Az alábbi cikk a kiegyezés 150-ik évfordulójára íródott, másfél éve jelent meg a BOOM magazinban, ráadásul nem rövid, cserébe viszont érdekes, legalábbis szerintem, aki az elfogulatlan szerző vagyok...:) 

Szó lesz például arról, hogyan segítette elő egy csapodár nagymama a kiegyezést és az ország gazdasági fellendülését...

 A kiegyezés – a modern Magyarország megteremtése

A kiegyezés 150 éves évfordulójára emlékezhetünk az idén, arra az eseményre, amely a mai napig megosztja a magyar gondolkodókat, történészeket. Megvannak a Kossuth-pártiak és a Deák-pártiak, és 150 év után szinte változatlan formában érvényesül az a megosztottság, amely a Kerepesi temetőben is látható, a Kossuth és a Deák hívek ugyan nincsenek messze egymástól, de határozottan elkülönülnek, nincs még a sírban sem keveredés a két tábor között…

A kiegyezés két vesztes megállapodása - a reálpolitika jegyében, ráadásul németül nem is kiegyezésnek, hanem kiegyenlítésnek nevezik. A császár fölmérte, hogy a maradék nagyhatalmi státuszt a vesztes háborúk után csak a magyarok segítségével tudja fenntartani, a magyarok többsége felmérte, hogy a passzív rezisztencia koldusbotra juttatja az országot. Abban konszenzus mutatkozik, hogy a kiegyezés teremtette meg az ország számára az egyik leghosszabb növekedési periódust, és Magyarország elmaradott agrárországból a XX. század elejére fejlett élelmiszeriparral rendelkező és intenzív exporttevékenységet folytató agrár-ipari országgá vált.

A magyar főváros is akkor lett olyanná, amilyennek ma is ismerjük. Magyarország történetéről írva Romsics Ignác idézi Berend T. Ivánt és Ránki Györgyöt: a nemzeti jövedelem átlagos évi növekedését előbb 3,7, majd később 3,2%-ban állapították meg a kiegyezés utáni időszakra. Eszerint az 1867-est 100-nak véve a nemzeti jövedelem értéke 1900-ra megháromszorozódott, 1914-re pedig több mint négyszeresére nőtt. Katus László számításai szerint a GDMP, azaz a bruttó hazai anyagi termék, amelyben a nem anyagi jellegű szolgáltatások nem szerepelnek, 1867 és 1913 között valamivel lassabban, évi 2,4%-kal nőtt, tehát nem négy- vagy ötszörösére nőtt, hanem csak „megháromszorozódott”.

Az európai növekedés átlagos dinamikáját azonban ez is meghaladta. Ausztria mindig fejlettebb volt, és 1913-ra is fejlettebb maradt, Magyarország a dualizmus éveiben fokozatosan faragta le a különbséget: Az évszázados, összehasonlítható adatsorokból kiderül: nemcsak Ausztriához, hanem a nyugat-európai országokhoz is 1913-ban voltunk a legközelebb – mondta egy korábbi interjúban a történész.

Csak zárójelben: 2015-ben az osztrák GDP 374 261 millió dollár volt, míg a magyar 120 636, vagyis az az egy főre jutó osztrák GDP több mint háromszorosa a magyarnak. Ez annak fényében érdekes, hogy Katus László számításai szerint 1913-ban Magyarországon egy főre 435 korona nemzeti jövedelem (GDMP) jutott, ami az angliainak kevesebb, mint 40, a franciaországinak közel 50, a németországinak és a norvégiainak több mint 50, az olasznak mintegy 80, az osztráknak pedig kb. a 85 százalékát tette ki...

A politika

A kiegyezés alapgondolatai nem előzmény nélkül pattantak ki Deák agyából. Ezek a fogalmak: jogfolytonosság, paritás mint aprópénz forogtak 1861 óta a magyar szellemi élet terén, - írta Halász János a Nyugatban. a kiegyezés negyvenedik évfordulóján. Nyitott kérdés volt, hogyan kezeljék a közös ügyeket, melyek létezését az 1848-as törvények elismerték, de kezelésük módját a jövendő országgyűlés feladataként jelölték meg.

Az első konkrét programot erről nem Deák, hanem a konzervatív gróf, Apponyi György dolgozta ki. Az uralkodó 1862 végén megbízta gróf Apponyi Györgyöt, aki akkor még országbíró volt, hogy készítsen egy emlékiratot a kiegyezésről. Apponyi némi vonakodás után vállalta el a megbízást, bevonva a munkába több barátját, majd az iratot, titoktartás kikötése mellett átadták Deák Ferencnek, aki azt több hétig magánál tartotta – írja Halász, majd hozzáteszi: „Ha egymás mellé helyezzük gr. Apponyi emlékiratát, a Deák sugalmazása folytán 1865. május elején a "Debatte" című lapban megjelent három cikket és a későbbi 15-ös, illetőleg 67-es bizottság elaborátumát (melyből a 67. évi XII. törvénycikk lett), valóban szembeszökő a hasonlatosság.”

