Negyven év után újra a világot jelentő deszkákon...

Úgy negyvenhat éve léptem először a világot jelentő deszkákra, na jó, pódiumra, bármire, akkor még dédelgettem magamban azt, hogy így vagy úgy, de színházi ember leszek, író-rendező-színész-idenekemazoroszlántis, deazonnal, minimum.

Ahová mentem, ott színházat szerveztem. Ez történt a gimnáziumban, ahol 1972-ben valószínűleg Magyaroszágon előszöt vittük színre a Radnóti Gimnázium színpadán Bársony Vera tanárnő rendezésében A kis herceget, és én megkaptam a Pilóta szerepét... Tudjátok: "Hatéves koromban egy könyvben, mely az őserdőről szólt, és Igaz Történetek volt a címe, láttam egy nagyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. Tessék, itt a rajz másolata..."

A Kis herceget egy lány játszotta és én halálos-plátóian voltam szerelmes, és az első és egyben utolsó előadás után soha nem láttam többet. Az előadás egyébként nagy siker volt.

A hadseregben nem igazán volt mód kibontakoztatni színpadi képességeinket, ott Krasznahorkai Laci gitárja és éneke pótolta a színházi előadásokat.

A jogi karon persze rögtön irodalmi színpadot szerveztem, és akadt is néhány igéretes bemutató, ünnepi műsor, a legizgalmasabb a Mester és Margaritából kivett Pilátus történet, aminek én voltam a dramaturgja, rendezője, szervezője és én voltam Woland, a Messire. Itt is egy előadást tartottunk, nem a kasszasikerre mentünk...

Az akkori szereposztás később vált izgalmassá, hiszen Jesua filozófiatanár lett, Afranius, a titkosszolgálat vezetője igazságügyi államtitkár, a plakátkészítő grafikus valódi titkosszolga, a Kajafást játszó évfolyamtárs bíró, én meg újságíró.

Az Eötvös Klub az egykori és mai Centrál Kávéház helyén működött, ott jutott hely számunkra is. Volt egy fergeteges találkozónk az akkori Színművészeti Főiskola egyik osztályával, Máté Gáborék jöttek el "szakmai" találkozóra...

Ott mutattuk be 1976-ban Babits Eratóját, a versösszeállítás címét én választottam: Venus Perversa. Hamarosan a dékán előtt kellett magyarázkodnunk és bizonyítani, hogy a műsorban elhangzott versek Magyarországon legálisan, közforgalomban lévő kötetből származtak.

Közben próbáltam a nemzetközi kapcsolatokat is építeni, így aztán Krakkóban járva egy vodkában meglehetősen gazdag éjszaka után meghívtam a Teatr Stu, a Százak Színháza teljes társulatát Budapestre. A lengyel színháznak amúgy is rajongója voltam, Grotowski szegény színháza volt az egyik minta számomra, így gondoltam, hogy mindenki nagyon örül majd a krakkóiak vendégjátékának. Ez nem teljesen így volt, így aztán a jogi karon be is fejeződött színházépítési karrierem, bár a nemzetközik kapcsolatokat azért igyekeztem fenntartani.

Moszkvában, a Taganka színház előtt egy mínusz húsz fokos februári napon igen kemény ökölharcba bonyolódtam, hogy jegyet szerezzek a Ljubimov-féle Mester és Margaritára, de az adott és kapott pofonokon kívül mást nem sikerült szerezni, illetve egy belépő azért mégis akadt egy Viszockij estre, éljen az utrennaja zarjádka, a reggeli torna...

De "aztán a fölnőttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves koromban nagyszerű festői pályafutásomról."

Nos, úgy tűnt, a Pilótáéhoz hasonlóan a nagyszerű színházi karrierem itt véget is ért, és hosszú évekre elvitt a felnőttség, alkalmazkodtam, gazdaságról beszéltem, meg fociról meg politikáról.

"Az illető fölnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe."

Nade. Jött Margit.

Igaz, kicsit később jött, de mi az 40 év! Margit fölajánlotta, hogy szerepelthetek egy általa rendezett darabban.

A címe: Jó estét nyár, jó estét szerelem...

És tegnap volt az első próba a nagyszínpadon...

Örkény jutott eszembe, egész pontosan ez az idézet:

"Nem túl óvatos maga egy kicsit?

- Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.

- Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.

- Irigykednek.

- Egészen ki van dülledve a szemük.

- Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók."