/A képen egy ezermárkás bankjegy látható, abban az időben, 1997-ben ez kb. 120 ezer forintot ért. A 3 millió márka értéke 360 millió forint vol, ezt most 4-5-szörös szorzóval kell kezelni../

1997 nyara Budapesten meglehetősen forró volt, aki tehette, elment szabadságra a városból. Így a Hanns Seidel Alapítvány vezetője is elutazott, az iroda azonban nyitva maradt, az ügyeket intézték. Az alapítvány a bajor CSU politikai alapítványa, már hatodik éve működött Budapesten, hivatalosan a Kisgazda Pártot istápolta, és együttműködtek az Adenauer Alapítvánnyal és a Naumannal, a CDU és az FDP alapítványával, annál inkább, hiszen a német kormány-koalícióban a három párt együtt kormányzott.

A Seidel Alapítvány nem egyszerű politikai alapítvány, hanem gyakorlatilag a nem hivatalos bajor külügyek nem hivatalos képviselete, tekintve, hogy a CSU a Bajor Szabadállam nevű német tartomány akkor lassan már 50 éve folyamatosan kormányzó pártja. Egyúttal persze támogatja a bajor gazdasági ügyeket, segíti a vállalkozókat, szóval nagyon ügyes intézmény.

1988 őszén kerültem kapcsolatba velük, a magyar újságíró szövetségtől akkor először utazott egy kisebb küldöttség Münchenbe. Amikor leszáltt a gépünk, jött Franz Josef Strauss halálhíre. Nem tudtuk, mi lesz a programmal, de semmi változás, nagyon izgalmas napokat töltöttünk Bajorországban, én pedig a következő húsz évben dolgoztam az alapítvánnyal.

Tehát, visszatérve 1997-be, egy német "forrás" a következőket mesélte el: a HSS (mert ez a rövidítése a bajor alapítványnak) együttműködött azokkal a magyar közéleti személyekkel, politikusokkal is, akik a többi alapítvánnyal tartottak kapcsolatot. Az Astoriánál lévő irodaházba bejáratos volt egy akkoriban nem túl ismert fideszes úr is, bizonyos K., aki többször intézett ügyet náluk.

K. úr egy forró nyári napon azt kérte, hogy hadd küldhessen faxot Münchenbe az Alapítvány irodájából. Az irodavezető szabadságon volt, a dolog nem tűnt túl fontosnak és túl nagy szívességnek, így a faxot elküldhette a Bayerische Landesbankba, (BL) amely félig a bajor állam, félig pedig a bajor takarékszövetkezetek tulajdonában állt, de a végső szó ott a bajor kormányé volt - akkor is.

Nem elhanyagolható, hogy a BL akkor már 100 százalékos tulajdonosa volt a Magyar Külkereskedelmi Banknak, amely bank a székházát, az egykori tiszti kaszinó épületét éppen a Fidesztől és az MDF-től vásárolta meg a Váci utcában, vagyis egyfajta köuvetett kapcsolat ezúton is létrejött a bajorok és a magyar politikusok között.

K. úr a faxban egy találkozót kért a bank vezetőitől a Fidesz egyik vezetője számára, az akkor még liberális színekben fiatal demokraták ugyanis teljes erővel arra törtek, hogy betöltsék az MDF helyén támadt politikai űrt a jobboldalon. A CSU is látta ezt és tudta azt is, hogy a Torgyán doktor vezette Kisgazda Párt nem alkalmas az akkori nyugat-európai elvárások szerinti politizálásra, így nyitott volt az új kapcsolatra. Hogy K. úr miért az alapítvány irodájából küldte a faxot?  A forrásom szerint azért, mert azt akarta sugallni, hogy a bajor kormányzó párt alapítványa tud a dologról és támogatja... Akár így volt, akár nem, a dolog bevált.

A találkozó létrejött, és a megbeszélések nyomán egy nyilvánosságra nem hozott szóbeli partnerségi -együttműködési megállapodás is kialakult: ennek keretében a Bayerische Landesbank - és a tulajdonosai - német forrás szerint 3 millió márkát adtak. A pénzt Münchenben felvették, és azonnal tovább is utalták két számlára.

