"Több százan tüntettek a Magyar Rádió épülete előtt, és leverték azt az egy éve elhelyezett emléktáblát, amelyet előzőleg megkoszorúztak a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozójának résztvevői. A megmozdulást a többi között a Magyarok Nemzeti Szövetsége és a Keresztény Nemzeti Unió szervezte."

Nos, mindez alig 28 éve történt, 1990 október 23-án, akkor már fél évvel voltunk túl a szabad választásokon, Antall József kamikaze kormánya, - ahogy ő maga aposztrofálta -, próbálta megtalálni a helyét és feladatait, még nem tudtuk, hogy a miniszterelnök halálos beteg, még nem volt taxisblokád, és az 56-os forradalom évfordulóján az első szabad ünneplésre készültünk a Magyar Rádióban.

Egy éve voltam Krónika-főnök, a leghallgatottabb magyar rádióműsor vezetője, elképesztő számú, napi 2 millió hallgatója volt a hírműsorainknak. 1989 szeptemberétől, a cenzúra eltörlésétől kezdve lettem az, akkor vezettük be a szerkesztői felelősséget, töröltük el az ún. ügyeletes főszerkesztői, magyarán cenzori rendszert, mindenki felelt a saját műsorában elhangzott tartalmakért, és a kollégák velem együtt lubickoltak a szabad rádiózásban!

Működött viszont a Rádióban az elnöki ügyeletesi rendszer, vagyis ha rendkívüli események következtek be, akkor először az ügyeletes volt az, aki intézkedett. Nem műsorügyekben, hanem egyébként.

Október 23-án az "egyébként" egy tüntetés volt, és nekem, mint elnöki ügyeletesnek az volt a dolgom, hogy tárgyaljak a tüntetők képveselőjével, aki be is jött az épületbe. Egy számomra ismeretlen, bőrdzsekis férfi volt az, igen határozottan követelte, hogy engedjük be a tüntetőket, hogy leszedhessék azt az emléktáblát, ami a rádió épületén belül, az 56-os forradalmárok ellen harcoló kiskatonák neveit sorolta fel. Egy évvel korábban az épület külsö falára is került egy tábla, amely minden áldozatnak emléket állíott. Ezt koszorúzták meg előzőleg a magyar szabadságharcosok első hazai világtalálkozójának résztvevői.

A bőrdzsekis férfi bemutatkozott: Lovas István vagyok, mondta, szintén újságíró. Le akarjuk verni ezt a kommunista táblát. Mondtam neki, hogy értem, de én nem vagyok felhatamazva semmilyen táblaleverésre, se arra, hogy beengedjem őket. Írjanak az elnöknek, és ő - Gombár Csaba - majd dönt. Erről vitatkoztunk még egy darabig, majd amikor látta, hogy nem ér célt, elment. Kintről kiabálás hallatszott, majd nagy puffanás - leverték az újonnan készült és az 56-os veteránok által megkoszorúzott táblát...

Mindez arról jutott eszembe, ami a napokban az MTVA székháznál, a Kunigunda utcában történt. Nem, nem a rendészek dolga, hogy az intézményt, s főleg a műsort érintő kérdésekben tárgyaljanak, akár tüntetőkkel, akár politikusokkal. Erre vannak, kell hogy legyenek felelős személyek, akik képesek egy ilyen helyzetet kezelni...

Ha pedig nincsenek, az sokat elmond egy intézmény állapotáról.

Címek az abszurdisztáni vejedelemség számára nemzetstratégiailag fontos online lapokból:

Felcsúszott a tetovált lány szoknyája, az utcán villant ki mindene

Se bugyi, se más: teljesen pucéran strandolt az álomtestű üzletasszony

15 bátor nő: Gondolkodás nélkül mutatták meg csodaszép mellüket

Levetkőzőtt a három gyerekes anyuka

(Az utóbbit nagy állami reklám dísziti: A családok éve, Nemzeti Konzultáció.)

"Csak nem gondoljátok, hogy én egy ilyen antikommunistának munkát adok?"

Dr. Boross Péter, a Dél-Pesti Vendéglátóipari Vállalat igazgatóhelyettese 1972 táján mondta ezt, amikor a börtönből szabadult ügyvédet, Dr. Tímár Györgyöt munkához akarták juttatni barátai.

"Csak nem gondoljátok, hogy én egy ilyen antikommunistának munkát adok?"

Dr. Tímár György jóval később egy munkaközösségbe került Torgyán Józseffel, aki a barátja volt, és magával vitte a Kisgazdapártba. 1990 után Dr. Tímárnak kisgazda képviselőként kellett volna együttműködnie Borossal, de valamiért nem tudott, sőt, még kezet sem fogott a miniszterelnökkel, amikor az köszönteni akarta az Országos Választási Bizottság tagjait.