Apponyit azonban saját pártja és Schmerling megbuktatták és Deák tekintélye kellett ahhoz, hogy a kiegyezés elemei abban a formában bekerüljenek a köztudatba. Két ok miatt nem működhetett az Apponyi program. Egyrészt, mert 1863-ban nem volt lehetőség arra, hogy az uralkodóval elfogadtassák, másrészt Apponyi igen népszerűtlen politikus volt, és soha sem lett volna képes ezt a programot elfogadtatni. Erre akkor csak Deák volt képes, - írta Halász János.

Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a „nagy” kiegyezéshez előbb kellett a „kis” kiegyezés, a konzervatívok és a szabadelvűek álláspontjának közeledése, egy olyan megállapodás, amely logikus volt, de később egyáltalán nem kapott nagyobb hangsúlyt. Az is figyelemre méltó, amit csaknem 100 évvel később Bibó István írt a kiegyezésről, vagyis a kiegyezés szerinte alapvetően a szabadelvű politika eredménye, azonban a végrehajtás már a konzervatívoké lett. Ez emlékeztet egy 120 évvel későbbi eseményre.

A dualizmus idejének politikai problémái ismerősnek tűnhetnek a mostani európai fejleményekből is. A legnagyobb problémát az ún. közös ügyek kezelése adta, vagyis a pénzügy, a külügy és hadügy kérdései. A közös pénz sok gondot megoldott, egyszerűsítette a monarchián belüli kereskedelmet, stabilitást adott, a vámok és állami szubvenciók enyhítették azokat a különbségeket, amelyek a fejletteb ipar számára kedvezőbb helyzetet teremtettek a magyar iparral szemben. A külügyek közös kezelése sem jelentett alapvető nehézséget, a hadügy felügyeltéhez pedig ragaszkodott a császár… a közös ügyeket delegációk felügyelték, de ezek nem tanácskoztak együtt, nehogy a közös parlament látszata keletkezzen – ennyiben más a helyzet az Európai Unióban

A siker részletei

Hitel - Széchenyi István álma

A kiegyezést követő években gomba módra szaporodó bankok, takarékpénztárak és egyéb hitelintézetek száma 1867 és 1900 között 107-ről közel 2700-ra, 1900 és 1913 között pedig 2700-ról csaknem 6000-re nőtt. Ennél is nagyobb ütemben emelkedett a pénzintézetek saját tőke- és takarékbetét-állománya, volt miből hitelezni. Ezek együttes összege 1867-ben még csak 17 millió koronát tett ki. 1900-ban azonban már 2,5, 1913-ban pedig 6,6 milliárdra rúgott. A tőkeállomány növekedésével párhuzamosan nőtt a beruházások összege. Ez 1890 és 1913 között kétszerese volt az 1867 és 1890 közötti befektetések értékének. Ami talán még fontosabb: a külföldi beruházások részesedése, amelyek 1890 körül még meghaladták az 50%-ot, az 1900 és 1913 közötti évek átlagában már lecsökkent 25%-ra. A magyar gazdaság tehát kezdett önfinanszírozóvá válni.

A vasút: 1846-tól 1867-ig 2285 km hosszúságú vasútvonal épült Magyarországon. A vonalak hossza 1890-re 11 ezer km-re emelkedett, 1913-ra pedig 22 ezerre. Az 1000 km2-re számított vasútsűrűség 1913-ban Magyarországon 69, Oroszországban 13, Olaszországban 61, Ausztriában 76, Franciaországban 97, Németországban 116 km volt. Ha a lakosság számához viszonyítjuk a vágányok hosszát, akkor az európai országok közül Magyarországot csak Franciaország előzte meg. Az emberek hagyományos, évszázadokon át változatlan tér- és időszemlélete ezzel radikálisan átalakult – írja Romsics.

Az oktatás

A magyar nyelv presztízse a Kárpát-medencében a 19. században nem volt azonos a mostanival, hiszen akkor új tudományos ismeretekhez, új tudáshoz lehetett hozzájutni magyar nyelven, az egyetemek magyar nyelvűek voltak, a magyar kultúra nagyon vonzó volt. – erről néhány éve az MTA alelnöke beszélt egy budapesti konferencián. Nos, a dualizmus kori magyar gazdaság sikerei nagymértékben függtek az új tudástól, új ismeretektől, illetve azoknak a magyar mezőgazdászoktól és mérnököktől, akik fajtanemesítéseikkel, újításaikkal és találmányaikkal egész ágazatokat segítettek előnyös versenypozícióba. Eredményeiket pedig jelentős mértékben iskoláztatásukra lehet visszavezetni.

