Wooland

2019.jan.20.
Írta: JoeLaszlo

Régimódi kereszténydemokrata vagyok

northern-lights-3847784_1280.jpgA német gazdasági csoda megteremtője Ludwig Erhard, az ő könyvét olvasom, és újraolvasom. Nem árt négy-öt évente elővenni.

A mostani olvasás közben egészen elképesztő dologra jöttem rá, arra, hogy én egy régimódi, ha úgy tetszik régi vágású kereszténydemokrata vagyok.

Ezt így soha nem gondoltam volna, de ahogy a német gazdasági csoda megteremtőjét, filozófusát, későbbi kancellárt olvassa az ember, világossá válik, hogy pontosan azt írta, amit én gondolok.

Azt írta Ludwig Erhard 1947 táján: "Kifejtettem, hogy hibának tartom és emiatt visszautasítom a korábbi jövedelmi tagozódásról alkotott hagyományos elképzelések újraélesztését. ... Olyan gazdasági rendszer megvalósítására törekszem, amely képes arra, hogy népünk további és szélesebb rétegeit jóléthez juttassa. ... széles rétegekre kiterjedő tömeges vásárlóerő segítségével végleg túlhaladjuk a régi, konzervatív társadalmi struktúrát.

Az örökölt hierarchiában az egyik oldalon állt egy vékony felső réteg, amely a fogyasztásban bármit megengedhetett magának, a másik oldalon pedig ott volt egy létszámát tekintve igen széles alsó réteg, amely nem rendelkezett kielégítő vásárlóerővel. ... Végre túl kell lépnünk ezen a korszerű fejlődést gátló helyzeten, és így egyúttal megszüntessük a szegények és gazdagok közötti ellenségességet is..."

Nincs ehhez sok hozzátennivaló, a gondolat tiszta, a gyakorlati megvalósítás 70 esztendeje pedig azt bizonyította, hogy a gondolat helyes volt, Németország ma Európa és a világ egyik vezető gazdasági hatalma.

Mi a helyzet nálunk? Itt retorikailag Erhardot halljuk, sacc per kábé, ami pedig a gyakorlatot illeti, teljes erővel a régi, használhatatlan struktúrát építi újjá néhány, plebejusból lett újgazdag, betáplálva a rendszerbe minden régi konfliktust.

Ez nem más, mint neoliberális gazdaságpolitika, pure.

Agresszív regresszió az, ami uralja a kormányzatot és az országot. A hozzám hasonló, régimódi kereszténydemokrata gondolkodásúaknak, akik egyúttal nyitottak a felvilágosodás bizonyos eszméire is, mint szabadság, egyenlőség, testvériség, mindent el kell követni, hogy Ludwig Erhardot és az ő gondolkodását megismertessük a mai magyar hatalommal.

P.S.

Ez a régimódi kereszténydemokrata gondolkodás ma simán belefér bármely mai baloldalinak mondott párt programjába. Kérdés, hogy a gyakorlatban mi valósul meg belőle...

Trollbamondás, a hatékony kommunikációs módszer

garden-913987_1280.jpgSokan láthatták azt a videófelvételt, amelyen a riporter a riportalanyt győzködi: hangsúlyozza ki, hogy a magyar köztelevízió székházát védték, érti, védték a biztonsági őrök a magyar országgyűlési képviselőkkel szemben.

A jogász riportalany pedig szépen, engedelmesen, mint akinek ez a dolga, megismételte a nyilatkozatot, belefűzve, hogy védték, megvédték...

Ebben a felállásban két trollt figyelhettünk meg, két olyan személyt, aki manipulálni akarja a valóságot, vagy inkább akikkel szeretnék manipuláltatni. A trollok alternatív valóságot építenek, felsőbb utasítások alapján. A riporter-troll  postás volt, a hatalom neki is diktált, ő ezt a diktátumot továbbította a riportalany trollnak. 

Házi használatra trollbamondásnak neveztem el ezt a roppant hatékony kommunikációs módszert, amely jelenleg a hatalom egyik legfontosabb eszköze az emberek manipulálására.

A trollbamondás, a totális centralizáció, a roppant tömegű médiatúlsúly a hatalom által manipulált valóság kialakítását szolgálja, a saját tényeknek nevezett abszurditás tömegtermelését. A trollok közvetlen utasításokat kapnak, katonai jellegű felettes-beosztott kapcsolatban, a régi KuK alapelv szerint, pofát befogni és továbbszolgálni, Maul halten und weiterdienen... Cáfolni és rágalmazni, álhíreket terjeszteni és valódi híreket hiteltelenné tenni, ez a trollhadsereg feladata.

Ott, ahol közpénzből sok milliárdos kampányokat folytatnak azért, hogy nem létező veszélyekkel riogassák és tartsák félelelmben az embereket, ahol gondosan megtervezett akciókkal jelölnek ki ellenséget, és mindezt a hatalom monopolizálása és a saját vagyon gátlás nélküli halmozása miatt teszik, a társadalomnak minden létező törvényes eszközzel védenie kell magát a hatalommal szemben.

1990 táján, már az első szabad választások után járt Pesten a Nemzetközi Újságírószövetség akkori elnöke, egy dán újságíró, aki arra figyelmeztetett bennünket, hogy a demokráciáért és a szabadságért, beleértve a sajtószabadságot is, naponta meg kell küzdeni. Az elmúlt évek bizonyították az akkori szavak igazságát, illetve azt, hogy nem voltunk elég kemények a szabadságért vívott harcban.

Az egyensúly, amely nélkülözhetetlen egy ország hosszú távú fejlődéséhez, megbomlott, mert megbontották, hogy egy trollokat vezérlő társaság uralkodhasson, hogy egy stadion VIP páholyának tagjai döntsék el az ország sorsát.

A trolljaik pedig, mint a droidok, írnak, beszélnek a betáplált utasítások szerint, a trollbamondás alapján:

migránsok, Brüsszel, Soros, liberálisok, Soros, Brüsszel, migránsok...

P.S.

A poszt valódi trollmágnesnek bizonyult, nagy volt a trollongás...:)

 

 

Szándékos vakság

monkey-557586_1280.jpgSzándékos vakság

Pálferinek van egy nagyon izgalmas előadása a szándékos vakságról. Van aki nem ismeri e nevet? Ki az a Pálferi? 

