Wooland

2023.júl.22.
Írta: JoeLaszlo komment

NIXON TUDTA...

Az amerikai elnökök - Trump kivételével - általában segíteni próbálták egymást. Egy Bill Clintonnak írt, 1994-es, feloldott titkosítású levélből kiderül, hogy Richard Nixon volt elnök, - aki a múlt század egyik legnagyobb botránya miatt volt kényleten lemondani -, milyen jól megértette az oroszokat.

A levelet a Wall Street Journal online változata ismerteti.

jeltsin-photo_crop-560x426.jpeg

1994 március 21-én  hétoldalas levelet írt  Richard Nixon az akkori elnöknek, Bill Clintonnak oroszországi útjáról. Nixon a levél szerint előre látta a harciasabb Oroszországot, és egy olyan személy felemelkedését, mint Vlagyimir Putyin, továbbá a Moszkva és Kijev közötti kapcsolatok romlását.

A 81 éves politikus akkor tért vissza kéthetes oroszországi és ukrajnai útjáról. 1972-ben ő volt az első hivatalban lévő elnök, aki Moszkvába látogatott, ahol aláírta a ballisztikus rakéták elleni szerződést és a stratégiai fegyverzetkorlátozási szerződést. Hivatalából való távozása után továbbra is kapcsolatban állt a kormányok elitjével és az ellenzéki vezetőkkel szerte a világon.

Az, hogy Clinton demokrata volt, Nixon pedig republikánus, nem jelentett gondot a kapcsolatban.

A hidegháborús harcos Nixont érdekelték a hidegháború utáni korszak körvonalai. A levélben arra figyelmeztetett, hogy Borisz Jelcin rövid demokrácia-kísérlete már véget ért. "Mint Jelcin egyik első támogatója ebben az országban, és mint olyan, aki továbbra is csodálja őt a múltbeli vezetéséért, vonakodva bár, de jutottam arra a következtetésre, hogy helyzete a decemberi választások óta rohamosan romlott, és hogy Oroszország megkérdőjelezhetetlen vezetésének napjai meg vannak számlálva" - írta Nixon Clinton úrnak. "Ivási rohamai hosszabbak, és depressziós időszakai gyakoribbak. A legaggasztóbb, hogy a Dumában és az országban egyre inkább Amerika-ellenes környezetben már nem tudja teljesíteni az önnek és más nyugati vezetőknek tett vállalásait".

Nixon azt is írta, hogy Moszkva és Kijev viszonya megromlik. Bár a dinamika javult Jelcin hivatali ideje alatt, az ukrajnai helyzet "rendkívül robbanásveszélyes". "Ha hagyjuk, hogy kicsússzon az irányításunk alól", figyelmeztetett Nixon, "akkor Bosznia emellett úgy fog kinézni, mint egy kerti parti". A volt elnök úgy vélte, hogy az amerikai diplomaták nem veszik elég komolyan a kérdést. "Ukrajna fontossága miatt vonakodva kérem, hogy azonnal erősítsék meg diplomáciai képviseletünket Kijevben" - írta.

Ugyanilyen fontos volt, hogy az Egyesült Államok számoljon előre Jelcin lehetséges utódjával. "Bush hibát követett el, amikor túl sokáig ragaszkodott Gorbacsovhoz a szoros személyes kapcsolat miatt. El kell kerülnie ugyanezt a hibát a Jelcinnel való nagyon jó személyes kapcsolatában". Nem volt világos, hogy ki lehet ez az utód. "Még mindig nincs senki, aki Jelcin kategóriájába tartozna, mint potenciális vezető Oroszországban" - írta Nixon. "Az oroszok komoly emberek. Hruscsovot többek között azért tették a polcra 1964-ben, mert a büszke oroszok szégyellték az ENSZ-ben és más nemzetközi fórumokon elkövetett durva bohóckodását".

Más szóval, ha az Egyesült Államok nem cselekszik azonnal Jelcin utódjának érdekében, Oroszország ismét egy nacionalistább, keményvonalasabb vezető felé fordulhat, mint amikor Leonyid Brezsnyev követte Hruscsovot. Nixon az elnöki személyzettel kapcsolatban is figyelmeztette Clintont. "A Fehér Házban töltött éveim alatt megtanultam, hogy a legjobb döntéseimet, például azt, hogy 1972-ben Kínába menjek, a legtöbb külügyi tisztviselő ellenvetése vagy jóváhagyása nélkül hoztam meg" - írta.

Nixon nyilvánvalóan úgy gondolta, hogy Clintont nem jól szolgálták a saját emberei. "Ne feledje, hogy a külszolgálati vezetők úgy jutnak a csúcsra, hogy nem kerülnek bajba. Ezért jobban érdekli őket a saját seggük fedezése, mint az önöké". Mindig is a nagy dobás - a holdraszállás, az aranystandard egyoldalú megszüntetése, valamint a kínai és oroszországi utazások - inspirálta Nixont, aki Clintont is erre biztatta. Ehhez az kellett, hogy a legjobb ötleteket ne fojtsa a kormánya.

Putyin eddig öt elnökkel került szóváltásba, de Nixon volt az, aki előre látta őt. "Miután meghalt, azon kaptam magam, hogy azt kívánom, bárcsak felvehetném a telefont, és megkérdezhetném Nixon elnököt, hogy mit gondol erről a kérdésről vagy problémáról, különösen, ha Oroszországról van szó" - mondta Clinton 2013-ban. Nixon nem érte meg, hogy Putyin kövesse Jelcint, de a Clintonnal folytatott, nemrég titkosítás alól feloldott levelezése azt mutatja, hogy ma már nem lepődne meg az oroszországi történéseken.

Forrás: wsj.com, a kép: R. Nixon Foundation

Őrült beszéd, de van benne módszer és rendszer is...

Egy hírfigyelő periódus tapasztalatai

Az alábbi szöveg a MÚOSZ konferenciáján elhangzott előadás szövege. Az előadás összegzése volt annak a két hónapos hírfigyelésnek, amelyet öt újságíró kollégával együtt végeztünk.

depositphotos_212831774-stock-photo-human-skull-and-old-book.jpg

POLONIUS: “Though this be madness, yet there is method in ‘t.”

POLONIUS: “Őrült beszéd, őrült beszéd: de van benne rendszer.” (W. Shakespeare: Hamlet)

Két hónap hosszú idő, és két hónap a magyarországi hírekkel nagyon-nagyon hosszú idő. Amikor elhatároztuk, hogy két hónapig olvassuk, hallgatjuk, nélzzük azokat a híreket, amelyek a magyar médiában megjelennek, az alapgondolat az volt, hogy bár érezzük, látjuk, hogy a hírszolgáltatás elfogult, a hírszolgáltatás pártos, sokszor csak kormánypropaganda, de vajon hogyan, és mennyire az?

A válasz két szó: módszeresen, rendszerszerűen.

Amint láthatják, itt van egy meglehetősen híres idézet a Hamletből, és az is nyilvánvaló, hogy az eredeti angol szöveg a módszer szót tartalmazza, míg Arany János fordítása ezt rendszerre magyarította. Nem tudom, a költő miért ezt a magyar kifejezést választotta, de úgy gondolom, hogy ez a kettőség a kormánypropaganda jellemzője. Módszeresen, rendszerszerűen használja a józan paraszti ésszel őrültnek mondható beszédet, mely több mint 10 éve már azt sulykolja, hogy egy magyar származású amerikai a világ főgonosza, és minden baj eredője, hogy a liberalizmus el akarja törölni a magyar értékeket, hogy a Kelet jó, a Nyugat rossz, és közben hallgat arról, ami bármilyen módon megzavarhatná a propagandát.

Két hónap alatt a hírfigyelés során én és újságíró kollégáim naponta 100-120 hírrel találkoztunk, külföldről és belföldről. Ennek olvasatát, és a következtetéseket foglalom össze, de előtte pár szót arról, hol is tartunk?

Egy tavalyi kutatás szerint Magyarország az átpolitizált médiarendszerrel rendelkező posztszocialista országok kategóriájába sorolható, hasonlóan Horvátország, Románia, Szerbia és Bulgária médiapolitikai helyzetéhez.

Ezen médiarendszerek közös jellemzője a gyenge és labilis demokráciában romló teljesítmény a sajtószabadság-rangsorokban, a pártpolitikai befolyással átitatott közéleti sajtó és hírmédia, a tulajdonosi összefonódások és függőségek a politikai pártoktól. Ezek a jellemzők a magyar média esetében kiegészülnek az Oroszországra jellemző centralizált politikai hatalommal, a verseny látszólagosságával, a független online média egyre csökkenő jelenlétével.

Négy éve publikálták azt a kutatást, amely szerint : “2017-ben az összes médium 59 százaléka volt kormánypárti, 20 százaléka semleges, 21 százaléka pedig ellenzéki”, [...] „a hetilapok 90,5 százaléka és a megyei napilapok 100 százaléka volt kormánypárti”, míg az online híroldalak és az esti tévéhíradók piacának 50, illetve 45 százalékát tették ki a „kritikus médiumok” (Forrás: Bátorfy 2017b, id. Bajomi-Lázár 2019: 48).

