Tudásból még több tudás, pénzből még több pénz...

Így látja a jövőt Peter Sloterdijk filozófus. A változások újabb változásokhoz vezetnek, mondja Sloterdijk. Az irányított evolúció révén hamarosan több mesterséges élet jöhet létre, mint amennyi természetes élet jelenleg kihal.

Sloterdijk úr, sokan félnek a technológiai változásoktól. Miért van ez így?

A változástól való félelem nem újdonság. Ha ez kulturálisan nem is általános, de nem utolsósorban a keresztény hagyományon alapul. Az emberek isteni teremtésről beszélnek - és az ördög hozzájárulásáról. Ez regénycímnek is találó - azzal a célzással együtt, hogy a teremtés hatodik napja utáni találmányok gyaníthatóan ördögi adalékok a tökéletes teremtéshez. Ez teszi a neofóbiát hihetővé.

Rakéták, nanotechnológia, az ördög összes cucca?

Mi más? Ártalmatlanul kezdődik. A kanál például nem tartozott az első emberpár leltárába, hanem a paradicsomon kívül találták fel. A filozófus Cusanus ezt azzal indokolta, hogy az emberi szellem, akárcsak Istené, képes archetípusok vagy modellek létrehozására. A kanálfaragás példáját az emberi társ-alkotó képesség magyarázatára használja, de feltűnik, hogy Cusanus kitér a kérdés elől, hogy vajon a kevésbé ártalmatlan újítások, mint a lándzsák, a katapultok és a puskapor szintén az ember Isten-analóg találékonyságából származnak-e. A gyanú, hogy a teremtés nyolcadik napján újabb találmányok ördögi ciklusa kezdődött, nem is olyan távoli. Hirosimában a technológia elvesztette az ártatlanság utolsó maradványát.

Változhat-e a technológiához való hozzáállásunk az idő múlásával?

Sokat változott, mióta civilizációnk a reneszánsz idején a neofóbia alapállásából a neofília irányába mozdult el, kezdve a kereskedő és művészeti elitekkel. Ennek során megfigyelhetjük, hogy a 16. századtól kezdve az újítás önmagába fordult vissza, mintha a feltalálást általában és a feltalálót különösen újra kifejezetten fel kellene találni. Az ősi labirintusépítő Daidalosz típusa újból megtestesül, most már mérnöknek hívják.

A régebbi olasz nyelvben az alkotó ember két nagy alakja ugyanazon a néven jelenik meg: l'uomo di genio. A zsenik és a mérnökök azóta is párhuzamosan dolgoznak a dolgok állományának növelésén, az egyik a gépeken, a másik a műalkotásokon. Leonardo művében mindkettő egy személyben van jelen. A 16. vagy 17. században kezdődött kísérletezés szinte töretlenül folytatódik a jelenben, pontosabban a jövőbe nyúlik: ma már a kutatást és a találmányokat futurizáljuk, és azt tervezzük, hogy mit találunk fel holnap, holnapután.

A találmányok egyébként nem nyugati kiváltságok. Japán és Kína több szabadalmat jegyez be, mint az összes európai ország együttvéve, Németország kivételével.

A digitális változás óriási mértékben felgyorsítja mindennapi életünket. Hogyan értékeli ezt?

Istenem, addig kérdez, amíg tényleg orákulum leszek. Úgy értem, az emberi psziché eredetileg lassabb sebességre van beállítva. Kezdetben szinte minden sokkal diszkrétebben történt, a távolság és az időkésleltetés miatt. A ma uralkodó azonnali, ingyenes és mindenmentes elvnek a régebbi időkben csak a mesékben volt helye. Az emberek tudták, hogy minden árunak megvan az ára. Mindenki számára nyilvánvalónak tűnt, hogy a tudás valamennyibe kerül. A tudatlanoknak el kellett menniük a tudóshoz, bekopogtatniuk az ajtaján, és kérniük kellett, hogy a tanítványai lehessenek. Egyelőre egy drága univerzális enciklopédia segíthetne. Ma már gyakran elég egy Google-keresés.

A diákok és a tanárok közötti kapcsolat is megfordul. Az amerikai egyetemek már most is udvarolnak a tehetséges diákoknak - ez elgondolkodtató lehet. A tudás régi ökoszisztémái kezdenek kicsúszni a kezünkből.

Rendkívül könnyűvé vált bármit tudni, de a nem tudás exponenciálisan növekszik. Nem bizonytalanítja el ez a legtöbb embert?

Mindenekelőtt sérti őket. Az állandó stressz, hogy nem tudsz semmit, és szinte mindenben inkompetens vagy, keményen megaláz. Sokan következésképpen nem hajlandóak tanulni. Azért fejlesztik ki az oldalirányú gondolkodást, hogy ne alázzák meg őket nap mint nap a tudatlanság új területeinek felfedezésével. Egy bizonyos ponton úgy döntenek, hogy kiszállnak az eleve elveszett játékból. És amikor elkapnak egy pletykát, amely ellentmond a mainstreamnek, okosabbnak érzik magukat, mint a tájékozatlan tömeg. A megkülönböztető illúzió helyreállítja a sérült büszkeséget. Ez megmagyarázhatja, hogy a művelt emberek miért hisznek az összeesküvés-elméletekben.