Az online lexikon szerint Pál Ferenc, közismert nevén: Pálferi, római katolikus pap, egyben mentálhigiénés szakember, 1986 és 1989 között pedig válogatott atléta. Hetente tart hittanórákat, előadásokat fiataloknak pszichológia, teológia és mentálhigiéné témakörben.

Az előadások tematikája meglehetősen tág, érintik a spiritualitást és a társadalomtudományokat, a közösségi és családi konfliktusoktól a személyes lelki egyensúly kérdésein és a párkapcsolati-házassági problémákon át a transzcendenciáig terjednek.

Nos, a feleségem hívta fel a figyelmemet a szándékos vakságról szóló beszédre, azzal, hogy valószínűleg az ország egy jelentős része szándékos vakságban szenved, vagy nem is biztos, hogy szenved, de abban az állapotban van.

Szándékosan vak.

Mik a szándékos vakság jellemzői? Rövid összefoglalót készítettem az előadás alapján.

Az első, az egyirányú figyelem.

A második az, hogy a pozitív érzéseket közvetítő, vagy kiváltó információkat gyűjtjük, ezek megerősítenek bennünket, és a negatív érzéseket kiváltó információkat igyekszünk elhessegetni magunktól.

A harmadik a minket körülvevő rendszerek rendszerszintű működési hibája., amelyek következtében a legtöbb ember elbukik. Például a világháborúban a vezető azt mondja, hogy ő minden felelősséget vállal, és akkor elszabadul a pokol...

A negyedik, hogy mindent megszűrünk, ami kikezdi a hiedelmeinket és igyekszünk kizárni mindazt, ami a hiedelmeinkkel ellentétes. A rosszul működő csoportokban a rendszerszintű probléma, hogy valakit fogunk, és teljesen elutasítunk, és kidobjuk őt a csoportból. Aztán a külső sötétség majd végez vele...

Egykori rádiós kollégám, a Csodák Palotájának igazgatója szerint ez inkább irányított vakság, azért, mert nem szándékos, legalábbis az illető nem fogalmazza meg magának. Ennek összetevője a világnézet-hatásnak nevezett jelenség.  A világnézet-hatás azt jelenti, hogy az emberek általában csak azokat a dolgokat érzékelik, amelyek egybevágnak a világnézetükkel.

A másikat úgy mondják, hogy a tények visszaütnek - még a világnézetükkel ellentétes tényeket is úgy fordítják, hogy azok a világnézetüket erősítsék. Egy kísérletben oltásellenes szülőknek mutattak be világos bizonyítékokat, akik azokat el is fogadták, majd a végén, mikor megkérdezték őket, mindannyian azt mondták, hogy természetesen nem fogják beoltatni a gyereket...

Egy kedves ismerősöm szerint amiben élünk, az nem vakság, hanem olyan állapot, amiben éppen nincs alternatíva, és a rosszak közül a számára kevésbé rosszat választja az ember! A konklúzió: gyorsan alternatívát kell mutatni az embereknek!

Nekem pedig az a szomszéd jutott eszembe, aki saját bevallása szerint pontosan tudja, mit és mennyit hazudik a kormány és a kormánypropaganda, de ő akkor is őket választja.

Ennyit mára Pálferitől, meg a szándékos vakságról.

Negyven év után újra a világot jelentő deszkákon...

42314523_10217083972761286_7657087495108034560_o.jpgNegyven év után újra a világot jelentő deszkákon...

Úgy negyvenhat éve léptem először a világot jelentő deszkákra, na jó, pódiumra, bármire, akkor még dédelgettem magamban azt, hogy így vagy úgy, de színházi ember leszek, író-rendező-színész-idenekemazoroszlántis, deazonnal, minimum.

Ahová mentem, ott színházat szerveztem. Ez történt a gimnáziumban, ahol 1972-ben valószínűleg Magyaroszágon előszöt vittük színre a Radnóti Gimnázium színpadán Bársony Vera tanárnő rendezésében A kis herceget, és én megkaptam a Pilóta szerepét... Tudjátok: "Hatéves koromban egy könyvben, mely az őserdőről szólt, és Igaz Történetek volt a címe, láttam egy nagyszerű képet. Óriáskígyót ábrázolt, amint egy vadállatot nyel el. Tessék, itt a rajz másolata..."

A Kis herceget egy lány játszotta és én halálos-plátóian voltam szerelmes, és az első és egyben utolsó előadás után soha nem láttam többet. Az előadás egyébként nagy siker volt.

A hadseregben nem igazán volt mód kibontakoztatni színpadi képességeinket, ott Krasznahorkai Laci gitárja és éneke pótolta a színházi előadásokat.

A jogi karon persze rögtön irodalmi színpadot szerveztem, és akadt is néhány igéretes bemutató, ünnepi műsor, a legizgalmasabb a Mester és Margaritából kivett Pilátus történet, aminek én voltam a dramaturgja, rendezője, szervezője és én voltam Woland, a Messire. Itt is egy előadást tartottunk, nem a kasszasikerre mentünk...

Az akkori szereposztás később vált izgalmassá, hiszen Jesua filozófiatanár lett, Afranius, a titkosszolgálat vezetője igazságügyi államtitkár, a plakátkészítő grafikus valódi titkosszolga, a Kajafást játszó évfolyamtárs bíró, én meg újságíró.

Az Eötvös Klub az egykori és mai Centrál Kávéház helyén működött, ott jutott hely számunkra is. Volt egy fergeteges találkozónk az akkori Színművészeti Főiskola egyik osztályával, Máté Gáborék jöttek el "szakmai" találkozóra...

Ott mutattuk be 1976-ban Babits Eratóját, a versösszeállítás címét én választottam: Venus Perversa. Hamarosan a dékán előtt kellett magyarázkodnunk és bizonyítani, hogy a műsorban elhangzott versek Magyarországon legálisan, közforgalomban lévő kötetből származtak.

Közben próbáltam a nemzetközi kapcsolatokat is építeni, így aztán Krakkóban járva egy vodkában meglehetősen gazdag éjszaka után meghívtam a Teatr Stu, a Százak Színháza teljes társulatát Budapestre. A lengyel színháznak amúgy is rajongója voltam, Grotowski szegény színháza volt az egyik minta számomra, így gondoltam, hogy mindenki nagyon örül majd a krakkóiak vendégjátékának. Ez nem teljesen így volt, így aztán a jogi karon be is fejeződött színházépítési karrierem, bár a nemzetközik kapcsolatokat azért igyekeztem fenntartani.