Ezek az arányok tovább romlottak a Fidesz–KDNP 2018-as választási győzelme után, amelyet néhány napon belül több online hírportál (Magyar Nemzet, a Lánchíd Rádió és a Budapest Beacon) megszűnése, majd a Heti Válasz bezárása, és a Hír TV felvásárlása, az Index átalakítása követett.

A szocialista-kommunista pártállami sajtó 1989-es megszűnése óta nem volt példa ilyen méretű, egy kézben koncentrálódó médiabirodalomra.

A kormány ezt követően külön rendeletekkel „nemzetstratégiai jelentőségűvé” és „közérdekűvé” nyilvánította a KESMÁ-t abból a célból, hogy a Gazdasági Versenyhivatal versenyfelügyeleti eljárást ne tudjon kezdeményezni ellene, és jóváhagyja az egyesülést.

A médiakoncentráció megállapítására, a versenyellenes összefonódás megtiltására az NMHH eljárást kezdeményezhetett volna, de nem tette meg, és az EU szervei sem reagáltak erre a helyzetre, több szervezet – köztük a MÚOSZ – véleménye szerint a kormány eljárása egyben törvény- és alkotmányellenes volt, piactorzító hatása van és sérti a nyilvánosság sokszínű tájékoztatáshoz való jogát.

A propaganda mindig ideológiai hegemóniára törekszik. Bajomi Lázár Endre szerint „a propaganda [...] a konszenzusgyártás művészete”. A propaganda célja az ideológiák kritika nélküli elfogadtatásának elérése, és akkor lehet hatékony, ha az ember a sokszínű nézetek között szinte elveszettnek érzi magát, és biztonságot jelent neki az, hogy a propagandista redukálja a választási lehetőségek számát olyan szintre, hogy neki szinte nem is kell döntenie, megmondják neki, mi a jó és mi a rossz…

Lássuk hát, működik.e a híradásokban a redukció? Először a televízók híreiről, híradóiról lesz szó.

TV-Híradók - mint hal a szatyorban...

Két hónap alatt az M1, a HírTv, a TV2 és az RTL híradóit figyeltük, elemeztük. A kormánypárti propaganda sormintája nagyon hamar kirajzolódott: szinte előre lehetett tudni, hogy melyik napon ki, és milyen ismételgetett témában lesz megmondó: Brüsszel, békepártiság, migránsáradat, dollárbaloldal, Alexander Soros, elhibázott brüsszeli/nyugati szankciók, ukrán magyarellenesség, háborúpárti NATO, keleti és délszláv nyitás, ezek voltak a kulcsszavak.

Ennyi minden és mindenki ellen kell szüntelenül vívni a harcot, állni a sarat a magyaroknak, a nemzetnek, a kormánynak, s mindezeket összegezve, megszemélyesítve, a kormányfőnek. Két havi tapasztalataink alapján a "kormányhíradók" szerkesztésében a fokozatosság elve érvényesül, mégpedig tudatosan.

Ebben a sorban az állami tv, az M1 Híradó még ligth-osabbnak tűnik. A magántulajdonú Hír Tv már jóval keményebben és „teoretikusabban” tömi a fejekbe a propagandát. A legdurvább fokozat a „kereskedelmi”-nek mondott TV2 Tények című műsora, amely a gyilkosságok, erőszak, balesetek, emberi tragédiák bemutatása után – mintegy 10-12 percben hasonlóan gátlástalanul önti az „baloldal” és annak képviselői ellen a gyalázkodást, váltogatva a kormány és a kormánypárt által elért gazdasági, politikai, társadalmi sikerekkel.

Ellenpontként az RTL Híradója szolgált. Valódi "kereskedelmi" adó, hiszen cca. kétharmada a híreknek szintén gyilkosságról, balesetekről, tragédiákról szól, a maradék időben döntő többségében tényszerűen, az elektronikus újságírás írott és íratlan szabályainak megfelelően számol be Magyarország és a világ dolgairól. Már ha tud, mert a kormánypárt megkérdezett tagjai a legtöbb esetben nem válaszolnak az akár írásban történő megkeresésekre sem.

A kéthónapos televíziós hírfigyelés tanulsága: a magyar lakosság nagy része szándékosan van elvágva a nagyvilág, Európa, az ország és közvetlen környezetének égetően fontos problémáitól, trendjeitől.

Ez a megállapítás a múlt szombaton ismét feketén-fehéren igazolódott, amikor az állami média és a kormánypárt által ellenőrzött média nem adott hírt arról, ami Oroszországban történt, egészen kora délutánig nem derült ki, hogy egy zsoldoshadsereg fellázadt, és a főváros elfoglalására indult, továbbá vezetője korrupt rendszernek nevezte Putyin rendszerét. Miközben a világsajtó folyamatosan tudósított, vagy próbált tudósítani az eseményekről, a magyar állami média semmit nem tett, várt, mert a kormány sem mondott semmit. 

Némi iróniával, két hónap legfontosabb tapasztalata az, hogy ha a kormánymédia napi nézőinek feltennénk a kérdést: ki az a Mészáros Lőrinc, és mit csinál valójában, csak értetlenül pislognának, mint hal a szatyorban... Fogalmuk se lesz, mert egy szó sincs róla...

Rádiók - zárt rendszerben keringenek a hírek

A televíziós hírműsorok versenyében az állami TV Híradója megbukott és folyamatosan csökken a nézettsége, addig a rádiós hírműsorok között a Kossuth rádió az elmúlt tíz év általános hallgatószám csökkenése mellett állja a versenyt, a fővárosban tavaly növelte is a hallgatottságát, a csatorna naponta elér nagyjából egymillió hallgatót. Így a harmadik leghallgatottabb országos rádió a Retró Rádió és a Rádió1 után a majdnem 1,1 milliós napi hallgatótáborral.

A Kossuth adó Krónikái sokszor tényleges hírek nélkül tényként közölnek kormánypárti véleményeket. A hírek pártatlansága szempontjából nemcsak a Krónika tendenciózus torzításai jelentenek veszélyforrást, hanem az is, hogy az állításokat azzal próbálják igazolni és hitelesíteni, hogy más műsorokra, online felületekre és internetes portálokra hivatkoznak, de a források nagyon szűk kormánypárti körből kerülnek ki.

Az online hivatkozás szinte mindig az Origó, amelynek a látogatottsága magas. A televíziós forrás mindig az M1 – vagyis a közszolgálatinak nevezett kormányzati műsorgyár, az idézett napilap pedig mindig a szintén kormánypárti Magyar Nemzet, amelynek példányszámát nem lehet tudni, mert nem auditáltatják évek óta, a médiapiaci hírek szerint már tízezer példány alatt járhat.

A fenti médianégyszög - napilap-online-rádió-televízió - elérési adatait együtt is érdemes nézni, mert sokszor olyan szoros az összefonódás, hogy szó szerint emelik át egymás szövegeit. Ezt erősíti, hogy ugyanazt a szakértői kört használják akkor is, ha önálló anyag elkészítését vállalják, vagy ha átveszik a másik hírblokkját: a kormány által létrehozott éspénzelt kutatóintézetek, alapítványok és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem kutatói, elemzői, oktatói szólalnak meg. Ezt a hátteret azonban az átlagos magyar rádióhallgató vagy néző nem ismeri, nem tudja, hogy „szakértők” a kormánytól függnek egzisztenciálisan.

A szintén kormányközeli Retró Rádió a maga másfél milliós napi hallgatottságával és óránkénti híradásaival a befolyásolás kiváló eszköze. Kevesebb gyalázkodó hírt közöl, mint a Kossuth adó, inkább pozitív üzenetek és távlatos tervek közvetítője, legyen szó a honvédelmi fejlesztésekről, vagy az infláció csökkentésének terveiről.

Az Infó Rádió az ország egyetlen hírrádiója, bár napi 12 ezer fős hallgatottságával még Budapesten is a népszerűségi sorrend vége felé foglal helyet. Ha a műsorfolyam egészét nézzük, sok hasonlóságot látunk a Krónika műsorszerkesztésével, de a hangnem kevésbé gyalázkodó, mint a kormányzati csatornán, a déli műsorsávban pedig nagyon erős a gazdasági vonal.

Mindhárom rádióra jellemző, hogy a kormánypropagandával ellentétes híreket egyszerűen nem emelik be a csatorna hírfolyamába, így nem került szóba, hogy Magyarország messze az EU legmagasabb inflációját produkálta, hogy csak az RTL leleplező riportja után említették meg a magyar börtönökből százszámra elengedett embercsempészeket, vagyis érvényesül az az elv, hogy aki, vagy ami nincs velük, az nincs…

MTI - hírek: nyomokban objektivitást tartalmaznak

A Magyar Távirati Irodának az lenne a feladata, hogy az egész ország összes médiumának független információkkal szolgáljon, így felületén nagyon hivatalosan és tárgyilagosan, a függetlenség látszatát keltve vannak megfogalmazva a szövegek, de az MTI híreiben ugyanúgy megjelennek bennük a propagandisztikus jegyek, mint egy kormánypárti médiumban.