A sztorit megírtam Elmaradt kézfogás címmel, vagy 15 éve, és nem volt cáfolat... Azért jutott ez eszembe, mert látom, hogy "Jó Budavár magas Tornyán az érckakas", bocsánat, a vén szélkakas megint csikorog élesen, és most a kultúra megtisztítását követeli, nemzeti alapon. 

Igen, tudjuk. Sűrű setét az éj...

2018-ban hazánkban a hatalom korlátlan felhatalmazása eredményeként a focisták 500 millióig adókedvezményt kapnak, az ételosztást viszont megadóztatják, a kaszinók bevételei pedig logikusan adómentesek.

A színházak nem kapnak automatikusan közpénzt, csak a fociklubok. Melózni akármennyit lehet, sőt, kötelező lesz annyit túlórázni, amennyit a cég akar, de két ember az utcán ne politizáljon, mert az bejelentés nélküli gyűlés. Amúgy otthon se politizáljon, ha szabad kérni...

A hatalom számára mára minta lett a kínai modell, ott mostanra ismét egy erős (kommunista) hatalom alakult ki, egyszemélyi vezetéssel. A legújabb pekingi módszer egy olyan társadalmi értékelőrendszer bevezetése, mellyel értékelni lehetne az összes állampolgár viselkedését, és amely révén jutalmazni, illetve büntetni lehetne az embereket a viselkedésük és a gondolkodásuk alapján.

A tervek szerint Peking 22 millió lakosát számos egy, minisztérium és hatóság adatait tartalmazó adatbázis alapján fogják egyesével értékelni, és akiknek az életmódját és viselkedését megfelelőnek találják, azokra számos könnyebbség várhat majd a mindennapokban, míg szankciókra számíthatnak azok, akiket a kormányzati AI a nem megfelelő sorokba oszt be.

A pekingi rendszerben lesz egy feketelista is, melyre az állam szerint megbízhatatlan elemek kerülnek, ők pedig egyetlen lépését sem fognak majd tudni megtenni az előterjesztés szerint, amiről a Bloomberg számolt most be, ennek nyomán pedig a 444.hu Hogy ez pontosan milyen nehezítéseket jelent majd a listázottak számára, azt egyelőre nem tudni.

Az eddigi ismert kínai kísérleti modellekből tudni, hogy a rossz értékelést kapó személyektől például olyan alapvető szolgáltatásokat tagadhatnak meg, mint a busz-, vonat- és repülőjegyvásárlás, és ezek az emberek nehezebben férhetnek hozzá különféle állami szolgáltatásokhoz is.

Persze ettől még élnek Kínában emberek, csak az a kérdés, hogy meddig tűrik a Nagyon Nagy Testvér mindent látó szemének fürkészését? Ez a kérdés nálunk persze fel sem vetődik, a mi Nagy Testvérünk azt csinál, amit akar , vagy amit Moszkvából mondanak neki.

A túrós palacsinta pedig nem robban, a gulyáskommunizmus is kitartott az utolsó pillanatig, Abszurdisztán Vejedelemsége pedig a legszebb napjait éli, Mintamókus a Várban.

Győz a nemzetállamok Európája?

A jövő májusi európai parlamenti (EP) választásokon remélhetőleg a nemzetállamok Európája győz, mondja a magyar politikus.

Dehát már annyiszor győzőtt, 1914-ben, 1915-ben, 16-ban és 17-ben. 1918-ban, 1939-ben. 1940-ben és 41-ben. 42-ben és 43-ban. És persze 44-45-ben.

Aztán győzött a Balkánon, 1990-től 2001-ig.

Ez mindíg a nemzetállamok Európája volt. És mindíg győzött. Csak éppen tízmilliók pusztultak bele, és Európa legyőzte saját magát.

Amikor a nemzetállamok nem győznek, akkor béke van.

Amikor győznek, +abba más is belehalt már+...

Meglehetősen régi a történet, de bármely országban elmesélhető, a miniszterelnök neve pedig csereszabatos. A feleségé is. Clementine lehet Hilary, lehet Jacquline vagy Ethel, netán Anikó.

Íme a történet:

Egyik este Churchill és felesége elhatározta, hogy tesznek egy sétát Londonban. Ahogyan haladtak az utcákon, egy utcaseprő odalépett hozzájuk, de nem a miniszterelnököt szólította meg, hanem a feleségét.

Clementine és az utcaseprő pár percig, jókedvűen beszélgetett. Azután Churchill kíváncsian érdeklődött, hogy miről esett szó kettejük között. A nő azt felelte, hogy ebbe a férfiba volt szerelmes fiatal lány korában.