Moszkvában, a Taganka színház előtt egy mínusz húsz fokos februári napon igen kemény ökölharcba bonyolódtam, hogy jegyet szerezzek a Ljubimov-féle Mester és Margaritára, de az adott és kapott pofonokon kívül mást nem sikerült szerezni, illetve egy belépő azért mégis akadt egy Viszockij estre, éljen az utrennaja zarjádka, a reggeli torna...

De "aztán a fölnőttek azt ajánlották, ne rajzoljak többé óriáskígyót se nyitva, se csukva, hanem inkább foglalkozzam földrajzzal, történelemmel, számtannal és nyelvtannal. Így mondtam le hatéves koromban nagyszerű festői pályafutásomról."

Nos, úgy tűnt, a Pilótáéhoz hasonlóan a nagyszerű színházi karrierem itt véget is ért, és hosszú évekre elvitt a felnőttség, alkalmazkodtam, gazdaságról beszéltem, meg fociról meg politikáról.

"Az illető fölnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe."

Nade. Jött Margit.

Igaz, kicsit később jött, de mi az 40 év! Margit fölajánlotta, hogy szerepelthetek egy általa rendezett darabban.

A címe: Jó estét nyár, jó estét szerelem...

És tegnap volt az első próba a nagyszínpadon...

Örkény jutott eszembe, egész pontosan ez az idézet:

"Nem túl óvatos maga egy kicsit?

- Pontosan ez az a tempó, amelyre teremtve vagyunk.

- Látja, mennyi ember? És mindenki minket bámul.

- Irigykednek.

- Egészen ki van dülledve a szemük.

- Mert látják, hogy legszebb álmaink is megvalósíthatók."

A meg nem harcolt szabadság - a gdanski polgármester halálára

49774115_2569558196418102_8081070852499570688_o.jpgBarbár gyilkosság áldozata lett egy jó ember, a gdanski főpolgármester, kést szúrtak a szívébe, amikor egy jótékonysági rendezvényen mondott beszédet. A tettes egy lengyel férfi, akit bolondnak is lehet nyilvánítani, de tette kifejezi azt, hogy az elmúlt évek gyűlölködése tetté vált, a szavak nyomán ölnek az emberek.

Decemberben Varsóban a felesége temetésén mondta a lengyel barátom, hogy korábban szóba került: lehetnek-e náluk olyan viszonyok, mint itt, Magyarországon ?

Arra jutottak, hogy nem, mert ők sokkal hamarabb fellépnek a szabadságot korlátozó hatalommal szemben, mint mi, továbbá nagyobb az ország, sokkal nehezebb a centralizáció.

Én annyit tettem hozzá, hogy ők, a lengyelek a hetvenes-nyolcvanas években megharcoltak a szabadságért, haltak és véreztek, százak, ezrek ültek börtönben nézeteik miatt. Ezekben az években Magyarországon nagyrészt csend volt.

Ők szó szerint kiharcolták a szabadságot, nekünk 1989-ben nagyrészt az ölünkbe pottyant. Itt nem voltak véres összecsapások, nem lőttek a tömegbe a rohamrendőrök, nem halt meg sok ember.

"Tetszettek volna forradalmat csinálni", ugye...

A mi valódi harcunk évtizedekkel korábban volt, egy olyan nemzedék nőtt fel utána, amely békét látott és akart, mégha a szabadsága nem is volt meg, ezért aztán valójában nem is tudja-tudta értékelni a nép azt, ami az ölébe hullott, sokan nem érezték azt, hogy ez a valami a sajátjuk, mert a "bezzeg a többiekhez képest nekünk jól megy" állapotnak vége szakadt, nem ment se jobban, se jól.

Ronald Reagan-nek tulajdonítják azt az idézetet, amely szerint az a nép, amely ajándékba kapta a szabadságot, majd utána elveszítette, később soha nem tudta visszaszerezni azt a saját erejéből...

Lengyel barátaimnak kívánom, hogy a kiharcolt szabadságot őrízzék meg minden diktátorral szemben, magunknak pedig azt kívánom, hogy végre tanuljunk a barátainktól.

 

FARIZEUS MENÜ

Ez lett a magyar politika legfontosabb étlapja, mostanra a Gundel-Karmelita-Farizeus menü überelte a söjtörit. Söjtörre anno 2003-ban a kormány Budáról vitetett ebédet, de a várbeli miniszterelnöki menzán 260 forintért mért Gundel somlói galuska a Gundel Étteremben a tízszerese, 2700 forint...

"15 évvel ezelőtt a Medgyessy-kabinet egy budai étteremből vitetett ebédet a söjtöri kihelyezett kormányülésre. A kormány belső vizsgálattal, bocsánatkéréssel és virslievéssel reagált, a Fidesz pedig hónapokig napirenden tartotta a témát, és elkezdték a luxusbaloldalozást építeni."

Most, 15 év után nem várható se vizsgálat, se bocsánatkérés, bár virslit lehet, hogy esznek, az viszont valószínű, hogy a Gundel menü sokáig terítéken lesz még, a hihetetlen áru, 300 forintos csülkös bablevessel, és azzal, hogy a farizeusoknak semmi nem drága.

Mai szemmel hihetetlennek tűnik, de a szocialista kormányebéd összesen 734 ezer forintba került, miközben az első Orbán-kormány egyik kihelyezett ülése a söjtöri rendezvény duplájába, persze emelkedtek az árak, de annyit azért nem.

Még egy adalék: tavaly december 17-én egy Fidesz állófogadásra fizettek ki 8,67 milliót, egy nappal később pedig egy meg nem nevezett Fidesz rendezvényre költöttek 11,65 millió forintot, olyan szerződésekkel, amikre nem vonatkozik a közbeszerzési törvény...

Senki le nem írta, milyen luxus-populista-puritán-illiberális-farizeus kormányunk van, hiszen mára már ekkora luxust az ujságok nem engedhetnek meg maguknak.

49376336_2293571147321851_3689155411505577984_n.jpg

P.S.

A fáma szerint a Gundel is hamarosan a Mészáros és Mészáros üzleti érdekeltségek körébe kerül, vagyis ez akkor egy családi konyha főztje lesz és ily módon senkinek semmi dolga azzal, mit, hogyan és mennyiért... világos?