Annyi a különbség, hogy azért objektívhez közelítő hírek is találhatók az oldalon, melyek nem feltétlenül arra szolgálnak csak, hogy a kormány narratíváját erősítsék. Az EU-val kapcsolatban például – annak ellenére, hogy az aktuális propaganda szerint Brüsszel az okozója minden rossznak – számos, az Uniót pozitív (vagy legalábbis nem negatív) színben feltüntető hír jelent meg. Beszámoltak az ott meghozott döntésekről, felszólalásokról, tervekről, amiknek sokszor a belpolitikához nem volt közük. Viszont, ha EP képviselőtől idéztek, vagy uniós döntésekkel kapcsolatban nyilatkozott valaki, az szinte minden esetben jobboldali politikus volt.

Többször idéztek ellenzéki politikusokat is, mindenféle kommentár nélkül, ami annyiban jobb a közmédiához képest, hogy ott, ha ellenzéki politikustól idéznek, azt csak lejárató szándékkal teszik (és mindig van hozzáfűzni valójuk). Elmondható,hogy az MTI hírek nyomokban tartalmazzák az objektív tájékoztatás és tárgyilagosság morzsáit.

Megyei lapok - tiszta propaganda

A megyei lapok címlapja általában majdnem teljesen ugyanaz, de látszik, hogy nagyon aprólékosan figyelnek arra, hogy egy adott hír ne minden, csak minden második vagy harmadik lapban jelenlen meg. Nagyon összehangolt munkáról árulkodik az is, hogy bár maga a cikk tartalma ugyanaz, a címet finoman átfogalmazzák, hogy ne „copy-paste” legyen Magyarország összes megyei lapjának a címlapja, amire korábban volt már példa…

A megyei lapok online felületén azonban nem törik magukat ilyesmivel, ott a bel- és külpolitikai hírek egy az egyben ugyanazok. Ugyanarra a néhány, végsőkig ismételt narratívára van felfűzve az összes hír: a brüsszeli szankciók tönkreteszik az országot, az ellenzék háborúpárti, Soros, Gyurcsány és ehhez hasonlók. Az EU-val kapcsolatban főleg olyan hírek jelentek meg: hogy a brüsszeli szankciók bajt hoznak az országra, a bevándorlás ügye, Brüsszel hátráltatja Magyarország fejlődését…

Állandó a lejáratás, a folyamatos karaktergyilkosság, ha éppen nem az ellenzék a céltábla, akkor az amerika nagykövet, vagy bármely más nyugati ország képviselője, hogy az olvasók tudják, egyedül csak a kormány, a Fidesz megbízható. A megyei lapok írásainak valódi információtartalma és objektivitásának mértéke minősíthetetlen. A legtöbb cikk explicit csak a hatalmat szolgálja, és karaktergyilkosságok sorozatával megerősíti azt a propaganda áradatot, ami a közmédiából ömlik. Csak zárójelben emlékeztetnék rá, hogy az újságírás elsődleges feladata a korrekt tájékoztatás lenne, és mindig megjelenítse a másik nézőpontot, és akkor a watchdog, az őrkutya szerepéről nem beszéltünk.

Online buborékok

A 24.hu, a telex.hu, az origo.hu, az mno.hu, a hvg.hu és az index.hu felületén megjelenő anyagok figyelése kollégánkat abban erősítette meg, hogy ahogy fogalmazott: “nincs független sajtó. Ez nem azt jelenti, hogy valamennyien kiszolgálnak valakit/valamit, hanem inkább arra mutat, hogy mindenki a saját buborékjában szeretne valós (vagy valóshoz közelítő) képet felvázolni az eseményekről.

Keserű tapasztalat az is, bár – természetesen – nem új megfigyelés, hogy miként tájékoztat az úgynevezett kormánypárti és az úgynevezett ellenzéki sajtó kényes, nagy horderejű ügyekről. Ilyen fontos téma például az, hogy Magyarország lassacskán akkugyártó-nagyhatalommá válik, de nem világos, hogy ezzel ki jár jól, mert az egyik oldal akár zöldmezős beruházásnak is képes látni, míg a másik a környezetvédelem teljes hiányáról, ott lakók mérgezéséről és a kínaiak teljeskörű kiszolgálásáról ír. Szakértők megkérdezése a témában is ugyanilyen megosztó, mert mindenki megtalálja a maga orákulumát, és innentől kezdve az olvasóra van bízva a téma hétköznapi értékelése…

Összegzés

A kormányzati propaganda mára sok csatornát használva, mintegy zárt rendszerben tartja az információt, saját forrásait kereszthivatkozással használja, és nem enged be ettől eltérő narratívát. 

A főbb ellenségképek változatlanok: Soros, Migráns, liberálisok, baloldal, Brüsszel.

Ha zavaró tényező lép fel (pl. a Wagner-puccs, vagy Völner pere), akkor a módszer a hallgatás.

A hírbuborékok nem kerültek közelebb egymáshoz.

Az őrült beszéd, őrült beszéd, de van benne módszer és rendszer megfelelő címválasztás volt...

László József

A MÚLT JÖVŐJE

Húszéves írás került a kezembe, a Balkánnal foglalkozott, és azzal, hogy igen gyakori: nemzetek és egyének csak negatív értelemben, valamivel és valakivel szemben tudják meghatározni magukat. Az ellenségkép tartós, és ebben az a legveszedelmesebb, hogy erre a saját önazonosság, a saját identitás megtartása miatt volt szükség. Íme:

ke_p_purpose_and_play_e_ber_e_let_jegyzet_egyensu_ly_ege_sz-se_g_vezetett_meditacio_balazs_laszlo_karafiath.jpeg

A múlt jövője

Magyarország sok tekintetben különbözik szomszédaitól, de egy közös vonása bizonyosan van a térség többi államával. Ez pedig nem más, mint amit egy brit politikus a Balkánra alkalmazott, így gondolván leírni a helyzetet:

„Itt mindig több történelmet termeltek, mint amennyit el tudtak fogyasztani!”

Igen, tisztelt Olvasó, kár lenne bonyolítani a dolgokat, a mi estünkben egyszerű történelem – túltermeléssel állunk szemben. Ez érvényes Szarajevóban, ahol kilencven éve egy szerb merénylő olyan „szerencsés” volt, hogy másodszor is felbukkant a monarchia trónörökösének, Ferenc Ferdinándnak gépkocsija, érvényes Budapesten, érvényes Varsóban, vagy éppenséggel Berlinben.

Az idézet Winston Churchilltől származik, aki számos bonmot atyja, így neki tulajdonítják azt is: "Nem azért lettem Őfelsége miniszterelnöke, hogy felszámoljam a Brit Birodalmat!” Neki ebben az esetben is igaza volt, de a tényeket ez nem befolyásolta. A Brit Birodalmat felszámolták. Churchillnek abban is igaza volt, hogy több történelmet termeltünk, mint amennyit képesek voltunk elfogyasztani, ez azonban az elmúlt száz évben nem gátolt meg bennünket abban, hogy változatlanul és büszkén termeljünk. Történelmet.

Ennek a terméknek azonban olyan sajátosságai vannak, amelyek különleges fogyasztási viszonyokat követelnek, az exportot pedig nem nagyon teszik lehetővé. Az exportjához erősnek, hatalmasnak és gátlástalannak kell lenni. Mindez azonban nagyon sokáig senkit nem zavart, múltgyártásban például mi, magyarok felülmúlhatatlanok vagyunk, legfeljebb a déli szomszédoknál lévő történelemgyártó - kapacitás az, amely megszoríthat bennünket.

Magyarországnak sok szomszédja van, de a huszadik században mégis nagy távolság választotta el országainkat. Ezt a távolságot semmi nem indokolja, mert az idők folyamán sokkal közelebb voltunk egymáshoz, de a mások által termelt, vagy velünk termeltetett történelem általában eltávolított egymástól bennünket, és még mindig hegyekben áll határainkon, így gondolkodásunk határain is.

Az Európai Unióban vajhegyek, és tej meg bortavak voltak és vannak, nekünk eddig História hegységünk és Legenda dombságunk volt, jelentős részben járhatatlan utakkal. Nincs, vagy csak alig van kommunikáció, ami a kommunikáció korában több mint különös. Azokkal sem mindig állunk szóba, akikkel elég hosszú ideje azonos városban élünk. És ehhez nem szükséges az, hogy előtte kitörjön egy polgárháború, ahogy a Balkánon 13 éve kitört!

