Hazugságtömeg

A hazugság új méreteket ölt, írta Ryszard Kapuscinski, lengyel újságíró 35 évvel ezelőtt.

Már 35 évvel ezelőtt ezt írta, pedig akkor még nem sejthette, hogy az interneten a szociális média révén milyen tömegű lesz a mindennapi hazugság. Ő még a televíziós korszak hazugság dömpingjéből indult ki, illetve a szokásos, nyomtatott hazugságokból, az új csatornákon áradó hazudozásról sejtelme sem volt.

Mérő László a korunkat elárasztó álhírekről azt mondja, hogy a Facebookon az ismerőseinkkel hosszasan fecsegve közlünk valótlanságokat, míg a Twitteren ismeretleneknek mondunk röviden igazat - bár amióta az amerikai elnök is twitterezik...

Amúgy kár, hogy nálunk a Twitter még nem elterjedt kommunikációs eszköz.

A hazugság vagy álhírtömeg a mindennapok része, hiszen ahol a kattintások mennyisége a siker és a bevétel mércéje, az erre szakosodott alkalmazottak vagy önjelölt csillagocskák mindent bevetnek a klikkért.

A globális klikkesedés megjelenik a hírkereső oldalakon is, ahol egy-egy cím már köszönő viszonyban sincs az adott hír tartalmával.

A konzervatív hírszerkesztés szabályai szerint a ki-mi-hol-mikor-mit-miért-hogyan kérdésekre kellene egy hírnek választ adnia és lehetőség szerint az első mondatnak össze kellene foglalni a legfontosabb információkat, a lényeget, lehetőség szerint érdekesen, figyelem felkeltő módon.

Mára ebből a figyelem felkeltése maradt meg - az esetek jelentős részében. A hazugságtömeg pedig elősegíti az emlékezet nélküli társadalom létrejöttét, kart karba öltve jár a hazugság és a napi társadalmi demencia.

Nem érdekes ki mit mondott, ígért, mindenki tudja, hogy hazugságokról van szó, melyeket teljesen felesleges megjegyezni, nem ez számít...

Lengyel László a következmények nélküli országról írt két évtizede, ez logikusan következik az emlékezet hiányából.

Ha nem tudom, nem emlékszem arra, mi történt valójában, akkor hogyan lennének a dolognak következményei?