Politikusi privilégiumok

Politikusi privilégiumok

A Gundel-Karmelita menüvitában előkerült érvként, hogy az ellenzék is olcsón eszik a parlamentben, és ez mindíg így volt, nincs itt semmi látnivaló.

Nos, dehogy nincs. A látnivaló az, hogy egykori és jelenlegi politikusok adottnak és természetesnek veszik azokat a privilégiumokat, amiket 30 év alatt rakosgattak össze, ők maguk, saját maguknak. Az olcsó parlamenti vagy kormányebéd alighanem a legkisebb tétel ebben a sorban. Ott van a korai nyugdíjazás lehetősége - gyakorlatilag kivették saját magukat a nyugdíjtörvény hatálya alól. Ott van az a tény, hogy miközben pl. a bíráknak nyugdíjba kell vonulni egy adott korhatár elérése után, egy politikus bármeddig ülhet a képviselői székben.

Ráadásul a tiszteletdíjat a nyugdíj mellett is megkapja, sőt, ha kormányzati tisztséget visel, akkor fizetést is kap, tehát három helyről jön a pénz, miközben a nap neki is csak 24 órából áll... Mindez csak a felszín, hiszen a befolyás és annak, hm, érvényesítése szintén értékes földi jó.

A közszférában foglalkoztatottak számára meglehetősen sok szabály van érvényben, de semmilyen hasonló nincs a politikusokra, és főleg nincs a most már mindent maga alá gyűrő végrehajtó hatalom korlátozására. Akkor, amikor a jelentős részben reprezentatív funkciókat ellátó köztársasági elnök csak két ciklusra választható, a miniszterek és a kormányfő évtizedekig ülhetnek a bársonyszékben.

Ezen egész biztosan változtatni kell, hiszen a végrehajtó hatalom egyes személyek által való kisajátítása egyértelműen ellentétes az alaptörvénnyel.

A csülkös bableves és a somlói galuska árától messzire jutottam, kérem, tekintsék ezt második desszertnek...

Posztdemokraták, posztdemokrácia

Posztdemokraták, posztdemokrácia

Abban közmegegyezés mutatkozik, hogy a posztkommunizmus létezik, továbbá vannak posztkommunisták is. A posztkommunizmus azt az átmenetet volt hivatott jellemezni, amely 1989, a kelet-európai kommunizmusok összeomlása után következett be. A posztkommunisták pedig azok az egykori kommunisták, akik úgymond felülvizsgálták a nézeteiket.

Még közvetlenül a kommunizmus összeomlása előtt írta Zbigniew Brzezinski, volt amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó, a fogalom atyja a kövekezőket: "Egy új jelenség - a posztkommunizmus jelent meg. [...] a posztkommunista rendszerre jellemző, hogy a kommunizmus olyan mértékben meggyengült, hogy sem a marxista elméletek, sem a kommunista vezetési gyakorlat már alig, vagy semmilyen diktátumot nem jelent az aktuális politika számára. Egész egyszerűen azt mondhatjuk, hogy a posztkommunizmus egy olyan rendszer, amelyben a magukat 'kommunistának' nevező vezetők nem veszik komolyan a kommunista doktrínákat, mint a társadalompolitika iránytűjét" (Brzezinski, A nagy kudarc, 252. o.)

us-capitol-1533368_1280.png

Mára az is kiderült, hogy van posztdemokrácia is, annak többféle jelentésével, de most elsősorban arra figyeljünk, ami az utánt, a demokrácia utáni átmeneti állapotot jelenti. A Brezinski féle leírás teljesen használható, csak a kommunizmust fel kell cserélni a demokrácia szóval, valahogy így: Egy új jelenség - a posztdemokrácia jelent meg. A posztdemokratikus rendszerre jellemző, hogy a demokrácia olyan mértékben meggyengült, hogy sem a demokrácia elméletei, sem a demokrata vezetési gyakorlat már alig, vagy semmilyen diktátumot nem jelent az aktuális politika számára. Egész egyszerűen azt mondhatjuk, hogy a posztdemokrácia egy olyan rendszer, amelyben a magukat "demokratának" nevező vezetők nem veszik komolyan a demokrata doktrínákat, mint a társadalompolitika iránytűjét...

A posztdemokrácia az átmenet társadalma, és regresszív eszmék vezérlik, amelyek képviselői leegyszerüsítve azt mondják: engedjétek, hadd kövessük el a régi hibákat, mert most hátha jó lesz minden... Ha vannak posztkommunisták - márpedig vannak -, akkor léteznek posztdemokraták is, jelentsen ez bármit,de ők már nem demokraták, megváltoztatták nézeteiket. Vannak köztük illiberálisok, populisták, vagyis diktatúrapárti demagógok,nacionalisták és soviniszták, fajgyűlölők, és ők mind-mind posztdemokraták...

A Szótár Pluráis Társadalmaknak úgy fogalmaz: "Mindezek a fogalmak valaminek a végét jelentik be (szabály szerint az olyan nagy narratívák végét, mint a kapitalizmus, a kommunizmus, a modernitás, az indusztrializmus stb.), és hozzájárultak egy bizonyos vég-érzet kialakulásához. Akaratlanul is, a +poszt+ fogalmak családja a jövőre vonatkozó tudásunk hiányát és a kétségbeesettséget írja le.

Ez a megállapítás akár helytálló is lehet, hiszen a közeli és távolabbi jövőre vonatkozó tudásunk meglehetősen hiányos, így a posztdemokrácia másik értelmezése került előtérbe: az ember ír és posztol az interneten és ettől úgy érzi, hogy ő maga demokrata és demokráciában él...

László József

Mindenható foci, mindent átható korrupció

„Szóval tegyük föl, hogy ez a foci nem valamiféle sport, vagyis cirkusz, közszórakoztatás, amit vagy igénybe veszünk, vagy nem, tehát eleve könnyedén, a fölszínen zajlik minden: ha a szolgáltatás nívós, kérünk belőle, ha csapnivaló, elcsapjuk. Hanem gondoljuk azt, hogy nem állunk választás előtt, anyám, ez nekem köll, ha nincs, beledöglünk, leváltani, lecserélni nem lehet, mondom, olyan, akár az életünk, azaz, nincs mese, valamit kell vele kezdenünk.” Esterházy Péter, A magyar szurkoló esélyei

„Tisztesség vagy te sport!” Pierre de Coubertin, Óda a sporthoz

A mindenható és a mindent átható 

A világ legnépszerűbb játékáról beszélünk. A labda rúgásáról, amely lehetséges kis és nagypályán, teremben és szabadban, hóban és napsütésben, mezítláb és kisebb vagyonokat érő cipőben, a stadion-templomokról, és a játék rettenthetetlen szentjeiről. Illetve nem, ugyanis a foci minden jel szerint a világ legkorruptabb játéka lett, a kis pénz, kis foci analógiájára a nagy pénz, nagy korrupció kijelentés egyáltalán nem légből kapott.