Nem volt ez másképp a tragikusnak nevezett huszadik században sem, amely totálisan elválasztott bennünket egymástól. Egyébként a huszadik század nem tragikus volt, hanem egyszerűen katasztrofális, egy katasztrofális történelem túltermelési válság. Mindenki történelmet termelt és el akart adni, miközben sehol nem jelentkezett egyetlen komoly vevő sem.

Voltak persze nálunknál tanulékonyabbak is. Az elegendő mennyiségű történelemmel rendelkező Svájc, Ausztria, Dánia vagy Norvégia belátta, hogy történelemtermelésben képtelen a versenyre, ezért megszűntette felesleges gyártókapacitásait, vagy szokás szerint kihelyezte az olcsóbb bérű országokba. Így Dániában ma Hong Kongban gyártott történelmet tudnak csak fogyasztani, ezért ha azt látják televízióban, hogy a dán fociválogatott nyer, akkor tudniuk kell, hogy ők már áttértek a történelem lightra. Németország vagy Franciaország külön eset, nekik az átszervezés után még maradt némi tartalék kapacitás. Az orosz birodalom külön történet...

Visszatérve a mi esetünkre, a túltermelés azzal is járt, hogy a hazai termék mindent eluralt, nem maradt lehetőség a másutt gyártott áru megkóstolására, kipróbálására sem. Az olcsó saját tömegtermelés, valamint a védővámok megtették hatásukat, fogalmunk sem volt mások történelméről. Csaknem 100 éven keresztül kollektív amnézia mellett mindenki a maga történelmét, a maga vélt vagy valós igazát hajtogatta, ami legtöbbször egy nagy és erős történelem exportőr igazsága volt. Ebből az amnéziából most kezdünk felébredni, emlékezetünk most kezd visszatérni. Lassan dereng valami a korábbi 900 esztendő közös históriájából is, mert voltak itt elég érdekes históriák.

Tisztelt Olvasó! Az új század új reményt adott, a békés élet reményét. Így volt ez több mint fél évig. Akkor azonban valakik megint elkezdtek történelmet termelni, ezúttal néhány repülőgép segítségével. Én azonban úgy gondolom, hogy a békés élet reményét meg kell őrizni, és csak annyi történelmet kell gyártani, amennyi sem a szívet, sem a gyomrot nem terheli. A fejről nem is beszélve. Ez azonban csak akkor lehetséges, ha valóban megpróbáljuk megérteni, mi is történt velünk valójában, és miért történt mindez. A múltnak a megismerés és a megértés révén lehet jövője.

„Bosznia a gyűlölet és a félelem földje. (…) Mert ennek a dolognak épp az a végzetes vonása, hogy a boszniai ember nem tud a benne megbúvó gyűlöletről, hogy viszolyog a vizsgálatától – és gyűlöl mindenkit, aki erre kísérletet tesz. … És valami furcsa ellentétben ezzel, ugyanilyen igazsággal állíthatjuk, hogy kevés olyan ország létezik, amelyben annyi szilárd hittel, fennkölt jellemmel, gyöngédséggel és szerelmes hévvel, ilyen mély együttérzéssel, hűséggel és odaadással találkozunk, mint épp Boszniában. … A bennetek élő szeretet és gyűlölet között épp olyan a viszony, mint magas hegyeitek és azok között az ezerszer nagyobb és súlyosabb, láthatatlan geológiai rétegek között, amelyeken ezek a hegyek nyugszanak.”

Egy travniki születésű, tehát boszniai író, Ivo Andric írta ezeket a sorokat. A mű keletkezésének évszáma 1946. Andric leírja, milyen hangja volt a szarajevói éjszakának: elsőként a katolikus székesegyház órája ütött, aztán 75 másodperccel később a pravoszláv templom órája, majd a Bég dzsámi óratornyának távoli hangja szólt tizenegyet ütve. A zsidóknak nincs órájuk, isten tudja, náluk mennyi az idő, írta 1946-ban Andric.

Ha ezt olvassa az ember, akkor nem egészen pontosan tudja, milyen esztendőt is írunk. Ha ezt hallja az ember, akkor nem tudja, melyik országról is szólnak ezek a sorok. A világon nagyon sok helyen érvényes az az elv, hogy nemzetek és egyének csak negatív értelemben, valamivel és valakivel szemben tudják meghatározni magukat. Az ellenségkép tartós, és ebben az a legveszedelmesebb, hogy erre a saját önazonosság, a saját identitás megtartása miatt volt szükség, - legalábbis eddig -, ugyanis a térség több nemzeténél továbbra is komoly öndefiníciós problémát okozna, ha felszámolnák az ellenségképet.

Ellenségre önmaguk miatt volt és van szüksége az egyes társadalmi – értelmiségi eliteknek és mindezt a legtöbb esetben az akadémiák intézményi tekintélyével alapozták meg. A probléma az: ha még az ellenséget is elveszik, akkor mi marad? Kit lehet felelőssé tenni a kudarcokért? Mi marad a szerb, albán vagy horvát nacionalistának, illetve mit kaphat érte cserébe, amit el is fogad?

A jelek szerint erre a kérdésre eddig nem sikerült válaszolni, így aztán a balkáni válság, amely meghatározó volt az előző századfordulón, majd hasonmása ötven esztendőn át megosztotta a Közel – Keletet, tíz éve visszatért, és vajmi kevés esély van arra, hogy a közeljövőben megszabaduljunk tőle. Ezeken a helyeken tehát folyamatos a múlt termelése, ezzel pedig aligha lehet jövője bárkinek is.

A kérdés tehát továbbra is az, mit termeljünk történelem helyett? De lehet-e a rossz kérdésekre jó válaszokat adni? Néhány évvel ezelőtt a jugoszláv elnök a montenegrói választások küszöbén arról beszélt: ha a hajdani Jugoszlávia hat köztársasága közül az utolsó is elszakad, akkor „forgószél söpör végig a Balkánon, és kinyílik Pandóra szelencéje”. A választások után az Európai Unió szóvivője is Pandóra szelencéjét emlegette, amelynek kinyitásával – így a mitológia – járvány, viszály és háború zúdul az emberiségre.

Amint azt egyik tanult kollégám írta, a Pandóra-mítosz szimbolikája meghökkentően aktuális. Főhőse ugyanis Prométheusz (Előrelátó), az intellektuális titán, aki az égből ellopott tüzet adta minden kultúra forrásaként az emberiségnek. Zeusz, a főisten bosszúból küldte Pandórát és szelencéjét a Földre, méghozzá Prométheusz ostoba fivére, Epimétheusz (Utólag Okos) karjaiba. Az „Utólag Okos” feleségül vette Pandórát, - az „Előrelátó” figyelmeztetése ellenére, és nem akadályozta meg, hogy az kíváncsiságának engedve, kinyissa a végzetes szelencét.

Csak az előrelátók óvhatják meg az emberiséget, mert azoknak a befolyása, akik csak utólag (vagy akkor sem) döbbennek rá, hogy mit kellett volna tenni, Pandóra szelencéjének minden átkát rázúdíthatja a világra. Nem tudom, ki hogyan értékeli saját szerepét és lehetőségeit Európában és a Balkánon, nem tudom, ki sorolja magát az „Előrelátó” kategóriájába. Szerintem sokan vannak, de akkor, valójában elég kevesen voltak. Szinte senki. Az ifjabb William Pitt, aki két ízben is Nagy-Britannia miniszterelnöke volt, 1806-ban, Napóleon austerlitzi győzelme után azt mondta: „Tekerjétek össze a térképet, tíz évig nem lesz rá szükség.” A hajdani Jugoszlávia térképét több mint tíz éve nem lehet összetekerni, ahogy a Közel - Keletét sem.

A jugoszláv államot az első világháború vége óta két diktatúra tartotta össze. Az első a Karagyorgyevics-dinasztia szerb hegemóniára építő állama volt, a másik a különleges nemzetközi körülmények között működőképes Tito-szisztéma, amelyben egy Moszkvával szembeszálló kommunista párt eljátszhatta a döntőbíró szerepét az egymásnak feszülő etnikumok konfliktusában. Tito halála, majd a sorsdöntő közép- és kelet-európai fordulatok után bukkant fel az alapkérdés, amely így hangzik: miféle politikai előrelátás az, amely úgy vélhette, hogy a jugoszláv állam szétbomlásának kezdetben – máig sem teljesen tisztázott – nemzetközi támogatással megindított folyamata egy tetszés szerinti ponton megállítható?

A kérdésre a NATO-nak (így Washingtonnak), s az Európai Uniónak kellene választ adnia. Délszlávia nevű állam nincs, de valószínűleg van sok olyan szerb, horvát és bosnyák, makedón és albán, aki időnként a békebeli Jugoszláviával álmodik. A mítosz szerint Pandóra szelencéjére rácsapódott a fedél. És benne maradt egyetlen dolog: a Reménység. Akkor, amikor valaki ismét ki akarja nyitni ezt a szelencét, lehet, hogy jól teszi, mert kiengedi a reményt, amely újra eltöltheti a reménytelenséggel teli szíveket. 