Az eötvösi népiskolai reform mellett legalább olyan fontos volt a gimnáziumi képzés fejlődése. A magyar középiskolák száma 1870 és 1913 között 170-ről 257-re, a középiskolai tanulók száma pedig 35-36 ezerről 81 ezerre emelkedett. Az első világháború előtti években a 10 és 18 év közötti korosztály 2,5-3%-ajárt gimnáziumba vagy reáliskolába. A középiskola nyolc osztályát elvégzett, érettségizett polgárok száma 1910-re 251 ezerre emelkedett, amely az összlakosság 1,4%-át tette ki. Bár mai szemmel nézve ez nagyon alacsony arány, akkor távolról sem számított annak. Az érettségizők számát az adott korcsoporthoz viszonyítva Magyarország ugyanis nyugat-európai színvonalon állt, közvetlenül Németország mögött.

A 11 magyar Nobel-díjas közül kettő – Lénárd Fülöp fizikus (1905) és Zsigmondy Richard kémikus (1925) – az 1870-es években érettségizett; hét – Bárány Róbert orvos, Ruziczka Lajos és Hevesy Károly György kémikus, Szent-Györgyi Albert biológus, Békésy György orvos, Gábor Dénes fizikus és Wigner Jenő fizikus – pedig 1886 és 1920 között végezte a középiskolát. Ugyanebben az időben tanult budapesti vagy vidéki középiskolában a matematikus Neumann János, a fizikus Szilárd Leó és Kármán Tódor, a közgazdász Lord Thomas Balogh, a szociológus Mannheim Károly és Polányi Károly, a filozófus Lukács György, a zeneszerző Bartók Béla és Kodály Zoltán, s a filmrendező és producer Korda Sándor és Kertész Mihály.

Egy méltatlanul elfeledett államférfi

Kállay Bénit elfeledték, pedig Táncsics Mihály és Vámbéry Ármin tanítványa, John Stuart Mill A szabadságról írt esszéjének fordítója, az Akadémia tagja, 1882-től egészen haláláig, 1903-ig a Monarchia közös pénzügyminisztere. A kor egyik meghatározó szabadelvű politikusa, aki azonban pragmatikusan váltott, ha kellett, konzervatív álláspontot képviselt. Közös pénzügyminiszterként az okkupált Bosznia-Hercegovina kormányzója, a tartomány fokozatos korszerűsítésének irányítója, egy külön bosnyák nemzeti tudat kialakításának szorgalmazója. Irányítása alatt Bosznia-Hercegovinában jelentősen megszilárdult a közigazgatás és a közbiztonság, s a tartományban látványos gazdasági fellendülés vette kezdetét.

Jellemző, hogy egészen az 1990-es évekig Kállay Béninek egy szobra volt ismert: Szarajevóban állt, a városi könyvtárban. Oroszország keleti törekvései című munkájában írja: „A Balkán-félsziget népeinek viszonyaiban és történelmében fontos, sőt mondhatni döntő szerepet játszik az orosz befolyás, a nyílt vagy titkos orosz beavatkozás. Oroszországnak a Balkán-félsziget neve alatt ismert tartományok ellen irányzott törekvései kétségkívül a világ-történet egyik legérdekesebb mozzanatát képezik, de figyelmet érdemelnek már gyakorlati szempontból is, tekintettel a jövőben létesülhető alakulásokra.” Igen, figyelmet érdemelnek, mind a mai napig.

Hogyan segítette elő egy csapodár nagymama a kiegyezést és az ország gazdasági fellendülését?

Hertelendy Anna (1744-1803) 1757. augusztus 28.án ment férjhez kehidai Deák Gáborhoz (1730-1788), és ilyen módon Deák Gábor és Hertelendy Anna Deák Ferenc, a "haza bölcse" apai nagyszülei voltak. Anna egy igen nagy vagyon egyetlen örököse volt, és Mária Terézia korának híres szépsége. A művelt, latinul jól beszélő felvilágosult asszony a negyedik gyermek születése után, igen fiatalon megszökött Nyitrára az egyik rokonával, Uzovics Ferenccel. Onnan Bécsbe majd Párizsba utazott, pazarló élete miatt nagy adósságot halmozott fel. Akkor, amikor a kehidai birtok évi jövedelme 800 forint volt, több mint 60 ezer forintos adósságot hozott össze.

A Deák család évtizedeken át próbálta visszafizetni az adósságot, de nem sikerült, így azt Széchenyi fizette ki, az övé lett a birtok. Széchenyi azt mondta Deák Ferencnek, hogy neked életjáradékot adok, mert túl jószívű vagy és a pénzt elosztanád, menj vissza Pestre és kezdj újra politizálni. Így költözött vissza Pestre Deák Ferenc, bérelt két szobát az Angol királynőben és hozta létre a kiegyezést.

2003-ban Deák Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára rokoni találkozót szerveztem Söjtörre. Deáknak nem voltak gyermekei, így mindenki oldalági rokon. Össze is jöttünk több mint negyvenen, és a jelenlévő nők nyomdafestéket nem igazán tűrő kifejezésekkel úgy szidták Hertelendy Annát, mintha el sem telt volna az a 240 év…

Források: Magyarország története, Nyugat, Wikipédia, Index