Wooland

2019.sze.08.
Írta: JoeLaszlo

Egy részeg verekedés, a pillangóhatás és a Brexit...

Egy részeg verekedés okozta a Brexitet?

“For the want of a nail the shoe was lost, For the want of a shoe the horse was lost, For the want of a horse the rider was lost, For the want of a rider the battle was lost, For the want of a battle the kingdom was lost, And all for the want of a horseshoe-nail.” ― Benjamin Franklin

sargas_pillango.jpg

A pillangóhatás a káoszelmélet része. Az alapelv az, hogy egy kaotikusan viselkedő rendszerben a kezdeti feltételek apró változásai a véletlenek révén nagyban megváltoztathatják a rendszer hosszútávú működését.

Az elv népszerű megfogalmazása szerint „egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld egyik oldalán tornádót idézhet elő a másikon”. Edward Lorenz tanulmánya szerint „egy meteorológus megjegyezte, hogy ha az elmélet helyes, akkor egy sirály egyetlen szárnycsapása örökre megváltoztatná az időjárás folyamát”. Lorenz későbbi beszédeiben a pillangó szót használta a sirály helyett.

Mások szerint a pillangóhatás alapja Ray Bradbury 1952-ben íródott „Mennydörgő robaj" című sci-fi novellája, amelyben egy távoli múltba történő időutazás során egy véletlenül elpusztított pillangó hatására az amerikai politika gyökeresen megváltozik.

A pillangóhatás felismerésének jelentősége, hogy a bonyolult rendszerek, például az időjárás vagy a tőzsde változásait nehéz belátható időn belül megjósolni... 

Egy angol gyermekvers ezt a hatást már korábban is illusztrálta:

„Egy szög miatt a patkó elveszett; a patkó miatt a ló elveszett; a ló miatt a lovas elveszett; a lovas miatt a csata elveszett; a csata miatt az ország elveszett - máskor verd be jól a patkószeget!”

Az idézet Benjamin Franklintől, a villámhárító feltalálójától, az Egyesült Államok egyik alapító atyjától számazik.

Nos, 2012-ben Londonban egy Eric Joyce nevű, nem túl ismert, ún. "hátsópados" munkáspárti parlamenti képviselő nagyon berúgott az Alsóházban. Késő estére annyira részeg lett, hogy üvöltözve nekiesett a konzervatív képviselőknek, azzal, hogy, hogy „túl sok átkozott tory van itt”, végül négy rendőr fékezte meg a verekedőket, és Joyce  a dutyiba került. 

Ez a váratlan esemény felforgatta a Munkáspártot, botrányhoz és új pártelnök választásához vezetett.

Ekkor lett az euroszkeptikus Jeremy Corbyn a Munkáspárt elnöke, akit sokan személy szerinti felelősnek tartanak a Brexitért.

Joyce a BBC szerint elmondta, hogy tisztában van a pillangóhatás elméletével: „Mindig felfogtam, mit tettem. Nagyban hozzájárultam az Egyesült Királyság politikájának alakításához, és ez szörnyű, lehangoló és pusztító pillanat volt, és azt hiszem, ha az emberek megpróbálják  megérteni, hogyan alakultak ezek a dolgok, és hogyan kerültünk oda, ahol vagyunk, akkor ez elég érthető magyarázat.”

And all for the want of a horseshoe-nail.

P.S.

"A pillangóhatás felismerésének jelentősége, hogy a bonyolult rendszerek, például az időjárás, a politika vagy a tőzsde változásait nehéz belátható időn belül megjósolni. Ez azért van, mert bármely véges modell, ami megpróbál szimulálni egy rendszert, kénytelen elhagyni valamennyit a kezdeti tényezőkből – például amikor az időjárást szimuláljuk, nem vehetjük figyelembe az összes pillangó szárnycsapásai által keltett szelet..."  

Byby babyboomer...

monkey-557586_1280.jpgEgy népes generáció sorsa, avagy így jártál magyar babyboomer

Barátom olvasta és küldte el egy cikkből a következő részletet, és hozzátette a maga kommentjét:

"Barát Jóska barátom fogalmazta meg pontosan a mi korosztályunk élményét: kedden még túl fiatalok voltunk mindenhez, szerdán már túl öregek. Mire fölnéztünk, eltűnt előlünk az a világ, ahova nekünk az addigi szokásrend szerint egyszer be kellett volna sorolnunk, és a hátunk mögött olyan generáció jött, amelynek tagjai eleve vezérigazgató szakon végeztek."

Ennyi az idézet, és itt a komment:

"Szerintem ez zseniális! Még évszámra is be tudom magam helyezni a váltás szituációjába, élményszerűen igaz, az életem jó példa erre." Így valahogy, a magyar babyboomerek vagy Ratkó gyerekek a régi világhoz túl fiatalok voltak, az újhoz meg már túl öregek...

Házi használatra úgy mondanám: az analóg korszak még, a digitális világ pedig már nem volt megfelelő.