Egy ismerősöm mesélte, hogy az Utolsó Esély nagyon gyakori kocsmanév a Balkánon, általában a vasúti restit nevezik így. Ott lehet hajnalban is inni valami erőset, amikor máshol minden zárva tart. Nem tudom, most megkockáztatja-e valaki, hogy Pandora koktélt kérjen, majd szíverősítőként egy kis Reménységet. Én mindenkinek csak ajánlani tudom.

Az európai huszadik század bizonyos szempontból Szarajevóban kezdődött, 1914-ben és ott is végződött a 90-es évek közepén. Az új Európa felé a magyar határnyitással tettünk nagy lépést. Csupa történelemtermelési gesztus. Az új század elkezdődött, és rajtunk is múlik, milyen lesz. A cél az is, hogy a barátság és a bizalom százada legyen, mert a háború és a bizalmatlanság évei után erre igen nagy szükség van.

Ivo Andric a francia Maupassant művére hivatkozott, a tavasz dionüszoszi leírására, amelynek végén a szerző kifejtette, hogy az ilyen tavaszi napokon plakátokat kellene minden utcasarokra ragasztani: „Francia polgártársak, tavasz van, őrizkedjetek a szerelemtől!” Boszniában talán arra kellene figyelmeztetni az embereket, hogy óvakodjanak a gyűlölettől. Boszniában és máshol...

László József, újságíró

Ideiglenesen Belorussziában - prognózis

Egy éve írtam, még azelőtt, hogy Putyin elindította a háborút Ukrajna ellen. A helyzet azóta egyértelműbb: Moszkva mindent vissza akar szerezni.

sa_nta_n.jpeg

Ideiglenesen Belorussziában

2022.02.20.

Ahogy Hitler megmondta, mi a terve a zsidókkal, Putyin szintén nyilvánosan közölte, mi a terve Európával: a NATO vonuljon ki Kelet-Európából, és így a Baltikum, a visegrádi négyek, Bulgária és Románia ismét teljes mértékben kiszolgáltatott lenne Moszkvának, katonai és energetikai szempontból egyaránt.

Senkinek ne legyen kétsége: lenne ürügy, hogy az orosz csapatok visszatérjenek az ismert terepre... (Budapesten sok orosz tulajdonú ingatlan áll üresen, rejtélyes módon semmit nem kezdtek velük 30 éven keresztül. Vajon mire várnak? Mire számítanak?)

Az első orosz siker megvan: Belorussziában meghatározatlan ideig maradnak az "ideiglenesen", a hadgyakorlatra bevonult orosz csapatok, vagyis egy csaknem 10 milliós, Magyarországnál két és félszer nagyobb területű országot egy puskalövés nélkül foglalt el az orosz haderő 30 ezer katonával. A titkosszolgálati együttműködés is nyilván olajozott lesz, hisz Belorussziában még KGB maradt a helyi KGB...

Európa hitt a békében és keveset költött a fegyverekre, ráadásul az együttműködés a Covid-járvány idején jelentős mértékben szétzilálódott, a Brexit lekötötte az uniós energiákat, az amerikaiak a Csendes óceán felé fordultak, vagyis Moszkvában úgy ítélhették meg, Putyin számára lehetőség kínálkozik, hogy visszaállítsa a Szovjetunió keleti határait.

Nos, Belorusszia meghódítása simábban ment, mint anno a németek bevonulása Csehszlovákiába. Lengyelország számára a történelmi tapasztalatok alapján nagyon fontos volt, hogy Belorusszia és Ukrajna elválasztotta őket Oroszországtól. A mostani orosz bevonulás, és az orosz rakéták telepítése a lengyel határ közelébe komoly fenyegetés.

Korábban már leírtam, de fontosnak tartom megismételni:a hihetetlenül keresztény és jólelkű orosz elnökről terjed a közösségi médiában egyre több poszt. A hazai Putyin-barát propaganda felpörögött. Közben a magyar kormánymédia kommentár nélkül idézi az orosz külügyminisztert, hogy nekik milyen igényeik vannak, és hogy a Nyugat (amúgy mi is az lennénk) milyen agresszív. Mindezt szó szerint nyomják itt ismerősök, pedig mindez a legdurvább orosz propaganda, egyben pedig a tökéletesen elvakult szemlélet.

Az orosz elnök katonáival és zsoldosaival menekülésre kényszerítette emberek millióit a Közel-Keleten, velük támadva Európát, nem ismeri el mások jogát arra, hogy nemzetet alkossanak, (az ukránok Putyin szerint oroszok), nem ismeri el mások jogát arra, hogy döntsenek a saját sorsukról - nálunk két népszavazáson döntöttek az emberek a NATO és az Uniós csatlakozásról, óriási többséggel - de Putyin szerint ez nem érvényes, lépjünk ki a NATO-ból, mert az ő biztonságuk… továbbá ugyancsak szerinte a kommunizmus rendben volt, és most rehabilitálják Sztálint, megtiltva a történelmi bűnök további kutatását.

Mindenki külföldi ügynök, aki nem ért vele egyet, az ellenzékieket megmérgezzük, az újságírókat lelövetjük, de amúgy hihetetlenül keresztények vagyunk… Az ilyen szövegek KGB hátterét nem nehéz felismerni... a vallásba öltöztetik most azt , amit korábban a kommunizmusba csomagoltak, és maradtak a guruló rubelek, és a sok balek…

/A képen az orosz ortodox egyház papjai megszentelik a Sátán nevű rakétát/

Az aranjuezi szép napok véget értek

wonke.jpeg

Az aranjuezi szép napok véget értek, így kezdődik Friedrich Schiller drámája, a Don Carlos, és Rezső a forgatás vagy az interjú kezdete előtt ezt németül mondta el: Die schönen Tage in Aranjuez sind zu Ende. Én általában egy Goethe verssel válaszoltam, a Varázslóinas, a Zauberlehrling kezdő soraival: Hat der alte Hexenmeister Sich doch einmal wegbegeben! Und nun sollen seine Geister auch nach meinem Willen leben! Elment hát a vén varázsló, Végre nincs ma itt a mester! Szellemeit én varázslom Élni-halni most az egyszer: "

Az aranjuezi szép napok véget értek, pedig úgy 25 évig tartottak, 1984-ben dolgoztunk először együtt, Lengyelországban forgattunk a Panorámának, én a tudósító-tanonc, ő pedig Várszegi Karcsi mellett a segédoperatőr. /Karcsi volt az, aki a libanoni polgárháborúban kamerával ment fel egy bejrúti háztetőre, de egy vadászpilóta a kamerát valószínűleg vállról indítható rakétának nézte, és ráfordult a vadászgéppel az operatőrre.Karcsi sötét hajjal ment fel, őszen jött le, egy szempillantás alatt őszült meg, de legalább élt./ 

Wonke Rezső a barátom lett, és sokat és sokszor dolgoztunk együtt, nagyon sok helyen. Athén és Róma, Libanon és Bosznia, Lengyelország és Csehország, Ausztria, Németország, Svájc és Szlovákia, és persze idehaza. Az ő filmográfiájából másoltam ki a közös munkákat, az önálló dokumentumfilmeket - nem időrendi sorrendben:

Berlin...- főváros? (magyar dokumentumfilm, 34 perc, 1993)

Európa oszlopai (magyar ismeretterjesztő filmsorozat, 4x28 perc, 2005)

A bosnyák piramisok rejtélye  (magyar dokumentumfilm, 22 perc, 2006)

Magyarok Münchenben, bajorok Magyarországon  (magyar dokumentumfilm, 25 perc, 2005)

Egy bajor építőmester (magyar portréfilm, 25 perc, 2005)

Augsburgi pillanatok (magyar ismeretterjesztő film, 8 perc, 2005)

Átokföldje, avagy a Benes dekrétumok (magyar dokumentumfilm, 36 perc, 2005)

Viadal a müncheni Arénában (magyar dokumentumfilm, 25 perc, 2005)

Az autonómia prófétája - Komlóssy László (magyar dokumentumfilm, 62 perc, 2006)

'56 Poznanban kezdődött (magyar dokumentumfilm, 42 perc, 2005)

A lista ennél jóval hosszabb, hiszen forgattunk a Vannak vidékek számára Budapest, Somló és Balaton filmet, 1994-ben egy olyan riportfilmet, amely segítette a Duna TV megmaradását, készült nagy interjú Ryszard Kapuscinskivel, Wojciech Jaruzelskivel, Mieczyslaw Rakowskival, együtt készítettük az első olyan interjút 1988-ban a lengyel szolidaritás egyik vezető képviselőjével, Bronislaw Geremek professzorral, ami lement egy kelet-európai tv-ben. Együtt tartóztattak le bennünket a gdanski hajógyárnál, a magyar nagykövet segítségével szabadultunk.

Aztán 2010 után mindez elmaradt, a politikai idő nem kedvezett a közös munkának, elmaradtak a beszélgetések, a fantasztikus hallgatások , mint anno Athén mellett a Szunion-fokon, vagy Rómában a Campo de Fiorin és a Via Appia Antiqua-n.