– Látod, édesem, milyen jól tetted, hogy nem hozzá mentél feleségül. Most egy utcaseprő lenne a férjed - így Churchill.

Clementine csodálkozva a férjére nézett.

– Nem, drágám. Akkor most ő lenne a miniszterelnök!

A tanulság?

Ki- ki vonja le, arról nem szól a fáma, hogy Mr. Churchill mit válaszolt és főleg, mit gondolt...

Mindig lesz egy részvényed a Postabankban, ha megcsinálod ezt nekünk! Ezzel kecsegtetett a volt rádiós kolléga az MTV-ben 1997 táján, amikor bejött az irodámba. Mindenki tudta róla, hogy a Postabank-vezér kebelbarátja, igen jó politikai kapcsolatokkal rendelkezik a kormánynál, és nem illik neki nemet mondani.

Ígért olcsó hitelt, célozgatott nagyon jó hasznot hozó befektetésekre és többször is elhangzott a "mindíg lesz egy részvényed a Postabankban" kijelentés. Nem tudhatta, hogy kiváncsi tőzsdei befektetőként volt már részvényem, amit később a Postabank csődjekor annak rendje és módja szerint el is buktam...

Mindenestre, némi diplomáciai manőverezéssel ki tudtam kerülni, hogy saját műsorhoz jusson, így elestem a fantasztikus befektetésektől. Azóta már ő sem él, az egykori vezérigazgató most hunyt el, ellenfelét, a Vico volt tulajdonosát pedig már több mint 20 éve eltemették.

Vele a Rádióújságról tárgyaltam hónapokon keresztül, a Magyar Rádió megbízásából. A politika ugyanis megígérte neki, Fenyő Jánosnak, hogy az ellopott Rádiójság másik felét is megkaphatja. Mi, rádiósok pedig úgy gondoltuk, hogy ezt nem kellene. Nekem, vállalkozási igazgatóként az volt a dolgom, hogy addig tárgyaljak, amíg a lap vesztesége meg nem szűnik, és amikor legalább nullszaldó a rádió által kiadott Rádióujság, akkor mondjam meg, hogy nem adjuk el. Már csak azért sem, mert tudtuk, hogy az ígéretek ellenére egy vasat sem fizetne a vevő, ez volt ugyanis az üzleti módszere, a nem fizetés.

Ez történt, tárgyaltunk, tárgyaltunk, aztán eljött a nap,amikor meg kellett mondanom, hogy nem lesz üzlet. Mit mondjak, Fenyő János nem örült, behívta a testőreit és rám mutatva azt mondta: jól nézzétek meg ezt az ember, ez nem adta el nekem a Rádióújságot. Így ment ez, húsz évvel ezelőtt, a vadkapitalizmus kezdetén.

P.S. Amikor Fenyőt lelőtték, felhívott az akkori MTI vezérigazgató és némi akasztófa humorral közölte, hogy így jár mindenki, aki nem fizet az MTI-nek...

Minden kornak megvan a maga jelképe, ezt általában a későbbi korok adományozzák, visszamenőleg, időnként csúfondárosan.

Most egy német online lap fedezte fel a mai kor szimbőlumát, és nem tudok ellentmondani, telitalálat! 

Korunk tökéletes jelképe a lombfuvó, amely áthelyezi (fújja) a problémát egyik helyről a másikra, de nem oldja meg, viszont közben értékes energiát használ el és nagyon nagy zajt kelt...

Adott egy probléma, a száraz lomb, amit tűzgyujtási tilalom idején nem szabad égetni, tehát össze kell gyűjteni, zsákolni. A lombfúvó iszonyú zajjal, sok áramot fogyasztva összefújja a száraz leveleket, azonban ha elkalandozik a figyelmünk, a jótékony szellő egy pillanat alatt képes széthordani a kupacot.

És akkor minden kezdődik előlröl, da capo al de fine...

Kétségtelen, hogy korunk politikai jelképe ez az eszköz.

Önmagát beteljesítő jóslattá vált az a geg, amely szerint nyomozás hiányában a bűncselekményt megszüntették.

A siófoki polgármester (független) zároltatta és összekészíttette az Elios ügy dokumentumait, és várta, hogy menjenek a nyomozók.

Nem mentek, és bejelentették, hogy a nyomozást megszüntették.

De ahogy ezt közölte, most várhatóan mennek.

Érte...

Az elmúlt hét híre volt, hogy Ausztria egy évekkel ezelőtti jogszabályra hivatkozva lezárt 60 kisebb határátkelőt a magyar-osztrák határon az autósok elől, ezzel nem kis gondot okozva a Burgenlandba átjáró magyar dolgozóknak. Vajon miért zártak le az autósok elől 60 kisebb határátkelőt az osztrákok és miért éppen most??