Persze kivételek mindig vannak, de a többség fiatal-öregen így járt.

Ratkó gyerekek, boldog nyugdíjas éveket...

Nem kell félni, nem kell hazudni, és nem muszáj...

Nem kell félni, nem kell hazudni, és nem muszáj! Semmit nem muszáj!

1989-ről már elég sokat beszéltek, nevezték „annus mirabilis”-nek, a csodák évének, mondták csendes forradalomnak azt, ami akkor történt, - a németek a Wende, a fordulat kifejezést használják, a magyarok a rendszerváltást vagy a rendszerváltozást.

Politológusok és történészek a jaltai rendszer végéről értekeztek, arról az Európa és világfelosztási szisztémáról, amelyben 1944-ben Churchill, Roosevelt és Sztálin, a Hitler ellenes szövetség vezetői megegyeztek a Krím félszigeten. Lengyelországban kezdődött 1988-ban, Magyarországon folytatódott a csoda, annak a vágynak a beteljesülése, hogy „ugye, elmennek majd az oroszok”.

Igen, a Szovjetunió, amely csődbe került, levette a „katonai” kezét Kelet-Európáról, és annak rendje és módja szerint dőltek össze az általa irányított, ellenőrzött, befolyásolt kommunista pártok és rendszerek Csehszlovákiában és az NDK-ban, kergették el/puccsolták meg és végezték ki a román diktátort.

1989 decemberében Bush és Gorbacsov, az amerikai elnök és a szovjet pártfőtitkár egy hajón találkozott Málta szigeténél, sok mindenről tárgyaltak, így a német egységről és a fegyverzetkorlátozásról, és találkozójuk után azt írták a lapok: „A hidegháború december 3-án délután 12 óra 45 perckor véget ért", "Bush és Gorbacsov fogadalmat tesz a világnak: partnerek a békében".

Málta váltotta fel Jaltát, ezek után nyilvánvalóvá vált, hogy a Gorbacsov vezette Szovjetunió - magát is mentve - elengedi az addig ezernyi szállal magához kötött kelet-európai "csatlós" államokat.

Eddig a nagypolitika, de mit jelentett a hétköznapi embernek 1989?

Nekem, a csendes forradalmat élvező rádiós újságírónak azt, hogy nem kell hazudni. 1988-tól fokozatosan nyílt ki az igazság zsákja, és hosszú időn keresztül nyitva is maradt.

Ez azt is jelentette, hogy nem kell félni, hogy megbüntetnek, ha igazat mondasz, és nem muszáj mindent elhinni, és megcsinálni, amivel nem értesz egyet.

Hogy nagyon költői legyek: a szabadság fantomja lopakodott az utcákon és lengette a zászlaját és a fantom szellemé alakult, hogy áthassa a várost...

Ízlelgessétek, nem tudom emlékeztek-e rá, vagy tapasztaltátok-e: nem kell félni, nem kell hazudni és nem muszáj. Semmit nem muszáj.

Régen olvastam Kassákot, most előkerült a Mesteremberek: „Mi nem vagyunk tudósok, se méla, aranyszájú papok és hősök sem vagyunk, kiket vad csinadratta kísért a csatába s akik most ájultan hevernek a tengerek fenekén, napos hegyeken és a ménkővert mezőkön szerte, szerte az egész világban. ... ” Tegnap még sírtunk s holnap, holnap talán a mi dolgunkat csodálja a század.

Valahogy így. Ez volt 1989.

Gyezsurnaja Forever!

8193082_56233050e9a75e26106461867fcf61e9_wm.jpg

Gyezsurnaja Forever!

Negyven évvel ezelőtt jártam Moszkvában utoljára, részképzős joghallgatóként, "sztazsor-ként", a Lomonoszov Egyetemen. Kalandos történet, amelynek a végén határozottan fölszólítottak, hogy sürgősen távozzak, és ez volt a jobbik verzió...

Előttünk 5 évvel korábban voltak magyar joghallgatók vendégdiákként, de ők már megszerezték a diplomát, így leginkább a város pislákoló, ám létező éjszakai életének felfedezése, és a nemek közötti kapcsolatok szorosabbá tétele jutott osztályrészül számukra, vagyis ittak és csajoztak. Ezt a feladatot oly sikeresen oldották meg, hogy utána - mint említettem - 5 évig nem fogadtak magyarokat.

Az én témám, amellyel megérkeztem a Lomonoszov Egyetem Állam és Jogtudományi tanszékére, "A bürokrácia szerepe az államban" címet viselte. Tanszéki értekezleten hallgatták meg, mivel szeretnék foglalkozni. Hümmögés, gondterhelt arcok, majd rövid tanácskozás után forrásként ajánlották Lenin munkáit.

Valaki még hozzátette, hogy a Krokogyil címú lap is sokat foglalkozik ezzel a témával. Egy vicclap, mint akkor Pesten a Ludas Matyi. A tanszékvezető pedig némi morfondírozás után kijelölt egy távollévő oktatót témavezetőnek.