Két éven belül a világ legjobb focistáiról, Messiről és Ronaldóról kiderült, hogy adócsalók, voltaképp Neymar is ide sorolható, akár az egyik legjobb európai csapat, a Bayern menedzsere, aki börtönbe is került, a FIFA vezetőinek pedig le kellett mondaniuk, mert kiderültek a manipulációk és vesztegetések, de ők valamiért és egyelőre szabad elvonulást kaptak. Ez a labdarúgó ipar krémje…

Köteteket írtak a különböző világbajnokságok odaítéléséről, legutóbb az oroszországi és a katari helyszín váltott ki viharokat, de a helyszíneket nem változtatták meg. A korrupció a fociban nem korlátozódik a FIFA-ra. A játékosok sok millió euróért váltanak csapatot és ebből sokan profitálnak: tanácsadók, menedzserek, edzők. Köztük olyan szupersztárok, mint Sir Alex Ferguson és Jose Mourinho, írja az El Pais című spanyol lap szerzője, John Carlin, aki szerint a focidrukkerek hasonlítanak azokhoz a gyerekekhez, akik hisznek a Mikulásban, bár azért a legtöbb gyerek számára eljön a pillanat, amikor kétségei támadnak. Hall vagy lát valamit, ami miatt a feltétlen hit megszűnik és kezd bizalmatlanná válni. Ezért, mint az igazi hívő, becsukja a szemét, befogja a fülét, és reméli, hogy lesz még Karácsony…

Ilyen nagyon régen várt pillanat volt úgy 30 év után a magyar drukkerek számára a tavalyi Európa bajnokság, a megérkezés az ígéretek földjére, ahonnan egy évvel később a postás, a hentes és a villanyszerelő, vagyis Andorra zavarta ki a csapatot és ébresztette fel a Mikulásban hívő szurkolóit. Egyfelől tehát van egy már-már vallásos hit és rajongás, az ember ugye fradistának születik, vagy MTK drukkernek, és kész, esetleg Dózsa vagy Vasas drukker lesz, mert ez családi örökség, és van egy elképesztő méretű üzlet, amely sokakat csábít arra, hogy belenyúljanak a kasszába, vagy csak tágra nyissák zsebeiket.

Dárdai Pál, a Hertha edzője, a korábbi magyar szövetségi kapitány a magyar labdarúgásról, 2017 április, VG: „Magyarországon most már sokat költenek infrastruktúrára és az utánpótlásra, ám amíg a klubok nem lépnek partnerségre az iskolákkal, kidobott pénz az egész. Ha a gyerekek 9 és 12 éves koruk között heti háromszor fociznak a napi kettő helyett, nem lesz belőlük futballista. Hiába építenek nekik pályákat, fizetik meg a velük foglalkozó edzőt és öltöztetik őket szép szerelésbe. A szakmai alapok később is hiányozni fognak a sprintek, az első labdaérintések dinamikájában, a letámadás vagy a területvédekezés automatizmusában. Ezen lehetne változtatni, ha az élvonaltól az NB III.-ig minden klubot kötelezne az MLSZ, hogy építsen ki partnerkapcsolatot egy általános iskolával és egy gimnáziummal. Az máris 40-80 gyerek egyesületenként, akik kellő óraszámban kapnak képzést délelőtt és délután is. Belőlük lehet labdarúgó. Aki a PlayStationt nyomogatja, abból nem.”

Félrenézés és tagadás – ez jellemző a focira

A foci menedék és remény, a mindennapi problémák megszűnnek létezni, és akik irányítják az egészet, ezzel pontosan tisztában vannak. Nagyon makacsnak vagy szinte vaknak kell lenni ahhoz, hogy tagadja az ember: a foci urai a csalások, hazugságok és lopások bűzös mocsarában rejtőznek, amelyet egyébként egy szóval korrupcióként lehet jellemezni, írja az El Pais. És a szurkolók a nagyközönség részéről a félrenézés és a tagadás az amely a csalóknak lehetővé teszi, hogy leggyakrabban büntetés nélkül lépjenek le. (Blatter és Platini, a FIFA és az UEFA két éve még mindenható urai büntetlenül távozhattak, a Bayern München elnökének büntetése kivételnek számított, de utána ő is visszatérhetett eredeti posztjára.

Párhuzamos világok léteznek, a hívő szurkolók világa nem vesz tudomást a csalásokról és korrupcióról, nem olvassa azokat a cikkeket, vagy legalábbis eddig nem olvasta. 2015 május 27-én hajnalban a svájci rendőrség lerohanta a Hotel Baurt, amely a Zürichi tó mellett az egyik legelegánsabb szálloda, ahol egy szobáért éjszakánként legalább 700 eurót kell fizetni, és letartóztatta a FIFA hét vezető tisztségviselőjét. Az Egyesült államok igazságügyi minisztériuma röviddel ezután közleményt adott ki, amelyben zsarolással, vesztegetéssel és pénzmosással vádolta meg a FIFA vezetőit, és azóta sokak hite megingott a tiszta játékban, valamint kevesebben hisznek a Mikulásban is.

Az idén tavasszal több ezer oldalnyi vizsgálati anyagot adott át Svájc az Egyesült Államoknak, az ügy tehát még folyamatban van. de a szkeptikusok szerint alapvető változásokra nem lehet számítani, személyek cserélődnek és a hatalmas pénztorta újrafelosztása folytatódik.

A Mikulás, a foci és a TAO, meg az optimális üzemméret

Minden iparban van optimális üzemméret és ez a szórakozató ipar foci nevű ágazatára is érvényes. A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy minimum ötvenmilliós lakosság, és erős gazdasági háttér szükséges ahhoz, hogy a nagy stadionok megteljenek, és elegendő tv-néző bámulja a reklámokat.