Az aranjuezi szép napoknak vége, élni-halni, most az egyszer... Most.

Isten veled barátom, Wonke Rezső!

PELÉ

Pelé

pele.jpeg

Helyszín : bútoráruház Budapesten

Szereplők: két eladó - egy nő , egy férfi

A férfi kezében egy okos telefon, valamit mutat rajta a nőnek.

- Ki ez?

- Pelé!

- Valami focista?

- Nem. Nem valami focista. Pelé.

- És mit tud?

- Pelé? Mindent.

- Mindent senki sem tudhat.

- Pelé igen. És hamarosan meghal, az angyalok közé kerül, ott fog ülni Puskás és Maradona között…

- Na, emeld meg azt a fotelt, nem férek el a kocsival.

- Nem baj, már te is tudod, ki az a Pelé.

LJ

Gázláng, a manipuláció művészete

what-is-gaslighting-5074703-no-text-0010e9e9455e404289cda649f0f5677b.gif

Az idei év szava a gázlángozás, a gaslighting, vagyis a pszichológiai manipuláció iránti érdeklődés még soha nem volt ilyen nagy az online szótárkeresés szerint.

Az amerikai Merriam-Webster szótárkiadó hétfőn jelentette be, hogy az év 2022-es szava a "gaslighting" - vagy ahogy a Merriam-Webster definiálja: "az a cselekedet vagy gyakorlat, amelynek során valakit durván félrevezetnek, valaki másnak a saját előnyére".

Az online szótárban végzett keresések szerint a kifejezés iránti érdeklődés 1740%-kal nőtt az előző évekhez képest. "Ez egy olyan szó, amely olyan gyorsan emelkedett az angol nyelvben, és különösen az elmúlt négy évben, hogy valójában meglepetésként ért engem és sokunkat" - mondta Peter Sokolowski, a Merriam-Webster főszerkesztője az AP hírügynökségnek.

A kifejezés az utóbbi években vált egyre elterjedtebbé, ahogy a szerkesztőségi cikkek, podcastok és tévéműsorok pszichológiai megközelítéssel próbálják elemezni a kapcsolatokat.

A Merriam-Webster "gaslighting" definíciója szerint a "gaslighting" a pszichológiai manipuláció olyan formája, általában hosszabb időn keresztül, amely "arra készteti az áldozatot, hogy megkérdőjelezze saját gondolatainak, valóságérzékelésének vagy emlékeinek érvényességét, és jellemzően zavart, önbizalom- és önértékelés-vesztést, érzelmi vagy mentális stabilitásának bizonytalanságát, valamint az elkövetőtől való függőséget eredményez".

A kifejezés egy klasszikus színdarab és film címéhez kapcsolódik, ennek cselekménye a 19. század közepének Angliájában játszódik. A fiatal Paula (Ingrid Bergman) megtalálja meggyilkolt nagynénje, Alice Alquist holttestét. A rendőrség sikertelenül nyomoz. Paula csak tíz év múlva tér vissza Londonba, és új férjével (Charles Boyer) a nagynénitől örökölt házba költöznek.

A házban azonban megmagyarázhatatlan dolgok történnek: tárgyak tűnnek el, rejtélyes hangok hallatszanak, a gázvilágítás elhalványul. A férj megpróbálja elhitetni az asszonnyal, hogy ez csak az ő képzelődése; ezzel az a célja, hogy feleségét őrületbe kergesse és ő maradjon egyedül a házban, mert ott van a primadonna nagynéni értékes hagyatéka…

Nos, a gázlángozás a fake news, az álhír-özön, az állami troll-hadseregek révén társadalmi méretűvé vált, a manipuláció, a valóság érzékelésének elvesztése tömeges jelenség. Arra kérdésre, hogy" nekem hiszel, vagy a szemednek?" az álhírek zuhatagában mind többen veszítik el a tisztán látás képességét, egyre többen gondolják komolyan, hogy mindenkinek lehetnek saját tényei.

A gázlángozás hatásos, és mindig az értékes hagyaték, meg a hatalom a tét...

Vlagyimir Putyin és a mítoszgyártás ereje

Orlando Figes sok írást szentelt Oroszországnak, az egyik legismertebb nyugati szakértővé vált.A történész legújabb, Oroszországról szóló munkája egy időutazás, amely jól szemlélteti, hogy a nemzet múltjának narratíváit hogyan használták fel az autokratikus jelen alakítására. Új könyve még nem jelent meg magyarul, a Guardian ismertetőjét fordítottam le.

ro_ma.jpeg

Minden nemzetnek megvannak az alapító mítoszai és narratívái, általában olyan történelmi személyiségek főszereplésével, akikről szinte semmit sem tudunk; abszurd történetek még az iskolás gyerekek számára is, akiknek általában eladják ezeket. Oroszország esetében ez régóta Vlagyimir nagyherceg, akinek 800 ágyasa és felesége volt, mielőtt az első évezred végén Krisztust választotta Mohamed helyett, mégpedig azon orosz okból, hogy az iszlám nem engedélyezte az alkoholfogyasztást. Valójában Vlagyimir (vagy az ukránoknál Volodimir) egy klasszikus alapító figura, ma már szent, akiről szinte semmit sem tudunk. Pedig Putyin elnök szerint, aki 2016-ban egy monstre szobrot leplezett le neki, "összegyűjtötte és megvédte Oroszország földjeit... egy erős, egységes és központosított állam megalapításával".

Amint azt Orlando Figes új történelmi könyve módszeresen feltárja, ez egyrészt első osztályú mítoszteremtés, másrészt mélyreható jelentőséggel bír a mai Oroszország megértése szempontjából. Ivántól Péterig, Katalintól Miklósig Oroszország uralkodói saját céljaiknak megfelelően alakították át ezeket a mítoszokat, hol védekező lobogóként, hogy az emberek köréjük gyűljenek, hol pedig az égi becsület jelvényeként, hogy Moszkva a nyugat megmentőjeként szilárdítsa meg helyét. Gyakran mindkettőt egyszerre.

2021 júliusában Vlagyimir Putyin közzétette saját Oroszország-történetét, egy 5000 szavas esszét Az oroszok és az ukránok történelmi egységéről, amely ma már az általa hét hónappal később indított invázió indoklásaként olvasható, hogy testvérét, a "kisoroszokat" visszahozza a nagy testvér Rusz karjaiba. A mítoszok ködébe visszanyúlva úgy látja, hogy Ukrajna gondolata egy trójai faló, egy "oroszellenes projekt" a 17. század óta, és hogy a jelenlegi állam "történelmileg orosz földön" van.

Ahogy Figes világossá teszi, bárki, aki a legelemibb fogalommal is rendelkezik Európa alakjáról Berlintől az Urálig, tudhatja, hogy a határokat a nyers erő határozza meg, nem pedig valami misztikus faji kötelék. Lapozzuk át az elmúlt 1000 év bármelyik történelmi atlaszát, és az államok meglepő, de sokatmondó rendszerességgel jelennek meg, tűnnek el és mozognak. A német származású Katalin cárnő valószínűleg azért alapította Odesszát (Figes érdekes módon az ukrán városok orosz írásmódját használja), hogy 1794-ben magához ragadja a világ gabonakereskedelmét. De alig néhány évvel azelőtt a Fekete-tenger partvidéke a lengyel litván államközösség része volt.

Ez a történelmi bevezető csak nyomokban rendelkezik azzal az eredeti gondolkodásmóddal, amelyet Figes más, Oroszországról szóló fontos munkái mutatnak, de hatásosan és világosan vázolja fel a hatalom "strukturális folytonosságait", azt, hogy az állam és az uralkodó, legyen az cár vagy Sztálin, "egyetlen lény testében egyesül... a cári hatalom szakralizálása". Időutazásra visz minket, és közben rávilágít arra, hogy Putyin és propagandistái hogyan töltötték ki a Szovjetunió összeomlása által hagyott vákuumot azzal, amit Figes "az orosz történelem törmelékének" nevez. A büszkeség, a félelem és a harag, az agresszió és a védekezés a mérgező jelenben egyesült, amely a közösségi áldozatvállalás konzervatív ünneplésébe való visszavonulást kínálja, kevés konstruktív jövőképet látva.

Az invázió utáni rövid aktualizálásában Figes rámutat Kirill pátriárka "a megbocsátás napján" elmondott beszédének jelentőségére, amelyben az ukrajnai háborút az "emberi üdvösségért" folytatott keresztes hadjáratnak nevezte, emlékeztetve az embereket, hogy Moszkva és az ortodox egyház a kereszténység megmentői, az igazi erkölcs utolsó bástyái. Kiderült, hogy az orosz katonák az életüket adják azért, hogy visszatartsák a "melegfelvonulások" támadását, amely az elmúlt 20 év Kreml-mániája. Az egyház ismét a tekintélyelvű árbocra szegezte a színeit, elfordult az európai kormányzati és gondolkodási koncepcióktól, és aláássa a központi kormányzattal szembeszállni képes civil társadalom komoly fejlődését.

