A stratégiai gondolkodás mint "látás

Talán túl sokat gondolkodunk és túl keveset látunk.

Mit jelent a stratégiai látás? Kezdjük azzal, hogy mi nem stratégiai gondolkodás. Nem az egy iparági recept követése, nem az a versenytársak stratégiájának másolása, és nem az annak folytatása, amit mindig is csináltak - legalábbis akkor nem, ha ezeket nem gondoltuk át alaposan.

Más szóval a stratégiai gondolkodás nem esztelenség, nem utánzás, nem meggondolatlan kitartás. Nem is pusztán agymunka: önmagunk elválasztása a stratégia tárgyától, és annak okos kidolgozása egy megbeszélésen.

A legtöbb ember egyetértene abban, hogy a stratégiai gondolkodás azt jelenti, hogy előre látunk.

De nem láthatunk előre, ha nem látunk hátra, mert minden jó jövőképnek a múlt megértésén kell alapulnia. Kierkegaard-t idézve, az életet lehet előrefelé élni, de hátrafelé kell megérteni. Természetesen a múlt legjobb ismerete sem segíthet a jövő meglátásában. A tendenciák extrapolálása helyett inkább a megszakadásokat kell előre látnunk. És erre nincsenek technikák, nem sokkal több, mint tájékozott, kreatív intuíció. Egyesek azt gondolják, hogy a stratégiai gondolkodás arról szól, hogy "megkülönböztessük az erdőt a fától".

Ennek egyetlen módja az, ha a fák fölött lebegünk. Számukra tehát a stratégiai gondolkodás a felülről való látás. De vajon meg tudja-e bárki is kapni a "nagy képet" pusztán azzal, hogy felülről lát.

Az erdő egy helikopterről úgy néz ki, mint egy szőnyeg, pedig bárki, aki sétált már egy erdőben, tudja, hogy a földről nem így néz ki. A stratégák nem sokat érthetnek az erdőkből, ha helikopterben maradnak, és nem sokat a szervezetekből, ha a központi irodákban maradnak.

Jobban szeretem a metaforát a csiszolatlan gyémánt megtalálásáról: meglátni az ötlet gyöngyszemét, amely megváltoztatja a szervezetet. És ez egyáltalán nem a nagy képből jön, hanem sok kemény és piszkos ásásból. Valóban, a stratégák számára nem áll könnyen rendelkezésre nagy kép (nemhogy értékes drágakő). Azt az általuk kiásott részletekből - vagy az egyenként megfestett ecsetvonásokból - kell felépíteniük.

Így a stratégiai gondolkodás egyben induktív gondolkodás is: a felülről való látásra az alulról való látásból kell következtetni. Mégis lehet előre látni úgy, hogy hátrafelé látunk, és lehet felülről látni úgy, hogy alulról látunk, és mégsem lehetünk stratégiai gondolkodók. Ehhez kreativitás kell, méghozzá közönséges kreativitás.

A stratégiai gondolkodók másképp látnak, mint mások; kiszúrják azokat az értékes drágaköveket, amelyeket mások nem vesznek észre, saját képeket festenek, megkérdőjelezik a hagyományos bölcsességet - és ezáltal megkülönböztetik a szervezetüket.

Az ilyen gondolkodást laterális gondolkodásnak nevezik, így nevezhetjük mellette látásnak is. Sok kreatív ötlet van a világon, sokkal több, mint amennyit kezelni tudunk - látogassunk el bármelyik művészeti galériába. És így a stratégiai gondolkodáshoz többre van szükség, mint a mellé látásra. Ezeket a kreatív ötleteket kontextusba kell helyezni, látni kell, hogy működnek a kibontakozó világban.

A stratégiai gondolkodók, más szóval, túl is látnak. A túllátás különbözik az előrelátástól. Ez utóbbi a múltból kiindulva egy keretet építve látja előre a várható jövőt. Az előbbi megkonstruálja a jövőt - kitalál egy olyan világot, amely egyébként nem létezne. A stratégiai gondolkodás azonban még nem fejeződött be, mert még egy utolsó szükséges összetevő hiányzik.

Mi értelme van ennek a sok látásnak - előre és hátra, fölé és alá, mellé és túl -, ha semmi sem történik? Más szóval, ahhoz, hogy a gondolkodóknak és a szervezeteknek kiérdemeljék a stratégiai címkét, végig is kell vinniük azt. Ha mindezt összerakjuk, a következőt kapjuk: a stratégiai gondolkodás mint látás.

©Henry Mintzberg 2018.

Ennek egy korai víziója megjelent: J. Nasi (szerk.), Arenas of Strategic Thinking, Foundation for Economic Education, Helsinki Finnország, 1991.