A családban már több mint egy hónapja vesztegzár van, vagyis karantén részletekben. Elmondom, hogy történt.

Február közepén itthon tanakodtunk, mi legyen a síszünettel, amit azért lassan át kellene keresztelni, mert mostanában februárban Magyarországon már csak elvétve található hó, tekintettel arra, hogy valami klímaváltozás van, de ebbe nem megyek most bele. Síszünet, két általános iskolás teljesen és félig kamasz gyerek, anya nem ér rá, dolgozik, apa találjon ki valamit, és szervezzen használható programot. 

Törtem a fejem, nem, nem lázasan, csak úgy, és végül megláttam egy képet arról, hogy Velencében a tavalyi nagy árvíz után panaszkodnak, kevés a turista, a karneválra sem jöttek túl sokan. Ez az, szuper, a Google és  Booking, a te barátod, továbbá Kinga, aki Olaszországba ment férjhez, és intenzíven foglalkozik turisztikával. Végül Kinga volt a nyerő, azt a tanácsot adta, hogy ne Velencében keressek szállást, hanem Trevisoban, onnan vonatozzunk, és jól járunk. 

A többi már rutinmunka volt, foglalni, fizetni a Bookingon, rendbe tenni a kocsit, és aztán 19-én, szerdán korán reggel indulni. Sima út, gyönyörű idő, az kissé meglepő volt, hogy Szlovéniában a hegyeken egy deka hó nem sok, annyi sem látható, hiába hívják Júliai-Alpoknak őket. 

Fontos megjegyezni, hogy akkor még semmilyen hír nem volt a lombardiai fertőzésekről, mi pedig, ugye Velencébe utaztunk. A kirándulás meglepően jól sikerült - a gyerekek nem gyilkolták egymást-, a város elvarázsolt bennünket, a karnevál működött, csak egy hamis tíz eurós bosszantott fel minket, amit a gyerekekre sózott rá egy utcai árus.

Pénteken jöttünk is vissza, és a kocsiban hallottuk a híreket, hogy Lombardiában fertőzötteket találtak. Mondtam magamban, hogy jó, de mi onnan száz kilométerre jártunk, és ezzel el is intéztem a dolgot. A kiránduláson sok képet készítettünk, ezek közül a jobbnak a Facebookon landoltak, így meglehetősen sokan láthatták, merre jártunk.

Hazaértünk, a gyerekek készültek a hétfői iskolakezdésre, de vasárnap kaptam egy üzenetet a suliból, hogy tekintettel az olaszországi kirándulásra, szépen kérnek, hogy a gyerekek maradjanak otthon két hétre.

Morfondíroztunk, kérdeztük a gyerekeket is, ők nem tiltakoztak, így hát február 24-től házi karanténba vonultunk, pedig a közelében sem jártunk a veszélyes vidéknek. (Én azért jöttem-mentem, mert próbák voltak.) 

Eltelt a két hét, elkezdődött az iskola, és március 16-án be is zárták, mert közben ideért a járvány. Bencén kitört egy tüszős mandulagyulladás, amit magas láz kísért, kicsit pánikoltunk, de a doktornő megnyugtatott bennünket, hogy ez "csak" a tüszős mandula...

Közben jöttek a hírek - korábban is - hogy ez életkoros történet, férfiakra 65 felett nagyon harap, így aztán felettes énem utasítására én kerültem igen durva karanténba. A házat csak azzal a feltétellel hagyhatom el, ha nem megyek boltba, nem közelítek emberekhez, biciklizhetek, de szigorúan kerülnöm kell mindenkit, kutyát felügyelet mellett sétáltatok, szóval a cél az, hogy maradjak veszteg - és életben... 

Szerencsémre a születésnapomra kaptam egy pompás ajándékot, egy olyan bámulatos forgószéket, amely mindenféle állítható, dönthető, egy valódi Grand Fotel, amely a mostani vesztegzár alatt, a következő hetekben segít és szolgál...

P.S.  A címért köszönet Bánki Csabának... :)

A kép Velencében készült, de drágállottuk az álarcot, nem vettük meg, mára kiderült, hogy egy sima maszk árában adták... de ez még a Vírus előtt volt.