Amikor vége lett az értekezletnek, egy ifjú tanársegéd lépett hozzám és keresetlen egyszerűséggel azt kérdezte, ki volt az a hülye, aki ezzel a témával küldött Moszkvába?

Mondtam, hogy én választottam a témát.

Szánakozva nézett, majd kifejtette, hogy aki ezzel foglalkozik, az ellenségnek számít, és azt javasolta, hogy ne csináljak semmit. Az pontosan mit jelent, hogy semmit? Tanulj oroszul, ismerkedj a várossal, az emberekkel,érezd jól magad! Ha itt a félév vége, írj 5-6 oldalt és add be!

Lényegében ez történt,leszámítva azt az apróságot, hogy közben ellopták az útlevelemet és az összes pénzemet. Az útlevelet egy nappal később, a kollégium lépcsőházában elhajítva megtalálták, de a pénzt nem annyira... Így aztán értesítettem a szüleimet Pesten, hogy gyorssegélyre van szükségem.

Az első adandó alkalommal, amikor egy ismerős Moszkvába utazott, küldtek vele egy csomagot, tele rágógumival. Ez nagyjából olyan volt, mintha egy kisebb zsák aranyat küldtek volna, hiszen a csomagban volt úgy 300 rágó, amit 300 rubelért lehetett értékesíteni. Ez három és félhavi ösztöndíjnak felelt meg.

Vérszemet kaptam és elkezdtem eladni a ruháimat is, így két hét múlva már-már Krőzus lettem, mert a farmernadrág, dzseki és ing (mind eredeti Levi's) értékesítése után volt ezer! rubelem...

A kollégiumban, ahol laktunk, a folyosó mindenható ura, pontosabban úrnője volt a gyezsurnaja, az ügyeletes, az őrszem, aki felügyelte a rendet, a diákokat és mindent. Ez persze nem akadályozta meg az egyik, állítólag kicsapott diákot, hogy a mi szobánkban csövezzen. Általában csak feküdt az ágyon, mellette egy bajonett, mert korábban katonaiskolába járt, és amikor kinyílt az ajtó, ő elhajította a bajonettet.

Az ember egy idő után megszokta, ajtónyitás, az ember kicsit vár, bajonett elrepül, aha, Sztyopa itthon van, az ember bemegy a szobába. De Sztyopát a gyezsurnaja valamiért "nem vette észre", csak a végén...

És a gyezsurnaja szinte mindenütt hasonlított a boldogságra, ahogy a költő írta, szőke volt és a súlyáról nem beszélünk... Figyelt és figyelt és ellenőrzött.

A "nem csinálok semmit" valóban azt jelentette, hogy múzeumba jártam és színházba. Verekedtem a Taganka színház előtt, hogy bejussak a Ljubimov rendezte A Mester és Margaríta előadásra, de "csak" egy Viszockij estet sikerült kiharcolni. Csodáltam a Puskin múzeum csodálatos, tizenkilencedik-huszadik századi európai festmény gyűjteményét, nem tudva, hogy a képek jelentős része hadizsákmány...

Ott jöttem rá, hogy van egy kék szín, amit Giotto, Rjubljov, Raffaello és Csontváry használ, vagyis sikerült valóban fontos dolgokkal foglalkozni.

A moszkvai kaland nem végződött szépen, mert a várost engedély nélkül nem lehetett elhagyni, mi mégis vetettünk orosz diákokkal vonatjegyet Leningrádba, ahol magyar ismerősöknél, pl. a Magyar Nemzeti Múzeum későbbi igazgatójánál csöveztünk a kollégiumban, egészen addig, amíg le nem buktunk.

Visszazsuppoltak bennünket Moszkvába, és ott még azért is felelősségre lettünk vonva, hogy ott lakott a szobában Sztyopa, így aztán sürgősen vissza kellett térni Budapestre, bár már amúgy is lejárt a részképzés ideje.

A bürokrácia szerepéről az államban nem esett több szó.

Nos, ez az egész történet a gyezsurnajáról jutot eszembe, mert negyven év után ismét Moszvában voltam, igaz, csak a reptéren, Pekingből repültem, ott szálltam át.

Orosz légitársaság, Boeing 777-es, elegancia, nonsalansz, minden ami kell.

Leszálltunk Seremetyevón, tranzit, és útlevélellenőrzés.

Kis üvegkalitka és benne ott ült egy gyezsurnaja. Szőke volt, és egészen biztosan ő volt az! Vagy az unokahúga, esetleg az unokája! Boldog volt, ahogy pecsételt, ahogy útlevelet lapozott, ő maga volt a megtestesült boldogság!

Ororszország sokat változott 40 év alatt, de a lényeg, a gyezsurnaja, az megmaradt....

Gyezsurnaja Forever!

Egy felejthetetlen Polanski interjú

Sok interjút készítettem. Voltak jók, rosszak, felejthetők, de amiről most szó lesz, az felejthetetlen.

