Egy generáció bukása (2008)

Az alábbi írás 13 éves, a Lehman Brothers összeomlása idején készült, az amerikai subprime botrány kirobbanásakor. Az a válság megváltoztatta az európai és azon belül a magyar gazdasági és politikai viszonyokat, mindenhol felerősítette a szélsőségeket, és előkészítette a talajt a kínai expanzióhoz.

Eltelt 13 év, és sok minden változott, de az írás egyik első megállapítása szerintem ma is érvényes: az X generáció nem sajátította el a kiterjedt kooperáció képességét, nem tudott, vagy nem akart olyan kompromisszumokat kötni, amelyek a többség, és nem a saját táborok érdekében vitték volna előre az országot...

generation_timeline_svg.png

 By Cmglee - Own work, CC BY-SA 4.0, https://commons.wikimedia.org/w/index.php?curid=91612069

Egy generáció bukása (2008) 

Nemrégiben megjelent egy tanulmány, amely szerint a magyar sajtó nem szólt, hogy jön a válság. Nos, az alábbi szöveg, amely 2008 áprilisában jelent meg, némileg korrigálni szeretné ezt az állítást. A sajtó szólt, de le se tojták az illetékesek, pontosabban nem volt foganatja a dolognak :)

Az elmúlt tíz esztendőből nyolcat olyan kormányfővel élt meg Magyarország, aki már 1960 után született, az ún. X generáció tagja. Ez a generáció számos jó tulajdonsága mellett egy dolgot biztosan nem sajátított el: a kiterjedt kooperáció képességét. Nem tudott olyan kompromisszumokat kötni, amelyek a többség - és nem a saját táborok - érdekében előre vitték volna az országot.

Lássuk a tényeket: az ország az elmúlt három parlamenti választás tapasztalatai szerint gyakorlatilag kettészakadt. A politikai elit reformkísérletei gyakorlatilag mindenre kiterjedtek, - kivéve saját magát. Az évek óta sürgető közjogi szerkezetátalakítást mindig a másik felet okolva halogatják, vagyis nincs kisebb parlament, nincs kisebb kormányzati vízfej, nincs egyszerűbb és olcsóbb választási rendszer, tiszta pártfinanszírozás. Nincs kevesebb önkormányzat, nincs az állás és tisztséghalmozást tiltó rendelkezés, nincs az egyéni ambícióknak olyan legális gátja, amely pl. a köztársasági elnök esetében azt mondja: egy ember azt a tisztséget legföljebb csak kétszer töltheti be egymás után. A magát meg nem reformáló, és éppen ezért a társadalomtól reformot hiába kívánó elit ezzel a helyzettel a mai napig elvan, úgy is mondhatjuk: megfelel neki. Ha ugyanis nem felelne meg, akkor már változtatott volna rajta. Ezzel a magatartással viszont sikerült amortizálni az országot.

Magyarországon az X generáció két vezéralakja sikerrel vívta meg csatáit a hatalomért, azonban a politikai hatalom kooperációt tételezne a szereplők között, és nem állandó háborút. Ők viszont folyamatos lövészárok és gerillacsatákat vívtak és vívattak, hogy a háborús pszichózis révén erősítsék saját pozíciójukat, és persze közvetve ellenfelükét is.

Ezzel párhuzamosan a gazdaságban minden feltűnés nélkül érvényesülhetett a verseny helyett a kooperáció elve, amit csúnya kifejezéssel kartellezésnek, tiltott, versenyt korlátozó együttműködésnek is lehetne nevezni, megmaradt az állami megrendelések sajátos elosztási rendszere. A politika nem ezzel volt elfoglalva, hanem a saját versengésével és harcaival, amit normális körülmények között a választási kampányok csatáiban kellene folytatni, továbbá ami az állami megrendelések ügyét illeti, ott bizony nem csekély mértékben érdekelt maradt abban, hogy a dolgok ne változzanak.

Az X generáció elképesztő esélyt kapott, akkorát, mint 1867 és Gróf Andrássy, a „szép akasztott” óta egyetlen másik nemzedék sem. Az esély neve EU, a módszere pedig megbékélés, kooperáció, egymás erősítése és növekedés. Az esély mára eltűnt. Az elmúlt esztendők gazdasági fellendülése úgy ment el Magyarország mellett, mintha nem is lett volna. A zordabb idők már itt vannak, és semmi jel nem utal arra, hogy az állam, amely újraosztja a GDP mintegy felét, megpróbálná saját magát és polgárait felkészíteni – különböző forgatókönyvek szerint - a várható forgószelekre, viharokra.

A viharok pedig jönnek: az energiavihar, a demográfiai vihar, a nyugdíjvihar. Azt, hogy Magyarország az elmúlt 18 év alatt meg sem kísérelte, hogy megszabaduljon a szénhidrogén függőségtől és minden korábbinál nagyobb mértékben a gázra és olajra legyen utalva, egészen elképesztőnek nevezhetjük. A magyar állam eladósodása 1973-ban az akkori olajválságtól datálódik, a mostani drága olaj és gáz pedig a lakosságot zárja az energiaárak csapdájába.

A következő csapás a lakosság elöregedése, ami az állampolgároknak nyújtott szolgáltatások, és az állami szolgáltatások finanszírozásának átgondolására kényszeríti a kormányzatokat. A „Baby Boom” avagy idehaza a Ratkó - generáció első hulláma 2011 - re eléri a nyugdíjkorhatárt, és a demográfiai változás legnagyobb vesztese Japán, Németország, és az EU többi régi tagállama lehet. Tegyük hozzá: és Magyarország.

Az idős emberek számának emelkedése miatt megkezdődik a generációk harca, hiszen a nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíjak reálértékének csökkenése igen komoly gazdasági és politikai következményekkel bír. Új megoldásokat kell találni az állami szolgáltatások finanszírozására. Az államnak modernizálnia kell adórendszerét annak érdekében, hogy csökkentse a személyi jövedelemadótól való függőséget.

Ezek a fejlemények azonos irányba mutatnak: a politikai elitnek abba kell hagynia eddigi játékait, és össze kell szednie, meg kell reformálnia saját magát, mert a ringben félelmetes ellenfél tűnt fel, a neve: Elhúzódó Válság.