A 3 millió márka akkori árfolyamon kb. 360 millió forint volt, ez az összeg amúgy nagyjából megegyezett az akkor a parlamenti képviselői választáson az egy jelöltre fordítható 1 millió forintos kerettel. A magyar jogszabályok nem tiltották a politikai pártok külföldi támogatását, ugyanakkor az kötelező, hogy pénzügyi beszámolójukban tüntessék fel a kapott összegeket, főleg, ha egy külföldi állami intézménye juttatta számukra, a Bayerische Landesbank pedig nem tekinthető magánbanknak...

Amikor német forrásom 1998-ban elmesélte a történetet, arra gondoltam, hogy ez két oknál fogva lehet nagyon rossz: ha igaz, és ha nem igaz. Ha igaz, akkor egy külföldi kormány pénzét felhasználva lett kormányzópárt a Fidesz, ha nem igaz, akkor alaptalanul illetnek súlyos vádakkal magyar politikusokat.

Ugyanakkor már akkor sem tűnt nagyon okosnak a Fidesz által ellenőrzött hivatalba menni ezzel a problémával, így aztán kértem egy ismerősömet, hogy szervezzen meg egy találkozót egy olyan emberrel, aki hivatalos személy, van befolyása és rendelkezésére állnak olyan eszközök, amikkel kideríthető az igazság.

A találkozó létrejött egy óbudai kiskocsmában, komolyan konspirált körülmények között, én elmondtam a történetet, ő hallgatott és hümmögött. Kérdezte, hogy mit kérek? Mondtam, hogy semmit nem kérek, derítsék ki az igazat.

Ezután még néhányszor elmondtam ugyanazt a történetet különböző uraknak, majd a beszélgetések félbeszakadtak. Telt - múlt az idő, egyszer csak megkeresett egy újságíró kolléga, aki elmondatta velem újra a történetet, állítva, hogy neki a müncheni bankban van személyes kapcsolata és ellenőrizni tudja a az egész históriát.

Ezt követően megint telt – múlt az idő, majd üzenetet kaptam, hogy a dolog valóban úgy történt. Nyilvánosságra azonban semmi nem került, jöttek a választások, 2002-ben, és nagy meglepetésre a kormányzó párt veszített.

A történettel kapcsolatban semmi hír nem volt, aztán egyszer felhívott az akkori, új kormány egyik embere, találkozót kért, ahol közölte, hogy igen, minden úgy történt, ahogy elmondtam, de már nem akarnak ebből ügyet csinálni.

Én nem mondtam semmit, amit gondoltam, megtartottam magamnak...

Epilógus: 2014-ben a magyar állam megvásárolta a Bayerische Landesbank száz százalékos tulajdonában lévő Magyar Külkereskedelmi Bankot. Münchenben a BL vezére azt mondta: nagy megkönnyebbülés ez számukra, hogy megszabadultak...

Az ügyletről az Index összefoglalóját idézem:

• A nagyon sok rossz hitelt felhalmozó MKB-t megvásárolta az állam 17 milliárd forintért, majd a Magyar Nemzeti Bankra (MNB) bízta.

• Az MNB közpénzből átszervezte a bankot, megszabadítva 343 milliárd forintnyi rossz hiteltől, majd a bank élére ültette Balog Ádámot, a jegybank addigi alelnökét, aki Matolcsy Györggyel együtt érkezett az MNB-hez a Nemzetgazdasági Minisztériumból.

• Ezután a bankot 37 milliárd forintért eladták egy konzorciumnak, aminek a Pannónia Nyugdíjpénztár alapkezelője mellett tagja volt két ismeretlen hátterű befektetési alap, a METIS Magántőkealap és egy bizonyos Blue Robin Investments.

• A METIS mögött Szijj Lászlót, Mészáros Lőrinc üzlettársát lehet sejteni, a Blue Robint pedig eddig egy rejtélyes indiai üzletember, bizonyos Rakesh Kumar Aggarwal úr képviselte. Ez a két alap 45-45 százalékos tulajdonos lett a bankban.

• Aztán kicsit később a Blue Robin eladott egy kis részesedést az MKB dolgozóinak, amivel már Balog Ádám is tulajdonos lett.

• Most pedig ez a bizonyos Aggarwal úr a maradék 30 százalékos MKB-részesedésével bíró cégét is eladta, a vevő pedig Balog Ádám frissen alapított cége és Szemerey Tamás, Matolcsy rokonának cége, a BanKonzult Kft. volt.

• Ráadásul minderre azért került  sor, mert a Transparency International (TI) és a Magyar Narancs kiperelte az MNB-től, hogy kik is húztak hasznot az MKB privatizálásából.