Nem ma történt.

A barátomnak január elején van a születésnapja, és azt bizony nagy társasággal ünnepelte egy hegyen, ahol lakik.

Ott volt mindenki aki számított, a Látogató, a Sorstalan, a Sátántangó táncosa, aztán az, aki tudta, milyen a Kis magyar pornográfia, és ő, aki megírta a Jelentést az öt egérről.

Jó társaságban jó beszélgetés, jó sok jó itallal, és aztán le kellett hoznom a hegyről a Jelentés íróját, akit addig nem ismertem, és a jeges, csúszós úton nem is ismerkedtünk nagyon össze, mert hamarosan belecsúsztunk a kocsival az árokba. (Soha ne induljatok jégre hátsó kerék meghajtású autóval...)

Hiába: "A jó emlékezetből telik ki az örökkévalóság."

Nem történt baj, elköszöntünk egymástól, a kocsit kitolták az árokból, és mindenki hazament.

2001-ben, az öt egérről jelentést tevő halálára írta a pornográfia szerzője az alábbi nekrológot az ÉS-be.

SÍRBESZÉD (részlet)

„Azt szoktuk mondani, amikor meghal valaki, hogy nem halt meg, mert, mondjuk, örökké a szívünkben él. És egyébként is itt van közöttünk. Most nem lehet így beszélni, annyira idegen volna tőle a vigasznak és vigasztalásnak ez a könnyű módja. Nem, nincs itt köztünk, és aki meghalt, az nincs többé. Föleszik a férgek. Könyvek vannak, és van emlékezet." Az ember soha nem tudja, kivel jön le a hegyről. Eltelt 20 év, azóta már csak egy maradt közülük.

Először az utasom, Mészöly Miklós távozott az égi kávéházba, aztán Kertész Imre. Meghalt Esterházy Péter és aztán Konrád György...

Maradt a táncos egyedül.

Legyen nekünk könnyebb, nekik már az.

"Amit szavakkal bekeríthetek, az mindig innét marad a teljesség határán."M.M.