdasági számításból kiindulva nem lehet működtetni egy országot, sok embernek hosszú ideig nem lehet elmagyarázni, hogy ne a saját szemüknek higgyenek, hanem az illuzionista mágiájának.