1986-ban történt, akkor a Magyar Rádió varsói tudósítója voltam - erről már korábban többször írtam itt a blogban - és tudósítóként eljutottam a Gdanski Filmfesztiválra. Ez a fesztivál a lengyel film ünnepe volt, pontosabban lett volna, ha a filmesek többsége nem bojkottálja Jaruzelski tábornok rendszerét, a Szolidaritást leverő katonai diktatúrát.

(A dologhoz tartozik, hogy Kelet-Berlinben élő ismerősöm szerint az egykori NDK-ban soha nem volt olyan demokrácia, mint Lengyelországban a Jaruzelski-féle szükségállapot idején, de ez megint egy másik történet.)

A fesztiválra nem jött el Andrzej Wajda, nem volt ott Krzysztof Zanussi, - velük Varsóban találkozhattam -,  volt viszont egy világhírű lengyel díszvendég: Roman Polanski, akit akkoriban kevés országban láttak szívesen, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban kiskorú elleni szexuális zaklatás miatt letartóztatási parancsot adtak ki ellene.

Polanski Európában élt, és sok herce-hurca után elkészült a Kalózok című filmmel, amelynek Walter Matthau volt a főszereplője. Ennek a filmnek a díszbemutatóját rendezték Gdanskban. (A film felejthető, de Matthau, mint kalózkapitány egészen zseniális...)

 

pirates.jpg

Levetítették a filmet, utána fogadás, ahol sikerült két szót beszélni Polanskival, kérve az interjút.

Persze, magyar, csak ülj le, majd jövök! - mondta a rendező.

Leültem, ettünk-ittunk, az idő meg telt-múlt. Éjféltájban Polanski újra felbukkant, intett, hogy jön hamarosan.

Rendben van, vártam. Telt-múlt az idő, ittunk, vodka volt bőven.

Hajnali három körül lehuppant az asztalhoz Polanski, azzal, hogy akkor kezdhetjük.

Bekapcsoltam a magnót, elkezdtünk beszélgetni, aztán indulnia kellett, én megköszöntem a beszélgetést és felmentem a szobámba.

Másnap reggel visszahallgattam az interjút, azonban hamar kiderült, hogy két dolgot nem lehet érteni a felvételen: a kérdéseket és a válaszokat, és ennek nem technikai okai voltak.

Így aztán a házi archívumba került ez a felejthetetlen interjú, és azóta is tünődöm, vajon az érthetetelen kérdésekre mit válaszolt olyan hosszan a rendező...

Amerika, 1975

1975_ny.jpg

Az lehetett a baj, hogy nem Bécsben kezdtem.

Akkor, az 1970-es években egy fiatalember, vagy kamasz, ha eléggé szerencsés volt, akkor 2-3, esetleg egy napra kiutazhatott Bécsbe a szüleivel, ez volt az uticélok közül az egyik legvonzóbb, kiváltság, és még ott lebegett, bár roppant halványan, a Monarchia emléke, volt még Pesten Húsvéti Kupa a Népstadionban, Rapid Wien, Austria, Fradi, Újpest, kávéillat és Sacher torta...

KuK, Kreisky und Kádár. Ez persze hosszabb történet, majd máskor.

De én nem Bécsben kezdtem, hanem Amerikában. Az volt 1975-ben az első "nyugati" utam, 21 évesen, egészen egyedül, a távoli rokonokhoz, Philadelphiába.

Piri néni anyám másod-unokatestvére volt, bár lehetséges, hogy pontatlan vagyok, a rokoni kapcsolatok leírása sosem tartozott az erősségeim közé. 56-ban menekült el, férjjel és két gyerekkel, de aztán kiderült. hogy a férj nem csak Pesten volt elviselhetetlen, hanem Amerikában is, így elváltak.

Rudi bácsi hasonlóan járt a feleségével, legalábbis így mesélték, így ő is ott maradt két gyerekkel. Nos, összejöttek és született még két gyerekük, vagyis ideális helyzetet teremtettek "a maga gyereke és az én gyerekem veri a mi gyerekünket" idézet megvalósulására, sőt, továbbfejlesztették, többes számra...

Piri néni 1975-ben tavasszal járt Pesten, Irmánál a hegyen lakott és nagyon örültek egymásnak anyámmal, be lettem mutatva, és Piri néni megkérdezte, hogy akarok-e menni Amerikába? Akartam.

Piri néni elment, de hamarosan jött a meghívó levél,aztán következett az útlevél és vízum procedúra. Az amerikai követségről érkezett egy üzenet, hogy a nagykövet úr személyesen szeretne beszélni velem, másodéves joghallgatóval, de aztán semmi...

