Aranyriporter

Hosszú volt a vonatút a hatvanas években Budapestről Nagykanizsáig, ott kellett átszállni a viciniálisra, ami elvitt Zalaszentmihályig, pontosabban "szemihálig" bennünket, onnan pedig lovaskocsival jutott el az ember Pölöskére. Évente kétszer-háromszor biztosan megtettük az utat, lévén pölöskei az egész család, mindkét nagypapa és nagymama ott élt a faluban.

Akkoriban nem igazán voltak nyári táborok a gyerekeknek, így június közepétől augusztus végéig falusi gyerek lettem én is. A hosszú vonatozás alatt valamivel szórakoztatni kellett a nagyérdemű utazóközönséget, amelynek ha tetszett, ha nem az én labadarúgó közvetítéseimet kellett hallgatnia! Igen, hiszen odahaza minden meccsközvetítés ideje alatt ott ültem a rádió mellett és végigizgultam, szurkoltam a meccseket, amiket Szepesi György közvetített.

Annyira szerettem, figyeltem, hogy persze kívülről fújtam a csapatok összeállítását és próbáltam utánozni aszpíker utánozhatatlan stílusát, valahogy úgy, hogy: Bozsiknál van a labda, fölnéz, előre rúgja Sándornak, Csikar leveszi, egy csel, már lent van az alapvonalnál, beadja, jön Albert, hátra gurítja Tichynek és Lajos lő, góóól, hataémas góóól!

Szepesi György szerettette meg velem azt, amit rádiózásnak neveznek és bár soha nem lettem sportriporter, egy olyan meccset szívesen közvetítek bármikor... Nagyon régen beszéltem vele, egy régi ötlemet segítette, segített elkérni a Népstadiont a Labda Világnapjához... ez egyelőre nem valósult meg, de csak meg kellene csinálni...

Szepesi Györgynek 96 év adatott, csatlakozott az Aranycsapathoz. Nyugodjon békében!