Figes ironikusnak tartja, hogy a kereszténység választása volt az, amely Moszkva számára megnyitotta a kaput Európa felé, és ami Putyin minden nyugati dologtól való elfordulását végső soron oly pusztítóvá teszi. Miközben a geopolitika a Pekinggel való szövetséget közvetlen stratégiai szükségszerűséggé teszi, az orosz történelmet lapról lapra a nyugati eszmék és az orosz szláv kivételesség közötti folyamatos, gyakran igen kreatív súrlódás határozza meg. Az eurázsiai kifejezést úgy emlegetik, mintha a kulturális hatások egyensúlya egyenlő lenne, de valójában, miután a mongolok a 15. és 16. században segítettek megalapozni Moszkvát, mint elsődleges államalakulatot, az a feltűnő, hogy Ázsia és kultúrája milyen marginális hatással volt Oroszországra. Bármennyire is irtóznak a "szovjetek" és az oroszok a birodalom szótól, Moszkva birodalmi hatalom lett és maradt, különböző időszakokban behatolva Európába, Szibériába, később pedig Közép-Ázsiába. 

A jelenlegi ukrán horror egy olyan Oroszország posztbirodalmi katasztrófája, amely küzd azzal, hogy elfogadja, mi történt a Szovjetunió és a birodalom 1991-es összeomlásával. Mint mindig Oroszország esetében, a költségek minden oldalon hatalmasak lesznek. 1812. 1917. 1945. Ezek a dátumok rámutatnak arra a megdöbbentő hatásra, amelyet Oroszország mindig is gyakorolt, hiszen kétszer is a civilizáció megmentőjének szerepét követelte magának, miután őt magát is lerohanták, valamint több mint egy generáción át a világforradalom vezéralakja volt. Ha ehhez a listához hozzáadjuk 2022-t, ahogy gyanítom, hogy hozzá kell majd adnunk, akkor világossá válnak Putyin jelenlegi ukrajnai várospusztításának és a nyugattal való konfrontációjának hosszú távú utóhatásai. Csoda, hogy az oroszok, mind a vezetők, mind a nép, nehezen fogadják el a világban betöltött szerényebb státuszukat?

Figes idézi a tekintélyes Levada Központ "rendkívüli" megállapításait, amelynek közvélemény-kutatása szerint a Homo Sovieticus nem halt ki, "alacsony anyagi elvárásaival, társadalmi konformizmusával, az etnikai és szexuális kisebbségekkel szembeni intoleranciájával, a tekintély elfogadásával". Valóban, az elnyomás katalógusát olvasva, amelyet az oroszok az uralkodóik előtt lehajtott fejjel tűrtek el, a Homo Rus nem sokban különbözik a Homo Sovieticus-tól, sem a szovjet korszak előtt, sem utána. Noha tudják, hogy Sztálin alatt 10-30 millió embert nyomtak el igazságtalanul, a megkérdezettek több mint háromnegyede úgy véli, hogy politikája "szörnyű szükségszerűség" volt.

Figes feljegyzi, hogy 2021-ben Putyin közvetlenül támadta a történelmet azzal, hogy bezáratta a Memorialt, egy olyan szervezetet, amelyet tudatosan azért hoztak létre, hogy információkat gyűjtsön a múltról. Ki tudja most már, hogy mit éreznek az emberek valójában az új cárjuk azon kísérletéről, hogy visszaállítsa a birodalmat, aminek nemcsak az ukránok, hanem saját maguk számára is ilyen ára volt? Az Oroszország története című könyvet olvasva a történelem ellen fogadnánk, ha azt állítanánk, hogy Putyin és a jelenlegi bojárok nem tükröznek valamit az orosz történelem mélyéről. Kijevben azonban Putyin most egy újabb mítoszt teremt, amelyet nem lesz könnyű elfelejteni, egy olyan ország számára, amelyről nem hiszi, hogy létezik: ez Ukrajna.

Kép: Putyin szobor, amely római császárként ábrázolja az orosz elnököt.

 

"KATAR megvette a FIFÁ-t"

"KATAR megvette a FIFÁ-t"

fifa.jpeg

Korrupció és illegális lehallgatás miatt indítanak-e eljárást a FIFA elnöke ellen Svájcban? Az FAZ interjúja egy svájci korrupcióvadász jogásszal.

Mark Pieth a korrupcióvadász svájci jogász szerint a labdarúgó-világszövetség a " gyengeelméjűek bandája". A svájci szerint az UEFA-nak egységesen kell fellépnie a "zavarodott" FIFA-elnök Infantinóval szemben.

FAZ: Sepp Blatterhez hasonlóan Infantino is nagy előszeretettel bánik a pénzzel. Infantino Blattert másolja, de még brutálisabban ragaszkodik a hatalomhoz, mint utóbbi. Míg Blatter patrónusként viselkedett, Infantino autokrata. Ezért jön ki olyan jól Putyinnal, Trumppal és az Al Tanival, a katari uralkodó családdal.

Pieth: Legalábbis azóta, hogy a 2018-as oroszországi világbajnokságon Vlagyimir Putyinhoz ölelkezett, Infantinót az autokraták barátjának tartják. Most a katari uralkodók kiszolgálójaként tevékenykedik. Ennek ellenére márciusban valószínűleg megerősítik a FIFA elnöki posztján.

Mit mond ez a FIFA helyzetéről?

A FIFA egy rakás szerencsétlenség. Az, hogy Dánia most azt mondja, hogy nem fogja tovább támogatni Infantinót, elég szép dolog. Jó és bátor dolog lenne azonban, ha az európai labdarúgó-szövetség, az UEFA közösen lázadna Infantino újraválasztása ellen. A probléma azonban az, hogy az UEFA a maga 55 nemzeti tagszövetségével a FIFA tagságának csak jó negyedét képviseli.

FAZ: Nem tükrözi-e Infantino FIFA-n belüli jóváhagyása egy olyan világ viszonyait, amelyben a jogállamiságon alapuló demokráciák amúgy sincsenek többségben?

Pieth: Igen, a FIFA a világot tükrözi. A Transparency International korrupciós indexe szerint pedig az országok több mint fele hiperkorrupt. Ebben a tekintetben a kérdés az, hogy Európa továbbra is részt akar-e venni, vagy az UEFA kivonul a FIFA-ból? Pénzügyileg ez működne, az UEFA jó helyzetben van. A szponzorok elsősorban Európában érdekeltek.

FAZ: De akkor nem lenne több világbajnokság a jövőben.

Pieth: Akkor olyan körülmények lennének, mint a profi ökölvívásban. Több rivális világszövetség is létezik. Ez természetesen nem ideális. A világbajnokság gondolatában benne rejlik a monopólium. De ha a monopólium, jelen esetben a FIFA, ennyire rosszul működik, akkor érdemes lenne alternatívákon gondolkodni. Ehhez Németország, Anglia, Spanyolország, Franciaország és Olaszország nagy szövetségeinek kellene az élen járniuk. A katari világbajnokság kezdetén elmondott őrült beszédével Infantino megmutatta, hogy valahogy zavarban van - és ez még mindig a legártatlanabb dolog, amit róla el lehet mondani. Mások valamilyen betegségről beszéltek.

...

FAZ:A nyugati szponzorok kivonulása reformokra késztetheti a FIFA-t?

Pieth: Igen, a nyugati szponzorok sokkal többet számítanak, mint a széles körben ismeretlen kínai vagy arab cégek, amelyek nem rendelkeznek ugyanolyan jelenléttel a fogyasztói piacokon. Nemrégiben derült fény arra, hogy Katar nyilvánvalóan évekig árnyékoltatta a FIFA kritikus tisztviselőit, hogy megakadályozza a világbajnokság esetleges későbbi visszavonását.

FAZ: A FIFA-nak most nem kellene feljelentést tennie?

Pieth: Igen, a FIFA-nak belsőleg kellene reagálnia és feljelentést tennie. De ez nyilvánvalóan nem történik meg.

FAZ: Miért nem?

Pieth: Egyszerű: a FIFA-t Katar megvette. De a svájci szövetségi ügyészségnek is hivatalból kellene intézkednie, mert itt a kémkedés bűncselekménye valósul meg. Az olyan kritikusok, mint a DFB korábbi elnöke, Theo Zwanziger után, aki Katart a "világ labdarúgásának rákos daganatának" nevezte, szisztematikusan kémkedtek. Zwanziger kapcsolati hálóját azzal a céllal szűrték át, hogy a környezetében lévő embereket manipulálják, hogy befolyásolják őt. Lehallgatták az e-maileket és a telefonbeszélgetéseket.

FAZ: Miért nem ért el eddig semmit a svájci igazságszolgáltatás a FIFA különböző korrupciós ügyeiben?