Küldték vízumot, és az is kiderült, hogy Prágából idul a charter gép, Kanada érintésével, New Yorkba,

Akkoriban németül és oroszul jól beszéltem, de angolul még nem igazán, bár komolyan igyekeztem, de túl csinos volt a tanárnő. Tudom, hogy a metoo világban meglehetősen anakronisztikusan hangzik, de kérem, higgyék el, kölcsönös volt a tanulási szándék. Az angol tudásom viszont hézagos maradt, de majd a helyszínen...

Így aztán egy szép nyári napon felszállt Pestről a gép, ami Prágában landolt, átszállás és egy IL-62-es, a kor szovjet csúcs utasszállítója röpített először a kanadai Ganderba, Új-Fundlandra, ahol tankolt, aztán tovább, New Yorkba.

1975 a Helsinki Záróokmány aláírásának éve, ez a dokumentum, amely ugyan nem nemzetközi szerződés, de lökést adott az emberi jogok kelet-európai Helsinki-mozgalmának elindulásához, és még az sem lehetetlen, hogy az én vízumom megszerzéséhez is. (Abban az időben nem volt jellemző, hogy másodéves egyetemistákat símán kiengednek Amerikába.) 

1975 Amerikában nem tartozott a legsikeresebb évek közé, alig ért véget Nixon elnök lemondásával a Watergate botrány, az utód, Gerald Ford a kármentéssel volt elfoglalva, a vietnami háború traumája áthatotta Amerikát, az észak - vietnamiak abban az évben győzték le az amerikaiak szövetségeseit, Saigon elesett.

andre_paprikas_weiss_2.jpg

Szóval New York. Piri néni várt a reptéren, és azonnal elindultunk némi városnézésre, főleg azzal a céllal, hogy felkeressük a legendás Parikás Weisz boltját, amely hosszú éveken át az amerikai magyarok biztos szalámi, fűszer és kolbász forrása volt. Mint kiderült, Piri néni nem a szalámi miatt vitt oda, hanem azért, mert a boltban könyveket is árultak, és a Gulag szigetcsoport Szolzsenyicin talán legismertebb műve, akkortájt jelent meg magyar fordításban.

Szolzsenyicinnel felszerelkezve indultunk Philadelphiába, miközben tágra nyílt szemmel bámultam mindent, a felhőkarcolókat, a színeket, a nyüzsgést.

Ez nem egyszerűen egy másik világ volt, ez volt A VILÁG, legalábbis akkor nekem így tűnt.

(folytatása következik)

A Paprikás Weiss fotót Erdős André volt nagykövet készítette.

 

 

 

 

 

Bizalmas!!! Szigorúan!!

top.jpgAz Első nevű bank nevében hívogattak és ma beszéltünk is.

Egy hölgy kérdezte, hogy én én vagyok-e?

Mondtam, igen, de engem hívott, nem?

Mondta, hogy akkor anyám neve, születési hely, idő, stb, vagyis azonosítsam magam.

Mondtam, hogy ő akar valamit, azonosítsa ő magát.

Ő bizalmas dolgot akar megbeszélni velem, tehát azonosítsam én magam.

Mondtam, hogy én is szívesen beszélnék vele bizalmasan, mert szép a hangja, és ha megmondana néhány méretet és és bizalmasan beszélne néhány szokásáról, akkor azt én is bizalmasan kezelném, de a beszélgetést rögzítem...

Sajnos, nem derült ki hogy mit akart...

 

Egy év, 267 ezer letöltés

Köszönet mindenkinek, aki a kissé döcögve induló blogra kíváncsi lett.

Köszönet, hogy egy, de inkább háromnegyed év alatt ennyiszer voltatok kíváncsiak.

Itt nincs mozi, se celeb, se videó, se elvarázsoló kép.

Nincs se vér, se szex.

42314523_10217083972761286_7657087495108034560_o.jpg

Szövegek vannak, hosszabb és rövidebb történetek, megjegyzések vagy rövid morfondírozások.

Ezért vagyok büszke és köszönöm!

WOOLAND

Félelem és rettegés New Yorkban - a második nap

Megkért egy New Yorkban élő ismerősöm, hogy tegyem közzé ezt a szöveget, ami voltaképp helyszíni tudósítás egy ismeretlen szerző tollából arról, hogy New Yorkban megkezdődött a hajsza a bevándorlók után. A szöveget nem magyar betűkészletű gépen írták, de nem változtattam rajta. A címet én adtam, és a képet én választottam, a többi a szerző eredeti szövege. Az első napi összefoglaló is itt található a blogon.

usa_migration.jpg

A hajtovadaszat masodik napja tartott.

Dolores 6:15-kor nyuzottan ebredt.

Nem pihentette az ejszakai alvas, gondolatai hangosan zakatoltak egesz ejszaka.

Lekapcsolta telefonjan az ebresztofunkciot es adott maganak 10 percet arra, hogy elolvassa gyorsan a hireket. Elsokent azt az oldalt nyitotta meg ahol a bevandorlasiak akcioit jegyeztek - nem volt rajta uj adat.

Aztan elolvasta a New York Times es a CNN cimlapjat es a kozszolgalati radio hireit.