A hinni akarás mindig is furcsa utakat járt be, nem csak Amerikában. Modern embernek lenni alapvetően elviselhetetlen. Az embernek folyamatosan egy mantrát kell mondogatnia, amely mindig igaznak bizonyul: Ez a nap is bebizonyítja nekem, hogy végül is semmit sem értek, semmit sem tudok, semmit sem kapok, és semmi sem vagyok. Mivel ez nem élhető, az ember megpróbálja a saját semmijét pozitív formába önteni, és azt mondani: hoppá, itt jövök.

Az éghajlatváltozás megváltoztatja a világunkat. Meg kell változtatnunk a viselkedésünket?

Nos, ha már úgyis a Delphi-Berlin tengelyen fogok orákulumot játszani, vállalom a kérdést. A lehető legjózanabbul válaszolok: életmódunk sokunkat nagy mobilitási kiváltságokkal ruházott fel. Egy barátom nemrég azt mondta nekem, hogy nem tudja, mit kezdjen az ötmillió Lufthansa kilométerével. Amikor a nagy mobilitású társadalomban felmerül az utazási korlátozások gondolata, az úgy hangzik, mint a világvége harsonája. A korona csak egy figyelmeztető lövés. Elképzelhető, hogy egy napon a szabad mozgás korlátozása a nem diktatúrákban is életbe lép. Ha a hipermobil és szuperfertőző társadalom problémáit nem oldják meg technológiailag... ...

Tehát a technológiának kell megmentenie a modern életmódot?

Nem túl reális, hogy rövid időn belül etikai indíttatású radikális magatartásváltozást várjunk. Az emberiség nagy része messze nem jóllakott, de még a jóllakottak is a növekedésre összpontosítanak. Meg kell majd birkóznunk a növekvő katasztrófaterheléssel, és ezzel párhuzamosan a technikai tempó iránti növekvő elvárásokkal. E két változó között artikulálódik a még mindig új évszázad etikája.

A "valóság új ábécéjét" tanuljuk, ahogy Ön nevezte - és egy új technológiai korszak előtt állunk?

Norbert Bolz néhány évvel ezelőtt egy könyvében a mérnöki művészetről elmélkedett, amelyet a BANG formulával parafrazált: Eszerint kvázi a mérnöki technika neo-leonardói korszaka előtt állunk. Ha képesek lennénk operatív módon koordinálni a biteket, atomokat, neuronokat és géneket (BANG), mint az anyag különböző területeinek négy elemi változóját, akkor ez olyasvalamit jelentene, mint a Kabbala művészete, amelyről a késő középkor zsidó gondolkodói álmodtak.

Hogyan kell ezt érteni?

Tudja, az alkímiától a kémiáig vezető út rövidebb volt, mint azt az emberek gondolták. Az első antibiotikumok a 20. század negyvenes éveiben kerültek forgalomba; ezek még természetes hátterű laboratóriumi gyógyszerek voltak. A Covid-19 elleni új vakcinák valójában ontológiai szenzációnak számítanak, mert azt mutatják, hogy az alapkutatás hogyan válik alkalmazássá. Ily módon felismerhető a modern kutatás fő mozdulata: az elemzésről a szintézisre való áttérés.

A legkisebb dolgokkal kezdődik, majd új összetételeket tesztelünk. Hihetetlen dolgok történnek, egy hatalmas mesterséges világ jön létre. Vegyük a bioinformatikát: a bit és a gén máris őrült csapatot alkot, korszakalkotó perspektívákkal. Ha más elemi változókat is hozzáadunk, végtelenül több minden lehetséges lesz, mint amiről most álmodni tudunk. Elképzelhető, hogy egy napon, a távoli jövőben több mesterséges élet jön létre az irányított evolúció révén, mint amennyi természetes élet jelenleg kihal.

Mi a változás kulcsa?

A modern kor világprojektjét az önmegerősítés határozza meg, azaz a valóság különböző területein a pozitív visszacsatolás hatása. A pénzforgalomból egyre több pénzforgalom, a gépészetből egyre több gépészet, a tudásból egyre több tudás származik. Ezek a körök összefonódnak. A pozitív visszacsatolásnak köszönhető önerősítés vagy az önbefektetői áramkörök alkotják a modern világ folyamatának titkát. Ez azt jelenti, hogy megjelenik az intelligencia intelligenciája, amely bölcs mulasztásokban nyilvánul meg. A modern civilizáció arra ítélte magát, hogy az evolúció elősegítőjévé váljon. A folyamat, - akár Homo Deus projektnek hívják, akár nem-, felfelé nyitott.

Forrás: handelsblatt.com

P.S. Peter Sloterdijk német filozófus és kulturális teoretikus. A Karlsruhei Művészeti Egyetem filozófiájának és médiaelméletének professzora.