Ennek a két feltételnek Európában Spanyolország, Németország, Franciaország, Nagy-Britannia és Olaszország tesz eleget. Tessék megnézni, hogy milyen csapatok nyerték az elmúlt években a Bajnokok Ligáját! Az optimális üzemméret nem kedvez az olyan fantasztikus hagyományokkal rendelkező országoknak, mint Magyarország vagy Hollandia, de Belgium, Dánia vagy Svédország sem nyerő.

Nos, ha nincs meg az optimális üzemméret, akkor milyen forrásból finanszírozható az amúgy veszteséges labdarúgás? Magyarországon hosszú évtizedek óta az állami kassza áll helyt és ez nem változott 1989 óta sem. Az állam becslések szerint 80-90 százalékban állja a cechet, általában közvetett módon, ez a mód pedig a TAO, a társasági adó. 2011 óta a társasági adóból levonható az az összeg, amellyel a vállalkozások támogatják az úgynevezett látványsportágakat, így a focit is.

A törvény szerint a szövetségekhez, amatőr és profi sportszervezetekhez befolyó pénzt utánpótlás-nevelésre, a képzéssel összefüggő feladatokra, a sportrendezvényekhez szükséges biztonsági infrastruktúra fejlesztésére, meghatározott beruházásokra, felújításokra, illetve személyi jellegű ráfordításokra lehet költeni. Kétszáz milliárd évente Szakértők becslése szerint kétszáz milliárd forint a hazai labdarúgó ágazat éves bevétele. Csak becslésről beszélünk, mert még mindig sok a nem átlátható tényező, kezdve a TAO-val, és az ebből adódó bajokkal.

Durva játék

A hazai focit jól ismerő szakemberek szerint sok lehetőség van arra, hogy a TAO, amely amúgy közpénz, hiszen társasági adóként be kellene kerülnie a költségvetésbe, más zsebekbe jusson el. Van a hagyományos túlszámlázás, amikor egy labda nem 5-6 ezer, hanem 30 ezer forint, aztán a burkolt finanszírozás, amikor játékosokat úgy fizetnek, hogy szerződés szerint utánpótlás-edzők is, vagyis a TAO pénzből kapják a havi fizetésüket, amely hazai viszonyok között igen tekintélyes, több millió forintos is lehet, - lásd erről külön táblázatunkat. Ami az edzői fizetéseket illeti, azok közül kiemelkedik Storck szövetségi kapitány javadalmazása, igaz, hivatalos közlés nincs, de a sajtóban megjelent és nem cáfolt információk szerint évi 1 millió euró, kb. 310 millió forint a szövetségi kapitány és sportigazgató pénze.

Ennél szerényebb, évi 2-300 ezer euró az egyes klubok edzőinek az évi fizetése. Az UEFA, az európai szövetség szerint ideális esetben a klubok bevételei három lábon állnak, vagyis a televíziós közvetítési jogok értékesítése, a szponzori bevételek, valamint a meccsjegyek eladásából származó és merchandising pénz. Ugyanakkor az utóbbi években Nyugat-Európában is folyamatosan csökkentek a jegyeladásokból származó bevételek, de a televíziós jogok és szponzorpénzek pótolják a hiányt.

A magyar bajnokságot az állami televízió közvetíti, 3,2 milliárd forintot fizetve a jogokért, ugyanakkor nem tudni, hogy a Szerencsejáték RT. pontosan mekkora összeggel támogatja a bajnokságot, illetve más állami cégek mennyivel szponzorálnak. Mindenesetre az látható, hogy a magyar foci közpénzekből él, a kellő transzparencia pedig hiányzik. Csak érdekességként: tavaly az állam mintegy 220 milliárd forintot fordított a középiskolai oktatásra, tehát nem sokkal többet, mint amennyi a labdarúgásra ment különböző forrásokból, de eltérített közpénzekből.

A magyar fociipar az államra alapoz, saját teljesítménye már évtizedek óta nem alkalmas arra, hogy a nemzetközi szintet akár csak megközelítő eredményeket produkáljon. A politika és a politikával szoros kapcsolatban lévő üzleti világ játéktere lett. Veszíteni azonban ezen a játéktéren sem szeretne senki, mert máig érvényes Esterházy Péter megállapítása: „A futball durva játék, nem azért, mert rugdosnak, és az fáj, hanem mert csak a győztesnek van igaza. És aki vesztett, az nem tudja megvédeni magát.”

 

Megjelent a BOOM Magazinban, 2017-ben

A magyar sikertörténet - a kiegyezés

Az alábbi cikk a kiegyezés 150-ik évfordulójára íródott, másfél éve jelent meg a BOOM magazinban, ráadásul nem rövid, cserébe viszont érdekes, legalábbis szerintem, aki az elfogulatlan szerző vagyok...:) 

Szó lesz például arról, hogyan segítette elő egy csapodár nagymama a kiegyezést és az ország gazdasági fellendülését...

 A kiegyezés – a modern Magyarország megteremtése

A kiegyezés 150 éves évfordulójára emlékezhetünk az idén, arra az eseményre, amely a mai napig megosztja a magyar gondolkodókat, történészeket. Megvannak a Kossuth-pártiak és a Deák-pártiak, és 150 év után szinte változatlan formában érvényesül az a megosztottság, amely a Kerepesi temetőben is látható, a Kossuth és a Deák hívek ugyan nincsenek messze egymástól, de határozottan elkülönülnek, nincs még a sírban sem keveredés a két tábor között…

A kiegyezés két vesztes megállapodása - a reálpolitika jegyében, ráadásul németül nem is kiegyezésnek, hanem kiegyenlítésnek nevezik. A császár fölmérte, hogy a maradék nagyhatalmi státuszt a vesztes háborúk után csak a magyarok segítségével tudja fenntartani, a magyarok többsége felmérte, hogy a passzív rezisztencia koldusbotra juttatja az országot. Abban konszenzus mutatkozik, hogy a kiegyezés teremtette meg az ország számára az egyik leghosszabb növekedési periódust, és Magyarország elmaradott agrárországból a XX. század elejére fejlett élelmiszeriparral rendelkező és intenzív exporttevékenységet folytató agrár-ipari országgá vált.