Sehol nem volt friss hir a razziakrol.

Mindent elarasztott az elnok rasszista Tweetje a negy szinesboru demokrata kongresszusi kepviselonorol. Dolores elkepedt. Ha mar oket is nyiltan tamadja akkor mi itt semmi jora nem szamithatunk.

Ennel a gondolatnal becsukta telefonja kepernyojet - eleg volt! Odament a picihez es simogatni, csokolgatni kezdte kisfiat, hogy az felebredjen, mert mennie kell a taborba. Nagy nehezen kikonyorogte a gyereket az agybol, eletett egy tal zabpelyhet.

Gyorsan feloltoztette a kicsit es megmosta a fogat. Leguggolt ele es elmagyarazta neki mi kovetkezik.

“Figyelj szerelmem! Felvesszuk a kiscipodet es anya kinyitja az ajtot, megnezi minden rendben van e az utcan. Addig te bent megvarsz az ajtonal, ha azt mondom menj vissza, lemesz a testveredhez es bezarjatok az ajtot! Erted?”

A gyerek bolintott. Gyorsan felkapott kifele meg ket dinoszauruszt, vinni akarta a buszon magaval.

Elindultak kifele. Az utca teljesen kihalt volt.

Egyetlen kinai szomszed tornazott, neha horogve kopott egyet a jardara.

Dolorest elfogta az undor de azert odakoszont - “Reggelt!” - es melletuzott egy felmosolyt.

Megerkezett a busz a puerto ricoi soforrel es a mexikoi kiserovel.

“¡ Buenos días Señor Jose!”

“¡ Buenos días Señora Dolores! Hogy telt a hetvege?”

“Esemenytelenul, rovid volt.”

A kisfiu boldogan felugrott a buszra es vidaman, csokokat dobalva integetett mamajanak az ablakban.

Dolores visszasietett a lakasba, kislanya meg aludt.

Bebujt melle, erezni akarta a gyerek illatat.

Ujra elolvasta a frissiteseket. Kiderult, elozo nap delutan nem messze otthonatol ket rendor varakozott egy utcai arusnal az ebedjere. Korbevettek a kornyekbeli lakok es elzavartak oket, ordibaltak veluk, hogy ne zaklassak az otteloket, mert rendes, istenfelo, dolgos emberek akik csak gondoskodni probalnak a csaladjukrol.

Az attrocitast kovetoen a 72-es rendorors kapitanya kozlemenyt adott ki, hogy az o emberei nem mukodnek egyutt a bevandorlasiakkal es hogy a felreertest a tovabbiakban elkeruljek, mostantol a POLICE feliratu szeldzsekit hordjak a beosztottjai, mert a hajtok rendoroknek oltoznek be es ugy uldozik a bevandorlokat.

Dolores ket napja nem volt utcan, egyre szukebbnek erezte a picike lakast.

Ki akart menni, embereket latni, beszelgetni a szomszedokkal, erezte hogy agya egyre nehezebben viseli a bezartsagot.

Ugy dontott kimereszkedik a sarki boltig. Vitte kislanyat is, szinte szoritotta a kezet, nem engedte egy pillanatra sem el a vekonyka ujjacskakat.

Sikerult venniuk banant es almat amit a masik gyerek tud vinni a taborba holnap es elindultak a kozert fele.

A kozert masfel sarokra volt es igazi lepukkant 80-as evekbeli, koszos bolt volt amit csak es kizarolag del-amerikaiak uzemeltettek.

Dolores akarhanyszor bevasarolt a boltban, csak spanyolul tudott barmit is kerni, senki nem beszelt angolul - es ez igy van rendjen New Yorkban.

Amikor a kovetkezo sarokhoz ertek, Dolores megpillantott egy szurke minivant a kozert elott, aminek egy “Police” feliratu mellenyt viselo ferfi dolt. Dolores gyomraban hideg nyilalast erzett.

Az elmult 5 percben ket rendorsegi minivan ment el mellettuk es most a spanyol kozert elott parkol egy harmadik. Szinte kizart, hogy delutan haromkor a rendorok epp bevasarolnak egy minivannel…

Csak annyit birt kipreselni “Ott vannak a zsaruk, hatra arc!” es sarkonfordult kislanyaval, aki teljesen elsapadt. “Lassan, nyugodtan lepkedj mellettem! Ne siess!”

Amikor hazaertek, Dolores ujra elolvasta a legfrissebb hireket.

Ket nagyon fontos hirre akadt ra.

Az egyik, hogy a jelenlegi kormany gyorsitott tempoban minimumra akarja csokkenteni a Kozep-Amerikabol erkezo bevandorloknak adott menedekjogot, gyakorlatilag nullara csokkenteni, ezzel megsemmisitene azoknak az eselyet az eletbenmaradasra akik az eroszakhullam elol menekulnek.