Nos, Zöldi László a blogjában, a Médianaplóban  írta le, mit talált: a Magyarok Világszövetsége október 14-én nagygyűlést szervezett Sopronba, és elnökhelyettese, Bottyán Zoltán Trianon-ügyben nemzeti konzultációt kezdeményezett. Arra kérte a magyar kormányt, hogy "jelentsen be igényt Nyugat-Magyarország minden jogalapot nélkülöző módon Ausztriához csatolt részére".

A szónok mögött, a feliraton ez volt olvasható: „Őrvidék nem Ausztria!”

Zöldi kolléga felteszi a kérdést: mi van, ha a Burgenland visszacsatolását követelő szónoklat és a 2015-ben megszavazott, majd 2018 október közepéig jegelt törvény váratlan kiolvasztása között mégsem teljesen meglepő az összefüggés?"

Nos, nem elképzelhetetlen. Beleillik az újból feltámadó, 70-80 évvel ezelőtt egyszer már kudarcot vallott reviziós retorikába és kísérletbe. Kísért a múlt, a regresszió, amit konzervativizmusnak állítanak be, de korántsem az. 

Erről ír a konzervatív-szabadelvű svájci lap, a Neue Zürcher Zeitung (NZZ), amely Európában az egyik legrégebbi, folyamatosan megjelenő napilap, először a 18. század közepén adták ki...

Az NZZ kommentárjában Jörg Scheller azt fejtegeti, hogy igen agresszív, regresszív fordulatnak vagyunk szemtanúi.

Kevés olyan fogalom létezik, amely körül akkora a zavar, mint a konzervatív és konzervativizmus fogalma körül, írja Scheller.  Gyakran mondják, hogy "konzervatív fordulat" van folyamatban a világon - akár Oroszországban, Magyarországon, az Amerikai Egyesült Államokban, akár Vietnamban. A legtöbb esetben a "konzervatív" kifejezést a jobboldali és reakciós politikával azonosítják. A mindennapi nyelvben harci fogalomként szolgál a kifejezés, a haladás ellenségeinek megnevezésére. Azonban a konzervatívizmusnak kevés köze van mindehhez.

Mert vannak olyan konzervatív környezetvédők, akik meg akarják őrizni a természetet. Vannak konzervatív emberi jogi aktivisták, akik meg akarják őrizni a törvények egyenjogúsító szemléletét. Vannak konzervatív baloldaliak, akik meg akarják őrizni a jóléti államot. Vannak olyan konzervatív progresszívek is, akik meg akarják őrizni a haladás bizonyos modelljét.

A "konzervatív" tehát politikailag és ideológiailag nem specifikus.

Azok az állítólagosan "konzervatívok", akik ma uralják a médiát, mint például Donald Trump vagy Stephen Bannon, nem igazán konzervatívok. Ők az agresszív regresszívek. A regresszív és a konzervatív közötti különbség központi szerepet játszik abban, hogy megértsük, mi történik a világ sok részén. Amit megélünk, az minden, csak nem egy konzervatív fordulat, amely önmagában is ellentmondás lenne.

Regresszív fordulatot, pontosabban agresszív-regresszív fordulatot tapasztalunk világban.

Mit jelent a regresszió? 

A fejlődés során már túlhaladott fázisok vagy stádiumok újbóli megjelenését. A mostani konkrét esetben azoknak az eszméknek az agresszív terjedését, amely eszmék már bizonyították alkalmatlanságukat a problémák megoldására.

A regresszívekre általában jellemző, hogy számukra a cél szentesíti az eszközöket. Azt feltételezik, hogy lehetséges a konzervatív eszmék nélkül konzervatív formákat alkotni, valahogy úgy, mintha egy zenét szereznének hang nélkül...

A brutális retorikával és a tisztességtelen módszerekkel azt ígérik, hogy megállítják az időt, hogy visszatérjünk az aranykorba, amely azonban de facto nem létezett... A média, a technológiák, az életmód, a mentalitás és a tudás, szóval az egész világ túlságosan megváltozott. A „Vissza a természethez!” követelés hasonlóan agresszív és regresszív, mint a "Vissza a Nemzethez" jelszava.

Az ár a visszatérésért a múltba, vagy az idő megállíásáért pontosan az, amivel a baloldalt vádolják, hogy át akarja formálni a világot egy idealista kép alapján, a mostani esetben az ár az, hogy a regresszívek a valóság fölé emelkedjenek és istenítsék magukat.

Trump Amerikában, Kaczynski Lengyelországban vagy Bolsonaro Brazíliában ugyanazt a regresszív üzenetet küldi: „Engedjétek meg, hogy megismételjük a múlt hibáit, hogy megoldjuk a mai problémákat!”