A magyar főváros is akkor lett olyanná, amilyennek ma is ismerjük. Magyarország történetéről írva Romsics Ignác idézi Berend T. Ivánt és Ránki Györgyöt: a nemzeti jövedelem átlagos évi növekedését előbb 3,7, majd később 3,2%-ban állapították meg a kiegyezés utáni időszakra. Eszerint az 1867-est 100-nak véve a nemzeti jövedelem értéke 1900-ra megháromszorozódott, 1914-re pedig több mint négyszeresére nőtt. Katus László számításai szerint a GDMP, azaz a bruttó hazai anyagi termék, amelyben a nem anyagi jellegű szolgáltatások nem szerepelnek, 1867 és 1913 között valamivel lassabban, évi 2,4%-kal nőtt, tehát nem négy- vagy ötszörösére nőtt, hanem csak „megháromszorozódott”.

Az európai növekedés átlagos dinamikáját azonban ez is meghaladta. Ausztria mindig fejlettebb volt, és 1913-ra is fejlettebb maradt, Magyarország a dualizmus éveiben fokozatosan faragta le a különbséget: Az évszázados, összehasonlítható adatsorokból kiderül: nemcsak Ausztriához, hanem a nyugat-európai országokhoz is 1913-ban voltunk a legközelebb – mondta egy korábbi interjúban a történész.

Csak zárójelben: 2015-ben az osztrák GDP 374 261 millió dollár volt, míg a magyar 120 636, vagyis az az egy főre jutó osztrák GDP több mint háromszorosa a magyarnak. Ez annak fényében érdekes, hogy Katus László számításai szerint 1913-ban Magyarországon egy főre 435 korona nemzeti jövedelem (GDMP) jutott, ami az angliainak kevesebb, mint 40, a franciaországinak közel 50, a németországinak és a norvégiainak több mint 50, az olasznak mintegy 80, az osztráknak pedig kb. a 85 százalékát tette ki...head-2428333_640.png

A politika

A kiegyezés alapgondolatai nem előzmény nélkül pattantak ki Deák agyából. Ezek a fogalmak: jogfolytonosság, paritás mint aprópénz forogtak 1861 óta a magyar szellemi élet terén, - írta Halász János a Nyugatban. a kiegyezés negyvenedik évfordulóján. Nyitott kérdés volt, hogyan kezeljék a közös ügyeket, melyek létezését az 1848-as törvények elismerték, de kezelésük módját a jövendő országgyűlés feladataként jelölték meg.

Az első konkrét programot erről nem Deák, hanem a konzervatív gróf, Apponyi György dolgozta ki. Az uralkodó 1862 végén megbízta gróf Apponyi Györgyöt, aki akkor még országbíró volt, hogy készítsen egy emlékiratot a kiegyezésről. Apponyi némi vonakodás után vállalta el a megbízást, bevonva a munkába több barátját, majd az iratot, titoktartás kikötése mellett átadták Deák Ferencnek, aki azt több hétig magánál tartotta – írja Halász, majd hozzáteszi: „Ha egymás mellé helyezzük gr. Apponyi emlékiratát, a Deák sugalmazása folytán 1865. május elején a "Debatte" című lapban megjelent három cikket és a későbbi 15-ös, illetőleg 67-es bizottság elaborátumát (melyből a 67. évi XII. törvénycikk lett), valóban szembeszökő a hasonlatosság.”

Apponyit azonban saját pártja és Schmerling megbuktatták és Deák tekintélye kellett ahhoz, hogy a kiegyezés elemei abban a formában bekerüljenek a köztudatba. Két ok miatt nem működhetett az Apponyi program. Egyrészt, mert 1863-ban nem volt lehetőség arra, hogy az uralkodóval elfogadtassák, másrészt Apponyi igen népszerűtlen politikus volt, és soha sem lett volna képes ezt a programot elfogadtatni. Erre akkor csak Deák volt képes, - írta Halász János.

Mindez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a „nagy” kiegyezéshez előbb kellett a „kis” kiegyezés, a konzervatívok és a szabadelvűek álláspontjának közeledése, egy olyan megállapodás, amely logikus volt, de később egyáltalán nem kapott nagyobb hangsúlyt. Az is figyelemre méltó, amit csaknem 100 évvel később Bibó István írt a kiegyezésről, vagyis a kiegyezés szerinte alapvetően a szabadelvű politika eredménye, azonban a végrehajtás már a konzervatívoké lett. Ez emlékeztet egy 120 évvel későbbi eseményre.

A dualizmus idejének politikai problémái ismerősnek tűnhetnek a mostani európai fejleményekből is. A legnagyobb problémát az ún. közös ügyek kezelése adta, vagyis a pénzügy, a külügy és hadügy kérdései. A közös pénz sok gondot megoldott, egyszerűsítette a monarchián belüli kereskedelmet, stabilitást adott, a vámok és állami szubvenciók enyhítették azokat a különbségeket, amelyek a fejletteb ipar számára kedvezőbb helyzetet teremtettek a magyar iparral szemben. A külügyek közös kezelése sem jelentett alapvető nehézséget, a hadügy felügyeltéhez pedig ragaszkodott a császár… a közös ügyeket delegációk felügyelték, de ezek nem tanácskoztak együtt, nehogy a közös parlament látszata keletkezzen – ennyiben más a helyzet az Európai Unióban

A siker részletei

Hitel - Széchenyi István álma

A kiegyezést követő években gomba módra szaporodó bankok, takarékpénztárak és egyéb hitelintézetek száma 1867 és 1900 között 107-ről közel 2700-ra, 1900 és 1913 között pedig 2700-ról csaknem 6000-re nőtt. Ennél is nagyobb ütemben emelkedett a pénzintézetek saját tőke- és takarékbetét-állománya, volt miből hitelezni. Ezek együttes összege 1867-ben még csak 17 millió koronát tett ki. 1900-ban azonban már 2,5, 1913-ban pedig 6,6 milliárdra rúgott. A tőkeállomány növekedésével párhuzamosan nőtt a beruházások összege. Ez 1890 és 1913 között kétszerese volt az 1867 és 1890 közötti befektetések értékének. Ami talán még fontosabb: a külföldi beruházások részesedése, amelyek 1890 körül még meghaladták az 50%-ot, az 1900 és 1913 közötti évek átlagában már lecsökkent 25%-ra. A magyar gazdaság tehát kezdett önfinanszírozóvá válni.

A vasút: 1846-tól 1867-ig 2285 km hosszúságú vasútvonal épült Magyarországon. A vonalak hossza 1890-re 11 ezer km-re emelkedett, 1913-ra pedig 22 ezerre. Az 1000 km2-re számított vasútsűrűség 1913-ban Magyarországon 69, Oroszországban 13, Olaszországban 61, Ausztriában 76, Franciaországban 97, Németországban 116 km volt. Ha a lakosság számához viszonyítjuk a vágányok hosszát, akkor az európai országok közül Magyarországot csak Franciaország előzte meg. Az emberek hagyományos, évszázadokon át változatlan tér- és időszemlélete ezzel radikálisan átalakult – írja Romsics.