A masik hir pedig az volt, hogy aprilisban egy honduraszi csalad harom kisgyerekkel iszonyu kegyetlen dontes aldozata lett. A bevandorlasiak kozoltek, hogy az edesanyat es a harom gyereket beengedik az orszagba ideiglenesen amig elbiraljak a kerelmuket, de az edesapat visszatoloncoljak Mexikoba.

Az egyik gyereket aki nem mellesleg egy 3 eves kislany sulyos szivbeteg, a tisztek megkerdeztek kivel szeretne hogy maradjon a testvereivel.

Az edesanyjaval, vagy edesapjaval.

A kislany a mamajaba kapaszkodott, majd amikor az edesapjat terelgettek visszafele, a kislany szivinfarktust kapott. A tisztek a siro gyerekeknek hangosan ismetelgettek, hogy “Ti akartatok anyatokkal maradni!”.

Azok utan menekultek az USA-ba, hogy a csalad vegignezte amint a nagymamat az MS-13 banda kivegezte, majd az edesanya testveret is elraboltak, megkinoztak es lemeszaroltak. Ezek utan a geng kituzott a csalad ajtajara egy cetlit, hogy 45 percetek van elhagyni a varost. 

Amikor menedekert folyamodnak a hataron, a 3 kisgyerek sirva kapaszkodik az edesapjaba mert nem maradhat veluk. A kicsi 3 eves lanyka szive ezt nem birta.

A bevandorlasiak orvosa sikeresen kozbelepett es tole (poziciojatol szokatlan modon) munkaidon kivul is folyamatosan probalta egyuttartani a csaladot. Elmagyarazta, hogy ha szetszedik ezt a csaladot is, annak vegzetes kovetkezmenye lehet a kicsire nezve.

Hosszu napok alatt sikerult elernie hogy egyutt maradhattak, jelenleg epp a bevandorlasi birosagi meghallgatasra varnak.

Dolores ezen a torteneten sokaig gondolkozott.

Vajon az o 5 eves kisfia vajon hogy viselne ha elszakitanak tole. 4 eve egyedul neveli a gyerekeit. O az egyetlen biztos pont az eletukben es forditva. Neki legalabb akkora szuksege van rajuk, mint a gyerekeknek.

Talan meg jobban mint nekik.

Amig ezen ragodott, epp fogat mosott. Hirtelen fajdalmat erzett az egyik fogaban.

Bassza meg! Nem mehetek el a fogorvoshoz! Jaj, csak most ne gyulladjon be!

Félelem és rettegés New Yorkban - helyszíni tudósítás egy bevándorló anyától

usa_migration.jpg

Megkért rá egy New Yorkban élő ismerősöm, hogy tegyem közzé ezt a szöveget, ami voltaképp helyszíni tudósítás egy ismeretlen szerző tollából arról, hogy  New Yorkban megkezdődött a hajsza. A szöveget nem magyar betűkészletű gépen írták, de nem változtattam rajta. A címet én adtam, és a képet én választottam, a többi a szerző eredeti szövege.

Dolores koran ebredt, fel hatkor es azonnal belehasitott a felismeres, ma indul a hajtovadaszat. Gyorsan elolvasta a hireket a telefonjan es megprobalt aludni meg egy kicsit. Tudta, hogy amugy is nagyon nehez nap var ra, de raadasul vasarnap van, a kicsinek nincs tabor. A 25 nm-es pincelakas nem lesz eleg a gyereknek, mindenkit az oruletbe fog kergetni.

Dolores befordult a fal fele es szorongva atolelte alvo lanyat. Feloraval kesobb a fia is megerkezett a picike agyikoba, igy mar harman feszengtek az oreg matracon, de azert aludtak meg masfel orat. Igy, harman, osszebujva.

Fel kilenc korul a fia kozolte ehes, ugyhogy Dolores felkelt es nekiallt pancaket csinalni - a letezo legamerikaibb reggelit. Igyekezett minden vasarnap pancaket sutni, de azert reszelt a tesztajaba egy komplett almat, sutott bele blueberryt es a tetejere banant szeletelt, majd meglocsolta juharsziruppal.

Reggeli kozben a gyerekeknek bekapcsolta a tevet, hogy nyugodtan ujra el tudja olvasni a hireket es felhivta baratnojet hogy egyeztessenek a bevandorlok utani vadaszatrol. Kiderult, hogy mar elozo este, szombaton ket razziat is tartottak a bevandorlasiak, Brooklynban mar ketszer is voltak. Azon a kornyeken ahol o lakott a ket kicsivel...

Dolores gyomra dionyira szukult es erezte hogy razni kezdi a siras ahogy mosogatta az edenyeket, de valahogy sikerult urra lennie a panikon. Nem akarta, hogy a gyerekek feljenek. Ateltek mar annyi mindent az elmult evek soran - Dolores exferje egy allat volt.

Ebedidoig a hireket bujta es elhatarozta ki sem dugja az orrat a picike lakasbol a kovetkezo negy napban. Sehova nem megy. Kozben azon gondolkozott, hogy ebben a fantasztikus orszagban amit annyira szeretett, hogy tortenhetett meg az, hogy felnie kelljen barkinek is.

