Baj van, nagy baj van!

415254948_highres--1-.jpg

Baj van, nagy baj!

Május másodikán Genfben mintegy 2500 ember állt sorba élelemért. Mint ismeretes, Svájc a világ egyik leggazdagabb országa, de a Swissinfo publicisztikája szerint eddig elképzelhetetlen szegénységgel kell szembenézniük a svájciaknak. A hivatalos előrejelzések szerint az idén 6,7 százalékos lehet a GDP csökkenése...

"Svájc olyan szegénységgel néz szembe, amely elképzelhetetlen volt akár csak néhány hónappal ezelőtt is. Az alapvető élelmiszerekre várakozó sorok olyan városokban, mint Genf, ahol több ezer ember állt sorba órákig, ennek látható jele.

Svájcnak régóta két arca van: egy a kirakatban - a sikeré - és egy másik, sokkal sötétebb, amely a hátrahagyottakat a homályban akarta tartani. Mivel azonban számuk drasztikusan növekedni fog a következő hónapokban, nem kétséges, hogy eljött az idő, hogy megszűnjön a különbség egy nyertes Svájc és egy másik Svájc között, amely az győzelem árát fizeti.

A kettőnek össze kell fognia egy olyan nemzet létrehozásában, amelynek legnagyobb erőssége az a képesség, hogy szolidaritást mutasson a legnehezebb időkben. Ez félelmetes kihívás a hatóságok számára."

Azt már én teszem hozzá, hogy a fentiek nem csak Svájcban érvényesek, hanem minden olyan országban, ahol a szerencsés nyertesek hosszú évekig élvezhették a fellendülés előnyeit.

Itt az ideje kormányzatilag és oligarchailag is a saját zsebbe nyúlni, mert baj van, nagy baj van.

És nem csak Svájcban.

A Swissinfo cikke után egy nappal jelent meg az Európai Bizottság tavaszi gazdasági előrejelzése, amely szerint az euróövezet gazdasága 2020-ban 7,75 százalékkal, rekordmértékben fog zsugorodni, majd 2021-ben 6,25 százalékos növekedésre van kilátás. Az EU gazdasága a várakozások szerint 2020-ban 7,5 százalékkal zsugorodik, míg 2021-ben megközelítőleg 6 százalékkal bővül. Az EU-ra és az euróövezetre vonatkozó növekedési előrejelzések a 2019. őszi gazdasági előrejelzéshez képest mintegy kilenc százalékponttal lefelé módosultak.

MAGYARORSZÁG ESETÉBEN AZ ELŐREJELZÉS ERRE AZ ÉVRE HÉT SZÁZALÉKOS CSÖKKENÉSSEL SZÁMOL, AMELYET JÖVŐRE HAT SZÁZALÉKOS NÖVEKEDÉS KÖVET. (A magyar kormány hivatalosan egyelőre 3 százalékos visszaesést saccol.)

És végül itt van egy kommentár a Der Spiegelből:

A világjárvány nem pusztította el az európai gazdaságot, hanem részben leállította. A vállalatoknak nem a gyáraik hiányoznak, hanem az értékesítés, a forgalom. Nem egy „háború” következményeit kell orvosolni, ahogy Macron francia elnök gondolja, hanem a vállalati mérlegek súlyos károsodását. Az EU vezetése jó úton van ahhoz, hogy veszélyes félreértésnek essen áldozatul, vagy von der Leyen orvosi nyelvénél maradva: ha helytelen a diagnózis, a kezelés sem működik...

A következtetésem maradt: baj van, nagy baj van!

Fotó: swissinfo