Az oktatás

A magyar nyelv presztízse a Kárpát-medencében a 19. században nem volt azonos a mostanival, hiszen akkor új tudományos ismeretekhez, új tudáshoz lehetett hozzájutni magyar nyelven, az egyetemek magyar nyelvűek voltak, a magyar kultúra nagyon vonzó volt. – erről néhány éve az MTA alelnöke beszélt egy budapesti konferencián. Nos, a dualizmus kori magyar gazdaság sikerei nagymértékben függtek az új tudástól, új ismeretektől, illetve azoknak a magyar mezőgazdászoktól és mérnököktől, akik fajtanemesítéseikkel, újításaikkal és találmányaikkal egész ágazatokat segítettek előnyös versenypozícióba. Eredményeiket pedig jelentős mértékben iskoláztatásukra lehet visszavezetni.

Az eötvösi népiskolai reform mellett legalább olyan fontos volt a gimnáziumi képzés fejlődése. A magyar középiskolák száma 1870 és 1913 között 170-ről 257-re, a középiskolai tanulók száma pedig 35-36 ezerről 81 ezerre emelkedett. Az első világháború előtti években a 10 és 18 év közötti korosztály 2,5-3%-ajárt gimnáziumba vagy reáliskolába. A középiskola nyolc osztályát elvégzett, érettségizett polgárok száma 1910-re 251 ezerre emelkedett, amely az összlakosság 1,4%-át tette ki. Bár mai szemmel nézve ez nagyon alacsony arány, akkor távolról sem számított annak. Az érettségizők számát az adott korcsoporthoz viszonyítva Magyarország ugyanis nyugat-európai színvonalon állt, közvetlenül Németország mögött.

A 11 magyar Nobel-díjas közül kettő – Lénárd Fülöp fizikus (1905) és Zsigmondy Richard kémikus (1925) – az 1870-es években érettségizett; hét – Bárány Róbert orvos, Ruziczka Lajos és Hevesy Károly György kémikus, Szent-Györgyi Albert biológus, Békésy György orvos, Gábor Dénes fizikus és Wigner Jenő fizikus – pedig 1886 és 1920 között végezte a középiskolát. Ugyanebben az időben tanult budapesti vagy vidéki középiskolában a matematikus Neumann János, a fizikus Szilárd Leó és Kármán Tódor, a közgazdász Lord Thomas Balogh, a szociológus Mannheim Károly és Polányi Károly, a filozófus Lukács György, a zeneszerző Bartók Béla és Kodály Zoltán, s a filmrendező és producer Korda Sándor és Kertész Mihály.

Egy méltatlanul elfeledett államférfi

Kállay Bénit elfeledték, pedig Táncsics Mihály és Vámbéry Ármin tanítványa, John Stuart Mill A szabadságról írt esszéjének fordítója, az Akadémia tagja, 1882-től egészen haláláig, 1903-ig a Monarchia közös pénzügyminisztere. A kor egyik meghatározó szabadelvű politikusa, aki azonban pragmatikusan váltott, ha kellett, konzervatív álláspontot képviselt. Közös pénzügyminiszterként az okkupált Bosznia-Hercegovina kormányzója, a tartomány fokozatos korszerűsítésének irányítója, egy külön bosnyák nemzeti tudat kialakításának szorgalmazója. Irányítása alatt Bosznia-Hercegovinában jelentősen megszilárdult a közigazgatás és a közbiztonság, s a tartományban látványos gazdasági fellendülés vette kezdetét.

Jellemző, hogy egészen az 1990-es évekig Kállay Béninek egy szobra volt ismert: Szarajevóban állt, a városi könyvtárban. Oroszország keleti törekvései című munkájában írja: „A Balkán-félsziget népeinek viszonyaiban és történelmében fontos, sőt mondhatni döntő szerepet játszik az orosz befolyás, a nyílt vagy titkos orosz beavatkozás. Oroszországnak a Balkán-félsziget neve alatt ismert tartományok ellen irányzott törekvései kétségkívül a világ-történet egyik legérdekesebb mozzanatát képezik, de figyelmet érdemelnek már gyakorlati szempontból is, tekintettel a jövőben létesülhető alakulásokra.” Igen, figyelmet érdemelnek, mind a mai napig.

Hogyan segítette elő egy csapodár nagymama a kiegyezést és az ország gazdasági fellendülését?

Hertelendy Anna (1744-1803) 1757. augusztus 28.án ment férjhez kehidai Deák Gáborhoz (1730-1788), és ilyen módon Deák Gábor és Hertelendy Anna Deák Ferenc, a "haza bölcse" apai nagyszülei voltak. Anna egy igen nagy vagyon egyetlen örököse volt, és Mária Terézia korának híres szépsége. A művelt, latinul jól beszélő felvilágosult asszony a negyedik gyermek születése után, igen fiatalon megszökött Nyitrára az egyik rokonával, Uzovics Ferenccel. Onnan Bécsbe majd Párizsba utazott, pazarló élete miatt nagy adósságot halmozott fel. Akkor, amikor a kehidai birtok évi jövedelme 800 forint volt, több mint 60 ezer forintos adósságot hozott össze.

A Deák család évtizedeken át próbálta visszafizetni az adósságot, de nem sikerült, így azt Széchenyi fizette ki, az övé lett a birtok. Széchenyi azt mondta Deák Ferencnek, hogy neked életjáradékot adok, mert túl jószívű vagy és a pénzt elosztanád, menj vissza Pestre és kezdj újra politizálni. Így költözött vissza Pestre Deák Ferenc, bérelt két szobát az Angol királynőben és hozta létre a kiegyezést.

2003-ban Deák Ferenc születésének kétszázadik évfordulójára rokoni találkozót szerveztem Söjtörre. Deáknak nem voltak gyermekei, így mindenki oldalági rokon. Össze is jöttünk több mint negyvenen, és a jelenlévő nők nyomdafestéket nem igazán tűrő kifejezésekkel úgy szidták Hertelendy Annát, mintha el sem telt volna az a 240 év…

Források: Magyarország története, Nyugat, Wikipédia, Index