Pieth: Azért, mert a svájci főügyészség túl közel állt a FIFA-hoz. Közben új szövetségi ügyészünk van. Sajnos egyelőre nincs információ arról, hogy a jelenlegi kémkedési ügyben indított-e eljárást, vagy fog-e indítani.

FAZ: A FIFA mellett számos más jelentős sportági szövetség is Svájcban székel, köztük az UEFA, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), valamint a kézilabda, jégkorong, judo, kosárlabda és golf nemzetközi szövetségei. Miért van ez valójában így?

Pieth: Svájcban kedvezőek a feltételek. A szövetségek egyesületként is bejegyeztethetik magukat, amelyeket nem is kell bejegyeztetni. Néhányan adókedvezményt kapnak. Svájcban jelenleg 60 nemzetközi sportági ernyőszervezet működik.

FAZ: Meg kellene-e szigorítania a svájci kormánynak az ilyen szövetségek szabályozását?

Pieth: Igen, de a svájci parlament elutasította a számviteli minimumszabályokra és a szabályoknak megfelelő irányításra vonatkozó követeléseinket. Túl sok lobbistája van a sportági szövetségeknek. A szigorúbb előírások valószínűleg egyáltalán nem segítenének a FIFA esetében. Mert papíron ez az szövetség nincs is olyan rossz helyzetben. Van például etikai bizottsága és ellenőrző bizottsága. A probléma az, hogy Infantino minden kritikus szellemet eltávolított a belső körökből, és ezeket a bizottságokat inkompetens vagy lojális követőkkel töltötte fel. A szakmaiság és a függetlenség egyszerűen már nem garantált ezekben a funkciókban. Ezek papírtigrisek.

FAZ: Végül, egy másik, de meglehetősen kapcsolódó témában, a Saudi National Bank 10 százalékos részesedést szerez a Credit Suisse-ban. Mostantól kezdve a második legnagyobb svájci bank mintegy ötöde valószínűleg arab befektetők kezében lesz. Mit szólsz ehhez?

Pieth: Beszéltünk arról a tényről, hogy a gazdag autokráciák egyre nagyobb teret hódítanak a demokráciákkal szemben. Ezt úgy érik el, hogy mindent felvásárolnak, legyen szó bankokról, vállalatokról vagy labdarúgásról. Ennek célja a kritika semlegesítése és a függőségek kialakítása. Ez az előrelépés antidemokratikus, mert előbb-utóbb kihatással lesz a véleménynyilvánítás szabadságára. Az ilyen befektetők trójai falovak a demokráciában. A Credit Suisse vezetői befolyásolják a közvéleményt. A szaúdiak ellentmondásos belépésének magyarázatával és védelmével a bank igazgatótanácsa lekicsinylően az ottani rezsim oldalára áll. FAZ

Az EU digitális ellentámadásokra szólít fel

Kezdődik a cyber-világháború?

 

adobestock_132126943-1_jpeg_optimal.jpegAz ukrajnai orosz invázió február 24-én nem a határon átgördülő tankokkal kezdődött, hanem egy komplex kibertámadással. Orosz számítógépek támadták meg a KA-SAT műholdas hálózatot, amelyet az amerikai Viacom távközlési vállalat üzemeltet. Körülbelül 30 000 felhasználó hirtelen offline volt, köztük több parancsnokság, energetikai vállalat és hatóság Ukrajnában, de az uniós országok szélerőművei is. Ők viszont később Oroszországot okolták ezért a "felelőtlen kibertámadásért". "Amikor az invázió megkezdődött, az orosz kiberegységek sikeresen több pusztító szoftvert vetettek be, mint amennyit az összes többi kiberhatalom általában egy egész év alatt telepít" - írta a Foreign Affairs számára írt esszéjében David Cattler, a NATO hírszerzési értékelésért felelős munkatársa.

Az EU Bizottság új stratégiája a kibertér védelméről kiemelten említi a műholdhálózat elleni orosz támadást. "A fegyveres erők nagymértékben függnek a kritikus polgári infrastruktúrától, akár a mobilitás, a kommunikáció vagy az energiaellátás szempontjából" - áll a KA-SAT-ra utalva. A kibervilágban ez a támadás körülbelül olyan jelentős volt, mint a Nordstream gázvezeték három vezetékét ért robbanások a Balti-tengeren. Megmutatta az Európai Uniónak a sebezhetőségét - és Oroszország támadó képességeit a digitális világban.

Erre ad választ az a stratégia, amelyet az EU Bizottság e szerdán fogad el, és amely tervezet formájában az F.A.Z. rendelkezésére áll. És ez egy nehéz kérdés. A húszoldalas dokumentumban a Bizottság nemcsak arra ösztönzi a tagállamokat, hogy szorosabban működjenek együtt a kibertámadások elemzése és elhárítása terén. Felszólítja őket arra is, hogy indítsanak digitális ellentámadásokat. "A tagállamoknak sürgősen és prioritásként kell elkötelezniük magukat a kibervédelmi képességek teljes skálájába való beruházás mellett" - áll a szövegben - "beleértve az aktív védelmi képességeket is". Az EU-nak "minden rendelkezésre álló eszközzel" meg kell védenie magát a kibertámadások ellen.

Ide tartoznak az úgynevezett "hackbackek", amikor a megtámadott fél megbénítja a támadó szervereit, vagy a támadó kritikus infrastruktúrájának más részeit támadja meg. Berlin aggódik az eszkaláció veszélye miatt a hackerek esetében Maga a kifejezés nem szerepel a stratégiában, valószínűleg elsősorban Németországra vonatkozóan. A "hackback" ugyanis a politikai vitában irritáló szóvá vált, amint azt már az SPD, a Zöldek és az FDP koalíciós megállapodása is mutatja. "Alapvetően elutasítjuk a hackbacket mint a kibervédelem eszközét" - áll a közleményben. Még az előző nagykoalíció is világossá tette, hogy "nem használja a fogalmat ".

A Bundestag Tudományos Szolgálatának 2019-es jelentése a "kaszkádhatások" veszélyére figyelmeztetett, "mivel gyakran nem világos, hogy az ellentámadás céljától milyen más rendszerek függnek, így a katonai, állami vagy magáncélokat alig lehet egymástól megkülönböztetni". Ezenkívül "diplomáciai zavarokat" okozhat, ha az ellentámadás célpontja külföldön van. "Az alkalmazott fegyverek így az eszkaláció megfelelően magas kockázatát hordozzák magukban" - folytatta a jelentés.

A Bundeswehr a 2018-ban alapított "Kiberműveleti Központ" révén rendelkezik támadó intézkedésekre való képességgel. Ennek azonban magas alkotmányos akadályai vannak. "A Bundeswehr bevetésének a "hackback" érdekében tehát védelmi esetet kellene feltételeznie, azaz a kívülről érkező katonai erő alkalmazására adott reakciót." Erről viszont a Bundestagnak kellene döntenie. Bizonytalan, hogy ez a koalíciós megállapodásban rögzített korlátozó szemlélet a "korforduló" után is érvényes lesz-e, vagy sem.

Az ukrajnai orosz inváziót követően Nancy Faeser (SPD) szövetségi belügyminiszter azt szorgalmazta, hogy a szövetségi kormány kapjon több hatáskört a kiberbiztonság terén, beleértve az "aktív kibervédelmet". Az FDP és a Zöldek kritikája után az SPD politikusa ismét visszatáncolt, "mert az ilyen agresszív kibertámadások új biztonsági kockázatokat jelenthetnek". Faeser azonban csak az informatikai biztonságért felelős, a Bundeswehrért vagy a Szövetségi Hírszerző Szolgálatért nem, amelyek szintén alkalmasak lehetnek támadásokra.

Az EU szolidaritási záradéka közös ellentámadásokat tesz szükségessé? Az EU Bizottság stratégiája nem tesz említést a német aggodalmakról. Csak általánosságban mondja ki, hogy az EU "teljes mértékben elkötelezett a nemzetközi jog és a nemzetközi normák mellett a kibertérben", de a következő mondatban már egyértelműen ki kell jelentenie, hogy "aktív védelmi képességeket" is be kíván vetni, utalva az EU-Szerződés szolidaritási záradékára. A Bizottság azt várja, hogy egy ilyen nyilatkozat, amelyet a tagállamok tanácsának kellene megtennie, "elrettentse" az esetleges agresszorokat.

A Bizottság maga nem rendelkezik hatáskörrel a támadások elleni védekezésre, kivéve, ha azok a saját informatikai rendszereit célozzák. A védelem minden formája a tagállamok felelőssége, mindegyikük saját magáért. Brüsszel azonban ragaszkodik ahhoz, hogy a korábbinál sokkal szorosabban egyeztessenek.

A Bizottság tehát ismét a képbe kerül. Egy új kibervédelmi koordinációs központot javasol, amely "éjjel-nappal tisztában lesz az ellenfél és a baráti erők valamennyi folyamatban lévő és közelgő kiberműveletével".

Forrás: faz.net

süti beállítások módosítása