Barbár gyilkosság áldozata lett egy jó ember, a gdanski főpolgármester, kést szúrtak a szívébe, amikor egy jótékonysági rendezvényen mondott beszédet. A tettes egy lengyel férfi, akit bolondnak is lehet nyilvánítani, de tette kifejezi azt, hogy az elmúlt évek gyűlölködése tetté vált, a szavak nyomán ölnek az emberek.

Decemberben Varsóban a felesége temetésén mondta a lengyel barátom, hogy korábban szóba került: lehetnek-e náluk olyan viszonyok, mint itt, Magyarországon ?

Arra jutottak, hogy nem, mert ők sokkal hamarabb fellépnek a szabadságot korlátozó hatalommal szemben, mint mi, továbbá nagyobb az ország, sokkal nehezebb a centralizáció.

Én annyit tettem hozzá, hogy ők, a lengyelek a hetvenes-nyolcvanas években megharcoltak a szabadságért, haltak és véreztek, százak, ezrek ültek börtönben nézeteik miatt. Ezekben az években Magyarországon nagyrészt csend volt.

Ők szó szerint kiharcolták a szabadságot, nekünk 1989-ben nagyrészt az ölünkbe pottyant. Itt nem voltak véres összecsapások, nem lőttek a tömegbe a rohamrendőrök, nem halt meg sok ember.

"Tetszettek volna forradalmat csinálni", ugye...

A mi valódi harcunk évtizedekkel korábban volt, egy olyan nemzedék nőtt fel utána, amely békét látott és akart, mégha a szabadsága nem is volt meg, ezért aztán valójában nem is tudja-tudta értékelni a nép azt, ami az ölébe hullott, sokan nem érezték azt, hogy ez a valami a sajátjuk, mert a "bezzeg a többiekhez képest nekünk jól megy" állapotnak vége szakadt, nem ment se jobban, se jól.

Ronald Reagan-nek tulajdonítják azt az idézetet, amely szerint az a nép, amely ajándékba kapta a szabadságot, majd utána elveszítette, később soha nem tudta visszaszerezni azt a saját erejéből...

Lengyel barátaimnak kívánom, hogy a kiharcolt szabadságot őrízzék meg minden diktátorral szemben, magunknak pedig azt kívánom, hogy végre tanuljunk a barátainktól.