Azt kulon szerette Amerikaban, hogy a hatosag megvedte a rossz hazassagaban, ami a szulohazajaban nem fordulhatott elo. Hogy tortenhetett meg az, hogy o nem jo ennek a feher-Amerikanak tobbe. Hogy lehet, hogy lathatatlanna valik, mar nem szamit embernek, egy kellemetlen statisztikava lesz, akitol minel latvanyosabban meg akarnak szabadulni. Meg akarjak alazni. (Pont mint a ferje tette evekig.)

A kislanya 2008-ban szuletett. Pontosan abban az evben valasztottak meg az elso fekete elnokot Amerikaban. Dolores az alig par honapos babanak konnyek kozott mondogatta, hogy “Most mar beloled is lehet elnok! Az USA elnoke!”.

Aztan ez is elmult 2016-ban, mert egy no egyszeruen nem lehet elnok az USA-ban. Helyette lett egy agressziv feher ferfi aki ugy dontott, hogy kimeszeli Amerikat.

Dolores ujra elovette az utott-kopott laptopjat es megint elolvasta a hireket. A 10 razziara kivalasztott varos polgarmestereinek tobbsege elutasitotta a kozremukodest a bevandorlasi hivatallal es felszolitotta a rendorseget, hogy ok se segitsek a munkajukat.

A hirek doltek az internetre, elozo este amikor titokban mar elkezdtek a bevandorlok letartoztatasat, hirtelen aramszunet volt a metrokon Manhattanben. Mint kiderult a 72-es utcanal az 1,2 es a 3-as metrovonalon az utasokat csak ugy engedtek ki a metrobol, hogy igazolniuk kellett jogszeruen tartozkodnak az Allamokban. Tobb nem-feher amerikai is kozzetette a Twitteren, hogy mostantol maganal hordja az amerikai utlevelet, mert buszmegallokban, az utcan vagy tulajdonkeppen barhol belekotnek es igazolnia kell az allampolgarsagat.

A new yorki polgarmester szinte kiabalva hangoztatta az osszes interjuban, hogy megvedjuk a bevandorlok erdekeit, ez nem mi vagyunk, ez nem az igazi Amerika! A kepernyokon folyamatosan villogtak azok a telefonszamok ahol ingyenes jogi segitseget lehet kerni, sot! 5-10 percenkent elmagyaraztak hogy hogyan kell viselkedni abban az esetben amikor a bevandorlasi hivatal kopog az ajton. Milyen biro altal alairt papirt kell elfogadni, hogyan kell a gyerekeket felkesziteni arra az esetre ha a szuloket elviszik.

Felmerult az a kerdes is, hogy ki lesz azokkal a gyerekekkel amig a szulok sorsarol dontenek, mert a gyerekek majdnem kizarolagosan amerikai allampolgarok. Oket nem lehet deportalni, roluk az allamnak kotelessege gondoskodni. Nincs eleg szamu szocialis munkas, pszichologus, nover stb. Amig a csaladtagokat osszegyujtik kitoloncolashoz, addig szallodakban tervezik orizni azokat akiket mar eloallitottak. A Mariott Hotel kerek perec kijelentette, hogy nem hajlando szobakat a bevandorlasi hivatal rendelkezesere bocsajtani, mivel nem tud azonosulni az eljarassal. Amerikat szerintuk a bevandorlok epitettek.

New York puspoke felszolitotta az egyhazakat, hogy nyissak meg kapuikat a menekulok elott. A rabbik kihirdettek, hogy a zsinagogakban barkinek menedeket nyujtanak vallasra, borszinre valo tekintet nelkul, mert ha valakik, akkor ok bizony tudjak milyen az amikor uldoznek valakit es csaladostol menekulni kell. A vasarnap letartoztatas nelkul zarult Brooklynban, ezt a polgarmester posztolta.

A bevandorlasiak viszont azt mondtak, holnap ujra jonnek. Napokig fognak jonni. Senki nem tudja meddig.

Dolores lefurdette a ket gyereket, agybatette oket es azon gondolkozott, hogy meg jo hogy elozo nap elment az egyik azsiai baratjahoz es hivatalosan is gyamjukka tette ot arra az esetre, ha vele valami tortenne. Elvitte a hivatalos papirok masolatait es az egyetlen nyaklancat ami megmaradt az elmult evek nyomorusaga alatt, ket gyurut es egy fulbevalot. Szerette volna ha a kislanya orokolne egyszer. Az ekszerek melle betette a vegrendeletet.

Dolores este kilenc fele a feszultsegtol lukteto migrennel lefekudt aludni.

Holnap ujra folytatjak a letartoztatasokat.

Azt mondtak a hirekben a legtobbszor reggel 6 es 8 kozott all meg az utcan az auto az alruhas ugynokokkel.

A kicsit 7-kor kell kivinni reggelenkent a tabori buszhoz...